Világ, 1924. december (15. évfolyam, 257-279. szám)
1924-12-16 / 268. szám
12 192? december V. VILÁG 14) A Postás Katica. Az új operett bemutatójára már az első órában elkapkodták az összes jegyeket. Zerkovitz Béla és Slarmath Imre új, egész estét betöltő operettje, amely pénteken, 19-én, kerül először színre a Blaha Lujza Színházban, vidámsága, dallamossága és romantikája révén verni fogja a legnagyobb Zerkovitzsikereket is. A várható nagy sikerre érthető ambícióval készülődik a színház. Honthy Hanna, Somogyi Nusi, Rozsnyali Ilona, Boross Géza, Gőzön és Ihász művészi pályájuk leghálásabb szerepeihez jutottak a Postás Katicában, amely hangulatos díszletei miatt is a szezon nagy színházi eseményének ígérkezik. (*) Nézze meg a hirdetőoszlopokon a Városi Színház helyárait. (*) Kilenc felvonásos mesejátékot mutat be a gyermekeknek karácsony délután a Renaissance Színház. A nagy látványos darabban minden kép csupa kedvesség, költészet. A darabot ifjabb Gaal Mózes írta, a fülbemászó magyar zenét Szabados Béla szerezte, a fantasztikus mesedíszleteket Márkus László tervezte. A színház ezekre az előadásokra teljes operettzenekart állított be. A darabot a szerző-rendező, ifjabb Gaal Mózes rendezi. Az egyes mesealakokat a színház kitűnő színészei: Makláry Zoltán, Nagy Margit, Földig Anna, Turay, Kerékgyártó, Antalffy játsszák. Az előadás előtt idősebb Gaal Mózes, a gyermekek szeretett Mózsi bácsija, mond meséket vetített képekkel. A bemutató december 24-én délután 6/1 órakor lesz. Előadások december 25, 26 és 28-án délelőtt 11 órakor. (*) Még kétszer lép föl Saleschi a Városi Színházban. Csütörtökön a Carmen Escamilloját, vasárnap délután a Tosco Saarpiáját énekli. Carmen csütörtöki előadásán a címszerepet Basildes Mária, Don Joséf Ocskay Kornél énekli. (*) Ma a héten útdíjára Szeretni a Renaissance Színházban. (*) Színházban, moziban, társaságban, kávéházban és vendéglőben mindenütt az Apolló Színház új műsorának nagy sikeréről beszélnek. Jegyek a színháznál (József 150—01.) és az összes jegyirodákban válthatók. Olcsó helyárak. NAGY ENDRE konferánszrevűje LIPTAI IMRE vígjátéka SZENES BÉLA bohózata KOSZTOLÁNYI DEZŐ groteszkje NAGY ENDRE és LÁNYI VIKTOR operettje minden este fél 9 órakor a MiMi Színpadot Telefon: 65-54 RANGVER JENVEI (*) Vasa Prihoda boszorkányos technikája a világ legnagyobb Paganini-előadójává emelte. Pénteki hegedűestje lázas izgalomban tartja a közönséget, hatalmas művészetét zsúfolt ház fogja ünnepelni. A műsor káprázatos meglepetése Paganini: J. Palpiti című bravúrdarabja, amelyet szakértők és a nagyközönség a legnagyobb kíváncsisággal várnak. Vigadó VzS. (*) Zilzer Piroska nagy érdeklődéssel várt zongoraestélye ma lesz. A kiváló művésznő ez alkalommal és fölötte értékes és vonzó műsort állított össze : Bach—Silvadal: Orgonaverseny D-moll, Rameau—Godovszki : Tambourin, Beethoven: Ss dur szonáta, Mussorgky : Reiseeindrücke aus der Krím, Gopak : Im Dorfe, Sapelnikoff : Elfebstanz, Schubert—Liszt: Gretchen am Spinnrade, Liszt: Mefisztó-valcer. (V. is 8. Harmónia.) , (*) Bakrik János és fia dal- és gitárestje dec. 20-án a Zeneakadémián. Jegyek a portásnál. (Központi.) (*) Puccini-emlékünnepély a Zeneakadémián dec. 21-én, vasárnap. Ajánlatos jegyekről előre gondoskodni, Bárdnál és a portásnál. (Központi.) (*) Nagy