Világ, 1925. augusztus (16. évfolyam, 171-194. szám)

1925-08-23 / 188. szám

[Tas Smap A Király Színház megnyitása: Lázár Ödön jubileuma ?A Világ tudósítójától.) — A Nemzeti Szín­háznál kezdtem, — mondja büszkén Lázár Ödön, a Király Színház igazgatója, ami­kor lassan, nagyon óvatosan és a világért sem árulva el, hogy mit tervelek ellene, lapozgatni kezdek az élete könyvében. — A Nemzeti Színháznál kezdtem, — mondja. — Ott laktam és ott vacsoráztam. Azt aztán már nem tőle tudom, hogy ki­jelentésének utolsó mondata éppenséggel nem vonatkozik holmi nemzeti színházi stallumra, vagy a színházzal szomszédos Pannónia-szállóra. Lázár Ödön, a fiatal, ra­jongó bankhivatalnok, nem tartozott a Nemzeti Színház kötelékébe, nem lakott a Pannónia-szállóban és nem ott költötte el nagy előkelően vacsoráját, hanem minden szabad idejében ott lebzselt a színház kö­rül és hetenként négyszer színházjegyet vacsorázott, fel a karzatra és a gondosan papirosba pólyáit szalámi helyett Újházi Ede szerepeivel és Bercsényi zengő beszé­deivel ringatta el magát hónapos szobája vendégágyán. De azért Lázár Ödön hallani sem akar karrierről, mert hiszen ő a Nem­zeti Színháznál kezdte. Annak az évjáratnak szerencsés ideje volt az, amikor Varsányi Irén, Beregi Oszkár, Gábor József és Lázárnak már akkor is testi-lelki jóbarátja, Sebestyén Géza elindultak a magyar színpadon. A szerény kis bankhivatalnok beállt a sorba és hogy hozzájuk tartozásának rangot is szerezzen, irogatni kezdett a szépirodalmi lapokba, meg-meglopva az estéket, melyek a fiatalságnak, az egészségnek, a jövőnek szükségesek. Nem ártott meg neki. A szín­házi világban hamarosan emlegetni kezdik a nevét Érdeklődés fogadja, amikor Szabó Imrével, a mostani tiszti főügyésszel meg­indítja az első képes színházi lapot Pesten, Márkus József színházi újságjának bátor és fürge vetélytársát. A lap három hét alatt megbukott. De Lázár Ödönnek ez sem ártott A bukás nem vette le lábáról, fiatalságát, önbizalmát büszkeséggel tölti el, hogy bár nem hivatásos író, vagy újságíró, bevá­lasztják tagnak az Otthon Írók és Hírlapírók Körébe. Egy szép napon itt hirdetés jelenik meg a fekete táblán, mely szerint az Arad is Vidéke munkatársat keres. Lázár Ödön gondolkodás nélkül szalad Sebők Gyulához, a lap szerkesztőjéhez és felajánlja szolgá­latait. Néhány írásbeli dolgozatot kérnek tőle. Szerződtetik. Lázár Ödön gyorsan bú­csúzik a banktól, barátaitól, a Nemzeti Színháztól és lemegy Aradra újságírónak. De nem sok időt tölt ott. A szerkesztőség­ben a legkevesebbet Annál többet a szín­háznál. Az ünnepelt primadonna és a dé­delgetett bonvivant nem érdeklik. Éles sze­mével egy szerény, csöndes színészt vesz észre a háttérben. Ez érdekli. Az ünnepelt primadonnáról, meg a dédelgetett bonvi­­vantról sebtiben öt sort ír lapjának, de a csöndes kis­­ színészről, kétoldalas tudósí­tást küld fel egy pesti lapnak. Pethes Imre nevét ő ismerteti meg a pesti színházzal és közönséggel. Somló Sándornak, a Nemzeti Színház művészének, majd igazgatójának feltűnik a cikk, meggyőződik tartalmának helyes értékeléséről, nemcsak Pethes Imre talentumát ismeri fel, de a cikk írójának színházi kvalitásait is és Lázár Ödön Somló Sándor ajánlatával hamarosan az új kassai Nemzeti Színházhoz kerül — helyet­tes igazgatói címmel. Munkaköre azonban a szép cím ellenére sem elégíti ki Lázár Ödönt. Otthagyja Kassát, visszajön Pestre, cikkeket ír a lapokba és vár. Nem sokáig. Makó Lajos, a budai temesvári társulat igazgatója, aki ideális művészember és vér­beli színházigazgató volt, titkárának szer­ződteti Lázár Ödönt és vele együtt fölhozza Pestre Pethes Imrét is. A két karrier most már együtt fut tovább, fölfelé. Lázár Ödön nem éri be a titkári teendők