Világ, 1923. augusztus (14. évfolyam, 171-195. szám)

1923-08-19 / 186. szám

Vasárnap Zalmisz és Metaxasz Kilenc hónap m­últ el azóta, hogy Görög­országot Plasztirasz ezredes kormányozza, és kilenc hónap megőröl minden diktatúrát. Plasztirasz ezredes és társai véres kézzel kezdték uralmukat, amikor kivégezték Gu­­narisz volt miniszterelnököt és társait azért, mert bukott politikusokat kivégezni köny­­nyebb, mint fölvenni a harcot a fegyveres ellenséggel, tehát Plasztirasz ezredes ke­zébe ragadta a hatalmat Tráeia­­ megmenté­sének jelszavával, és kivégeztette a letar­tóztatott politikusokat Tráeia megmentése helyett. Ez jó módszer volt az ellenzéki hangok letompítására, de nem oldotta meg a súlyos problémát. ,a katonai diktatúra nem mer háborút viselni és nem tudja visszaszerezni a békét, a katonai diktatúra fegyver alatt tartja a mozgósított hadsereget, megakasztja a pro­duktív munkát, rettenetes deficitbe kergeti az országot, és nem szerzett vissza egy négy­­szögméter földet sem Görögországnak, sőt nem tett egyetlen kísérletet ilyen irányban !A mozgósított hadsereg a katonai diktatúra hatalmának legfőbb alapja, és ez az alap csak addig szilárd, amíg jól tartják el a hadsereget. A problémát megoldotta Plaszti­ka a­z ezredes, amennyiben egy félév alatt 1000 millió drachmát költött a hadseregre, elviselhetetlenül magasra emelte föl az adó­kulcsokat, vagyondézsma címén szinte bolsevista módszerekkel sajátította ki a magánvagyon egy részét, lefoglalta a bank­betéteket, szóval elvéreztette Görögországot, hogy így hadilábon tartson egy olyan had­sereget, amellyel nem akar, és nem mer há­borút viselni. Egyébként eléggé negatív rendszabályokban merült ki a katonai dik­tatúra kormányzása: betiltotta az ellenzéki lapokat, betiltotta az ellenzéki népgyűlése­­ket, letartóztatta az ellenzéki politikusokat, nem tudott külpolitikai összeköttetésekre szert tenni, és nem tudta feltartóztatni azt a gazdasági anarchiát, amelyre elég okot adott a lehetetlen pénzügyi és politikai rendszer. A polgári ellenzékkel nem sokat törődött­­Plasztirasz ezredes, noha ez a polgári el­lenzék egyre nagyobb többségévé lett a gö­rög népnek. Plasztirasz azonban a szuro­nyokra támaszkodott és így nem bánta, mi a véleményük rendszeréről azoknak, akik­­fegyvertelen kézzel politizálnak. Ha a ka­tonai diktatúra most mégis demokratizá­lódni akar, akkor ennek az az oka, hogy az ellenzéki hangulat kezdett átterjedni a hadsereg egy részére is, és így egy idő óta számolni kellett azzal a lehetőséggel, hogy a hadsereg egyik fele megkezdi a harcot a hadsereg másik felével szemben. Ezért írta ki a választásokat Plasztirasz, és így min­denesetre időt nyert, mert a választásokig az ellenzéki mozgalmak sem fognak erő­szakos eszközökhöz nyúlni. Azonfelül pedig Plasztirasz­­ többséget remél a választási küzdelemben. Azt Plasztirasz ezredes sem hiszi, hogy saját nevével és saját programjával sike­rülne a parlamenti többség megszerzése, noha az nem valószínű, hogy Plasztirasz, és a mögéje csoportosult forradalmi bizott­ság megvetnék a választási eredmények ki­igazításának kis eszközeit. Plasztirasz azon­ban talált egy tapasztalt és ügyes politikust, aki vállalkozott arra, hogy a szeptember elsejére kitűzött választásokon felveszi a harcot a katonai diktatúra ellen. Zaimisz, aki ismételten volt már miniszter, és volt miniszterelnök is, csakugyan talált egy szerencsés politikai jelszót, azt hangoztatja, hogy a katonai diktatúra ellenzékének többségre jutása igen súlyos krízisnek tenné ki Görögországot, mert igen valószínűtlen az, hogy Plasztirasz és a forradalmi bizott­ság önként adnák ki kezükből a hatalmat. Zaimisz tehát igen ellentétes elemekből szervezett egy olyan koalíciót, amely a meg­egyezést keresi a katonai