Világ, 1925. január (16. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-01 / 1. szám

Csütörtök" León Bakst halt meg tegnap Párizsban, a pétervár cári balett díszleteinek és kosztümjeinek tervezője, akinek neve talán még inkább a egész világé lett, mint Pavlova­cs Aszad­ova vagy Nizsinszkij dicsősége... Az orosz balett legyőzte a testi súly minden nyomát és Bakst öltöztette fel az orosz balettet úgy hogy még súlytalanabbak lettek a mozdu­latok, még természetesebb lett az, ha Anni Pavlova percekig lebegett lábujjheg­yen , és ha Nizsinszkij­­a Rózsa lelkében szár­nyak nélkül röpült ki magas ívben a nyi­tott ablakon. Scherezádé volt Baksz első nagy sikere, ez a kelet pompába és keleti tarkaságba öltözött balett, amely Szent­pétervár leghíresebb művészei közé emelte frakszát egyetlen este, és csakhamar szerte­vitte nevét Európa minden fővárosába. Hl a motívumok határtalan gazdagsága között válogathatott Bakit, és nem a találékony­ság volt a fontos, mint inkább az, hogy néhány szín és néhány vonal szűkszavúsága idézze fel a közönség előtt a Kelet pazar szókincsének minden színét, egész gazdag­ságát. .A perzsa palota jelzése a színpad hátterén,"Scherczádé könnyű baldachinja, és csodálatos ruhája felejthetetlenül szö­vődnek össze a pétervári cári balett feled­hetetlen emlékével. Bakst festett néhány rendkívül finom portrét, és némelyik rajza arra vall, hogy a grafika terén olyan különleges egyéniséggé fejlődött volna, mint Aubrey Beardsley, ha nem foglalja le művészi energiáját a színpad, fie az orosz balett színpadáért Baksznak joga volt feláldozni tehetségét. .­ Tűzmadár, az Igor herceg, a Pacsirta, a Seherezáde díszletei és kosztümjei megjelentek könyv­­alakban is, és így ugyan lefoszlott róluk az ensemble csodálatos varázsa, de azért min­den részlet külön is hatott, a művészi in­­truició és a művészi könnyedség erejével. Baksznak nem kellett megtanulnia a súly­talanság törvényeit akkor, amikor a cári balett szolgálatába szegődött, mert nem csu­pán kosztümjeivel segédkezett a súly legyő­zésénél és a könnyű harmóniák füzesénél, hanem legyőzte a súlyt már képein és gra­fikai munkáin is. Légiesen karcsú vonalak futottak végig Bakst képein és lebegéssé fel­oldott formák, de azért a képek soha nem foszlottak köddé, mert Bakstnak éles szeme volt az igazán jellegzetes részletek iránt. Baksi már a háború és a forradalmak előtt is keltős életet élt, második hazájává fogadva Párizst, ahol ugyanolyan híres em­ber volt, mint odahaza. Hiszen a francia, az angol, a német, az amerikai művészeti folyó­iratokban egymást érték a Baksi-számok, és ezt a kettős életet megkönnyítette a cári balett sűrű vendégszereplése. Az orosz balett a nagy személyi, és művészeti kiadásoknál fogva súlyos deficittel küzdött, de nem ez tette szükségessé a külföldi vendégszereplé­seket, hiszen Pétervárott és Moszkvában is táblás háza volt a balett minden előadásá­nak, a bemutatók pedig heteken át megbe­szélt művészen események voltak. .