Világ, 1923. október (14. évfolyam, 221-246. szám)
1923-10-02 / 221. szám
/ # / A J&LAI / /Am / A Világ a polgár! Jogok harcosa. Tiszteli a tartomány, a művészet és a gondolat szabadságát. I /Halmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az ildüzötteket. Vétót kiált az Igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a mankét, mely a békétlenség levegőjében elsorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekezetek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkészségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gazdasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességet. ÁRA 350 KOROSA '' MteSSKY. 2-VILÁG A Világ Magyarország megújhodását a demokrácintól és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés; megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli mások meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandozásnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek. Védelmezője az elnyomottaknak ; kardja a szebb, ébb és tisztább magyar élet gondolatának. XIV. ÉVFOLYAM ♦ BUDAPEST, KEDD 1 3 SS OKTÓBER 3 ♦ 3 3 1 - IK SZÁMI A koMuskSpünyec a politikának nincs programja. A külföldi kölcsön ügye véget vet annak az eddigi hallgatag ürességnek, hogy ez meg az a politika mindennap megmenti az integritást. Azt se veszi komolyan többé senki, hogy mindennap pontosan megszabadítanak bennünket a bolsevizmustól. Marad tehát az utolsó, még fel nem pukkadt hólyag : az antiszemitizmus. Most már jobbról is, balról is a zsidózás körül folyik az egész téma, minden program. Mintha semmi egyéb bajunk nem volna, csak ez a negatívum. Külpolitikai helyzetünk a legpompásabb. Kultúránk az egész világnak imponál. Közgazdaságunk, valutánk, drágaságunk, külkereskedelmünk, államháztartásunk mind ragyogó fényesre van kikefélve. Közegészségügyünkről sem hallatszik semmi panasz. Nincs semmi ügyünk-bajunk, mindannyian beülhetünk mulatni az ide-oda zsidózás cirkuszába. , dombos többször kijelentette, hogy ő nem lármás-furkós antiszemita, hanem a keresztény közönséget akarja gazdaságilag talpraállítani. Csak éppen hogy azt a programját nem tudja megtalálni, amelyik úgy segítené föl a keresztény társadalmat, hogy az egész ország ne mögje a segítséget. Nem lehet konkrét programot hallani tőle, mert nem is fog ilyet találni sohse. Nemlehet egy negatívumból pozitív programot kihozni. Nem lehet a fölforgatás elvéből teremtés elvét formálni. Rakovszky Iván belügyminiszter vasárnap Simontornyán új politikai területre lépett. A be nem avatottaknak nagy meglepetésére a zsidókat védte meg a lármás antiszemitizmus ellen. A beavatottak valószínűleg azt hiszik, hogy ezt a „Scheinwerfwhrt", ezt a liberális fényszórást a külföldi kölcsönüggyel kell kapcsolatba hozniuk. A zsidók azonban még valószínűbben hálásabbak lennének a belügyminiszter úrnak, ha a numerus claususról, a trafik- és moziengedélyekről, a pusztán csakis zsidóságuk miatt elcsapott tanárok, tanítók és más egyéb hivatalnokok ügyéről, valamint sok-sok hasonló jókról és rosszakról szólott volna Simontornya jó magyar népéhez. El se tudja képzelni a belügyminiszter úr, hogy mennyivel komolyabban lették volna az általa pártfogásba vett zsidók, ha őket a lármás antiszemitizmussal szemben nem ugyanúgy csak üres szavakkal védte volna meg, hanem hivatalos komolysággal beígérte volna a polgári jogegyenlőségnek bekövetkező, zendő tetteit, így csak üres taktika a zsidózás jobbról is, balról is, akár pro, akár kontra. Csak egy bő koldusköpönyeg ez a zsidózás, amely letakarja a politika ruhátlanságát, mezítelenségét, programtalanságát. Arcuk verejtékével antiszemiták, vagy zsidóvédők ők, mert semmiféle önmegerőltetéssel nem képesek maguknak egy közérdekű országos programot találni, valami nagyot pedig mégis csak köteles a szónok, az áhítatosan hallgató