Világ, 1922. október (13. évfolyam, 223-248. szám)
1922-10-06 / 227. szám
Péntek^ VILÁG Tovább verekednek az egyetemen (A Világ tudósítójától) Tegnap délután a Turul Bajtársi Szövetség táborozást tartott Velcsev György szövetségi szenátor elnöklete alatt és ezen elhatározták, hogy a Tudományegyetem szolidaritást vállal a Műegyetemmel és csütörtökön délelőtt a szövetség tagjai már nem jelennek meg az előadásokon. A szövetségnek ezt a határozatát közölték a Tudományegyetem rektori tanácsával is, amely tegnap este illést tartott, hogy határozzon az egyetem bezárásáról, de itt hosszú tanácskozás után az a vélemény kerekedett felül, hogy nem záratják be az egyetem kapuit, hanem a mozgalomra való tekintet nélkül tovább folytatják az előadásokat. Érdekes, hogy Bársony János, a Tudományegyetem ezidei rektora harcolt legjobban amellett, hogy a tanítások folytatását függesszék fel Bársony Jánosnak ez az állásfoglalása még tegnap éjszaka tudomására jutott a hallgatóságnak és nagymértékben járult hozzá ahhoz, hogy az egyetemi ifjúság a rektori tanács határozata ellenére is fenntartotta határozatát, tudniillik, hogy az előadásokat nem engedik megtartani. Mi történt ma délelőtt? A Tudományegyetemen ma délelőtt meg is kezdték mindenütt az előadásokat, azonban tíz óra tájta bajtársi szövetségek vezetői megjelentekaz egyes fakultásokon és sokhelyütt erőszakkal is megakadályozták az előadások megtartását. Ma, csütörtökön délelőtt csak igen kevés előadás volt, miután csütörtökön kari szünet van. Nagyobbszámú hallgatósága a jogi fakultáson csak Szladits Károly előadásának volt, így természetesen a bajtársi szövetségek megbízottai elsősorban itt jelentek meg, hogy felszólítsák a hallgatóságot távozásra. A diákok felhívták a professzorokat is, hogy hagyják abba pretekcióikat, mert a bajtársi szövetségek úgy határoztak, hogy a tanárok nem tarthatják meg előadásaikat. Eközben az előcsarnokban tumultuózus jelenetek fejlődtek ki. Ugyanis a bajtársi szövetségek tagjai az előadásokon résztvevő diákokat sorra igazoltatták és mindazokat, akik bár leckekönyvükkel igazolták is, hogy egyetemi hallgatók, de zsidó vallásuak voltak, véresre verték. Az egyetemnek ilyetén való hősi bátorsággal Véghezvitt megtisztítása után az igazoltató diákok megszállották a központi egyetem épületének úgy az egyetem téri, mint a szerb utcai kapuját. Az orvosi fakultáson nem játszódtak le olyan botrányos jelenetek, mint a jogi karon.." Itt, a tanárok egy része meg is tartotta előadását, de annál szigorúbban akadályozták meg a közgazdasági egyetemen az előadásuk megtartását a bajtársi szövetségek.. Kunt Ödön dr. tartotta itt az első előadást kilenctől tízig Jogi Enciclopaedia címmel a Főherceg Sándort utcai régi képviselőház termében. Kunt professzor nagyszámú hallgatósága jelenlétében meg is kezdte előadását, amelyet eleinte nem zavartak meg a bajtársi szövetségek, akik egy ideig csak a kapuban helyezkedtek el, hogy megakadályozzák újabb hallgatóknak a bemenetelét. Később azonban a többi fakultásokról érkezett bajtársak behatoltak a terembe, Hanz professzort a katedráról eltávolították, majd a hallgatóságot kitessékelték. Teleki Jál gróf, a közgazdasági egyetem ezidei dékánja, mikor érték áll az eseményekről, személyesen jelent meg, hogy lecsillapítsa a diákságot és rábírja őket arra, hogy az eladásokat engedjék megtartani legalább azok számára, akik tanulni