-1. orosz kultúra nagy reprezentatív ér­téke gyanánt küldték évről-évre Párizsba, Londonba, Berlinbe, Bécsbe, néha még Bu­dapestre is a cári balettet, vagy legalább a balett egy részét, és az ilyen vendégszerep­lések mindig diadal­útat jelentettek a cár táncosainak, akik teljesen legyőzték az éle­tet és egészen felszabadították a művészetet. Cárok nincsenek többé, de a szovjet­ köztár­saság kétségbeesett erőfeszítéssel iparkodik fentartani a cárok balettjét, amely többfelé forgácsolódon szét, és főleg sokat vesztett fejlődési képességéből azáltal, hogy Baksz tartósan Párizsban telepedett le. Baksz majdnem olyan fontos ember volt ii­ .orosz szovjet­ kormány szemében, mint Saljapin, akinek odahaza marasztása végett egészen rendellenes áldozatokat halmoztak egymásra Moszkvában. "De azért Saljapin nagyon nehezen tér vissza Oroszországba. New­­ York után Párizsban állott meg, le­mondva és újból lemondva előre bejelentett föllépéseit, talán azért, hogy minél későbbre tolja ki a visszatérést a fehér országba, amely ma még hidegebb, mint a cárok idejé­ben volt. Baksz pedig végleg­ elveszett Moszkva számára, már évekkel halála előtt, de az orosz balett számára még dolgozott tovább, hiszen a cári balett egyik töredéke Párizsban vert gyökeret, mint egy másik tö­redéke News-Yorkban. ".A párizsi művészek egyik fejedelmük gyanánt tisztelték a cvikkeres, szelíd, halk öreg urat, aki szeretett csendesen beszél­getni, és elpirult, ha műveiről ejtett szót valaki. A Boulevard Malesherbes-en volt Báksz párizsi műterme, amelyet jól ismert a francia főváros elegáns világa, és jól is­mertek az orosz emigráció hajótöröttei. Életének végefelé sokat, keményen dolgo­zott Baksz, ■ és vállalt jó honoráriumért egyébként érdektelen portrékat is, am­it pe­dig azelőtt nem igen tett meg. De mosáso­kat kellett keresnie Baksznak, mert nagy kiadásai voltak... .A párizsi orosz emigrá­cióra nagy csapás­­ Baksz halála, és kivált nagy csapás a fiatal párizsi orosz művé­szekre, akik az anyagi támogatáson kívül sok más irányban is kaptak segítséget a cári táncosok nagy dekoratív karmesteré­től. Baksz ötvenhat évet élt üteg, és ebből egy negyedszázadot töltött a világhír meleg fényében. Az orosz báhfét most lassan kint széttöredezik­ majd, akik nagyok voltak, azok elmúlnak az idők múlásával­ és nem A szociáldemokrata pártnak a Bethlen­­kormánnyal 1921 decemberében kötött pak­tuma, vagy legalább a paktum létezése már hosszú ideje nyílt titok volt, és egy idő óta­­így látszott, mintha Bethlen a paktum nyil­­vánosságra hozásának fenyegetésével akarna nyomást gyakorolni a szocialista pártra. Ma azonban a szocialista párt megelőzte a mi­niszterelnököt, és a Népszava kiadta a pak­tum teljes szövegét, bebizonyítva azt, hogy a paktum titokbantartására a kormánynak volt a legtöbb oka. A paktum egyes pontjai és egyes fordulatai talán meglepik azokat is, akik nagy vonalakban ismerték már a megegyezés tartalmát, de ez a politikai ok­mány a maga egészében igen súlyos pél­dája a zsarolásnak , hiszen azok, akik a szocialista párttal tárgyaltak, kíméletlenül kihasználták a szocialisták kényszerhelyze­tét, még­pedig nem csupán a polgárok és a munkások szövetségének fölbontására, ha­nem arra is, hogy a szocialista párt akkori vezéreivel aláírassanak olyan pontozatokat, amelyek csak az ellenforradalmi mentalitás nagy eltévelyedéseit, és néha nevetséges naivitásait szögezik le. A polgárok és munkások szövetségének fölrobbantása 1921 decemberében kétség­kívül igen súlyos politikai következmények­kel járt. Nem szabad elfelejteni, hogy akkor a választási küzdelmekben Rassay