Világ, 1925. szeptember (16. évfolyam, 195-219. szám)

1925-09-20 / 211. szám

JCeSd Jól megy a soruk a Párizsba vándorolt magyar munkásoknak (A Világ tudósítójától.) A különböző ipari szakmákban már hónapok óta tartó munka­­nélküliség következményeként sorra vándo­roltak ki az országból a képzett szakmunká­sok, hogy a külföld nagy gyáraiban keresse­nek elhelyezkedést. Miután a békebeli kiván­dorlás szinte egyetlen országába, Amerikába nem lehet kivándorolni, a munkások első­sorban az utódállamok felé gravitáltak, ahol egy ideig csakugyan volt is bőséges munka­­alkalom a kivándorló magyar munkások szá­mára. Az idén már a szomszédos államok ipartelepeiről egymásután érkeztek a kiván­dorolt magyarok levelei, melyben közüik az itthonmaradt társaikkal, hogy ne próbáljanak az utódállamok területére kivándorolni, mert több munkást már azok sem képesek fölvenni. Ma talán Franciaország az egyetlen ország Európa területén, amely még mindig föl tud venni munkásokat és ahol a nagy gyárakban szívesen látják még az idegent is. Ennek kö­vetkeztében a magyar munkások újabban útjukat Franciaország felé veszik és aki teheti Párizsba utazik. Sokezer magyar munkás dolgozik a Párizs körüli nagy gyártelepeken és különösen a Renault-gyárban találunk sok magyart. Hackspacher István, a vasmunkások diszidens csoportjának vezetője kint járt most Párizsban, hogy tanulmányozza a magyar munkások helyzetét és amennyiben arra szük­ség volna, eljárjon érdekükben. Tapasztala­tairól Hackspacher ezeket mondja: — A csoportomba tartozó kivándorolt ma­gyar munkásokkal állandó érintkezést tartot­tam fönn és az ő hívásukra mentem Párizsba, ahol két hetet töltöttem. A legtöbb magyar munkás Bilaincourtban él, mert itt­ van Franciaország legnagyobb automobilgyára, a Renault-gyár. Sokszáz magyar munkás dol­gozik ebben a gyárban, amely 25.000 embert foglalkoztat. A munka kétségtelenül nehéz, mert az úgynevezett Taylor-rendszer szerint dolgoztatnak, a fizetés ezzel szemben igen jónak mondható, amennyiben az egyszerű munkás is 4—4 és fél frankot kap óránként. A munkaidő tíz óra, így heti 260 frank körül mozog a munkások keresete. Ez a francia vi­szonyok között egészen tekintélyes összeg, hiszen mindössze 100—110 frankot fizetnek egész heti ellátásukért a munkások. És az élelmezés igazán elsőrangú, amennyiben na­ponta kétszer húst kapnak, és minden étel a legkitűnőbben van elkészítve. A nőtlen embereknek kétségkívül a lakás kerül leg­többe, amennyiben 3 és fél­ 4 frankot fizet­nek naponta szobájukért. A magyar munká­sok Bilaincourtban szinte kivétel nélkül, mind szállodában laknak és csak a Családos embe­reknek van lakásuk, ami persze lényegesen olcsóbb, mint a hotelszoba. Keresetük feléből kitűnően megélnek a kivándorolt magyar munkások, de félretenni eddig mégsem igen tudtak, amennyiben olyan lerongyoltan ér­keztek Párizsba, hogy első keresetüket ruhá­zatra költötték. Az igaz, hogy a magyar mun­kások most azután olyan elegánsak, hogy már messziről megismeri őket mindenki, hi­szen francia társaik az öltözködésre bizony nem igen fordítanak gondot.­­ A magyar munkásokkal nagyon meg vannak elégedve a Renault-gyárban, mert sokoldalú, ügyes és tanult szakmunkások. A kivándorolt magyarok vezetőszerepet visznek a Renault-gyár munkásai között és osztatlan tekintélynek örvendenek társaik között. Annak dacára, hogy a magyar munkásokat nagyon megbecsülik úgy a gyárak vezetői, mint társaik, mégsem szeretik őket, ami a franciák­nak az idegenektől való tartózkodásában leli magyarázatát. Csak kétfajta idegent szeret­nek a franciák: az angolt és a csehet és ezek­nek igazán jó dolguk is van Franciaország­ban. De ha nem is szeretik általában a ma­gyarokat odakinn Párizsban, mégis elismerik kiválóságukat és megbecsülik munkájukat.