bellehemes játék karácsonykor, december 25-én, délután a Zeneakadémia nagytermében. Fellépnek D. Polgár Béláné művésznövendékei és Oszkár bácsi új meséivel. Jegyek olcsó árban a Zeneakadémián kaphatók. (*) Vidám Szilveszter a Zeneakadémia kamaratermében, a szilveszteri kabarék kimagasló szenzációja lesz. Fellépnek : Kőváris Gyula, Haraszti Mici, Szász Ha, Gárdonyi Lajos, Hegyi Rózsi, Kábák Győző, Szentiványi Kálmán, Szécsi Ileddy, Babos Évi, Földi Anna stb. Jegyek holnaptól kezdve kaphatók Mentornál (Andrássy út 17.) és a Zeneakadémián. A legteljesebb siker ROYAL APOLLÓBAN Egy férfi szerelmei Az édes otthon FILMSZÍNHÁZAK (*) A Kamarában a nagysikerű amerikai műsor : Sohsem megyek férjhez és Három a feleség. Ezenkívül Pethes Sándor és Dénes György személyes fellépte minden előadásban fél 6, fél 8 és fél 10 órakor. (*) Kende Mária, a kiváló előadóművésznő a Capitol minden előadásában énekel. Az MTK veretlenül fejezte be az őszi futballszeziont. A vasárnapi MTK—BTC meccset, az őszi bajnoki forduló utolsó mérkőzését keményre fagyott pályán tartották meg. Alig kétezer nézője volt a mérkőzésnek, amelyen az az MTK mindvégig óriási fölényben volt, de fölényét nem tudta kellően kihasználni. Az MTK félidőnként csak egy-egy gólt rúgott, de a BTC csapatának is sikerült egy gólt elérni tizenegyesből. Az MTK így 2:1 arányban nyerte meg a meccset. A bajnokcsapat mindkét gólját Molnár rúgta és a két góllal Molnár a góllövők listájának élére került, megelőzve klubtársát, Grill Györgyöt. Az őszi szezonban Molnár tizenkét gólt rúgott, Orth pedig tizenegyet. A harmadik helyet Spitz (NSC) foglalta el tíz góllal, Takács (Vasas) kilenc, Kohut (FTC) nyolc gólt rúgott. LUCY DORAINE Budapestre jön Filmszínházak műsora CORVIN Iatle|lSS?bau NP A NI A A^"b”Tc,o”fcot£.lT' SZÍNHÁZ Iatlm BUKANIA rw^A.o..o, ,, , Teréz körút 28. Telefon! 182-S2. Dohány és Nyar ucca sarok. c ^ KAMARA Tét, • Jozs. 140-27 Három a feleség1 8 folv. OTTHONI Sohasem megyek férjhez 5 felv. (4, 6, 8, 10)_ ___________________________V.S. y.,g, I ’ato _______________- I—I. — ” Erzsébet kölet 8. OT VKTPIA Erősebb a szerelemnél CARMEN- Láthatatlan ellenség 6 Mr. Mis May 8 felv. IHOTIIA Kőszívű Péter, legenda 6 leír. Telefon J. 129-47 Napkelet hercege, 8 fele. ItHIAUU (4, 6, 8, 10)______________________________________Előadásai: 4-től ■■■■■■■ 1 11 ............. ' Teres körút 41. ' Telefon: 71-62 Sába királynője 8 lett. NYUG3-AT Erősebb a szerelemnél OMNIA Bedé, * tengeri farkas 5 felv. Tró., Főszereplő: Mia May Filmriportok. Divatrevü MOZI Mary Tudor, fősz. Marion Davies ____________________________ (5, 7. 9) ___________________________ i/jfi. U|3, »;>10) Telefon : József 14209 Népszínház ucca 31. CAPITOL K^^MárfTtetkd ELDORÁDO Sh.nook Helmes, Ensler FILMPALOTA Baly-Bally-Baby 5 fel. MOZGÓ e^^^Los'ö^ér^1 6 f. ^^KeleHjii^ncUcff^ ^^^w^mmmmmm—iLm ■mmmbmhwi 5 erMóJ | Sába királynője | m____________ _ | CORSO | DOMNIA | MOZGÓKÉP-OTTHON | (*) Kende Mária, a kiváló előadóművésznő a Capitol minden előadásában énekel. (*) A világ legdaliásabb filmszínésze, René Maupre, a legklasszikusabb karakterművész. Nikolaus Colfin, a legszimpatikusabb drámai szende, Elena Darly együttes triója viszik sikerre a Párizsi rongyszedő című 8 felvonásos romantikus történetet. Az Uránia és Capitol a hatalmas filmen