Világ, 1924. augusztus (15. évfolyam, 156-180. szám)
1924-08-02 / 157. szám
A tanár úr hazajött (A Világ tudósítójától) Még egészen fiatalember, erős, egészséges, pirosarcú, de a szemében valami bágyadt lemondás tükröződik. Gesztenyebarna dús haja csapzottan omlik széles homlokára, a hangja tompán, fáradtan bugyog elő, mintha nagyon messziről, a mélységből jönne. Egy különös emberi sors körvonalai rajzolódnak bele az esti félhomályba, amint beszél és nézi az aeoti kavargást, a fák zöld lombját, amelyre aranyesőt zúdít a lassanként kigyúló lámpák fénye. Már egy órája hallgatom életének kaleidoszkópszerű változatait és még nem tudom, hogy egy egészen különös, nyugtalan egyéniséggel van-e dolgom, vagy a világ rendje változott-e meg annyira, hogy az életnek megszokott, egyenletes folyása mint életideál a mai fiatalok szemében elveszítette vonzóerejét, mert hiszen megvalósítása sok esetben úgyis lehetetlen. Csak egyet értek világosan, ennek az embernek élete már nem álmosan döcögő vicinális többé, mint nagyapáink élete, hanem dübörgő expressz, amely pozdorjává zúzódhatok valami halálos és kiszámíthatatlan véletlen következtében, de az is lehet, hogy berobog majd valami csodálatos országba. Hősünk elindul D. Béla okleveles középiskolai tanár és a keleti kereskedelmi akadémia végzett hallgatója tíz ével ezelőtt — akkoriban került ki a középiskolából — elindult a háborúba... Egy ideig Nagyszebenben csörtette a kardot, mint tüzérőnkéntes, majd elment ő is a többiekkel a borzalmak közé, verekedni__ Aztán fogságba került és Szibériába vitték, ahol négy esztendőt töltött. Erről az időről nagyon különös dolgokat mesél. Azt mondja, hogy állandóan a megörüléstől félt és az édesatyjára gondolt, aki öngyilkos lett fiatal korában egy erdélyi városkában. Megpróbált védekezni a kínzó, sötét gondolatok ellen és rávetette magát a nyelvtanulásra. Megtanult angolul és oroszul. Írt néhány szép verset is. Hősünknek ebben az időben komoly kellemetlenségei is támadtak. A magyar tisztek körében antiszemita velicitások nyilatkoztak meg, a fiatal D. Béla tüzérfőhadnagy azonban más állásponton volt. Mivel pedig fiatalos naivitással azt gondolta, hogy joga van úgy gondolkozni, ahogyan tényleg gondolkozik és joga van következetesnek lenni, bajtársaihoz való viszonya — akik egyébként sem nézték jó szemmel ezt az örökké könyveket bújó ifjú tisztet — feszültté vált. Ettől az időtől kezdve inkább a német tisztek társaságában volt, akikkel esténként Goethéről, Wagnerről, Nietzschéről vitázott. Ebben az időben találkozott az igazi Tolsztojjal, akit már régen ismert pár regényből. Az orosz levegő, a fogolytábornak megrázó, emberi mozzanatokban gazdag élete, a brutalitásnak és a mély emberi jóságnak groteszkül furcsa keveredője, a folytns befelénézés és rég eltemetett emlékek áhitatos ébresztgetése valami primitív, de jóleső vallásos rajongás fátyoléba burkolták. Megjelent előtte a nagy orosz próféta alakja, dolgok és emberek fölé emelkedetten, glóriás ragyogásban ... Oroszul olvasta Tolsztojt, gyönyörködött a naplementében és megcsókolta a virágokat... Utazás a szent filológiától a Hamburgig Sok szibériai szomorú éjszaka után végre hazajött az ifjú tiszt Pestre és szorgalmasan látogatta az előadásokat, az egyetemen és a keleti kereskedelmi akadémián. A száraz, ösztövér, csontos Filológia asszonnyal enyelgett napestig, mert úgy gondolta, hogy valamilyen diplomát mégis csak szerez a rendes ember. De a szürke ilozopter látszólagos nyugalma mögött nagy akarások és színes álmok bontogatták szárnyukat. Ahogyan pár évvel azelőtt hívói az integektt feléje ez a kis darab föld, amelyet úgy hívunk, hogy haza, most csodás erővel vonzotta őt a messzeség, az ismeretlen világ ezer színe és illata, a lehetőségek vakmerő kockázata. Nem is volt sokáig maradása. A vizsgák sikeres letétele után csakhamar útrakelt és meg sem állt Berlinig. Tarsolyában