Világ, 1925. augusztus (16. évfolyam, 171-194. szám)
1925-08-01 / 171. szám
2 TŰS? augusztus T.VILÁG milyen módszer alkalmazásával lehet leküzdeni a munkanélküliség félelmes terjeszkedését. A munkaadók szerint a bérek újabb csökkentése az egyetlen mód az industriális válság leküzdésére, mert a jelenlegi munkabérek az európai munkabérek átlagos színvonalához képest túlságosan magasak, és így egyes angol iparágak éhöztették versenyképességüket a kontinensen. A szakszervezetek viszont a munkabérek idáig bekövetkezett csökkentését okolják az ipari válságért, abból indulva ki, hogy az angol ipar számára ma sem okozna nehézségeket a termelés értékesítése akkor, ha a munkabérek csökkentése folytán nem következik be az angol piac fogyasztóképességének mesterséges leszállítása. Ha tehát most újból csökkentenék a bányamunkások bérét, és azután az egyéb nagy iparágak munkásainak keresetét, akkor a szakszervezetek álláspontja szerint az angol munkások túlnyomóan nagyrésze már csak a létfen tartáshoz szükséges elementáris kiadásokat tudná fedezni, és így a fogyasztóképesség éles visszaesése folytán bekövetkeznék az ipari válság újabb meredek fokozódása a munkanélküliség ijesztően gyors kiszélesedésével. • Itt tehát két álláspont áll szemben mereven egymással, és nem lehet tagadni, hogy mind a két álláspont teljesen logikus. Nem érdektelen talán említeni azt, hogy a szakszervezeti kongresszus egyik szónoka, Hitt, panaszosan említette azt, hogy a hajóépítési vállalatoknál eszközölt számítása szerint a háború előtt minden alkalmazott munkás után 2 font és 16 shilling adót fizettek a nagy hajóépítési vállalatok, míg most minden alkalmazott munkásra 13 font és 16 shilling adó esik egy évben. Igen természetes tehát, ha az adóterhek ilyen felfokozása mellett roskadoznak a nagy iparvállalatok, és nem tudják az árakat a piac keresleti viszonyaihoz alkalmazni. Az angol szakszervezeti kongresszuson tehát a munkások egyik vezére tiltakozott hevesen a nagy részvénytársaságok túladóztatása ellen ... A helyzet igen nehéz az angol textiliparban, és az angol acéliparban, de különösen nehéz az angol szénbányáknál, ahol a minimális bérek kivívása meglehetősen uniformizálta a bányamunkások helyzetét, viszont a bányák termelési feltételei igen különfélék. Az angol szénbányák egy része kénytelen már a kedvezőtlenebb és mélyebb fekvésekhez nyúlni, míg a bányavállalatoknak egy másik csoportja sokkal kedvezőbb szénfekvéseket termel ki, és így sokkal alacsonyabb termelési költségekkel dolgozik. A szállítási költségek szempontjából is sokkal szerencsésebb a bányák egy részének helyzete, mint amilyen a helyzet a bányák másik részénél. Végül pedig Angliában vannak a legmodernebbül berendezett nagy bányatelepek, de ugyanúgy vannak egészen elmaradt kis bányavállalatok is, és ha a bányatulajdonosok egy része büszkén mutatja egészen modern technikai berendezéseit, vannak olyan bányatulajdonosok, akik önérzetesen hangsúlyozzák, hogy 1860 óta semmi sem változott telepük fölszerelésén. Ez a konzervatívizmus igen súlyos tehertétel néhány más angol iparágnál is, és néhány más iparág mellett súlyos tehertétel a szénbányászatban az üzemek elaprózása. A termelés igazán nagyvonalú megszervezése az angol szénbányászatban nem következhetett be azért, mert a széntermelés Angliában körülbelül háromezer vállalat között oszlik meg, és az a koncentrációs folyamat, amely kivált Németországban kapott igen gyors menetet az elmúlt évtizedben, tízéves, húszával olvasztva össze a kisüzemeket, a középüzemeket, sőt a nagyüzemeket, Angliában csak igen részlegesen bontakozik ki. Az az erős gazdasági individualizmus, amelyet Anglia érdeme