Világ, 1925. május (16. évfolyam, 98-122. szám)

1925-05-01 / 98. szám

1­9 ( ­ Védt a polgár! Jogok harcosa. Tiszte!! a tu­domány, a művészet és a gondolat szabadságát. Oltalmazza a gyereikét, az elnyomottakat, az üldözöttekét. Vétót kiált az igazságtalanságnak, a gyűlöletnek és a bosszúnak. Védelmezi a munkát, mely a békétlenség levegőjében el­sorvad. Hirdeti a népek, osztályok és felekeze­tek egyetértését. Tanítja az egyén áldozatkész­ségét a nemzet és a társadalom nagy érdekei iránt, az erősebb mérsékletét a politikai és gaz­dasági életben. Hirdeti a műveltség hatalmát, a kultúra útjának szabadságát és vámmentességét. AHA 3000 gDEOMA XVI. ÉVFOLYAM 98. SZÁM­­ 1013-35­ szerkesztette: pu­bjesz l­ajos PÉNTEK, 1925 MÁJUS 1 Magyarország megújhodás­át a demon fersfel­től és a fokozott műveltségtől várja. Nem veszi hiába ajkára a haza nevét, de a hazat szolgálja minden betűje, gondolata, érzése. _ A v­ilág ereje a liszigi meggyőződés: megtörhetik, de meg nem hajlíthatják. A Világ tiszteli má­sok meggyőződését, de hadat üzen az elvek mögé rejtőző kalandorságnak és üzletnek. A Világ eszméket, ideálokat, reformtörekvéseket szolgál, nem pártokat. Pajzsa a gyengéknek, védelmezője az elnyomottaknak, kardja a szebb, jobb és tisztább magyar élet gondolatának. Egy fiatal igazgató Azon a napon, amelyen a Zeneakadémia fennállásának ötvenedik évfordulója alkal­mával megkapta a Liszt Ferenc Főiskola nevet, a kultuszminiszter egy harmincnégy esztendős fiatal komponistát állított az Opera élére, megoldva a harmadfél hónapos válságot, vagy legalább a válság személyi részét. Mi tiszteljük a fiatalság ambícióit és len­dületét, nem akarunk tehát állást foglalni Radnai Miklós megbízatásával szemben, addig, amíg Radnainak nem lesz módja, és alkalma az Opera igazgatói székében számot adni hivatottságáról. De Radnai Miklós programjának van egy olyan pontja, amely­nél már ma is megállhatunk. Radnai ugyanis az Opera kapujának széles feltárását tartja egyik legfőbb feladatának, az Operá­ból kiszorult társadalmi rétegek visszahívá­sát az Operába, az egyetlen lehetséges módon: a népszerű és erősen leszállított helyárú előadások rendszeresítésével. Nem merünk jóslatokat felállítani, arra nézve, milyen sikere és milyen eredménye lesz a fiatal igazgató többi programpontjá­nak. Annyit azonban könnyű megjósolni, hogy a leszállított helyárú előadásokon újból megtelik majd az Opera nézőtere, kivált, ha a helyárak leszállítása nem szolgál majd jogcímül a népszerű előadások művészeti színvonalának leszállítására, és akkor az Opera művészei újból lélegzeni fogják azt a meleg atmoszférát, amely nélkül nincsen igazi szárnyalás, teljes hit, törhetetlen mű­vészi energia. .A színházak művészi egyen­súlyát semmivel nem könnyebb üres néző­terek mellett fentartani, mint a színházak financiális egyensúlyát. A leszállított helyárú előadások majd újból megtöltik az Opera nézőterét, és ez már fontos lépés lesz az Opera művészeti szanálása felé, vagy legalább fontos el­őf­öl­té­tele a művészeti szanálás megkezdésének. [Mert az üres nézőtér bitn­g levegője meg­dermeszti ,i szm’paábl c5: a'levi kárt­á'z'wreb .nézőtér megbontja a harmóniát, és tompítja, a hang csengését. A telt nézőtér, és a régi­­zenei közönség visszatérése a telt nézőtérre valószínűleg felfokozza majd az Opera min­den művészének ambícióját, teljes kedvet adva a most kedvetlenül végzett munkához. Amellett alighanem az Opera pénzügyi sza­nálása felé