Világ, 1925. augusztus (16. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-01 / 171. szám

2 TŰS? augusztus T.­­VILÁG milyen módszer alkalmazásával lehet leküz­deni a munkanélküliség félelmes terjeszke­dését. A munkaadók szerint a bérek újabb csök­kentése az egyetlen mód az industriális vál­ság leküzdésére, mert a jelenlegi munkabé­rek az európai munkabérek átlagos színvo­nalához képest túlságosan magasak, és így egyes angol iparágak éh­öztették versenyké­pességüket a kontinensen. A szakszervezetek viszont a munkabérek idáig bekövetkezett csökkentését okolják az ipari válságért, abból indulva ki, hogy az angol ipar szá­mára ma sem okozna nehézségeket a terme­lés értékesítése akkor, ha a munkabérek csökkentése folytán nem következik be az angol piac fogyasztóképességének mestersé­ges leszállítása. H­a tehát most újból csök­kentenék a bányamunkások bérét, és azután az egyéb nagy iparágak munkásainak kere­setét, akkor a szakszervezetek álláspontja szerint az angol munkások túlnyomóan nagy­­része már csak a létfen tartáshoz szükséges elementáris kiadásokat tudná fedezni, és így a fogyasztóképesség éles visszaesése folytán bekövetkeznék az ipari válság újabb mere­dek fokozódása a munkanélküliség ijesz­tően gyors kiszélesedésével. • Itt tehát két álláspont áll szemben mere­ven egymással, és nem lehet tagadni, hogy mind a két álláspont teljesen logikus. Nem érdektelen talán említeni azt, hogy a szak­szervezeti kongresszus egyik szónoka, Hitt, panaszosan említette azt, hogy a hajóépítési vállalatoknál eszközölt számítása szerint a háború előtt minden alkalmazott munkás után 2 font és 16 shilling adót fizettek a nagy hajóépítési vállalatok, míg most min­den alkalmazott munkásra 13 font és 16 shilling adó esik egy évben. Igen természe­tes tehát, ha az adóterhek ilyen felfokozása mellett roskadoznak a nagy iparvállalatok, és nem tudják az árakat a piac keresleti vi­szonyaihoz alkalmazni. Az angol szakszerve­­zeti kongresszuson tehát a munkások egyik vezére tiltakozott hevesen a nagy részvény­­társaságok túladóztatása ellen ... A helyzet igen nehéz az angol textilipar­ban, és az angol acéliparban, de különösen nehéz az angol szénbányáknál, ahol a mi­nimális bérek kivívása meglehetősen uni­formizálta a bányamunkások helyzetét, vi­szont a bányák termelési feltételei igen kü­lönfélék. Az angol szénbányák egy része kénytelen már a kedvezőtlenebb és mélyebb fekvésekhez nyúlni, míg a bányavállalatok­nak egy másik csoportja sokkal kedvezőbb szénfekvéseket termel ki, és így sokkal ala­csonyabb termelési költségekkel dolgozik. A szállítási költségek szempontjából is sok­kal szerencsésebb a bányák egy részének helyzete, mint amilyen a helyzet a bányák másik­­ részénél. Végül pedig Angliában vannak a legmodernebbül berendezett nagy bányatelepek, de ugyanúgy vannak egészen elmaradt kis bányavállalatok is, és ha a bányatulajdonosok egy része büszkén mu­tatja egészen modern technikai berende­zéseit, vannak olyan bányatulajdonosok, akik önérzetesen hangsúlyozzák, hogy 1860 óta semmi sem változott telepük fölszere­lésén. Ez a konzervatívizmus igen súlyos teher­tétel néhány más angol iparágnál is, és né­hány más iparág mellett súlyos tehertétel a szénbányászatban az üzemek elaprózása. A termelés igazán nagyvonalú megszervezése az angol szénbányászatban nem következhe­tett be azért, mert a széntermelés Angliában körülbelül háromezer vállalat között oszlik meg, és az a koncentrációs folyamat, amely kivált Németországban kapott igen gyors menetet az elmúlt évtizedben, tízéves, húszá­val olvasztva össze a kisüzemeket, a közép­üzemeket, sőt a nagyüzemeket, Angliában csak igen részlegesen bontakozik ki. Az az erős gazdasági individualizmus, amelyet