kívül a legújabb amerikai burleszkekkel kedveskedik közönségének. (*) Kende Mária, a kiváló előadóművésznő a Capitol minden előadásában énekel. Pénteken, 19-én H. G. Wells fantasztikus regénye Elcserélt lelkek Eco-film. Corso — Omnia. SPORT Az MTK—FTC-mérkőzéssel kezdődik a tavaszi szezon A Labdarúgó Szövetség intézőbizottsága hétfő este sorsolta ki a futballbajnokság tavaszi sorrendjét. A bajnoki szezon február tizenötödikén kezdődik és a nyári futballtilalomra való tekintettel már május közepén be is fejeződik. A sorsolás szeszélye folytán a két rivális mérkőzése, az MTK—FTC-meccs nyitja majd meg a tavaszi szezont. Az elsőosztályú bajnokság tavaszi sorsolása a következő : Február 15. MTK—FTC, BTC—III. ker TVE, NSC—KAC, Zugló—Vasas, Törekvés—BEAC, UTE—VÁC. Február 22. KAC—BTC, Vasas—NSC, FTC— Zugló, MTK—BEAC, VÁC—Törekvés, III. ter. TVE—UTE. Március 1. BTC—Vasas, NSC—FTC, Zugló— BEAC, MTK—VÁC, Törekvés—III. ker. TVE, UTE—KAC. Március 8. FTC—BTC, BEAC—NSC, VÁC— Zugló, III. kar. TVE—MTK, KAC—Törekvés, Vasas—UTE. Március 15. BTC—BEAC, NSC—VÁC, ZuglóII. ker. TVE, MTK—KAC, Törekvés—Vasas, UTE—FTC. Március 22. VÁC—BTC, III. ker. TVE—NSC, KAC—Zugló, Vasas—MTK, FTC—Törekvés, BEAC—UTE. Március 29. BTC—NSC, Zugló—Törekvés, MTK—UTE, III. ker. TVE—KAC, Vasas— BEAC, FTC—VÁC. Április 5. UTE—BTC, NSC—Törekvés, Zugló —MTK, VÁC—III. ker. TVE, FTC—Vasas, KAC—BEAC. Április 26. BTC—MTK, NSC—Zugló, Törekvés—UTE, III. ker. TVE—FTC, Vasas—KAC, BEAC—VÁC. Május 10. Törekvés—BTC, MTK—NSC, UTE —Zugló, BEAC—III. ker. TVE, KAC—FTC, VÁC—Vasas. Május 17. BTC—Zugló, NSC—UTE, MTK— Törekvés, Vasas—III. ker. TVE, KAC—VÁC, FTC—BEAC. A TTC ráfizetett nnelclhűségére. A labdarúgó bajnokság szabályai értelmében a KAOE csapatát meg kellett volna büntetni, mert a amit vasárnapi bajnoki meccsén nem jelent meg. A szabályzat szerint a két pont játék nélkül a TTC csapatát illetné meg. A Labdarúgó Szövetség a múlt kedden már hivatalosan is a TTC javára akarta írni a pontokat, amikor váratlanul a TTC bejelentette, hogy nem kíván játék nélkül pontot.1 . rezni, hanem hajlandó a KAOE ellen ismét kiállani. A TTC kifejezett kérelmére az MLSz. beleegyezett a meccs lejátszásába. Vasárnap délután tartották meg a mérkőzést, amely óriási meglepetésre a KAOE 2:1 arányú győzelmével sleződött. A KAOE csapata most közismerten gyenge, vasárnap majdnem kizárólag az ifjúsági csapat tagjait szerepeltették és a KAOE ifjúsági játékosai váratlanul olyan lelkesedéssel küzdöttek, hogy sikerült győzelemre segíteniük a klub színeit. A TTC így ráfizetett nagylelkűségére és a bajnokságban a negyedik helyre szorult, míg ha mérkőzés nélkül elfogadja a két pontot, a második helyre került volna az Ékszerészek csapata mögé. A bajnokság állása. December közepére befejezték a bajnoki szezont és ismét az MTK csapata került a tabella élére. Az MTK veretlenül indul e héten külföldi túrájára, mert mindössze egy pontot veszített. Érdekes azonban, hogy ezt az egy pontot a bajnokság utolsó helyezettje, a BEAC hódította el az MTK csapatától. A bajnoki tabella szezonvégi végleges állása a következő: Mérkőzések a Magyar kupa vándordíjért. A VÁC és KAC csapatainak megismételt kupamérkőzése csak kétszeri meghosszabbítás után dőlt el a VÁC javára. Több mint három óra hosszat tartott a meccs, míg a VÁC 1:0-ra győzni