Világ, 1925. szeptember (16. évfolyam, 195-219. szám)

1925-09-26 / 216. szám

Szombat 40.000 ember iszik fertőzött vizet Pesterzsébeten (A Világ tudósítójától­) Három éve annak, hogy Erzsébetfalva—Pesterzsébet rendezett tanácsú várossá alakult át. Ez a tipikus munkásváros, bár fennállásának rövid ideje alatt a városfejlődés szempontjából eredményeket is produkált, még sok és sür­gős probléma megoldásával foglalkozik. A város vezetői a pénzügyminisztérium köz­vetítésével felajánlott külföldi kölcsön fel­­használásával tervezték a legsürgősebb munkálatok elvégzését és ezzel kapcsolato­san munkaprogramot állítottak össze, amelynek költségvetése 35 milliárdos beru­házásokat mutatott. Pesterzsébet külföldi kölcsönét egyre csökkentik, de nem fizetik ki Pesterzsébet város tanácsának a külföldi kölcsönnel kapcsolatos terveiről Szántó Samu, adóügyi tanácsnok a következőket mondotta: — A város képviselőtestülete a törvény­hozás által 1925. évi XII. tc. alapján 35 milliárdos kölcsönt kívánt igénybevenni és a kölcsön felhasználása tekintetében a ta­nács munkaprogramot állított össze. A munkaprogram elkészülése után, a kölcsön folyósítói értesítették Pesterzsébetet, hogy csak 23 milliárdos kölcsönt nyújthatnak a párosnak. A leirat értelmében a tanács új programot dolgozott ki és kénytelen volt sok oly beruházást elejteni, amire a lakos­ságnak szüksége lett volna. De alig készült el az új beruházási terv, ismét leirat érke­zett, amelyből arról értesültünk, hogy Pest­erzsébet csak 16 milliárdos kölcsönt vehet igénybe, amelynek csak 72%-át fogják fo­lyósítani. Erre újból redukálni kellett a munkaprogramot, ami a legnehezebb fel­adata volt a tanácsnak, mert a beruházás minden tételére, a fölvett összegben, ége­tően nagy szüksége van a városnak. Nevetsé­gesen furcsa ez a kölcsön: folytonosan csökkentik és még meg sem kapták a ki­utalt 16 milliárd 72%-át, máris, augusztus­­1-én, az első törlesztést eszközölni kellett a párosnak. Orbán Béla, műszaki tanácsnok az alábbi Információt adta: " A többízben redukált kölcsönből­­első­sorban a régi, magas kamatú tartozásait fedezi a város. Azután csatornázzuk a vá­rosnak azt a mélyfekvésű részét, amelyet a zivatarok és olvadások úgy elöntenek, hogy­­az árterületen levő házakból a lakókat a víz levezetéséig kilakoltatnunk kellett. A befe­jezés alatt álló vásárcsarnok körül, mely­hez hasonló a fővárosiakat nem számítva, az országban nincs, a piacteret kikövezzük. A vízcsőhálózatot 4 kilométerrel meghosz­­­szabbítjuk és szükséglakásokat építünk. Minden kút vize fertőzött Horváth közigazgatási tanácsnok elmon­dotta, hogy a kölcsönredukció következté­ben az iskolák építését, az utcák burkolá­sát, a vágóhíd sertésvágásra való berende­zését, a köztemető rendezését, a fertőtlenítő mellett levő kórház kibővítését le kellett venni a munkaprogramról, mert a város vízvezetékeinek kiépítése a legsürgősebb feladat, mert a vegyvizsgáló bizottság a vá­ros különböző részén levő negyven kút vizének vegyvizsgálása után megállapította, hogy a kútvizek 100 százaléka élvezhetetlen és fertőzött. Mivel Pesterzsébetnek eddig csak 3,5 kilométer vízcsőhálózata van, ezért 60.000 ember kénytelen az élvezhetetlen és fertőzött kutak vizét fogyasztani. 