Világ, 1925. augusztus (16. évfolyam, 171-194. szám)
1925-08-23 / 188. szám
[Tas Smap A Király Színház megnyitása: Lázár Ödön jubileuma ?A Világ tudósítójától.) — A Nemzeti Színháznál kezdtem, — mondja büszkén Lázár Ödön, a Király Színház igazgatója, amikor lassan, nagyon óvatosan és a világért sem árulva el, hogy mit tervelek ellene, lapozgatni kezdek az élete könyvében. — A Nemzeti Színháznál kezdtem, — mondja. — Ott laktam és ott vacsoráztam. Azt aztán már nem tőle tudom, hogy kijelentésének utolsó mondata éppenséggel nem vonatkozik holmi nemzeti színházi stallumra, vagy a színházzal szomszédos Pannónia-szállóra. Lázár Ödön, a fiatal, rajongó bankhivatalnok, nem tartozott a Nemzeti Színház kötelékébe, nem lakott a Pannónia-szállóban és nem ott költötte el nagy előkelően vacsoráját, hanem minden szabad idejében ott lebzselt a színház körül és hetenként négyszer színházjegyet vacsorázott, fel a karzatra és a gondosan papirosba pólyáit szalámi helyett Újházi Ede szerepeivel és Bercsényi zengő beszédeivel ringatta el magát hónapos szobája vendégágyán. De azért Lázár Ödön hallani sem akar karrierről, mert hiszen ő a Nemzeti Színháznál kezdte. Annak az évjáratnak szerencsés ideje volt az, amikor Varsányi Irén, Beregi Oszkár, Gábor József és Lázárnak már akkor is testi-lelki jóbarátja, Sebestyén Géza elindultak a magyar színpadon. A szerény kis bankhivatalnok beállt a sorba és hogy hozzájuk tartozásának rangot is szerezzen, irogatni kezdett a szépirodalmi lapokba, meg-meglopva az estéket, melyek a fiatalságnak, az egészségnek, a jövőnek szükségesek. Nem ártott meg neki. A színházi világban hamarosan emlegetni kezdik a nevét Érdeklődés fogadja, amikor Szabó Imrével, a mostani tiszti főügyésszel megindítja az első képes színházi lapot Pesten, Márkus József színházi újságjának bátor és fürge vetélytársát. A lap három hét alatt megbukott. De Lázár Ödönnek ez sem ártott A bukás nem vette le lábáról, fiatalságát, önbizalmát büszkeséggel tölti el, hogy bár nem hivatásos író, vagy újságíró, beválasztják tagnak az Otthon Írók és Hírlapírók Körébe. Egy szép napon itt hirdetés jelenik meg a fekete táblán, mely szerint az Arad is Vidéke munkatársat keres. Lázár Ödön gondolkodás nélkül szalad Sebők Gyulához, a lap szerkesztőjéhez és felajánlja szolgálatait. Néhány írásbeli dolgozatot kérnek tőle. Szerződtetik. Lázár Ödön gyorsan búcsúzik a banktól, barátaitól, a Nemzeti Színháztól és lemegy Aradra újságírónak. De nem sok időt tölt ott. A szerkesztőségben a legkevesebbet Annál többet a színháznál. Az ünnepelt primadonna és a dédelgetett bonvivant nem érdeklik. Éles szemével egy szerény, csöndes színészt vesz észre a háttérben. Ez érdekli. Az ünnepelt primadonnáról, meg a dédelgetett bonvivantról sebtiben öt sort ír lapjának, de a csöndes kis színészről, kétoldalas tudósítást küld fel egy pesti lapnak. Pethes Imre nevét ő ismerteti meg a pesti színházzal és közönséggel. Somló Sándornak, a Nemzeti Színház művészének, majd igazgatójának feltűnik a cikk, meggyőződik tartalmának helyes értékeléséről, nemcsak Pethes Imre talentumát ismeri fel, de a cikk írójának színházi kvalitásait is és Lázár Ödön Somló Sándor ajánlatával hamarosan az új kassai Nemzeti Színházhoz kerül — helyettes igazgatói címmel. Munkaköre azonban a szép cím ellenére sem elégíti ki Lázár Ödönt. Otthagyja Kassát, visszajön Pestre, cikkeket ír a lapokba és vár. Nem sokáig. Makó Lajos, a budai temesvári társulat igazgatója, aki ideális művészember és vérbeli színházigazgató volt, titkárának szerződteti Lázár Ödönt és vele együtt fölhozza Pestre Pethes Imrét is. A két karrier most már együtt fut tovább, fölfelé. Lázár Ödön nem éri be a titkári teendők