Világ, 1923. június (14. évfolyam, 146-170. szám)
1923-07-01 / 146. szám
Vasárnap MM hazaárulási pere Párizst most, a holtszezon kezdetén, amikor a boulevard-lapok a politika nagy szenzációs híjján a kalandorriportokat hozzák ki öles betűkkel, megint izgalomba hozza a régóta folyó „nagy per“ utolsó tárgyalása. Ernst Judet-ről, az Éclair volt szerkesztőjéről van szó, akit hazaárulás vádjával állítottak a párizsi esküdtbíróság elé. Judet-t egyszer, az idén februárban már in contumaciam életfogytiglani deportációval sújtották . Judet akkor Svájcban tartózkodott s így távollétében hozták meg ellene a súlyos ítéletet. Közben azonban visszatért Párizsba és jelentkezett a párizsi rendőrségnél. A Judet-ügy előzményei igen érdekesek. Az első vádat egy svájci festőnek, Hans Bossardnek felesége emelte Judet ellen. Bossardná valóban volt az urától, akinek Judet jó barátja volt. Az asszony 1918 novemberében levelet írt a berni francia követségnek s ebben leleplezte férjének és Jadetnek „állítólagos" összeköttetéseit Romberg német követtel. A levélben Boscardné és szakácsnéja éjszakai összejövetelekről, nagy pénzösszegekről beszéltek ; a pénzt Bos-card — mondja a feljelentést kémkedési szolgálatáért kapta. Judet ellen is megindult a bajsza : a háború utolsó fázisában a felkorbácsolt francia közvélemény mindenütt árulókat szimatolt és Judet is csakhamar magára vonta a gyanút, amikor nepolyi villáját elhagyta és Svájcba telepedett le. Azonban csak a háború befejezése után, 1919-ben kerültek elő azok a dokumentumok, amelyek alapján Judet ellen vádat kovácsoltak. A Brüsszelben maradt német archívumot francia hivatalnokok vizsgálták végig, akik két sürgönyt találtak az otthagyott írások között. A sürgönyöket Jagow államtitkár és báró Lancken-Wakenitz, aki a párizsi német követség első tanácsosa, majd a háborúban brüsszeli német meghatalmazott volt, váltották egymással. A telegramokban arról volt szó, hogy Judet-t meg kell nyerni a franciaországi német propagandának. A közvetítés Bossardra várt volna, akiről a táviratok álnéven mint Pilátusról emlékeztek meg. A propaganda megindításáért Judet hosszas habozás után két millió frankban állapodott meg : a Judás-pénzért ■— mondja a vádirat — arra kötelezte magát Judet, hogy lapját, az Éclair-t is a németbarát propaganda szolgálatába állítja. Judet kereken kijelentette, hogy a vád adatai szemenszedett hazugságok és ezt be is fogja bizonyítani . A tárgyalásra tanúként a mai Franciaország legismertebb politikusai és közéleti férfiai kaptak idézést, többek közt Charles Dapuy, Jules Mélinc, Paul Painleve, Hanotaux, Volt külügyminiszter, Maichand tábornok és sok író, újságíró. A védelemnek ezzel a nagyszámú tanújával szemben a vád Bessardnét, jogtanácsosát s a belügy- és külügyminisztérium néhány hivatalnokát vonultatta fel. A bíróság elnöke Gubert, aki a szenzációs párizsi tárgyalásokat rendesen vezetni szokta, a közvádat Lescouve főállamügyész képviseli. Érthető a francia főváros izgalma, mert a tárgyalás előtt olyan hírek szivárogtak ki, hogy Judet részéről szenzációs leleplezések várhatók, amelyek Clermenceau táborát erősen kompromittálják. Az első tárgyalási napon a tanúk a közönség számára fentartott padok jórészét megtöltötték és a tárgyalási terem úgy fest, mintha valósággal politikai és katonai méltóságok gyülekezete volna. Két nő vonja magára a figyelmet az uniformisok és polgári férfiruhák erdejében: az egyik Bossardné, aki fekete ruhában jelent meg. Nagyon ideges. Judet felesége elegáns szürke toalettben van és még az első nap visszautazik Svájcba, ahol fia betegen fekszik. Judet hetvenkét éve mellett is igen friss és életerős jelenség. Rendkívül nyugodt, mosolyogva hallgatja végig a hosszú vádiratot és aztán nyugodtan így szól: Végre elértem célomat, négy évi hosszas fáradság után. Most végre megmondhatom azt, ami a szívemet nyomja és védekezhetem az ostoba és nevetséges vádak ellen. Elhagytam Franciaországot, de csak azért, hogy