Világ, 1923. március (14. évfolyam, 48-73. szám)

1923-03-07 / 53. szám

Szerda VILÁG 1923 március 7. ifj Cuno kancellár a ruhrvidéki eseményekről U A birodalmi gyűlés karzatai ma már jóval tíz ülés megkezdése előtt megteltek. A Ház bejárói előtt nagy néptömeg szorongott. A birodalmi kancellár negyed hat órakor lépett a terembe. Loebe elnök megnyitotta az ülést és kijelentette, hogy az ülés korábbi összehívását szükségessé tette az a körülmény, hogy a megszálló csapatok egyre szörnyűbb módon provokálják és gyötrik a rufarvidéki lakosságot. A gyilkosságok és a brutalitások egymást követik. Kötelességtudó hivatalnokainkat halállal fenyegetik meg. A birodalmi kormánynak és a birodalmi gyűlésnek az egész világ színe előtt tiltakoznia kell ez ellen a brutalitás ellen, amelyből csupán a gyűlölet egyre növekedő árja fakadhat. (Öénk helyeslés.) Minden bejelentés nélkül... Ezután Cuno birodalmi kancellár szólalt fel- s a következőket mondotta:• Francia csapatok március 3-án minden bejelentés nélkül átkeltek a Rajnán, megszállották a mannheimi és karlsruhei kikötőt, a darmstadti vasúti műhelyt és pilktinosműveket. Ha ez máskor történt volna civilizált államok közt, a világ felháborodnék a béke megsértése miatt. Németországgal szemben azonban ezt csak a mhrvidéki akció csekély kiterjesztésének tekintik, amiből nem érdemes nagy dolgot csinálni. Franciaország alig vesz magának annyi fáradságot, hogy ezt az igazságtalanságot legalább látszólagos összefüggésbe hozza a ruhrvidéki igazságtalansággal. Csak az erőszakosságok sora után küldött nekünk jegyzéket, amely azt mondta, hogy a francia kormány a Rajna—Herne-csatorna szándékos elzárásának megtorlásául elhatározta a mainheimi és karlsruhei kikötőnek és a darmstadti vasúti műhelynek megszállását Tehát azért, mert a Rajna—Heine-csatornában, német belterületen, álítólag dereglyéket sülyesztettek el, új területet szállottak meg. Ez a jogsérelem méltán csatlakozik az offenburgi és appenweineri betöréshez, amivel néhány gyorsvonat elmaradásáért és általános mulasztásokért akartak büntetni, továbbá az Emmerich és Wesel megszállásával elkövetett jogsérelemhez és a középső Rajnán, Königsweiberben, Kaubban, Lorchhausenben történt legújabb betörésekhez, mely városokat minden jogi alap, sőt minden jogi ürügy nélkül megszállották, mégpedig azért, mert Franciaországnak már nem volt ingere a hídfőknek a békeszerződésben megállapított megszállása. A béke lábbal tiprésa Erről az eljárásról az angol alsóházban a kormány képviselője tegnap kijelentette, hogy minden szerződéses alapot nélkülöz. Néhány nappal azelőtt nagy megdöbbenést keltett a hírhedt 147. számú rendelet, amely szerint az, aki cselekedeteivel vagy mulasztásaival a vasúti szállítmányokat veszélyezteti, úgy hogy halálos végű balesetek keletkeztek, Vagy keletkezhettek volna, halállal büntetendő, mégpedig nemcsak maga a tettes, hanem a szóbanforgó szolgálati ág vezetője is. Ez a rendelet a német vasutasok terrorizálása, akiket példátlanul kegyetlen büntető rendszabályokkal arra akarnak kényszeríteni, hogy szolgálati esküjük megszegésével tettlegesen résztvegyenek a Németország ellen irányuló jogellenes akciókban. Ez is mutatja, hogy Franciaország szemérmetlenül a jognak látszatát is elveti magától. A francia kormány azonban gazdasági számításaiban mindenütt