elvégzésével. A színház közelebbről érdekli. Rendezni akar, ami akkor vakmerő óhaj volt, tekintettel arra, hogy szigorúan, sőt hivatalosan hivatásbóimn kívül, nem igen engedtek valakit színpadra. Makó is meghökkent Lázár ambíciójának hatásköri túllépésétől. De a titkár erősebb volt direktoránál. Lázár megszerzi Tolsztoj drámáját, A sötétség hatalmát, lefordíttatja Hevesi Sándorral, akiben szintén ő vette észre talán legélesebben a mai Hevesi Sándort és keresztülviszi, hogy a darabot előadják és hogy ő rendezze az előadást. A rendelkező próba alatt Makó idegesen szorongott a színház udvaron. Minden pillanatban botránytól tartott és óvatosan készen tartotta tekintélyét, hogy adott esetben ismét helyreállítsa a fölborított színházi világrendet. A botrány azonban elmaradt. A fiatal titkár úgyszólván percek alatt végzett a rendelkező próbával. Makónak kő esett le a szívéről és ami éppenséggel nem tartozott szokásai közé, szivarral kínálta meg az újdonsült rendezőt. Lázár kivette a szivart, mire Makó még egyet nyomott a kezébe, ami meg éppenséggel nem esett meg a budai temesvári színtársulat történetében. Lázár Ödönből akikor lett szivaros ember (nemcsak rendező) és azt mondják, még ma is abból a trafikból szívja elfogyhatatlan szivarjait, melyet a bemutató nagy sikeren Makó Lajostól kapott. Két évet töltött el Lázár ödön Makó Lajosnál és mikor Janovics Jenő rendezőnek is titkárnál hívta a szegedi színházhoz, Beöthy László ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle : — Csak tanulja meg a rendezés titkait, még találkozunk. Lázár Ödön nagyon hamar megtanulta ezeket a titkokat és másfél év múlva már találkozott Beöthy Lászlóval. Beöthy 1903-ban alapította a Király Színházat és az első, akit szerződtetett, Lázár Ödön volt. Lázár Ödön bevonult a titkári szobába és bevonult a magyar színház nagy fejlődésének fényes történetébe. A Király Színház rövidesen európai színvonalra emelkedik, elindítója számos világsikernek és alig néhány esztendő alatt a bécsi operetthegemóniát is megtöri. Kálmán Imre, Jakobi Viktor és Szirmai Albert itt sorakoznak fel a nagy bécsi operett-triász : Lehár, Fali és Strauss ellen. Innen indul a halhatatlanság felé Kacsóh Pongrác és a nemzetközi nagy sikerek útján egy sereg olyan operett-komponista, mint Buttykai, Huszka, Rényi, Nádor, Vince és mások. És itt — a Király Színház titkári szobájában — születik meg az Unió. Lázár Ödön csendben összevásárolja a Magyar Színház részvényeit és ezzel módot ad Beöthynek, hogy nagy színházi terveit megvalósítsa. A háború kitörésekor Lázár Ödön ismeri föl elsőnek a színház helyzetét. A felfordulás első pillanatában a Király és Magyar Színház társulata szétrebben. Lázár Ödön nincs Pesten, külföldön nyaral. Hazasiet és megmaradt négyszáz koronájával a zsebében, ismét összeszedi a társulatot, megiratja Pásztor Árpáddal az első háborús darabot és konzorcionális alapon előadatja. Nagy siker. Lélekjelenlétével megmenti a színházat és egyúttal utat mutat a többi színháznak is. Kétségtelen, hogy a magyar színházi élet és kultúra zavartalan folytonosságát elsősorban Lázár Ödön mentette meg. Ekkor már — két esztendeje — Beöthy László vezérigazgató mellett igazgatója az Unió színházainak. Most a magára maradt Király Színháznak ő az igazgatója egyedül, a vezetője és a felelősség hordozója. Kétségbeejtett a gondolat, — mondja, — hogy a Király Színházból mozi legyen, vagy varieté. Szent meggyőződésem, hogy a Király Színháznak hivatása van és olyan talaja a közönségnél, melyet bűn, ha kirántanak a lába alól. Tovább akarom fejleszteni a könnyű magyar zenét, mely a határainkon túl is annyi szívet hódított meg a részünkre. Főként magyar szerzőket