közönsége számára magából kiszenvedni. Abban azonban igaza van a belügyminiszter úrnak, hogy az államhatalomnak nincs szüksége a különböző szervezetek önkéntes mentő segítségére. Ámde miért ilyen későn jutott a belügyminiszter úr ennek a megértésére. Hát eddig szükség volt a szervezetekre ? S ha nem volt szükség, miért tűrték őket ? Abban is igaza van a belügyminiszter úrnak, hogy nincs szükség a galíciai bevándorlásra. De kinek mondja ezt a belügyminiszter úr? Hát van Magyarországon akár keresztény, akár zsidó, aki kívánja a galíciai bevándorlást ? Valóban itt volna már az ideje, hogy az általános közszólamok teréről az ország újrafelépítési programjára és ennek keresztülvitelére térne rá úgy a tiszteletreméltó jobboldal, mint a nem kevésbé tisztelt baloldal, valamint mind a kettőt összefoglaló középútnak, zörgő csontú lovak vonják a feketére mázolt szekeret, a pap rövidre fogja a búcsúztatót, a fakeresztről egyetlen ősz lemossa a feliratot. A közkórházak lassan elsenyvedő munkás-hektikásai, a kültelki villamoselgázolások megjegyezhetetlen nevű mártírjai, csöndesen eltávozó kishivatalnok-feleségek tragikus végtisztessége ez a temetés, amelynek megrendezéséért a községi üzem mától kezdve százezer koronát mer kérni az élettel kétségbeesetten harcoló hátramaradottaktól. És jelentkezik a magánvállalkozás és memorandumokban, föllebbezésekben bizonygatja, hogy pontosan a feléért elvégzi ezt a szomorú üzleti feladatot , de nem figyel rá senki, a főváros a magánvállalkozásban nem lát elég garanciát arra, hogy a temetés egész vonalán érvényesül az a szellem, amelynek ma Budapesten életet és halált át kiéll szaturálnia a maga keresztény és nemzeti jellegével. Jó üzlet a községi temetkezési üzem, egyike azoknak a fővárosi vállalkozásoknak, amelyre nem lehet ráfizetni, amelyből így, szezon idejéül, még talán pótolni is lehet egyéb üzemek deficitjét, amelyek az életünket üzemesítik kevesebb sikerrel. Azt sem lehet állítani, hogy a főváros mai urai nincsenek predesztinálva egy „pompés’funebres" irányítására: évek óta készülődnek egy milliós nagyváros temetésére nagy üzleti érzékkel, bár kissé kevés kegyelettel. Már-már beszegezték a fejünk fölött a községi deszkakoporsót és a kereszténység emblémái közül azt a keresztet ácsolták a legnagyobb ambícióval, amely Budapest európai, nagyvárosi életének, gazdag és reményteljes múltjának sírdombjára készült. Ez a temetés talán el fog maradni, de a legolcsóbb községi halált, a százezer koronást, már nem lehet elhárítani a községi élettől tönkresanyargatott elevenek fejéről. A százezer koronás keresztény nemzeti halál itt leselkedik mindnyájunkra, akiknek ősei nem gondoskodtak családi sírboltról és akiknek éppen elég gondot okoz a jelen, pillanat, amelyben — isten csodájára — még élnek. Vizünk, világításunk, villanyosunk, iskolánk, kórházunk Wolff Károly országlása alatt lett technikai és szociális közkincsből egymillió budapesti polgár számára napról-napra elviselhetetlenebb teherré, anyagi és idegbeli megpróbáltatások kiapadhatatlan forrásává. A cirkusz az egyetlen „katúrérték, amit egyelőre sikerült kimenteni a keresztény-nemzeti trösztből ; örüljenek neki a gyerekek, a derék háztartási alkalmazottak és őrmestertől lefelé a katonák. Az életünkkel úgy rendelkezik ez a konszern, ahogy a hadvezér a katonákéval -, egyre újabb és újabb tömegeket vet a tanácstalan nyomorúság frontjára. A községi élet és a községi halál között nehéz választani , de mintha a kétféle üzemcsoport között céltudatos összjáték lenne. De végül is bármily tehetséges temetés rendezők a mai urak, meg kellene fontolni: nem lenne-e vágjon mégis csak okosabb a cirkusz bérletével csökkenteni mohóságukat. Ha már csak a kettő közül lehet választani, mégis csak elviselhetőbb, ha egy nagy cirkuszt csinálnak ebből a városból, mint