Világ, 1922. augusztus (13. évfolyam, 172-197. szám)

1922-08-20 / 188. szám

rez2 augusztus 211. VTLAC* kát. Hogy ezeket mily csekély összegen szerepel­tetik a mérlegekben, az a következő összeállításból tűnik ki: Mérleg szerinti értékelés millió kor. Bankok Hitelbank Budapesten: József-tér 1., 2., 3-, 4. sz. Dorottya­ utca 5., 7-, 9. sz. Tavasz-utca 13. sz. Vidéken: Debrecen, Győr, Kecskemét Külföldön: Brassó, Fiume, Kassa, Pozsony, Szabadka, Temesvár .17.186 Nyugdíjalapé: Berlini-tér 9. és Korona­herceg-utca 5. sz. 1-912 Új szerzemény: József-tér 8. sz. 1, Angol-Magyar Bank Budapesten: Vilmos cs.-ut 26—32 sz. 3-112 Vilmos cs.-ut 16 sz. 3 000 Kristóf-tér 3. 0-620 Vilmos cs.­uti telkek 2-586 Külföld: Kolozsvár 0-200 Szabadka 0-500 Wien (Pálffy-palota)? 10 018 Kereskedelmi Bank Központi épület 7-500 Fiókintézeti házak 5-782 13-282 Leszámítoló Bank Budapesten: Dorottya­ utca 6. sz. 2750 Nyugdíjalap és Erzsébet-körút 2-554 5-604 Magyar-Olasz Bank­ 12-991 Hazai Bank Harmincad-utca 6. 4.750 Magyar-Cseh Iparbank V., Nádor-utca 6. sz. 1-631 Merkur­­, v., Fürdő-utca 1­3. sz. 1-445 Első Magyar Iparbank V., Nádor-utca 12. sz. 1-239 Takarékpénztárak Pesti Hazai Takarékpénztár Budapesten, Váci-utca 5 500 Egyetem-utca 0 730 Andrássy-út 1-230 Erzsébet-körút 1-170 Baross-tér 0-520 Múzeum-körút 0 440 Népszínház-utca 0-750 Fő-utca 0 180 13.320 Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár Budapesten: Dorottya-utca 4. 5:500 Fő-utca 2. 1 500 Rákóczi-ut 11. 4:000 11 -000 Magyar Általános Takarékpénztár Budapesten: József-tér 14­ 1-200 Összesen 100.538 A pénz emberei értenek a számok ékesszólá­sához és ezért csupán néhány feltűnő tételre mu­tatunk rá, így a Hitelbank bankpalotái mindössze körülbelül tizenkilencmillió koronával szerepelnek, holott ezek a paloták százmilliókat érnek. Ha a Hitelbank a palotáját ma akarná fölépíteni, ez leg­alább félmilliárdjába kerülne. Az Angol-Magyar Bank a Vilmos császár­ után egész házsort mutat ki hárommillió korona értékben. A Pesti Hazai Első Takarékpénztár székházát a mérlegben nyolc­millió koronával szerepelteti. A Magyar-Cseh Ipar­bank Nádor­ utca 6. számú masszív terméskőből épült ötemeletes palotáját potom másfélmillió ko­ronára értékelik, holott az épület értéke jóval túl­haladja az intézet százmilliós részvénytőkéjét. A Magyar Általános Takarék székháza 1,2 millióval, a Magyar Országos Központi Takarékpénztáré po­tom kilencszázezer koronával, ugyanezen intézet szabadságtéri pompás, egyemeletes palotája száz­ezer koronával, a Magyar-Angol Bank Kristóf-téri felhőkarcolója pedig hatszázezer koronával sze­repel. És ezek a szédítően nagy vagyontételek az in­tézetek mérlegeiben nem sokkal több, mint száz­millió koronát képviselnek, holott a felsorolt, kö­rülbelül hetven banképület jelenlegi forgalmi ér­téke (aranyvaluta alapján számítva) legalább há­rom milliárd koronát tesz ki. A banképületekben természetesen százmilliós értéknek felel meg a berendezés. Ennek­ nyomát a mérlegekben azonban alig látjuk, mert az intézetek a beszerzés költségét már régen leírták. A Magyar Általános Hitelbank, melynek palotájában még a folyosókon is tisztviselők gépelnek, mert a