elvégzésével. A színház közelebbről érdekli. Rendezni akar, ami akkor vakmerő óhaj volt, tekintettel arra, hogy szigorúan, sőt hivatalosan hiva­tásbóimn kívül, nem igen engedtek valakit színpadra. Makó is meghökkent Lázár ambí­ciójának hatásköri túllépésétől. De a titkár erősebb volt direktoránál. Lázár megszerzi Tolsztoj drámáját, A sötétség hatalmá­t, le­­fordíttatja Hevesi Sándorral, akiben szintén ő vette észre talán legélesebben a mai Hevesi Sándort és keresztülviszi, hogy a darabot előadják és hogy ő rendezze az elő­adást. A rendelkező­ próba alatt Makó ide­gesen szorongott a színház­ udvaron.­ Minden pillanatban botránytól tartott és óvatosan készen tartotta tekintélyét, hogy adott eset­ben ismét helyreállítsa a fölborított színházi világrendet. A botrány azonban elmaradt. A fiatal titkár úgyszólván percek alatt végzett a rendelkező­ próbával. Makónak kő esett le a szívéről és ami éppenséggel nem tartozott szokásai közé, szivarral kínálta meg az új­donsült rendezőt. Lázár kivette a szivart, mire Makó még egyet nyomott a kezébe, ami meg éppenséggel nem esett meg a budai temesvári színtársulat történetében. Lázár Ödönből akikor lett szivaros ember (nemcsak rendező) és azt mondják, még ma is abból a trafikból szívja elfogyhatatlan szivarjait, melyet a bemutató nagy sikeren Makó Lajos­tól kapott. Két évet töltött el Lázár öd­ön Makó La­josnál és mikor Janovics Jenő rendezőnek is titkárnál­ hívta a szegedi színházhoz, Beöthy László ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle : — Csak tanulja meg a rendezés titkait, még találkozunk. Lázár Ödön nagyon hamar megtanulta ezeket a titkokat és másfél év múlva már találkozott Beöthy Lászlóval. Beöthy 1903-ban alapította a Király Színházat és az első, akit szerződtetett, Lázár Ödön volt. Lázár Ödön bevonult a titkári szobába és bevonult a magyar színház nagy fejlődé­sének fényes történetébe. A Király Színház rövidesen európai színvonalra emelkedik, elindítója számos világsikernek és alig né­hány esztendő alatt a bécsi operett­­hegemóniát is megtöri. Kálmán Imre, Jakobi Viktor és Szirmai Albert itt sora­koznak fel a nagy bécsi operett-triász : Lehár, Fali és Strauss ellen. Innen indul a halhatatlanság felé Kacsóh Pongrác és a nemzetközi nagy sikerek útján egy sereg olyan operett-komponista, mint Buttykai, Huszka, Rényi, Nádor, Vince és mások. És itt — a Király Színház titkári szobájában — születik meg az Unió. Lázár Ödön csend­ben összevásárolja a Magyar Színház rész­vényeit és ezzel módot ad Beöthynek, hogy nagy színházi terveit megvalósítsa. A há­ború kitörésekor Lázár Ödön ismeri föl elsőnek a színház helyzetét. A felfordulás első pillanatában a Király­ és Magyar Szín­ház társulata szétrebben. Lázár Ödön nincs Pesten, külföldön nyaral. Hazasiet és meg­maradt négyszáz koronájával a zsebében, ismét összeszedi a társulatot, megiratja Pásztor Árpáddal az első háborús darabot és konzorcionális alapon előadatja. Nagy siker. Lélekjelenlétével megmenti a színhá­zat és egyúttal utat mutat a többi színház­nak is. Kétségtelen, hogy a magyar szín­házi élet és kultúra zavartalan folytonos­ságát elsősorban Lázár Ödön mentette meg. Ekkor már — két esztendeje — Beöthy László vezérigazgató mellett igazgatója az Unió színházainak. Most a magára maradt Király Színháznak ő az igazgatója egyedül, a vezetője és a felelősség hordozója. Kétségbeejtett a gondolat, — mondja, — hogy a Király Színházból mozi legyen, vagy varieté. Szent meggyőződésem, hogy a Ki­rály Színháznak hivatása van és olyan talaja a közönségnél, melyet bűn, ha kirántanak a lába alól. Tovább akarom fejleszteni a könnyű magyar zenét, mely a határainkon túl is annyi szívet hódított meg a ré­szünkre. Főként magyar szerzőket akarok