is közeledést jelent majd a hely­­árak leszállítása az előadások egy részén, mert a telt nézőtér leszállított helyárak mel­lett is jóval nagyobb jövedelmet jelent, mint a A legmagasabb helyárak akkor, ha a színházi jegyeknek nem akad gazdájuk. A helyárak leszállítása nagyon fokozhatja az Opera be­vételeit, akkor, ha a leszállítás eléggé radi­kális lesz , és egészen alkalmazkodik a meg­változott gazdasági viszonyokhoz. Ezzel elmondottuk volna mondanivalón­kat, csak éppen egy megjegyzésünk van, amelyet nehéz elhallgatni. Radnai Miklós ma bejelentett programjának legfontosabb pontja igazán Kolumbusz tojása és igen kü­lönös, hogy Radnai egyszerű igazságáig nem jutott el idáig még egyetlen budapesti szín­ház sem. Az Opera harmincnégy esztendős igazgatója távol állott a színházvezetés pro­blémáitól, és mégis nyomban megtalálta azt a varázsigét, amely nélkül a színházvezetés egyetlen problémáját sem lehet ma meg­oldani Budapesten. A színházak nem füg­getleníthetik magukat a közönség fizető­­képességétől és erszényétől, a színházak nem dolgozhatnak üres nézőterek előtt és bevéte­lek nélkül, az üres, vagy félig üres néző­tereket pedig nem lehet megtölteni másként, mint azzal, ha a közönség erszénye szabja meg a színházi jegyek árát, és nem a színházigazgatók elvont kalkulációja. Ez a kalkuláció sok szempontból lehet jogosult és reális, de azért jogosulatlan és irreális min­den olyan kalkuláció, amely nem rendeli alá magát a közönség fizetőképességének. Nem akarunk konkrét terveket felvetni arra nézve, milyen módon történjék meg a színházak helyárainak leszállítása : legyen-e ez a leszállítás a tarifa-politika nyelvén szólva „lineáris", vagy kövesse azt a külföldi példát, amely szombat és vasárnap este ma­gasabb helyárakat szed, mint a hétköznapo­kon , és más alapokon is különféle skálát épít ki az egyes előadások helyáraira nézve. Ez már technikai kérdés, és igazán magán­ügye a színházaknak. De talán nem egészen magánügy az, hogy legyenek olyan színházi előadások, és minél nagyobb számban legye­nek olyan színházi előadások, amelyeknél megnyílik az út a nézőtér felé a közönség Széles rétegei előtt is. A budapesti színházak már túlságosan sok időt fordítottak arra a kísérletre, várjon lehetséges-e a színházi üzemet és a színházi kultúrát fentartani lég­üres térben, olyan helyárakkal, amilyeneket nem tud megfizetni a közönség kilencvenöt százaléka. Egy ideig talán érdekesek az ilyen kísérletek, de most már kétségbevonhatatla­­nul kiderült, és elég régen kiderült az, hogy a légüres tér egyformán veszélyezteti a szín­házak pénzügyi egyensúlyát, és a színházi kultúra fenmaradását. A kísérletezést igazán fölösleges volna folytatni, és itt a­­ tizen­harmadik óra arra, hogy megtörténjék a konzekvencia levonása a kísérletek eredmé­nyéből. Azt az igazságot, amelyet kinevezé­sének órájában megtalált az Opera élére szó­lított fiatal komponista, talán megtalálhat­nák a színházak régi, tapasztalt igazgatói is. Akkor pedig talán még igen sok szó és igen sok panasz esnék arról a fájdalmas reorga­nizálásról, amelyet a gazdasági viszonyok nyomása tesz szükségessé a színházak veze­tésénél, és a színházak szervezetében, de bi­zonyára sokkal kevesebb szó esnék a szín­házi válságról, mint most. belügyminiszter „konszideráció tárgyává tette” a fővárosi választások elhalasztását (A Világ tudósítójától.) Az egységes párt ma esti értekezletén Szabó Sándor, aki iniimusa és ügyvédje volt Nagyatádi