Világ, 1925. március (16. évfolyam, 49-73. szám)

1925-03-01 / 49. szám

­ Egy szavazó, húszezer szavazat Az új felsőháznak forma szerint negyven kinevezett tagja tesz. Pontosabban szólva, ötven, mert tíz kinevezett állami főtisztvi­selő kap még hivatalánál fogva helyet a felsőház tagjai között. Azonkívül azok, akik születési jogon voltak tagjai a régi főrendi­háznak, és ma is fizetnek még háromezer aranykorona földadót, szintén választanak maguk közül feleannyi tagot, mint ahányat összevéve választanak a megyei és városi törvényhatóságok. Budapest főváros mind­össze négy tagot fog delegálni az új felső­házba, ellenben a született főrendek közül legalább negyvenen fognak visszatérni a fel­sőház üléstermébe. Ezt a felsőházat nem kell eattól félteni, hogy szálláscsinálójává szegődik a radikális politikának. Hiszen az új felsőház struktú­rája olyan, hogy örömmel kell fogadni a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését, amely három tag delegálásának jogával ru­házza fel a Magyar Tudományos Akadémiát,­­ mert ha az Akadémia például elnökét, Ber­­­­zeviczy Albertet, a régi munkapárt egyik oszlopát, Balogh Jenőt, a Tisza-kormány­­ volt igazságügyminiszterét, és Concha Győző professzort, a konzervatív gondolkodás orthodox irányának egyik merev tudomá­ ,­nyos képviselőjét fogja kiküldeni az új felsőházba, akkor ez a három öreg úr fog a szél­sőbaloldalon ülni, nem éppen sokad­magával. Azok, akik az új felsőházról szerkesztet­ték meg a törvényjavaslatot, nem ismerhet­ték a kormány törvényjavaslatát az új alsó­házról, a választójogi javaslatot, mert a felsőház javaslatának kodifikátorai abból indultak ki, hogy a magyar képviselőház a szélső és radikális törekvések szolgálatába fog szegődni, tehát szüksége van vala­milyen mereven és erősen kiépített el­lensúlyra. Másként ezek a kodifikátorok ■nem juthattak volna el egy olyan fan­tasztikus ötlethez, amilyen például az,­­hogy legföljebb száz magyar nagybir­tokos feleannyi felsőházi tagot küldhet ki, mint­­ az egész magyar nép. Mert tes­sék jól megérteni: a magyar népet direkt választás alapján senki fia nem fogja képe­­ viselni a felsőházban, indirekt választás alapján pedig azok, akiket a megyei és a­­ városi törvényhatóságok küldenek ki. De a megyei és városi törvényhatóságok együtt csak kétszer annyi felsőházi tagot választa­nak, mint az a legföljebb száz olyan nagy­­birtokos, aki a születési arisztokráciához tartozik, és évenként háromezer arany­korona földadót fizet. Az ilyen nagybirtoko­soknak tehát enyhe számvetéssel , húsz­ezer szavazatuk lesz fejenként a felsőházi tagok kiküldésénél, az átlagos magyar vá­lasztókhoz képest Olyan részletkérdésekről igazán ne essék szó, hogy a felsőházba csak a munkaadói szervezetek küldhetnek ki delegátusokat. A felsőházról szerkesztett törvényjavaslat tu­dós kodifikátorai alighanem igen távol áll­hatnak a gazdasági élettől, mert azt hiszik, hogy a gazdasági termelés folyamata­­ csupán munkaadókból áll, és a munkaadók munkások nélkül is megoldhatják a terme­lés feladatait. Végleges ítéletet, és végleges bírálatot nem lehet mondani a felsőház konstrukciójára nézve kidolgozott törvényjavaslatról, mert például nem tudjuk még azt, nem fogja-e az új megyei törvényjavaslat fentartani a viri­­lizmus intézményét. Ebben az esetben a me­gyei törvényhatóságok kiküldöttei újból csak a nagybirtok érdekeit képviselnék, egé­szen úgy, mint a született főrendek jogutó­dai, és a nagybirtokosok által kiküldött fel­­sőházi tagok. Egy azonban már bizonyos : az a felső­ház, amelyet