akarnak, de semmit sem ért el beszédével. Ezután Teleki kijelentette, hogy mitalán neki, mint az egyetem dékánjának, nem enged idehneskednek s igy nem képes a rektori tanács határozatait végrehajtani, levonig a konzekvenciákat is lemond állásáról. Misézek azonban "semmi hatással nem voltak a diákokra, akik Teleki Pál gróffal mit sem törődve, eláltották az egyetem összes kapuit. Erre Teleki az utolsó fegyverhez nyúlt, kihúzta fekete noteszét, figyelmeztette a hallgatóságot, hogy eljárásuknak súlyos következményei lehetnek, majd mikor ez sem használt, a vezetők neveit feljegyezte. Ezután visszatért előadótermébe azzal a kijelentéssel, hogy ő mindenesetre megtartja előadását. Mikor ennek a kijelentésének híre kelt a bajtársi szövetségek körében, a Zrínyi Bajtársi Egyesületnek körülbelül százötven tagja vonult fel a közgazdasági egyetem elé, hogy ha szüksége mutatkozna, erőszakkal is megakadályozzák Teleki Pál dékánt előadása megtartásában, azonban erre nem került sor, mert Teleki gróf elásott attól, hogy előadást tartson. Az igazoltatók ezután átmentek a szomszédos pozsonyi egyetem épületébe, ott is mindenkit igazoltattak, többek között Entz professzort is és az egyik asszisztenst, Windholz dr.-t véresre verték. Küldöttség a kultuszminiszternél Ma déli tizenkét órára Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter magához kérette az ifjúság vezetőit: a Műegyetemi Hallgatók Segítő Egyesülete, a Hungária Magyar Technikus Egyesület, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége és a Turul Bajtársi Szövetség elnökeit. A küldöttség szónoka Vér Tibor, a Műegyetemi Hallgatók Segítő Egyesületének elnöke volt, aki előterjesztette az ifjúság kívánságait, majd Nagy Iván, a MEFHOSz elnöke átadta a szövetség januárban tartott konferenciájának elfogadott határozati javaslatát. Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter válaszában előadta, hogy mihelyt tudomást szerzett az ismert Goldberger-ügyről, azonnal érintkezésbe lépett a kereskedelmi minisztériummal, hogy tisztázzák a tényállást. Az eljárás a legerélyesebben folyik és kéri az ifjúságot, hogyha esetleg adataik vannak, azokat Tőry Gergely dr. kereskedelmi miniszteri tanácsossal azonnal közöljék. Megígérte már eleve a diákoknak, hogy azokban a gyárakban, meg Séta a bezárt Az őszi napfény bágyadt sugaraival elönti a máskor oly csendes Egyetem-teret, árnyékba hagyva a Tudományegyetem hatalmas épületét, melynek szürke egyhangúságát csak a napokban elhunyt Horváth professzor miatt kitűzött fekete lobogó szakítja meg. Az Egyetem utca sarkán három rendőr beszélget, hátat fordítva az egyetem épületének, hiszen ottan úgy sincsen sok keresnivalójuk, mert az árkádok alatt tányérsapkás diákok állanak, akik maguk szokták dolgukat rendbehozni. Bemegyek a hatalmas kapun, várom, hogy igazoltassanak, de csak éppen megkérdik, mit akarok, elfogadják a kifogást, amit mondok és beengednek. Eleinte nem értettem meg sehogysem, hogy miért nem igazoltatnak, de nemsokára rájöttem, hogy az embert ugyan könnyen beengedik, de ki azután annál nehezebben. Bent a folyosókon mindenütt csak tányérsapkás diákokat látni. Bőszen kutatnak zsidók után, akiknek a reggeli „igazoltatás“ elől esetleg sikerült elrejtőzniök. Egyszerre hangos kiabálást, hallok a folyosó végéről és már messziről hangzik, hogy : *— Igazold magad ! «*• Zsidó vagy, biztos! — Üssétek a büdös zsidót! ■pillanat alatt legalább harmincan veszik körül a szegény igazoltatottat, egy alacsony, fekete evikkeres diákot .