Anglia érdeme és sajátossága gyanánt szok­tak kiemelni, sok tekintetben hátránya és fogyatékossága az angol gazdasági termelés­nek, mert nagyon megnehezíti az óriás­üzemek kialakulását, már­pedig úgy látszik, h­­ogy a jövő, vagy inkább a jelen ezeké az óriásüzemeké. Frank Hodges, aki az elmúlt években tel­jes tájékozottsággal a gazdasági lehetőségek és a gazdasági összefüggések világos átte­kintésével vezette az angol bányamunkások mozgalmait, mint a bányamunkások szak­­szervezeti szövetségének főtitkára, tudva­lévőig nem tért vissza ebbe az állásba, mikor a MacDonald-kormány bukásával le­mondott alállamtitkárságáról, és Frank Hodges félretolása meglátszik azon a bi­zonytalanságon, amely a bányamunkások vezérkarának jelenlegi magatartását jel­lemzi, noha kifelé igen harcias és igen ener­gikus ez a vezérkar. Csak éppen többet dol­gozik jelszavakkal, és kevesebbet számol gazdasági realitásokkal, mint Frank Hodges tette voln­a.­­ Mindig újból felhangzik az a csatakiáltás, hogy a szénbányák az elmúlt tíz év alatt 300 millió font tiszta hasznot értek el, és 400 millió fontot fizettek azoknak a föld­birtokosoknak, akiknek földjén véletlenül szenet találtak, ilyen nyereség­ mellett tehát nem szabad a munkabérek redukálására gondolniuk. Ez igen szépen hangzik, csak éppen nem veszi számba azt a körülményt, hogy a szénkonjunktúra idején elért nyere­ség nincsen meg többé, és most a konjunk­túrát felváltotta a dekonjunkcúra a szén­piacon. Az angol közvélemény egy része idegesen látta azt, hogy a bányamunkások élén most újból egy „sipkás ember“ áll, amint a mun­kásmozgalom régi napjaiban az angol pol­gári osztály súlyos fenyegetésnek nevezte azt, hogy Kok­ Maráté a szürke cilinder ko­rában pos­ztósipkát hordott, sőt posztósipká­ban foglalta el helyét az angol alsóház pad­soraiban. A posztósipka, amelyet régen le­vetettek a munkáspárti vezérek, most újból felbukkan Herbert Smith-nek, a bányamun­kás-szervezetek elnökének fején, és ez a kis köpcös ember, aki nem igen szeret megválni sipkájától, most nagy aggodalmakat vált ki az angol polgári rétegekből. A bányamun­kások igazi vezére azonban Cook, aki Frank Hodges helyét foglalta el. A szénbányák krízisét meg kell oldani, de a bányamunkások még idáig történt bérle­­szállítások után bérüknek egyetlen újabb pennyjét sem áldozhatják föl : ez most a harci jelszó és mivel nem kétséges az sem, hogy a bányavállalatok rossz taktikával próbálták elérni a bérek újabb leszállítását, egyelőre igen bajos elképzelni, miként kö­­vetkezhetik be a megoldás, ha lejár a kor­mány által most kieszközölt kéthetes fegy­verszünet, amelyet, egyébként a bányamun­­k­ás­oknak könnyű volt elfogadniuk azért, mert a két hét alatt természetesen a régi bé­reket kapják tovább is. A két hét leteltével a kormány már csak úgy érhet el újabb fegyverszünetet, ha megtéríti a bányáknak a bérkülönbözetet, de ezt az áldozatot termé­szetesen csak átmenetileg vállalhatná az angol állam. A megoldás felé az jelentene közeledést, ha bekövetkeznék az elaprózott üzemek kon­centrálása és az elmaradt üzemek leállítása, továbbá a szerencsés bányáknál, amelyek még a mai viszonyok mellett is nagy nyere­séggel dolgoznak, lefoglalnák a nyereség egy részét, és arra használnák föl, hogy azok a bányák, ahol kedvezőtlenebbek a ter­­­melési viszonyok, ne legyenek kénytelenek a létminimum alá szállítani a munkabéreket, vagy beszüntetni üzemüket. Az állami beavatkozásnak ez a rendkívül széles skálája mindenképpen igen közel járna a szénbányák nacionalizálásához, akármilyen névre kereszteljék is a bánya­üzemek egy részének kényszer-egyesítését, és a nyereség átvezetését a bányák egyik csoportjából a bányák másik csoportjába. H­a már idáig jutnak a