a Bethlen-féle törvényjavaslat koncipiál meg, teljesen elég volna arra, hogy megakassza és bénává tegye a de­mokratikus választói jog alapján kiküldött képviselőház tevékenységét. Az ilyen felső­ház mellett Bethlen István gróf könnyű szív­vel tehetett volna engedményeket a válasz­tási rendszer fölépítésénél. Ezek az enged­mények azonban­­ nem történtek meg, és a kormány fentartotta magának a kinevezési jogot a képviselői mandátumok nagyobbik felére nézve, érthetetlen tehát az, miért­­szükséges a kinevezési rendszer által sza­bályozott képviselőház mellé az olyan felső­­ház, ahol jóelőre a reménytelen minoritás szerepére vannak kárhoztatva az olyan ta­gok, akik, több-kevesebb jóindulattal szólva, annyira­ amennyire a választásnak köszön­hetik tagsági jogukat a felsőházban. A választójogi javaslattal a kormány te­remt magának egy olyan képviselőházat, amely tihanyi visszhangja lesz Bethlen István gróf minden szavának. De ha a Ba­laton, amely a magyar tenger nevét viseli, beéri egyetlen tihanyi visszhanggal, akkor Bethlen István gróf részéről szerénytelenség az, ha két tihanyi visszhangot épít ki ma­gának, az egyiket az új képviselőházban, a másikat az új felsőházban. Nem­ tehetünk róla, mi azt hisszük, hogy egy reálpolitikus­nak mindig szüksége van az ellenzéki kri­tikára, még akkor is, ha autokratikus mód­szerekkel kormányoz, és saját akaratán kí­vül nem tűr meg más akaratot. Az a kettős visszhang, amelyet Bethlen István gróf akar biztosítani magának a parlament épületének két nagy üléstermé­ben, esetleg még veszélyessé válhatik Bethlen István gróf számára, mert ha az egyik és a másik ülésterem olyan híven fogja visszhangozni a miniszterelnök szavát, amint azt az egyik és a másik törvényjavas­lat biztosítja, akkor Bethlen István esetleg még abba a tévedésbe fog esni, hogy a par­lament nagy épületének két üléstermén kívül is van visszhangja szavának... Ilyen tévedéseknek pedig néha drága az áruk. Alt A 4­000 EOEDIA­­­K VIMA • polgári fogok harcon. Tipriet! a tu­­dom­ány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­­tek egyetértését Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom négy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. IIA kiefítig Magyarország megújhodását a demo­kráciától és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és özletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak, kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. XVI. ÉVFOLYAM 49. SZÁM­­ 1013-35 szerkesztette: perjesz l­ajos ♦ VASÁRNAP, 1925 MÁRCIUS 1 A német jobboldal az elnökválasztás kitolásával Luther kancellárra akarja ruházni az államfői jogokat (A Világ berlini tudósítójától.) Mint poli­tikai körökben hírlik, az új elnök megválasz­tása körülbelül öt hét múlva történik meg. Az új választást a birodalmi gyűlési választó­jog alapján fogják végrehajtani. Az első vá­lasztási fordulóban csak az lehet elnök, aki az összes szavazatok abszolút többségét kapja. Amennyiben ilyen jelölt nem volna, úgy a második választási forduló tizennégy nap múlva történik meg, egy újabb népsza­vazás keretében. Ebben a második forduló­ban már a relatív többség dönt. Ha a mint­egy 35 millió választó szavazata egyenlő arányban oszlana meg két jelölt között, akkor a sorshúzás dönt. A baloldali pártok a legnagyobb eréllyel azt követelik, hogy az új elnököt a legrövi­debb időn belül válasszák meg. Ezzel szem­ben a jobboldaliak minden módon arra tö­rekszenek, hogy az elnökválasztás idejét minél jobban kitolhassák. A Világ tudósítójának egy előkelő porosz államférfi­ az elnök halálával kapcsolatos eseményekre vonatkozóan a következőket mondotta: — A köztársaság a legnagyobb veszélyben van, ha ebben a kritikus órákban a köztár­sasági ■páftok néni fognak össze, tekintet nélkül a pártpolitikai különbségekre. Sze­rencsére megvan ennek a lehetősége. A re­publikánus pártok hajlandók a második választási ■ fordulóban közös jelöltet felállí­­tani. Ez a közös jelölt Marx dr. volt kancel­lár lesz.