«.aki védekezőleg húzódik egy sarokba és próbálja igazolni indexével, hogy katolikus, melyek állami szubvenciót élveznek, elsősorban magyar, mérnököket fognak alkalmazni. Ami a mérnöki kamarák fölállítását illeti, azt maga is szükségesnek tartja. A múlt nemzetgyűlésen már beterjesztett ezirányú javaslatot és hogy ezt nem szavazták meg, csak az idő rövidségén múlott. Kötelező ígéretet tett egyben arra, hogy a holnapi minisztertanácson javaslatot tesz ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztésére és ígéri, hogy minden erejével síkraszáll annak mennél gyorsabban való keresztülviteléért. Ami a numerus clausus-nak a diplomáik nosztrifikálására való kiterjesztését illeti, ez irányban már régen készült javaslat és hogy azt még nem terjesztették a nemzetgyűlés elé, annak az oka bizonyos külpolitikai meggondolásokban rejlik. Ugyanis félő, hogy az utódállamokban, erre a példára hivatkozva, hasonló módon járnak majd el a magyar diplomákkal. Mindazonáltal ő sürgetni fogja, hogy a külügyminisztérium az utódállamokkal e tárgyban minél hamarabb folytassa le a tárgyalásokat és ő minden erejével azon lesz, hogy a diplomák nosztrifikálására vonatkozó törvényjavaslat minél hamarabb törvényerőre emelkedő fék. Vér Tibor köszönettel vette tudomásul, hogy a kultuszminiszter összes kívánságaik legmesszebb menő teljesítését ígérte meg. Ezután a nyilatkozat után ismét zavartalanul megindulhat az egyetemen a munka, mert most fogják már tudni, hogy a magyar kormány kultuszminisztere az egyetemi ifjúság nemzeti és fajvédelmi felfogásával a legmesszebbmenőleg egyetért. A Műegyetem Attila Bajtársi Egyesületének vezetősége egyébként tegnap felhívta az összes vidéki egyetemek bajtársi szövetségeit is, hogy vele szolidaritást vállalva, akadályozzák meg az előadások megtartását. A pozsonyi, debreceni és szegedi egyetemek csatlakoztak is a mozgalomhoz és itt sem tartottak ma délelőtt sehol sem előadást. A nap történetéhez hozzátartozik még, hogy a délután folyamán a bajtársi szövetségek ismét táborozást tartottak. Gyűlésükön kimondották, hogy a közoktatásügyi miniszter nyilatkozatában megnyugodnak s ezért felszólítják tagjaikat, hogy szombattól kezdve ismét rendesen jelenjenek meg az előadásokon, egyetemeken kevés sikerrel, az index nem alkalmas az egyetemen igazolásra. A szegény, szomorú diákról kitűnik hamar, hogy tényleg zsidó volt gyermekkorában és erre egyszerre nekiesik a harminc hős a védtelen fiatalembernek, öklök és botok emelkednek a levegőbe, lecsapnak és nyomukban vér serken. Az áldozat összeesik, de még a földön fekvő véres ember szomorú látványa sem akadályozza meg a tömeget abban, hogy ne üssék-rúgják tovább is. Az egész jelenet arra emlékeztetett, mikor rókavadászaton a Kuntsman a haltait után az elfogott rókát a csaholófalka közé dobja, amelyik azután pillanat alatt végezi is vele. Az emeleti folyosókon már csendesebb az élet. Itt aláíratni jövő diákok járnak csak a pedellusoknál indexeikkel. Az egyik ilyen tányérsapkás diáktól megkérdezi az egyik öreg szolga, hogy miért is verték ma megint össze a zsidókat. — Hát tudja — mondja a diák —, most 15.000 zsidót ki akarnak utasítani innen és ezért a zsidók nagy összeesküvést szőttek miellenünk. Pedig igazunk volt, hogy kikergetjük azt a 15.000 zsidót, mert miattuk