Világ, 1925. szeptember (16. évfolyam, 195-219. szám)
1925-09-26 / 216. szám
Szombat 40.000 ember iszik fertőzött vizet Pesterzsébeten (A Világ tudósítójától) Három éve annak, hogy Erzsébetfalva—Pesterzsébet rendezett tanácsú várossá alakult át. Ez a tipikus munkásváros, bár fennállásának rövid ideje alatt a városfejlődés szempontjából eredményeket is produkált, még sok és sürgős probléma megoldásával foglalkozik. A város vezetői a pénzügyminisztérium közvetítésével felajánlott külföldi kölcsön felhasználásával tervezték a legsürgősebb munkálatok elvégzését és ezzel kapcsolatosan munkaprogramot állítottak össze, amelynek költségvetése 35 milliárdos beruházásokat mutatott. Pesterzsébet külföldi kölcsönét egyre csökkentik, de nem fizetik ki Pesterzsébet város tanácsának a külföldi kölcsönnel kapcsolatos terveiről Szántó Samu, adóügyi tanácsnok a következőket mondotta: — A város képviselőtestülete a törvényhozás által 1925. évi XII. tc. alapján 35 milliárdos kölcsönt kívánt igénybevenni és a kölcsön felhasználása tekintetében a tanács munkaprogramot állított össze. A munkaprogram elkészülése után, a kölcsön folyósítói értesítették Pesterzsébetet, hogy csak 23 milliárdos kölcsönt nyújthatnak a párosnak. A leirat értelmében a tanács új programot dolgozott ki és kénytelen volt sok oly beruházást elejteni, amire a lakosságnak szüksége lett volna. De alig készült el az új beruházási terv, ismét leirat érkezett, amelyből arról értesültünk, hogy Pesterzsébet csak 16 milliárdos kölcsönt vehet igénybe, amelynek csak 72%-át fogják folyósítani. Erre újból redukálni kellett a munkaprogramot, ami a legnehezebb feladata volt a tanácsnak, mert a beruházás minden tételére, a fölvett összegben, égetően nagy szüksége van a városnak. Nevetségesen furcsa ez a kölcsön: folytonosan csökkentik és még meg sem kapták a kiutalt 16 milliárd 72%-át, máris, augusztus1-én, az első törlesztést eszközölni kellett a párosnak. Orbán Béla, műszaki tanácsnok az alábbi Információt adta: " A többízben redukált kölcsönbőlelsősorban a régi, magas kamatú tartozásait fedezi a város. Azután csatornázzuk a városnak azt a mélyfekvésű részét, amelyet a zivatarok és olvadások úgy elöntenek, hogyaz árterületen levő házakból a lakókat a víz levezetéséig kilakoltatnunk kellett. A befejezés alatt álló vásárcsarnok körül, melyhez hasonló a fővárosiakat nem számítva, az országban nincs, a piacteret kikövezzük. A vízcsőhálózatot 4 kilométerrel meghoszszabbítjuk és szükséglakásokat építünk. Minden kút vize fertőzött Horváth közigazgatási tanácsnok elmondotta, hogy a kölcsönredukció következtében az iskolák építését, az utcák burkolását, a vágóhíd sertésvágásra való berendezését, a köztemető rendezését, a fertőtlenítő mellett levő kórház kibővítését le kellett venni a munkaprogramról, mert a város vízvezetékeinek kiépítése a legsürgősebb feladat, mert a vegyvizsgáló bizottság a város különböző részén levő negyven kút vizének vegyvizsgálása után megállapította, hogy a kútvizek 100 százaléka élvezhetetlen és fertőzött. Mivel Pesterzsébetnek eddig csak 3,5 kilométer vízcsőhálózata van, ezért 60.000 ember kénytelen az élvezhetetlen és fertőzött kutak vizét fogyasztani. 