Világ, 1925. április (16. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-01 / 74. szám

Kényszeregyesség a Közjogban Bethlen István gróf miniszterelnök rá­lövetett a király vonatára, azután beterjesz­tette a Habsburgokat detronizáló törvény­­javaslatot és mikor a nemzetgyűlés azt el­fogadta, a kormányzói jóváhagyás után el­lenjegyezte. A főrendiházi törvényjavaslat bi­zottsági tárgyalása során álláspontját azon­ban részben revideálta. Hangsúlyozta, hogy a­ Habsburgoknak érdemeik vannak, ezért különleges elbírálásra tarthatnak számot és a Habsburg-ház magyar állampolgár tagjai­nak örökös főrendiházi tagságot biztosít. Ha a miniszterelnök a Habsburg-ház most élő tagjainak az ország körül teljesített ér­demeire céloz, nem értjük álláspontját. Nem tudjuk, hogy miért kell kivételes bánás­módot tanúsítani az ország valamelyik lako­sával szemben, csak azért, mert véletlenül rokonságban van a detronizált dinasztiával. Ha azonban a Habsburg-ház történelmi érdemeire hivatkozik és ezért akar kivételes bánásmódot biztosítani, akkor teljes tiszte­lettel van néhány megjegyzésünk. Előre­­bocsátjuk, hogy nem akarjuk az apák bű­neiért a fiúkat büntetni, és ezért kívánunk egyenlő elbánást a Habsburg-házból szár­mazó magyar állampolgárok számára, mint a többiekére. Ha a Habsburg-ház érdemeit annyira mél­tányolja a miniszterelnök, miért terjesztette be a detronizáló javaslatot ? Vagy talán kényszer volt az egyik javaslat és kénysze­ren alapszik a másik is és ötven százalékos kényszeregyességet köt ? A Habsburg-ház négyszáz éves történelmi szerepéről nekünk az a véleményünk, ami Bethlen István grófnak volt, amikor még n­em volt miniszterelnök, hanem mint egy­­szerű ta­rtúlyhatósági bizottsági tag, majd ára 11­1 Világ a polgári Jogos­ harcosa. Tetteti a tu­­domány, a m­­­észM­ég a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyengéket, az elnyomottakat, az Üldözötteket. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­­tek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­­daasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. XVI. ÉVFOLYAM 74. SZÁM , 1913-35 szerkesztette: pi­ijesz lajos ♦ SZERDA, 1925 ÁPRILIS 1 Harminchat óra alatt Két hónap Párizsban a rojalista diákok tüntettek Scelle professzor ellen, aki a jogi fakultás tanára és egyúttal Herriot minisztériumának osztályfőnöke. A rojalista diákok megakadá­lyozták a professzor előadását, az utcán összeverekedtek a republikánus diákokkal és botrányokat okoztak a Sorbonne falain belül. Szombaton voltak ezek a tüntetések, a késő délutáni órákban és a párizsi járásbíró­ság hétfőn reggel már kéthónapi fogházra ítélte a tüntetések vezetőjét és fentartotta azoknak a vizsgálati fogságát, akiket a rendőrség a tüntetés alkalmából előállított és akik fölött pénteken hoz ítéletet a Seine­­département büntetőbírája. A jogi fakultás dékánját, Barthélemy professzort, aki nem avatkozott bele az egyetem falain belül a tüntetésekbe és nem akarta rendbírságal sújtani a diákokat, ugyanekkor a francia közoktatási miniszter állásától felfüggesztette. Harminchat óra alatt ítélkezett a tüntető diákok fölött a francia büntetőbíróság és harminchat órán belül csinált rendet az egyetemen a francia közoktatásügyi minisz­ter. Harminchat órán belül s nem huszon­négy órán belül, nyilván azért, mert vasár­nap esett közbe, különben huszonnégy óra alatt rendet teremtett volna a francia kor­mány a Sorbonne-on és rendet teremtett volna a francia kormány