­­ Franciaország a kötelező munkásbizto­sítás és betegsegélyezés intézményét nem is­meri és a nagy gyárak csupán akkor fizetnek munkásaiknak segélyt, ha baleset éri őket munka közben. Az igaz, hogy az állami kór­házakban minden beteget teljesen ingyen kezelnek, így tulajdonképpen a betegsegélye­zés fölösleges is. Ha munkásasszonynak gyereke születik, úgy minden ezzel járó kiadást az állam visel, amire azonban a francia gyári munkásnők között bizony csak ritkán kerül sor.­­ A francia munkások szervezetlenek és a nagy szakszervezetek inkább politikai in­tézmények, mint gazdasági érdekképviseletek. A Párizsban élő magyar munkások semmiféle ottani szervezetbe nem léptek be és továbbra is itthoni szervezeteiket támogatják. Így pél­dául, a vezetésem alatt álló diszidens csoport Párizsba kivándorolt tagjai minden hónapban húsz frankkal támogatják itthonmaradt munkanélküli társaikat. Párizsban a kommu­nisták megkísérelték a magyar munkásokat megnyerni maguknak, azonban ez csúfos ku­darccal végződött, mert a magyarok tudni sem akartak arról, hogy belépjenek a kom­munista pártba, jóllehet fűt-fát ígértek nekik ezért. — Szórakozásra bizony nem igen marad idejük a párizsi magyar munkásoknak. Leg­följebb csak vasárnaponként rándulgatnak be Párizsba.­Szinte kivétel nélkül minden ki­vándorolt magyar munkás beszél már franciául és a Renault-gyár körül már hat magyar kocsma is nyílt meg. Ezeknek tulaj­ VILÁG 1925 szeptember 22 . donosaik szintén kivándorolt magyar munká­sok, ilyenformán a kint élő magyarok java­részt ezekben a kocsmákban találkoznak össze. Igazán megható, hogy ilyenkor rögtön Magyarországra terelik a szót és kivétel nélkül mindegyik csak arra vágyik, hogy minél ha­marabb hazajöhessen. Minden kivándorolt magyar munkás átmeneti állapotnak tartja párizsi tartózkodását és ha idehaza meg­javulnak a viszonyok haza is fognak térni. — Sajnos, hamarosan erre bizony nem igen van kilátás, hiszen a munkanélküliség nemhogy csökkenne, hanem mégy egyre nő, ilyenformán pedig még több szakmunkásunk fogja elhagyni az országot. Párizsban most épül az új nagy Citroen-gyár, amely harminc­ezer munkást fog foglalkoztatni és itt sok­ezer magyar munkás találhat majd kenyeret. A kormány kötelessége volna odahatni, hogy a Citroen-gyár munkásai között minél keve­sebb legyen a magyar és hogy legkitűnőbb munkásaink, akik ki szándékoznak vándorolni Párizsba ne Citroennél, hanem Magyarorszá­gon találjanak kenyeret. Tizennégyezer koronával esett a vaj ára kilónként (A Világ tudósítójátó­l.) A mai piacon váratlan esemény történt: a vaj kilója tizen­négyezer koronával lett olcsóbb. Ennek az olcsóbbodásnak a spekuláció bukása az oka. Budapesten a naponta termelt vajnak csak egyharmada került piacra, míg a má­sik kétharmadrészt nap-nap után a külön­böző tejvállalatok a hűtőházakba raktá­rozták be, úgyhogy ez időszerint mintegy tizenöt vágón­yaj tárol a hűtőházakban. A tejvállalatok arra számítottak, hogy Budapesten a tejszükséglet az őszi hónapok­ban, mint minden évben, az idén is, emel­kedni fog és hogy ekkor piacra dobhatják az elraktározott vajkészleteket, mert nem marad ipari feldolgozásra a Pestre behozott tejből. A tejkereskedelmet azonban számí­tásában csalódás érte, mert noha a gyü­­mölcsszezonnak már csaknem vége van, Budapestre ma már harmincöt százalékkal több tej érkezik, mint amennyi a napon­kénti tejszükséglet és remény van reá, hogy ez a mennyiség nem is fog csökkenni, a te­hénállomány nagymérvű szaporodása foly­tán. Ennek folytán a tej­vállalatok most már kénytelenek a felraktározott vajat a piacra dobni, annál is inkább, mert igen nagy tő­kék fekszenek a vaj­készletekben és a válla­latok egy része már nem rendelkezik újabb tőkeösszegekkel, amiket továbbra is az áru­ban halmozhatna fel. A vaj áresését a közeli