tudott. .A Törekvés 4:0 arányban győzött az NSC fölött, a III. ker. TVE—Vasas meccs pedig 3:3 eredménnyel eldöntetlenül végződött. Ezt a meccset tehát meg kell majd ismételni. Németország-1-Svájc 1:1. Huszonötezer néző előtt mérkőzött vasárnap Stuttgartban Németország és Svájc válogatott csapata. A svájciak az olympiádon a második helyre kerültek és a vasárnapi eldöntetlen eredménnyel így a németek meg lehetnek elégedve. Az első gólt Svájc csapata érte el Ditrich révén, de Klerder góljával a németek egalizálni tudták szünet után az eredményt. Arne Borg ismét világrekordot javított. Stockholmból táviratoztak, hogy Arne Borg a vasárnapi úszóversenyen ismét megjavított két világrekordot. A négyszáz méteres úszásra 4 perc 54.7 másodperces, a háromszáz yardos úszásra pedig 3 perc 17 másodperces idővel teremtett a svéd bajnok világrekordot. Mindkét távra eddig az amerikai Johnny Weissmüller tartotta a világrekordot. Kétséges azonban, hogy Arne Borgnak úgy ezt a két eredményét, mint pedig a múlt héten az ötszáz méteres távolságra felállított világrekordját hitelesíteni fogja-e a nemzetközi úszó szövetség, a FINA. Arne Borg ugyanis egy új svéd találmány szerint egy pólólabda után úszott és ezt a labdát olyan gyorsasággal húzták kötélen Borg elött, amely három másodperccel volt gyorsabb, mint Weissanüller fennálló világrekordja. Arne Borgot tehát valójában vezették ezen a versenyen és mesterséges eszközökkel serkentették a gyorsabb úszótempóra, a vezetést, a cocci-olást pedig a versenyszabályok szigorúan tiltják. (A Világ tudósítójától.) Jelentettük, hogy a kormány január elsejétől kezdődőleg életbe lépteti az új vámtarifát. Az idevonatkozó rendelet a vasárnapi hivatalos közlönyben jelent meg s egyes rendelkezéseivel nagy feltűnést keltett gazdasági körökben, így meglepetésszerűen a nehézbenzin, petróleum, gáz- és motorolaj vámjait csak április tizenötödikétől kezdve lépteti életbe, addig is a vámok, amelyeknek jelenleg csupán ötven százalékát szedik be, körülbelül hetvenöt százalékos mértékben kerülnek beszedésre. Ebben az intézkedésben az agrárius körök sikeres akciójának eredményét látják. A rendelet második szakasza teljes konfúziót fog okozni a vámkezelésben. Kimondja ugyanis, hogy az új vámjogi törvény életbeléptetéséig a vámeljárásban és a vámok alkalmazásánál az eddig alkalmazott szabályok és gyakorlat szerint kell eljárni. Az új vámtarifatételeken kívül bizonyos jogszabályokat is állít fel, amelyek a régi vámtarifatörvénytől eltérőek. Miután azonban a tegnapi kormányrendelet szerint az eddigi szabályok és gyakorlat szerint kell eljárni, ennélfogva két törvény ellentétes intézkedései lesznek egyazon időben érvényben. De nemcsak a jogszabályoknál, hanem a vámok alkalmazásánál is, fentartja az új vámtarifa életbeléptetése mellett a régi helyzetet. Ha ebbe nem fognak belezavarodni a vámhivatalok és az elvámoltató cégek, az a legnagyobb csoda tesz. Ennek a szakasznak megfogalmazása egyébként olyan szakszerűtlen, hogy szakkörökben oly magyarázatokat is hallottunk, melyek szerint a tegnapi rendelet a kereskedelmi minisztérium szakközegeinek elkerülésével kerül kibocsátásra. Január elsejétől kezdve hatályukat vesztik az eddigi vámfelfüggesztések és a nem teljes vámfelpénzzel számított tételek a teljes aranyparitás szerint állapíttatnak