Világ, 1925. április (16. évfolyam, 74-97. szám)

1925-04-30 / 97. szám

IQ 1926 április 50. VILÁG Dohnányi Ernő Amerikában karmesteri állást vállalt D­ohnányi Ernő, a kiváló magyar zon­goraművész, zeneszerző és karmester, az idén is, mint már néhány éve a szezon egyik részét Amerikában tölti és ott az Egyesült Államok nagyobb városaiban ad hangversenyeket. Január legelején érkezett Dohnányi New Yorkba, ahol azonnal meg­kezdette koncert-turnéját és azóta állan­dóan nagy sikereiről írnak az amerikai új­ságok. Ezidén azonban nemcsak mint pia­nista, de mint karmester is kitűnő sikerrel működött, sőt legutóbb önálló szerzői est­jéről olvastunk hosszú, magasztaló cikket. Ma az a hír érkezett Budapestre, hogy Dohnányi Ernő állandó állást vállalt Nemw Yorkban és jövőre a New­ York State Or­­chester karmestere lesz. Ehhez a híradáshoz azt fűzik hozzá, hogy Dohnányi azért nem szándékozik végleg el­hagyni a magyar fővárost, az idény egy részét Budapesten fogja tölteni és a Filhar­móniai Társulatnak néhány hangversenyét dirigálja. Dohnányi különben a jövő hó első felé­ben hazaérkezik és a filharmonikusok idei utolsó rendkívüli koncertjén Beethoven IX. szimfóniáját vezényli. (*) Német vendégjáték a Városi Színházban. A bécsi állami operaház tagjai szerdán Faust­tal kezdették meg két estére tervezett vendég­­szereplésüket. A címszerepet Georgewsky Ar­­nold énekelte lapos, kevés vivőerejű hanggal, Margitot Born Claire adta szép sikerrel. Szop­ránjának inkább dráma jellege van, középre­gisztere a legértékesebb, magassága élesedik. Kedvező megjelenése, ízléses játéka jól hatott. Manowarda József (Metistofeles) öblös bassz­­baritonját már régebbi látogatásaiból előnyö­sen ismeri közönségünk. Őszinte tetszéssel fo­gadták Fischer Ernő Valentinját is. A hazaiak közül Kőszeghyt, Kisfaludyt, Vermest és Áb­rányi karmestert említjük dicsérettel. (*) Pénteken a Carment játsszák a Wiener Staatsoper művészei a Városi Színházban, a címszerepben Anday Piroskával, a bécsi állami operaház magyar származású kiváló művész­nőjével ; Micaela Claire Born, Don José Fi­scher Niemann, a híres kamaraénekes és Es­­camillo Joseph Manovarda, a bécsiek ünne­pelt baritonistája lesz. (*) A Vígszínházban a hét minden estéjén a legfrissebb sikert, a Fanny és a cselédkér­­dés-t adják a premier nagyszerű szereposztá­sában. Az előadás külön szenzációja Gomba­szögi Frida dala, amelyet angol girlök kísére­tében ad elő.­­ Vasárnap délután a Csilla­­pok-at játsszák mérsékelt helyárakkal. (*) A legnépszerűbb női név ma Pesten a Dolly. Mert az egész város Hugó Hirsch bű­bájos és példátlanul mulatságos operettjéről beszél, amely a Városi Színház pazar előadá­sában a tavaszi szezon verhetetlen slágere lett A pompás és vidám operett e héten ma, csü­törtökön, szombaton és vasárnap este szerepel a Városi Színház műsorán. (*) Ilosvay Rózsi, Lázár Mária, Kompóthy Gyula, Bérczy Ernő, Makláry, Bánóczy, Sugár: a Renaissance Színház új Farkas Imre-ope­­rettjének a főszereplői. .A szombati bemutatón rendes helyárak. (*) Titta Ruffo a Városi Színházban. A Vá­rosi Színház jövő hetének nagy eseménye: Titta Ruffo vendégjátéka. A világ legnagyobb és legünnepeltebb baritonistája kedden, május 