Világ, 1922. október (13. évfolyam, 223-248. szám)

1922-10-06 / 227. szám

Péntek^ VILÁG Tovább verekednek az egyetemen (A Világ tudósítójától) Tegnap délután a Turul Bajtársi Szövetség táborozást tartott Velcsev György szövetségi szenátor elnöklete alatt és ezen elhatároz­ták, hogy a Tudományegyetem szolidaritást vállal a Műegyetemmel és csütörtökön délelőtt a szövetség tagjai már nem jelennek meg az előadásokon. A szö­vetségnek ezt a határozatát közölték a Tudomány­egyetem rektori tanácsával is, amely tegnap este illést tartott, hogy határozzon az egyetem bezárásá­ról, de itt hosszú tanácskozás után az a vélemény kerekedett felül, hogy nem záratják be az egyetem kapuit, hanem a mozgalomra való tekintet nélkül to­vább folytatják az előadásokat. Érdekes, hogy Bár­sony János, a Tudományegyetem ezidei rektora har­colt legjobban amellett, hogy a tanítások folytatását függesszék fel Bársony Jánosnak ez az állásfoglalása m­ég tegnap éjszaka tudomására jutott a hallgató­ságnak és nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy az egyetemi ifjúság a rektori tanács határozata elle­nére is fenntartotta határozatát, tudniillik, hogy az­ előadásokat nem engedik megtartani. Mi történt ma délelőtt? A Tudományegyetemen ma délelőtt meg is kezd­ték mindenütt az előadásokat, azonban tíz óra tájt­­a bajtársi szövetségek vezetői megjelentek­­az egyes fakultásokon és sokhelyütt erőszakkal is megakadá­lyozták az előadások megtartását. Ma, csütörtökön délelőtt csak igen kevés előadás volt, miután csütör­tökön kari szünet van. Nagyobbszámú hallgatósága a jogi fakultáson csak Szladits Károly előadásának volt, így természetesen a bajtársi szövetségek meg­bízottai elsősorban itt jelentek meg, hogy felszólítsák a hallgatóságot távozásra. A diákok felhívták a pro­fesszorokat is, hogy hagyják abba pretekcióikat, mert a bajtársi szövetségek úgy határoztak, hogy a taná­rok nem tarthatják meg előadásaikat. Eközben az előcsarnokban tumultuózus jelenetek fejlődtek ki. Ugyanis a bajtársi szövetségek tagjai az előadásokon résztvevő diákokat sorra igazoltatták és mindazokat, akik bár leckekönyvükkel igazolták is, hogy egye­temi hallgatók, de zsidó vallásuak voltak, véresre verték. Az egyetemnek ilyetén való hősi bátorsággal Véghezvitt megtisztítása után az igazoltató diák­ok megszállották a központi egyetem épületének úgy az egyetem­ téri, mint a szerb­ utcai kapuját. Az orvosi fakultáson nem játszódtak le olyan botrányos jelenetek, mint a jogi karon.." Itt, a tanárok egy része meg is tartotta előadását, de annál szigo­rúbban akadályozták meg a közgazdasági egyete­men az előadásuk megtartását a bajtársi szövetségek.. Kunt Ödön dr. tartotta itt az első előadást kilenctől tízig Jogi Enciclopaedia címmel a Főherceg Sándor­­t utcai régi képviselőház termében. Kunt professzor nagyszámú hallgatósága jelenlétében meg is kezdte előadását, amelyet eleinte nem zavartak meg a baj­társi szövetségek, akik egy ideig csak a kapuban he­lyezkedtek el, hogy megakadályozzák újabb hallga­tóknak a bemenetelét. Később azonban a többi fa­kultásokról érkezett bajtársak behatoltak a terembe, Hanz professzort a katedráról eltávolították, majd a hallgatóságot kitessékelték. Teleki J­ál gróf, a közgazdasági egyetem ezidei dékánja, mikor érté­k áll az eseményekről, személyesen jelent meg, hogy lecsillapítsa a diákságot és rábírja őket arra, hogy az eladásokat engedjék megtartani legalább azok számára, akik