az egyetemen, ami­kor arról volt szó, hogy bárki, vagy bár­milyen diákcsoportosulás meg akar akadá­lyozni egy tanárt abban, hogy előadha­t, vagy diákokat abban, hogy leckét hallgat­hassanak. Az egyetem szabadságát Francia­­országban úgy értelmezik, hogy az egyetem Szabadsága a tanítás szabadságát és a tanu­lás szabadságát jelenti, nem pedig a tünte­tések szabadságát és még kevésbé a vereke­­d­ések szabadságát. Harminchat órán belül rendet csinált a francia kormány a párizsi egyetemen, amint hogy az ilyen rendcsináláshoz, ha ne esik közbe vasárnap, elég huszonnégy óra is. Amit harminchat óra alatt elmulaszt vala­melyik kormány, azt nehéz azután helyre­hozni néha harminchat esztendő alatt is. mint függetlenségi párti képviselő, aktív részt vett a nemzeti ellenállásban, amikor az ország túlnyomó többsége úgy találta, hogy a király a jogai­,, érvényesítésében összeütközött a nemzet jogaival.* Az állampolgári kötelesség teljesítése nem érdem és így nem lehet az érdem akkor sem, ha ezt a Habsburg-ház tagjai teljesítik is. Ha az ősök érdemeit nézzük, akkor pedig ott látjuk — hogy messzebb ne menjünk — a Bach-korszak pacifikátorát. Akkor ott látjuk négyszáz éven keresztül a Gesammt­monarchie politikáját, amely ellen, Pro Li­bertate, századokon keresztül a nemzet leg­jobbjai mentek a bitófa alá, vagy szám­űzetésbe. Nem látunk tehát semmiféle okot arra, hogy bármilyen mértékben is visszaszívás történjék a detronizáló törvényen. Ez a tör­vény az ország nagy többségének meggyőző­déséből fakadt és semmiféle szükség sincs arra, hogy a miniszterelnök kényszeregyes­­séggel a detronizált família bármelyik tagjá­nak kivételes bánásmódot nyújtson. Valószínűleg Marx lesz a német köztársasági pártok közös jelöltje (A Világ berlini tudósítójától.) A jobb­oldali pártok körében a második elnök­­választásra vonatkozóan megindult a küzde­lem az irányban, hogy ki legyen a jobboldal közös jelöltje. A jobboldali pártok egy része azt szeretné, ha újból Jarres dr.-t jelölnék. Ezt a csoportot Stresemann külügyminiszter vezeti, aki tudvalévőjén már­ az első pillanat­tól fogva lanszírozta Jarres személyét és most is föltétlenül ragaszkodik hozzá. A Zeit hasábjain a lehető legélesebben száll síkra Jarres újból való jelölése mellett. Stresemannak Jarres iránt való feltűnő szim­pátiája arra vezethető vissza, hogy a német külügyminiszter igen rossz viszonyban van Gessler hadügyminiszterrel és minden áron meg akarja akadályozni azt, hogy a polgári pártok együttesen őt jelöljék. Már az első választásnál is Stresemann volt az, aki egész tekintélye latbavetésével meghiúsította Gess­­lernek a polgári pártok által való jelölését. A jobboldali pártok másik része azonban azért szeretné Gessler jelölését, mert azt hiszik, hogy ezáltal a demokratákat kénysze­­ríthetnék arra, hogy velük együtt menjenek. A demokrata párt viszont a legszilárdabban kitart amellett a fölfogása melett, hogy a republikánus pártinak közös jelölttel kell a második választási fordulónál fölvenni a harcot. Ma már csaknem bizonyosra vehető, h hogy a köztársasági pártok közös jelöltje Marx dr. lesz. Mars jelöltségével kapcsolat­ban egyébként a mai napon rendkívül érde­kes kombináció merült föl. A centrum és a szociáldemokraták között ugyanis tárgyalá­sok indultak meg arra vonatkozóan, hogy úgy tesznek mind a két párt kívánságainak eleget, hogy föloszlatják a porosz ország­­gyűlést és az új választásokat április hu­szonhatodikára, az elnökválasztás