­ Több szocialista képviselő mon­dotta nekem, amikor föltettem azt a kér­dést, hogy Marxra fognak-e szavazni, hogy: veletek megyünk. Most az lenne a fontos, hogy a porosz kormányválság kérdését mi­nél gyorsabban megoldják. Marx dr. értékes személyét nem szabad a porosz kormány alakításáért folyó harcra elhasználni. Mint végleges megoldás, leghelyesebb az volna, ha a kormányválság megoldását egyelőre el-, halasztanák, és hivatalnok-kormányt állíta­nának fel. Ezt rendkívül egyszerűen lehetne megoldani: az első államtitkárokat minisz­terekké kellene kinevezni. Ez a miniszté­rium hat hónapig kormányozna. A jobboldali pártok javasolni fogják a parlamentben, hogy Luther dr. birodalmi kancellárt hosszabb időre bízzák meg a bi­rodalmi elnöki tisztség ideiglenes betöltésé­vel, és az elnökválasztást bizonytalan időre halasszák el. Ezzel szemben a baloldali pár­toknak az a véleménye,­­ hogy ez az indít­vány az alkotmány módosítását jelentené amelynek megszavazásához kétharmad­ több­ségre volna szükség. Parlamenti körökben úgy tudják, hogy az első választási fordulóra mindegyik párt kü­lön jelöltet fog állítani. A szocialisták Loeb­­birodami gyűlési elnököt, a centrum Marxot, a német nemzetiek Waltramot, a bíródat­i­gyűlés volt elnökét és a demokraták Peter­sent. A második fordulóban a köztársasági pártok, tehát a centrum, demokraták és szo­­ciálde­mokraták közös jelöltként Marx dr -t fogják fölléptetni. Teljesen kizárt dolog­hol" az első fordulóban a jelöltek közül bárki is abszolút többséget kapjon. A legna­­gyobb valószínűsége természetesen Marx dr. megválasztásának is. Zsidófalu nem kap letelepedési engedélyt Diósgyőrött (A Világ tudósítójától.) Diósgyőr község képviselőtestülete péntek délutáni ülésén olyan határozatot hozott, amelyről a kurzus legvadabb idején is legfeljebb csak álmodni merészeltek a reakció lovagjai. A képviselő­­testület Obholczer Béla helyettes gyárigaz­­gató javaslatára kimondotta, hogy zsidófajú idegennek letelepedési engedélyt a község területén nem ad. Erre a határozathozatalra az adott alkalmat, hogy Szente József pápai születésű iparos, aki évek óta Diósgyőrött lakik, letelepedési engedélyt kért. Szente József végigküzdötte a háborút, később pe­dig egy évtizedek óta Diósgyőrött lakó csa­ládból nősült. Szentének évek óta villany­szerelő műhelye van Diósgyőrött és most, hogy letelepedési engedélyért folyamodott, mindenki egészen természetesnek találta, hogy a letelepedési engedélyt a képviselő­­testület természetszerűleg meg fogja adni. Ligeti Béla főjegyző pártolólag terjesztette elő a kérelmet a kép­viselőtestület ülésén, amely az ilyen­ ügyeket néhány pillanat alatt meg is szokta szavazni. Most azonban meg­lepetésszerűen felszólalt Obholczer Béla és azt indítványozta, hogy zsidófajú idegennek ne adjanak letelepedési engedélyt. A kép­viselőtestület tagjainak legnagyobb része megütközéssel hallgatta a helyettes gyár­igazgató indítványát, de az indítványt hét szavazattöbbséggel mégis elfogadták, aminek az a magyarázata, hogy a képviselőtestületi tagok javarésze a gyár alkalmazottja és így Obholezer