napokban követni fogja a tej árának esése is, úgy a termelők­nél, mint a fővárosban, mert a vállalatok most már csak a tényleges szükségletnek megfelelő mennyiséget fogják átvenni és így előreláthatólag növekedni fog a kínálat. Nem szabad több mérget kiadni, mint amennyi egy vagy két napra kell (A Világ tudósítójától.) Orvosi és gyógy­szerészi körökben sokat beszélnek most egy készülő rendeletről, amely a mérgek kiszol­gáltatásának módját és feltételeit kívánja szabályozni. A rendkívül elharapózott ön­gyilkossági lázat — ha már hatásos szo­ciális eszközök nem állanak rendelkezésre — palliatív úton akarják csökkenteni s e célból megnehezítik, vagy inkább­ körülmé­nyesebbé teszik az élő mérgek beszerzését. A fővárosi tisztiorvosok értekezletén az az indítvány merült föl, hogy a morfium, ko­kain, luminál, veronál és egyéb mérgek csak olyan recipékre legyenek kiadhatók a jövőben, amelyek az orvos aláírásán kívül az orvos pecsétjével is el vannak látva. Az öngyilkosjelölteknek tehát nem lesz olyan könnyű akkora adag méreghez jutni, ami halált okozhat. Hogy valóban így lesz-e , hogy a tiszti főorvosi hivatalban munka alatt álló rendelettől lehet-e várni valame­lyes üdvös eredményt, erre nézve nagyon megoszlanak a vélemények. Benedict Hen­rik dr. egyetemi tanár, a zsidókórház igaz­gató-főorvosa, a következőket mondotta a Világ munkatársának: " Semmiféle olyan rendelet nincs Ma­gyarországon, amely az orvost a felírható méreg­mennyiségre nézve korlátozná. Hogy hány gram, illetve centigram­ mérget rendel az orvos, az tisztán a saját lelkiismereté­nek dolga. Megbízható betegnek minden­esetre több mérget lehet előírni, mint meg­bízhatatlannak. Morfiumból rendelhetek akár 20 centigramot is, bár tíznél többet nem szoktunk, de már láttam olyan esetet is, amikor öt centigramnak is halálos volt a hatása. Ha a beteg egyszerre vesz be egy tubus veronait vagy luminált,­­ az előbbi három, az utóbbi ötgramos — végez magá­val. Már­pedig a Veronált is, a luminált is tubusonként írjuk elő. Azt kell tehát mon­danom, hogy az orvosilag abszolút megen­gedhető mennyiségű morfiummal, veronál­­lal vagy luminállal a beteg megmérgezheti magát. Hogy mit lehet tenni ez ellen? Az általános elv ez legyen: nem szabad, ne le­gyen szabad több mérget kiadni, mint amennyi egy vagy két napra kell. Hogy mennyi kell, azt megint csak az orvos tudja és az orvos igazán nem tehet róla, ha a beteg — figyelmeztetés ellenére — egy­szerre veszi be az egy vagy két napra el­osztott mennyiséget. Arra is kell azonban gondolni, hogy nem minden beteg idegálla­pota engedi meg az ilyen figyelmeztetést. Vannak betegek, akik idioszinkráziával vi­seltetnek — mondjuk — a morfiummal szemben, ezekkel nem lehet közölni, hogy morfiumot kapnak, mert nem veszik be, sőt szemrehányást tesznek az orvosnak, hogy mérget rendel nekik. Ezt ne hagyják figyelmen kívül azok, akik a recipén, illetve az orvosságon a beteg részére külön is fel akarják tüntetni a ,,méreg" jelzést. Teljesen elegendő, ha az orvos azt a tudományos jel­zést használja, amely a gyógyszerésznek szól. A beteg lehetőleg ne tudja, hogy az orvosságban, amit szed, méreg van, de azt igenis tudnia kell, hogy mennyit szabad szednie. Ma már csaknem mindenki tisztá­ban van a luminál és a veronál mérgező hatásával, — így tehát hiábavaló a titko­lózás. — Eddig az volt a gyakorlat, hogy csak recipékre lehetett mérgező hatású gyógysze­reket kiadni. Nem hiszem, hogy a recipék­nek pecséttel való ellátása változtatna a helyzeten, vagy lényegesen csökkentené az öngyilkosok számát. Legfeljebb annyit érünk el az új intézkedéssel, hogy egyes makacs öngyilkosjelöltek ezután nemcsak az orvos nevét és a „repete“ szót, hanem az orvos pecsétjét is hamisítani fogják. De még az­után: hol van a védekezés az ellen, hogy