Világ, 1925. április (16. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-01 / 74. szám

2 1925. április T. VIE.C. mát jelenti, akkor a polgárság nyilván­valóan nagyon könnyen hajlandó lemondani uralmának erről a formájáról, mert­ a pol­gárság nem igen szereti azt az uralmat és nem igen gyönyörködhetik abban, amely egész társadalmi politikájában, egész világ­nézetében és egész gazdasági politikájában csak arra alkalmas, hogy a polgárság erejét gyöngítse és veszélyeztesse. Az a politika, amelyet mi reakciónak mondunk és amelyet ime Bethlen István gróf polgári politikának mond, nálunk a középosztály teljes anyagi és erkölcsi megsemmisülését jelenti. Az ipar és a kereskedelem válságát eredményezte, az állami tisztviselői kar örök szegénységi foga­dalmát hozta, a magántisztviselők és a ma­gánalkalmazottak kétségbeejtő küzdelmét szülte és a lateinereket katasztrófába so­dorta. Ha ez az a polgári politika, amelyet Bethlen István gróf a szoci­ptokrata párt osztályuralmától a polgárság valóban nem tudni^^^Ha is féljen job­ban, ettől az osztálymimimtól, vagy pedig a Bethlen István gróf védelmétől. Másról van itt szó. Arról van itt szó, hogy a szociáldemokrata párt becsületesen har­colt a polgári ellenzékkel együtt a köz­szabadságokért, a demokráciáért­­, a szabad gazdasági rendért. Arról van itt szó, hogy a miniszterelnök éket akar verni a polgárság és a munkásság közé, arról van itt szó, hogy a miniszterelnök meg akarja bontani a har­cos ellenzék egységes küzdelmét és arról van itt szó, hogy a polgárság számára rém­képek festésével akarja kedvessé és egyedül üdvözítővé tenni a reakciót. Nem a polgár­ság uralmáról van itt szó, hanem Bethlen István gróf uralmáról... A jogügyi bizottság letárgyalta a felsőházi javaslatot A nemzetgyűlés közjogi és igazságügyi együt­tes bizottsága kedden délután 5 órakor Platthy György elnöklete alatt ülést tartott, amelyen folytatta az országgyűlés felsőházáról szóló tör­vényjavaslat részletes tárgyalását. A 17. szakasznál, amely az örökös főrendiházi tagsági joggal fölruházott családoknál vezetett családkönyvről szól, Illés József előadó új be­kezdést javasol. E szerint a családkönyvbe a törvény életbeléptetésétől számított 15 nap alatt be kell iktatni az eddig föl nem vett azokat a jogosult családtagokat is, amelyeknek az utolsó beiktatás után adományozták az örökös főren­diházi tagsági jogot. A 19. szakasznál, amely a szervezetek és in­tézmények részéről kiküldendő felsőházi tagok választásáról rendelkezik, Orsfy Imre szóvá­­teszi, hogy eszerint az ü­gyvédi kamarák együt­tesen két tagot választanak, a későbbi 21. §-ban pedig meg van határozva a Budapesti Ügyvédi Kamara választási joga. Szerinte vagy úgy kell segíteni ezen az anomálián, hogy a 19. §-ba föl kell venni, hogy a két tag közül az egyiket a budapesti kamara választja, vagy pedig a 21. §-ból kell kihagyni azt a részt, hogy „de legfel­jebb összesen tíz kiküldöttet". A miniszterelnök az utóbbi módosítást magáévá teszi, mire a sza­kaszt ezzel a módosítással fogadja el a bizott­ság. Ugron Gábor szükségesnek tartaná, hogy a közgazdaság három legnagyobb ága, az Orszá­gos Magyar Gazdasági Egyesület, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés és a Gyáriparo­sok Országos Szövetsége is képviseletet nyerjen. Nagy Emil azt javasolja, hogy az OKH és a Hangya is kapjon egyes képviseletet. Lukács György az Országos Közegészségügyi Tanácsnak és az Országos Képzőművészeti Tanácsnak kí­ván képviseletet. Bethlen István gróf