1750 koronáról 2250 koronára drágították a vizet Pesterzsébet közegészségügyi és népjóléti programjának első és legsürgősebb pontja, a lakosság jó és egészséges ivóvízzel való ellátása és mikor a város vezetősége vállalkozói hitellel igyekszik a lakosságnak elsőrendű szükségletét, a jó ivóvizet megszerezni, akkor az állam, mint árdrágító, nehézségeket okoz a kérdés megoldásában. Míg Vass József népjóléti miniszter a drágaság letörésére ankétokat rendez és 5200 koronás kenyérrel, — aminet 4200 koronáért árulnak a kispesti pékek, — kívánja a nép nyomorúságát enyhíteni, addig a csepeli állami vízművek, bár a szén ára egyre esik, a víz köbméterét 1750 koronáról 2250 koronára emelte föl. Az ivóvíznek ez az érthetetlen drágítása, úgy Pesterzsébeten, mint Kispesten és Csepelen, a legnagyobb elkeseredést váltotta ki és nem tudja senki magyarázatát adni, miért emeli minden érthető ok nélkül az állam egyik üzeme a legszükségesebb fogyasztási cikknek, az ivóvíznek az árát, míg a kormányzat népjóléti szerve erélyes akciót kezdett a drágaság letörésére. A városok vezetősége szerint, a kormánynak az ivóvíz drágítása helyett mérsékelni kellene a vízdíjakat, hogy a fertőzött kútvizű városok lakossága ezáltal is könnyebben hozzájusson a vízvezetékhez. Veremlyukakban laknak a lakástalanok Pesterzsébetnek a külföldi kölcsönnel kapcsolatos első programpontja, ami a kölcsönredukció következtében is, mint a legsürgősebb beruházás, teljes összegben megmaradt, a szükséglakások építése. Ugyanis Pesterzsébeten oly nagy a lakáshiány, hogy a lakástalanok a város határában, a Jutagyár mellett elterülő Hangya fogyasztási szövetkezet 10.000 négyszögöles telkén, mely éveken át kihasználatlanul hevert, veremlyukakban laknak. Egész tábor épült a homokdomb oldalában és a város vezetősége kénytelen tétlenül nézni ezt az egészségtelen életet, mert nincs módja segíteni rajtuk addig, míg a külföldi kölcsönt meg nem kapja. Sokgyermekes családok tengetik életüket a veremlyukakban és a tábor egyre növekszik, mert Csepel, Kispest, Pestszentlőrinc, Soroksárpéteri nyomorgói is a Hangya telkén ütnek tanyát. Messziről a veremtelep úgy néz ki, mintha vakondtúrások lánca dúlta volna fel a hatalmas homokterületet, ahová a nyomor költözött. Pesterzsébet, Kispest és Pestszentlőrinc egyesül... Pesterzsébet képviselőtestületét a város sürgős közegészségügyi és népjóléti szükségletén kívül Kispesttel és Pestszentlőrinccel törvényhatósági várossá való egyesülés terve foglalkoztatja. Ugyanis a városok fúziója régi vágya a lakosságnak, főként a pesterzsébetieknek. A hármas csatlakozás révén milliárdos kiadásoktól mentesülnének, mert így egy polgármestert, egy városi tanácsot tartanak majd és a közigazgatási élet számos más ágazatában is jelentékeny rs megtakarítást eszközölhetnek. A városok egyesülésének mozgalma élén Herskovits József kispesti városi képviselő áll, aki a nyár elején a forgalmiadó-rendszertelenség és túlkapások ellen indított akció szervezője volt. Herskovits József pontos számadatokkal okolja meg az egyesülés szükségességét és értesülésünk szerint érvelése a városok képviselőtestületeinek, minden pártnak rokonszenves, úgyhogy a közeljövőben a fúzió érdekében a közgyűlésen indítványt terjesztenek elő, amelyet a városatyák egyhangúlag el fognak fogadni. A fúzió tervei szerint a kereskedelmi és ipari életnek fölfrissül a vérkeringése, valamint a város közegészségügyi, népjóléti szükségletei könnyebben jutnak megoldáshoz. Zs. Á. VTT.ÁG 1925 szeptember 2. . Budapest — Párizsban Párizs, szeptember. (A Világ kiküldött tudósítójától.) Ha jól emlékszem, Színi Gyula írta valahol, hogy Budapest decentralizálásának évtizedes problémája egészen szokatlan módon oldódott meg. Budapest decentralizálta magát, nem Jászberénybe, nem Szegedre, hanem Párizsba. És ha az ember végigjárja Párizsban a magyar településeket, kiderül, hogy ez a megállapítás nagyon is alapos, mert Párizsban körülbelül hatvanezer magyar telepedett le, aminek az a legnagyobb szenzációja, hogy ez a hatvanezernyi tömeg nem él párizsi életet. A város életébe való minden mélyebb bekapcsolódás nélkül megtartóda izoláltságát. És ennek az izoláltságnak teljesen budapesti jellege