tanulni akarnak, de semmit sem ért el beszédével. Ezután Teleki kijelentette, hogy mi­­talán neki, mint az egyetem dékánjának, nem enged idehneskednek s igy nem képes a rektori tanács ha­tározatait végrehajtani, levonig a konzekvenciákat i­s lemond állásáról. Misézek azonban "semmi hatás­sal nem voltak a diákokra, akik Teleki Pál gróffal mit sem törődve, eláltották az egyetem összes kapuit. Erre Teleki az utolsó fegyverhez nyúlt, kihúzta fe­kete noteszét, figyelmeztette a hallgatóságot, hogy eljárásuknak súlyos következményei lehetnek, majd mikor ez sem használt, a vezetők neveit feljegyezte. Ezután visszatért előadótermébe azzal a kijelentés­sel, hogy ő mindenesetre megtartja előadását. Mikor ennek a kijelentésének híre kelt a bajtársi szövet­ségek körében, a Zrínyi Bajtársi Egyesületnek kö­rülbelül százötven tagja vonult fel a közgazdasági egyetem elé, hogy ha szüksége mutatkozna, erőszak­kal is megakadályozzák Teleki Pál dékánt előadása megtartásában, azonban erre nem került sor, mert Teleki gróf elásott attól, hogy előadást tartson. Az igazoltatók ezután átmentek a szomszédos pozsonyi egyetem épületébe, ott is mindenkit igazoltattak, többek között Entz professzort is és az egyik asszisz­tenst, Windholz dr.-t véresre verték. Küldöttség a kultuszminiszternél Ma déli tizenkét órára Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter magához kérette az ifjúság vezetőit: a Műegyetemi Hallgatók Segítő­ Egyesülete, a Hun­gária Magyar Technikus Egyesület, a Magyar Egye­temi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége és a Turul Bajtársi Szövetség elnökeit. A küldöttség szó­noka Vér Tibor, a Műegyetemi Hallgatók Segítő­ Egyesületének elnöke volt, aki előterjesztette az ifjú­ság kívánságait, majd Nagy Iván, a MEFHOSz elnöke átadta a szövetség januárban tartott konferenciájának elfogadott határozati javaslatát. Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter válaszában előadta, hogy mihelyt tudomást szerzett az ismert Goldberger-ügyről, azonnal érint­kezésbe lépett a kereskedelmi minisztériummal, hogy tisztázzák a tényállást. Az eljárás a legerélyesebben folyik és kéri az ifjúságot, hogyha esetleg adataik vannak, azokat Tőry Gergely dr. kereskedelmi mi­niszteri tanácsossal azonnal közöljék. Megígérte már eleve a diákoknak, hogy azokban a gyárakban, meg Séta a bezárt Az őszi napfény bágyadt sugaraival elönti a máskor oly csendes Egyetem-teret, árnyékba hagyva a Tudományegyetem hatalmas épületét, melynek szürke egyhangúságát csak a napokban elhunyt Horváth professzor miatt kitűzött fekete lobogó sza­kítja meg. Az Egyetem­ utca sarkán három rendőr beszélget, hátat fordítva az egyetem épületének, hiszen ottan úgy sincsen sok keresnivalójuk, mert az árkádok alatt tányérsapkás diákok állanak, akik ma­guk szokták dolgukat rendbehozni. Bemegyek a ha­talmas kapun, várom, hogy igazoltassanak, de csak éppen megkérdik, mit akarok, elfogadják a kifogást, amit mondok és beengednek. Eleinte nem értettem meg sehogysem, hogy miért nem igazoltatnak, de nemsokára rájöttem, hogy az embert ugyan könnyen beengedik, de ki azután annál nehezebben. Bent a folyosókon mindenütt csak tányérsapkás diákokat látni. Bőszen kutatnak zsidók után, akik­nek a reggeli „igazoltatás“ elől esetleg sikerült elrejtőzniök. Egyszerre hangos kiabálást, hallok a folyosó végéről és már messziről hangzik,­ hogy :­­ *— Igazold magad ! «­*• Zsidó vagy, biztos! — Üssétek a büdös zsidót! ■pillanat alatt legalább harmincan veszik körül a szegény igazoltatottat, egy alacsony, fekete evik­­keres diákot .