Szabó Istvánnak, felvetette azt a kér­dést, nyilván nem előzetes megrendelés nélkül, vájjon a belügyminiszter nem tartja-e szükségesnek a fővárosi válasz­tások elhalasztását, mivel a szavazási igazolványok kiosztása késedelmesen történt. Rakovszky Iván azt válaszolta, hogy ilyen természetű panaszok érkez­tek hozzá az ellenzéki pártok részéről is, és így konszideráció tárgyává tette a fővárosi választások elhalasztását, de még nem döntött véglegesen. A belügyminiszter ma este elhangzott bejelentése alátámasztja és megerősíti azokat a híreket, amelyek szerint a Ripka-pártnak a fővárosi­­választókerü­letek nagy részében még nem sikerült összegyűjtenie a jelöléshez szükséges aláírásokat, sőt a kerületek egy részé­ben, éppen ott, ahol a legexponáltabb emberek állanak a lajstromok élén, nem sikerült a szükséges aláírások összegyűjtése Wolfféknak sem. A vá­lasztások elhalasztására tehát főleg azért •.‘■alt szöks'sg. trfrl így nék |ts fi$!V káék időt nyernének arra, hogy a „sze­líd erőszak“ eszközeinek alkalmazásá­val szaporítsák az­­ aláírásokat a jelölési íveken. A belügyminiszter idáig igen kevés fogékonyságot mutatott az ellen­zéki panaszok iránt, és ha most az el­lenzék kívánságain messze túlmenően akar honorálni bizonyos panaszokat, akkor bizonyos az, hogy a panaszok ho­norálására nem az ellenzéknek van szüksége. Rakovszky Iván ma esti kijelentése megmutatja, milyen gyöngék és bizony­talanok Wolffék és Ripkáék hadállásai a fővárosban, hiszen a politikai veresé­gen felül igenis súlyos erkölcsi vere­séget jelent az, ha már a jelöléshez szükséges aláírások összegyűjtésénél is súlyos nehézséggel küzdenek olyan pár­tok, amelyek hatalmi eszközöket is tud­nak alkalmazni az aláírások gyűjtésé­nél, és ezeket a hatalmi eszközöket minden skrupulus nélkül alkalmazzák. A demokratikus ellenzék számára igen jó jel az, ha a belügyminiszter a kon­szideráció tárgyává tette a fővárosi vá­lasztások elhalasztását, de a demokra­tikus blokk pártjai már a holnapi napon igen határozottan fogják visszautasítani a belügyminiszternek azt az állítását, mintha az ellenzéki pártok panaszai tennék szükségessé a választások elha­lasztását. Az ellenzéki pártoknak sok okuk és sok joguk van a panaszra, de akármi­lyen akadályokat állítottak is eléjük, az ellenzéki pártok állják és vállalják a választási csata megvívását május tizen­­hatodikán. A demokratikus blokk tehát holnap tiltakozni fog a fővárosi válasz­tások napjának kitolása ellen, lefektetve azt az álláspontot, hogy a belügyminisz­ter a tények szándékos és tendenciózus átcsoportosításával hivatkozik az ellen­zéki pártok­ panaszaira, mert a válasz­tások kitolása a kormány által támoga­tott pártok érdekeinek újabb alátámasz­tására történnék, nem pedig az ellenzéki panaszok méltánylására. Hiába nehezí­tették meg az ellenzéki pártok munká­ját, a stenokratiku­s szövetség jelzötési Neir­­ihily tegnap megvolt ma­jd a hu­szonkét kerületben az ezer aláírás, és a választás kitolására csak a kormány két pártjának van szüksége, Wolfféknak és Ripkáéknak. Ez a két párt bevallja saját erőtlenségét akkor, amikor a kor­mánynál a választás napjának kitolását próbálja keresztülvinni, abban a­­külö­nös feltevésben, hogy május huszon­­harmadikán, vagy május harmincadi­kén Budapest lakosságának nagyobb részében tud bizalmat kelteni maga iránt, mint május tizenhatodikán. Május tizenhatodika, enyhén szólva — kényelmetlen eredményeket fog hozni a kormány számára, de