csalódás érte. Politikai kombinációi kudarcot vallottak, de azért következetes marad az erőszakosságok elkövetésében. Ez gyűlöletet kelt a szomszédos nemzetek közt, amelyet igen nehéz lesz megszüntetni. Az utolsó két hónap nem vonult el nyomtalanul nemzetünk fölött. Oly hetek voltak ezek, amelyeket egy kidturnemzet béke idején sohasem tűrt volna el. A legszörnyűbb áldozatokkal reánk kényszerített békét, amelynek teljesítésén nemzetünk a szó betű szerinti értelmében a teljes elszegényedésig fáradozott, Franciaország lábbal tiporta, anélkül, hogy a számos garancia egyike is megmozdult volna. És mégis az új, a hatalmak részéről az állandó béke megteremtésére alkotott, okmányba foglalt jogrend az, amely ellen Franciaország támadása épp úgy irányult, mint Németország ellen. Nem kell tehát csodálkoznunk, ha a német nép lelkét alig elviselhető feszültség terheli meg. Ha nem akarjuk, hogy ebből irtózatos veszélyek keletkezzenek, ha nem akarjuk, hogy a jog a népek életében játékszerré váljék, újból meg kell állapítanunk az igazságot és intőszavunkkal a világhoz kell fordulnunk, mégpedig haladéktalanul. Ezért mondtam le müncheni utazásomról. Erőszak az egész vonalon Egész nyíltan fogok beszélni, pajzsunk tiszta, nincs rejtegetni valónk. Nyolcadfél héttel ezelőtt francia és belga csapatok nyomultak be hozzánk. A francia kormány akkor kijelentette, hogy a fa- és szénszállítások neon tökéletes teljesítése miatt elhatározta, hogy mérnökökből álló ellenőrző bizottságot küld a Ruhr-vidékre, de ebben a pillanatban egyáltalán nem gondol sem katonai műveletekre, sem pedig politikai jellegű megszállásra. Katonákat csak korlátolt mértékben vesz igénybe és a lakosság rendes életmódját nem fogják megzavarni. Ezzel szemben a lefolyt hetek valóságos mérlege a következő: a katonák korlátolt mértékű igénybevétele öt hadosztályt foglal magában, két főparancsnoksággal, mintegy hetvenöt tankkal és a repülőgépek százaival. Franciaország azt követelte, hogy parancsait a tisztviselők és nemtisztviselők teljesítsék. Eleinte még jogi ürügyekkel éltek, később azonban a rajnatartományi bizottság a jogi alappal mit sem törődve, egyre-másra bocsátotta ki a rendeleteket és ezzel a francia erőszak szolgálatába állott A francia parancsnoknak első célja az volt, hogy a német hivatalnokokat a francia parancsnok alá kényszerítse. Mivel az egyszerű figyelmeztetés nem használt, az egész vonalon erőszakot kezdtek alkalmazni. Napok és hetek óta hazájukhoz hű, német férfiak oly zárkák lakói, amelyek máskor közönséges csavargók rövid tartózkodási helyéül szolgáltak. Rokonaiknak és ismerőseiknek nem szabad őket meglátogatniuk, a franciák bizonyára tudják, hogy miért. A német férfiak becsületét ez a gyalázatos fogság nem érinti, de hogyan egyeztethető össze ez a gyalázat a francia nemzet becsületével? A kiutasítások és letartóztatások a német hatóságokat megfosztották vezetőiktől és tagjaiktól. A kiutasításokat, a családok kiutasítását és a lakások lefoglalását kíméletlenül hajtották végre. Különös szigorral jártak el a rendőrség tagjai ellen, akik a legnagyobb önfeláldozással látták el szolgálatukat. Az idegenek a gyilkosságoktól sem riadtak vissza. A héthetes francia mérleg passzív oldalának ez az első tétele. Ezeket a dolgokat nyilván Franciaországban is restellik, mert nem tudják magukat