Károly pártja hetven jelöltet állított föl, csakugyan nagyobbrészt októbrista jelölteket, az igaz , de a paktum által követelt elfordulás az októbristáktól nem igen lehetett őszinte a szocialista párt részéről, hiszen a szocialista párt lemérsékelt, az időkhöz és a viszonyok­hoz alkalmazott programja még mindig­­ legalább októbrista program. Rassay párt­jának hetven jelöltjén kívül más polgári erők is állottak a paktum által fölborított szövetség mögött, például olyan mérsékelt polgári politikusok, mint Bárczy István és Ugron Gábor, akikkel szintén szakítania kellett a szocialista pártnak a paktum ér­lelésében. Végül pedig nem szabad megfe­ledkezni arról, hogy 1921 decemberében le­tartóztatásban volt Andrássy Gyula gróf, Rakovszky István, Sigray Antal, Beniczkiy Ödön, Grófi Gusztáv, a Bethlen-kormány egy rendkívül, széles ellenzéki fronttal állott szemben, tehát a polgárok és munkások szövetségének föntartása egy kissé későb­ben, de esetleg teljesebben hozhatta volna meg a paktum által biztosított eredmé­nyeket. Ez azonban a politikai mérlegeléseik kér­dése, és utólag nehéz megállapítani: mi­lyen eredményeket ért volna el három esz­tendeje a kormány ellen felvonult széles ellenzéki front akkor, ha a pralktuan nem szakítja el a szocialistákat a liberális ellen­zéktől. A szocialista párt szempontjait köny­­nyű­ megérteni. Kegyetlen idők voltak azok, amelyekben a szocialista vezéreik leültek tárgyalni az ellenforradalom tombolásának olyan exponált képviselőivel, amilyen Tom­­csányi Vilmos Pál igazságügyminiszter volt akkor. Különös lehetett a hangulat a Nép­szava szerkesztőségében, amikor Tomcsányi Vilmos Pál jónak látta visszaadni a szocia­­lis­ta vezérek látogatását... Érzékenykednie egész bizonyosan nem volt szabad a szocia­lista párt vezetőségének, amely a közvetlen közelből hallotta az ellenforradalom által üldözöttek jajkiáltásait, és naponként hal­­lota az üldözöttek hozzátartozóinak pana­szait, azért, amiért a munkásoszstály szerve­zett erejével nem tud könnyíteni az üldözöt­tek sorsán. Elsőrendű emberi és baráti kö­telességekkel szállnanak a szocialita vezérek, amikor a börtönök lakóinak érdekében leül­tek tárgyalni a­­ börtönőrökkel, abból in­dulva ki, hogy az adott körülmények kö­zött csak a börtönőrök enyhítetik a foglyok sorsát. Ez a lelkiállapot magyarázza meg, ha a paktum "pontozata"ban helyet kaptak olyan tételek, amelyek szem­bekiállóan abszurdu­mok megöröklésére kényszerítették a papi­rost. Így az a megállapítás, amely szerint a sajtószabadság helyre van állítva, noha a sajtószabadság tekintetében akkor a hely­ig az volt, hogy például a Világnak már a hónapok sora óta nem volt kolportázs joga, a közigazgatási sajtórendészet egyik intéz­kedése folytán, és a Világ a hónapok h­osz­­szú sora óta sürgette hiába, bíróság elé ál­lítását az inkriminált cikk miatt. Ez a hely­zet ma sem változott sokkal kedvezőbbre és a különbség legfeljebb az, hogy most, ami­kor nyilvánosságra került a paktum, a Nép­szavának nincsen kolportázs-joga. Akik aláírták a megegyezést , nem a pak­tum pontozatait nézték, hanem az ellenfor­radalom hullámverését maguk körül akkor, amikor aláírták ezt az okmányt, a vis ma­jor nyomása alatt feláldozva az erkölcsi kétségeket , és az erkölcsi kétségeken kívül egy olyan nagy