Világ, 1923. október (14. évfolyam, 221-246. szám)

1923-10-16 / 233. szám

S Cedd t (*) Vendégszereplés a Belvárosi Színházban. |fA Belvárosi Színház vasárnap délutáni előadá­sán ,A gazdag lány főszerepében új színésznő, Semes Hédi mutatkozott be a közönségnek. A vendégművésznő sok olyan kvalitást árult el, amelyek kétségen felül igazolják színpadra való készségét és bensőséges, néhol valóban megkapó hangjával, átgondolt és átérzett­­já­­tékáv­al, sőt megjelenésének külsőségeivel is kiérdemelte a sikert, amelyben, része volt. (*) Eredeti bemutató Szegeden. Több vidéki színház mintájára a szegedi színház is műso­rába illeszti az eredeti bemutatókat, amelyek­nek sorozatát Vándor Kálmán Életvásár című drámája nyitja meg. A fiatal író darabjának bemutatója november 3-án lesz.­­ (*) Új harmónium-tanszék. Bár a harmó­nium igen elterjedt hangszer és kiváló zene­szerzők, közöttük Planck Cér­­ és Roger is komponáltak harmóniumra, eddig nem taní­tották sem a Zeneművészeti Főiskolán, sem más magyar zeneiskolában. Az új tanévben vezette be a főváros Felsőbb Zeneiskolája a harmóniumtanítást és intézkedése célszerűsé­gét igazolja, hogy mind márt húsz jelentkező akadt. A tanszékre Zalán­fy Aladárt, a Zene­akadémia helyettes orgonatanárát nevezték ki. (*) Szak­állat vagy szakáll nélkül. A párizsi lapokban nagy vita folyik. A Comédie Fran­­caiseben Albert Lambert, aki Nérót alakította Jiacine fintannian-jában, szakállal jelent meg. Ekörül a szereplése körül folyik most a nagy lila, mert Gábriel Boissy, a Commoedia-ban élesen megtámadta emiatt Lambert-t még­pedig azon az alapon, hogy Néró mellékneve­­ történetírásban is Ahenobarbus, vagyis sza­­káltalan. . Racine ezzel szemben arra hivatko­zik, hogy Néró filozófus volt és Marcus Aure­­lius császárt is szakállal ábrázolják a kora­beli szobrászok. Ugyanezt vitatja Köztére, az ismert párizsi kritikus is és most folyik a vita azon, hogy várjon lehet-e, hogy nagyon szakállas volt-e Néró, avagy nem és vét-e a Comédie Francaise hagyományai ellen a sza­kállas római császár ? (*) Rijurlo Adler A­delin­a a Hoffmann meséi mai előadásán lép föl először az idei évadban a Városi Színházban, a többi főszereplő K. Sándor Mária, Somló, Farkas és Pázmán lesz. (*) A Csodaszarvas táblás házat pecsételik meg napról-napra Crommelynck remekművé­nek sikerét a Renaissance­ Színházban. (*) Ma este *19 órakor szenzációs premier a Britannia­ Szín­padon, VI., Teréz körút 39. HANGVERSENYEK (•­ Hayes néger terrorista tegnapi hangverse­nyén valóságos extázisba hozta hallgatóit. Sajtó és közönség egyöntetűen konstatálja, hogy Budapesten évek óta tökéletesebb énekművé­szetet nem hallottak. IT-ik dalestéje október 17-én lesz (Fodor). (*) Dolmányi Ernő okt- 16-án Komor I. Ka­marazenekari estjén Mozart D-moll versenyét adja elő. Műsoron Albrechtsberger: Szimfónia, Perényi: Költemények első előadásban és Haydn: Esz-dúr szimfónia. (Rózsavölgyi.) (*) Az amerikai zsidó színházak legszebb m­űsorszámait mutatja be a Múlt és Jövő októ­ber 21-iki kultúrestélye. (Scala, Károly körút 8.) ELŐADÁSOK (*) A régi