diktatúrával, és a forradalmi bizottság által kiépített politikai rendszer letompítását kívánja ugyan, de az új rendszerben helyet akar biztosítani a diktatúra embereinek. Érdekes az, hogy amikor egy kipróbált polgári politikus vállalta a békekötést a diktatúrával, egy öreg tábornok állott az ellenzéki pártok élére és katonás eréllyel vette föl a harcot a forradalmi bizottság ellen. Metaxasz tábornok sem tartozik a nagy hadvezérek sorába, de azért több ér­deme van, mint a katonai diktatúra vezé­reinek, mindig népszerű ember volt, nem csupán a hadsereg köreiben, és most egy­szerre a legnépszerűbb emberré lelt, amikor vállalta az ellenzéki pártok választási küz­delmeinek vezetését. Ha a katonai diktatúra 1922 novemberé­től egészen mostanig igazán erős ellenállás nélkül tudta tartani a hatalmat, akkor en­nek egyik nagy oka az volt, hogy a Görög­országban egyre általánosabb ellenzéki han­gulat nem talált igazi vezérre. Venizelosz nem tért haza, és csak 1925-re ígéri hívei­nek a visszatérést... De Venizelosz nem is volna alkalmas az ellenzék vezetésére, mert akkor, amikor a katonai diktatúra erőszakos rendszabályai fájnak mindenfelé, nem viheti magával a tömegeket az a poli­tikus, aki három éven át szintén az erő­szak eszközeivel kormányzott. Azután pedig a kisázsiai háborút Venizelosz kezdte, és Gunariszék csak azért bűnhőd­tek, mert nem volt energiájuk leszámolni Venizelosz végzetes hagyatékával, és túl­becsülve az angol külügyi hivatal ígéreteit, folytatták a háborút ott, ahol Venizelosz elhagyta, noha a görög közvélemény egé­szen mást várt a békekirály visszatérésétől. Metaxasz tábornoknak van egy nagy elő­nye a görög politikusok fölött: nincsen po­litikai múltja és idáig nem volt módjában kompromittálni magát. Ezért az ellenzéki pártok részéről szerencsés elhatározás volt, hogy értékesítették az öreg katona politikai ambícióit, és alárendelték magukat Me­taxas vezetésének. A mai Görögország kevéssé emlékeztet a régi görög­ köztársaságokra, és a fényes em­lékű Hellaszra. Más az a nép is, amely ma Görögország földjén, él, hiszen a görög sza­badságharc idején még a régi hellének utódait látták a görögökben, ezért halt meg lord Byron a görögök ügyéért és Fairmerayer eleinte nagy felzúdulást vál­tott ki, amikor megállapította, hogy a régi görögök nincsenek többé, ha­nem a görögök leszármazottai szláv pász­tornépekkel keveredtek össze az évszáza­dok során, és a keveredésben a szláv vér dominál... Azóta közhellyé vált Fallme­­raysz tétele és mégis van egy közös vonás, amely összekapcsolja a m­ai Görögországot a régi Görögországgal: az a könnyedség, amellyel nagy jelzők tapadnak egyes ne­vekhez — rövid időre. Metaxasz tábornokot hívei már alig emlegetik nevén, hanem a politikai beszédek csak így nevezik őt : a haza megmentőse, és ha kimondják ezt a két szót, akkor határtalan lelkesedés ünnepli Metasaszt. A tábornok hívei, akik között sok az iskolázott politi­kus és a miniszterviselt ember, min­denfelé azt hangoztatják, hogy a leg­kedvezőtlenebb esetben is a szavazatok ki­lencvenöt százalékát fogják megkapni szep­tember elsején. Lehetséges azonban, hogy Metaxasz hívei kissé optimisták, talán nem a görög közvélemény megítélésénél, hanem inkább a választási módszerek tekintetében. Plasztirasz ezredes aligha fogja beérni az­­zal, hogy a szavazatok öt százaléka essett­­ Zaimisz pártjára, és csakugyan lehetséges, hogy a kimerült görög nép egy része Zai­misz jelöltjeire fog szavazni, mert Zaimisz jelöltjei ígérik a békét. Félig-meddig nor­mális választások mellett természetesen nem kétséges az, hogy Metaxasz igen nagy több­séggel fog a választási­ küzdelemből kikerülni, és Metaxasz tábornokkal szem­ben kockázatos a forradalmi bi­zottság számára megtagadni a hatalom