gyakorlati erőt, amilyent a polgárok és a munkások szövetsége képvi­selt 1921 decemberében. A politikai naivi­tások múzeumába illik többek között az a tétel, amely lemondatja a szocialista pártot­­ köztársasági propagandáról, ?Akkor, ami­kor már amúgy is törvény tiltotta szigorú szankciókkal a köztársasági propagandát, és amikor a szocialista párt nem egyszer sóhajtott fel, hogy a legitimizmust is ked­vezőbbnek látja az ellenforradalmi rend­szernél. Két gyakorlati eredményt mindenesetre elért a paktum megkötésével Bethlen Ist­ván. Az egyik az volt, hogy a polgárok és a munkások szövetsége megszűnt politikai erő lenni, a másik pedig az, hogy a paktum titokbanmaradása következtében a liberális polgári ellenzék nem látott tisztán, és így nem menthette meg azt sem, ami megment­hető lett volna, ha idejekorán értesül válás milyen formában a paktum megkötéséről. Mindenesetre különös az, hogy a polgári társadalom és a polgári rend védelmének Szent György lovagja, Bethlen István gróf, a polgári politika nagyobb dicsőségére, szö­vetséget kötött a szocialista párttal, Bárczy, István, Ugrón Gábor, Rassay Károly ellen... Quae mutatio rerum. Politikai prognosztikon az 1925. esztendőre Az adott viszonyok között igen nehéz dolog a valószínűség határain belül megrajzolni az­­ijesztendő várható politikai eseményeit Ennek dacára úgy kormánypárti, mint ellenzéki olda­lon sokat foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy a magyar politikának mit hoz az új esztendő. A kormánytámogató többség véleménye nem egy­séges az újesztendő politikai eseményeit illető­leg. Az úgynevezett intranzigens kormánypártiak nem igen számolnak a politikai élet reális kö­vetelményeivel és nagy bennük a hajlandóság arra, hogy könnyedén fogják föl a helyzetet. A kormánypárt megfontoltabb tényezői nem látják olyan egyszerűnek a helyzetet és számol­nak annak komoly lehetőségével, hogy a parla­menti béke helyreállításának meghiúsulása olyan komplikációkat vonhat maga után, ame­lyek egyelőre belálhatatlanok. Erről az oldalról a következő felvilágosítást kaptuk: — Bízom abban, hogy a parlamenti békét meg lehet teremteni. Az egységes párt egy te­kintélyes rész® helyezkedik m­a már arra az ál­láspontra, hogy a választójog kérdésében is ál­dozatot kell hozni a béke érdekében. Nem tar­tom ugyanis valószínűnek azt, hogy ha az ál­­lemdék az alkotmányjogi javaslatok tárgyalá­sáig passzivitását fel nem adja, a főrendiházról szóló törvény megalkotása után ez a nemzet­gyűlés országgyűléssé alakulhasson át. A leg­jobb eset, amelyet a kormány a maga részéről elfogadhat, az, hogy ellenzéki absztinencia mellett létrejött alkotmányjogi reform után a nemzetgyűlést feloszlassa és az új választójog alapján választhasson képviselőházat. Súlyos alkotmányjogi aggodalmak merülnek­­fel ugyanis egy olyan megoldással szemben, amely ez ellenzék hozzájárulása vagy részvétele nél­kül akarná az országgyűlés egyik házává avatni a jelenleg együtt ülő nemzetgyűlést. Te­kintettel arra, hogy Bethlen István gróf ismé­­te­lten kifejezésre juttatta azt az elhatározását, hogy az alkotmányjog a provizóriumot meg akarja szüntetni, meg kell találni a lehetősé­geiket arra, hogy az országot alkotmányjogi megrázkódtatásoktól megóvjuk. A nemzetgyűlés minikiarendj­ére vonatkozólag a következő