napjára tűzik ki. Ez az új választás, az eddigi ered­mények szerint, a weimari­ koalíció pártjai­nak biztosítaná Poroszországban az abszo­lút többséget és ily módon Braun Ottót, a szociáldemokrata párt elnökjelöltjét ismét porosz miniszterelnökké választanák, míg Marx dr. megkapná a birodalmi elnöki szé­ket. A weimari pártok a két választásnál kölcsönösen támogatnák egymást és ily­módon úgy Poroszországban, mint a biro­dalmi elnökválasztásnál győzelemre segíte­nék a köztársasági blokkot. Politikai körökben általában ezt a meg­oldást rendkívül ügyesnek tartják és azt hi­szik, hogy ilyen módon a jobboldali pártokat súlyos és teljes veresét­ fogja érni. A porosz­­országi választásoknál a legsúlyosabb vesz­teség a kommunista pártot érte. Ez a párt úgy a birodalmi gyűlésben, mint a porosz országgyűlésen rendszeresen támogatta a jobboldali pártokat a weimari koalícióval szemben. Tekintettel a kommunisták súlyos vereségére, a weimari koalíció pártjai most a porosz országgyűlés feloszlatását és az új választások sürgős kiírását fogják követelni, mert a birodalmi elnöki választások szava­zatainak eredménye szerint Poroszországban a weimari koalíció teljes egymillió szavazat­tal kapott többet, mint a jobboldali pártok a kommunistákkal együtt, így tehát, ha eze­ket a szavazatokat vesszük számításba a porosz országgyűlési választásisai is, az új porosz parlamentben a weimari koalíciónak abszolút többsége lesz. A birodalmi gyűlés összeülése után azon­nal megkezdődtek a tárgyalások az új elnök jelölésére vonatkozóan. A centrum Parla­menti frakciója ma ülést tartott és mindjárt határozatot fogadtak el, amelyben a másik két republikánus pártnak javasolták Marx dr­nak együttes jelölését. A centrumnak ez az elhatározása kellemetlen feltűnést keltett a szociáldemokratáknál, de különösen a demokratáknál, és rossznéven veszik a centrumtól,­­hogy ilyen elhamarkodott hatá­rozatot hoztak, anélkül, hogy a weimari koalíció másik két pártjával előzetesen erről tanácskoztak volna. A centrumnak ez az el­hamarkodott határozata olyan színben tün­teti föl a pártot, mintha Marxot egyedül is hajlandók volnának jelölni. A centrum jobb­szárnya még mindig erősen dolgozik Steger­­wald érdekében. A pártvezetőség igyekszik úgy föltüntetni a határozatot, mintha ez csak javaslat és nem végleges elhatározás volna. A demokraták és szocialisták holnap döntenek a közös jelölésről (A Világ berlini tudósítójától.) A weimari koalíció pártjai a porosz­ országgyűlésben először Braun szociáldemokrata elnökjelölt­ségében állapodtak meg. Ez a tény olyan híresztelésekre adott alkalmat, mintha a centrum és a szociáldemokraták közt meg­egyezés jött volna létre olyan értelemben, mintha a köztársasági pártok a birodalmi elnöki székre együttesen Marxot jelölnék. A centrum azonban ragaszkodott saját je­löltjéhez, mire a demokraták ajánlatára a szociáldemokraták is beleegyeztek abba, hogy a r­ost megválasztott porosz miniszter­­elnököt jelöljék. .A centrum országos vezetősége elhatá­rozta, hogy a második választási forduló­ban ismét Marx dr.