miniszterelnök honorálni kívánja, hogy a vitézi szervezet képviselethez jusson. Javasolja, hogy egyéb tekintetben fo­gadja el a bizottság az eredeti szöveget válto­zatlanul. A 23. §-hoz, mely a kinevezésen alapuló felsőházi tagságról intézkedik, Nagy Emil szól hozzá. A bizottság a Nagy Emil által kifejtette­ket magáévá téve, kimondja, hogy a bizottsági jelentésbe felveendő, hogy a bizottság ezt a szakaszt azzal az értelmezéssel fogadta el, hogy az „érdemes polgárok közül" szavak alatt nők is értendők. Egyébként a paragrafust a bizottság az előadó stiláris módosításával fogadta el. Az előadó javasolja ezután, hogy a régi 26., 27. és 28. §-ok összevonassanak egy új 27. §-sá, amelynek szövege a következő volna: „A felső­házi tagságot megszűntnek kell kimondani arra a tagra nézve: 1. aki a meghívó vagy megbízó- levél bemutatását elmulasztja és mulasztását a felsőház elnökének hivatalos felszólítására sem pótolja; 2. aki az eskü letételét megtagadja vagy elmulasztja; 3. akinek működése az esküben fogadott kötelezettségével ellentétbe kerül. Aki­nek tagságát megszűntnek mondták ki, azt öt éven át az országgyűlés egyik házának tagjává sem lehet megválasztani." Rassay Károly aggályait fejti ki e szakasz intézkedései tekintetében. Szakítani kell az úgy­nevezett szocialista szakasszal, amelyhez fogható rendelkezés az egész világon nincs. Az angol parlamentben a kiűzés rendszerével távolítják el az érdemetlen képviselőt. Ezt a jogát azonban az angol parlament az utóbbi 50 év alatt csak közönséges bűncselekmények esetében gyako­rolta. Bethlen István gróf miniszterelnök: Ez a kérdés kapcsolatban van az alsóházban leteendő eskü kérdésével. A célzat az volt, hogy ez az eskü csak bizonyos kategóriákra vonatkozzék, a kinevezettek és a választottak kategóriájára, mert hiszen azok, akik méltóság révén kerül­nek be, amúgy is esküt tesznek hivataluknál fogva. Az esküben négy kérdés van rendezve. Első a magyar államhoz és nemzethez való hű­ség. A második szempont az, hogy az esküben azt mondjuk: az ország törvényeit meg nem tagadom. Tulajdonképpen azt kellene mondani, hogy: az ország törvényeit megtartom, — de ez kissé messzebbmenő kifejezés. Célunk az, hogy ne legyen folytatható olyan propaganda, amely a meghozott törvényeket úgy állítja be, hogy ezek érvénytelenek. Ennek a kérdésnek igen nagy jelentősége lehet sokféle szempontból, itt van például a trónfosztási törvény, vagy a köz­társasági propaganda stb. A harmadik szem­pont az, hogy­ a törvények megváltoztatására más módon, mint törvényes eszközökkel, nem törekszem. A negyedik szempont szintén bizo­nyos aktualitással bír, mert hiszen az utóbbi években a szélső balszárnyon bizonyos jelensé­geket tapasztaltunk arra nézve, hogy az illető párthoz tartozó urak utasításokat kaptak a kül­földről. Ez annyit jelent, hogy az ő független­ségük, szuverenitásuk csak részleges és külföld­ről rángatott drótemberekké válnak. Ez igenis olyan védekezés, amely figyelmeztet minden pártot, hogy erre a lejtőre ne induljon. A bizottság ezután a régi 26., 27. és 28. sza­kaszokat törli, s ezek helyébe az előadó által indítványozott új 27. szakaszt teszi, s azt vál­toztatás nélkül elfogadta. A régi 32. § előtt az­ előadó egy új szakaszt javasol, amely az országgyűlés két háza közötti konfliktusok rendezéséről intézkedik a követ­kezőképpen. Ha az országgyűlés egyik háza a másik ház által elfogadott törvényjavaslatot el­veti, vagy olyan változtatással küldi vissza a másik házhoz, amelyet az nem fogad el, az el­lentét