csak pár garas, de égig érő vágy. Aztán — erre már én is emlékszem, mert akkoriban találkoztam vele, — egy esztendeigszorgalmasan dolgozott egy berlini orosz könyvkiadó vállalatnál, a Ladischnikow-cégnél, a Ranke-Strasseban, ahol a német fővárosbanélő orosz írók, művészek találkozni szoktak. Ebben az időben egy fiatal, tüdővészben elpusztult orosz költőbe volt szerelmes, akit áhítattal olvasott és fordított magyarra. Sokat beszélt Krisztusról, Tolsztojról, Rabindranath Tagorcról és — emlékszem — egy este a Tiergartenben felolvasott egy verset szemérmesen és félénken. A Ranke-Strasséban pedig megbámulta Andrejew Leonid feleségének szép orosz bundáját és hosszan utánanézett az epés, keserű Gorkijnak, aki ott járt abban az időben. De mindez csak epizód volt, mert újra hívta őt az ismeretlen messzeség. Egy napon Hamburgban terem és beállít egy nagy angol hajóvállalat ottani irodájába. Előszedi az okmányait és állást kér. A főnök forgatja a papírokat, egyetemi index, keleti kereskedelmi akadémia és egyéb hiábavalóságokat, de egy cseppet sírunk meghatva. Ezt kérdi : •— Tud ön nyelveket? — Igen. Beszélek magyarul, németül, oroszul, angolul, románul és egy keveset franciául... Az angol úr arca felderül: — All right my dear! Alkalmazom önt mint tolmácsot a kivándorló-transzportoknál... Ettől az időtől kezdve D. Béla tanár úr állandóan útban van, beutazza fél Európát és csodálkozva nézi a kikötővárosok tarka, forgatagos életét, a méltóságos nagy hajókat és a titokzatos idegen arcokat. Kapbőven dollárt, fontot, szerez szép ruhát és sok-sok könyvet. Boldog, szép napok egy Hamburg melletti faluban, mert rámosolygott a szerencse és bús homlokát mgsimogatta egy szőke asszony lágy keze. Kalandok a világosság városában Mi az a belső kényszer, ami a tanár urat kiragadta ebből a már-már kialakulni látszó életirányból ? Honnan jő az a titokzatos belső hang, amely parancsol és mi engedelmeskedünk ? A tanár urat Párizsba szólította a végzet és ő ment. Most, ahogy szemben ülünk egymással, így okolja meg a párizsi utat : nem akartam meghalni anélkül, hogy ne láttam volna Párizst. Célját el is érte, de mennyi megpróbáltatás, mennyi küzdelem árán... Lassankint elfogytak a megspórolt garasok, kutyára kerültek a hamburgi szép ruhák is és egy szomorú őszi napon a tanár úr körülnézett és azt látta, hogy társtalanul, szegényen és kifosztottan áll a ragyogó világvárosban ... Pár napig ebéd nélkül és vacsora nélkül kóborolt az uccákon és ráeszmélt arra a primitív igazságra, hogy mindennél fontosabb egy darab kenyér... Szikrázó szemekkel eltámolygott a párizsi magyar követségre, előszedte az okmányait és előadta, hogy már küldtek számára hazulról pénzt, de addig is pár forintnyi előlegre volna szüksége, mert már nem bírja tovább... A tanácsos úr kedélyesen mosolygott és azt mondta: — Fiatalember, ön úgy látszik, azt hiszi, hogy a követség jótékonysági intézmény ... Ez ugyebár természetes, de azon sem szabad csodálkozni, hogy a tanár úr nem akart éhenhalni... Beállott egy szobafestő vállalathoz és karriert csinált. A vállalat tulajdonosa megkedvelte és huszonöt frankot fizetett neki egy napra. Megint rendbejött, jól táplálkozott, vasárnaponként Chopin- és Ar//-emlékek után kutatott és a temetőben felkereste Wilde Oszkár sírját... Haza, haza !... Egy esztendei párizsi időzés után hazavágyott. Furcsán van ezzel az ember. Belátja, hogy nincs sok értelme és mégis hazajön. A gyökér mélyen belenyúlik a földbe, nehéz elszakítani. Jött, jött a szegény világjáró tanár úr, aki titokban verseket ír, szelíd költőket és filozófokat olvas és most itt ül velem szemben a pesti kávéház teraszán. Elmondja, hogy már két hónap óta jót fut, sehol munka után, egy darabka magyar kenyérért verekszik, de hiábavaló minden próbálkozás. Az emberek, akiknek elmondja, hogy most jött haza és itthon akar elhelyezkedni, a szemébe nevetnek. Budapesten nincs munka és a görcsösen szorongatott darabka kenyeret is sok ember kiejti a kezéből... A városban üres a mosoly, meddő a harc, és hazudik a fény... A tanár úr lassan, elborultan nézi a sötét eget és mélyen hallgat. Baróthy Bálint. VXT.