meg. Így többek között megszűnik a rizsre nézve alkalmazott vámmérséklés is. Az az enyhítés, hogy a vámfélpénz nem tizenhétezer, hanem csak tizenötezer kétszáz lesz, nem fog felérni azokkal a hátrányokkal, amelyeket a két vámtarifatörvény egyidőben való alkalmazása fog okozni. A pénzügyminiszter módosította álláspontját a forgalmiadó-kérdésben ? Az üzleti világra hideg zuhanyként hatott Bod János költségvetési beszédének az a mondása, amely szerint a forgalmiadó-rendszer megváltoztatásáról nem lehet szó. A megdöbbenés annál inkább nagyobb volt, mivel gazdasági körökben úgy tudták, hogy az expozé a forgalmi adó reformját illetőleg arra a kijelentésre fog szorítkozni, hogy a reformot a legnagyobb óvatossággal kell végrehajtani. Bud határozott kijelentései úgyszólván az utolsó pillanatban kerültek az expozé szövegébe. Ma aztán újabb fordulat állott be ebben az ügyben. Belatiny Artúr, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, ma délelőtt fölkereste Bod János pénzügyminisztert és átadta neki azt a memorandumot, amelyet a forgalmi adig reformra vonatkozólag a kamara múlt heti teljes ülése fogadott el. Bud átvette a memorandumot és azt a nagyfontosságú kijelentést tette, hogy a reform kérdésében január másodikától kezdődőleg folytatólagos értekezleteket fog tartani, és pedig különkülön, minden egyes szakma kiküldötteivel. Ezt a kijelentést, amennyiben a megtartandó értekezletek nem maradnak csupán formális ankétok, amelyeken elhangzott felszólalások meghallgatásra nem találnak, arra kell magyarázni, hogy a pénzügyminiszter mégis foglalkozik a forgalmiadórendszer reformjával. Mert ha csupán az adótétel mérséklése volna programjában, arra fölösleges volna széleskörű ankétokat rendezni és a kérdést minden szakmával külön-külön megtárgyalni. A vámhitel hat hónapra való kiterjesztését kérik a kereskedők. A vámhitel a mostani rendelkezések szerint két hónapig terjedhet ki. Az új vámtarifa életbelépte sokkal nagyobb lőkét von el vám címén a kereskedő üzleti tevékenységétől, mint eddig és a nagykereskedelem mobilitását az is csökkenti, hogy most már az egész vonalon életbelépett a kiskereskedők részére az áruhitel és csak hónapok múlva kapja meg a pénzét. Ezen indokok alapján a kereskedelmi érdekeltségek a vámhitel határidejének hat hónapra való felemelését kérik. A közép- és kisbankok tisztviselőinek helyiele. A Pénzintézeti Tisztviselők Országos Egyesülete a közép- és kisbankok tisztviselőit szerdán délután fél hétre az egyesület helyiségébe (Akadémia utca 6.) értekezletre hívta meg. Az értekezlet ezeknek a tisztviselőknek az anyagi helyzetével külön kíván foglalkozni, mert ezeknek a helyzete még sokkal válságosabb, mint a többi tisztviselőé. A banktisztviselők segélye. A banktisztviselők karácsonyi segélye dolgában a TÉBE intézetek vezetői holnap délután fél ötkor fognak határozni. SS H 3 *4 t £ ég 3 5 c ss 3 3 u co ’O a 1 N aes o -az -5 ~v ag o a 1 t 1. MTK 11 101 — 368 21 2. FTC 116 4 1 24 16 16 3. Vasas 115 4 2 18 13 14 4. VÁC 114 5 6 119 13 5. NSC 115 3 3 19 17 13 6. KAC 114 4 3 13 11 12 7. III. ker.TVE 113 5 3 8 10 11 8. Törekvés 113 3 5 22 199 9. UTE* 112 4 5 11 118 10. Zugló 113 1 7 10 207 11. BTC 11— 5 6 8 165 12. BEAC 11— 3 8 8 333 Kean KÖZGAZDASÁG Január elseje után elképzelhetetlen káosz lesz az elvámolásnál