Franciaországnak szolgáljak. Ehhez megvolt az erőm és megvoltak eszközeim is. Ha bűnösnekéreztem volna magamat, Svájcban maradtam volna, ahol nyugodtan élhetnék tovább. De visszatértem, mert becsületemet meg akarom védeni és mert a Világosságnak napfényre kell jönnie. Sok mindenről tudok, sok politikai eseményben volt részem, meghitt bizalmasa voltam sok magasállású államférfiúnak, de én nem hajhászok botrányt. Ha nem kényszerítenek rá, hogy a köteles diszkréciót megsértsem, akkor senkinek sem kell miattam nyugtalankodnia, én hallgatni fogok. Az első magyar ex-lex írta: Szatmári Mór Az 1807-iki alkotmányos berendezkedéstől egész 1899-ig ismeretlen dolog volt Magyarországon az ex-lex állapot. A kormányok gondosan ügyeltek arra, hogy az év végén már mindig törvény legyen az állami költségvetés, vagy legalább az indemnitás kerüljön tető alá. Bánffy Dezső kormánya 1898-ban nem tudta ezt elérni. A decemberi hangulat egyre szenvedélyesebbé, viharosabbá lett s az esztendő Utolsó napján szinte a paroxizmusig fokozódott. A lex Tisza már a kétségbeesés politikájának meggondolatlan alkalmazása volt. A Tisza-klikk túlbecsülte a maga erejét. A taktika visszafelépült. Hatása a szabadelvűpártban is robbantó ,volt Megindította a kilépéseket. A disszidensek az ellenzékhez csatlakoztak. Szilágyi Dezsőnek a házelnöki állásról való lemondása, a szabadelvűpártból történt kilépése, a pozsonyi választókhoz intézett levele, s ebben a kormány, meg a lex Tisza ellen intézett fulmináns támadása, egyfelől megtépte a kormány tekintélyét saját pártja dőlt is, másfelől roppant mértékben növelte az ellenzék harci kedvét. A parlamenti ülések szüntelen viharzásban folytak le, s az indemnitás tárgyalása nem volt egyéb, mint a szenvedélyek féktelen tombolása. Szilágyi Dezső pozsonyi levelében azt a maximát is felállította, hogy a kibontakozás keresése a kormány kötelessége, még akkor is, ha uralmának biztonságából, vagy a kormánypárt érdekeiből áldoznia is kell. E pedig annyit jelentett, hogy a kormány maga nem lehet akadálya a kibontakozásnak, hanem vissza kell vonulnia. A lex Tisza tehát, mely klubhatározattal akarta helyettesíteni a parlamenti határozatot, úgy elmérgesítette az állapotokat, hogy többé nem lehetett gondolni az ellenzék bármily engedékenységére addig, míg a hatalom polcán a Bánffy-kabinet áll. A kormány tehetetlen volt a viharzó parlamenttel szemben. Házszabályokkal való csínyek ki voltak zárva, mert az elnöki székben a korelnök, Madarász apó ült, akinek rokonszenve az ellenzék felé hajtott. Az öreg becsületesen őrködött a házszabályokon és hagyta a dolgokat a maguk útján. — *' *— —' ....... Az ellenzék pedig valóban komoly alkotmányjogi veszedelemnek tartotta az ex-rexet. A bekövetkezhető törvénytelen állapotot úgy ítélte meg, mint az alkotmány komoly válságát Voltak igen tekintélyes ellenzéki politikusok, akik nem tudták elhinni, hogy a király megengedi az exlexet, s azt vitatták, hogy ennek megengedése vagy tűrése egyenesen ellenkeznék az alkotmányra tett királyi esküvel. Az emberek tanakodtak, vitatkoztak azon, hogy mi lesz, hogy lesz, ha újév első napján bekövetkezik az exlex ? Micsoda állapot lesz ? Mit csinál a kormány és hogyan viselkedik majd a nemzet ? Egyfelől félelem, másfelől egy nagy illúzió fűződött a bekövetkezhető törvénytelen állapot elgondolásához. Félelem az eddig ismeretlen valamitől, ami az alkotmányra veszedelem, másfelől a nemzet alkotmányos, törvényes ellenállásában rejlő erő kifejtésének kápráztató illúziója. Azóta már sokszor volt ex lex. Szinte megszokottá vált, s a magyar alkotmány ennél sokkalta nagyobb, komolyabb veszedelmeken is túlesett. De akkor még ártatlanabb, az alkotmányos felfogás dolgában kényesebb volt a magyar politikai világ. Minél jobban közeledett 1398-ban az esztendő vége, annál elkeseredettebb lett az ellenzéki hangulat. Mert semmi se történt se idehaza, se Bécsben, ami arra vallott volna, hogy akár a kormány, akár a király meg akarja menteni