-t jelöli. A demokraták holnap, a szociáldemokraták holnapután foglalnak véglegesen állást az elnök jelölé­sének kérdésében. Számolnak azzal, hogy mindkét párt eláll a külön jelölt felállításá­tól, csakhogy a köztársasági pártok közös jelöltet kandidálhassanak. Hollpachtot, a demokraták­ jelöltjét, táviratilag Berlinbe hívták. A jobboldali blokk holnap dönt afölött, hogy Jarrest ismét jelöljék-e vagy sem. A Berliner Tageblatt értesülése sze­rint a német nemzetiek számolnak azzal, hogy Jarres visszalép a jelöltségtől. A porosz miniszterelnökválasztás Berlinből jelentik. A porosz országgyűlé­sen a miniszterelnöki választáson összesen 436 szavazatot adtak le. Ebből 211 szavazat esett a demokrata Höpker-Aschhoff képvise­lőre, aki a mostani minisztérium pénzügy­minisztere, 176 szavazatot kaplott Peter dr., volt leszerelési biztos és 43 szavazat esett a kommunista Pieckre, 6 szavazócédula kitöl­tetlen volt. Hörker-Aschhoff és Peter dr. között pótválasztásra kerül a sor. ­B1 Interpelláció a focsani pogrom miatt Bukarestből jelentik. A szenátusban Sa­­nielevici szenátor a következő interpellációt intézte a belügyminiszterhez: Van-e tudomása a miniszter­ úrnak hogy március­ 17-én, amikor a focsani-i bíróság­nak ítélkeznie kellett volna az előre rg­­fontolt ,gyilkosságnál vádolt Zelea-Codreanu ügyében. Focsani városát óriási tömegben lentik el a diákok és a zavarosban halászó alakok, akiket úgyszólván vagonizála­k vit­tek oda abból a célból, hogy a tárgyalás napján Focsaniban a békés zsidó családokat üldözőbe vegyék. Tudja-e a miniszter úr, hogy e diáktömeg­nek, amelyet egész betörőbanda támogatott, amikor az utcákon és különböző helyisé­gekben dicsőítette a bűntettet, az úgyneve-­ zett katonai és rendőri készültség ellenére sikerült lerombolnia a zsidó kereskedők üzleteit, miközben azok berendezését porrá zúzták, vagy az uccára hajították. Tudja-e a miniszter úr, hogy a bandák behatoltak a zsidó­k imaházaiba, ahol lerom­bolták és megszentségtelenítették az oltáro­kat és valóságos pogromot rendez. ". Tudja-e a miniszter úr, hogy ezeket a vandalizmusokat a helyi hatóságok és a hadsereg szeme láttára követték el anélkül, hogy a rombolás munkájának megakadályo­zására bárminő kísérletet tettek volna. Milyőn intézkedéseket szándékszik tenni a miniszter, hogy ezek­­ a szégyenletes esemé­nyek még ne ismétlődjenek? Az interpellációt kiadták a belügyminisz­ternek és­ azután folytatták a közigazgatási­ reform vitáját. A Világ Magyarország megújhodását a dem­oo­kráciától és a fokozott műveltségtől várja. Nita veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazát szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. A Világ ereje a tiszta meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat ü­zen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak, kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. Osztályuralom A miniszterelnök ma a választójogi bizott­ság ülésén azzal vádolta meg a szociál­demokrata pártot, hogy osztályuralmat akar és ugyanekkor mindjárt kifejezte azt a politikáját is, hogy neki a polgárság ural­mának fentartása és megerősítése a prog­ramja. Azt lehetne mondani, hogy amikor a miniszterelnök osztályuralomra való törek­véssel vádolta meg a szociáldemokrata pár­tot, egyúttal maga is a polgárság osztály­uralmát hirdette és vallotta: ezt lehetne mondani, ha ezek a szavak az osztályura­lommal nem volnának csupán játékok és nem szolgálnának csupán arra, hogy elföd­jék az igazságot. Két tévedése van a miniszterelnöknek egyetlenegy megállapításában és ezt a két tévedést kell mindenekelőtt kibogozni a sza­vak burkolatából. Az egyik tévedése az, hogy a szociáldemokrata párt osztályural­mat akar, a másik tévedése pedig az, hogy ő viszont a polgárság uralmát akarja. Éppen úgy akarja­­ a polgárság uralmát, ahogy a szociáldemokrata párt a maga osztályural­mát