van! Talán úgy lehetne ezt legjobban megfogalmazni, hogy a kivándorolt magyarok megtartották magukban a budapesti pszichét, amely nem tűnik el több évi párizsi tartózkodás után sem. Ez életmódjuk külső formáira vezethető vissza. A letelepült magyar rendesen 2—3 évi párizsi élet után sem tud franciául. Még akadozva sem. Kiderült ez a Café Rotonde magyar művészeinél épúgy, mint Billincourt munkásairól. Megtanulják a napi élethez — vendéglő, kávéház, mosoda, hotel — elkerülhetetlenül szükséges harminc-negyven mondatot és ezeket kifogástalanul is ejtik ki, de többet nem tudnak. A festő, rajzoló tolmács útján tárgyal az editeur-rel, a munkás is boldogul nyelvtudás nélkül és ami a legérdekesebb, a magyar egyetemi hallgatók, akik franciául vizsgáznak, sem tudnak megállni a lábukon a napi társalgásban. Mert a magyarok állandóan egymás között élnek és így magyarul beszélnek. Negyvenegy magyar kocsma Ma már ez mindinkább határozott és állandóbb formája a párizsi magyarok életének, aminek az a magyarázata, hogy a magyar vendéglők száma egyre növekszik. Negyvenegy magyar kocsmája van Párizsnak, ahová — eltekintve a betévedő szerbektől, csehszlovákoktól és románoktól — csak magyarok járnak. Ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a párizsi magyarok megőrzik magukkal hozott karakterüket és nem asszimilálódnak. Így aztán Párizstól megkapják munkájuk fejében a jó megélhetéshez szükséges pénzt, de sokkal több közük alig van a városhoz. A párizsi családok, társaságok elzárkóznak idegenek befogadása elől, a nyelv megtanulásának kérdése tehát nem egyszerű probléma. Legnehezebb helyzetben tudvalévően a középosztálybeli magyarok élnek Párizsban, ami azért is érthető, mert a francia középosztály is elég rossz anyagi körülményekkel küzdödik. Természetes tehát, hogy az idegen sem boldogul. Elsősorban a numerus clausus által kiüldözött egyetemi hallgatók azok, akik szinte heroikus erőfeszítéssel tartják fenn magukat Párizsban. Mintegy háromszázan tanulnak a Sorbonne-on. Egyesek kapnak ugyan segélyt, de a szerényebb anyagi erővel rendelkezők kénytelenek gyárakban dolgozni, vagy más munkát vállalni. Akik ügyesebbek, bejutnak autógyárakba, de gyakori a pincér, sőt emlegettek egy bölcsészettan-hallgatót, aki Duval-nál mosogatott a konyhában. Egyetemi hallgatók, akik nem utazhatnak haza Legtöbbjük három-négy éve sem volt Magyarországon. Nem érdemes ugyanis hazautaznak, mert az útiköltség Párizs—Budapest között és vissza annyiba kerül, amenynyiből a nyári többhónapos vakáció idején megélhetnek Párizsban. Sokan munkát is kapnak erre az időre, tehát jobban járnak, ha Párizsban maradnak. Egyedül a magyar munkások azok, akik valóban jól élnek, mégpedig olyan körülmények között, amelyekről magyarországi munkás nem is álmodhat. Tudvalévően Renault-nál körülbelül hatezer magyar munkás dolgozik, azonban más gyárakban, így Citroën-nél is több ezren találnak kenyeret. A munkás megkeres naponta átlagban negyven frankot és ebből nemcsak hogy megél, hanem ennek a keresetnek felét félre is tudja tenni. Kimentem Bilaincourtba és a Renault környékén levő magyar kocsmákban beszéltem magyar munkásokkal. Dragonits János vendéglős helyezi el a magyarokat és ezért nem fogad el semmiféle díjazást sem. Egyik munkás, Bereszki János, ezt mondotta: — Két éve vagyok kint. Elüldözött a magyar munkanélküliség ... 35—40 frankot keresek naponta. Nőtlen ember vagyok, így élek. munkás, naponta . ..*•« 3.50 frank Reggeli, csokoládékávé • . . . 1.00 „ Ebéd: leves, vagy előétel, sült főzelékkel, tészta, gyümölcs, feketekávé, félliter vörös bor, kenyér tetszés szerinti mennyiségben , 3.75 „ Délután tej, kenyérrel . . . . . 