szobák­ban már nem férnek el, az egész bankberendezést ezer koronával veszi föl. A Magyar-Cseh Iparbank mérlegében ugyanezt egy koronára értékelik, míg a többi intézet ezeken a számlákon semmit se mu­tat ki. Ezzel szemben például a Hitelbankban van legalább kétezer íróasztal, vagy ötszáz írógép, meg­számlálhatatlan pult, fa- és vasszekrény, nem is szólva a páncéltermekről, melyeknek fölépítése ma körülbelül hatvanmillió koronába kerülne, ha ezért a pénzért vastrezorokat egyáltalán építeni lehet. Egyes intézetek terjeszkedése új helyiségek ••«••«•99«ss»s»caeoeo»s­­eo«oe*««e»9 Egy ökör utijegyzetei Aszód, aug. it. Alig virradt, mikor a gazdám benyitott az istállóba és éktelen kiáltozással felzavart álmomból. — Nye Bogár, nye Bogár, megyünk a pesti vá­sárra ... Én nagyon megörültem annak, hogy Pestre me­gyünk, mert már hatéves vagyok és még nem vol­tam Pesten, holott sok ökör már borjú korában fel­jutott Pestre. Gyorsan feltápászkodtam és odaálltam a jászol elé, hogy sebtiben megreggelizzem. De a gazdám oldalba rúgott és azt mondta, hogy nincs idő a reggelizésre, mert sietni kell, hogy elérjük Gödöllőt, amíg hűvös van, nehogy a napon kelljen gyalogolni Az út egyáltalán nem volt kellemes. Mindig a vasúti töltés mellett ballagtunk és vonatokon kívül semmit sem láttam a világból. Az egyik vonat a bagi állomáson vesztegelt és a kocsikba ökröket haj­tottak be. Én is be akartam szállni egy ilyen ko­csiba, de a gazdám végighúzott rajtam és azt mondta, hogy a kocsiban úgyis állni kell és állva gyalog is el­mehetünk Pestre. Én mindig hallgattam a gazdámra, mert tisztelem a tekintélyeket és mert a gazdám­ éppen most vágott le egy háromujjnyi vastagságú botot egy körtefáról. Az ágon sok volt a körte, azokat az utolsó szemig a gazdám ette meg. — Jó körtetermés lesz az idén, — dünnyögte a gazdám és végigvágott rajtam az uj botta. — Az uj termés csakugyan jónak ígérkezik —s gondoltam magamban és szaporább lépésekben előbbre igyekeztem. Gödöllő, aug. 14. (délben): A nap magasan állt már, mikor Gödöllőre ér­tünk. A gazdám odakötött egy cserfához és én hozzá­láttam reggelim elfogyasztásához, mely cserfaleve­lekből állott. A gazdám levágott erről a fáról is egy ágat és én már vártam, hogy mikor jelenti be ne­kem, hogy milyen lesz az idei cserfatermés. Csa­lódtam. Ez volt életem első csalódása. Alkonyodon, mikor a gazdám leoldotta a fáról a kötelet és visszaadta szabadságomat. Ha az embe­rek tudnák, hogy mi egy ökörnek a szabadság, sose kötnének hurkot az ökör nyakába. De ezt az ember sose fogja megtanulni, mert nem született szabad­ságra. Mialatt ilyen problémákkal foglalkoztam, egy patakhoz értünk. A gazdám belemerítette kalapját a vízbe és jóízűen ivott belőle. A maradékot vissza­­öntötte a patakba, aztán odaterelt engem a vízhez, hogy én is igyam belőle. De én ismerem a gazdám kalapját és nem ittam. Elvégre van még egy kis tisz­tasági érzékem, ha hat év óta élek is falusi emberek között. Az emberek mondják egymásról, hogy „kon­servatív, mint az ökör“. Hát igen, én nem adom fel ezt a konzervativizmusomat. Rákos-Csaba, augusztus 14 (éjjel): Sötét este volt, mikor egy vasúti állomáshoz értünk. Már messziről