viszonyok, akkor az egész megoldás szinte könnyebb volna a kormány számára, mint a félmegoldás , és ez az egész megoldás a szénbányászat nyílt, vagy palástolt állami kezelésbe vétele, ami elvégre csak olyan kevéssé volna kép­telenség, mint ahogy nem volt képtelenség a vasúti vállalatok kisajátítása, és a vasúti forgalom államosítása a kontinens országai­ban. Az angol bányavállalatok már évek óta kénytelenek voltak megnyugodni abban, hogy egy bizonyos fokig utat engedjenek a munkások ellenőrzésének, hiszen a két leg­utóbbi kollektív szerződés szerint annyi­ a többletnyereségnek, amelyet egy bizonyos határon felül értek el a bányák, egy megha­tározott rész a bányamunkásokat illette meg. Az államosítás természetesen mégis széle­sebb mértékben kapcsolná be a munkások bizalmi embereit a bányaüzemek vezetésébe, és így közel járna a munkáspárt programjá­nak megvalósításához. Amint Angliában ismételten a konzerva­tív kormányok hozták meg a választói jog kiszélesítését, és más radikális természetű reformokat, vagy pedig egy konzervatív mi­niszter törölte el a gabonavámokat, esetleg bekövetkezhetik az, hogy most a konzerva­tív kormány lesz kénytelen valamilyen for­mában szocializálni a szénbányákat. De nem valószínű az, hogy simán és nagyobb megrázkódtatások nélkül érhessen meg idáig a helyzet. A minisztertanács nem döntött a Játékkaszinó ügyében (A Világ tudósítójától.) Ma délelőtt tíz órakor Vass József helyettes miniszterelnök vezetésével minisztertanács volt, amelyen az elnökön kívül Bod János pénzügyminiszter, Rakovszky Iván belügyminiszter és Mayer János földmívelésügyi miniszter vett részt. A kultuszminisztériumot Tóth Lajos állam­titkár, a külügyminisztériumot Kánya Kál­mán meghatalmazott miniszter, a kereske­delmi minisztériumot Wimmersperg Fri­gyes báró államtitkár, az igazságü­gym­inisz­­tériumot pedig Szászy Béla államtitkár kép­viselte. A honvédelmi minisztérium részéről Árgya-Papp Sándor tábornok, a miniszter­elnökség részéről pedig Prónay György báró államtitkár jelent meg a miniszterta­nácson. A minisztertanács után Vass József he­lyettes miniszterelnök nyilatkozott a minisz­tertanács határozatairól. — A minisztertanács — mondotta — a folyó ügyek elintézése után foglalkozott a játékkaszinó dolgával, azonban véglegesen nem döntött. Folyton érkeznek be ugyanis újabb ajánlatok, amelyet a pénzügyminisz­térium erre a célra megbízott osztályának szakemberei elé kerülnek.­­ A mai minisztertanács, tekintettel arra, hogy a kérdés politikai vonatkozá­saiért felelős miniszter távol volt, elvileg még mindig nem kívánt dönteni, hanem úgy határozott, hogy a legutóbb is beérke­zett ajánlatokat a korábbiakkal együtt szak­szerűen átdolgozva és pénzügyi szempont­ból véleménnyel ellátva minden egyes mi­niszternek a pénzügyminiszter küldje meg. A helyettesítéssel megbízott államtitkárok pedig gondoskodjanak arról, hogy időköz­ben javaslataik alapján saját minisztereik véleményét megtudják.­­ Sopron a napokban nagyobb küldött­ség útján kérte, hogy a kormány legyen te­kintettel Sopron városának különleges hely­zetére és ama nagy érdekekre, amelyek Sopron talpraállásához fűződnek és nyújt­son segédkezet döntésével ahhoz, hogy Sop­ron városa egy ilyen koncesszió birtokában fürdővárossá és idegenforgalmi várossá fej­lődhessék. A minisztertanács honorálja Sopron városának különleges helyzetét és igényeit és úgy határozott, hogy amennyi­ben ilyen irányú döntés lesz a játékkaszinók dolgában, és Sopront is figyelembevevő megfelelő ajánlatok lesznek a kormány bir­tokában, nem zárkózik el Sopron igényei­nek méltánylásától. Ez nem döntés Sopron javára, mert hiszen még az alapkérdésben sincs döntés. A magyar—osztrák gazdasági tárgyalá­sokkal is