Világ, 1923. november (14. évfolyam, 248-271. szám)

1923-11-25 / 267. szám

Vasárnapi múlnak be. Pogány Ferenc szereli a természe­tet, a Balaton partját, az erdő fáit, az utakat és ezeket hangulatosan és kellemesen közvetíti, a naturalizmus becsületes eszközeivel. Nyilván sok vásárlója akad kisméretű és olcsó képei­nek. (*) Káldor Focista táncestéivé. Káldor Bo­riska, az ismert nevű táncművésznő, aki önálló estélyein a múlt esztendőkben olyan szép si­kereket aratott, az idén január tizenharma­dikán szerepel teljesen új programmal a Vigadó nagytermében. Új műsorának dolgait, amelyek kizáróan Chopin műveinek táncinterpretációi, ő maga koreografálta, s ezzel az eredeti mű­sorával jelenik meg újra a budapesti közön­ség előtt. (*) A csúnya Kielsz doktor és egyéb novellák. Neumayer László fiatal író komoly, tehetséges írásai a halálról, az életről, másokról és ma­gunkról. A könyvet a Juven­tus hozza ki, a Szokott, ízléses formában. (*) Poiret, a „divatkirály“ Budapesten. Az öltözködés művészetéért lelkesedő előkelő íz­lésű pesti közönségnek még élénken emlékeze­tében van Poiret mester, aki csodálatos divat­kreációival lázba ejtette a háború előtti Buda­pestet. Akkoriban nemcsak a bemutatott ru­hák, hanem Poiret rendkívül érdekes egyéni­sége is mély benyomást tett nálunk. A háború után most először van módjában két előadásra Budapestre jönnie a párizsi divatdiktátornak, aki 100 új kreációját Párizsból magával ho­zott hölgyeken, a Poiret cég mannequinjein mutatja be saját conferance- kíséretében a Trenaissance­ Színházban. Poiret Bécsből érke­zik, ahol szintén csak két előadást fog tartani és ahol a jegyeket már egy héttel előbb elő­vételben kapkodták szét. Az előadások csak egy napon, december 5-én, szerdán délután Va5 és 1075 órakor lesznek. A jegyeket hétfőtől kezdve árusítja a rrenaissance-Színház pénz­tára és az összes jegyirodák. (*) A Vígszínház jövő heti műsorában a Király, a legmulatságosabb vígjáték, négyszer szerepel. Két este, kedden és szombaton, az Orvos dilemmáját játsszák, csütörtökön pedig az­inanoo kerül színre. Most, vasárnap délután Ez­er szellejé­t adják, jövő vasárnap pedig a John Gabriel Borkmannak lesz első délutáni előadása. (*) A Fővárosi Operettszínház jövő hetének eseménye a Pompadour szerdai bemutatója lesz, amelyet lázas izgalommal várnak a kö­zönség legszélesebb rétegeiben. A világhírű új­donságot a legnagyszerűbb szereposztásban és páratlanul fényes kiállításban mutatják be, J­ali Leónak, az illusztris szerzőnek jelenlété­ben. A Pompadour előkészületei miatt hétfőn fés kedden nincs előadás. Vasárnap lesz utolsó esti előadása a Három gráciának, amelyet va­sárnap délután is adnak. Pl Operák, operettek és az új nu­modrám­a , nagysikerű Hasis előadásai váltakoznak a Prosi Színház gazdag műsorán. Hétfőn Sán­dor Erzsi k­amaraénekesnővel a Bohémélet, csütörtökön Carmen, szombaton a Szevitai borbély kerül színre, mindkét előadásban­­Aquila Adler Adelinával. Vasárnap este a z­sidónőt ismétlik, szerdán este és vasárnap d. u. Offenbach remekműve, Orpheus a pokol­ban folytatja diadalmas pályáját, Lábass Ju­cival és D­ózsahegyi Kálmánnal, a színház két kiváló vendégével. Következő hétfőn a Dene­vér kerül újra sorra. Keddet és pénteket a Színház nagyszabású mutatványa, a Hasis fog­lalja le Ptasinszky Pepi és Dalnoky Viktor je­les alakításával, az előadás színészi, zenei és festői kiválóságával, elragadó láncaival minden részletben lebilincselő művészi szórakozás. A Hasissal egy estén, kedden a Parasztbecsület, ,(*) Jó éjt, jó éjt, édes angyalom, jó éjt... Papp Manci és Latabár Kálmán szenzációs duettjét a Jojó három vőlegényé­ből már