át­adását. Egész bizonyosra azért nem lehet venni a katonai diktatúra sima felszámolá­sát Görögországban.. Plasztirasz és társai túlságosan messze mentek el. Akik úgy po­litizáltak, mint a forradalmi bizottság el­nöke és tagjai, akik kilenc hónapon át a szuronyt használták fel argumentum gya­nánt, és halálos ítéletekkel válaszoltak az ellenzéki kritikára, azok a hatalom elvesz­tésével nem érezhetik biztosnak többé éle­tüket. Plasztirasz és a forradalmi bizottság nem csupán hatalmukat védik, hanem éle­tüket is. Idegen őszi hold Az a hold nem a régi hold, Én nem ismerem ezt a holdat, így, ősz felé, az éjszakák Sűrű titkokat lakatolnak. ■Ez a hold nem a régi hold, Mely isten csillagnyája közt él, Baljósabb és idegenebb A vért csávázó üstökösnél. Kénsárga ördögszarv a hold, Szelíd bárányfelhőkbe öklel, Alatta rúgta fiát a föld Rossz­ házakkal és börtönökkel Csalogató újj ez a hold, A sár mély népét hívogatja: Holnap tán felretten a sár, Holdkórosok veszett csapatja ’. Rozsdás vasmacska ez a hold, A földre csörren virradóra . .. Iszapos agyunkba harap, S kiköt az őrület hajója. Tűzoltók kürtje ez a hold, Ver a harang, visít a csürhe. Sincs létra, ponyva, menedék: Emberek, ugorjunk az űrbe." Ez a hold nem a régi hold, Felhők mögött röhög a régi: A kozmosz viskója fágyúlt, És együtt fogunk benn elégni­­. Együtt lángolunk s hamvadnak, S a messiás nem száll le értünk. Az isten megtörli szemét Ez azt se tudja már, hogy éltünk! italt Béla A sak­k-Miró írta: Móra Ferenc A seheveningeni nagy sakk-torna ugyan már véget ért, de azért, ha már megígértem a minap, mégis csak megírom a sakk-báró tör­ténetét. Különben is olyan történet ez, amelyik­ből azok is tanulhatnak vezércselt, akik nem tudnak sakkozni. Kolisch Ignácnak hívták, magyar ember volt, pozsonyi születés, s bár cselü­l nem tudok biztosat, azt sejtem, szombaton tartotta a va­sárnapot. Az ilyesmiért ugyan a hatvanas években még nem verték meg az embert, de azért mégse látszott valószínűnek, hogy a Náci karriert csináljon, mert akármibe kapott, semmiben sem szolgált neki a szerencse. Az iskolában eminens deák volt, de szegénysége miatt abbahagyta a tanulást. Irogatni kezdett a bécsi lapoknak, Ideka álnévvel meg is jelent néhány tárcája, de olyan irgalmatlan komisz írása volt, hogy majd mindig szedősztrájk ütött ki miatta. A bristoli sakk-tornán 1861-ben majdnem megverte Paulsent, a híres világ­bajnokot, de olyan köhögési roham vett rajta erőt, hogy félben kellett hagynia a játékot. Már harminc éves ember volt, mikor Pestre került szerencsét próbálni, de itt is belebukot! újságírásba, gabonaügynökösködésbe, min­denbe. Leginkább a Velence-kávéházban leste a jó szerencsét reggeltől estig s ha más publi­kumot nem talált, a pincérnek sirdogálta el, hogy ő a világon a legügyefogyottabb ember, mert őt mindenki becsapja. — Tudja, öregem — rúgta a kócos bajusza végit ha nekem csak egyszer lenne az élet­ben ötven forintom ,egyszerre, majd meg­mutatnám én akkor a világnak! —­ Hogy­ mutatná meg, Kolisch úr? — Úgy, hogy eddig engem csapott be a világ, de akkor én csapnám be a világot. Ezen aztán nincsketten jót nevettek, mert mind aketten biztosak voltak benne, hogy Ná­cinak az életben sohse lass ölven forintja. Az egyetlen mező, amelyiken nem lehetett be­csapni, a sakk­­mező­ volt. Azon ő csapott be mindenkit, de hát mit ért az? Legföljebb két­­három hatost lehetett naponta összeny­erni a Velencében, de már akkor olyan dühösek lettek a partnerek, hogy a negyedik hatos el­vesztésére senki se vállalkozott. Olvassa azonban egyszer a Náci a Pesti Xaldó­ban, hogy a­ párizsi köztárlaton — így mond­ják, akkor a kiállítást — nemzetközi sakk-torna lesz s arra borzasztó nagy dijak vannak kitűzve, ötven forinttól ötszázig. Rö­vid volt a