Világ, 1924. november (15. évfolyam, 232-256. szám)

1924-11-23 / 250. szám

Jg 2021 november 23. VILÁG , nem gondolnám, hogy a jövőben­­ más­kép forduljanak majd a dolgok. Anglia és Franciaország között is majd csak akkor lé­tesül egy reális, maradandó összeműködés, ha majd Nagybritannia azt látja be, hogy az ő és Franciaország érdekei azonosak. — Ne vegye rossz réven, professzorom, ha ez kissé utilitarista nézet. Úgy látom, nem nagyon bízik a népek szövetségében, amely az ilyen partikuláris érdekek kikapcsolására törekszik . A genf szónok urak ... —­ Tényleg, nem hiszek mondva csinált paktumokban. A genfi szónok urak ugyan százegyig szavalhatnak filantropikus tirádá­kat abban a reményben, hogy így kor­látokat állítanak azok elé a gyűlöletözönök elé, amelyek az egyik nemzetet a másik el­ten uszítják. Ellenben igenis hiszek abban a sokkal súlyosabb realitásban, hogy az emberiség ipari fejlődése folyton halad s hogy ebben megvan az az irányzat, hogy megteremtse az érdekeknek azt a szolidari­tását, amelyről már annyiszor kimutattam, hogy sokkal fontosabb, mint a papirosszer­ződések.­­ Ezért van az például, hogy­ a világ­háború minden borzalmas következménye dacára is, látom már a percet, amikor — minden ellenséges érzületük dacára is — a németek és a franciák arra lesznek kárhoz­tatva, a dolgok kényszere által, hogy érde­keiket kiegyeztessék, társítsák egymással. — S hogy látja professzorom ennek a ki­lábolásnak az útját ? Hadisarc helyett kereskedelmi szerződés . — Bizony, ennek a fejlődési menetnek nem sok, vagy helyesebben, szerintem, csak egy útja van, amely azonban meglehetősen különbözik a genfi álmodozók útjától. Ma még elég erősek vagyunk ahhoz, hogy úgy, mint Bismarck tette velünk 1871-ben, ránk nézve kedvező kereskedelmi szerződést kényszeresünk Németországra s hogy ezzel helyettesítsük azt az évenkénti hadisarcot, amelyet a németeknek kellene fizetniük. Higgye meg, egy kereskedelmi szerződés, ha mégoly terhes is, egészen máskép fest egy nép érthető önérzetére nézve, mintsem egy megalázó hadikárpótlás. Azt hiszem, a jövő nemzedékek historikusai egyszerűen ka­cagni fognak azon a nagyon is szimplex, együgyű feltevésen, hogy mi negyven esz­tendőn keresztül képesek leszünk ezt a hadikárpótlást egy olyan népen behajtani, amely sokkal nagyobb lélekszámú, semmint a miénk ! S hogy vélekedik professzor úr a kölcsönös leszereskedésről ? A jövő háborúját nem a hadseregek döntik el jóízű és őszinte kacagás volt a válasz ,,naiv“ kérdésemre. — Nem hallott még kérem róla, hogy Németország a szomszédjainál, név szerint Oroszországban, fegyvereket gyártat? S kü­lönben is, mit jelent ma ez a szó, hogy lő­­szerelkedés? Ma, amikor a háborút többé nem ágyúval és puskával, hanem robbanó és mérges gázokkal vívják meg, olyanokkal, amelyeket néhány szempillantás alatt lehet előállítani egyébként teljesen ártalmatlan anyagelemekből? Itt van például az egyik legveszedelmesebb robbantószer, a nitro­­glicerin : hát nem pár pillanat alatt készül az a legnagyobb könnyűséggel, olyan két teljesen ártalmatlan szerből, amelyet a békeipar maga óriási tömegekben használ föl? És nem nyilvánvaló-e, hogy egy nép, amely a kereskedelmi repülőgépek és lég­hajók egész flottája fölött rendelkezik, eze­ket — huszonnégy