egész Budapest énekli. Az óriási sikerű Gilbert-ope­rett természetesen a jövő hét minden estéjén is színrekerül a Várszínházban. Az előadások hétfőtől kezdve hét órakor kezdődnek. Jegyek egész hétre előre válthatók az összes jegyiro­dákban és a Várszínház pénztáránál. (*) A feleség csókja, Balassa Emil zenés­játéka kerül színre m­a, vasárnap délután 3 órakor a­­Várszínházban, gyönyörű előadás­ban, Papp Mátéival a főszerepben. p) Szép Ernő Lila akáca hatszor szerepel a Renaissance­ Színház e heti műsorán. Szép Ernő bájos darabjának, melyet Ilovszky Rózsi­val és Törzs Jenővel a főszerepben, állandóan telt házak tapsolnak, pénteken lesz a 25-ik előadása. Szerdán Crommelynek remekműve, a Csodaszarvas kerül színre. Most és jövő va­sárnap délután A trónörökös kerül színre a főszerepekben: Simonyi Máriával, Törzs Jenő­vel és Csortossal.­­­ Menyasszonyháború. A Városi Színház­ban javában folynak a legközelebbi újdonság: Sas Ede és Szabados Béla új daljátékának, a Menyasszonyháborúnak előkészületei. A pom­pás újdonságot a színház parádés szereposztás­ban mutatja be. Külön érdekessége lesz az elő­adásnak Kolbay Ildikó, a kolozsvári Nemzeti Színház ünnepelt kedvencének vendégszerep­lése, akit a színház a Menyasszonyháború-ra szerződtetett. Partnere Palló Imre, az Opera­ház művésze lesz, kívülük a főbb szerepek­­ Nagy Izabella, a népszerű primadonna, Somló Emma, Örley Flóra, Sziklai József, Horti, Gá­bor, Cselényi, Pázmán és Sík Rezső kezében vannak. Szabados Béla gyönyörű, ízig-vérig magyar muzsikáját, melyet Sas Ede fordula­tos, ötletes szövegére írt, Márkus Dezső tanítja be nagy művészi gonddal, a rendezés munkáját Sziklay József végzi a tőle megszokott ambí­cióval.­­) Az Apolló Színpad óriási sikere­ Az eskü­téri Helikonban megnyílt Apolló Színpadnak fennállása óta nem volt oly igazi, nagy sikere, mint most, amit legjobban bizonyít az a körül­mény is, hogy eddig minden előadására min­den jegy elkelt. A műsor fénypontja Egsler bű­bájos rokokó-operettje, amelynek főszerepeit Szöllősi R­ózsi, Sarkadi Aladár, Gárdonyi Vilma és Isírai Sándor játsszák. Ilyen pompás zenéjű, ötletes szövegű operett, ilyen pazar kiállításban még nem mutatott be pesti kabaré. Harminc percig tartó szakadatlan kacagás kíséri Szőke Szakáll Kelemen Palika című bohózatát, mely­ben a főszerepeket Szőke Szakáll, Sándor Jó­zsef és Szentiványi Kálmán játsszák. Sikere ve­tekedik a híres Vonós négyes sikerével. Békeffi László saját tréfájában, mely egy­­ tőzsdebizo­­m­ányos irodájában játszódik és A vörös ma­lomról szóló konferenszában arat tomboló si­kert. Percekig ünnepük minden este Szöllősi Rózsit Orpheus a vörös malomban című ma­gánszáma után, mely jobb minden eddigi paró­diájánál és nem akarják leengedni a színpadról kiadó Sándort sem, akinek kupléiról, A tőzsde­­bizományos dala és A banán­ról máris város­szerte beszélnek. Nirschy Emília, a m. kir. Opera v. prímaballerinája, szédületes tánctech­­nikájával valósággal lázba ejti a közönséget. A vakok tánca című szenírozott dal, Ürmössy Anikó előadásában és A sheriff jubilál című amerikai daljáték a modern kabaréirányzat egy-egy remeke. Gárdonyi Vilma Ady-versek szavalatával, Sándor Stefi humoros szólóival, Szentiványi Kálmán ötletes konferanszával gaz­dagítják a műsort, melynek sikeréhez nagyban hozzájárulnak még Aj­tay Lili, Nagy Ilonka, Ba­logh Juci, Pázmánné, Fekete Pál, Barabás, Sáf­rány és Paksi. Jegyek egy hétre előre váltha­tók a színháznál (Telefon 33—35.) és az összes jegyirodákban. (*) A szenzációs sikerű cári balett vendég­játéka a Király­ Színházban. A Király­ Színház­ban vendégszereplő orosz ballett, mely pénteki és