6-én kezdi meg vendégjátékát a Toscá­ban, Scarpia szerepében, amelyet Budapesten még nem énekelt. Partnere a címszerepben Watter K­ózsi, az Operáház művésznője lesz. Titta Ruffo első felléptére a jegyeket péntektől kezdve árusítja a Városi Színház pénztára és az összes jegyirodák. (*) Ilosvay Rózsi először játssza délután most vasárnap Az őszi szerelem-beli nagysikerű sze­repét. A többi főszereplők is a régiek : Simonyi Mária, Somlay, Harsányi, Makláry, Baló. (Renaissance Színház.) (*) Operett — világsiker — legolcsóbb hely­­árakkal. Nézze meg a Dolly-t a Városi Szín­házban. (*) Szibill a legszebb magyar operett, Szibill a legjobb magyar operett-előadás. Min­den este a Király­ Színházban. PÉNTEKEN, MÁJUS 1. MOZGÓKÉP-OTTHON PÉNTEKEN, MÁJUS 1. VIHAREMBER A FOX LEGBRAVÚROSABB VILÁGFILMJE THOMAS COTTINGHAN ESTELLE TAYLOR VESZEDELMES ASSZONY (A VILÁG LEGSZEBB ASSZONYA) LEWIS STONE ESTELLE TAYLOR MA UTOLJÁRA: CONSTANCE TALMADGE: „HÁZASSÁG — HATÁRIDŐRE!“ CLAIRE WINDSOR ÉS MAE BUSH: „MADAME JULIE SZALONJA* A MOZGÓKÉP-OTTHONBAN (4, 6, 8, 10) HANGVERSENYEK (*) Molnár Imre dalestje április 30-án lesz a Zeneakadémia nagytermében. Bach-, Brahms-, Wolf- és Strauss-szerzeményeken kívül egy XIX. század eleji ismeretlen diáknótáskönyv régi magyar dalai és népdalok lesznek műso­ron. Jegyek Rózsavölgyinél. (*) Huberman Bronislaw egyetlen szóló­es­télye május 16-án lesz. (Harmónia.) (*) Rózsavölgyi rendezései: Friedman Ignác ma, ápr­ 30. 7. félhatkor Komor IV. kamara­­zenekari estjén Csajkovszky h-moll zongora-, Scharf Philipp Saint Saens h-moll hegedűver­senyét adják el. Műsoron: Pfitzner Christelstein nyitány (először), Mozart: Deutsche Tänze. Molnár Imre dalestéje ma, ápr. 30. 7. fél­­kilenc. W­aldbauer—Kerpely máj. 1. Ravel kvartett, Beethoven op. 130 és a nagy Fuga op. 133. A Zeneművészeti Főiskola jubiláris nagy zene- és énekkari hangversenyei máj. 2. Liszt Erzsébet legenda, máj. 3. Az intézet régi mes­tereinek művei. Keyserling Herman, a nagy filozófus elő­adásai máj. 5. östliche und westliche Weisheit, máj. 7. Die neuentstehende Welt. M­amet Leopold, a kiváló bécsi zongora­művész estje máj. 7. A Waldbauer—Kerpely­ vonósnégyes társaság fennállásának 15 éves évfordulóján tisztelői két ünnepi hangversenyt rendeznek, máj. 6. klasszikus és máj. 12. magyar műsorral. Balázs Árpád magyar nótaestéi máj. 8. és 10. f­orvin Lili Barbara La Marr főszereplésével Az élük Im Orion-attrakció 8 felvonásban Burleszkek — Intim Pista — Híradók A lángoló hajó Tarnay Géza és Hajdú Ella a Városi Színház táncművészeinek fel­léptével ! 1. Donauwalzer 2. Orpheus Kankan Premier ma! Km­­­a i^mammsammamamma a ■ b? (*) A Kamara pénteki premierjén Guillotine. — Van a halálból visszatérés- Az első a kezdete fél öt órakor. CORSO: Nem akarok autót látni! A cirkusz , 4, •/­6, V«8, VslO URÁNIA: Nem akarok autót látni! Izlandi halászok 5, ■/*», VslO OMNI­A : Nem akarok autót látni! A cirkusz André 5, V«8, VslO Ma utoljára (*) Guillotine. — Van a halálból összatérés. A Kamara pénteki szenzációs premierjén. Első előadás kezdete fél öt órakor. S­PORT Meisl Hugó biztosra veszi az osztrák csapat győzelmét. A válogatott csapat tagjai csütörtök délután könnyű tréninget