világ gáláns dámáiról megkezdett előadásciklusát pénteken délután 1/14 órakor fejezi be ifj. Gonda Béla író az Urániában. (?) Franciaországról tart előadást Goszti, La­jos tanár vasárnap, október 21-én délelőtt 11 órakor az Urániában. Az előadást mozgófény­képek illusztrálják. FILMSZÍNHÁZAK A Párizs grófnőjének nagy rejtélye Négy nap óta, mióta a Royal-Apolló, Omnia és Corse állandóan zsúfolt házak mellett játsszák a Párizs grófnője című monumentális filmregény első részét, a közönség körében olyan lázas érdeklődés észlelhető, amilyent eddig még egy film sem volt képes kiváltani. Ez az érdeklődés napról-napra fokozódik, ami természetes is, mert amit Joe May, a Párizs grófnőjé­nek rendezője ezúttal produkált, az minden vonatkozásában messze fölülmúlja a nagynevű rendező eddigi alkotásait és még a Hindu­ síremlék emlékezetes diadala is eltör­pül a Párizs grófnője sikere mellett. És ami értéket Joe May rendezői zsenialitása kölcsö­nöz ennek a filmnek, azt Mia May, Emil Jan­­nings, Wladimir Gaidarow és Erika Glessner művészi játéka, nemkülönben a ragyogó foto­gráfiák hatványozott mértében megnövelik. A Párizs grófnője első részét a Royal-Apolló­na­ VILÁG ponta 5, 7 és 9 órakor, az Omnia fél 5, negyed 7, 8 és fél 10 órakor, a Corsa pedig 4, három­negyed 6, fél 8 és negyed 10 órakor játssza. A Csendes Óceán csempészeinek titokzatos léere a Ciklon címe hatalmas Orion-fiknen A képet október 18-tól napi négy előadásban a Corvin­ Színház mutatja be. Jegyek már elő­vételben kaphatók Mindnyájunk fantáziáját élénken izgatja az exotikus Csendes-óceán kalózainak, csempé­szeinek rejtélyes élete. A kalózregények, a csempéikor­telietek, az izgató robinzonádok mindig kedvenc olvasmányaink voltak. Filmen az ilyen vadregényes történetek sokkal jobban hatnak, mert a romantikus mesét a fantázia korlátlan lehetőségei tágítják, teszik érdek­feszítő, izgató jelenetekben gazdagokká. Az ilyen filmek között méltán foglalja el az első helyet az Orion-filmgyár Ciklon című ha­talmas filmregénye, mely egy igen híres ame­rikai rendező, Alan Holubar szemüvegén és elképzelésében vetíti elénk az oly romantikus kalóz- és csempészhajó életét. A hatalmas háromárbocos hajó — melynek egy húszéves fiatal leány a parancsnoka —, a vad és részeges matrózok, a Csendes-óceán borzalmas viharai, a san-franciskói játék­­barlangok parfömös és füstös légköre és egy megrázó tengeri ütközet elevenedik meg előt­tünk, mely a kalózok hajója és az Egyesült Államok torpedózúzója, vagy egy hidroplán kö­zött játszódik le. A film főszerepét — a kalózok húszéves pa­rancsnok-kisasszonyának szerepét — Dorothy Phillips játssza, akinek fényében oly tökélete­sen egyesül a vad, gyilkos szenvedély a szűzi szeméremmel, exteriőrjének baja, kábító va­rázsa a legnemesebb színjáték eszközeivel. A filmet az Orion-filmgyár szerezte meg és október 18-tól a Corvin­ Színház mutatja be naponta négy előadásban. Lesine Hayakawa és Fafry már csak két napig lépnek fel a Cmin-Szinitázsban .4 Concordia-malom égéséről készült izgalmas f­elvételek A Corvin­ Színház e heti műsoráról el