szombati fellépésével úgy a színházat zsú­folásig megtöltő közönséget, valamint a sajtó előtt oly rend­kívüli sikert aratott, hétfőtől kezdve klasszikus műsorát új, szenzációsnak ígérkező számokkal gazdagítja, így mindjárt az első részben, a Hattyútóban. Margareth­e Froman, a moszkvai császári balett volt híres prímaballerinája, a Bondoló­ban lép föl. A műsor második részében új szám a Budapesten már híres A rózsa lelke című balett lesz, zené­jét szerzette­l Weber, főszerepeit M. Froman és Wladimiroff adják. A harmadik rész az eddigi gazdag műsorszámok mellett a Spanyol táncot hozza M. Fromannal. Ma, vasárnap, M. Froman asszony a nagy sikert aratott műsor számain kívül eltáncolja a Variációt, a Moment Musical-t, zenéje Schuberttel és a Spanyol táncot. (*) Liptai Imre ragyogóan szellemes vígjá­téka, A főnök úr neje, Nagy Endre bájos kis operettje, a Budai idill, Feydeau legmulatsá­gosabb bohózata, a Csendes éjjel, aktuális tréfák és jelenetek adják a Teréz körúti Szín­pad megnyitó műsorát. A bemutató előadás d­ec. 1-én, szombaton este lesz. ("') Nagy Endre felléptével, ünnepi köntös­ben várja a Teréz körúti Színpad szombati megnyitóját. A megnyitó műsor eseménye lesz a színházi szezonnak. A­­kis darabok, tréfák egész serege teszik tarkává a végig mulatságos műsort, amelyben Salamon Béla, Fezess Anna, Holinay Hana, Herczeg Jenő, Kertész Endre, Simay István és a színház csaknem valamennyi művész-tagja fellép. (*) Salamon Béla felléptével két nagyszerű vígjáték, Nagy Endre konferenszai, tréfái, egy csomó aktuális szatíra teszik változatossá a Teréz körúti Színpad szombati megnyitó mű­sorát, amely a legjobb, amit a kabaréirodalom eddig produkált. Jegyeket már árusít a szín­házi pénztár. Az előjegyzett jegyek szerdáig ugyanott átvehetők. (1) Sugár Ödön tánctanár ezúton értesíti nö­vendékeit, hogy Jókai téren levő tánciskolája megszűnt. Jelenleg IV., Egyetem u. 6., I. em­­(Gróf Károlyi-palota) Wojlák-táncintézetben ad órákat. Értekezés naponta d. e. 11—1-ig, d. u. 1—8-ig. Telefon: 190—41. (*) A SZÍNHÁZAK JÖVŐ HETI MŰSORA. Operaház: Kedd és jövő kedd: Manón. Szerda: Pillangókisasszony. Csütörtök: Aida. Péntek: Tosca. Szombat: Giann­i Schicchi és Mály­­vácska királykisasszony. Vasárnap: Mignon. — Nemzeti Színház.• Hétfő: Rómeó és Júlia. Kedd, csü­törtök, vasárnap és jövő kedd: Ba­latoni rege. Szerda: IV. Henrik. Péntek: Té­vedések játéka. Szombat: Bábjáték. Vasárnap délelőtt: Vörösmarty-matiné (*/4ll), délután: A­z új rokon. Hétfő: A vihar. — Városi Szín­ház. hétfő: Bohémélet. Kedd: Parasztbecsü­­­let. Hasis. Szerda és vasárnap délután: Orpheus a pokolban. C­sütörtök: Carmen. Péntek: Ba­­jazzók, Hasis. Szombat: Szevi­ai borbély. Va­sárnap: Zsidónő. Jövő Hétfő: Denevér. —­■ Víg­színház: Hétfő: Szerda, péntek, vasárnap: A király. Kedd és Szombat: Az orvos dilemmája. Csütörtök: Ivanov. Vasárnap délután: John Gabriel Borkman. — Irenaissance-Színház: Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, szombat, va­sárnap: Lila akác. Szerda: A csodaszarvas. Vasárnap délután: A trónörökös. — Fővárosi Operettszínház: Hétfő, kedd: A ' Pompadour előkészületei miatt nincs előadás. Szerda (elő­ször)5, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap: Pompadour. Vasárnap délután: A három grá­cia. — Király­ Színház: Hétfő, kedd, szerda csütörtök: A volt orosz cári balett vendégjá­téka. Vasárnap délután: János vitéz. — Ma­gyar Színház: Minden este és vasárnap dél­után: A vörös malom. — Belvárosi Színház: Hétfő: Tavasz ébredése. Kedd, csütörtök, szombat, vasárnap: A nagy bariton. Szerda és péntek: A jégcsap. Vasárnap délután: A buta ember.