bemutatni, közéjük számítva elsősorban ter­mészetesen Kálmán Imrét is. Egyik célom: szakítani azzal a káros módszerrel, mely eddig az operettnél dívott, azzal tudniillik, hogy premier után jó ideig nem kezdtek új próbát. Azt mondták, hogy ez árt a bemuta­tott operett sikerének. Én egy héttel minden premier után megkezdem az új operett pró­báit. Nekem az fog ártani, ha nem kezdhe­tem meg. Lázár Ödön nemcsak rajong az operettért, de hisz is benne. Azt mondja: — A vérem tulajdonképpen mindig a drá­mai műfaj felé hajtott, közben azonban, annyira megszerettem az operettet, hogy ma egyenesen missziónak tartom az életben­­tartását. Meggyőződésem, hogy a könnyű zene még a tudatuk alatt is nevelő hatást gyakorol az emberekre. Egyszerűen a má­sik oldalukról közelíti meg őket és amit ta­lán az értelmüknél elmulaszt, pótolja az ér­zelmeikben. Nem merem megmondani Lázár Ödönnek, hogy miért viszem bele az emlékezésbe, és nem figyelmeztetem, hogy a Király Színház megnyitásának napja — az ő vezetése alatt, — összeesik azzal a nappal, amikor a kis aradi újságíró elindult Kassára színigazgató­nak. Huszonöt éve annak. Jubiláris szám és tudom, hogy Lázár Ödön nem szereti. Most mégis ideírom és elárulom, mert úgy érzem, hogy ez a szám nem Lázárra tartozik, ha­nem azokra, akik lelkendezve figyelték a magyar színházi viszonyok utolsó huszonöt esztendejének fejlődését és akik ma aggódva érzik, hogy mi kell és kik kellenek ahhoz, hogy az eljövendő huszonöt esztendő sike­rekben és eredményekben méltó folytatása legyen az elmúlt negyedszázadnak. Ideírom és elárulom, mert nem félek Lázár Ödön­ gorombaságaitól, a­lig nagyon goromba ember, csak az a baja, ma már nagyon so­kan tudják róla, hogy a gorombaság az a pokróc nála, melyet azért rántogat oly sű­rűn elő, hogy az áruló jószívét, meg a könnyű emberi elérzékenyülését eltakarja azok elől, akiktől a teljesíthetetlent sem tudja megtagadni. (Bp.) Hurokban Irta: Szalay László Hályogos október végén: Mikor a szél meg az eső már pozdorjává zúzta, áztatta, a mezők üdezöld színét... s a füvek, virágok, levelek, fakó, elvetett koldusrongyként fek­szik meg a gőzölögve hülő tájékot... Ki­ázott, rothadt, sárgatövises ördögszekerek — míg árokba nem esnek — versenyt kerekez­nek az erőszakos széllel... És széjjel az égen — az egész borongó környéken —, mint hulla fölött kék dongók sokasága —, varjak károgva hullámzó éhes árja, várja elképzelt lakomáját... • Késő ősszel — vadászok jönnek... És aréna lesz a letarolt, menedéket nem nyújtó környékből... Hol versenyt nyargalnak a vadak, a kacagva lecsapó halállal... * Régen volt... Szoknya helyett akkor kaptam a legelső nadrágot... Bár pörge ka­lapom volt addig is a szoknyához, hogy ki­ütközzék a férfiasságom!... A vadásztársaság, — vagy tízen, — meg­hajtani készült a tázlári buckákat, — száz­húsz hajtóval... Valahogy megszimatoltam... És addig bömböltem, sírtam, — addig rimámkod­­tam, imádkoztam az apámnak, — a hideg majd kirázott a vadászásért, — hogy végre is elvitt magával... Nem is hittem volna, hogy mennyire ér­demes volt ordítani és földhöz verni magam, hogy ott lehessek, — amint alább majd meg­látszik ... Egy buckán gyülekeztünk a reggeli órák­ban ... A tájék sivár, letarolt, elhagyatott volt... Itt-ott alacsony homokdombokkal, egy-egy parányi tanyával­, bokorerdővel, — ijesztő némasággal... Nem szállt itt még a varjú se... Mintha minden meg lett volna der­medve ... Ahogy az ólomszínű bágyandozó égről a vaksi nap szürkére festette... A vadászok összenéztek: — Ugyan, kinek a halvaszületett eszméje volt, ide kijönni?... Nem lesz itt semmi... A vad ugyanis, — a nyúl csakúgy, mint a fogoly, — nem szereti a paflagóniákat... Az ember lakatlan, elvadult tájat... Hiába ad ez