hallatszott az ökrök bőgése és én azt hittem, hogy Pesten vagyunk. Tévedtem. Egy személyvonat érkezett az állomásra és a kalauz han­gosan kiáltotta az állomás nevét, így tudtam meg, hogy Rákos-Csabán vagyunk és most már tudtam azt is, hogy miért kell a kalauzoknak az állomások nevét kiáltani. Nyilván csak azért, hogy az ökrök tudják, hogy hol vannak. A vonat nemsokára tovább­robogott és mi is folytattuk utunkat Kőbánya, augusztus 15 (hajnal). Virradt, mikor egy nagy állomáshoz értünk. Itt igen rossz szag ütötte meg az orromat és most már biztos voltam benne, hogy Pesten vagyunk. Megint a kalauztól tudtam meg, hogy ez még csak Kőbánya. Itt meg se pihentünk, pedig én nagyon fáradt vol­tam már. A gazdám észrevette ezt és biztatni kezdett: — Nye Bogár, mindjárt Pesten leszünk, ott pi­henhetsz eleget. Ez a kíméletlenség nagyon felbőszített. Csak azért is le akartam keveredni a fűbe, de a gazdám oldalba rúgott és torka szakadtából ordította: — Persze, a nedves fű­be, hogy meghalj tőle. Egy ilyen barom azt se tudja, hogy mi árt az egészségének. Megint megrúgott. Engem meghatott, hogy meny­nyire féltik az egészségemet, de a rúgásától megtud­tam, hogy patkója van a csizmájának. Budapest, aug. 15. (reggel.)’ Itt vagyok hát az álmaim országában. Milyen gyö­nyörű, pompás hely ez a vásártér! Köröskörül el van kerítve, nehogy minden jött-ment betehesse ide a lá­bát. Annyira exkluzív, hogy a kapuban írást követel­. megszerzését és a régiek kibővítését teszi szüksé­gessé. A Hitelbank tavaly vásárolta meg a József, tér 8. számú bérházat, ahová néhány affiliált vál­lalatát helyezi el. A házra ráépít most még két eme­letet és ez vagy harmincmillióba kerül. A Leszámí­­tolóbank affiliáltja, a Magyar Forgalmi Bank, ugyancsak a József­ téren levő bérházra szintén rá­­építtet egy emeletet, amiért húsz-huszonötmilliót fog fizetni. A Wiener Bankverein nádor­ utcai szék­házának előcsarnokát átalakíttatta és tataroztatta, és az építészek e napokban tizenkétmilliós költség­­számlát nyújtottak át az igazgatóságnak. Szédítően nagy összegek forognak itt és Pénz őfelsége nem fukarkodik! Zsoldos Géza­­ nek a hajcsároktól. Mikor a kapuhoz értünk, igen so­­kan tolongtak már ott, úgy hogy sort kellett állnunk. Valami levelet kértek mindenkitől és a levélre valaki megadta a vízumot, mire tovább mehettünk. A vásár­téren rengeteg sok ökör, tehén és bika volt. A leg­többje vagyonokban volt elszállásolva és én most tud­tam csak meg, amiről már annyit hallottam, hogy mi az a vaggonlakó. Amint a vaggonok közt jártunk, lát­tam, hogy mi az a vaggonlakó. Amint a vaggonok közt jártunk, láttam, hogy az ökröknek meg a többieknek nagy vödrökben hordják a vizet és erősen nógatják őket, hogy igyanak. Megijedtem és azt kérdeztem ma­gamtól, hogy nem vagyunk-e a G. osztály kelenföldi laktanyájában, mert ott itatnak annyi vizet a lakók­kal? Hamarosan megnyugodtam, mert láttam, hogy az ökrök nemcsak vizet, de ennivalót is kapnak, így hát ez mégsem lehet a 6. osztály kelenföldi laktanyája. És micsoda ennivalók? És mily rengeteg ennivalók? Soha életemben nem láttam ilyen kívánatos falatokat. Meg is kérdeztem az egyik ökörtől, hogy mit eszik. — Élősúlyt, — felelte melankolikusan és tovább kérődzött. — Élő súly? Ilyen takarmányról m­ég sohse hal­lottam. Mi az az élő súly? — Az élő testünk súlya. i— És jó ez az étel? — ízleld meg. Megkóstoltam. Jó volt, de nagyon sós. — Te szereted, ha ennyire sós az étel ? —• kér­­deztem a kollegától. i— Dehogy is szeretem..