0.50 g. Vacsora: előétel, sült főzelékkel, tészta, vörös bor, kenyér . . . 3.50 » Apróbb kiadás: mosatás. Metró, kisebb szórakozás, átlagban esik egy napra • 3.— „ 15.25 frank — Tehát negyven frank keresetemből, ha bő táplálkozást számítunk, a napi szükségleteimet 16 frankból ki tudom elégíteni, de ha takarékoskodom és olcsóbb helyekre járok, úgy ennek az összegnek háromnegyede is teljesen elég. Ruházkodásra költöm a többit, vagy félreteszem. Naponta mintegy 25 frankot! Meg vagyok elégedve sorsommal, nem panaszkodhatom. Most Citroen új gyárépületeket építtetett és szükség lesz többezer munkásra. Egyébként a magyar munkásokat sem mindenütt szeretik. A magyarokat és a lengyeleket. Százezer lengyel dolgozik ugyanis Párizsban. Napszámosokat keresnek A magyar követségen ezt mondották a munkásviszonyokról : — Ma már ipari munkásra nem igen van szükség Franciaországban, sokkal nehezebb elhelyezkedni, mint például három évvel ezelőtt. Egyedül a mezőgazdasági napszámosok tudnak hamar kenyeret találni. Franciaországban ugyanis nagy napszámoshiány van. Ezért a kivándorló magyar munkásoknak ebben az irányban kell mozogni. Ha jól tudjuk, a mezőgazdasági napszámosok ellátáson kívül 15—20 frankot kereshetnek naponta. Legutóbb a debreceni munkaközvetítő hivatal küldött ki ,gapszámosokat. Kiderült, hogy a tíz személyből álló csoportban volt 7 iparos — szabó, suszter — és mindössze csak három napszámos. Természetesen a napszámosok boldogultak, ellenben az iparosok nagyon is kínos helyzetbe kerültek. Ami a követség munkáját, illetve a párizsi magyarokkal való kapcsolatot illeti, gyakran fordulnak hozzánk házasságkötési ügyekben. Nincs az a nap, hogy egy-egy munkás ne fordulna hozzánk azzal, hogy nősül. Rendesen francia leányt vesznek el feleségül. Ritkaság, hogy magyar magyarral köt házasságot. Tömegesen jönnek hozzánk segélykérők azzal a refrénszerűen ismétlődő kijelentéssel: „az én esetem egészen különálló, nem olyan, mint a többi...“ Mindennap annyian jönnek, hogy csak a legindokoltabb esetben tudjuk őket anyagilag támogatni. ” A munkásviszonyokat illetően sok a rendezetlen kérdés. Balesetbiztosításban csak akkor részesül a munkás, ha a családja Franciaországban él. Ezért átírtunk a francia kormányhoz és kértük, hogy a magyar muskásokkal tegyenek kivételt, mert hiszen a legtöbbnek a hozzátartozója Magyarországon él. Sajnos, átiratunkat nem vették figyelembe, aminek talán az az oka, hogy Franciaországban már nem olyan nagy a munkaalkalom, mint azelőtt volt, és így nem segítik elő a külföldi munkások elhelyezkedését. A párizsi magyar művészek száma is egyre szaporodik. Ismét megkezdődött a békeévek nagy Párizs-járására emlékeztető mozgolódása az ifjú magyaroknak a Rotonde- és Zlom-kávéházak körül. A már ismert beérkezettekre, Vértesre és Csáky József szobrászra, aki tizennyolc éve dolgozik megszakítás nélkül a francia fővárosban, ahol a legjobb nevek között emlegetik, sem térek ki. Inkább azokról emlékezek meg, akik az utóbbi években jutottak a párizsi beérkezettek közé, így Diener-Dénes Rudolf, aki másfél éve dolgozik kint. Februárban kiállítást tartott, amelyről a francia kritika igen elismerő, meleg szavakkal emlékezett meg. Rövidesen Amerikába megy. Nagy sikere van Zilzer Gyulának, akinek kép most fogadta el a Salon d'Autmne két képét. Zilzer illusztrációit főleg a baloldali lapok közüiki, nyomor rajzai feltűnést kelt, lettek Párizsban. Egyszerre három-négy ki-, adónak is dolgozik. Itt él Andaházi-Kasnya Béla is, aki ezt mondotta: — Politikától teljesen visszavonultam. Kizárólag a piktúrának élek. Politikába úgy sodródtam, hogy abban az időben, amikor képviselő voltam, lehetetlenség volt politikával nem foglalkozni, mert a politika volt