1750 koronáról 2250 koronára drágították a vizet Pesterzsébet közegészségügyi és népjóléti programjának első és legsürgősebb pontja, a lakosság jó és egészséges ivóvízzel való ellátása és mikor a város vezetősége vállal­kozói hitellel igyekszik a lakosságnak első­rendű szükségletét, a jó ivóvizet megszerezni, akkor az állam, mint árdrágító, nehézsége­ket okoz a kérdés megoldásában. Míg Vass József népjóléti miniszter a drágaság letö­résére ankétokat rendez és 5200 koronás kenyérrel, — aminet 4200 koronáért árul­nak a kispesti pékek, — kívánja a nép nyo­morúságát enyhíteni, addig a csepeli állami vízművek, bár a szén ára egyre esik, a víz köbméterét 1750 koronáról 2250 koronára emelte föl. Az ivóvíznek ez az érthetetlen drágítása, úgy Pesterzsébeten, mint Kispesten és Cse­pelen, a legnagyobb elkeseredést váltotta ki és nem tudja senki magyarázatát adni, miért emeli minden érthető ok nélkül az állam egyik üzeme a legszükségesebb fo­gyasztási cikknek, az ivóvíznek az árát, míg a kormányzat népjóléti szerve erélyes akciót kezdett a drágaság letörésére. A városok vezetősége szerint, a kormány­nak az ivóvíz drágítása helyett mérsékelni kellene a vízdíjakat, hogy a fertőzött kút­­vizű városok lakossága ezáltal is könnyeb­ben hozzájusson a vízvezetékhez. Veremlyukakban laknak a lakástalanok Pesterzsébetnek a külföldi kölcsönnel kapcsolatos első programpontja, ami a köl­­csönredukció következtében is, mint a leg­sürgősebb beruházás, teljes összegben meg­maradt, a szükséglakások építése. Ugyanis Pesterzsébeten oly nagy a lakáshiány, hogy a lakástalanok a város határában, a Juta­gyár mellett elterülő Hangya fogyasztási szövetkezet 10.000 négyszögöles telkén, mely éveken át kihasználatlanul hevert, veremlyukakban laknak. Egész tábor épült a homokdomb oldalában és a város vezető­sége kénytelen tétlenül nézni ezt az egész­ségtelen életet, mert nincs módja segíteni rajtuk addig, míg a külföldi kölcsönt meg nem kapja. Sokgyermekes családok tengetik életüket a veremlyukakban és a tábor egyre növek­szik, mert Csepel, Kispest, Pestszentlőrinc, Soroksárpéteri nyomorgói is a Hangya tel­kén ütnek tanyát. Messziről a veremtelep úgy néz ki, mintha vakondtúrások lánca dúlta volna fel a hatalmas homokterületet, ahová a nyomor költözött. Pesterzsébet, Kispest és Pestszentlőrinc egyesül... Pesterzsébet képviselőtestületét a város sürgős közegészségügyi és népjóléti szük­ségletén kívül Kispesttel és Pestszentlőrinc­­cel törvényhatósági várossá való egyesülés terve foglalkoztatja. Ugyanis a városok fúziója régi vágya a lakosságnak, főként a pesterzsébetieknek. A hármas csatlakozás révén milliárdos ki­adásoktól mentesülnének, mert így egy polgármestert, egy városi tanácsot tartanak majd és a közigazgatási élet számos más ágazatában is jelentékeny rs megtakarítást eszközölhetnek. A városok egyesülésének mozgalma élén Herskovits József kispesti városi képviselő áll, aki a nyár elején a forgalmiadó-rend­­szertelenség és túlkapások ellen indított akció szervezője volt. Herskovits József pontos számadatokkal okolja meg az egyesülés szükségességét és értesülésünk szerint érvelése a városok képviselőtestüle­teinek, minden pártnak rokonszenves, úgy­hogy a közeljövőben a fúzió érdekében a közgyűlésen indítványt terjesztenek elő, amelyet a városatyák egyhangúlag el fog­nak fogadni. A fúzió tervei szerint a kereskedelmi és ipari életnek fölfrissül a vérkeringése, va­lamint a város közegészségügyi, népjóléti szükségletei könnyebben jutnak megoldás­hoz. Zs. Á. VTT.ÁG 1925 szeptember 2. . Budapest — Párizsban Párizs, szeptember. (A Világ kiküldött tudósítójától.) Ha jól emlékszem, Színi Gyula írta valahol, hogy Budapest decentralizálásának évtizedes prob­lémája egészen szokatlan módon oldódott meg. Budapest decentralizálta magát, nem Jászberénybe, nem Szegedre, hanem­­ Pá­rizsba. És ha az ember végigjárja Párizsban a magyar településeket, kiderül, hogy ez a megállapítás nagyon is alapos, mert Pá­rizsban körülbelül hatvanezer magyar tele­pedett le, aminek az a legnagyobb szenzá­ciója, hogy ez a hatvanezernyi tömeg nem él párizsi életet. A város életébe való minden mélyebb bekapcsolódás nélkül megtartóda izoláltságát. És ennek az izoláltságnak teljesen buda­pesti