és sajátossága gyanánt szoktak kiemelni, sok tekintetben hátránya és fogyatékossága az angol gazdasági termelésnek, mert nagyon megnehezíti az óriásüzemek kialakulását, márpedig úgy látszik, hogy a jövő, vagy inkább a jelen ezeké az óriásüzemeké. Frank Hodges, aki az elmúlt években teljes tájékozottsággal a gazdasági lehetőségek és a gazdasági összefüggések világos áttekintésével vezette az angol bányamunkások mozgalmait, mint a bányamunkások szakszervezeti szövetségének főtitkára, tudvalévőig nem tért vissza ebbe az állásba, mikor a MacDonald-kormány bukásával lemondott alállamtitkárságáról, és Frank Hodges félretolása meglátszik azon a bizonytalanságon, amely a bányamunkások vezérkarának jelenlegi magatartását jellemzi, noha kifelé igen harcias és igen energikus ez a vezérkar. Csak éppen többet dolgozik jelszavakkal, és kevesebbet számol gazdasági realitásokkal, mint Frank Hodges tette volna. Mindig újból felhangzik az a csatakiáltás, hogy a szénbányák az elmúlt tíz év alatt 300 millió font tiszta hasznot értek el, és 400 millió fontot fizettek azoknak a földbirtokosoknak, akiknek földjén véletlenül szenet találtak, ilyen nyereség mellett tehát nem szabad a munkabérek redukálására gondolniuk. Ez igen szépen hangzik, csak éppen nem veszi számba azt a körülményt, hogy a szénkonjunktúra idején elért nyereség nincsen meg többé, és most a konjunktúrát felváltotta a dekonjunkcúra a szénpiacon. Az angol közvélemény egy része idegesen látta azt, hogy a bányamunkások élén most újból egy „sipkás ember“ áll, amint a munkásmozgalom régi napjaiban az angol polgári osztály súlyos fenyegetésnek nevezte azt, hogy Kok Maráté a szürke cilinder korában posztósipkát hordott, sőt posztósipkában foglalta el helyét az angol alsóház padsoraiban. A posztósipka, amelyet régen levetettek a munkáspárti vezérek, most újból felbukkan Herbert Smith-nek, a bányamunkás-szervezetek elnökének fején, és ez a kis köpcös ember, aki nem igen szeret megválni sipkájától, most nagy aggodalmakat vált ki az angol polgári rétegekből. A bányamunkások igazi vezére azonban Cook, aki Frank Hodges helyét foglalta el. A szénbányák krízisét meg kell oldani, de a bányamunkások még idáig történt bérleszállítások után bérüknek egyetlen újabb pennyjét sem áldozhatják föl : ez most a harci jelszó és mivel nem kétséges az sem, hogy a bányavállalatok rossz taktikával próbálták elérni a bérek újabb leszállítását, egyelőre igen bajos elképzelni, miként következhetik be a megoldás, ha lejár a kormány által most kieszközölt kéthetes fegyverszünet, amelyet, egyébként a bányamunkásoknak könnyű volt elfogadniuk azért, mert a két hét alatt természetesen a régi béreket kapják tovább is. A két hét leteltével a kormány már csak úgy érhet el újabb fegyverszünetet, ha megtéríti a bányáknak a bérkülönbözetet, de ezt az áldozatot természetesen csak átmenetileg vállalhatná az angol állam. A megoldás felé az jelentene közeledést, ha bekövetkeznék az elaprózott üzemek koncentrálása és az elmaradt üzemek leállítása, továbbá a szerencsés bányáknál, amelyek még a mai viszonyok mellett is nagy nyereséggel dolgoznak, lefoglalnák a nyereség egy részét, és arra használnák föl, hogy azok a bányák, ahol kedvezőtlenebbek a termelési viszonyok, ne legyenek kénytelenek a létminimum alá szállítani a munkabéreket, vagy beszüntetni üzemüket. Az állami beavatkozásnak ez a rendkívül széles skálája mindenképpen igen közel járna a szénbányák nacionalizálásához, akármilyen névre kereszteljék is a bányaüzemek egy részének kényszer-egyesítését, és a nyereség átvezetését a bányák egyik csoportjából a bányák másik csoportjába. Ha már idáig jutnak a viszonyok, akkor