a kényel­metlenségeken jobb átesni előbb, mint később, és mivel a fővárosi választáso­kon szerencsére még titkos a szavazás, igen valószínű az, hogy a kormánynak nem lesz módja kiküszöbölni azt a ké­nyelmetlenséget, amelyet a fővárosi vá­lasztások eredménye fog meghozni a Wolffékon és Ripkáékon kívül a kor­mány számára is. Grác két és félmillió dolláros kölcsönt kapott (A Világ bécsi tudósítójától.) Grác város tanácsának mai ülésén az alpolgármester jelentette, hogy a newyorki Richards-bank­­házzal megkötötték a végleges szerződést, amelynek értelmében Grác városnak két és félmillió dollárt kölcsönöz. Az alpolgár­mester bejelentette, hogy az amerikai bank egymillió dollárt már át is utalt Grác vá­rosnak. Grác város két és félmillió dolláros köl­csönt kapott egy amerikai banktól, holott Grác Európa egyik legszegényebb városa, aminthogy az osztrák városok valameny­­nyien szegények. Az osztrák városoknak nincsenek nagy birtokaik, Debrecen vára-, sónak ellenben nyolcvanezer holdja van. Szegednek pedig 75.000 hold földbirtoka és Debrecen város mégsem tudja felvenni az ötmillió dolláros kölcsönt, amellyel rendbe­hozhatná háztartását, beruházásokat kezd­hetne és amellyel munkaalkalmat adhatna és megindíthatná a termelést, nem azért, mert Debrecen város nem volna jó öt­millió dollárra az amerikai bankoknak, hanem mert a magyar kormány bürokra­tikus úton akarja megoldani a városok kölcsön­ ügyét és egy nagy, egységes pénz­műveletet szeretne csinálni a városok ja­vára, ahelyett, hogy megengedné, hogy azok a városok, amelyek valóban hitelképesek, valóban igénybe is vehetnék a hiteleket. A magyar kormány olyan megoldást sze­retne, hogy a városok egyetemlegesen ve­gyenek fel kölcsönt, tehát, a gazdag Deb­recen, a gazdag Szeged és a gazdag Kecs­kemét vállalja a kölcsön garanciáját, azokért a városokért, amelyeknek nincsenek nagy birtokaik. Ez a megoldási mód természete­sen akadály­ba ütközik majd azoknál a városoknál, amelyeknek nagy ingatlanaik vannak és így el fog húzódni ennek a köl­­csönüzletnek megoldása addig, amikor ta­lán már késő lesz. Grác város ma megkapta az első egymillió dollárt Amerikából, ami mégis hetven milliárd korona és hetven milliárd korona igen sokat jelentene ma, igen jelentős összeg, ahol építkezni és be­ruházni akarnak. Grác, szegény Grác, köl­csönt tudott kapni akkor,­­­amikor a gazdag Debrecen nem kaphat kölcsönt New York­ból, mert ezt nem akarja­­a kormány bü­rokráciája. A tábornagy-elnök Másodszor szerepel most egy tábornagy-el­nök Európa történetében. Az egyik Mac Ma­hon herceg volt és a másik most Hindenburg, akire valószínűleg ugyanaz a sors vár majd, amilyen Mac Mahon hercegen teljesedett be, amikor lemondott a köztársasági elnökség­ről, mert úgy találta, hogy a kamara több­sége által kívánt politika érvényesítése által ellentétbe kerülne a katonai becsülettel, a kamara többsége ellen pedig nem mert, nem tudott politikát csinálni. Hetvennyolcadik évének küszöbére jutott el már Hindenburg tábornagy, de azért valószínű, hogy köztár­sasági elnökségének nem a kérlelhetetlen természeti törvények érvényesülése vet majd véget időnek előtte, hanem a lemondás, akkor, ha Hindenburg személyi és­­ ka­tonai meggyőződése valamilyen kérdésben ellentétbe kerül a parlament többsége által kívánt lépéssel. Talán nem Hindenburg személyes elhatá­rozásához, de mindenesetre Hindenburg ne­véhez fűződik a háború néhány nagy győ­zelme, és előretörése, ugyanúgy