tartanak. Máriássy Lajos dr. szövetségi kapitány felkérésére Bo­dor Ödön, az MTK atlétikai trénere, könnyű futó- és labdatréningre fogja a reprezentatív játékosokat. A válogatottak tréningje a hun­­garia úti sporttelepen lesz. Szerdán az a hír terjedt el, hogy Zsák Károly bécsi játéka ké­tes. A csütörtöki tréningen bizonyára tisztá­zódni fog ez a kérdés és remélhetőleg nem lesz szükség arra, hogy az összeállításon vál­toztassanak. Tartalékkapusnak Fischer (VAC) van kijelölve, aki megjelenik a tréningen és ha Zsák tényleg lemondana a bécsi útról, akkor ő áll a magyar csapat kapujába. Bécsi­ben óriási érdeklődés mutatkozik a meccs iránt. A Hohe Warte pályát megfelelően kibő­vítették és szükség esetén ötvenezernél több nézőt is el tudnak helyezni. Az ülőhelyekre szóló belépőjegyeket már eladták és ha az idő kedvező lesz, akkor rekordbevételre számít a szövetség. Az osztrákok erősen bíznak abban, hogy a svájci és francia válogatott csapat fö­lötti győzelem után le fogják győzni Magyar­­ország válogatott csapatát is. Meisl Hugó nyi­latkozott az egyik bécsi lapban és kijelentette, hogy a magyar csapat összeállításából követ­keztetni tud az együttes határozottan nagy ké­pességére, de azért nem félti Ausztria váloga­tott csapatát. A bajnokság állása. A bajnoki mérkőzéser­ nagy részén már túl vannak a csapatok. A má­­jusi reprezentatív mérkőzések, valamint az an­gol meccsek, közben rövid néhány hét alatt be is fejeződik a pontokért való küzdelem. A tizenkét elsőosztályú csapatnak mindössze tizenhat meccse van már csak hátra, de még mindig nem dőlt el a helyezések kérdése és bizonytalan, hogy melyik két csapat esik ki az első osztályból. Az már tisztázódott, hogy az MTK győzelme biztos és hogy a bajnok­­csapatnak tizenegyedszer is sikerül megvédeni a bajnoki címet. A második helyre legtöbb ki­látása van az FTC csapatának, míg harmadik a Vasasok csapata lesz. A negyedik helyétt erős küzdelem folyik az NSC és a III. ker. TVE csapata között. A Zugló és a BTC csa­pata a bajnoki tabella legvégén áll, legvaló­színűbb, hogy ez a két csapat lesz kénytelen a szezon végén búcsút mondani az első osz­tálynak, de egy esetleges nem várt eredmény a BEAC és a Törekvés csapatát is könnyen a veszélybe sodorhatja. Az elsőosztályú bajnok­ság állása a következő: Az első osztályban még a következő meccse­iket kell lejátszani: MTK—NSC, MTK—Zugló, ATTK—KAC, Vasas—VÁC, FTC—KAC, FTC—­­IfrAC, FTC—BEAC, NSC—UTE, NSC—Törek­vés. III. kér. TVE—VÁC, III. kér. TVE—BEAC, IKAC—VÁC, UTE—Zugló, UTE—Törekvés, Tö­­rekvés—BTC Zugló—BTC. Ezenkívül függő­ben van a BTC—FTC-meccs, amelyet a BTC nyert meg 1 :0 arányban, de az FTC óvása folytán az eljárás még folyamatban van. Amilyen bizonytalan az elsőosztályú csapa­tok helyezése és az, hogy melyik két csapat kerül a másodosztályba, ugyanolyan bizonyta­lan az is, hogy a másodosztály bajnokságát melyik csapat nyeri és hogy melyik két csa­pat kerül föl az első osztályba. Az Ékszerész és a Húsiparos csapata egyenlő pontszámmal foglalta el a bajnoki táblázat első helyét. A BTC csapata ugyan a vasárnapi vereség foly­tán háttérbe szorult, de még nem adta föl a reményt, hogy a hátralevő három mérkőzését megnyeri, viszont valamelyik