utasították ki azt a 300.000 magyart a megszállott területekről. Az öreg szolga csak csóválja a fejét erre a szórahiszi is, amit a diák mond, csak azt nem érti meg sehogy sem, miért éppen az ő folyosóján verekednek? Lemegyek a kapuhoz, már ki is lépnék rajtamikor egy erélyes kéz visszaránt a sötét kapualjába, marcona, szigorú arcok vesznek körül és igazoltatnak. Indexet kérnek tőlem és mikor kiderül, hogy nincsen, egyszerre fenyegetővé válik a helyzet Már emelkednek is az öklök, hogy lesújtsanak rám, szemtelen betolakodóra, de nagy nehezen igazolom magam, hogy nem vagyok zsidó és így kiengednek, végre az utcára. A kapu másik sarkában ezalatt egy másik igazoltatás is folyik és ki is derítik nagy diadallal, hogy az illető zsidó. Hangos kiabálással esnek a tanulni vágyó szegény diáknak, pofonok csattannak, ütések puffannak, az egész Egyetem-tér hangos a verekedés zajától, a járókelők mind odafigyelnek, csak a három rendőr áll mozdulatlanul, mint Verescsagin képén a Sipka-szoros őre *- v * Átmegyek a bölcsészeti fakultásra, ott is diákok állanak őrt a kapuban és csak a legszigorúbb igazoltatás után engedik be az embert az épület belsejébe. Itt teljes a csönd, a folyosók kihaltak, mert ma már nem is volt itt előadás. Annál hangosabb az épület túlsó oldalán fekvő Közgazdasági Egyetem környéke, itt csoportokban állanak a különböző bajtársi szövetségek tagjai, akik eljöttek segíteni megakadályozni gróf Teleki Pál dékánt előadása megtartásában. Nevetve mesélik egymásnak, hogy ugyan hogyan is hihette Teleki, hogy beszédével egyszerre eléri, hogy, megengedik neki az előadások megtartását. — Korábban kellett volna ahhoz felkelnie — mondja egy nagybajuszú közgazdász, kezében Bárczy, István Közgazdasági ismeretek című tankönyvével —, hogy rábírjon minket arra, hogy, a destruktivokat beengedjük. — Jó volt az is mondja egy másik —, amikor Teleki kivette a noteszát, hogy felírja a vezetők nevét, hogy megbüntesse őket. Úgy csinálta egészen, mint a tanító bácsi a kis elemistákkal. De hát aztán meg is mutattuk, hogy velünk nem lehet packázni. Ilyen és ehhez hasonló beszélgetések hangzottak el a Közgazdasági Egyetem kapujában az Eszterházyutcában, Trefort Ágost szobra mellett ma délelőtt Szerettem volna tőle megkérdezni, várjon egészen ilyennek képzelte-e ez a nagy pedagógusba jövő ifjat !***/ ' V UWM, Káwrts. tatás, mint az euküdesi; az ő egyenlőkörű vonalú tatás, mint a párhuzamos, az ő síkja más, tauszt a közönséges, szóval, valóban új világot teremtett. Ebben a világban elment olyan messzire, amine messze csak emberi elme eljuthatott. Az iskolából sokan tudják, mi az a trigonometria. Röviden csak annyit mondok, hogy a geometria egyik fő célja, hogy a háromszög oldalai és szögei közötti összefüggéseket megállapítsa; ilyen például a legegyszerűbb, amit a kis iskolások is tudnak: a Pythagoras-féle tétel, vagy az Úgynevezett Osinus-tétel stb. Ezek a tételek, ezek az összefüggések mind a XI. axiómán alapulnak. Bolyai ezt elvetette és az ő állításából, vagyis abból, hogy a szögösszeg 180°-nál kisebb, egy egészen uj trigonometriát épít fel. A háromszög oldalai és szögei között más összefüggések állnak fenn: az uj trigonometria szépségében vetekszik, sőt felülmúlja a közönségeset és ami a legeslegfontosabb: a közönséges trigonometria — mint a matematikus mondja — a Bolyai trigonometria határesete. Ha a Bolyai trigonometriában szereplő