óránál rövidebb időn belül — hadiavionokká fogja átalakítani és pedig egyszerűen úgy, hogy fölszereli azo­kat az őrült gyorsan gyártott robbantó és mérges bombákkal? Hát kell itt még le­fegyverzésről beszélni? — Ami pedig a tengeri leszerelést illeti, tisztesség ne essék, mondván, hogy az an­golok kissé túl okosan gondolkoznak. Ők azt ajánlják, hogy minden állam szerelje le a tengeri haderőit, s ők a magukét a nép­­szövetség rendelkezésére bocsátják majd. Hát ez annyit jelent, hogy Anglia abszolút uralmat akar gyakorolni egész Európa fö­lött. — Látja, ezek miatt a kétértelműségek mia­tt nem tudok a népszövetség jövőjében hinni, s ebben a hitetlenségemben igen jó társaságban tudom magamat, ezért utasí­tották vissza erélyesen az amerikaiak is a népszövetségbe való meghívást, ezért fognak abból rövidesen a japánok is kilépni, s Oroszország, Kína és Törökország — ezek a nagy birodalmak — se mutatnak sok kedvet a népszövetségi játékhoz.. — Látom, professzor úr nagyira szkeptikusan ítéltl meg a népszövetség jövőjét... A népszövetség mint vallásos tömeghit — Azért ne értsen félre. Igenis, a genfi gyülekezetnek van egy igen fontos szerepe, ha talán nem is a közvetlen realitások terén. Úgy fejezném ki magamat, hogy ez a sze­repe inkább misztikus jellegű és a tömegek lelkére feltétlenül mélyen hat. Komolyan emlékeztet azokra a nagy vallásos zsina­tokra, amelyeken egy-egy új hitvallás épült fel, olyan, amely — mint a buddhizmus és az iszlám hajdanában, vagy a szocializmus és a kommunizmus manapság, — alkalmas arra, hogy hatalmas mozgatóerővé váljék abban a percben, mihelyt meghódította a tömegek lelkét. Már­pedig ezek a misztikus illúziók már nem egy esetben teljesen át­formálták, mágikus befolyásukkal, e világ képét. A lehetetlenből is lehetségest teremtet­tek, építettek vagy leromboltak óriási biro­dalmakat és álatokflottáik hatalmas civilizá­ciókat. — Tehát nem tartom kizártnak, hogy a népszövetség eszméje is valamikor ilyen gi­gászi átalakulást jelent majd a históriára nézve, de az akut béke­kérdésben mégsem tulajdonítok neki nagy szerepet: az érde­kek és az eszmények folytonos harcában mégis csak az előbbiek képviselik a na­gyobb, reálisabb erőt... Supka Géza. ki osztrák vámbevételek kisebbek, mint a magyarok Smith főbiztos hatodik jelentésével egy­idejűleg számolt be Zimmermann az osztrák népszövetségi főbiztos azokról a bevételek­ről, amelyeket októberben ért el Ausztria a külföldi kölcsön kamatszolgáltatásának zá­loga gyanánt lekötött állami jövedelmeknél. Ezeknek az összege 24,3 millió aranykoro­nát tesz, akkor, amikor a lekötött magyar zálog­levelek összege elérte a 19 millió aranykoronát. Már most a magyar külföldi kölcsön összege 250 millió, az osztráké pe­dig 650 millió, tehát nálunk a zálog­bevéte­lek hozadéka októberben megközelítette a külföldi kölcsön összegének nyolc százalé­kát, míg Ausztriában nem érte el a kölcsön összegének négy százalékát sem , és így a magyar külföldi kölcsön kamatszolgáltatá­sának fedezete több, mint kétszerese az osztráknak. Igen érdekes az, hogy Zimmermann fő­biztos elszámolása szerint az osztrák vám­bevételek októberben nem tettek többet 158 milliárd papírkoronánál, míg nálunk elér­ték a 148 milliárd papírkoronát, pedig a papírkoronákban lerótt