hír, másra kellett akkor a hely az újságokban — 1867-et írtak — de hát elég volt ez a Nácinak. A Vétenc­-kávéház mellett volt a pesti sakk-kör, annak az elnöke Erkel Ferenc, ő hozzá állított be Kolisch. Elmondta, hogy ő kicsoda, micsoda és hogy nem keve­­sebbet akar, mint megnyerni a párizsi sakk­torna nagy­díját, ahhoz kellene neki ötven forint, útiköltségre, kiruházkodásra, mire. Azt pedig a pesti sakk-körtől akarja kölcsön­kapni, ígérvén becsületszavára, hogy a nagy­­díjból első dolga lesz azt visszafizetni. Erkel nem mondott se jót, se rosszat, csak rámutatott a sakktáblára ,­ az mindig „te­rítve" volt a sakk­ körben — és megindult a feketével. Kolisch­ nagyszerűért letette a vizsgát, egy óra alatt háromszor mattolta meg Erkelt. Más­nap már útban volt Párizs fék, a pesti sakk­­kör ötven forintjával és ajánlólevelével. Tíz nap m­úlva pedig a pesti sakk­kör visszakapta az ötv­en forintját, mert Kolisch megnyerte a nemzetközi nagy­díjat­­-és megszerezte a sakk­­mesteri világhírt De olyan nagy volt ez a világhír, hogy a Ve­lencében most már egyáltalán ■ senki se mert leülni sakkozni a Nácival és a pincér egy ki­csit gúnyosan kérdezgette a híres embertől, hogy is lesz most már a világ becsapásával ? — Ahogy az isten akarja, barátom —, mondta egy kicsit bánatosan a Náci, akinek a tárcájában már csak száz forint tartózkodott. Az isten pedig úgy akarta, hogy a bécsi Rotschildnak, Albert bárónak, nagyon nagy kedve és nagyon kis tehetsége legyen a sakk-­­ hoz. Olvasván most már Albert báró, hogy mi­lyen nagy tudós Kolisch Ignác abban, amiben ő olyan tudatlan, meghívta magához vendég­nek a Nácit Bécsbe. Ott egy hónapig tejbe­­vajba fürdelte s nem kívánt mást érte, csak ezt, hogy a vendég mindennap­­sakozzon vele négy órát. Akkor­ aztán felmondta neki a szál­lást, mert Londonba kellett neki utazni a nagy­bátyjához, Lionel baroneshez, még pedig igen sürgősen. Viktória királynőn kellett segíteni, akit pillanatnyi zavarba hoztak a welszi herceg kutyálkodásai s evégett akart szót érteni Lin­néi- baronet Albert báróval. — Hát én velem most már mi lesz? — szon­­tyolodott el az instruktor, aki egyszerre úgy érezte magát, mint egy szegény kis cethal, aki aló f elapadt a tenger. — Tudja mit? — ötlött eszébe a bárónak — é­s ha én magának volnék, Párizsban próbálnék szerencsét és nem mennék vissza Pestre. Az olyan tehetséges ember, mint maga, ott bizo­nyosan szerencsét csinál. Én úgyis arra me­gyek, elviszem odáig s biztosítom róla, nem bánja meg, ha velem jön. Kolischnak felragyogott a szeme, de minél közelebb értek Párizshoz, annál jobban elho­mályosodott. Mert a báró lelkes tanítványnak mutatkozott ugyan az úton is, de az instruk­tori díjakról egy szót se szólt. Ellenben, ahogy a párizsi pályaudvarra letette a mestert, mele­, gén megszorította a kezét. — No ugy­e, nem bánta meg, hogy velem utazott? Nagyszerűen mulattunk. Sok szeren­csét a párizsi élethez, kedves Kolisch! Forgott a világ a mesterrel, ahogy­ kifelé támolygott, s ha a paradicsomból kidobott Ádámot visszahívták volna, az nem lehetett volna boldogabb, mint ő volt, mikor a báró viszakiápolta. Biztosra vette, hogy most jön az aranyeső. — Nézze csak, Kolisch, hová írhatok én ma­gának, ha valami tudatni valóm lesz? Persze, ilyenek a nagy­ urak. Nem akarják VILÁG 1923 augusztus 19. Magyarország pénzügyi h­elyzete és politikája Írta : Sir William Goode Sir William Goode, az osztrák repará­­ciós bizottság volt elnöke, a kiváló an­gol pénzügyi szakember, aki ez idő sze­rint Budapesten időzik, arra a sok kér­désre, amit Magyarország mai pénzügyi helyzetét és követendő gazdasági és pénz­ügyi politikáját illetően, különösen te­kintettel Németország gazdasági ka­tasztrófájára hozzá intéztek, ezeket a rendkívül érdekes, pénzügyileg