lehet mondani, hogy abban úgyszólván személyi si­kert aratott a két kitűnő sláger két férfi­­főszereplője. Sessue Hayakawa, az elegáns ja­pán színész nemcsak az izgalmas szüzséjű film nemes interpretálásával, hanem­ férfias szépségével, érdekes exotikumával és remek verekedésével szerzett magának híveket. Fatty az ötfehonásos burleszkjében, Fatty, mint milliomos­ ban, életének legkedvesebb, leg­­rokonszenvesebb szerepében öregbítette nép­szerűségét. A Yin, a szerelem rabszolgája és a Faisy-film mellett nagyszerű Angol Híradó és a magyar repülő film kerül bemutatásra. Az előadások kezdete 5, 7 és 9 órakor. (*) Az ősvadon nagy vadjai — filmen az Urániában, 5, s/17, ’/,9 és 10.10 órakor.­­*) A nő mint árucikk! A Kamara e heti szenzációja a Yin, a szerelem rabszolgája, a szerelmi élet egy olyan megrázóan izgalmas történetet vetít elénk, hogy a film csak felnőt­tek számára kerülhet előadásra. A fil­mek van egy jelenete, birkózás, amelyben a leg­vadabb verekedés fogásait alkalmazzák s e jelenetnek hallatlanul nagy sportbeli értéke v­an- Az értéket emeli az a körülmény is, hogy ez a küzdelem nem színpadi beállítás, hanem a realizmus olyan a­lkalmazá­sa, amilyenhez foghatót még nem láttunk filméin. A Kamara előadásai %5, '17, 8 és 10 órakor kezdődnek. (*) Vadászatok az ősvadonban — autóval üldözött nagy vadak — az Uránia páratlanul álló nagy képe, 5, *47, V19 és 10.10 órakor lát­ható. Ezen a filmen kívül egy eredeti japán film, Napkelet leánya címmel van műsoron. Eredeti JAPÁN FILM! PRISULLA DEAN Világattrakció! a Helifeonbatig __Filmszínháza­k____ __&or­a I Telefon: József 121—35 József körút és Üllői út Bárok Nagy vadászatok az ősva­ COK.’VII^1 Telefon: József 89—SS dóm­ban tkryíiystör Á ey A szerelem­ rabszolgája. Fatty Napkelet leánya ̇ A-fiú mint milliomos. Angol Híradó ____________________________________(5, 6­,7, 6/89,10,10)__________________ . . (5, 7, ft)­ Dohány és Nyár ucca sarok. MOZGÓ- Ezred leánya KAMARA Yin, & szerelem rabszolgája. |­­ Regény 8 felv. Tel.: Józs. 140-27 Ta0 Táj. Nag­ypapa fiacskája 6 felv. ____________________________________m, w, s, ió) OTTHON (+, e, s, io) | József körút 31 Telefon Józs. 1—25. Telefón S3—350W v T * Párizs grófnője I. rész: A rój­ . . .. I NI I A termek palotája. Ő, mint film- TfiTT T87'01V­ára, a­ szerelem rabszolgája Mozgókép palota rendező, Bobby és Totby. Ezred leánya 8 felv. _____________________________________(’/»5, V|7, 8, ■■/1­10) _______________(4, 8/»6, »jtS, »,'410) Vígszínház mellett Teréz körút 41. Telefon: 71-62 Kacagó est NYUGAT 5A kölyök (Gharlio Chaplin és EUT-MOZI Zigota, Chawlin, Fridolin, Ham, auro írvovv Jackie Coogan felléptével.) Szár-Kiki í¥.5sLPZÍ. nyaló győzelem fősz. Mae Marsh) P/A'.VA »/310) _________________(Vző, Vi8, y,iO) "" Teletöm 80 -49. TM" Erzsébet körút 26. Tel. J. 129-47 |"bí Jki A Merénylet a PacificenT IVOIII EBy «Ivásznó karrierje a Chaplin a kivándorló. Patty 1 1 V WJtil Az elszabadult bestiák* MOZGÓ házasságot tör. Fix Póz. (5, 7, 9) ________ ['/ti, Vit6, i/78, VilO) A nagyváros porontya. Zoro Baross tér (a Keleti pályaudvar ind. CARMEN- II*S?