foglalkozott a minisztertanács és a helyettes miniszterelnök kijelentése sze­rint a tárgyalások rövidesen eredménnyel fejeződnek be. A beruházási programot a mai miniszter­­tanács nem tárgyalta, mert e téren már csak a főbiztos jóváhagyása és a közmun­kák kiírása van hátra. A városok kölcsönét illetően kijelentette Vass József, hogy a városok kölcsönének folyósítását augusztus 7-én kezdik meg. A minisztertanácson egyébként a kor­mány jelenlevő tagjai közül Rakovszky Iván belügyminiszter a játékkaszinó ellen foglalt állást, míg a többi miniszterek az engedély megadása mellett voltak. Törvényjavaslat készül a játékszenvedély megfékezésére A mai minisztertanács a játékkaszinó ügyével foglalkozott és mialatt a kormány tagjai azon tanakodnak, hogy ki kapja a kaszinó engedélyét, a belügyminiszter a játékszenvedély megfékezésének gondolatá­val foglalkozik. A belügyminisztérium sze­rint ugyanis a hazárdjátékok elleni intézke­dések azért nem vezetnek eredményre, mert a törvény rendelkezései szerint a já­tékosokat csak csekély pénzbüntetéssel le­het sújtani. A belügyminisztériumban most olyan törvényjavaslaton dolgoznak, amely szigorú büntetést szab a kártyásokra és le­hetetlenné teszi a játékbarlangok műkö­dését. Rakovszky Iván belügyminiszter egyhónapi szabadságra megy A kormányzó Rakovszky Iván dr. belügy­miniszternek augusztus elsejétől 31-ig sza­badságidőt engedélyezett és ennek tarta­mára a belügyminisztérium ideiglenes veze­tésével Pestiig Pál dr. igazságügyminisztert bízta meg. Petain tábornagy visszaérkezett Franciaországba Párizsi jelentések szerint Petain tábor­nagy ma Marseillesbe érkezett és holnap reggel Párizsban lesz. Az újságírók termé­szetesen megostromolták kérdéseikkel a tá­bornagyot, de Petain nem akart nyilatkozni a marokkói helyzetre nézve, és megtagadott minden felvilágosítást. Petain visszaérkezéséből mégis arra kö­vetkeztetnek, hogy a francia front konszoli­dálódott már a marokkói harctéren, és azt hiszik, hogy Abd el Krim újabb nagy offen­­zívája nem jelenthet többé komoly ve­szélyt a francia vonalakra nézve, ha Petain tábornagy befejezettnek tekinti küldetését és hazatért Marokkóból. Petain táborna­gyot alighanem rövidesen fogja követni Liautey tábornagy és akkor a marokkói francia csapatok új parancsnoka, Naulin tábornok, magára fog maradni Albert Sarraut volt gyarmatügyi miniszterrel, akit legközelebb hivatalosan is kineveznek Ma­rokkó polgári főbiztosává. Amennyiben bék­et­árgyal­ás­ok­ra kerülne a sor, a béketárgyalásokat minden valószínű­ség szerint Sarraut vezetné, nem pedig Naujin tábornok. Ma a párizsi esti lapok újabb jelentéseiket közöltek arról, hogy Abd el Krím delegátusai már útban vannak Tanger felé és ott fognak megindulni a béke­­tárgyalások, egyrészt Franciaország és Spanyolország, másrészt Abd el Krím között. E híreket hivatalosan nem erősítették meg. Szombat Koncentrikus tőzsdei támadás a lengyel zloty ellen A Lengyel Távirati Ügynökség a zloty eséséről a következőket jelenti: Kedden csaknem valamennyi európai tőzsdén váratlan támadás érte a lengyel zlotyt. Olyan nagy mennyiséget dobtak ebből a pénznemből piacra, amely a várakozást teljesen felülmúlta, úgyhogy a nagy tételek:­lset lehetetlenség volt fölvenni. Lengyel gaz­dasági körökben azóta kétséget kizáróan megállapították, hogy itt kizárólag tőzsde­­ manőverről volt szó és hogy a piacra dobott pénzösszegek nagy része a valóságban nem is volt meg. A zloty árfolyama egyébként azóta már kiegyensúlyozódott és most már egészen közel van a múltbéli pari­táshoz. Augusztus 15-én megszűnik a kanadai kivándorlás (A Világ tudósítójától.) Az ottawai kor­mány az 1025-ös bevándorlási szezonra olyan törvényt hozott, amely szerint a va­gyoni cenzust, amely tavaly még ötszáz dol­lár volt, leszállította kétszázötven dollárra. A bevándorlást azonban ahhoz a szigorú feltételhez kötötte, hogy Kanada területét csakis mezőgazdasági munkások és földmű­velők léphetik át, míg az ipari munkásokat a kedvezményből kizárta és csupán az an­gol, valamint az északi államok iparosai számára hagyta nyitva a kapukat. 