ÁG A kritika fejedelmének palotája ötven éve van annak, hogy elköltözött az élők sorából Jules Janin, aki Lemaitre és Sarcey előtt három-négy évtizeden át Franciaország legsúlyosabb szavú színházi és irodalmi kritikusa volt. Róla beszéltek először a kritika fejedelme gyanánt, és Janin néhány esztendeig csakugyan palotában lakott, olyan palotában, amelynek lépcsőházában gazdag egyenruháját inasok fogadták a vendégeket. Az inasokat pedig, és a palota bérét a kritikák honoráriumából fizette Jules Janin, akkor, amikor nem maradt adós a bérrel. A francia irodalmi körökben egyformán csodálták, vagy egyformán irigyelték Jules Janin életművészetét, és Jules Janin kritikáinak elegáns fordulatait. Janin a Figarónél kezdte újságírói pályáját akkor, amikor a Figaro a szabadelvű ellenzőik lapja volt. Igaz, hogy ezekben az időkben, a múlt század húszas éveiben még a Bourbonok ültek a francia trónon. Mikor a Bourbonokat felváltották az Orleánsok, Janin lemondott az ellenzéki szerepről, felhagyott a vezércikkek írásával is, és leköltözött a vonal alá, a tárcarovatba, amikor 1836-ban, harminckét éves korában a Journal des Débats munkatársa lett. Negyven éven át, vagy pontosan szólva harmincnyolc esztendeig írt színházi és irodalmi kritikákat Janin a Journal des Débats tárcarovatában, és a Journal des Débats nagy elterjedését, nagy súlyát részben Janin tárcáinak köszönhette. A tárcák igen rövid idő alatt híres és ünnepelt emberré tették a Journal des Débats kritikusát. Amint Jules Janin elindult a népszerűség útján, mindenekelőtt szerzett magának egy barátnőt, Mademoiselle George személyében. A fiatal kritikus igen értékes színháztörténeti információkhoz juthatott Mademoiselle George révén, hiszen szíve hölgyeinek nagy színpadi sikerei voltak már azokban az években, amikor Janin még nem igen fordult meg a színházak nézőterén. Híres portréin tekintélyével arányos testsúlya van Janin-nek, de ekkor még nagyon cingár legény volt, és a tekintéllyel arányos testsúlynak Mademoiselle George volt a képviselője. Amikor Párizs sétálni látta a szerelmes párt, a rossz nyelvek gyakran idézték a szállóigét, hogy itt megy a gombostű a gombostű párnájával. A gyalogséták egyébként nem tartottak sokáig, mertamint emelkedni kezdtek a tárcák honoráriumai -r és a honoráriumok gyorsan kezdtek emelkedni, Janin vásárolt egy könnyű kocsit és maga hajtotta a két szürke lovat. Úgy látszik azonban, hogy a gyeplőt nem kezelte olyan biztonsággal, mint a tollat, mert nem sok idővel akocsi megvásárlása után Jules Janin felborult a Bois de Boulogne elején; a kocsi összetört, és a kocsi két utasa elég komoly sérüléseket szenvedett. A rossz nyelvek pedig újból csipkelődtek, azt mondva, hogy Jules Janin nekihajított az Arc de Triomphenak, mert Mademoiselle George karcsú termete elfedte szeme elől ezt a kicsiny közlekedési akadályt. A francia irodalmi világban eléggé ritka volt az olyan ember, akinek van kocsija, és maga hajtja lovait. De Jules Janin néhány más szokása is eléggé ritka volt a francia irodalmi világban, így például Janin minden délelőtt fogadott egy-két órán át. Ezek a fogadások látták el Janint az újságírói munkához szükséges értesülésekkel, de a fogadások gyakori vendégei között voltak olyanok is, akik nem tartoztak Janin kritikáinak körébe, és csak azért jártak el hozzá, mert érdekelte őket az a tarka sereg, amely délelőtt tizenegy és tizenkét óra közt vonult fel napról-napra Janinnek már akkor igen elegáns lakásán. A lakásról a Luxemburg-kertre nyílt a kilátás, volt egy inas is, ajtót nyitni, és Janin írótársai közül sokan itt látták először, milyen egy előkelően berendezett lakás. Janin azonban nem fordított sok gondot öltözködésére: szürke, bő reggeli ruhát viselt, mikor fogadta vendégeit, és fején egy gyapjúsipkát ... Ez a gyapjúsipka és a szürke, bő reggeli ruha ismerősen hatott azokra, akik járatosak voltak a francia irodalomtörténetben. Voltaire fogadta így annak idején vendégeit Ferneyben, kivált akkor, ha a vendégek valamelyik fejedelmi házhoz tartoztak. 