hivatalos hatalmától kellett fél­­niök. A határozatról írásban értesítették Szente Józsefet. Az írásos határozat a következőket mondja : „Zsidó faju voltára való tekintettel lete­lepedési engedély iránti kérelme elutasitta­­tott" . Érdekes, hogy Szente a legtöbb adót fizető iparosok közé tartozik Diósgyőrött, tagja az ipertestületnek és minden hazafias és községi célra mindig készséggel állt ren­delkezésre. Ezt a páratlanul álló esetet különben más érdekes ügyek is megelőzték. Tavaly június­ban, mikor a bírói szék Diósgyőrött meg­üresedett, a liberális polgárság és a mun­kásság az eddigi bírót, Miskovszky Ferenc nyugalmazott vasgyári felügyelőt jelölte, akit meg is választottak volna. Ám Obhol­czer megkezdte Miskovszky ellen a hadjá­ratot, mert a község eddigi érdemes bírája nem volt hajlandó Obholczernek deferálni és mert az a bűne is volt, hogy amikor Diós­győrött az ébredők pogromot akartak ren­dezni, ezt bírói hatalmával megakadályozta. Az ébredőik Kriszta György nyugalmazott erdőtanácsost léptették föl Misikovsz­kyval szemben, de már a választás előtt látni lehe­tett, hogy a szavazók kilencven százaléka Miskovszky Ferencet, az eddigi bírót fogja megválasztani. Az ébredők erre Hosszú­­falusy Lajos főszolgabírót arra akarták rá­venni, hogy ne jelölje Miskovszkyt. A fő­szolgabíró erre nem volt hajlandó, mire egy menekült főszolgabírót, Kádas Miklóst delegálták a bíróválasztás vezetésére. Kádas nem is jelölte Miskovszkyt, mire a választók legnagyobb része tartózkodott a szavazástól, úgy, hogy a bíróválasztásnál az arra jogo­sultaknak csak tíz százaléka szavazott le. A képviselőtestület választásánál az ébre­dők minden erőfeszítése dacára is a liberá­lis lista győzött. A pénteken hozott határo­zatot is csak úgy lehetett a képviselőtestület­ben keresztülvinni, hogy az ülést olyan napra tűzték ki, amikor tudták, hogy a kép­viselőtestület munkás tagjai a gyárban való elfoglaltságuk miatt az ülésen nem vehetnek részt.­­ ’ égben na''’ fölháborodást keltett ez a határozat, és máris megindult ellene az akció. A jövő héten egy háromszáz tagú küldöttség keresi föl Zsóry György borsod­­vármegyei alispánt, akitől a magyar törvé­nyekbe ütköző határozat megsemmisítését kérik. Ha a küldöttség nem éri el célját, akkor Huska Vilmos és Reisinger Ferenc nemzetgyűlési képviselők vezetésével küldött­ség fogja fölkeresni Rakovszky Iván belügy­minisztert. A küldöttség egyúttal Walkó Lajos kereskedelmi miniszternél is kihallga­tásra jelentkezik, akinek tudtára akarják adni, hogy Obholczer Béla feltűnően többet foglalkozik politikával, mint a diósgyőri gyár dolgaival. Fritz Ebert Egy agyonhajszolt ember pihenni tért. Az évek óta szívósan folytatott, kíméletlen és makacs rágalmazási hadjárat elérte célját. Bizonyítani ugyan semmit nem tudtak a rágalmazók saját rosszhiszeműségükön kívül, de azért f­elejtették a vadat és a német birodalom temeti elnökét. Akármilyen robusztus szervezet volt is Ebert, nem bírta tovább a hajszát. Álmatlan éjszakákról panaszkodott, idegrendszere kezdte fölmondani a szolgálatot, és amikor most egy akut betegséggel kellett volna meg­küzdenie, nem bírta a küzdelmet, pedig még csak ötvennégy esztendős volt... Ébert soha nem szerepelt a német parlamentáris élet nagy szónokai között, egészen elnökké vá­lasztásáig soha nem keresett és nem vállalt dekoratív szerepet a német politikában, sze­retett meghúzódni a háttér clair-obscur­­jében és negyvennyolc éves korára mégis az államfői polcig emelkedett, mert okos ember volt, és tisztességes ember. Ez az