akarok bemutatni, közéjük számítva elsősorban természetesen Kálmán Imrét is. Egyik célom: szakítani azzal a káros módszerrel, mely eddig az operettnél dívott, azzal tudniillik, hogy premier után jó ideig nem kezdtek új próbát. Azt mondták, hogy ez árt a bemutatott operett sikerének. Én egy héttel minden premier után megkezdem az új operett próbáit. Nekem az fog ártani, ha nem kezdhetem meg. Lázár Ödön nemcsak rajong az operettért, de hisz is benne. Azt mondja: — A vérem tulajdonképpen mindig a drámai műfaj felé hajtott, közben azonban, annyira megszerettem az operettet, hogy ma egyenesen missziónak tartom az életbentartását. Meggyőződésem, hogy a könnyű zene még a tudatuk alatt is nevelő hatást gyakorol az emberekre. Egyszerűen a másik oldalukról közelíti meg őket és amit talán az értelmüknél elmulaszt, pótolja az érzelmeikben. Nem merem megmondani Lázár Ödönnek, hogy miért viszem bele az emlékezésbe, és nem figyelmeztetem, hogy a Király Színház megnyitásának napja — az ő vezetése alatt, — összeesik azzal a nappal, amikor a kis aradi újságíró elindult Kassára színigazgatónak. Huszonöt éve annak. Jubiláris szám és tudom, hogy Lázár Ödön nem szereti. Most mégis ideírom és elárulom, mert úgy érzem, hogy ez a szám nem Lázárra tartozik, hanem azokra, akik lelkendezve figyelték a magyar színházi viszonyok utolsó huszonöt esztendejének fejlődését és akik ma aggódva érzik, hogy mi kell és kik kellenek ahhoz, hogy az eljövendő huszonöt esztendő sikerekben és eredményekben méltó folytatása legyen az elmúlt negyedszázadnak. Ideírom és elárulom, mert nem félek Lázár Ödön gorombaságaitól, alig nagyon goromba ember, csak az a baja, ma már nagyon sokan tudják róla, hogy a gorombaság az a pokróc nála, melyet azért rántogat oly sűrűn elő, hogy az áruló jószívét, meg a könnyű emberi elérzékenyülését eltakarja azok elől, akiktől a teljesíthetetlent sem tudja megtagadni. (Bp.) Hurokban Irta: Szalay László Hályogos október végén: Mikor a szél meg az eső már pozdorjává zúzta, áztatta, a mezők üdezöld színét... s a füvek, virágok, levelek, fakó, elvetett koldusrongyként fekszik meg a gőzölögve hülő tájékot... Kiázott, rothadt, sárgatövises ördögszekerek — míg árokba nem esnek — versenyt kerekeznek az erőszakos széllel... És széjjel az égen — az egész borongó környéken —, mint hulla fölött kék dongók sokasága —, varjak károgva hullámzó éhes árja, várja elképzelt lakomáját... • Késő ősszel — vadászok jönnek... És aréna lesz a letarolt, menedéket nem nyújtó környékből... Hol versenyt nyargalnak a vadak, a kacagva lecsapó halállal... * Régen volt... Szoknya helyett akkor kaptam a legelső nadrágot... Bár pörge kalapom volt addig is a szoknyához, hogy kiütközzék a férfiasságom!... A vadásztársaság, — vagy tízen, — meghajtani készült a tázlári buckákat, — százhúsz hajtóval... Valahogy megszimatoltam... És addig bömböltem, sírtam, — addig rimámkodtam, imádkoztam az apámnak, — a hideg majd kirázott a vadászásért, — hogy végre is elvitt magával... Nem is hittem volna, hogy mennyire érdemes volt ordítani és földhöz verni magam, hogy ott lehessek, — amint alább majd meglátszik ... Egy buckán gyülekeztünk a reggeli órákban ... A tájék sivár, letarolt, elhagyatott volt... Itt-ott alacsony homokdombokkal, egy-egy parányi tanyával, bokorerdővel, — ijesztő némasággal... Nem szállt itt még a varjú se... Mintha minden meg lett volna dermedve ... Ahogy az ólomszínű bágyandozó égről a vaksi nap szürkére festette... A vadászok összenéztek: — Ugyan, kinek a halvaszületett eszméje volt, ide kijönni?... Nem lesz itt semmi... A vad ugyanis, — a nyúl csakúgy, mint a fogoly, — nem szereti a paflagóniákat... Az ember lakatlan, elvadult tájat... Hiába