rászánni, hogy a világnak és saját népüknek megmondják az igazat. Hazug propagandának kell azt ellepleznie, amit a jogfosztás és erőszak elkövetett. Ezért nyilvánosságra hozzuk a jogfosztás és erőszaik tényeit, hogy a világ meghozhassa a maga pártatlan ítéletét. Az 1923. évben a Ruhr és a Rajna mentén az ember testi épsége, élete, vagyona és pénze ellen elkövetett bűncselekmények a harmincéves háború eseményeire emlékeztetnek. A mérnökök sem segíthettek a szén- és kokszhiányon, a bevonulás állítólagos okán. Ez a francia mérleg passzív oldalának második tétele. Németországnak az 1922. évben kerek 14,75 millió tonna szenet kellett volna szállítania. Minden erő megfeszítésével sikerült ezt a számot majdnem teljesen elérni. Csupán 71.000 tonna volt a hátralék októberben, 85.000 novemberben és 68.000 decemberben. Franciaország most folytatólagosan munkanaponként 46.500 tonnát kapott volna. Franciaország azonban azt hitte, hogy nincs szüksége a szabad munkások önkéntes szorgalmára. Ennek az lett a következése, hogy január 11-étől március 5-éig 2,1 millió tonna helyett csak 71.000 tonnát kapott. Az 1922. évben 166.000 köbméter fát kellett volna szállítani. Franciaország ebből 92.000 köbmétert meg is kapott. A hiányzó 74.000 köbmétert 1923. március 31-éig megígértük. A betörés következtében azonban Franciaország nem kapott több fát Aktív oldal nincs és nem is lesz A francia mérleg passzív oldalának harmadik tétele a csapatokra fordított óriási kiadások, amelyeknek csak csekély, szóra alig érdemes részét fedezik az elrabolt papírmárkás összegek. így fest a francia és belga Ruhr- és Rajna-mérleg passzív oldala és ezzel a mérleg véget is ér, mert aktív oldala nincs és nem is lesz. A remélt produktivitás helyett meddőség az egész vonalon, ez jellemzi a ruhrvidéki vállalkozást. Poincaré ennek ellenére igen elégedett. Vállalkozásának részvényesei azonban bizonyára kevésbbé elégedettek. Lotharingiában száz kohó közül már csak húsz van üzemben. A koksz ára Franciaországba é, márciusban a januári árak kétszeresére emelkedett. Az angol font 77—78 francia frankba kerül. Franciaország hitelszükséglete a ruhrvidéki vállalkozás fedezésére napról-napra növekszik. Helyesebben, mint Poincaré. Ítélte meg a tényleges helyzetet az angol miniszterelnök, aki az angol alsóházban kijelentette, hogy a párisi konferencián január 3-án megmondta, hogy Franciaország ruhrrtódéki tervének végrehajtásával katasztrófát fog felidézni. Úgy is lesz, Poincaré az elzárással és a terrorral sem fogja célját elérni. Egyet azonban már elért: a német lakosságnak az ellenállásra való tömörülését. A szó szoros értelmében fegyvertelen Németország erős védelme a szambád ember akarata. Hadseregekkel gyarmatokat meg lehet hódítani, de ipari területeket nem lehet termelésre ösztönözni. Kevésre becsüli a szellemet, aki azt hiszi, hogy a térbeli birtokbavétel a döntő. Ha a franciák még évekig lesznek is a Ruhr-vidéken, ha a német munkások helyett idegeneket hoznak oda, változatlanul kisérni fogja őket a meddőség átka. Az erőtlenség és a béke fegyvere Ez a taktikai ellenvetés s mi ehhez folyamodunkmint az erőtlenség és béke fegyveréhez az igazságtalanság és az erőszak ellen folytatott küzdelmünkben. Ezt a harcot mindaddig folytatjuk, míg elértük célunkat, nem a diktátumot vagy leigázást, hanem A szabad, az