vámokon felül tör­téntek vámfizetések aranykoronában is. Ausztria gazdasági forgalma jelentékenyen­­ nagyobb, mint Magyarországé, úgy, amint jelentékenyen magasabb az osztrák nép 161- i színvonala is. Az a körülmény tehát, hogy a magyar vámbevételek igen számbavehe­­tően meghaladják az Ausztria által kimuta­tott eredményt, újabb bizonyítékot jelente­nek arra nézve, milyen abnormisan magas a vámtételek egy része Magyarországon,­­ ahol az összes állami bevételeknek közel 20­­ százaléka származik a vámokból. A genfi előirányzat szerint a vámokból negyed­­­­annyi bevételnek kellene származnia, mint d­íjuniqu uaqmazs jazzg qpqqppa sauacSa­zi? vám jövedék jelentékenyen meghaladja az egyenes adók hozadékit. MINDENNAPI LEXIKON Bodekanesos Mussolini az olasz kamara új ülésszaká­nak megnyitása előtt lelkesítő beszédet mondván pártjában, különösen azt emelte ki a fasizmus sikerei közül, hogy a lausanne-i békekötés végkép rendezte Dodekanesos jogi helyzetét. Miközben így büszke határozott­ságával az olaszokhoz fordul, még másod­szor jelenti ki az angoloknak, hogy Rhodost és a tizenkét kisebb szigetet még ez évben Olaszországhoz csatolja. Nem ok nélkül teszi, nem is véletlenül éppen most. De, el­mondhatjuk, ez a döntő lépés, ha valóban meg­lesz, öt hatalmat szorosan érdeklő dip­lomáciai tárgyalásnak vet véget, egy marék­nyi nép négyszáz év óta folyó történetét vágja el és egész új állapotot teremt a Földközi­tenger keleti medencéjében. Hogy tizenhar­­mad éve tartja birtokában Olaszország e szigeteket anélkül, hogy magáénak nevez­hetné őket, hogy 1924 aug. 5-e óta csak­ugyan érvénysíthette volna jogát, de még nem érvényesítette : eléggé mutatja a pro­bléma bonyodalmas voltát és azt is meg­­láttatta, hogy a bizonytalanság kedvezőbb lehetett az olasz kormányra, mint a végső bizonyosság. A Földközi-tenger ura. Az a kérdés röviden, ki uralkodik ezentúl a Földközi-tengeren. Ez, bár látszatra csak a nagyhatalmakat illeti, Magyarországra sem közömbös egy cseppet sem. De ott van még ennek árnyékában még az is, ami a magyarság mai helyzetében igen tanulságos, hova lesz egy kicsi nép több ezer éve szaka­datlan élő nemzeti, történeti, nyelvi joga. Ott áll a tizenkét sziklás sziget a közép­­tenger keleti medencéjében szinte fölriadva, hogy mi lesz új sorsuk. Valamennyi hegyes, kopár, köves, művelésre alkalmatlan. Élel­mük javarészét máshonnan szállítják, né­melyik sziget még az ivóvizét is. A tenger­ből élnek. Egy része a lakosságnak hajós, más része szivacsot hoz a tenger fenekéről. Kemény, viharedzette, józan életű nép, hihe­tetlen kevéssel beérő, szívós, szorgalmas, bátor, sőt vakmerő ; templomra és iskolára sokat áldoz. Valamennyi együtt külön kis világ. Maguk szabta rendjük és szokásaik szerint éltek messze időktől fogva szabad köztársasági életet. A byzantiumi császárok idejében külön provinciát alkottak, a János lovagrend alatt szintén zavartalanul éltek, II. Szulejmán, a nagy hódító, méltányolva különállásukat, 1523-ban szabad adminisz­trációt, sőt pénzügyi autonómiát adott ne­kik, saját törvénykezésüket is meghagyta. Török hatóság nincs is, csak az egy szubasi, aki átveszi az egy összegben megszabott adót (maktu), ami a katonai válságot is magában foglalja, de maguk vetik ki, min­den szigeten