a mai nagy temető, amelyben a halottnak is fizetni kell a közüzemi hozzájárulást. . Községi fiatál Motff Károly városában egy hónap alatt száz százalékkal megdrágult a halál. Ez az ugrásszerű áremelkedés olyan forgalmi területet érint, amelyen az elmúlt esztendők alatt hihetetlen arányokban megnövekedett az üzletmenet , csöndesen, suttyomban, anélkül, hogy a többtermetést háború, vagy dühöngő járvány fokozta volna, évről-évre emelkedik a statisztikai főkönyvben a halál aktíváinak végösszege. Fel lehetne sorolni azokat a tényezőket, amelyek a mohó Kaszás számára dús televénnyé trágyázták a budapesti aszfaltot, oldalakon keresztül lehetne vádiratot szerkeszteni azok ellen, akik a halál marokszedőinek akadálytalan grasszálása idején a politikai kuruzslás eszmei kotyvalékával és ráolvasásával akarták megvédeni, megmenteni a fajt, amely végül is nem egyéb, mint emberi egyediket magába ölelő gyűjtőfogalom. De ne írjunk vádiratot, maradjunk a halálüzem ügyének tárgyalásánál is a rideg üzleti alapnál, mert ez a rideg üzleti alap az a bizonyos sík, amelyre a főváros mai urainak életet és halált üzemesítő tevékenységét le lehet egyszerűsíteni. A Községi Temetkezési Intézet mától kezdve a C. osztályú, legolcsóbb temetés költségeit százezer koronában szabta meg és a ravatalozásért külön huszonötezer koronás díjat számít. Ezt a százezer koronás temetést azok kénytelenek igénybe venni, akik halottjukat meg akarják menteni a tömegsírtól, a névtelen, meztelen hullák szomorú meszes gödrétől. Díszleten, pj ható gyászpompa jár ki a C. osztályú halottak Egy korona — tizenháromezer márka • 3,010 A centtime-os reggeli és déli árfolyam után a zürichi délutáni forgalom már újból csak 3 centime-mal jegyezte a budapesti kifizetést, míg Genfben nem változott a 2,9 centime-os jegyzés. Újabb visszaesés érte az effektív államjegyet Bécsben, ahol középértéke ma 2.20 osztrák koronáról 2.10 osztrák koronára esett vissza. A bécsi devizaközpont 2.20 osztrák koronáért adta, és 2 osztrák koronáért vette át a magyar államjegyet, amelyet így már csak egy árnyalat választ el az 1.90 osztrák koronával elért mélyponttól. A budapesti kifizetés középértéke változatlanul 3,76 osztrák korona, tehát a kifizetés alapján számított bécsi paritás közel jár a 3 centime-hoz, de az effektív államjegy paritása mindössze 1.6 centime volt ma Bécsben. Prágában nem volt eltolódás, Belgrádban 5 dinárról 4.7 dinárra esett vissza a budapesti kifizetés, Amsterdamban nem változott az 1.5 forintos árfolyam, Londonban javult a korona értékelése, mert 85.000 koronáról 80.000 koronára eselt vissza a font ára, ellenben New Yorkban újabb lemorzsolódás következett be a budapesti kifizetés árfolyamánál, amely 5.45 cent volt ma. New-Yorkban ma a szombati 0.52 cent után reggel 0.37, és délelőtt tizenegykor már csak 0.30 centtel jegyezték a berlini kifizetés minden millióját, tehát a dollár ára new-yorki paritásban 192 millió márkáról 363 millió márkára szökött fel, Londonban pedig egészen 1350 millió márkáig emelkedett a font ára, pedig szombaton még csak 825 és 900 millió márka között mozgott a jegyzés. Egyben bebizonyosodott az, hogy a birodalmi bank teljesen kifogyott a márka alátámasztására szánt devizatartalékokból, mert ma már csak öt százalék erejéig elégítették ki a francia frank iránt támasztott igényléseket, hat százalék volt a repartírozás kulcsa a dollárnál és a holland forintnál, tíz százalék a fontnál, a líránál és a svájci franknál. A budapesti kifizetés iránt támasztott igényeket tizenöt százalékig honorálták. Ilyen alacsony kulcsra még nem volt példaa budapesti kifizetésnél. A külföldi márkaeséseknek és a repartírozási kulcsok visszaesésének kettős nyomása aránylag kevéssé hajtotta föl a devizaárfolyamokat, mert a piac nyilván még mindig attól félt, hogy hátha egyszer újból