55v. A fogadásoknál természetesen mindig jelen volt Mademoiselle George, noha nem lakott együtt Janinnel, és soha nem hiányzott az Odeon igazgatója sem, Harci, aki a napóleoni , császárság idején prefektus volt, de azután beérte azzal, hogy egy tartomány helyett egy színházat kormányozzon. A szerelem ritkán tart egy egész életen át, és így bekövetkezett az a nap, amikor a gombostű búcsút vett a gombostű-párnától... A francia irodalmi világban ismét sápadt irigységgel beszéltek Janin-ről, mert híre járt annak, hogy a francia előkelő társaságnak egyik legismertebb hölgytagja tünteti ki kegyeivel a Journal des Débats kritikusát, figyelmen kívül hagyva azt a körülményt, hogy Janin ereiben nem folyik kék vér. Úgy látszik azonban, hogy a kritika fejedelmét arisztokratának kezdték tekinteni az igazi arisztokraták is, és így, idővel már csaktrem teljesen nyilvánossá lett a nagy szerelmi viszony. Janin pedig lakást cserélt, mert úgy találta, hogy, a régi lakás nem illik új szerelméhez. Ez a lakáscsere azután még nagyobb esemény volt a francia írók szemében, mint az új szerelmi viszony, mert Janin kibérelt egy egész kis palotát az akkor igen elegáns, Rue de Tournon-ban. A palota mellett volt istálló, hiszen Janin már négy lovat tartott, és három kocsit vásárolt, talán hitelbe. És egyes források szerint volt idő, amikor né"" fényes livréjű inas ácsorgott a kis, palota előcsarnokában. Heti egy tárca helyett hetenkint két tárcát írt ezekben az időkben Jules Janin, és tárca-honoráriuma állítólag 800 frankra emelkedett. Ez 80.000 frank évi keresetet jelentett, és 80.000 frank legalább kétszerannyi volt a múlt század közepén, mint a háború előtt, de azért nem mentesítette Ja- 1924 augusztus 2. 5 Békebeli Bérjövedelmek összegén alul lehet ma Budapesten házat vásárolni (A Violg tudósítójától.) Az a lázas kereslet, amely a korona romlásának napjaiban budapesti bérpaloták, nyaralók és családi házak iránt mutatkozott, imár nemhogy elült, de az ellenkező végletbe csapott át. Mint arról számos ingatlanközvetítő-iroda tulajdonosának egybehangzó előadásából alkalmunk volt meggyőződni: a budapesti ingatlanpiacon mostanában túlteng a kínálat. Ezer ház eladó Közel ezer különféle ház-objektumot, bérpalotát, villát és családi házat kínálnak ez időszerint megszorult tulajdonosok megvételre. Vevő azonban alig van. És aki mégis vevőül jelentkezik, rendszerint a házspekulánsok tiszteletreméltó kasztjába tartozik. A nagy kínálat, továbbá a sok eladó kényszerhelyzetéből kifolyólag sokan áron alul iparkodnak ingatlanaiktól szabadulni. És ebben a tényben kell felismerni a külfelét annak a csodálatos gazdasági ténynek, hogy míg a házbéreket mindinkább közelebb viszik az aranyparitáshoz, addig a házvagyon értéke kezd lejjebb esni, tehát távolodni az aranyparitástól. Budapest egyik legelőkelőbb ingatlanforgalmi irodájában az ingatlanpiac pillanatnyi helyzetéről a következő információt kaptuk: " Mikor a májusi hátbérrendeletet nyilvánosságra hozták, a spekuláció nyomban felverte a budapesti házak árát, mivel mindenki elérkezettnek látta azt az időt, hogy a házvagyon apránként visszatérjen normális jövedelmezőségéhez. Jótékonyan befolyásolta továbbá a bérházak iránti kereslet növekedését a tőzsde letörése is. Aki tehette, rossz és csalódással járó értékpapírjaiból bérházakba mentette át tőkéjét. Ez volt májusiján. Várható lett volna, hogy a májusiban megindult hausie az augusztusi házbércenelés alkalmából folytatódni fog. Ez a várakozás