­­— Blaha Ltijza-Színház: Minden este: A rózsalány. Vasárnap délután: Fi-Fi. — Andrássy úti Színház: Minden este és vasár­nap délután.­ Francia Bethlehem stb. — Vár­színház: Minden este: Jojó három vőlegénye. Vasárnap délután: Levendula. — Budapesti Színház: Vasárnap délután: Csipkerózsika (V14), este: Aranyember (7). — Apolló: Égész héten: Liliom herceg stb. (8). BAttGVVKSEPITH Rgll­ Pál tartja a bevezető előadást a sti­lizált táncestén, december 9-én d. n. 5 órakor a Vigadóban (Pharos). Jegyek Bárónál. (••) A Filharmóniai Társaság IV. bérleti hangversenye november 26-án (nyilv. főpróba nov. 25-én) lesz Dohnányi Ernő dr. vezénylete alatt, Bokor Judit zongoraművésznő közremű­ködésével. Műsor : Schumann : Szimfónia C-dúr, d’Albert: Gordonkaverseny és Dakas: A bűvészinas. — Néhány jegy Rózsavölgyinél kapható. (*) Franz Walier Budapesten. Az évad ki­magasló eseménye Brúnó Walier, a világhírű dirigens szereplése a dec 1 1-én (nem 7-én) tartandó Szimfonikusok III. hangversenyén, amelynek másik érdekessége Földesig Arnold gordonkaművész közreműködése. Jegyek a könyvesboltban, Váci ucca 1. (Tel. 135—24.) (*) A nő lélektanáról, szerelméről, divatjá­ról, társadalmáról s mindenkit érdeklő örök problémáiról tartanak szenzációs érdekességű előadásokat a Zeneakadémia kamaratermében. A nagy érdeklődéssel várt előadások sorrendje a következő: December 2.: Lakatos László: A modern nő lélektana. December 8.: Ka­rinthy Frigyes: A nő társadalma. December 15.: Újhelyi Nándor: Divat és szerelem. De­cember 22.: Sreik­ Pál: Nőről, aki nincs. De­cember 29.: Gellért Lajos: Színész a nőről Január 5.: Péchy Blanka: Nő a nőről. Jegyei már minden előadásra kaphatók Aczél Test­véreknél (Múzeum körút 9.) és a Zeneaka­démián. (*) Rózsavölgyi Hangversenyei: Ke­resz­ty Jenő orgonaestje nov. 28-án. Székely Erzsi operaénekesnő közreműködésével. Weisz Margit Mozart-estje november 28-án. Komor Vilmos III. kamarazenekari estjén dec. 3-án, Boccherini gordonkaverseny Bokor Judittal, Mozart C’­moll zongoraverseny Sándor Rencével, Polaci Szimfónia, Kardos Virágsuite, Debussy Petite Suite. . .. Eisenberger Severin dec. 4-iki estjére a je­gyek elkeltek. II. est dec. 6-án, Carmora amerikai turnéja előtt utolsó tánc­estéje dec. 5-én. Willy Franzl, a bécsi opera első szólótáncosának közreműködésével. Solymossyné Wolff Jussy dalestéje dec. 7-én. Brenner Erzsi zongoraestje december 8-án. Kodály Zoltán szerzői estje dec. 10. Új dalok és a nyáron Salzburgban bemutatott szóló cselló-szonáta. A Budapesti Zenekaregyesület hangversenye december 10-én. Harnischieger Teri dec. 11-iki dalestéje a művésznő betegsége miatt elhalasztatott. Waldbauer—Kerpely dec. 13-án. Ravel duó, Beethoven eis-moll kvartett, Goldmark zon­gora-kvintett. Székely Arnolddal. Lantard Vera olasz zongoraművésznő hang­versenye dec. 14-én. Thomán István és Mária hangversenye de­cember 16-án. Magács Kálmán magyar nótaestje dec. 19. Dohnányi Ernő e szezonban utolsó zongora­estje dec. 19-én. (­*)■ Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház mű­vésze, a legszebb Anyós-nótákat énekli decem­ber 2-án a Zeneakadémián. (Renaissance.) pénteken Nasta Mihály dr. vendégfelléptével a Bálázzák kerül színre. VILÁG *1923 november 25. II L­ászló és Fekete az ország legnagyobb női és férfi ain­athelme áruháza Budapest IV, trocomherceg uccu 14-16 megkezdődött cégünknél az eddigieket is felülmúló és már második évtized óta tisztes formák között megszokott I­­arácsonyi vásár női szövetekben Hatalmas méretű ff­f*/f M S I fff 6 M & CN­ ttSLSttSttSt kirakataink f J® em v* rám &T 8® SS ** minden vételkényszer nélkül feltűnést keltenek MV5V&ZM tt & VSIiaStttEtSE**

Next