száz százalékig fogja kielégíteni az igényléseket a birodalmi bank, megismételve a múltkori meglepetést: azonfelül a devizakormánybiztos lefoglalási jogköre is alályiti a spekulációs kedvet. A budapesti kifizetés hivatalos zárlata azért koronánként 8006 márkáról 13.000 márkára emelkedett, az osztrák koronáé 2250 márkáról 3420 márkára, a svájci franké 28.4 millióról 43.2 millióra, a francia franké 9.8 millióról 12.6 millióra, a dolláré 160 millióról 212 millióra, a fonté 725 millióról 1100 millióra. Az utótőzsdén azután igen jelentékeny árfolyamemelkedések játszódtak le: a font 400 millió márkával javította meg zárlati kurzusát és 1500 millióra szökött fel, a szombati árfolyam kétszeresére, a dollár újból elérte a 325 milliós jegyzést, a svájci frankért 58,15 milliót adtak, tehát 15 millióval többet a závlati árfolyamnál, a francia frank elérte a 20 milliós árfolyamot, az osztrák korona1590 márkáig emelkedett és a lengyel márka ára 975 német márka volt, és így a legolcsóbb valutát már csak egy lépés választja el az ezermárkás árfolyamtól. A délutáni magánforgalom során az utótőzsde árfolyamai maradtak érvényben. A valutajavítási kísérlet eredménye tehát csakugyan rövid életű volt, és ma már újból a maximális árfolyamok küszöbéig jutottak el a külföldi fizetési eszközök berlini jegyzései. A font berlini jegyzése szerint ma egy békemárkának 75 millió papírmárka felel meg, tehát a milliárdos bankjegyből nyolc darab pótolja a békeévek százmárkáját. A berlini reggeli lapok ezek után már nem sokáig érhetik be a példányonként négymillió márkás árral, hanem nemsokára kénytelenek lesznek még nagyobb számot nyomatni az ár megjelölésére. A brit birodalmi konferencia megnyitása A brit birodalmi konferencia ma tartotta első ülését. Az ülésen Baldwin angol miniszterelnök üdvözölte a dominionok és India képviselőit és felhívta a figyelmet arra a gyarapodásra, mely a konferenciát az ír szabadállam megalakulásával érte, melynek elnökét, Cosgravet, szívélyesen üdvözölte. A brit miniszterelnök ezután a nemzetközi helyzettel foglalkozott. Miután röviden vázolta a német jóvátételi kérdés fejleményeit, a következőket mondta: A jelen pillanatban, úgy látszik, új szakaszhoz értünk a német passzív ellenállás összeomlásával. Hogy az új helyzet hogyan fog kialakulni, arra nézve nem merek jóslásokba bocsátkozni. De egy dolog világos volt előttünk Párizsban és mind világosabb lesz, hogy csak a legszorosabb együttműködéssel és a szövetségesek legteljesebb kölcsönös bizalmával remélhetjük az európai nehézségek megoldását. Baldwin kifejezte megelégedését afölött, hogy az olasz—görög viszály, mely már-már azzal fenyegetett, hogy komoly arányokat fog ölteni, megoldódott és különösen felhívta a figyelmet arra a rendkívül hasznos és sikeres működésre, melyet a népszövetség ebben az ügyben végzett. A miniszterelnök a legfontosabb teendők egyikének jelölte meg a nemzetközi forgalom helyreállításának kérdését, majd beszéde végén sajnálatának adott kifejezést afölött, hogy a hadseregek litszáma, valamint a fegyverkezésre fordított összegek ma sokkal nagyobbak, mint 1914-ben voltak, és hogy a gazdasági szolidaritás meglazult. Csupán a népszövetség munkája nyújt bizonyos vigaszt, mivel ebben a nemzetközi erkölcsi érzés növekedése látszik és az az elhatározás jut kifejezésre, hogy a fegyverkezés csökkentésének problémájával komolyan akarnak foglalkozni. Teleszky A tőzsdén ma letöredeztek és lehasadozttak az árfolyamok. A baisse egyik oka az, a többfelől terjesztett hír volt, hogy Kátay, Tibort egyik előde fogja követni a pénzügy-minisztérium élén: Teleszky János. Nem is tudjuk, mennyiben hiteles a gazdasági főknek ez az értesülése, de az bizonyos,, hogy Teleszky pénzügyminiszterségénel ai híre nem csupán a tőzsde környékén vált ki aggodalmakat. Hegedűs Lóránd keltette