okos, az igazi békét biztosító megértést- A francia propaganda azt fogja reánk, hogy a birodalmi kormány csellel és csalással csábítja a német lakosságot erre az ellentállásra. De ezt az ellentállást nem is tudná hatalmi szóval vezetni oly kormány, amelynek azon a területen egyetlen katonája sincs- Mert ez az ellentállás oly mélységekből ered, amelyek a bányák fenekénél is mélyebbek. Forrása a népnek a hazához való szeretete. Mindenütt fellépett, ahol Franciaország jogfosztóvá lett. A német Rajnavidék eltűrte a rajna tartományi bizottság rendeleteit, amíg azok a békeszerződéssel valamiképp összeegyeztethetők voltak. Mihelyt azonban a rendeletek csak a franciák önkényét hirdették, a Ruhr- és új Rajna vidéke egyesült a harcban. Politikánkban és közgazdaságunkban mindent erre a harcra állítunk be. A kormány munkájának nem lehetett és nem lehet más célja. Az állam minden erejét az önfenntartásra kell fordítanunk. Szükségünk van országunk erejére, hogy a megszállott területen küzdők élelmét és fizetését biztosítsuk. Szénben, nyersanyagban és megrendelésben egyelőre nincs hiányunk.! A márka összeomlásával sikeresen szembeszálltunk és ezt az akciónkat folytatni fogjuk, hogy végül megtaláljuk közgazdaságunk szilárd pontját. Szenet és fát, pénzt és egyéb vagyont Franciaország teljesítőképességünk határain belül békében kaphatóié volna, ma is megkaphatja a szabad, becsületes megegyezés alapján. Németország a fegyverszünettől kezdve óriási értékeket szállított, összes teljesítményei 45,6 aranymilliárdot értek el. Ezzel egyidejűleg leszerelt, teljesítményei és veszteségei 1922 szeptember 30-ika óta 56,5 milliárd aranymárkát, vagyis 280 billió papírmárkát tesznek ki és ezeket a teljesítményeket a háború utáni idő kimerült gazdaságából hozták ki. Felére csökkent a német nemzeti vagyon Azok az áldozatok, amelyeket Németország hozott, természetesen egészen mások, mint azok az áldozatok, amelyeket Franciaország maga hoz újjáépítése céljából. A német nemzet vagyonát a háborítás következményei felére csökkentették. Németország mindamellett több izben késznek nyilatkozott az újjáépítésben résztvenni. Franciaország ezt nem akarta. De azért még mindig azt mondják, hogy Németország saját gazdasági helyzetéhez képest nagyon keveset teljesített. Ezért azt követeljük, hogy gazdaágunk teljesítőképességét szakértők állapítsák meg-A jelenlegi kormány is el akart menni a teljesítőképesség határáig. A takarékos kereskedő példája szerint nyílt tárgyalásokban akartuk elviselhető mértékben megállapítani kötelezettségeinket. Ezért Londonban és Párisban javaslatokkal állottunk elő, amelyekért a német közgazdaság vállalt kezességet. Ezenkívül tárgyalásokat ajánlottunk fel, hogy a német és a francia közgazdaság együttműködését és kölcsönös telnek hívták, mint Szemere írja, hanem Eischh-lnak. Sajtóhibával némely helyen: Fischl. Első fellépéséről a negyvenes évek elején egy székesfehérvári gyűlésen Madarász József naplójában: „A renddel felolvasása után Kandi József szónokolt, utána Eischl érdemes fehérvári egyén." Majd fehérvári polgármester, miniszteri tanácsos, képviselő, — török emigrált. Egressy Gábor naplójában egy helyütt — 1850, ■febr- 24.