«.aki védekezőleg húzódik egy sarokba és próbálja igazolni indexével, hogy­­ katolikus, me­lyek állami szubvenciót élveznek, elsősorban magyar, mérnököket fognak alkalmazni. Ami a mérnöki ka­marák fölállítását illeti, azt maga is szükségesnek tartja. A múlt nemzetgyűlésen már beterjesztett ezirányú javaslatot és hogy ezt nem szavazták meg, csak az idő rövidségén múlott. Kötelező ígéretet tett egyben arra, hogy a holnapi minisztertanácson javas­latot tesz ennek a törvényjavaslatnak a beterjeszté­sére és ígéri, hogy minden erejével síkraszáll annak mennél gyorsabban való keresztülviteléért. Ami a nu­merus clausus-nak a diplomáik nosztrifikálására való kiterjesztését illeti, ez irányban már régen készült ja­vaslat és hogy azt még nem terjesztették a nemzet­gyűlés elé, annak az oka bizonyos külpolitikai meg­gondolásokban rejlik. Ugyanis félő, hogy az utód­államokban, erre a példára hivatkozva, hasonló mó­don járnak majd el a magyar diplomákkal. Mind­azonáltal ő sürgetni fogja, hogy a külügyminisztérium az utódállamokkal e tárgyban minél hamarabb foly­tassa le a tárgyalásokat és ő minden erejével azon lesz, hogy a diplomák nosztrifikálására vonatkozó tör­vényjavaslat minél hamarabb törvényerőre emelkedő fék. Vér Tibor köszönettel vette tudomásul, hogy a kultuszminiszter összes kívánságaik legmesszebb menő teljesítését ígérte meg. Ezután a nyilatkozat után ismét zavartalanul megindulhat az egyetemen a munka, mert most fogják már tudni, hogy a magyar kormány kultuszminisztere az egyetemi ifjúság nem­zeti és fajvédelmi felfogásával a legmesszebbmenőleg egyetért. A Műegyetem Attila Bajtársi Egyesületének veze­tősége egyébként tegnap felhívta az összes vidéki egyetemek bajtársi szövetségeit is, hogy vele szoli­daritást vállalva, akadályozzák meg az előadások megtartását. A pozsonyi, debreceni és szegedi egyete­mek csatlakoztak is a mozgalomhoz és itt sem tartot­tak ma délelőtt sehol sem előadást. A nap történetéhez hozzátartozik még, hogy a délután folyamán a bajtársi szövetségek ismét tábo­rozást tartottak. Gyűlésükön kimondották, hogy a közoktatásügyi miniszter nyilatkozatában megnyu­godnak s ezért felszólítják tagjaikat, hogy szombattól kezdve ismét rendesen jelenjenek meg az előadá­sokon, egyetemeken kevés sikerrel, az index nem alkalmas az egyetemen igazolásra. A szegény, szomorú diákról kitűnik ha­mar, hogy tényleg zsidó volt gyermekkorában és erre egyszerre nekiesik a harminc hős a védtelen fiatalembernek, öklök és botok emelkednek a leve­gőbe, lecsapnak és nyomukban vér serken. Az­ ál­dozat összeesik, de még a földön fekvő véres ember szomorú látványa sem akadályozza meg a tömeget abban, hogy ne üssék-rúgják tovább is. Az egész je­lenet arra emlékeztetett, mikor rókavadászaton a Kuntsman a haltait után az elfogott rókát a csaholó­­falka közé dobja, amelyik azután pillanat alatt végezi is vele. Az emeleti folyosókon már csendesebb az élet. Itt aláíratni jövő diákok járnak csak a pedellusok­nál indexeikkel. Az egyik ilyen tányérsapkás diáktól megkérdezi az egyik öreg szolga, hogy miért is ver­ték ma megint össze a zsidókat. — Hát tudja — mondja a diák —, most 15.000 zsidót ki akarnak utasítani innen és ezért a zsidók nagy összeesküvést szőttek miellenünk. Pedig iga­zunk volt, hogy kikergetjük azt a 15.000 zsidót, mert miattuk utasították ki azt