«.ri5Síii£ték KELETI MOZGÓ MOZGÓ A kölyök. (H. terem: 5, »/«T, W, 10) (ő, 7, 9)— —mm w i■■!!!mi............— MSIII ■ I|II III I mi ininjawmu ....... (*) Mozgókép-Otthon. Priscilla Dean, Ame­rika leggyönyörűbb filmstarja, akit Ameriká­ban úgy hívnak, hogy duplaszemű­ félajkú, az Ezred leánya című 8 felvonásos, az idegen légió életéből vett film­regényben, az idény legkima­gaslóbb sikerét érte el. Fatty mint milliomos, vagy A két nagypapa fiacskája a burle­szkvíg­játék valóságos eseménye. Eddig egyik előadá­son sem maradt egy jegy sem. Jegyelővétel ajánlatos. Gazdag és színpompás a Corvin Híradó. (4, 6, 8, 10.) (*) Az Uránia nagy vadászfilmje, 5, %7, */1 9 én 10.10 órakor kerül bemutatásra. (*) Az Imperial-Most első Tarka Színpad előadása. (Aréna út 68. Telefon 1. 130—97.) Sikeres napja volt tegnap az Imperial-Mostnak. A filmrészben az amerikai Nász című filmre­­gény és egy Fix Fox-burleszk arattak sikert. A Tarka Színpadon az elisz v é­s a kit­mő szerep­lők közül Mészáros Gézát, a nagyszerű művész­nőt illeti, aki különösen a Thea asszony című darbban aratott sok tapsot. Rendkívüli tet­szésben részesültek a többiek is, elsősorban a pompásan táncoló Gallai Nándor, de joggal osztoznak a sikerben: Balogh Böske, Berki Káló, Gonda István, Major István, Porfi Mi­hály is. Ki kell emelni Kovács Andort, a szelle­mes és találó konferansziét, aki meleg rokon­­szenvet­ keltett. Bohózat, komédia, tánc, dal, chanson, kuplé voltak a műsoron. Ma és hol­nap megismétli az Imperial­ Mozi a film és Tarka Színpad előadását. Kezdet: 5, 7, 9 órakor. F'­ 2 világattrakció a Helikon e heti műsora. Haya Cawa, a leghíresebb japán színész fel­léptével . Yin, a szerelem rabszolgája (hat felv.) és Priscilla Dean felléptével .41 ezred leánya (8 felv.). Előadások : 4, %6, ’/sS, Vá 10­­órakor. S­PORT Bajnoki mérkőzések. Meglepetés nem tör­tént vasárnap és a papírforma úgyszólván vé­gig diadalmaskodott. A csapatok mintha meg­elégelték volna már a durvaságot, a kímélet­­­lenséget Vasárnap már megértőbben viaskod­tak az ellenféllel, többször keresték a játéko­sok a labdát és csak elvétve az ellenfél láb­­­­szárát. A mérkőzések sokkal érdekesebbek is lettek azáltal, hogy megszűnt a durvaság. Az MTK 3 : 1 arányban győzött a H1. ker. TVE csapata elle­i. A bajnokcsapat ugyan Orth,­­­Kertész I., Jeny és Winkler nélkül játszott, de a négy tartalék ellenére is fölényben tu­dott maradni. Az óbudai csapat a meccs nagy­részében méltó ellenfele volt az MTK-nak, de a győzelmet ne­m tette kétségessé. Az MTK csapatából Braun pompás játéka maradott ki. Az UTE annak köszönheti a RAC feletti 3 : 1 arányú győzelmet, hogy Csontos é­s Jeszmás nem voltak elfogódottak volt csapatjukkal szemben. A két volt kispesti csatár már telje­sen beleilleszkedett az UTE csapatába, ők irá­nyítják a csapat minden akcióját és a KAC el­len is olyan bátorsággal, tűzzel játszottak, mint bármely más csapat ellen. A Vasasok sérült játékosaik helyett kénytelenek voltak tartalékokat szerepeltetni, de még így is fö­lényben­­ voltak a BTC-vel szemben. A