ad ez békességet, zavartalan szaporodást, — elkerüli... Csodálatos dolog, — de ez így van. Ahol nincs ember, onnét a vad is elpártol... Mintha csak keresné a társaságát annak az embernek, aki halálra hajszolja ... Nálunk a tanyaudvaron számtalanszor átszaladgáltak a nyulak és a foglyok, pedig volt nekik éppen elég helyök játszadozni, szaladgálni egyebütt... Elég az hozzá, hogy elindult a „kör“... Ami úgy történik, hogy a vadászok elindulnak jobbra, balra, egyenkint, s maguk közé iktatnak bizonyos számú hajtót — libasorban... Folyton kanyarodva mennek mindaddig, míg végre a két szárny — öszszetalálkozik ... Erre felharsan a szájrólszájra adott kiáltás: Befelé!... És minden vadász, hajtó arccal fordul a kör központja felé , és elkezdenek lassan befelé menni... A körbe szorított felriadó vad, elkezd őrülten nyargalászni... Kiszaladna a körből, de mindig eszeveszett lárma és fenyegetőzés fogadja ... Rémülten fordul viszsza ... Amelyik aztán lövésre szalad, vagy megpróbál kitörni a körből, azt lepuffantják, ha eltalálják ... így folyik ez mindaddig, míg végre a kör a folytonos befelé haladás folytán olyan csekély átmérőjű lesz, hogy a szemben közeledők veszélyeztetése nélkül nem lehet befelé lőni . . . Erre fölhangzik a kiáltás: „Hajtok be.. A hajtők mindenfelől berohannak a körbe s a még bent levő nyúlakat szétugrasztják s a szétszaladó nyulakra a vadászok visszafordulva lőnek . . . A mi körükben bizony nagyon kevés nyúl volt . . . Fölhangzott a kiáltás, — hajtők be — s a hajtők betódultak . . . A kör közepén egy kis bokorerdő volt, — valami nyolc-tíz fa, bokor —, ezt akarták átkutatni . . . Közben meglehetősem sűrű köd ereszkedett . . . Hogy a százötven-kétszáz méteres sudarú kör középpontja, a bokorerdő haloványan, mint egy álomban látszott csak... Amint a mindenfelől előrenyomuló hajtók a fáikhoz értek, — egyetlen rémült ordításban törtek ki ... És rohantak is vissza* mint az őrültek . . . — Mi az?... Mi az?, M — De mi Ami ■* , — Betyároki —• Hármam!... Lovon!... — Farkas Sándor az öreg!... Meg a Lehoczky, Sohár-gyerekek!... A vadászok nagyot káromkodtak :' — Az Istenét az apjuknak, —■ nyúl helyett még csak ez költött!... — Pali bácsi!... Maga a legvénebb köztünk: Mondja meg, mit kezdjünk? ... — Hát a jó fene tudja-e, mit kezdjünk!... — Ki kell őket ereszteni, hadd menjenek a kórságiba, — üvöltötte egy láthatatlan valaki a ködben, amint később kisült, maga a vén zsivány, Farkas Sándor az erdőből... — Azt nem lehet — bömbölte egy másik hang láthatatlan gazdája —, ha kieresztjük őket, bennünket csúfol egész életünkben mindenkit... — Ej! Le kell hát lövöldözni őket, — mekegte Csápek, a gyárigazgató ... — Kuss, te büdös! — harsogott a hajtók VILÁG 1192. augusztus 23 10 Svájcban letartóztatták Vámos Józsefet, aki Vázsonyi nevével visszaélve több szélhámosságot követett el Olaszországban (A Világ tudósítójától.) Néhány héttel ezelőtt jelentettük, hogy Vázsonyi Vilmos budapesti ügyvédi irodája Olaszországból bizalmas jelentést kapott, hogy ott magát Vámos-Weissmann József magyar földbirtokosnak nevező személy, aki egyúttal állítólag többszörös budapesti háztulajdonos, különféle szélhámosságokat követ el Vázsonyi Vilmos nevével visszaélve. Röviddel a jelentés után egy milánói ügyvéd érdeklődött Vázsonyinál Vámos József vagyoni állapota felől és kérdést intézett, hogy megfelel-e a valóságnak az a körülmény, hogy Vámos budapesti ingatlanait a Vázsonyiiroda kezeli. Vázsonyi Vilmos nyomban jelentést tett a főkapitányságon, ahol nagy apparátussal kezdték meg a nyomozást, amelynek folyamán csakhamar megállapították, hogy Vámos miképpen követte el szélhámosságait. A titokzatos ingatlanok Vámos-Weissmann