akarja, vagyis nem akarja, de mondja, holott a szociáldemokrata párt ezt az osz­tályuralmi törekvést sem vallja és nem mondja, nem hirdeti és nem állítja. A szo­ciáldemokrata párt esztendők óta azt han­goztatja, hogy nem akar osztályuralmat és hogy az a törekvése, hogy a magyar politi­kában az igazi demokrácia és az igazi alkot­mányosság szelleme érvényesüljön. Ezt je­lentette ki a szociáldemokrata párt akkor, amikor képviselői először foglaltak helyet a nemzetgyűlésben és az a deklaráció, ame­lyet akkoron Peidl Gyula a párt nevében felolvasott, éppen úgy nem hagyott fenn ebben a kérdésben kétséget, mint ahog­y a szociáldemokrata párt egyetlen megnyilat­kozása sem volt a politikai életben olyan, amely a legkevésbé is azt jelentette volna, mintha ez a párt osztályuralmi célokat szol­gálna. Ahogy a szociáldemokrata párt a polgári ellenzékkel való­ együttműködésben becsü­letesen kitartott a küzdelem céljai mellett, úgy éppen a­­fővárosi,­választások kérdésé­ben is mérsékletével megmutatta már, hogy sem párturalomra, sem pártdiktatúrára nem törekszik. A magyarországi szociáldemokrata pártnak ez a magatartása nem­ is lehet meg­­lepő, hiszen ez a párt ugyanazokon az elvi alapokon áll, amelyeken a franciaországi, németországi és olaszországi többségi szo­ciáldemokrata pártok állanak és ezek a pár­tok is hasonlóképpen mindenütt, minden osztályuralmi cél nélkül együtt haladnak és együtt­működnek azokkal a polgári pártok­kal, amelyek a haladás, a szabadelvűség és a demokrácia ügyét szolgálják. A német­­országi többségi szociáldemokrata párt soha egy pillanatra nem szegte meg a hűséget, sem a centrumban, sem a német demokrata párttal szemben és azokban a nagy küzdel­mekben, amelyeket a­­ ném­et polgárság a spartakus­ törekvések ellen folytatott,­ a né­met szociáldemokrácia volt az, amely elha­tározottságával és erejével megtörte és le­igázta a kommunista veszedelmet. A szo­cialista Noske mentette meg Németországot a baloldali diktatúrától és a szociáldemokrá­cia soha semmiféle fényében Németország­ban nem­­adott okot arra, sem a centrum­nak, sem pedig a polgári demokráciának, hogy osztályuralmi törekvéséért szemrehá­nyást kapjon. Franciaországban a többségi szociáldemokrácia anélkül, hogy részt venne a kormányzatban, nyíltan és becsületesen támogatja az Herriot-kormányt és Olasz­országban, mialatt a kommunisták benn a parlamentben támogatják Mussolini parla­mentarizmusát, künn a Mont Aventinón a többi polgári párttal együtt védelmezik a közszabadságot. Nincs európai politikus,­ aki akár Otto Braunt, akár­ Leon Blumt, akár pedig Philipp­o Turattt osztályuralmi törek­vésekkel vádolhatná meg. Ezt a vádat a többségi szociáldemokrácia­­ programjával szemben Bethlen István gróf miniszterelnök tartotta fenn magának a választójogi bizott­­ság mai ülésén. Ha osztályharcnak és osztályuralomnak veszedelméről volna, szó, ha ilyen veszede­lem ténylegesen fennáll, ha ilyen törekvésre a magyarországi szociáldemokrata párt bár­mikor okot adott volna, akkor Bethlen István miniszterelnöknek igaza volna abban a megállapításában, hogy ő a bolgárság uralmát védelmezi! Csakhogy amint nincse­nek ilyen törekvések, úgy szavakkal való játék csupán, amiko­­r Bethlen István erőf ,a polgárság uralmának nevezi azt a reakciót, amelyet, ő képvisel és amelyet, éppen a vá­lasztási törvény révén állandósítani akar. Ha Bethlen Is­tván azt hiszi, hogy­ an a poli­tika,­ amelyet ő képvisel, a polgárság urai-

Next