békességet, zavartalan szaporodást, — elkerüli... Csodálatos dolog, — de ez így van. Ahol nincs ember, onnét a vad is elpártol... Mintha csak keresné­ a társaságát annak az embernek, aki halálra hajszolja ... Nálunk a tanyaudvaron számtalanszor át­szaladgáltak a nyulak és a foglyok, pedig volt nekik éppen elég helyök játszadozni, szaladgálni egyebütt... Elég az hozzá, hogy elindult a „kör“... Ami úgy történik, hogy a vadászok elin­dulnak jobbra, balra, egyenkint, s maguk közé iktatnak bizonyos számú hajtót — libasorban... Folyton kanyarodva mennek mindaddig, míg végre a két szárny — ösz­­szetalálkozik ... Erre felharsan a szájról­­szájra adott kiáltás: Befelé!... És minden vadász, hajtó arccal fordul a kör központja felé , és elkezdenek lassan befelé menni... A körbe szorított felriadó vad, elkezd őrülten nyargalászni... Kiszaladna a kör­ből, de mindig eszeveszett lárma és fenye­getőzés fogadja ... Rémülten fordul visz­­sza ... Amelyik aztán lövésre szalad, vagy megpróbál kitörni a körből, azt lepuffantják,­­ ha eltalálják ... így folyik ez mindaddig, míg végre a kör a folytonos befelé haladás folytán olyan csekély átmérőjű lesz, hogy a szemben köze­ledők veszélyeztetése nélkül nem lehet befelé lőni . . . Erre fölhangzik a kiáltás: „Hajtok be.. A hajtők mindenfelől berohannak a körbe s a még bent levő nyúlakat szétugrasztják s a szétszaladó nyulakra a vadászok vissza­fordulva lőnek . . . A mi körükben bizony nagyon kevés nyúl volt . . . Fölhangzott a kiáltás, — hajtők be — s a hajtők be­tódultak . . . A kör közepén egy kis bokorerdő volt, — valami nyolc-tíz fa, bokor —, ezt akarták átkutatni . . . Közben meglehetősem sűrű köd ereszke­dett . . . Hogy a százötven-kétszáz méteres sudarú kör középpontja, a bokorerdő halo­­ványan, mint egy álomban látszott csak... Amint a mindenfelől előrenyomuló hajtók a fáikhoz értek, — egyetlen rémült ordítás­ban törtek ki ... És rohantak is vissza* mint az őrültek . . . — Mi az?... Mi az?, M — De mi Ami ■* , — Betyároki —• Hármam!... Lovon!... — Farkas Sándor az öreg!... Meg a Le­­hoczky, Sohár-gyerekek!... A vadászok nagyot káromkodtak :' — Az Istenét az apjuknak, —■ nyúl helyett még csak ez költött!... — Pali bácsi!... Maga a legvénebb köz­tünk: Mondja meg, mit kezdjünk? ... — Hát a jó fene tudja-e, mit kezdjünk!... — Ki kell őket ereszteni, hadd menjenek a kórságiba, — üvöltötte egy láthatatlan valaki a ködben, amint később kisült, maga a vén zsivány, Farkas Sándor az erdőből... — Azt nem lehet — bömbölte egy másik hang láthatatlan gazdája —, ha kieresztjük őket, bennünket csúfol egész életünkben mindenkit... — Ej! Le kell hát lövöldözni őket, —­ mekegte Csápek, a gyárigazgató ... — Kuss, te büdös! — harsogott a hajtók VIL­ÁG 1192. augusztus 23 10 Svájcban letartóztatták Vámos Józsefet, aki Vázsonyi nevével visszaélve több szélhámosságot követett el Olaszországban (A Világ tudósítójától.) Néhány héttel ezelőtt jelentettük, hogy Vázsonyi Vilmos budapesti ügyvédi irodája Olaszországból bizalmas jelentést kapott, hogy ott magát Vámos-Weissmann József magyar földbir­tokosnak nevező személy, aki egyúttal állí­tólag többszörös budapesti háztulajdonos, különféle szélhámosságokat követ el Vá­zsonyi Vilmos nevével visszaélve. Röviddel a jelentés után egy milánói ügyvéd érdeklő­dött Vázsonyinál Vámos József vagyoni ál­lapota felől és kérdést intézett, hogy meg­felel-e a valóságnak az a körülmény, hogy Vámos budapesti ingatlanait a Vázsonyi­­iroda kezeli. Vázsonyi Vilmos nyomban jelentést tett a főkapitányságon, ahol nagy apparátussal kezdték meg a nyomozást, amelynek folya­mán csakhamar megállapították, hogy Vá­mos miképpen követte el szélhámosságait. A titokzatos ingatlanok Vámos-Weissmann József néhány