felvilágosítást kapta a Világ tudó­sítója : — Január hó 12-én egybegyűl a nemzetgyűlés,­­de most már majdnem bizonyosra vehető, hogy érdemleges tanácskozásai megkezdését egy héttel újból elhalasztja. Bod János pénz­ügyminiszter hevesen ellenzi azt, hogy a nem­zetgyűlés a költségvetés előtt bármilyen más javaslatot is tárgyalás alá vegyen, így tehát valószínű, hogy a törvényhatóságok újjászer­vezéséről szóló belügyminiszteri javaslat, vala­mint a népjóléti miniszternek a munkanélküliség esetére szóló biztosításról, a bányatárspénztá­­rakról és a munkásbiztosítás reformjáról már elkészült törvényjavaslatai csak a költségvetés után kerülnek tárgyalásra.­­ Ezeknek a javaslatoknak­ letárgyalása után kerül a nemzetgyűlés elé a választójog re­formja, majd pedig a főrendiházról szóló tér- A politikai helyzet igen találnak utódokra, de Baksz neve élni fog addig, ameddig az orosz ballet emléke, amely bizonyára sokáig kísért majd min­denfelé, ahol megfordult Anna Pavlova tár­saival, Baksz kosztümjeivel, és Baksz dísz­leteivel. Ha pedig ezek a kosztümök és díszletek letűnnek a színpadról, még min­dig marad néhány különös ajkú, különös mosolyú, különös szemű portré, néhány mereven dekoratív és mégis megkapóan szomorú tájkép, néhány rajz és karc, be­szélve arról, ki volt León Bakst. Naptárrefom­ írta : Móra Ferenc Olvasom, hogy valami nemzetközi tudós­­testület meg akarja reformálni a­­kalendá­riumot s én egy szóval se mondom, hogy ne reformálja meg. Először is a kísérlet neon olyan veszélyes, mintha az embereiket akarnák megreformálni. Ha Július Caesar beérte volna azzal, hogy csak a naptárt re­formál­­ja meg, máig is élhetne. Másodszor jó volna valami okos naptárt csinálni a m­ai összevissza-kalendárium helyett, ha le­hetne. Ma egy sereg ünnep a húsvét után igazodik, a húsvét pedig a hold után, arról pedig már a kisdedek számára való fizikai földrajz is azt tanítja, hogy Inna mendax, „hazug hóki“. (Nyilván a szűz Diána ép ezért választotta fej­ékének.) Aztán az sincs renden, hogy az egyik hónap hosszabb le­gyen, mint a másik s az embernek, mindig találgatni kelljen, hogy mikor is lesz most elseje. (Családi tűzhelyünkön rendesen már harmadikán fel szokött vetődni ez a kérdés.) A tervezett okos naptár szerint minden hónap egyforma hosszú lenne és ezutáni neon a kezünk felé bütykein kellene kiszámítani, hog­y melyik a harmincas, me­lyik a harmincegyes. Igaz, hogy ez az elé a probléma elé állítaná az emberiséget,­­hogy akkor mért, teremtette a jó isten a bütyköket,, ha nem ez a rendeltetésük, de hát ez se lenne olyan nagy baj, legföljebb egy problémájával többje lenne az emberi­ségnek, amin össze lehetne veszni. Az meg egészen megszépítené az életet, hogy a nap­­tárrefor­m szerint az elseje mindig hétfőre esne, különösen ha azt is ki lehetne vala­hogy rpndolni, hogy minden hétfőre esne egy elseje.