József néhány hónappal ezelőtt fölkereste Vázsonyi ügyvédi irodáját és megbízást adott, hogy Pápán lévő birtokainak átírását intézzék el, valamint készítsék el az adás-vételi szerződést a napokban Budapestre érkező vevőjével. A vevő nem jelentkezett és időközben Vámos Olaszországba utazott, ahonnan levélváltás útján adott még különféle megbízásokat Vázsonyi irodájának. Néhány napi olaszországi tartózkodása után Vámos egy levelében megbízást adott, hogy Budapesten lévő házaira kérjenek árajánlatot, de a házról nem adott bővebb felvilágosítást és a telekkönyvi kivonat számát sem jelentette be. Amikor már néhány olyan levél volt Vámos birtokában, amelyben szerepeltek az állítólagos budapesti ingatlanai és pápai birtoka, Olaszországban sikerült neki a levél felmutatásával elérnie azt, hogy többen kisebb-nagyobb kölcsönöket bocsátottak rendelkezésére, minden fedezet és előzetes információ nélkül. Vámos-Weissmann Józsefnek nem ez az első csalása és szélhámossága, mert már 1920 december havában a külügyminisztérium beszerzési csoportja kárára is több csalást kísérelt meg. Vámos 1920 december 1-én este tíz órakor megérkezett Székesfehérvárról Budapestre. Megérkezésekor a budai Fiume-szállóba hajtatott, de mivel annak idején nagy lakásínség dühöngött a fővárosban, nem kapott a szállodában szobát. A portás erre egyik ismerősét, Komárszky Szaniszlónét ajánlotta és elmondotta, hogy az asszony szívesen rendelkezésére fog bocsátani néhány napra egy szobát. Vámos felkereste Komárszkynét Jégverem ucca 6. második emelet 7. szám alatti lankásán, ahol elmondotta, hogy a portás küldte, és kérte, hogy egy szobát bocsássanak néhány napig a rendelkezésére. Négy éjjel lakott Vámos Komárszkynénál, mialatt megismerkedett és meleg barátságot kötött egyik lányával, akinek házasságot is ígért azzal, hogy százezer dollárt fog az egyik bankban elhelyezni a nevére. Vámost Komárszkyné családja néhány nap alatt mint vőlegényt ismerte meg, bár az asszony férjnél levő lánya, Wittenberg Gyuláné aggályosnak találta ezt a gyors ismeretséget és házasságkötést, de mivel édesanyja Vámosban jó partit remélt leányának, úgy, mint az egész család belenyugodott a közeli napokra kitűzött esküvőbe. Vámos bevásárol Wittenbergnével történt megismerkedése alkalmával Vámos elmesélte, hogy ő élelmiszerszállítással foglalkozik, mire az asszony azt az ajánlatot tette, hogy ő a külügyminisztérium beszerzési csoportjába be fogja őt ajánlani, mint régi ismerősét és rokonát, a kereseten pedig meg fognak osztozni. Másnap Vámos az asszonnyal fel is ment a külügyminisztérium élelmiszerbeszerzési csoportjához, ahol Wittenbergné Koczány igazgatónak bemutatta és elmondotta, hogy rokonáért teljes felelősséget vállal, mire az igazgató Vámos Józsefnek igazolványt állíttatott ki, mint a beszerzési csoport bevásárlójának. Másnap Wittenbergné találkát adott Vámosnak a Margit-hídfőnél lévő kávéházba, ahol szemrehányást tett neki, hogy mért nem kért az igazgatótól előleget. Vámos József Wittenbergné biztatására másnap az igazgatótól nagyobb összegű előleget kért, amit Koczány megtagadott. Wittenbergné időközben egy más ajánlatot tett neki, elmondotta, hogy a postához fogja beajánlani, ahol ugyancsak mint bevásárlót fogják alkalmazni. Másnap ketten felkeresték Gugi Sándor postafelügyelőt, akivel ugyancsak élelmiszer beszerzéséről tárgyaltak, miközben Vámosnak aprópénzre volt szüksége s néhány száz korona előleget kért a postafelügyelőtől. Vámos a birtokában lévő külügyminisztériumi igazolvány alapján, mint a külügyminisztériumi beszerzési csoport főnöke, magának névjegyet csináltatott és hogy az áldozatai előtt nagyobb bialmát keltsen, mindenütt a külügyminisztérium