azonban nem vált valóra, mivel olyan nyilatkozatok hangzottak el, hogy a munkanélküliség csökkentése céljából a kormány a háztulajdonosokat a tulajdonukban levő házak nagytatarozására fogja kényszeríteni. Minden háztulajdonos előtt nyilvánvaló dolog, hogy egyetlen ilyen generális tatarozás 2—3 évi netóibérjövedelmet emészt fel. És várjon melyik közepes bárház tulajdonosának van a mai pénzszűkésben 4—500 millió likvid pénze tatarozási munkálatokra ? — Miután pedig az ingatlanok árverési tilalmának feloldása egyáltalán nem hozta meg a várt eredményt, a jelzálogkölcsönök folyósítóisal, mert a bankoknak nem állanak megfelelő saját tőkéik rendelkezésre, azok a háztuiajdo■nosojc, akik életbiztonsági vagy szépészeti okokból nem kerülhetik el házaik tataroztatását, válságos helyzetbe jutottak. 25 százalékkal estek a házárak . Ezidőszerint ezernél több házat kínálnak eladásra Budapesten. A tömeges kínálat máris azt hozta magával, hogy a tatarozási rendelet közhírré válása óta több, mint 25 százalékkal estek a házárak. A mai házárak színvonalára jellemző, hogy például a Belváros egyik exponált pontján fekvő tételemeletes, 35 lakásos bérházat, amely békéiben 24.000 bérjövedelmet hozott, 380 millió koronáért, egy másik ugyancsak kétemeletes, némileg jobb karban levő belvárosi házat 400 millióért kinél tulajdonosa eladásra. E házak aláértékeltsége ■ akkor ötlik különösen szembe, haaz ember meggondolja, hogy a békebeli 24.000 %-ás bérjövedelem, 16.200-as paritáson, 389 millió koronának, , felel meg. Négyemeletes, liftes, egyéb modern technikával fölszerelt házakat 25.000 dollártól (vagyis 125.000 békekoronától) fölfelé kínálnak. Különösen sok az eladó családi ház és villa. Ennek a tüneménynek az a nyitja, hogy a családi házaktól rendszerint olyanok akarnak szabadulni, akik drágán (többnyire túl az aranyparitáson) szeretnék eladni mostanitulajdonukat, hogy helyeibe olcsó áron bérházat vásároljanak, amely , mint az várható előbb-utóbb, de legkésőbb néhány év leforgásán belül, jól jövedelmező befektetését, vagy pedig munka nélküli megélhetési forrássá fog átalakulni. E spekulációnak tagadhatatlanul van valami tárgyi alapja. A spekulánsok számítása azonban ott sánta, hogy családi házakat ma egyáltalán lehetetlen eladni. "Nem akad kivéve, aki a szédületesen magas, minden valorizációs polcon túlhágó árakat meg tudná fizetni. Villát sem vesznek . Ugyancsak nagy kínálat mutatkozik villákban. A kínálat élén a lecsúszott tőzsdének veszetnek. Kereslet azonban nincsen, mivel a mostani gazdasági helyzetben egyrészt nincsen pénzük az embereknek, másrészt nem képződnek olyan új vagyonok, amelyekből telnék villavásárlásra. Építőtelkek iránt tapasztalhatni bizonyos keresletet. Sokan még mindig spekulációs tárgynak tartják a budapesti telket, a üzlet azonban telkekben sem tud fejlődni, mivel a telektulajdonosok maguk is spekulálnak telkeikben és roppantul kitartják azokat fálaikból. Így például az Istenhegyi úton egyötszáz négyzetöles telekért gazdája 45 milliót kér. A Hűvösvölgy külső részén ugyancsak ötszáz öles telket 100 millión hirdet eladásra tulajdonosa. A fővároshoz közelebb eső, vagy a város szívében fekvő villanegyedekben 000.000 koronától másfél millióig terjednek az árak, jegyzeteselként. Érthető tehát, hogy ilyengazdasági viszonyok és ilyen ingatlanárak mellett teljesen pang az ingatlanforgalom. Az ingatlanforgalmi irodák tevékenysége immár nullára zsugorodott le. Olyannyira, hogy a legtöbb ilyen vállalat kénytelen volt üzleti költségeinek csökkentése céljából személyzete túlnyomó részét elbocsátani. , , A változott viszonyok követelményeinek megfelelően az ingatlanközvetítő vállalatok túlnyomó része jelzálogkölcsönök közvetítésére szerelte át üzletének alapjait. De eddig vajmi kevés sikerrel, mivel a bankoknak nincsen pénzük. Elvétve előfordul ugyan, hogy egyikmásik banknak sikerül egy-egy tétel külföldi