riválisa ponto­kat veszít. A másodosztályú bajnokság állása a következő : Készülődés a magyar—német hölgyúszómér­kőzésre. A Magyar Úszó Szövetség május 24-én rendezi a magyar—német válogatott hölgy­­úszóversenyt. A nemzetek közötti válogatott mérkőzésre a hölgyversenyzők óriási szorga­lommal készülődnek. Egyetlen tréningnapot sem mulasztanak el, hogy a németekkel szem­ben a legjobb formában vehessék föl a küz­delmet. A magyar aspiránsok ambícióját nö­veli, hogy Molnár Ella is megérkezett Bajáról és így vele rendkívüli módon megerősödik a csapat. Molnár Ella máris nagyszerű formá­ban van és nemcsak a százméteres mellúszás­ban, hanem előreláthatólag a stafétában is reprezentálni fogja a magyar úszósportot. A tréningeken a legújabb válogatás alapján, Molnár Ellán kívül, még a következők vesz­nek részt: mellúszók: , Vermes Edit, Bencze Irén, Zsigmond Gabi, hátúszók: Meleg Ilonka, Kraszner Kató, Steiner Lili, Wagner Olga; sprinterek: Dénes Irén, Kraszner Vilma, Sípos Manci, Komáromi Márta. A budapesti Davis Cup-mérkőzés. A francia tenisz szövetség táviratilag közölte a Magyar Tenisz Szövetséggel, hogy a május 8—10-iki magyar—francia teniszmérkőzésre Boraira, Lacoste, Brugnon és Féret utaznak Budapestre. A francia teniszezőket Decugis, a régi híres teniszbajnok kíséri Budapestre. A Davis Cup-ért Magyarország reprezentánsaként Ke­hr­­ling, Takács, Kelemen és Göncz fognak ki­áltani. Kehrling partnere a párosversenyben valószínűleg Kelemen Aurél lesz. —l.~- Filmszínházak műsora Örök harc S felv. ____/___ . I akarok autót látni CORVIN Tarnay Géza^és^Hajdu Ella ITDIUU Az .^d.^mszok SZÍNHÁZ Dtck és Fridolin burleszkek WlliXllI/1 Pierre Loti regénye itmen Híradók (t/17, 9) ____________________ (5, 1/­S, i/slO) rinhj-~ s- „„„ Teréz körút 28. Telejon 182­82 Dohány- és Nyar-ucca sarok MAn/iAirfin KAMARA A kék vizek vándora 6 felv. MOZGÓKÉP- Constance Talmadore-vígjáték rT^s0­un0T Madame Julié szaténja 8 felv OTTHON Házasság határidőre Tel.: Jozs. 140­.7 (Mae Bush, Claire Windsor) Madame Julié szaténja 8 felv. V«8, 9/»8, VilO____________________14, 6, 8, 10) ----------------------------------------­------ Teréz körút 41 Telefon 71—82 Akatan 6 felvonásban, dráma srsrU­r' A rs-i Vágyak valcere dráma 6 felv. AT.Varpi A Amíg egy levél eljut odáig NlUlsAl Nastli a nagyherceg Telefon 1 i*b_47 Vígjáték 6 felvonásban MOZI Vígjáték 6 felvonásban (4,6, 8,10) P/H 1/26, s/48, NCm ^7af^et“Mt ,áDY ELDOR A DÓ Úi ameri­teidobban 8 felv. OMNI­A A Cirkusz André 7 fejezetben ^WeDeoe?"^^ M­e'^?Ul Margaréta Schlagel főszereplésével MOZGÓ Wegener és Asta Nielsennel (V*8, y»10)__________________(5-tel folytatólagos) Telefon : József 02-09­­ , . Hermina út 7 C­APITOL PierretotTTegfnyentaen és a HOMEROS Az eleven csodababa I FILMPALOTA kísérő műsor MOZGÓ Több 1 felvonásos A Keleti p. u. mellett (8. 7. 9) ______ ^ ROYAL- Tízparancsolat FŐVÁROSI Kisasszonyba nyeregben I APOLLÓ NAGYMOZGÓ 6 felvonásban p/«7,9) 5, V‘8, voio 1 . 