külön, és maguk szedik be. Minden sziget megválasztja Tanácsát (demo­­gerontia), az kormányoz minden tekintetben szabadon. A Rhodoson székelő török kor­mányzóval és a Magas Portával görög nyel­ven leveleznek. Kiváltságaik később is több-­­ször s tökéletesen elismertettek (1644., 1750., 1770.). A görög szabadságharcban keményen dolgoztak, de meglakoltak érte. Noha már a védőhatalmak oltalma alatt álltak, Görög­ország határainak megállapításakor (1830.) kimaradtak és visszakerültek a Portához. Mindamellett 1835-ben egy részük, később aztán lassanként a többi is visszakapta privi­­­­légiumait. A párizsi béke is megerősítette­­ őket (1856.), az 1871-i londoni konferencia­­ szintén, a berlini kongresszus (1878.) a 23.­­ és 63. cikkében hasonlóan. Igaz ugyan, a­­ Porta a krétai felkelés után (1867.) elszakad­­­dásunktól tartva, megszüntette kiváltságaik­­ egy részét, mégis egyéb vilayetek keresztény­­ lakosságához képest Dodekanesos lakói iri­­­gyein­ való szabadságot élveztek. 1908 júliusában kiütött az újtörökök forradalma. Szinte az égig csapongóit az öröm szerte az egész birodalomban. Hanem az az óra, melyben kihirdették az alkot­mányt, végzetes lett. A proklamáció — most nem fejtegethető okokból — csak jeladás­ként hangzott, h­ogy rajtaüssenek vagy el­szakadjanak tőle, akik akarnak. Az új­­törökök nem vették ezt észre. Sőt, mint afféle neophyták, szegények, vak rajongá­sukban és ama balhiedelmü­kben, hogy a jó szándék kikiáltása már eltörli és elfeledteli a régi rend vétkeit és hogy a kikiáltásra nyomban összetestvérkeznek mind az ott lakók, kiméletien erőszakkal láttak az egyenlősítéshez, durva módon fogtak a nemzetesítéshez, az egyetemes egyenlő osz­­mánság gyors megteremtéséhez. Olaszország a szigeteken Tehát Dodekanesost is megfosztották régi jogaitól. Az államtanács (1909 júl. 4.) elren­delte a török állami közigazgatást. A hiva­talos nyelv a törvényszéken is a török , a makta már csak a telekadót, tizedet és a katonai váltságdíjat foglalja magában, vagyis a többi adó külön megfizetendő, sőt a sorozás is elrendelendő, mert katonás­kodni minden polgárnak kell. Ezt a durva rendeletet, mely nem vette számba a szige­tek gazdasági helyzetét, végrehajtották ir­galmatlanul. Pedig, hogy csak egyet mond­junk, ha a fiataloknak be kell vonulniok, nincs aki szivacsot halásszon, a hajózás is kisebb méretű és akkor miből élnek és honnét a sok adó. A sok panaszra és tilta­kozásra 1910 őszén vizsgálóbizottságot kül­dött a kormány a szigetekre és annak jelen­téséig minden rendeletet felfüggesztett. A bizottság még nem készült el tanulmá­nyával, mikor kiütött az olasz-török háború. Olaszország ugyanis hirtelen úgy vélte, ve­szedelem fenyegeti tripolisi és h­yrenaikai gazdasági érdekeit de lehetetlennek érezte, hogy efelől tárgyaljon a Portával és azért 1911 szept. 