­­ Szóval, elvileg nagyon okos dolog lenne az okos naptár. De merem állítani, hogy a gyakorlatban nem lesz a naptárreform­ból semmi, mert az okos naptár nem kell az embernek. Én tudom­, mert én már öt esztendővel ezelőtt megreformáltam a nap­tárt. Akkoriban úgy látszott, hogy kénytelen leszek pályát változtatni. Én ugyan nem tudtam róla, hogy elkívánkoznék a helyeim­ről, de­ a barátaimtól hallottam, hogy töb­ben kívánkoznak a helyembe, temetőcsősz­nek a könyvek kriptájába. Egy kiadó­­barátom különösen aggódott értem és azt mondta, hogy szeretne a számomra valami biztos exisztenciát teremteni. — Hogy gondolod ? — Olyan könyveket íratnék veled, amik­ből fényesen élhetnél. — Például ? — Kántorkönyvet, szerelmi levelezőt, vagy kalendáriumot. Ezek a legkelendőbb műfajok honunkban. A három életpálya közül legszimpatiku­­sabbnak találtam a kalendárium-csinálóét. Hiszen a kalendárium volt az első olvas­mányom és a kalendáriumoknak majdnem olyan szenvedélyes gyűjtögetője voltam,­­ mint a gomboknak. Ha Rigó keresztapám észrevette, hogy a felöltőjéről le vannak vágva a gombok, vagy a Lidérc-naptár le­veszett a szögről a szenteltvíztartó mellől, a bűnügyi nyomozás szálai mindig hozzánk vezettek. Persze, ezek a régi kalendáriumok olyanok voltak, hogy érdemes volt értük a hetedik parancsolattal összeütközni. Ezekből tanultam meg Hamlet dán királyfi történetét, Don Quixottet, meg a Robinson Gruspet, ami bizony mind sokkal okosabb olvasmány volt, mint például az év poli­tikai története, amivel a mostani kalendá­riumok traktálják a nemzetet. — Hát jó — csaptam a kezébe a kiadó­nak —, csinálok neked egy okos naptárt. — Mi lesz a címe ? — Éppen az, amit mondok. ..Okos Em­ber Naptára". Tudod, valami olyant gon­dolok, mint a Közhasznú Honi Vezér volt száz esztendővel ezelőtt. Dessewffy József gróf irt bele cikkek meg Kisfaludy Károly s még az anekdótákat is táblabírák szer­kesztették bele. . A kiadó egy kicsit megszeppent. — Kérlek, ahogy gondolod. De talán a grófokat, meg a táblabírákat kihagyhat­nád ...­­Legalább a grófokkal ne kezdj semmit ! Azt hitte a csacsi, hogy grófokkal aka­rok Okos Naptárt íratni! Megnyugtattam, hogy nem kell nekem ahhoz senki se, meg­írom én azt magam elejétől végig. Meg is írtam s máig is azt tartom, az volt a legtökéletesebb irodalmi alkotásom. Politika nem sejt benne több, csak annyi, hogy „kilenszáztizenkilencben, kit agyon nem vernék, tarthatja az magát húszban szerencsés embernek". Hanem volt benne mese az istenáldotta búzáról, amelynek sze­retet az elvetője, békesség a learatóia, a tűzről, amelyikhez küdmön hordja a fát, palást melegszik mellette, vers Mátyás ki­rályról, akinek a halála óta oda az igaz­ság, — volt abban még adóügyi tanácsadó­­, s azt nekem nagyobb kínomba került megírni, mint tíz kötet regényt. De regényt is szerkesztettem bele, még pedig kozmoló­giát : a Föld regényét születésétől haláláig. Persze, a geológia igen hosszú román, nem is jutottam tovább, csak addig, hogy a Napnak a Neptunus, Uranus, Saturnus, Ju­piter, szóval a nagy kamaszok után szü­letett olyan vetélt gyereke is, mint a Föld. (Folytatása következik a jövő évi Okos Naptárban.) — Barátom, ez szenzáció,­­— ölelt meg a kiadó, mikor a kéziratokat átvette. —■ Mit adjak én ezért neked ? Bizony isten, akadémiai tagságot érdemelnél. Légy szíves nyugtát adni nyolcezer koronáról. A nyolcezer koronát disznóba öltük, az­­tán őfi disznót is megöltük és már minden ölnivalónk elfogyott, mikor úgy március­ban beállított hozzánk a kiadó. Nem kell megijedni, nem fogtuk rá a szalonnavágó­kést. Nem volt jó húsban, szegény ember, egy kicsit megsoványkodott, szép gömbölyű orcája meglappadt.­­— Barátom, ebbe CeTe-buktunk. — állt VILÁG január 3. 3

Next