kiegyenlítése együttes ülésben kíséreltetik meg a két háznak ama bizottságai által, ame­lyek a törvényjavaslat tárgyalását előkészítették. A bizottságok jelentést szerkesztenek a két ház közötti ellentétről, javaslatot tesznek, a javas­latot a házak külön-külön tárgyalják. A bizottság az új szakaszt elfogadta. A 42. szakasz után az előadó új 43. szakasz felvételét javasolja, amely a következőképpen szól „Az izraelita vallásfelekezet képviseletére hivatott felsőházi tag választásának szabályait az e törvény 6—11. és 22. szakaszában megállapí­tott szabályok figyelembevételével és az érdekelt hitközségekkel való tárgyalás alapján a vallás- és közoktatásügyi miniszter az igazságügymi­­niszterrel egyetértőleg állapítja meg. E rendele­tet a nevezett miniszterek bármikor módosíthat­ják." A 45. szakasznál a két ház között felmerülő konfliktusok elintézésére az előadó új második bekezdést javasol a következőkben: „Ha az or­szággyűlés két háza között az ellentétet a 30. szakaszban szabályozott eljárás háromszori meg­ismétlésével nem sikerül kiegyenlíteni, a kép­viselőház a törvényjavaslat első elfogadását kö­vető ülésszakban elhatározhatja, hogy a tör­­­vényjavaslatnak általa megállapított szövegét a felsőház hozzájárulása nélkül a kormányzó elé terjeszti. A kormányzó ilyen esetben, amennyi­ben az 1920. évi I. törvénycikk 13. szakaszában foglalt visszaküldési jogot nem kívánja gyako­rolni, vagy azt nem gyakorolhatja, az elébe ter­jesztett törvényjavaslatot vagy törvényként ki­hirdeti, vagy az 1920. évi XVII. törvénycikk 1. szakaszának korlátai között az országgyűlést feloszlatja. Ha az új választások alapján össze­ülő képviselőház a törvényjavaslatnak a kor­mányzó elé terjesztett szövegét változatlanul fentartja, a kormányzó azt 15 napon belül tör­vényként kihirdetni köteles." Többek hozzászólása után Bethlen István gróf kéri, hogy az erre vonatkozó szövegeket ne most állapítsák meg. Az appropriációs ja­vaslatot feltétlenül kiveendőnek tartja e tekin­tetben. A bizottság így határoz. A hátralevő szakaszokat változtatás nélkül elfogadták, s ez­zel a javaslatot részleteiben is letárgyalták. A bizottság ülése háromnegyed kilenc órakor ért véget. Ausztria: Európa egyik alapvető problémája (A Világ bécsi munkatársától.) A kis Ausztria — így hitte mindenki — Európa leg­kisebb problémája, legjelentéktelenebb gondja lesz. A valóságban pedig a gyönge Ausztria a legkeményebb dió, amelyet a béke gurított Európa asztalára a diplomácia nem kis fejtö­résére. Ausztria a háborúnak az a rokkantja, amelynek nem engedik meg, hogy mankót ve­gyen hóna alá és azzal pótolja leamputált vég­tagjait, így dülöngél egy lábon és ha jobbra hajlik, hogy megtámassza magát, balról hang­­zik fel a tiltakozás, ha pedig balra, jobbról is­métlődik meg a komédia. Elég utalni Benes dr. legújabb­ megnyilatkozására, amely szerint helyesli a német biztonsági paktumjavaslatot, de egy, csak egy feltétel mellett: ha Ausztriát örök időkre eltiltják a Németországhoz való csatlakozástól. Benes dr. eszes diplomata, vilá­gos fej és így rögtön tiszta logikával meg is mondta, hogy miért követeli ezt. Hogy lehet­séges-e megállítani a fejlődést útján, olyan kérdés, amelyet nem kell bolygatni. Kétségte­len azonban, hogy Ausztria Európa egyik alapvető problémája, legérdekesebb külpoliti­kai rejtvénye. Ausztria azonban nemcsak a külpolitikai konstellációnál fogva lett európai problémává, hanem belpolitikai okokból is. A külpolitikai nyomással szemben belpolitikai centrifugális