26-án nyershangú ultimátumot intézett hozzá arra nézve, vájjon beleegye­zik-e Tripolis és Kyrenaika olasz katonai megszállásába. Hiába kínált a­ Porta gazda­sági kedvezményt, III. Viktor Emánuel szeptember 29-én megüzente a háborút. Már november 5-én bekebelezte a két provinciát, hogy „mindenki elismerje Itáliát középten­geri nagyhatalomnak". De, mivel soká hú­zódott a kegyetlen háború és sok veszteség­gel járt, Itália a Dardanellákra vetette ma­gát, hogy ott csikarja ki gyorsan a győzel­met. Kétszer indult neki sikertelenül: akkor Amegno generális 1912 május 5-én megszállotta Rhodost és hozzá Dodekane­sost és hivatalos nyilatkozataiban a tökéle­tes felszabadulást és a nép önrendelkezését ígérte. A törököt most már az olasz flotta elvágta Tripolisztól. Közben meglett a bal­káni szövetség. Nagy szorultságában a Porta egy nappal a Balkán-államok hadüzenete után (1912 okt. 18.) megkötötte a lausannei békét. A békeszerződés 2. cikke így szól: „Az Aegaeus-tenger megnevezett szigeteit az olasz tisztek, mihelyt Törökország Tripoli­­taniát és Kyrenaikát kiürítette, azonnal ki­ürítik." Törökország megtette, Itália azon­ban a szigeteket ki nem adta. Nem akarta tétlenül nézni, ha talán a balkáni háború következtében nevezetes eltolódás lesz ; ka­tonai álomásnak kitűnőek a szigetek . Tri­­poliszban úgy is tovább folyt a háború, mert a benszülött arabok nem egyeztek bele a békébe, fölperzselt oázisaik pusztaságába. Nem adta ki őket a bukaresti béke után sem (1913 aug. 10.), mert a tripolisi föl­kelők közt állítólag török tisztek is voltak és így „a lausannei béke még nem hajtatott végre". Venizelos éppen útra indult, hogy afelől is tárgyaljon Talant bejjel, mikor ki­tört a világháború. A világháború alatt Sonnino ama hét kí­vánság lajstromában, miket 1915 április 6-án jóindulatú semlegességéért követelt a bécsi külügyminisztériumtól, ötödik helyen ezt írta : „Az Osztrák-Magyar Monarchia elismeri a Dodekanesos végleges olasz bir­toklását." Amit a mi kormányaink meg nem adhattak neki, megadták fegyveres segít­­ségéért a nyugati államok dúsan megtetézve* A londoni egyezmény (1915 8. cikke megí­­géri a Dodekanesos fölött való teljes sou­­verainetét, 13. cikke azonfölül, amennyiben Britannia és Franciaország afrikai birtokai meggyarapodnának, Erythraeában, Szóm­ál­­ban és Libyában leendő gazdag h­atárigazí­­tással bíztatta. Csakugyan, a győzelem után Tripolisz szélén megkapta Franciaországtól, Erythraeá­ban Angolorszá­gtól, amit kívánt. Aztán Szóm­ál földjére és pedig az ú. n. Dsuba­­land-ra került a sor. Ez már veszedelmes bonyodalomba dogozódott. Lord Curzon, külügyi államtitkár Lloyd George alatt és Baldwin első kabinetjében, nem volt haj­landó a londoni egyességet minden egyébre való tekintet nélkül végrehajtani. Curzon konzervalizmusa nem nézte szívesen Itália gyarmati gyarapodását és annál inkább kí­vánta megtartani Anglia középtengeri ural­mát és inkább a göröggel együtt dolgozni* aki nem válhatik veszedelmessé. Ha Djuba­­landot Itália kívánsága szerint rendezik* adja ki a főbb szigeteket Görögországnak. Korfu szigetéről is a ma megd­uzzasztott olasz-görög konfliktus idején csak Anglia miatt kellett távoznia az olasz flottának, mert a korfui olasz állomás nyugtalanította Anglia középtengeri állását, így állt a dolog, míg Curzon megmaradt a hatalmon. Mikor 1920 tavaszán Itália zanzibari jo­gairól is lemondva megkapta Dsubalandban a Milner-Scialoja-vonalat, belevették az írásba azt a klauzulát, hogy ez az egyesség a béketárgyaláson sorra került határigazító­tervek része lévén, csak az általános rende­zés keretében valósítható meg. Ezzel Itália elismerte Britanniával szemben, hogy a szi­geti kérdés általános érdekű és Djubaland