az országot a törvénytelen állapottól. Ellenzéki körökben komolyan beszéltek arról, hogy a király egyenes beavatkozással tüntetni fog az ex-lex mellett és manifesztumban fogja kérni az ex-lex mellett az adót, meg az ujoncozást. Ezekben a napokban hangzott fel először a királyi esküre való nyilvános hivatkozás. Károlyi István gróf december 15-én felszólalt. Beszédében hangzott el ez a szenzációs passzus: „Csak nem akarják elhinni, hogy a király, aki előtt tisztelettel hajlik meg az egész ország, semmibe vegye a naga esküjét ?" Jól emlékszem még ezeknek a szavaknak halálára, óriási volt. Az egész ellenzék felállva tapsolt, éljerízett. Károlyi István gróf volt abban az időben a legtekintélyesebb magyar mágnás, az elhunyt Rudolf trónörökös bizalmas barátja. Hogy éppen ő hivatkozott a királyi esküre, ennek nagy jelentőségét tulajdonította. Rettenetes konvulziók és viharos kitörések közt teltek a napok. Végre elérkezett dec. 31-ike, az esztendő utolsó napja. Vége minden reménykedésnek ! Néhány óra még és itt az özönvíz — az ex-lex. A képviselőház az esztendőben utolsó ülését tartotta. Ünneplés hangulat vegyült össze valami különös felketrázó keserűséggel az ellenzéken. A jobboldal pedig fásultsággal vegyes londomiával nézte az események könyörtelen logikáját. Bánffy híres mondásához alkalmazkodott: Valahogy csak lesz, mert sehogy még sohasem volt. A karzatok tömve voltak. A képviselők is nagy számmal gyűltek össze. A jobbmezőn is, a balmezőn is egész a hegyekig tömve voltak a padsorok. Még Madarász apón is látszott valamiféle izgalom, mikor az elnöki pulpituson megrázta a nagy csengőt. Olyan feszült izgalom ülte meg a lelkeket, hogy azt meg sem értik a mai emberek. A napirend előtt elsőnek Kossuth Ferenc szólalt fel. Röviden beszélt, de igen határozottan, éles akcentusokkal. Kossuth is, meg az utána felszólaló Horánszky Nándor és Molnár János a felelősséget hangsúlyozták. Valamennyien a kormányra, meg a többségre hárították a felelősséget, de Kossuth, aki pedig nagyon ügyelt a politikai mérsékletre, különös nyomatokkal utalt a királyi eskü szentségére. A királyi eskü — mondotta — a nemzetnek bizonyos jogokat adott, a kormányra pedig, sőt magára a királyra is, kötelességeket rovott. A Molnár János beszéde alatt a jobboldalon derültség támadt; Rátkay László hangja belesivitott a zajba : — A király esküjéről van szó, urak ! Azt komolyan kell venni! Kubik Béla rálicitált: A királyi eskü nem vásári portéka ! Erre azután a komolyság jellege szállott rá a jobb mezőre. A komolyságot meg hirtelen megdöbbenés váltotta fel, mikor Szentiványi Árpád szólalt fel Palócos tájszólásával bejelentette az obstrukciót. — Én kijelentem — mondotta —, hogy kötelességünk rálépni az obstrukció terére. Felajánlom magamat erre az áldozatra, mert áldozatnak tekintem, de aki követ, meglátja, hogy ígéretemet beváltom. Így szólt és leült. Az a nagy tüntetés, ami az egész baloldalon erre kitört, mutatta, hogy az öreg az egész ellenzék lelkéből beszélt Obstrukció ! Hát eddig nem volt ? Volt, de ez csak gyerekjáték ahhoz, ami következni fog. Az,ami még nem volt: technikai obstrukció. Ezt jelentette Szentiványi Árpád fogadalma. Hát, hogy mi a technikai obstrukció, azt csak ezután, már az ex-lex állapotában tudták meg az emberek. Polónyi Géza meg már a pragmatika szankciót bontogatta. Úgy vélte, hogy ha a kétoldalú szerződést az egyik fél nem tartja be, a másik fél kötelezettsége is megszűnik. — „Vigyázzanak, — harsogta, — többet kockáztatnak, mint csak a Bánffy személyét !