a 300.000 magyart a meg­szállott területekről. Az öreg szolga csak csóválja a fejét erre a szóra­­hiszi is, amit a diák mond, csak azt nem érti meg sehogy sem, miért éppen az ő folyosóján verekednek? Lemegyek a kapuhoz, már ki is lépnék rajta­­mikor egy erélyes kéz visszaránt a sötét kapu­­aljába, marcona, szigorú arcok vesznek körül és igazol­tatnak. Indexet kérnek tőlem és mikor kiderül, hogy nincsen, egyszerre fenyegetővé válik a helyzet Már­ emelkednek is az öklök, hogy lesújtsanak rám, szemtelen betolakodóra, de nagy nehezen igazolom­ magam, hogy nem vagyok zsidó és így kiengednek, végre az utcára. A kapu másik sarkában ezalatt egy másik igazoltatás is folyik és ki is de­rítik nagy diadallal, hogy az illető zsidó. Hangos kiabálással esnek a tanulni vágyó szegény diáknak, pofonok csattannak, ütések puffannak, az egész Egyetem-tér hangos a verekedés zajától, a járókelők mind odafigyelnek, csak a három rendőr áll mozdu­latlanul, mint Verescsagin képén a Sipka-szoros őre *- v * Átmegyek a bölcsészeti fakultásra, ott is diákok állanak őrt a kapuban és csak a legszigorúbb iga­zoltatás után engedik be az embert az épület bel­sejébe. Itt teljes a csönd, a folyosók kihaltak, mert ma már nem is volt itt előadás. Annál hangosabb az épület túlsó oldalán fekvő­ Közgazdasági Egyetem környéke, itt csoportokban állanak a különböző bajtársi szövetségek tagjai, akik eljöttek segíteni megakadályozni gróf Teleki Pál dékánt előadása megtartásában. Nevetve mesélik egymásnak, hogy ugyan hogyan is hihette Teleki, hogy beszédével egyszerre eléri, hogy, megengedik neki az előadások megtartását.­­ — Korábban kellett volna ahhoz felkelnie — mondja egy nagybajuszú közgazdász, kezében Bár­­czy, István Közgazdasági ismeretek című tankönyvé­vel —, hogy rábírjon minket arra, hogy, a destrukti­­vokat beengedjük. — Jó volt az is mondja egy másik —, amikor Teleki kivette a noteszát, hogy felírja a vezetők ne­vét, hogy megbüntesse őket. Úgy csinálta egészen, mint a tanító bácsi a kis elemistákkal. De hát aztán meg is mutattuk, hogy velünk nem lehet packázni. Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések hangzottak el a Közgazdasági Egyetem kapujában az Eszterházy­­utcában, Trefort Ágost szobra mellett ma délelőtt Szerettem volna tőle megkérdezni, várjon egészen ilyennek képzelte-e ez a nagy pedagógusba jövő ifjat !**­*/ ' V UWM, Káwrts. tatás, mint az euküdesi; az ő egyenlőkörű vonalú tatás, mint a párhuzamos, az ő síkja más, tauszt a közönséges, szóval, valóban új világot te­rem­te­tt. Ebben a világban elment olyan messzire, amine m­essze csak emberi elme eljuthatott. Az iskolából so­kan tudják, mi az a trigonometria. Röviden csak a­nnyit mondok, hogy a geometria egyik fő célja, hogy a háromszög oldalai és szögei közötti összefüggéseket m­egállapítsa; ilyen például a legegyszerűbb, amit a kis iskolások is tudnak: a Pythagoras-féle tétel, vagy az Úgynevezett O­sinus-tétel stb. Ezek a tételek, ezek az összefüggések mind a XI. axiómán alapulnak. Bolyai ezt elvetette és az ő állításából, vagyis abból, hogy a szögösszeg 180°-nál kisebb, egy egészen uj trigono­metriát épít fel. A háromszög oldalai és szögei között más összefüggések állnak fenn: az uj trigonometria szépségében vetekszik, sőt felülmúlja a közönségeset és ami a legeslegfontosabb: a közönséges trigono­metria —­ mint a matematikus mondja — a Bolyai trigonometria határesete. Ha a Bolyai trigonometriá­ban szereplő