hónap­pal ezelőtt fölkereste Vázsonyi ügyvédi iro­dáját és megbízást adott, hogy Pápán lévő birtokainak átírását intézzék el, valamint készítsék el az adás-vételi szerződést a na­pokban Budapestre érkező vevőjével. A vevő nem jelentkezett és időközben Vámos Olaszországba utazott, ahonnan levélváltás útján adott még különféle megbízásokat Vázsonyi irodájának. Néhány napi olaszor­szági tartózkodása után Vámos egy levelé­ben megbízást adott, hogy Budapesten lévő házaira kérjenek árajánlatot, de a házról nem adott bővebb felvilágosítást és a telek­könyvi kivonat számát sem jelentette be. Amikor már néhány olyan levél volt Vá­mos birtokában, amelyben szerepeltek az állítólagos budapesti ingatlanai és pápai birtoka, Olaszországban sikerült neki a le­vél felmutatásával elérnie azt, hogy többen kisebb-nagyobb kölcsönöket bocsátottak rendelkezésére, minden fedezet és előzetes információ nélkül. Vámos-Weissmann Józsefnek nem ez az első csalása és szélhámossága, mert már 1920 december havában a külügyminiszté­rium beszerzési csoportja kárára is több csalást kísérelt meg. Vámos 1920 december 1-én este tíz órakor megérkezett Székes­­fehérvárról Budapestre. Megérkezésekor a budai Fiume-szállóba hajtatott, de mivel annak idején nagy lakásínség dühöngött a fővárosban, nem kapott a szállodában szo­bát. A portás erre egyik ismerősét, Ko­­márszky Szaniszlónét ajánlotta és elmon­dotta, hogy az asszony szívesen rendelkezé­­sére fog bocsátani néhány napra egy szobát. Vámos felkereste Komárszkynét Jégverem ucca 6. második emelet 7. szám alatti lan­kásán, ahol elmondotta, hogy a portás küldte, és kérte, hogy egy szobát bocsássa­nak néhány napig a rendelkezésére. Négy éjjel lakott Vámos Komárszkynénál, mialatt megismerkedett és meleg barátságot kötött egyik lányával, akinek házasságot is ígért azzal, hogy százezer dollárt fog az egyik bankban elhelyezni a nevére. Vámost Ko­­márszkyné családja néhány nap alatt mint vőlegényt ismerte meg, bár az asszony férj­­nél levő lánya, Wittenberg Gyuláné aggá­lyosnak találta ezt a gyors ismeretséget és házasságkötést, de mivel édesanyja Vámos­ban jó partit remélt leányának, úgy­­, mint az egész család belenyugodott a közeli na­pokra kitűzött esküvőbe. Vámos bevásárol Wittenbergnével történt megismerkedése alkalmával Vámos elmesélte, hogy ő élelmi­szerszállítással foglalkozik, mire az asszony azt az ajánlatot tette, hogy ő a külügymi­nisztérium beszerzési csoportjába be fogja őt ajánlani, mint régi ismerősét és rokonát, a kereseten pedig meg fognak osztozni. Más­nap Vámos az asszonnyal fel is ment a kül­ügyminisztérium élelmiszerbeszerzési cso­portjához, ahol Wittenbergné Koczány igaz­gatónak bemutatta és elmondotta, hogy ro­konáért teljes felelősséget vállal, mire az igazgató Vámos Józsefnek igazolványt ál­líttatott ki, mint a beszerzési csoport bevá­sárlójának. Másnap Wittenbergné találkát adott Vámosnak a Margit-hídfőnél lévő kávéházba, ahol szemrehányást tett neki, hogy mért nem kért az igazgatótól előleget. Vámos Jó­zsef Wittenbergné biztatására másnap az igazgatótól nagyobb összegű előleget kért, amit Koczány megtagadott. Wittenbergné időközben egy más ajánlatot tett neki, el­mondotta, hogy a postához fogja beaján­lani, ahol ugyancsak mint bevásárlót fogják alkalmazni. Másnap ketten felkeresték Gugi Sándor postafelügyelőt, akivel ugyancsak élelmiszer beszerzéséről tárgyaltak, miköz­ben Vámosnak aprópénzre volt szüksége s néhány száz korona előleget kért a posta­felügyelőtől. Vámos a birtokában lévő kül­­ügyminisztériumi igazolvány alapján, mint a külügyminisztériumi beszerzési csoport főnöke, magának névjegyet csináltatott és hogy az áldozatai előtt nagyobb bialmát keltsen, mindenütt a külügyminisztérium

Next