az egész megoldás szinte könnyebb volna a kormány számára, mint a félmegoldás , és ez az egész megoldás a szénbányászat nyílt, vagy palástolt állami kezelésbe vétele, ami elvégre csak olyan kevéssé volna képtelenség, mint ahogy nem volt képtelenség a vasúti vállalatok kisajátítása, és a vasúti forgalom államosítása a kontinens országaiban. Az angol bányavállalatok már évek óta kénytelenek voltak megnyugodni abban, hogy egy bizonyos fokig utat engedjenek a munkások ellenőrzésének, hiszen a két legutóbbi kollektív szerződés szerint annyi a többletnyereségnek, amelyet egy bizonyos határon felül értek el a bányák, egy meghatározott rész a bányamunkásokat illette meg. Az államosítás természetesen mégis szélesebb mértékben kapcsolná be a munkások bizalmi embereit a bányaüzemek vezetésébe, és így közel járna a munkáspárt programjának megvalósításához. Amint Angliában ismételten a konzervatív kormányok hozták meg a választói jog kiszélesítését, és más radikális természetű reformokat, vagy pedig egy konzervatív miniszter törölte el a gabonavámokat, esetleg bekövetkezhetik az, hogy most a konzervatív kormány lesz kénytelen valamilyen formában szocializálni a szénbányákat. De nem valószínű az, hogy simán és nagyobb megrázkódtatások nélkül érhessen meg idáig a helyzet. A minisztertanács nem döntött a Játékkaszinó ügyében (A Világ tudósítójától.) Ma délelőtt tíz órakor Vass József helyettes miniszterelnök vezetésével minisztertanács volt, amelyen az elnökön kívül Bod János pénzügyminiszter, Rakovszky Iván belügyminiszter és Mayer János földmívelésügyi miniszter vett részt. A kultuszminisztériumot Tóth Lajos államtitkár, a külügyminisztériumot Kánya Kálmán meghatalmazott miniszter, a kereskedelmi minisztériumot Wimmersperg Frigyes báró államtitkár, az igazságügyminisztériumot pedig Szászy Béla államtitkár képviselte. A honvédelmi minisztérium részéről Árgya-Papp Sándor tábornok, a miniszterelnökség részéről pedig Prónay György báró államtitkár jelent meg a minisztertanácson. A minisztertanács után Vass József helyettes miniszterelnök nyilatkozott a minisztertanács határozatairól. — A minisztertanács — mondotta — a folyó ügyek elintézése után foglalkozott a játékkaszinó dolgával, azonban véglegesen nem döntött. Folyton érkeznek be ugyanis újabb ajánlatok, amelyet a pénzügyminisztérium erre a célra megbízott osztályának szakemberei elé kerülnek. A mai minisztertanács, tekintettel arra, hogy a kérdés politikai vonatkozásaiért felelős miniszter távol volt, elvileg még mindig nem kívánt dönteni, hanem úgy határozott, hogy a legutóbb is beérkezett ajánlatokat a korábbiakkal együtt szakszerűen átdolgozva és pénzügyi szempontból véleménnyel ellátva minden egyes miniszternek a pénzügyminiszter küldje meg. A helyettesítéssel megbízott államtitkárok pedig gondoskodjanak arról, hogy időközben javaslataik alapján saját minisztereik véleményét megtudják. Sopron a napokban nagyobb küldöttség útján kérte, hogy a kormány legyen tekintettel Sopron városának különleges helyzetére és ama nagy érdekekre, amelyek Sopron talpraállásához fűződnek és nyújtson segédkezet döntésével ahhoz, hogy Sopron városa egy ilyen koncesszió birtokában fürdővárossá és idegenforgalmi várossá fejlődhessék. A minisztertanács honorálja Sopron városának különleges helyzetét és igényeit és úgy határozott, hogy amennyiben ilyen irányú döntés lesz a játékkaszinók dolgában, és Sopront is figyelembevevő megfelelő ajánlatok lesznek a kormány birtokában, nem zárkózik el Sopron igényeinek méltánylásától. Ez nem döntés Sopron javára, mert hiszen még az alapkérdésben sincs döntés. A magyar—osztrák gazdasági tárgyalásokkal is