ügye összekapcsolódik vele. Még tovább is ment Itália, midőn Sévres­­ben (1920 aug. 10.) gróf Bonin Longare és Galli aláírásával lemondott Dodekanesost illetőleg minden jogáról és címéről Görög­ország javára, hozzátéve, hogy Rhodos sor­sáról szabadon határozhat lakossága, mi­helyt Britannia átadja Cyprust Görögor­szágnak. Tudja mindenki, a nagyhatalmak meg­­sokallották a Görögországnak juttatott zsák­mányt ; megbízták, szerezze meg magának Smyrnát, ha bírja ; segített is egyik-másik azon, hogy ne bírja. Konstantinos vissza­tért a trónra, de országa kiesett a szövet­ségből, míg Musztafa Kemal erősödött: ak­kor Itália kijelentette, a sévresi békével együtt megdőlt minden Görögország iránt való kötelezettsége (Venizelos—Titioni). Megtehette, az angol és a francia közvéle­mény följogosíthatta rá. Anglia sem folyósí­totta az 1918-ban megígért kölcsönt. Ezen az oldalon tehát fölszabadult, igaz, de a másikon nem szabadult. 1921-ben is Lloyd George kapcsolatosan tárgyalta Schanzerrel a Dsubaland és Dodekanesos ügyét. A kisázsiai görög katasztrófa után pedig (1922 aug. 30.) gyors figyelmeztetés ment Rómába: Dodekanesos sorsa európai ügy, Itália nem intézheti el egyedül. MacDonald, bár még a tavaszkor állta a junkuimot, engedett. Hogy a német jóvátétel kérdésében és a leszerelés ügyében Itália melléje álljon, hogy az orosz területet a né­,­met ne aknázhassa ki egyedül, kettéválasz­totta a két ügyet : a Dsubaland rendezését illető iratból kihagyták Dodekanesost, viszont Itália külön függelékben megígérte Dodekanesos méltányos rendezését. „ Mi volna az a méltányos rendezés­e, a Független Cyprus. A görögöket nem kérdezte senki. Alig egy hónappal az olasz megszállás után kongresz­­szusra gyűltek Patmos szigetén. Megköszön­ték az olasz katonaságnak felszabadításukat; proklamálták örök nemzeti kívánságukat, hogy az anyaországhoz csatlakozhassanak; addig is a hivatalos olasz nyilatkozatok alap­ján proklamálták autonómiájukat és meg­kérték valamennyi hatalom védelmét és ol­talmát az „Aegaeus-állam" számára. Erre nem felelt senki. Öt évvel ezelőtt húsvét vasárnapján újra kimondták az uniót. Erre csúnya retorzió, véres büntetés és börtön­­zés következett. Most a nyári döntés után Mussolini, mi­közben habozott, végrehajtsa-e az aonexiót, mert az elismertetés ki tudja , mi sokba kerül és mert a török köztársaságot baj volna megbántani, arra gondolt, hogy a főb­beket megtartja, némelyikét visszaadja a töröknek, vagy egyet átad az angolnak. Ez volt a legrosszabb valamennyi terv között. De kellemetlen újság történt. Az új angol kormánynak tekintélyes angol politikusok csoportja azt javasolja, hogy Dodekanesos­­ból és Kyprosból autonóm állam legyen a Népszövetség oltalma alatt. Erre szövetkezett gyorsan a bevezetésben említettem enunciá­­ció, hogy fait accompli legyen ... Ragaszkodik-e még Baldwin és Lord Cur­zon, ld szintén újra miniszter, régi nézeté­hez ? A Dsubaland egyezményét Anglia még nem erősítette meg hivatalosan. Nem valószínű, hogy egészen elvessék MacDonald egyességét, nem valószínű, hogy egészen megvalósítsák régi szándékukat, és azért azt hisszük, e sokszerű probléma igazán komoly, tárgyalása még csak ezután kezdődik. Dercsényi Móric dr.­­ B-xzzzsrrxzs&iaxaszs zaesa-ai/nr-MJuza Va­gin*B

Next