határozatlan számnak ezt az értéket ad­juk: O, akkor a B, trigonometriából a közönséges euklidesi lesz. A Pythagoras más, a terület más, a kör hossza más, szóval az egész geometria, az egész világ más lett. És Bolyai János tovább szőtte a maga rend­szerét, hatalmasabb épületet emelt, mint Euklides — és nem jutott soha ellenmondásra. A várt ellenmon­­dás elmaradt. Élete további folyamán már tudta, és ma már egészen biztosak vagyunk benne, hogy nem is j­­­uthatott ellenmondáshoz, mert ő akkor, midőn párat­an fantáziájával a képzelt világot építette, volta­képpen egy önmagában ellenmondás nélküli logikai rendszert létesített. Hogy a valóság melyik — hogy rö­viden szóljak — a háromszög alkotó részei között, az feuklidesi, vagy a Bolyai-féle trigonometria áll-e fenn. Vagyis, hogy a világ, melynek formája a geometria, minő, euklidesi-e, vagy Bolyai-féle, azt ember soha­sem fogja eldönthetni. Legjobban mondta erre nézve Poincaré, hogy azt a kérdést, a kettő közül melyik az igazi, fel sem lehet vetni, csak annyit mondha­­tunk, hogy az euklidesi a kényelmesebb. De nem folytatom tovább, mert messze kellene kalandoznom. Kötetekre menő mondanivalónk volna, hogy, a nagy szellem al­kotás^ba csak bele lek­ettthe*-. sünk. Hiszen az újabb matergatikai tudomány ge­rincévé lett ez az eszmekor, sőt a fizika uj Einstein­­féle világát sem leh­et enélkü­l felfogni.* És mi lett volna ebből az ifjúból, ha teljesült volna apja vágya, hogy az ő n^y barátja, a „mate­matikusok fejedelme“. Gauss vegye magához Göttin­­genben. Nem történt meg. Ne­m volt annyi pénze az apának, hogy kiküldhesse külföldre, a bécsújhelyi katonai akadémiára küldte, azt is csak Kemény Mik­lós gróf jóvoltából tehette. Marosvásárhelyen kellett leélnie a világ egyik legnagyobb zsenijének életét, mint ő maga mondta, „a temetőben“. A nagy alkotás után lelke a sok csalódásban megtört ugyan, de még később is sokszor fel-felvillant a nagy elme, a ritka, őseredeti tehetség. Matematikában is más, úttörő, de sajnos, befejezetlen munkát is végzett késő korában, de lelkét leginkább elfoglalták a világboldogító eszméi, melynek alapgondolata volt : „A főnek a szüvet kell művelnie“. Szociális alapon nyugvó ál­lam eszméjét gondolja ki, világnyelvet akar létesíteni, az egész emberi tudást felölelő tudományos rend­szert akart teremteni. Bizonnyal mindezt meg is te­remtette volna, ha szerencsésebb körülmények közé kerül, ha az európai tudományos élet színhelyén mű­velődhetett, volna. Avagy talán nem is, mert akkor bizonnyal csakis matematikával foglalkozott volna, mert ez volt az ő egész lényének alapeleme, így­ 58 éves korában, 1860-ban mint megtört aggastyán, tel­jesen elhagyatottan, teljesen ismeretlenül, szivében felve az egész emberiséget megváltó eszmékkel, nyomorban, sgint az erdő mélyén élő remete, lehelte ki lelkét. A tudomány történetében páratlanul áll, hogy az, akit életében senki sem ismert, aki temetőben élte elrejtett­­életét, miképpen vált a legkiemelkedőbbek egyikévé. Hogyan érhettük meg azt, amit Eötvös Ló­­ránd mondott 1902-ben Kolozsvárott , , , ha igazi tu­dósok — és amint kell — jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlaját olyan magasra kell emelnünk, hogy azt hazánk határain túl is meglássák és megadhassák neki az ülő tiszteletet. Ez a mi esz­ményünk, ez valósult meg Bolyai alkotásával egy­szer; ilyen teljes mértékben talán egyetlenegy­szer, is ■ ' ■ y ■ íiti;—: -■.> 1922 október 6. n

Next