és poli­tikailag egyaránt fontos észrevételeket bocsátja rendelkezésünkre. Addig, amíg a magyar kormány nincs abban a helyzetben, hogy azok fölött a tényezők fö­lött szabadon rendelkezhessék, amelyek közrehatásától valamely ország pénzügyi és gazdasági helyzete legelsősorban függ, nem le­hetséges más pénzügyi politikát elképzelni, mint valamely időleges és szükségképpeni jel­legűt. A dolgok mai állásánál semmiféle ma­gyar kormány nem kezdeményezhetné komo­lyan valamely az ország pénzügyeit helyre­állító konstruktív program végrehajtását, már csak abból az egyszerű okból sem, mert az ország gazdasági forrásai fölötti tökéletes rendelkezés ma nincs hatalmában. Ezt a ha­talmat még mindig a Reparációs Bizottság tartja a kezében, az a testület tehát, amelynek legfőbb kötelessége, hogy Magyarországra más országok érdekében terheket rójjon. Mind a mai napig a Jóvátételi Bizottság sem ahhoz hozzá nem járult, hogy ennek a tehernek a kivetését elhalassza, sem meg nem engedte, hogy az ország jólétének forrásai­­ a pénzügyi egyensúly helyreállítása cél­jából egyetlen le­hetséges módon mozgósíthatók legyen­ek. Magyarország egyik pénzügyminiszterének hónapr­ól-hón­apra, avagy napról-napra vál­tozó pénzügyi politikája teh­ét egy kicsit jobb, lehet egy kicsit rosszabb, mint az elődjéé, ,de mindaddig," amíg a nemzet anyagi jólétének forrásait kizárólag a nemzet javára teljesen, hasznosítani nem­­tehet, lehetetlen az országot bármilyen állandó értékű pénzügyi koncepció­val gazdagítani. Ilyen körülmények között közhelynek lát­szik, hogy Magyarország politikájának a nem­zet ereje egyesítésére kell irányulnna és hogy el kell tüntetni minden politikai vagy más nézeteltérést, vagy differenciát, egyedül azt tartva szem előtt, hogy az ország a Szövetsé­ges és Társult Hatalmaktól visszanyerhesse gazdasági és pénzügyi akcióképességéinek azt a normális szabadságát, amely a nemzeti élet­nek alapvetően szükséges járuléka. Ha Ma­gyarországnak ebben az erőfeszítésében si­kere nem lesz — és pedig valószínűleg nem lesz, ha nem egész akarattal és egyesült erő­vel törekszik erre —, akkor nem kap külföldi kölcsönt. Külföldi kölcsön nélkül pedig telje­sen lehetetlen lesz Magyarország álami költ­ségvetésének vagy kereskedelmi mérlegének egyensúlyát helyreállítani és abban az eset­ben, nézetem szerint, lehetetlen lesz megmen­teni az országot olyan pénzügyi összeomlástól, mely Németországénál is katasztrofálisabbé válhat Az alatt a kritikus periódus alatt amíg vá­rakozni kell az elhatározásra, várjon a hatal­mak hajlandók-e Magyarországnak a lehetősé­get megadni, hogy gazdasági és pénzügyi me­nekülését saját maga verekeztja ki magának,­ a legtöbb, amit bármely magyar kormány te­het, az, hogy a lehetőséghez képest megakadá­lyozza helyzetének lényeges megrosszabbodá­­sát. Nézetem szerint tehát életbevágó fontos­ságú minden lehetőt megkísérelni, hogy a ko­ronát további eséstől megóvják. Minden egyéb meggondolásnak időlegesen — de csakis idő­legesen­­— háttérbe kell szorulnia emögött a cél mögött. A magyar pénz árfolyamának túl­ságosan gyors esése veszélyeztetné a külföldi kölcsön lehetőségét, vagy talán egészen tönkre­ is tenné még abban az esetben is, ha a Repará­­ciós Bizottság teljes mértékben hozzájárulna is, és a magyar újjáépítést minden bizonnyal, talán jó egynéhány évvel is, elhalasztaná. Hogy a drágulás és az ország belső rendjének fen­tartása körül mi mindem történhetik, azt legjobban annak kapcsán lehet megítélni, ami ma Németországban következett be. A világ éppen csak hogy kezdi megérteni mindazokat ,­ pszichológiai és egyéb visszahatásokat, ame­lyek akkor köletkeznek, amikor egy pénzne­met, amely valaha egészséges és tekintélyes volt, milliókban számolunk, amikor ezeknek a

Next