sze­rencse azonban a BTC-nek kedvezett és a Torna Club nyerte meg 1 : 0-ra a meccset Az UTSE 3 : 1 arányban győzött a Törekvés csa­pata fölött, a 33 FC pedig szürke,­ unalmas mérkőzésben 1:0-ra verte a Zuglót FTC—Amateure 1:1. A Ferencvárosi Torna­­ Club értékes sikert ért el vasárnap Bécsben. Tartalékok játszottak csapatában, ellenfele Bécs legjobb együttese volt és mégis veretle­nül küzdötték végig a másfél órát. Az FTC nemcsak, hogy nem kapott ki, de ha nem ül­dözi a balszerencse, akkor könnyen meg is nyerhette volna a meccset. Amsei és Szabó helyén játszott tartalék az FTC csapatában és ezzel szemben az Amateure szerepeltette nagy ágyúit, Schaffert, Konrád Kálmánt, Poppo­­vichot stb. A magyar csapatot azonban csak látszólag gyengítette meg a két tartalék­já­­tékos. A valóságban a zöld-fehérek ritka bra­vúrral küzdöttek, a támadásból és a védelem­ből egyenlő sikerrel vették ki a részüket. Az Amateure hírneves csatárait mindig föl tudta tartóztatni az FTC védelme és a belső csatá­rok/ Kelemen—Pataky—Eisenhoffer ugyan­olyan jól állották meg helyüket. Különösen Kelemen volt jó, a vezető gólt is ő rúgta. A gól után a bécsiek kissé erőszakosan kezdtek játszani és az első áldozat mindjárt Kelemen volt, aki azután ki is állt. Az Amateurök a ki­egyenlítő gólhoz egy véletlen folytán jutottak. Schaffer egyik lövése Blumra pattant és a ma­gyar fedezet testéről védhetetlenül perdült a labda a hálóba. Cardiff City eldöntetlenül játszott. Az angol ligabajnokság szombati fordulójának szenzá­ciója, hogy a vezető Cardiff City csapata kény­telen volt egy ponttal hazatérni, a másik­ pon­tot pedig átengedni London kedvenc csapatá­nak Chelseának. A Cardiff City—Chelsea meccs 1 : 1 arányú végeredménye nem érinti azonban Cardiff vezető pozícióját. Aston Villa ugyancsak 1 : 1 eredménnyel zárta a Burnley elleni mérkő­zést. Blackburn Rovers Birmingham csapatát 4 :1 arányban győzte le. Notts Forest—Midd­­lesbourgh 3:1; Sheffield United—Preston North End 4:1; Bolton Wanderers—Sunder­­land 1:0; Huddersfield Town—West Bromwich albion 0:0; Notts County—West Ham United 0 :0. A Sparta nyerte a cseh kupát. Harmincezer főnyi közönség előtt tartották meg vasárnap Prágában a cseh kupa döntőjét. A két legjobb cseh csapat, a Sparta és a Slavia került a dön­tőbe. Spárta már az első félidőben nagy, fölény­ben volt, 3 :1 arányban biztosította magának­ a vezetést és a második félidő gól nélkül vég­ződött. Legyőzték a svéd válogatotat. Svédország vá­logatott csapatát vasárnap vereség érte. Az északi államok válogatott csapatainak döntő­jét tartották vasárnap. Svédország és Dánia reprezentatívjai kvalifikálták magukat a dön­tőre. A svédek váratlanul indiszponáltan küz­döttek és ezért Dánia csapatának sikerült a meccset 3 :1­ arányban a maga javára dönteni. A vereség a budapesti út előtt arra készteti a­­ svédeket, hogy nemzeti csapatjuk összeállítását­­ megváltoztassák és Budapestre a legjobb együtt­­­tessel utazzanak. Másodosztályú bajnokság. A Magyar Atlétikai Club csapata derekasan küzd a másodosztály­­­­ban. Eddig veretlenül mérkőzik a MAC és va­sárnap is sikerült egyik legerősebb ellenfelét­, a TTC csapatát 1 :0 arányban legyőznie. A gólt­­ Bodnár Sándor rúgta, aki régi fénykorára em­lékeztető formában játszik. BEAC—EMTK 4:1, KAOE­—ETC 1:0, Főv. TKör—Ékszerész 1:0.