azonban Hindenburg nevéhez fűződik a háború né­hány nagy önkéntes visszavonulása. A lan­­nenbergi győzelem után Hindenburg meg­érte a ..hidegre állítás*1 keserves hónapjait, mivel II. Vilmos környezetében voltak néhá­­nyan, akik úgy találták, hogy nem helyes, ha a fák az égig nőnek, és ezért Budendorff tábornokkal együtt szögletbe állították Hin­denburg tábornagyot is. Csak a verduni ostrom véres összeomlása által jutott újból fontos szerephez Hindenburg, és amikor át­vette a parancsnokságot a francia front fö­lött, mindenekelőtt elrendelte az általános visszavonulást, és széles megszállott terüle­teket ürített ki, mivel úgy látta, hogy az erő­viszonyok kedvezőtlenek a német hadse­regre nézve, és az erők egyensúlyának hely­reállítása előtt nem akarta fölvenni a küz­delmet az entente csapataival. Akármilyen kevéssé politikus is Hindenburg tábornagy, egy íme bizony,ha következetesen fog alkal­­mazni politikájában, azt az elvet, amelyet következetesen alkalmazott a hadvezetés­ben is: " a tiszteletteljes meghajlást az erő­viszonyok előtt. .. Európa mai erőviszonyai azt követelik, hogy a német külpolitika a baloldali pártok által követett irányban ha­ladjon továbbra is, Hindenburg tehát nem fog változtatni a német külpolitika irányán, amint nem változtatott a német külpolitika irányán Luther kancellár, amikor a bal­oldali pártok visszaszorításával és a jobb­oldali pártok bizalmából vette át a német kormány vezetését. Talán nem önkényes föltételezés az, hogy­ Hindenburg helyett, és Hindenburg nevé­nek fedezete alatt elsősorban Tirpitz nagy­­admirális fogja befolyásolni a német poli­tika menetét. Tirpitz nagyadmirális hetven­öt éve ellenére mozgékony agyú, friss ener­giájú ember, és többek közt Tirpitz ötlete volt Hindenburg jelölése a német biroda­lom elnöki székébe. Azután Tirpitz győzte meg Hindenburg tábornagyot a hosszú vo­nakodás után arról, hogy nincsen joga a jelöltséget visszautasítania, és tartozik vál­lalni az elnökválasztási küzdelmet. Való­színű tehát, hogy a választási harc győzel­mes befolyása után sem lesz kisebb Tir­pitz befolyása, amilyen volt akkor, mikor elég erősnek bizonyult arra, hogy elosz­lassa Hindenburg kétségeit, és legyőzze el­lenvetéseit. Akármennyire összeforrott is Tirpitz tevékenysége a háború politikájá­val, nem lehet tagadni, hogy Tirpitz sokat tanult a háború elvesztéséből, és egy idő óta igen pontosan tud számolni a realitá­sokkal. A jelszavakat igazán csak a válasz­tók megmozgatására és a szavazatok sza­porítására használta fel Tirpitz, de az bi­zonyos, hogy a gyakorlati politikában nem fog alkalmazkodni saját jelszavaihoz, ha­nem megcsinálja azt, amit az európai erő­viszonyok parallelogramja követel Német­országtól. A német belpolitikában a konzervatív irány megerősödését jelentheti, és jelenti Hindenburg választási győzelme, de éppen azért, mert a német jobboldalnak elsősor­ban a belpolitika és a gazdaságpolitika konzervatív irányba vezetése a célja, a külpolitikában továbbra is a realitás szem­pontjai lesznek irányadóak. Ha a tábor­nagy-elnök kap néhány hetet, vagy néhány hónapot annak a bizonyítására, hogy Hin­denburg Németországa sem halad a kül­politikában más úton, mint amilyen ös­vényt követett volna Marx Németországa, akkor az entente-országok közvéleménye valószínűleg megkapja a bizonyítékokat Hindenburg alkalmazkodási képességére nézve. Az a kísérlet, amelyhez most Hindenburg nevének presztízsétől fogva sodródott Né*

Next