“ Nagy meglepetésre a jobboldalon Kubingi Géza szólalt fel. Még akkoriban csak a krakélereskedő természetéről ismerték. Annál feltűnőbb volt, hogy igen érzelmes húrokat pengetett. Nagyon a szívére vette az obstrukció bejelentését, szinte könyörögve kérte az ellenzéket, hogy munkáljon közre a béke megteremtésénél. Erre felajánlotta minden jóakaratát Még a jobboldalon is megmosolyogták. Ugyan mit tudna már segíteni a Kubinyi jóakarata ? Ám Ivánka Oszkár mégis jónak látta, hogy egy kis olajat öntsön a tűzre. Nehogy lelohadjon a Kubinyi siránkozásától. Élesen, kegyetlenül támadta a kormányt, meg a többséget. Egyikmásik mondása egyenesen személyes természetű volt. A többi közt ezt vágta ki: „Nálam nincsmegfizetve se szó, se kard soha". Ez nyilvánvalóképpen Gajáry Ödönnek szólott. Gatjáry nyomban fel is állott. Valami különös jámbor hangon szokott beszélni, de szavai mindig olyan élesek voltak, hogy az ellenzék mindig provokálást látott bennük. „Az én kardom, tollam soha nincs megfizetve. Vegye ezt tudomásul Ivánka úr és mindenki." Az ellenzék haragosan morgott, a Tisza-klikk zajosan éljenzett. Gajáry, mintha ettől erőt kapott volna, azt mondta, hogy az ellenzéken három hónap óta egyéb se történik, mint a házszabályokkal való visszaélés. (* Roppant lárma tört ki erre a baloldalon. ) VILÁG A politikai helyzet (A Világ tudósítójától) .. miután a kormány politikáját közismert okoknál fogva mindenben nem tudom magamévá tenni... az alelnöki tisztségemről ezennel lemondok és kívánságodhoz képest és barátaim kívánságának megfelelően, az egységes párt egységét megóvandó, egyelőre megfigyelő álláspontra helyezkedem ..." — írta vagy két héttel ezelőtt Gömbös Gyula Bethlen István gróf miniszterelnöknek abban a levelében, amelynek megszületése az uralkodó kormányzati rendszer életében úgy politikai, mint etikai vonatkozásokban új korszak beköszöntését jelenti. Gömbös Gyula lemondott az egységes párt alelnöki tisztségéről azért, mert nem helyesli a kormány politikáját, de nem lépett ki a pártból, amely változatlanul támogatja a szerinte helytelen politikát folytató kormányt. Gömbös emellett súlyt helyezett arra, hogy levelében félre nem érthető módon leszögezze álláspontját: bent marad a pártban, de továbbra is figyelni fogja, mégpedig közvetlen közelről, a kormánypárt tagjának feszélyezetlen helyzetében, mit csinál a kormány és hogy reagál a párt a kormány működésére. Mit jelent ez ? Gömbös eddigi leplezett ellenzéki felfogását az alelnöki állás feláldozásával nyílt ellenzéki pozícióval cserélte föl és a miniszterelnök, aki tudomásul vette Gömbös levelének tartalmát és annak intencióit, megnyitotta az egységes párt kapuit a nyílt ellenzéki álláspont előtt. Gömbös Gyula és a fajvédelmi csoport egységespárti tagjai továbbra is helyet foglalhatnak a kormányt támogató egységes párt soraiban anélkül, hogy a miniszterelnök vagy a párt vezetősége szükségesnek tartaná velük szemben a politikai és etikai konzekvenciák érvényesítését. Saját megállapítása szerint azért nem lépett ki a pártból Gömbös Gyula, mert úgy a miniszterelnök, mint barátai „egyelőre" a párt egységének megóvása céljából ezt kívánatosnak tartották. Az egységes párt egysége tehát megmaradt. Változás csak annyiban történt, hogy úgy az egységes párt volt alelnöke, mint a miniszterelnök elejtették a párt de facto egységének látszatát és helyébe a formai egység megóvásának posztulumát helyezték. Majdnem két esztendeig vezette Bethlen István gróf miniszterelnök az ország ügyeit azzal a támogatással, amelyet a kisgazdapárt és a kereszténypárt összekovácsolásából létesített egységes párt nyújtott a számára. Az egységes párt zászlajával és programjával, az egységes párt létrehozásának igyekezetével folytatta le a választásokat Bethlen István gróf miniszterelnök és a választások után az egységes párt belső ellentéteinek pillanatnyi kiküszöbölésével és letompításával szerezte meg azt a stabilitást, amely a kormány pozícióját szinte megingathatatlanná és hozzáférhetetlennétette. Az erős kéz politikájának inaugurálása céljából hozta létre és tartotta fent éveken át az egységes párt fikcióját Bethlen István gróf és a különböző irányú ellenzéki támadásokkal szemben minden törekvése abban összpontosult, hogy a kormánypárt világnézeti, politikai és szociális egységének látszatát fentartsa. Majdnem minden egyes politikai, gazdasági vagy világnézeti kérdés aktualitása a