jellege van! Talán úgy lehetne ezt legjobban megfo­galmazni, hogy a kivándorolt magyarok megtartották magukban a budapesti pszi­chét, amely nem tűnik el több évi párizsi tartózkodás után sem. Ez életmódjuk külső formáira vezethető vissza. A letelepült ma­gyar rendesen 2—3 évi párizsi élet után sem tud franciául. Még akadozva sem. Kiderült ez a Café Rotonde magyar művészeinél ép­­úgy, mint Billincourt munkásairól. Megta­nulják a napi élethez — vendéglő, kávéház, mosoda, hotel — elkerülhetetlenül szüksé­ges harminc-negyven mondatot és ezeket ki­fogástalanul is ejtik ki, de többet nem tud­nak. A festő, rajzoló tolmács útján tárgyal az editeur-rel, a munkás is boldogul nyelv­­tudás nélkül és ami a legérdekesebb, a ma­gyar egyetemi hallgatók, akik franciául vizs­gáznak, sem tudnak megáll­ni a lábukon a napi társalgásban. Mert a magyarok állan­dóan egymás között élnek és így magyarul beszélnek. Negyvenegy magyar kocsma Ma már ez mindinkább határozott és állandóbb formája a párizsi magyarok életé­nek, aminek az a magyarázata, hogy a ma­gyar vendéglők száma egyre növekszik. Negyvenegy magyar kocsmája van Párizs­nak, ahová — eltekintve a betévedő szer­­bektől, csehszlovákoktól és románoktól — csak magyarok járnak. Ezek mind hozzájá­rulnak ahhoz, hogy a párizsi magyarok megőrzik magukkal hozott karakterüket és nem asszimilálódnak. Így aztán Párizstól megkapják munkájuk fejében a jó megélhetéshez szükséges pénzt, de sokkal több közük alig van a városhoz. A párizsi családok, társaságok elzárkóznak idegenek befogadása elől, a nyelv megtanu­lásának kérdése tehát nem egyszerű prob­léma. Legnehezebb helyzetben tudvalévően a középosztálybeli magyarok élnek Párizsban, ami azért is érthető, mert a francia közép­osztály is elég rossz anyagi körülményekkel küzdödik. Természetes tehát, hogy az idegen sem boldogul. Elsősorban a numerus clausus által ki­üldözött egyetemi hallgatók azok, akik szinte heroikus erőfeszítéssel tartják fenn magukat Párizsban. Mintegy háromszázan tanulnak a Sorbonne-on. Egyesek kapnak ugyan segélyt, de a sze­rényebb anyagi erővel rendelkezők kényte­lenek gyárakban dolgozni, vagy más mun­kát vállalni. Akik ügyesebbek, bejutnak autógyárakba, de gyakori a pincér, sőt em­legettek egy bölcsészettan-hallgatót, aki Duval-nál mosogatott a konyhában. Egyetemi hallgatók, akik nem utazhatnak haza Legtöbbjük három-négy éve sem volt Ma­gyarországon. Nem érdemes ugyanis haza­utaznak, mert az útiköltség Párizs—Buda­pest között és vissza annyiba kerül, ameny­­nyiből a nyári többhónapos vakáció idején megélhetnek Párizsban. Sokan munkát is kapnak erre az időre, tehát jobban járnak, ha Párizsban maradnak. Egyedül a magyar munkások azok, akik valóban jól élnek, mégpedig olyan körülmé­nyek között, amelyekről magyarországi munkás nem is álmodhat. Tudvalévően Renault-nál körülbelül hatezer magyar munkás dolgozik, azonban más gyárakban, így Citroën-nél is több ezren találnak ke­nyeret. A munkás megkeres naponta átlagban negyven frankot és ebből nemcsak hogy megél, hanem ennek a keresetnek felét félre is tudja tenni. Kimentem Bilaincourtba és a Renault környékén levő magyar kocsmákban be­széltem magyar munkásokkal. Dragonits János vendéglős helyezi el a magyarokat és ezért nem fogad el semmiféle díjazást sem. Egyik munkás, Bereszki János, ezt mon­dotta: — Két éve vagyok kint. Elüldözött a ma­gyar munkanélküliség ... 35—40 frankot keresek naponta. Nőtlen ember vagyok, így élek. munkás, naponta . ..*­•« 3.50 frank Reggeli, csokoládékávé • . . . 1.00 „ Ebéd: leves, vagy előétel, sült fő­zelékkel, tészta, gyümölcs, fekete­kávé, félliter vörös bor, kenyér tetszés szerinti mennyiségben , 3.75 „ Délután tej, kenyérrel . . . . . 