­­i— Hát miért eszed ? r— Mert nagyon ízlik rá a víz.­­— Ennyire szereted a vizet ?­­— Szereti a fene. De honnan veszek nagy élő­­súlyt, ha nem iszom meg két-három vödör vizet. •— Hát minek neked a nagy élősúly ? — A gazdámnak kell. Minél nagyobb az élősú­­lyom, annál többet kap értem. Ha eladás előtt meg­eszem húsz kiló takarmányt és megiszom rá húsz liter vizet, ez negyven kiló élősúly. Estére megint el­fogyasztok ennyit, az már nyolcvan kiló élősúly. Nézd a hasamat. Mindjárt szétpukkadok. Sötét sejtelmeim támadtak és rosszat gyanítot­tam. Fel akartam lázítani az ökröt, hogy ne egyék, ne igyák, mert csak így mentheti meg az életét. Az ökör lemondóan nézett rám: — Itt akarsz te forradalmat csinálni ?­­— Nem forradalmat, csak éhségsztrájkot. — Hogyan képzeled azt, hogy az ökör nézd eszik, ha előtte a takarmány ? Láttál már ökröt, aki el van szánva az éhhalálra ? — Így is, úgy is meghalsz. Ha jóllaktál, elvisznek a vágóhídra és letaglóznak, vagy levágnak. Ha nem, eszel, talán megmentheted még az életedet. .— Ha már meg kell halni, legalább jóllakom. — Gondolj az emberiségre. Az ilyen nagy élő súly megdrágítja a hús árát és az emberiség nyolc­van százaléka már most sem ehetik húst. _ Gyűlölöm az embereket! Hogy én az embe­riségért áldozzam föl magamat?! Van is eszembe! Ellenkezőleg: eszem és eszem és eszem, hogy minél drágább legyen a hús és ha a hús egyszer oly­an drága lesz, hogy senki sem fog húst ehetni, akkor minket nem fognak levágni és az ökör örökéletű lesz a földön. Egyél, testvéri Az ökörért áldozd fel magadat és nem az emberért. Beláttam, hogy az ökörnek igaza van. Leszerel­­­tem és enni kezdtem a fajom halhatatlanságáért. Lynkeusz, József-tér 13. 0-672 Széna-tér 1.­0:155 Vámház-körút 8. 0-900 Rákóczi-út 78. 1-280 Vidéken: Szeged 0-202 Székesfehérvár, 0:120 4.529 Magyar Országos Központi Takarékpénztár Budapesten: Fő-utca 28. 0-100 Deák Ferenc-utca 7. 0-900 Szabadság-tér 3. 0:100 Rákóczi-út 28. 0-600 1-700 Belvárosi Takarékpénztár Koronaherceg-utca 2. 5-931 Havonként 19 centime nyugdíjat kap gróf Salis­ Soglio, az osztrák-magyar hadsereg volt altábornagya. Az osztrák-magyar hadsereg nem egy tábornoka jött Németországból, vagy Svájcból. Maimból, a Rajna mellől szárma­­zott Bécsbe Conrad von Hötzendorf előde a vezér­­kari főnök magas hivatalában: gróf Beck Frigyes, és az olasz Svájc egyik régi katona­családjához tartozik gróf Salis-Soglio, aki az összeomlás után visszatért hazájába. Az osztrák törvény szerint ez nyugdíjasok elesnek a drágasági pótléktól, ha kül­földön élnek, és így Salis-Soglio altábornagyi nyug­díja ma sem több, mint havonkint 3333 osztrák korona, ami svájci valutára kedvezően átszámítva, 19 centime. Ezért a 19 centime-ért gróf Salis­ Soglio minden hónapban hatósági bizonyítvánnyal köte­les igazolni azt, hogy még nem költözött el az élős­­torából. Vasárnap

Next