— igy ír róla: ,,A Lorody által kezelt pénztárban (az emigráltaknak közös segélypénztánuk volt) 10 ezer piaszterhiány találtatott.' ■Xantus Lorody amerikai életéről (Kossuthékkal ment ki) így emlékezik meg: „Lorodyt igen jól ismerem. Sokáig Új Yorkban utóbb Philadelphiában élt, hol egy mázos ajtókilincs gyárban, mint könyvvezető működött, még múlt év elején azonban elment Konstertinápolyba, hgy meglehetősen beszélt törökül... Amerikában sok szerencsét tehetett volna a nők között, mert igen szép és kedves maga alkalmazású ember." Miért hagyta túl az amerikai emigrációt és miért ment Kossuthoz Londonba, majd Konstanín Nápolyba? Pidszky Ferenc szerint (Életem és korom) Lonody, mig a török táborkar tolmácsa ment az orosz— török háború idején Konstantinápolyira. Ugyanakkor Magyarországból Wargha István jött Londonba Kossuthékhoz hírekkel és levelekkel“ — írja Pulszky. Kossuthot figyelmeztettem, ne bízzon ez emberre semmit Mégis kezére bízott amerikai Kossuth-bankókat, hogy azokat a magyar hívek közt árusítsa el s igy alap teremtessék a politikai izgatás céljaira... Nemsokára azután feltalálták az elásott koronát s a gyanút, hogy Wargha árulta el, nem enyésztette el az zsindárok által történt elfogatása. Kossuth nagyon meg volt lepetve a korona felfedezése által, mert ő nem ismerte rejtekhelyét. Falszky szerint" tehát megdőlt Szemere és Házmán vádja, hogy Kossuth küldte a koronáért Vargllát, Pulszkynak tudnia kell azt, amit ir, mert csak. .. se Szemere, se Házmán nem volt akkor Kossuth ékített. Lorody halála. Okkai szövetkezve fellázadtak a törökök ellen. Omer pasát küldték ki a lázadás leverésére, aki Lorodyt (Achmet bey néven) bízta meg egy gyalogezred vezetésével. Lorody az ütközet folyamán rohamra vezényli ezredét, a golyó éri és haltra marad a csatatéren. Hogy az emigránsok között milyen fantasztikusan terjedt el ez a történet, arról beszéljen az ifjabb Házmán. — Lorodyt a lelkiismereti furdalás ölte meg. Amert elárulta Kossuthnak és Warghának a koronát, a beduinok ellen való harcban Jorán egészen egyedül előre vágtatott és agyonlövette magát, így hallotta ezt a fiatalabb Házmán az emigránsoktól Amerikában. * Grimm Vince A negyedik a sorban Grimm Vince. Rá senki sem gyanakszik. Pénzügyminiszteri igazgató volt, éppen kezeügyébe akadt Szemerének, hát elhívta őt is a korona elásásához ... Amikor 1850 február 12-én Sandában török’ szolgálatba lépett, Kossuth, mielőtt Kiutahiába indult, a következő elbocsátó levelet adta neki: Bizonyítvány, melynek erejével ezennel tánc só tom, hogy Grimm Vince ur a magyar pénzügy min., bankjegyintézeténél, mint igazgató (mely hivatal alezredesi ranggal publikálható) és e szakban kitűnő tehetsége, ügyessége és fáradhatatlan szorgalmával párosult hűt szolgálata által megelégedésemet és méltánylatomat teljes mértékben kiérdemelte. Kossuth Lajos: Konstantinápolyban fényképész lett,— de mint emigrált és török szolgálatba lépett magyar tiszt, haláláig őrnagyi fizetést is húzott a szultántól. íme: — ezek az emberek és ezek a tények. Kézzelfogható bizonyíték nincs, hogy a négy közül rosszhiszeműen ki árulta el a szent korona hollétét. A legtöbb gyanítok még Lorodyt vádolja, — ez a legendás — ahogy az ifjabb Házmán mondta. Mint a híres gyémántpörben, úgy itt is, tudják, hogy ki a tettes, de biztosan mégse tudják! Azért talán mégse hiábavaló munka a korona négy elásóját így szembesíteni egymásal. Mélyebben látunk rajtuk keresztül az emigrációban--’