foglalkozott a minisztertanács és a helyettes miniszterelnök kijelentése szerint a tárgyalások rövidesen eredménnyel fejeződnek be. A beruházási programot a mai minisztertanács nem tárgyalta, mert e téren már csak a főbiztos jóváhagyása és a közmunkák kiírása van hátra. A városok kölcsönét illetően kijelentette Vass József, hogy a városok kölcsönének folyósítását augusztus 7-én kezdik meg. A minisztertanácson egyébként a kormány jelenlevő tagjai közül Rakovszky Iván belügyminiszter a játékkaszinó ellen foglalt állást, míg a többi miniszterek az engedély megadása mellett voltak. Törvényjavaslat készül a játékszenvedély megfékezésére A mai minisztertanács a játékkaszinó ügyével foglalkozott és mialatt a kormány tagjai azon tanakodnak, hogy ki kapja a kaszinó engedélyét, a belügyminiszter a játékszenvedély megfékezésének gondolatával foglalkozik. A belügyminisztérium szerint ugyanis a hazárdjátékok elleni intézkedések azért nem vezetnek eredményre, mert a törvény rendelkezései szerint a játékosokat csak csekély pénzbüntetéssel lehet sújtani. A belügyminisztériumban most olyan törvényjavaslaton dolgoznak, amely szigorú büntetést szab a kártyásokra és lehetetlenné teszi a játékbarlangok működését. Rakovszky Iván belügyminiszter egyhónapi szabadságra megy A kormányzó Rakovszky Iván dr. belügyminiszternek augusztus elsejétől 31-ig szabadságidőt engedélyezett és ennek tartamára a belügyminisztérium ideiglenes vezetésével Pestiig Pál dr. igazságügyminisztert bízta meg. Petain tábornagy visszaérkezett Franciaországba Párizsi jelentések szerint Petain tábornagy ma Marseillesbe érkezett és holnap reggel Párizsban lesz. Az újságírók természetesen megostromolták kérdéseikkel a tábornagyot, de Petain nem akart nyilatkozni a marokkói helyzetre nézve, és megtagadott minden felvilágosítást. Petain visszaérkezéséből mégis arra következtetnek, hogy a francia front konszolidálódott már a marokkói harctéren, és azt hiszik, hogy Abd el Krim újabb nagy offenzívája nem jelenthet többé komoly veszélyt a francia vonalakra nézve, ha Petain tábornagy befejezettnek tekinti küldetését és hazatért Marokkóból. Petain tábornagyot alighanem rövidesen fogja követni Liautey tábornagy és akkor a marokkói francia csapatok új parancsnoka, Naulin tábornok, magára fog maradni Albert Sarraut volt gyarmatügyi miniszterrel, akit legközelebb hivatalosan is kineveznek Marokkó polgári főbiztosává. Amennyiben béketárgyalásokra kerülne a sor, a béketárgyalásokat minden valószínűség szerint Sarraut vezetné, nem pedig Naujin tábornok. Ma a párizsi esti lapok újabb jelentéseiket közöltek arról, hogy Abd el Krím delegátusai már útban vannak Tanger felé és ott fognak megindulni a béketárgyalások, egyrészt Franciaország és Spanyolország, másrészt Abd el Krím között. E híreket hivatalosan nem erősítették meg. Szombat Koncentrikus tőzsdei támadás a lengyel zloty ellen A Lengyel Távirati Ügynökség a zloty eséséről a következőket jelenti: Kedden csaknem valamennyi európai tőzsdén váratlan támadás érte a lengyel zlotyt. Olyan nagy mennyiséget dobtak ebből a pénznemből piacra, amely a várakozást teljesen felülmúlta, úgyhogy a nagy tételek:lset lehetetlenség volt fölvenni. Lengyel gazdasági körökben azóta kétséget kizáróan megállapították, hogy itt kizárólag tőzsde manőverről volt szó és hogy a piacra dobott pénzösszegek nagy része a valóságban nem is volt meg. A zloty árfolyama egyébként azóta már kiegyensúlyozódott és most már egészen közel van a múltbéli paritáshoz. Augusztus 15-én megszűnik a kanadai kivándorlás (A Világ tudósítójától.) Az ottawai kormány az 1025-ös bevándorlási szezonra olyan törvényt hozott, amely szerint a vagyoni cenzust, amely tavaly még ötszáz dollár volt, leszállította kétszázötven dollárra. A bevándorlást azonban ahhoz a szigorú feltételhez kötötte, hogy Kanada területét csakis mezőgazdasági munkások és földművelők léphetik át, míg az ipari munkásokat a kedvezményből kizárta és csupán az angol, valamint az északi államok iparosai számára hagyta nyitva a kapukat. 