0.50 g. Vacsora: előétel, sült főzelékkel, tészta, vörös bor, kenyér . . . 3.50 » Apróbb kiadás: mosatás. Metró, kisebb szórakozás, átlagban esik egy napra • 3.— „ 15.25 frank — Tehát negyven frank keresetemből, ha bő táplálkozást számítunk, a napi szükség­leteimet 16 frankból ki tudom elégíteni, de ha takarékoskodom és olcsóbb helyekre járok, úgy ennek az összegnek három­negyede is teljesen elég. Ruházkodásra köl­töm a­ többit, vagy félreteszem. Naponta mintegy 25 frankot! Meg vagyok elégedve sorsommal, nem panaszkodhatom. Most Citroen új gyárépületeket építtetett és szükség lesz többezer munkásra. Egyébként a magyar munkásokat sem mindenütt szeretik. A magyarokat és a lengyeleket. Százezer lengyel dolgozik ugyanis Párizsban. Napszámosokat keresnek A magyar követségen ezt mondották a munkásviszonyokról : — Ma már ipari munkásra nem igen van szükség Franciaországban, sokkal nehezebb elhelyezkedni, mint például három évvel ez­előtt. Egyedül a mezőgazdasági napszámo­sok tudnak hamar kenyeret találni. Fran­ciaországban ugyanis nagy napszámoshiány van. Ezért a kivándorló magyar munkások­nak ebben az irányban kell mozogni. Ha jól tudjuk, a mezőgazdasági napszámosok ellátáson kívül 15—20 frankot kereshetnek naponta. Legutóbb a debreceni munkaköz­vetítő hivatal küldött ki ,g­apszámosok­­at. Kiderült, hogy a tíz személyből álló csoport­ban volt 7 iparos — szabó, suszter — és mindössze csak három napszámos. Termé­szetesen a napszámosok boldogultak, ellen­ben az iparosok nagyon is kínos helyzetbe kerültek.­­ Ami a követség munkáját, illetve a párizsi magyarokkal való kapcsolatot illeti, gyakran fordulnak hozzánk házasságkötési ügyekben. Nincs az a nap, hogy egy-egy munkás ne fordulna hozzánk azzal, hogy nősül. Rendesen francia leányt vesznek el feleségül. Ritkaság, hogy magyar magyarral köt házasságot. Tömegesen jönnek hozzánk segélykérők azzal a refrénszerűen ismét­lődő ki­jelentéssel: „az én esetem egészen különálló, nem olyan, mint a többi...“ Mindennap annyian jönnek, hogy csak a legindokoltabb esetben tudjuk őket anyagi­lag támogatni. ” A munkásviszonyokat illetően sok a rendezetlen kérdés. Balesetbiztosításban csak akkor részesül a munkás, ha a csa­ládja Franciaországban él. Ezért átírtunk a francia kormányhoz és kértük, hogy a ma­gyar mus­kásokkal tegyenek kivételt, mert hiszen a legtöbbnek a hozzátartozója Ma­gyarországon él. Sajnos, átiratunkat nem vették figyelembe, aminek talán az az oka, hogy Franciaországban már nem olyan nagy a munkaalkalom, mint azelőtt volt, és így nem segítik elő a külföldi munkások elhelyezkedését. A párizsi magyar művészek száma is egyre szaporodik. Ismét megkezdődött a békeévek nagy Párizs-járására emlékeztető mozgolódása az ifjú magyaroknak a Ro­­tonde- és Zlom-kávéházak körül. A már ismert beérkezettekre, Vértesre és Csáky József szobrászra, aki tizennyolc éve dolgozik megszakítás nélkül a francia fővárosban, ahol a legjobb nevek között emlegetik, sem térek ki. Inkább azokról emlékezek meg, akik az utóbbi években jutottak a párizsi beérkezettek közé, így Diener-Dénes Rudolf, aki másfél éve dolgozik kint. Februárban kiállítást tartott, amelyről a francia kritika igen elismerő, meleg szavakkal emlékezett meg. Rövidesen Amerikába megy. Nagy sikere van Zilzer Gyulának, akinek k­ép most fogadta el a Salon d'Aut­mne két képét. Zilzer illusztrációit főleg a baloldali lapok közüiki, nyomor rajzai feltűnést kelt, lettek Párizsban. Egyszerre három-négy ki-, adónak is dolgozik. Itt él Andaházi-Kasnya Béla is, aki ezt mondotta: — Politikától teljesen visszavonultam. Kizárólag a piktúrának élek. Politikába­ úgy sodródtam, hogy abban az időben, amikor képviselő voltam, lehetetlenség volt politikával nem foglalkozni, mert a politika volt maga az