maga az élet. A legelső párizsi kiállítási helyiségben nyílik meg november 16-án a kiállításom. Februárban az Ernst-múzeumban Pesten, ősszel pedig Bécsben lesz kiállításom. örvendek, hogy végre a festésnek élhetek, amelytől a háborús évek és az ezt követő politikai viharok elszakítottak. Tihanyi Lajos is nagy sikerrel dolgozik Párizsban. Fried Tivadar, Czóbel Béla, ifj. Kernstod Károly, Réth Alfréd, Kohner,Tola, Farkas István, Korda Vince, Sándort István, Végh Gyula és Walleszhausen Zsigmond, akinek épp most van kiállítása, a magyar művészkolónia erősségei. Vaszaris, János, Borny magyar színházzal kísérletezenek, aminek megvan a jogosultsága, ha tekintetbe vesszük, hogy hatvanezer magyar teremtett otthont magának Párizsban. A párizsi Budapest egyre terjeszkedik. A szerencsések mellett ott látjuk nagy számban azokat is, akik pénz nélkül, letörve bolyonganak idegenben. Elsősorban azokat az intellektuelleket, akiket a B-lista kergetett ki és most végkielégítésüket felélve, réménytelenül próbálkoznak. Mert Párizsban külföldiek közül csak a fizikai munkás és a tehetséges művész boldogul. Hivatalnokra vagy más szellemi munkásra nincs szükség* Diószeghy Miklós. A bíróság törvénybe ütközőnek mondott ki egy miniszteri rendeletet (A Világ tudósítójától.) A budapesti törtvényszék, mint munkaügyi fellebbezési bíróság Schwicker-tanácsa, ma elvi jelentőségű határozatot hozott egy olyan ügyben, amely a kommün utáni úgynevezett igazoló eljárások törvényessége fölött tör pálcát. Lóránt Sándor, a szombathelyi munkást biztosító pénztár igazgatója volt s ellene éppen úgy, mint a többi tisztviselő ellen igazoló eljárást folytattak le 1920-ban, amely eljárás alkalmával az igazgató forradalmi magatartását tették vizsgálat tárgyává. A vizsgálat az igazgató magatartását teljesen kifogástalannak találta és ez alapon őt igazolta. A népjóléti minisztérium, hová az ügy aktái hivatalból fölkerültek, ezt a határozatot jóváhagyta. Utóbb följelentésre a miniszter az igazgató meghallgatása nélkül nem igazoltnak mondotta ki az igazgatót és utasította a szombathelyi pnnztárt, hogy őt azonnali hatállyal bocsássa el. Lóránt utánajárt a minisztériumban a dolognak, mire kiderült, hogy a följelentés alaptalan volt. A minisztérium erre újból kimondotta, hogy az igazgató, mint igazolt tisztviselő tekintendő. Ez újabb határozat folytán az igazgató kérte állásába való visszahelyezését, de ezt a kérelmét elutasították. Volt ugyanis a minisztertanácsnak egy, ebben az időben hozott határozata, amely szerint ha valakinek nem igazolt voltát későbbi revízió folytán igazoltnak mondották is ki, az illető ennek dacára sem követelheti állásába való visszahelyezését s ezenfelül sem fölmondási, sem kártérítési igénye nem lehet. * Lóránt Sándor hasztalanul kísérelte meg, hogy szolgálati ideje után járó illetményeihez békés úton hozzájusson, miért is keresetet indított az Országos Munkásbiztosító Pénztár ellen. A budapesti központi járásbíróság elutasította felperest keresetével és megállapította, hogy a minisztériumnak ez a rendelete kötelező lévén, felperes a pénztár ellen semmiféle igényt nem támaszthat. A törvényszék, mint fellebbezési bíróság ezt az indokolást megváltoztatta és annak a jogi álláspontjának adott kifejezést, hogy ha valakit tévedésből vagy egyébként alaptalanul nem igazoltnak jelentettek ki, de utóbb igazoltak, annak feltétlenül teljes kártérítés jár és az ezzel ellenkező miniszteri rendelet törvényes hatáskörben kiadottnak nem tekinthető. Minthogy azonban a felperes a szombathelyi pénztárnak volt az igazgatója, ennélfogva keresetét helytelenül indította meg Budapesten és a törvényszék a keresetnek és okból nem adhatott helyt. v. h )