erők is nemzetközi problémává tolják fel Ausztriát. Ha Ausztria hamarosan nem csatla­kozik valamelyik szomszédjához, úgy a kö­zépeurópai probléma nem nyer valamelyes el­fogadható megoldást, úgy felosztják ezt az or­szágot, vagy szétesik magától. Az osztrák bel­politikai probléma ma ebbe a formulába önt­hető : centralizmus vagy föderalizmus ? Ennek a problémának kettős alapja van: 1. egy álta­lános szociális jelensége a mai időknek: a növekvő ellentét város és vidék közt és 2. egy speciális osztrák: a nemzeti öntudat hiánya. A nagy monarchia kábele széthullt nemzeti államokra, amelyek ma nemzeti öntu­datukban élik ki magukat és amelyeknél, mint minden egységes nemzetnél, a szociális ellen­tétek ellenére is egységes keretbe foglalja a nemzeti öntudat, a hazafiasság az ország lakóit. Az ausztriai németek is csak olyan kis népcsoport volt itt a nagy monarchiában, mint a délszlávok, csehek és lengyelek. Min­den kis nemzetnek megengedték az egyesü­lést, sőt ezért zúzták össze a monarchia év­százados kereteit. Csak az ausztriai németek­nek nem szabad csatlakozni fajrokonaikhoz, német testvéreikhez. Ausztria hamis, megté­vesztő név e kis állam számára. Osztrák nép nincsen, osztrák hazafiság ismeretlen foga­lom. Osztrák —­ ez a szó jelentette a monar­chiában a cseh—horvát és egyéb nemzetiségek­ből kikerülő szoldateszkát és lakájhadat, amely a habsburgi monarchia „eszméjét" hor­dozta. Hiszen az úgynevezett mai bécsi közép­­osztály túlnyomórészben cseh, morva, magyar vagy más eredetű, de nem igazi, tiszta német származású. Osztrák nép nincs, csak a német népnek egy töredéke, amelyet erőszakkal tar­tanak vissza attól, hogy belső vágyát követve, egyesülhessen északi testvéreivel. Minthogy pedig ennél az országnál nincs meg a nemzeti öntudat összekapcsoló ereje, a társadalmi osztályellentétek feszítőereje na­gyobb, mint a határok összetartó­­ kerete. Amikor szociáldemokrata kormánya volt Ausztriának, a paraszt Tirol és Vorarlberg ko­molyan foglalkoztak az elszakadás gondolatá­val. Egyik Bajorországhoz, a másik Svájchoz akart csatlakozni. A világnézeti különbségeket itt nem hidalja át az egy nemzethez való tar­tozás tudata, mint a nemzeti államokban, amelyekben egy egész nép egyesítve van. Ez a tömeglélektani alapja az osztrák belpolitika fejlődésének, amely sok tekintetben iskolapél­dája a többi államokban is előbb vagy utóbb bekövetkező fejlődésnek. A magyar sajtó az osztrák belpolitika ese­ményeivel és fejlődésével meglehetős érdekte­lenül áll szemben. A magyar közvélemény nem kíséri oly figyelemmel a szomszédos ál­lam jelenének és jövőjének kialakulását, amint ez magyar szempontból is szükséges lenne. A magyar lapokban alig találni híreket azokról a tárgyalásokról, amelyek hosszú hó­napok óta folynak a bécsi kormány és a tar­tományok közt, anélkül, hogy eredményre ve­zetnének. Hiszen, mondják, csupán pénzügyi kérdésekről van szó, amelyek magasabb poli­tikai szempontokból nem érdekesek. Pedig ezek a pénzügyi alkotmány körül forgó tár­gyalások ez a lényegét érintik a kérdésnek. Mert nézzük csak a helyzetet: Ausztriának ma keresztényszociális szövetségi kormánya van. A kilenc szövetséges állam (tartomány) közül 8 szintén keresztény-szociális, csak Bécs van a szociáldemokraták kezében. A keresz­tényszociális szövetségi, tehát központi kor­mány, amelyet Seipel dr. vezetett, azzal a kö­veteléssel fordult a parlamenthez, hogy az összes állami adók kivetése és az adók ered­ményének az egyes tartományok közt való szétosztása a