1925. év elején a kanadai bevándorlási és telepítési minisztériummal a Canadian Pacific Rail­­way, valamint a Canadian National Rail­­way oly értelmű megállapodást kötött, mely szerint az előbb említett társaság Magyaror­szág területéről 1709, az utóbbi pedig 1250 magyar állampolgárt szállít ki. A közelmúlt hónapokban az ottawai kormánnyal tárgya­lásokat kezdett French Line, valamint a Hapag és arra kérték a kanadai hatóságo­kat, őnekik is engedjék meg, hogy Magyar­országból bevándorlókat szállíthassanak. A­ kérést azonban csak kis mértékben teljesíti tették, mert a francia társulat mindössze ötven, a Hapag pedig huszonöt magyar ál­lampolgár kiszállítására kapott engedélyt. A megállapított kontingens kiszállítását a ha­józási társulatok most április havában kezd­ték meg, első időben tényleg nagy érdeklő­dés nyilvánult meg Kanadával szemben é­s úgy látszott, hogy nagy tömegek vándorol­nak ki. A feltevések azonban nem váltak­ teljesen valóra, mert az ottawai kormány­ részéről megállapított kontingenst a tenger­hajózási vállalatok nem használták ki, amennyiben a Canadian National Railway­­vel társult Cunard Hajózási Társulat eddig körülbelül ezerkétszáz, a Canadian Pacific pedig hozzávetőlegesen ezer magyar állam­polgárt szállított ki, mihez hozzászámítandó a francia társulat ötven, valamint a Hapag által kivitt tizennégy ember. • Eszerint a kö­rülbelül háromezer főt számláló kontingens­ből máig mindössze kétezer-kétezerkétszáz embert szállított ki, úgyhogy még hátra volna nyolcszáz ember. Miután a kanadai bevándorlás augusztus 15-én úgyszólván megszűnik, mert az ottani hatóságok ez idő­ponton túl bevándorlót nem szívesen enged­nek be, alig hihető, hogy a vállalatok a ke­retet a még hátralevő két hétben ki tudják­ használni. Igaz, hogy az augusztus 15-iki dátum nem jelenti a kanadai bevándorlás teljes szünetelését, azonban ez időponton túl a partralépés már nehezebben megy és csakis azokat engedik be, akik nagyobb összegek fölött rendelkeznek és a földbirtokvétel ko­moly szándékukban áll. Az 1925. évben kivándoroltak valameny­­nyien megérkeztek Kanadába, ahol legna­gyobb részük a nyugati gabonatermő vidé­keken helyezkedett el és munka nélkül senki sem maradt. Az ottawai kormány az eur­ó­pai hatóságokhoz nemrég fölhívást intézett, melyben figyelmezteti különösen a közép­európai ipari munkásságot, hogy a beván­dorlástól tartózkodjék, mert a kanadai ipari vidékeken, különösen Ontario államban, szintén nagy a munkanélküliség. Kanadában egyébként több magyar telepítési akció in­dult meg, ezek a telepek Manitoba, Alberta Sasketchewan tartományokban fekszik és a nyugati államok bevándorlási főbiztosa, Gelléy, különös gondot fordít a magyar földművelők elhelyezésére. Az ottani beván­dorlási hatóságokkal karöltve dolgozik a Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védő Iroda winnipegi kirendeltsége, mely az ot­tani telepeseket állandó ellenőrzés alatt tartja. Érdekes, hogy Magyarországon a dél­amerikai kivándorlási láz szemmel láthatóan alábbhagyott, az odavándorolt magyarok szomorú sorsa az ittenieket elriasztja, mert ebben az évben mindössze százhatvan ma­gyar állampolgár vándorolt ki Brazíliába és Argentínába. Központi tá­vt»eszélő« állasításaintf a szerkesztőség és kiadóhivatal részére : 58—00­, 81—58, 81—00 Bármely szám hívható. VTrrrizrirzr"!'1'"*''—..— ,

Next