szétomlás és elforgácsolódás veszedelmét idézte fel az egységes párton és kényszerítette a kormányt arra, hogy a döntés kiforszírozását elhalassza és az aktuális problémák megoldását bizonytalan időre elnapolja. A halmozódó problémák és a torlódó események feszítő ereje szinte kaleidoszkópszerűvé tarkították a kormánypárt színképletét, úgy hogy sokan és joggal az egységes párt koncepciójának végleges bukását jósolták. Bethlen István gróf miniszterelnök a hét.nőkig, sőt évekig tartó lavírozó politika után ekkor hirtelen és átmenetileg olyan utat választott, amely egy balfelé való orientáció lehetőségét csillogtatta meg, nemcsak a kormánypárton kívül, de a kormánypárton belül is azok előtt, akik hajlandók lettek volna Bethlen István grófnak segítségére lenni abban a harcban, amely a végső leszámolást jelentette volna az egységes párt jobboldali frakciójával. Mindenki látta és mindenki érezte, úgy a kormánypárton, mint az ellenzéken, hogyha Bethlen István gróf továbbra is ragaszkodik az egységes párt de facto egységének látszatához, nem marad számára hátra más, mint a jobboldali világnézet, a jobboldali politikai és gazdasági felfogás kiküszöbölésével helyreállítani a párt liberális, szociális kérdésekben mérsékelt és gazdasági kérdésekben konzervatív egységét. A politikai szituáció teljes zavarát idézte elő és a súlyos politikai és gazdasági problémák megoldását tette lehetetlenné az egységes párt nem létező egysége és ezért minden oldalon örömmel fogadták azt a lehetőséget, amely a politikai helyzet tisztulását eredményezhette volna. Az utolsó pillanatban dobta el magától a miniszterelnök az egységes párt egységének fikcióját és Gömbös Gyula levelének nyilvánosságra adásával új bázist teremtett a kormány stabilitásának biztosítására: a leplezetlen ellentétek formai egységét. Az őszinteség irányában határozott lépést tett Bethlen István gróf akkor, amikor nyíltan dokumentálta, hogy az egységes párt egyáltalán nem egységes és ennek következtében a kormány további többségi alapon történő támogatása csak a kiegyenlíthetetlen ellentétek összekovácsolásával biztosítható. Az őszinteség útján jelentős haladást mutat a miniszterelnök legújabb koncepciója, olyan mértékű haladást, amely új korszakot nyit meg a kormányzati rendszer uralmának történetében. Új korszakba lépett az elmúlt évek magyar politikája, amely az események fejlődése tekintetében új perspektívákat tár fel és új lehetőségek számára nyitja meg az utat. A forduurstein-poltka nyílt bevallása volt a miniszterelnök részéről az a gesztus, amely a fajvédelmi csoport tagjait a kormánypártban való maradásra bírta és megengedte Gömbös Gyulának, a fajvédelmi csoport vezérének, hogy álláspontjának és programjának érintetlen fentartásával bentmaradjon abban a pártban, amelynek a kormány működésében — szerinte — megnyilvánuló álláspontja és programja élesen szemben áll az ő felfogásával. E pillanatban lehetetlen lemérni azokat a lehetőségeket, amelyeket a kormányzati rendszer új korszaka vet föl azok előtt, akik az őszinteség irányában tett bátortalan lépésen túl a teljes őszinteség útjára szeretnék terelni a magyar politika bizonytalanságát. Ezzel szemben kétségtelen, hogy azoknak a feladatoknak a szempontjából, amelyeknek megoldására a második nemzetgyűlés vállalkozott, abban a formában, amelyben létrejön, teljesen és orvosolhatatlanul képtelenné vált. Az alkotmányjogi feladatok egész komplexuma, a szociális problémák tömege és ezek között elsősorban a földbirtokreform gyors és eredményes végrehajtása, az első nemzetgyűlés törvényalkotásainak a konszolidáció irányában és értelemben való revíziója, a gazdasági reorganizáció politikai előfeltételeinek megteremtése , voltak azok a kérdések, amelyek megoldására Bethlen az egységes pártot létrehozta és ugyanezek a kérdések azok, amelyeknek megoldására nézve ma a kormánypárt egyes frakciók egymással élesen szembenálló álláspontot képviselnek. Amikor tehát a minisz 1923 július 1.3