1925. év elején a kanadai bevándorlási és telepítési minisztériummal a Canadian Pacific Railway, valamint a Canadian National Railway oly értelmű megállapodást kötött, mely szerint az előbb említett társaság Magyarország területéről 1709, az utóbbi pedig 1250 magyar állampolgárt szállít ki. A közelmúlt hónapokban az ottawai kormánnyal tárgyalásokat kezdett French Line, valamint a Hapag és arra kérték a kanadai hatóságokat, őnekik is engedjék meg, hogy Magyarországból bevándorlókat szállíthassanak. A kérést azonban csak kis mértékben teljesíti tették, mert a francia társulat mindössze ötven, a Hapag pedig huszonöt magyar állampolgár kiszállítására kapott engedélyt. A megállapított kontingens kiszállítását a hajózási társulatok most április havában kezdték meg, első időben tényleg nagy érdeklődés nyilvánult meg Kanadával szemben és úgy látszott, hogy nagy tömegek vándorolnak ki. A feltevések azonban nem váltak teljesen valóra, mert az ottawai kormány részéről megállapított kontingenst a tengerhajózási vállalatok nem használták ki, amennyiben a Canadian National Railwayvel társult Cunard Hajózási Társulat eddig körülbelül ezerkétszáz, a Canadian Pacific pedig hozzávetőlegesen ezer magyar állampolgárt szállított ki, mihez hozzászámítandó a francia társulat ötven, valamint a Hapag által kivitt tizennégy ember. • Eszerint a körülbelül háromezer főt számláló kontingensből máig mindössze kétezer-kétezerkétszáz embert szállított ki, úgyhogy még hátra volna nyolcszáz ember. Miután a kanadai bevándorlás augusztus 15-én úgyszólván megszűnik, mert az ottani hatóságok ez időponton túl bevándorlót nem szívesen engednek be, alig hihető, hogy a vállalatok a keretet a még hátralevő két hétben ki tudják használni. Igaz, hogy az augusztus 15-iki dátum nem jelenti a kanadai bevándorlás teljes szünetelését, azonban ez időponton túl a partralépés már nehezebben megy és csakis azokat engedik be, akik nagyobb összegek fölött rendelkeznek és a földbirtokvétel komoly szándékukban áll. Az 1925. évben kivándoroltak valamenynyien megérkeztek Kanadába, ahol legnagyobb részük a nyugati gabonatermő vidékeken helyezkedett el és munka nélkül senki sem maradt. Az ottawai kormány az európai hatóságokhoz nemrég fölhívást intézett, melyben figyelmezteti különösen a középeurópai ipari munkásságot, hogy a bevándorlástól tartózkodjék, mert a kanadai ipari vidékeken, különösen Ontario államban, szintén nagy a munkanélküliség. Kanadában egyébként több magyar telepítési akció indult meg, ezek a telepek Manitoba, Alberta Sasketchewan tartományokban fekszik és a nyugati államok bevándorlási főbiztosa, Gelléy, különös gondot fordít a magyar földművelők elhelyezésére. Az ottani bevándorlási hatóságokkal karöltve dolgozik a Kivándorlókat és Visszavándorlókat Védő Iroda winnipegi kirendeltsége, mely az ottani telepeseket állandó ellenőrzés alatt tartja. Érdekes, hogy Magyarországon a délamerikai kivándorlási láz szemmel láthatóan alábbhagyott, az odavándorolt magyarok szomorú sorsa az ittenieket elriasztja, mert ebben az évben mindössze százhatvan magyar állampolgár vándorolt ki Brazíliába és Argentínába. Központi távt»eszélő« állasításaintf a szerkesztőség és kiadóhivatal részére : 58—00, 81—58, 81—00 Bármely szám hívható. VTrrrizrirzr"!'1'"*''—..— ,