központi kormányra bízassák. És a keresztényszociális tartományok elvetet­ték saját pártjuk kormányának javaslatát, sőt megbuktatták Seipelt és Kienböcköt, akik a bécsi keresztényszociálisok vezetői és helyet­tük a tartományok föderalista politikájának bizalmi embereit, Rameket és Ahrert emelték hatalomra. Természetes, hogy ,a szociáldemok­rata párt ellenezte ezt. A­­szociáldemokrata bécsi városi vezetőség, amely száz és száz­­milliárdos adófölöslegekkel rendelkezik, nem hajlandó ezeket az adófölöslegeket a keresz­tényszociális többi tartományoknak átengedni, hanem a saját céljaira akarja felhasználni. Az egész kérdés nem volna nehéz pénzügyileg, ha minden tartomány költségvetése "aktív lenne. De bizony a helyzet nem ez. A kérdés azon­ban nemcsak pénzügyi, hanem politikai is. A pénzügyi kérdés csak az egyik oldala az érem­nek, amelynek másik oldalán a közigazgatási, iskolai és más ügyek vannak. A tartományok tehát azt követették, hogy teljes pénzügyi szuverenitást adjanak nekik. A hadsereg, csendőrség és posta kivételével, ne maradjon más a központi kormányzat kezében a kül­politika irányításán kívül. Az egész közigaz­gatás, iskolaügy, rendőrség, szóval az egész végrehajtó hatalom menjen át a tartományi kormányok kezébe. Ez lenne a föderalizmus megvalósítása. E föderalizmus előharcosai mindig Svájc példájára hivatkoznak, míg el­lenzői azt mondják : igaz, Svájc föderalista állam, de ez a föderalizmus és annak alkot­mánya organikus növekvő fejlődés ered­ménye, amennyiben ahhoz újabb és újabb részek csatlakoztak, úgy bővült a kantonális alkotmány is. Tehát a föderalista alkotmány ! Szériái vele nőtt az országgal. Ausztriában pedig egy centralista állam bopilana szét egy föderalista szövetséggé. Ez pedig alapvető különbség. Ezt a fölborulást nem lehet ott megállítani, ahol éppen akarja az ember. Ha pedig nagy ellentétek vannak a vidéki és a városi keresztényszociálisok között, el­­képzelhető, hogy milyenek az ellentétek köz­­tük és a szociáldemokraták közt. A tartomá­nyok félelme a központi kormányzattól tulaj­donképpen arra vezethető vissza, hogy mindig megvan a lehetősége a szociáldemokrata parla­menti többségnek és így a szociáldemokrata központi kormányzatnak is. Az indusztriális Bécs és a paraszt vidék ellentéte annál na­gyobb, mert Bécs lakossága az ország lakos­ságának egyharmad részét teszi ki. Minden más államban a főváros vonzóerejével tartja össze a vidéket. Ausztriában a vidék legszívesebben elszakadna Bécstől. Bécs csodálatos fejlődése a mai dekadens korban — ami a külön bécsi szanálás eredménye — még jobban növeli az ellentétet. Ép az utóbbi napokban merültek föl komoly polgári lapok hasábjain aggodalmak olyan politikusok részéről, akik nem az opti­mizmus szemüvegén át nézik az eseményeket. Aggodalmak az iránt, hogy az ellentéteknek ez a taszító ereje szétvetheti a kis Ausztriát. Hainisch Mihály dr., Ausztria szövetségi el­nöke, amikor a napokban a bécsi egyetemen díszdoktorrá avatták, azt mondotta: ha min­denkiben volna annyi osztrák patriotizmus, mint őbenne, akkor minden bajt megúszna A­usztria. ,,Österreich über alles, wenn es war will." De osztrák patriotizmus nincs és így nincs ennek a „népnek" egységes államfen­­tartó akarata sem. Ezért a széthúzás, a föde­ralizmus jelszava, amely föderalizmus csak arra volna jó, hogy előbb vagy utóbb minden tartomány csatlakozhatna oda, ahová akar. Csatlakozás Németországhoz, vagy ...? Kö­­zép-Európa szívében ez a nagy kérdőjel me­red. Ez az élő,­ szenvedő kérdőjel