okos és tisztességes ember teljes három év óta állott a minden héten megújí­tott rágalmazási offenzíva központjában. Tehát nem halálának híre érkezik váratla­nul, hanem inkább az a csodálatos, miként bírta három egész évig az embertelen haj­szát Fritz Ebert. Azt a hajszát, amely egyen­ként vette célba Ebert családjának minden tagját és például fáradhatatlanul gúnyolta Ebert feleségét azért, amiért Ebertné néha személyesen i£ részt vett a takarításban, és néha segített szenet felhordani a pincéből, pedig azok, akik ismerősek voltak a biro­dalmi elnök családjánál, egyöntetűen okos, józan, jómodorú és ízléses asszonynak mon­dották az elnök feleségét. Ha Ebertné szakí­tott volna régi életével, amikor férje a né­m­et birodalom elnökévé lett, és lefoglalta volna azokat a reprezentációs alkalmakat, amelyek megnyílnak egy hatvanöt milliós ország államfőjének felesége előtt, akkor bizonyára még kíméletlenebb fegyverekhez nyúlnak azok, akik nem tudtak megnyu­godni abbatt, hogy egy nyergessegéd és kocs­­máros vegye át a legmagasabb állami polcot a német birodalomban. Pedig a német birodalom és a­ német nép sok szerencsétlen­séget, sok csapást, sok rettenetes veszteséget takarított volna meg akkor, ha abban a Hohenzolern-hercegben, aki II. Vilmos né­ven harmincegy esztendeig ült a trónon, legalább egy kis töredék van meg Fritz Ebert tiszta judiciumából, nyugodt tárgyilagossá­gából és nagyszerű felelősségérzéséből... Furcsa időket élünk. Egyre világosabban bontakozik ki most a kétségbevonhatatlan hitelességű történeti aktákból, milyen ka­­tasztrófális következményekkel járt Német­országra nézve II. Vilmos beteges önimádata, patologikus hiúsága, menthetetlen felületes­sége, rapszodikus ötletszerűsége, fegyelme­zetlen gondolkodása, fegyelmezetlen nyelve, és egyre groteszkebb az a szerep, amelyet második feleségének oldalán játszik a volt császár a doorni kastélyban, de azért még mindig akadnak német városok, amelyek szükségesnek látják, hogy II. Vilmosról ke­reszteljenek el uccokat. Fritz Ebert kihűlt testénél pedig azt kell mondani, hogy a né­met birodalom elnöke számára alighanem megváltás volt a halál. Pedig akkor, ha a történetírás fog ítélni Ebert szerepéről, az ítélet nem hangozhatik másként, mint úgy, hogy Fritz Ebert mintaszerűen teljesítette az államfői kötelességeket, mindig helyes úton és talán egyetlen súlyosabb tévedés nélkül. A csendes karrier Fritz Ebert mindössze másfél évvel a háború kitörése előtt kapott mandátumot, negyvenkettedik évében, és a német közvéle­mény nagy része még a háború vége felé sem ismerte Ebert nevét. Pedig Ebert akkor, amikor képviselővé lett, már jelentékeny szerepet töltött be a szocialista párt életében, és 1905-től fogva volt tagja a szocialista pártvezetőségnek, azonkívül pedig igen súlyos szava volt a szakszervezeti mozga­lomban. De azért a szocialista párt széles tömegei is csak keveset tudtak róla, mert Ebert tekintélyét és befolyását nem a párt nagy, zajos csatáiban építette ki. A szocia­lista párt vezérkarának bizalmából lett a szocialista párt vezérévé Ebert, nem nyilvá­nos szereplése alapján. A szakszervezeti életben azonban, majd pedig a szocialista párt választmányában egyre nagyobb feltűnést keltett Ebert min­dig higgadt judiciuma, tiszta előrelátása, szinte csalhatatlan józansága, és mialatt ki­felé mások mondták az érdekes beszédeket a szocialista párt nevében, mások kapták meg a tömegek tapsait, mások foglalkoztatták a német közvéleményt, a színfalak mögött egyre inkább Ebert tanácsához és irányítás

Next