­ Vidéki eredmények. (Szeged.) Szegedi AC— Nemzeti Sport Club 3:0. — (Miskolc.) Debre-­ ceni AC—Miskolci KASE 2:0, DVTK—MASC 3:0, MVSC—MMTE 2:1. — (Debrecen­)4 DKASE—DMTS­ 1:0.— (Nyíregyháza.) Debre-­ ceni VSC—NyTVE 10. — (Szombathely.) SzAK­­ —Vasutas 1:1. — (Győr.) Hungária—Soproni­ FAC 2:0. — (Székesfehérvár.) SzDVE—Nagy-­­kanizsai TE 4:2. — (Pécs.) PSC—Bajai SE 0 :0.­ — (Kaposvár.) Pécs—Kaposvár városközi válo-­­gatott 2:0.­­ Kulcsár rekordot javított. Rekordjavítással­ fejeződött be vasárnap délután az idei atlétikai­ szezon. Az MTK szezonzéró versenyének­ szeniorszám­ait ugyan hideg eső és szeles idő-­­ ben bonyolították le, mégis sikerült azon mar­­radandó eredményt elérni. Kulcsár István­ (MAFC)­­a tízezer méteres futás közben kísér­­­letet tett a négy és öt angol mérföldes országos rekord megjavítására. A kettős kísérlet közül­ csak az első sikerült. A négy angol mérföldes országos rekordot Kulcsár 21 p. 00.7 m­p.-re ja­­­vította, míg erre a távra eddig Király Pál 21 p.1­06.3 mp.-es ideje volt rekordnak elismerve. Kulcsár a négy mérföld ,után oldalszúrást kapott és ennek tulajdonítható, hogy a másik rekord-­ kísérlete nem járt eredménnyel. Kulcsár az ol-­­dalszúrás miatt nem tudta természetesen tudá­­­­át kifejteni, de még így­­ is biztosan, mintegy­ kétszáz méterrel nyerte a tízezer méteres ver­­­senyt Várady Mihály dr. (MTK) előtt. Nagy-­ szerű időt ért el a háromszáz méteres futóver­senyb­en Kurunczy Lajos (KAOE). A­­szeles és esős idő ugyan hátráltatta K­urnnczyt, de ideje még így is 35.7 mp. volt. A magasugrást Mu­­lkát László (MTK) nyerte 176 centiméteres ered­ménnyel és ugyanő lett a távolugrásnak is a nyertese (577 cm.). A Grünfeld-vándordíjat az MTK ifjúsági atlétái nagy ' fölénnyel ' nyerték­ meg. . . k­­ . 1923.októbere 16. I 71 BRITANNIA SZÍNPAD (VI. Teréz körút 39.) a Britannia szállóban ■MEGNYITÓ ELŐADÁS Ma, k­edden este háromnegyed 9 órakor FERMNAND BONN német kamaraszínész Sólyom Janka, Kabos Gyula, Bérczi Géza, Kőváry Gyula, Vaszary Piroska, Kertész Endre, Szász Ha, Néh­et­h Irén, Sárvasy Mi­hály, Molnár József, S. Hattal Adrienne, Kormos Ica, Gáspár Marianne, Ferenczy Idill felléptével. Művészeti igaztó,: Zenei vezető : Dr. FORRÓ PAX. BUTXAY DÉNES Magánszámok, jelenetek, kis darabok. m­iW DIVATTEREM IV. Mária Valéria noca S. Bristollal szemben. Mii M­I MÉM. Elsőrangú ia^ommraka ! InilíteniA RDIT fcSIHBMDT­ICiSet' ItW fiiwlijulll Három a kM és RÉVAI UCCA 18 Dér geUte Rock TELEFON: 1­4—22 Kozneto 8 órakor. . i i i.i ........................ Frakk­­is smkiBsiltSifik feh­ér mosó- és fekete mellénnyel. Kölcsönzés és eladta, SKAK­A TESTVÉREK belvinusí szabócég IV, Hale­ncea 3. Telefon 199—04 Magánf­ogat, gumitalpú, kocsissal, költségek hozzájárulá­sáért délelöttölére előnyösen bérelhető ma­­gívatulajdonostól, „Amerikai tropper” kiadóba.

Next