határozatlan számnak ezt az értéket adjuk: O, akkor a B, trigonometriából a közönséges euklidesi lesz. A Pythagoras más, a terület más, a kör hossza más, szóval az egész geometria, az egész világ más lett. És Bolyai János tovább szőtte a maga rendszerét, hatalmasabb épületet emelt, mint Euklides — és nem jutott soha ellenmondásra. A várt ellenmondás elmaradt. Élete további folyamán már tudta, és ma már egészen biztosak vagyunk benne, hogy nem is juthatott ellenmondáshoz, mert ő akkor, midőn páratan fantáziájával a képzelt világot építette, voltaképpen egy önmagában ellenmondás nélküli logikai rendszert létesített. Hogy a valóság melyik — hogy röviden szóljak — a háromszög alkotó részei között, az feuklidesi, vagy a Bolyai-féle trigonometria áll-e fenn. Vagyis, hogy a világ, melynek formája a geometria, minő, euklidesi-e, vagy Bolyai-féle, azt ember sohasem fogja eldönthetni. Legjobban mondta erre nézve Poincaré, hogy azt a kérdést, a kettő közül melyik az igazi, fel sem lehet vetni, csak annyit mondhatunk, hogy az euklidesi a kényelmesebb. De nem folytatom tovább, mert messze kellene kalandoznom. Kötetekre menő mondanivalónk volna, hogy, a nagy szellem alkotás^ba csak bele lekettthe*-. sünk. Hiszen az újabb matergatikai tudomány gerincévé lett ez az eszmekor, sőt a fizika uj Einsteinféle világát sem lehet enélkül felfogni.* És mi lett volna ebből az ifjúból, ha teljesült volna apja vágya, hogy az ő n^y barátja, a „matematikusok fejedelme“. Gauss vegye magához Göttingenben. Nem történt meg. Nem volt annyi pénze az apának, hogy kiküldhesse külföldre, a bécsújhelyi katonai akadémiára küldte, azt is csak Kemény Miklós gróf jóvoltából tehette. Marosvásárhelyen kellett leélnie a világ egyik legnagyobb zsenijének életét, mint ő maga mondta, „a temetőben“. A nagy alkotás után lelke a sok csalódásban megtört ugyan, de még később is sokszor fel-felvillant a nagy elme, a ritka, őseredeti tehetség. Matematikában is más, úttörő, de sajnos, befejezetlen munkát is végzett késő korában, de lelkét leginkább elfoglalták a világboldogító eszméi, melynek alapgondolata volt : „A főnek a szüvet kell művelnie“. Szociális alapon nyugvó állam eszméjét gondolja ki, világnyelvet akar létesíteni, az egész emberi tudást felölelő tudományos rendszert akart teremteni. Bizonnyal mindezt meg is teremtette volna, ha szerencsésebb körülmények közé kerül, ha az európai tudományos élet színhelyén művelődhetett, volna. Avagy talán nem is, mert akkor bizonnyal csakis matematikával foglalkozott volna, mert ez volt az ő egész lényének alapeleme, így 58 éves korában, 1860-ban mint megtört aggastyán, teljesen elhagyatottan, teljesen ismeretlenül, szivében felve az egész emberiséget megváltó eszmékkel, nyomorban, sgint az erdő mélyén élő remete, lehelte ki lelkét. A tudomány történetében páratlanul áll, hogy az, akit életében senki sem ismert, aki temetőben élte elrejtettéletét, miképpen vált a legkiemelkedőbbek egyikévé. Hogyan érhettük meg azt, amit Eötvös Lóránd mondott 1902-ben Kolozsvárott , , , ha igazi tudósok — és amint kell — jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlaját olyan magasra kell emelnünk, hogy azt hazánk határain túl is meglássák és megadhassák neki az ülő tiszteletet. Ez a mi eszményünk, ez valósult meg Bolyai alkotásával egyszer; ilyen teljes mértékben talán egyetlenegyszer, is ■ ' ■ y ■ íiti;—: -■.> 1922 október 6. n