1,11.1. I II.... I II II II— I OMNIA © OMNI­A © OMNIA © OMNI­A © OMNIA © OMNIA © OMNIA M —Ilii ■■­­" I ..... " MII 0 N Minden szenzáció eltörpül TOM­ MIX legnagyobb filmattrakciója, a M a „Ne izgulj, Tom 2“ I © című vígjáték mellett, mely a A ® „Vihari© vas*4 ♦ című hatalmas filmmesterművel együtt szerepel M I Fox-film az OMNIA holnap! premier-műsorán. Fox-film N­A 8_______ _ OMNIA © OMNIA © OMNIA © OMNIA © OMNIA © OMNIA © OMNIA is­­ a © w S­r. t­a­g­s 5 © -o­­re O C­­a 55 K­a­c Ur­a. g­o a 11 1. MTK 19 15 2 2 52 15 32 2. Vasas 21 10 7 4 37 23 27 3. FTC 19 10 7 2 36 23 27 4. NSC 19 8 5 6 28 24 21 5. III. ker. 20 6 9 5 21 20 21 6. KAC 19 6 7 15 20 22 19 7. UTE 19 5 7 7 19 16 17 8. VÁC 18 5 7 6 16 19 17 9. Törekvés 19 4 6 9 27 29 14 10. BEAC 20 5 4 11 15 45 14 11. Zugló 19 3 6 10 19 34 12 12. BTC 20 3 5 12 11 31 11 o a e « *s *4 8 X g® ■§ g g 2 § & Ss 3 ^ & § Cd ** bd £4 sr o a 11 1. Ékszerész 23 14 6 3 33 14 34 2. Húsos 23 13 8 2 37 19 34 3. U­C 23 13 6 4 31 18 32 4. 33-as FC 23 10 10 3 29 13 30 5. EMTK 23 8 8 7 25 23 24 6. ETO 22 7 8 7 24 29 22 7. Postás 23 9 2 12 35 40 20 8. Főv. TKör 23 6 8 9 30 25 20 9. BAK 23 7 5 11 24 27 19 10. UTSE 23 6 7 10 24 29 19 11. KATE 22 7 5 10 29 38 19 12. MAC 22 4 9 9 22 30 17 13. UMTE 23 5 5 13 22 35 15 14. KTE 22 4 5 13 12 27 13 HÉMI!­3 utolsó hete a FIM Operettszínházb­an (*) A Csibi 40-ik előadása ma este lesz a Magyar Színházban Csortos Gyula, Somogyi Nusi, Mészáros Giza, Z. Molnár László remek együttesével. (*) Orosz garden-parti. Orosz garden-partit rendeznek május 2-án este 1/19 órakor a Gellért-szálló halljában. A jótékonycélú hang­versenyen fellépnek: Kosáry Emmi, Péchy Erzsi, Ptasinszky Pepi, Zvitchenkó Barbara, a kievi opera volt ballerinája, az orosz tiszti énekkar, az orosz balalajka-csoport és kozák táncosok. (*) Ma, csütörtökön. Hugó Hirsch elragadóan kedves operettje, a Dolly, kerül színre a Vá­rosi Színházban. (*) Én már ilyen vagyok, a szezon legjobb francia bohózata ma este a Belvárosi Szín­házban, Titkos Ilona, Gombaszögi Ella, Ker­tész, Tarnay, Gárdonyi nagyszerű együttesével. (*) Aferini, a bűvészkirály, ma este két elő­adást tart a Blaha Lujza­ Színházban. Kezdete­­i 7 és 9 órakor. Mozi helyárak. (*) Látta már az Apolló Színház új műso­rát ? Ha igazán jól akar mulatni, ha sokat akar nevelni, okvetlenül nézze meg ! — Évek óta nem vott ilyen ragyogó műsor. — Az Apolló a legolcsóbb pesti színház. (*) Vecsey Ferenc, a világhírű magyar he­gedűművész, aki évek sora óta van távol Ma­gyarországtól, május 4-én a Zeneművészeti Fő­iskola jubileumi ünnepségeinek keretében tar­tandó rendkívüli filharmóniai hangversenyen fogja újra gyönyörködtetni Budapest közön­ségét A hangversenyen közreműködik még Venczell Béla, az Operaház művésze. Vezényel Tittel Bernát, az Operaház karnagya. A rend­kívül érdekes műsor keretében előadásra ke­rülnek Bartók, Dohnányi, Hubay, Kodály, Radnay, Siklós és Weiner művei. Jegyek Ró­zsavölgyinél kaphatók. (*) A Berliner Philharmonisches Orchester és Furtwangler Wilhelm Budapesten. A vi­lághírű Berliner Philharmonisches Orchester nagy európai turnéja alkalmából május 7-én és 8-án két estélyt ad Budapesten, amelyen Furtwangler Wilhelm, korunk legzseniálisabb és legnagyobb dirigense fog vezényelni. Már csak néhány jegy kapható. (Harmónia.) FILMSZÍNHÁZAK (4) Guillotine. — Van a halálból visszatérés. A Kamara pénteki szenzációs premierjén. Első előadás kezdete fél öt órakor. Csütörtök

Next