a háború egyedüli igazi rokkantja: Ausztria. Pereszlényi Pál Délig nem tudták megnyitni a nemzetgyűlés ülését (A Világ tudósítójától.) A nemzetgyűlés ma délelőtt tíz órára ülést hirdetett, de a képvise­lők legteljesebb részvétlensége miatt az ülést csak féltizenkettőkor tudta megnyitni Sci­­tovszky Béla elnök. Erődi Harrach Tihamér a mezőgazdasági hi­tel ügyében beterjeszti a bizottság jelentését. Putnoky Móric, mint a közigazgatási bizott­ság előadója, a fővárosi törvényt módosító egyszakaszos törvényjavaslat letárgyalásáról tesz jelentést. Ezután megkezdik a napirendre tűzött mentelmi ügyek tárgyalását. Mikovényi Jenő ismerteti a Kacziány Géza miniszteri tanácsos panaszára Zsilinszky Endre ellen megindult rágalmazási ügy iratait. Zsi­linszky Endre „őrizzük a geszti sírboltod” című cikkében szószátyárnak és sallangos negy­vennyolcasnak nevezte Kacziány Gézát. A nemzetgyűlés Zsilinszky mentelmi jogát felfüg­geszti. Jelentéktelen becsületsértési és rágal­mazási ügyekben felfüggesztik Krakker Kálmán és Peyer Károly mentelmi jogát. Nem függesz­tik fel Szabó József mentelmi jogát a székes­főváros munkaügyi bizottságának sérelmére el­­követetett rágalmazás és Hegedűs Györgynek mentelmi jogát egy hatóság előtti rágalmazási ügyben. Felfüggesztették azután Vanczák Já­nos és Szabó József mentelmi jogát, az utób­biét azért, mert azt állította Peyer Károlyról, hogy a Károlyi-éra alatt ő lövetett be a sztráj­koló munkásokba. Párbajvétségért kiadják még Rassay Károlyt és Bevárd Ágostont, akik egy­mással vívtak kardpárbajt. Maillot Nándor báró beterjeszti a külügyi, és gazdasági bizottság jelentését a Lengyelország­gal kötött kereskedelmi szerződés ügyében. Kéri a sürgősség kimondását. A Ház így ha­tároz. Az elnök indítványozza, hogy a nemzetgyű­lés legközelebbi ülését holnap délelőtt tíz óra­kor tartsa és annak napirendjére tűzze ki a fővárosi törvény kiegészítéséről, a mezőgazda­­sági hitelről és a Lengyelországgal kötött ke­reskedelmi szerződésről szóló törvényjavasla­tokat. Beck Lajos a napirendi javaslathoz szólva kifogásolja, hogy a plenáris ülésekkel párhu­zamosan bizottsági üléseket is tartanak, holott enélkül is állandóan tanácskozó- és határozat­­képtelen a nemzetgyűlés. Kéri az elnököt, hogy vagy a plenáris üléseket halassza el, vagy pe­dig a bizottsági üléseket tűzzék ki más időre. A többség az elnök napirendi indítványát elfogadja. Az indítványkönyvbe nincs bejegy­zés, az interpellációs könyvbe öt interpellációt jegyeztek be. Eckhardt Tibor a szerb határ­szélen elkövetett atrocitásokról és a kisbérletek ügyében, Kiss Menyhért az aszódi földreform­ról, Dénes István a keszthelyi földreformról és Szabó József a tatabányai bányászsztrájkról je­gyeztek be interpellációkat. Az elnök bejelenti, hogy a holnapi ülésen élőszóval csak Eckhardt és Kiss terjesztik elő interpellációik indokolá­sát. Szabó József interpellációját formai okok­ból törlik. Ezután fölolvassák Mayer János földműve­lésügyi miniszternek Bodó János interpelláció­jára adott írásbeli válaszát A válaszban kije­lenti a miniszter, hogy az O. F. B. ítélkezé­sébe bele nem avatkozhat, de a maga részéről mindent elkövet, hogy a földreform minél gyorsabban és minél sikeresebben fejeztessék be. Bodó János és a Ház a miniszter válaszát tudomásul veszi. Ezzel az ülés pár perccel ti­zenkét óra után véget ért. A --------- ■■nii viw ii A forradalom itt van, mindenütt: azok szervezetében, akik szenvednek, s azok han­gos tiltakozásában, akik gondolkodnak. JAÜRÉS. j

Next