életre a pénz- ügyi tanácsot és a pénzügyi tanács először azzal tért le hivatásának útjáról, hogy a nem gyakorolt kritikát életrekeltője fölött, rosszul értelmezett hálából, hiszen Hegedűst Lóránd nyilván szükségét érezte a kritiká- nak, és ezért hívta össze a pénzügyi tanácsot, nem pedig azért, hogy egy kegyeleti aktusnak tegyen eleget elődeivel szemben. A volt pénzügyminiszterek arra az állás-pontra helyezkedtek, hogy műtét közben, nem szabad az operatőrt zavarni, és ezzel a formulával nem zavarták a tízhónapos operációt, hanem hagyták dolgozni Hegedűs Lóránd kését egészen addig a kezvetlen napig, amíg a korona katasztrófális összeomlása igazolta a Világot, amely kezdettől fogva azt hirdette, kitartva álláspontja mellett magányosan is, a látszólagos siker heteiben, azt hirdette, hogy Hegedűs Lóránd pénzügyi politikájának alaptételei logikai és gazdasági ellentétben vannak egymással, tehát nincs az a jó szándék, amely mellett ez az egymást kizáróan ellentétes princípiumokból összekovácsolt pénzügyi politika máshova vezethetne, mint a csőd felé. Nem tartjuk magunkat különösen éleslátóaknak, sem különösen tájékozottaknak a pénzügytan területén tehát kétségtelennek és bizonyosnak ta hogy a pénzügyi tanács tagjai, közöttük elsősorban Teleszky 3 molyan tisztán és világosan fái s áldozatokkal összekötött kísá ,s•gtelen sorsát, mint a Világ. A p| “á.'V /■ ács feladata lett soluo jfp'j-kíru-rat szagol ettől az experimentumtt , galább vétót mondani akkor, ara kezdtek kibontakozni a következ pénzügyi tanács formulája szt vált, de nem menti a pénzügyi tartását, mert ha öthat operát hívnak konzíliumra, és azok azt látják, hogy a hetedik sebész hibás diagnózis szerint és hibás módszerekkel vagdal egy beteget, akkor az operatőröknek ez a társasága súlyos orvosi kötelességmulasztást követ el, ha nem zavarja munkájában a hibás útra tévedt sebészt, hanem engedi, hogy az első céltalan és fájdalmas vágás után az újabb céltalan és fájdalmas vágások sorával sanyargassa a beteg testét. Hegedűs örökét azután — Teleszky János vette át. Hiszen Teleszky kinevezése Kállay Tibor utódává, csak egy tényleges helyzetet szankcionálna, egy olyan tényleges helyzetet, amely 1921 ősze óta tart, Hegedűs Lóránd távozása óta. Pénzügyminiszterek jötttek, pénzügyminiszterek mentek azóta, de a pénzügyi politika útját és irányait a Pénzügyi Tanács elnökének kemény akarata, erős energiája, rideg logikája szabta meg. És nem tudjuk , olyan kedvezőek-e az elmúlt két év eredményei, hogy ajánlatossá tennék az 1921 ősze óta követett út folytatását. Nem lehet tagadni és senki nem tagadja a pénzügyi tanács elnökének kivételes képességeit. Teleszky János ismeri az adógépezet minden csavarját és rugóját, minden fogyatékosságát és minden tökéletesítési lehetőségét. Teleszky Jánosnak van egy kon- cepciója a pénzügyi politikáról, és ezt a koncepciót nagyszerű dialektikai erővel képviseli. Hegedűs Lóránt szuggesztív beszédeket tartott, míg Teleszky János erős, fegyelmezett, fordulatos dialektikai készségével hengerel le minden ellenmondást. Egyetlen más pénzügyi koncepciónak sincsen ma Magyarországon olyan éleseszű, és olyan erős dialektikájú képviselője, amilyen Teleszky János, csak éppen ez még nem dönti el a kérdést. Aki jól képvisel és jól véd egy elhibázott pénzügyi koncepciót, az nem használ többet az országnak, mint aki kevésbé éles dialektikával és az érveknek kevésbé gazdag tárházával próbál jogaihoz segíteni egy jó pénzügyi koncepciót. Hegedűs Lóránd fantaszta-álma és Teleszky János kegyetlenül ridegjózansága a két ellentétes véglet. De azért a két ellentétes végletben vannak közös vonások : az élettől idegen dogroatizmus, a gazdasági élet finomságainak negligálása, és főleg a respektus hiánya a gazdasági,életfolytanással adnak legtöbbji törvényével szemben. ’ Te-^