élet. A legelső párizsi kiállítási helyiségben nyílik meg november 16-án a kiállításom. Februárban az Ernst-múzeum­­ban Pesten, ősszel pedig Bécsben lesz ki­állításom. örvendek, hogy végre a festésnek élhetek, amelytől a háborús évek és az ezt követő politikai viharok elszakítottak. Tihanyi Lajos is nagy sikerrel dolgozik­ Párizsban. Fried Tivadar, Czóbel Béla, ifj. Kernstod­­ Károly, Réth Alfréd, Kohner,­­Tola, Farkas István, Korda Vince, Sándort István, Végh Gyula és Walleszhausen Zsigmond, akinek épp most van kiállítása, a magyar művészkolónia erősségei. Vaszaris, János, Borny magyar színházzal kísérletez­e­nek, aminek megvan a jogosultsága, ha tekintetbe vesszük, hogy hatvanezer magyar­ teremtett otthont magának Párizsban. A párizsi Budapest egyre terjeszkedik. A­ szerencsések mellett ott látjuk nagy szám­ban azokat is, akik pénz nélkül, letörve bolyonganak idegenben. Elsősorban azokat az intellektuelleket, akiket a B-lista kerget­­ett ki és most végkielégítésüket felélve, ré­­ménytelenü­l próbálkoznak. Mert Párizsban külföldiek közül csak a fizikai munkás és a tehetséges művész boldogul. Hivatalnokra­ vagy más szellemi munkásra nincs szükség* Diószeghy Miklós. A bíróság törvénybe ütközőnek mondott ki egy miniszteri rendeletet (A Világ tudósítójától.) A budapesti tört­vényszék, mint munkaügyi fellebbezési bíró­­ság Schwicker-tanácsa, ma elvi jelentőségű határozatot hozott egy olyan ügyben, amely a kommün utáni úgynevezett igazoló eljárá­sok törvényessége fölött tör pálcát. Lóránt Sándor, a szombathelyi munkást biztosító pénztár igazgatója volt s ellene éppen úgy, mint a többi tisztviselő ellen­ igazoló eljárást folytattak le 1920-ban, amely eljárás alkalmával az igazgató forradalmi magatartását tették vizsgálat tárgyává. A vizsgálat az igazgató magatartását teljesen kifogástalannak találta és ez alapon őt iga­zolta. A népjóléti minisztérium, hová az ügy aktái hivatalból fölkerültek, ezt a határozatot jóváhagyta. Utóbb följelentésre a miniszter az igazgató meghallgatása nélkül nem igazolt­nak mondotta ki az igazgatót és utasította a szombathelyi pnnztárt, hogy őt azonnali hatállyal bocsássa el. Lóránt utánajárt a minisztériumban a do­lognak, mire kiderült, hogy a följelentés alap­talan volt. A minisztérium erre újból kimon­dotta, hogy az igazgató, mint igazolt tiszt­viselő tekintendő. Ez újabb határozat folytán az igazgató kérte állásába való visszahelye­zését, de ezt a kérelmét elutasították. Volt ugyanis a minisztertanácsnak egy, ebben az időben hozott határozata, amely szerint ha valakinek nem igazolt voltát későbbi revízió folytán igazoltnak mondották is ki, az illető ennek dacára sem követelheti állásába való visszahelyezését s ezenfelül sem föl­mondási, sem kártérítési igénye nem lehet. * Lóránt Sándor hasztalanul kísérelte meg, hogy szolgálati ideje után járó illetményei­hez békés úton hozzájusson, miért is kerese­tet indított az Országos Munkásbiztosító Pénztár ellen. A budapesti központi járásbíróság elutasí­totta felperest keresetével és megállapította, hogy a minisztériumnak ez a rendelete kö­telező lévén, felperes a pénztár ellen semmi­féle igényt nem támaszthat. A törvényszék, mint fellebbezési bíróság ezt az indokolást megváltoztatta és annak a jogi álláspontjának adott kifejezést, hogy ha valakit tévedésből vagy egyébként alaptala­nul nem igazoltnak jelentettek ki, de utóbb igazoltak, annak feltétlenül teljes kártérítés jár és az ezzel ellenkező miniszteri rendelet törvényes hatáskörben kiadottnak nem te­kinthető. Minthogy azonban a felperes a szombat­­helyi pénztárnak volt az igazgatója, ennél­fogva keresetét helytelenül indította meg Bu­dapesten és a törvényszék a keresetnek és okból nem adhatott helyt. v. h )

Next