az a páciens, akinek az egyik Corvos egy tubus Veronást rendelt, ne mehessen el egy másik orvoshoz, aki szintén egy tubus Veronáit rendel? Nemrég azt az ötletet vetették föl, hogy minden tabletta veronaiba vagy lumi­­nálba keverjenek bele egy kis hánytatót. Ezzel azt akarták elérni, hogy aki például egy egész tubus Veronáit vagy luminált vesz be, annak a szervezetébe mindjárt annyi hány­tató is kerüljön, hogy megszabaduljon a méregtől. Ettől a tervtől azonban el kellett állni, mert a gyakorlatban sok egyéb bonyo­dalmat idézett­ volna elő. — Az orvost sohasem lehet felelősségre vonni az önnszérgezések miatt. Mint mon­dottam, az orvos kezét egyáltalán nem köti semmiféle rendszabály, de az óvatos orvos mégsem rendel öt centigram morfiumnál, egy tubus Veronálnál vagy luminálnál töb­bet. Ha ennél mégis nagyobb mennyiséget kellene rendelnie, akkor felkiáltójelet tesz az orvosság neve mellé s ez a felkiáltójel figyelmezteti a gyógyszerészt, hogy az or­vos nem tévedett, amikor a rendesnél na­gyobb dózist rendelt. Magát a kérdést nem oldja meg a pecsétes recipékről készülő ren­delet. öngyilkosság mindig lesz és a mér­gező gyógyszerek gyűjtését, fölhalmozását époly kevéssé lehet megakadályozni, mint azt, hogy valaki ne ugorjék bele a Dunába, vagy ne vesse le magát a negyedik eme­letről. (mj.) Vegyetek rokkant-sorsjegyet! 5ooo korona egy Hadirokkant-, Özvegy-Árva-sorsjegy Össznyeremények EGYMILIJÉRI KORONA értékben. Nagyobb nyeremények: 1 nagy hatszemélyes­ túraautó 203.000.000 korona értékben. 1 legújabb típusú szántótraktor 100.000. 000 korona érték. 1 négyüléses városi autó 100.000. 000 korona érték. 1 teljesen felszerelt mo­torkerékpár 1 kereszthúros zongora 1 169 darabból álló 12 szem. ezüst evőkészlet 1 lió tagló 1 teljes ebédlő-berendezés 1 nemes szőrméből ké­szült női bunda 1 12 soros vetőlé- 1 férfi városi bunda 1 fejőstehén 1 teljes konyhafelszerelés 1 C személyes ezüst evő­­készlet 1 rádiófelszerelés 1 teljes hálószoba-beren­dezés 1 Munlicher vadászkara­­bélyfegyver, 6 lövetű 1 duplacsövű Smuer 16-os serétes fegyver 1 12-es browning, serétes, 5 lövetű fegyver 1 ezüsttálca 10 eke 10 női selyemruhára való anyag 10 férfiruhára való anyag 10 női szövetruhára való anyag 50 pár női cipő mérték szerint 50 pár férfi cipő mérték szerint és még 1500 darab különféle nyeremény. Mindenütt kapható­ sorsjegyintézőség Budapest, V­á­­ ízletes lesz és SZÉPEN KEL MEG, HA Qkm SÜTŐPORÁVAL KÉSZÜL. INGYEN MINTÁT És ISMERTETÉST KÜLD BCffaflOefi GYŰGT5Iejí tsTftPSZeRűTan Rt BUDAPEST IDD POStaHÚí Baklanoff Budapesten tizenegy év után (A Világ tudósítójától.) Tizenegy esztend­­dővel ezelőtt járt nálunk Baklanoff, az oro­szok nagy baritonistája és most visszatért, hogy három operai estén és októberben egy­ koncerten ismét megjelenjen a magyar pub­likum előtt. Azóta bejárta a fél világot, min-­­denütt hatalmas ünneplés, szinte kényel­metlen, már az uralkodóknak kijáró slepp­­jével... És mégis ... mikor világos autó­? köpenyében, amely a portól belepve n agyongyötört munkáskabátra emlékeztet, megjelenik a Britannia-szálló halljában, olyan szerény és halk, olyan végtelen előzé­keny hangon érdeklődik szobája iránt, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy nagy apparátus, impresszárió, az újságírók hada és a hajlongó hotelalkalmazottak már órákhosszat lesték autójának érkezését. Csupán hatalmas, majesztuózus termete és a körülötte fürgén mozgolódó udvar biz­­­tosítja a neki kijáró hangulatot. Azonban ez is elvész, mikor az ember mellé ül, a ke­cses hali-asztalnál, amely előtt csak egyet­len berzser áll, körülötte könnyed apródok­­­kal, néhány kisebb székkel, de Baklanoff a világért sem foglal helyet, mindenkor átt engedi váltakozó vendégeinek. Világos szeme acélos nézésű, mint ahogy orrának és szájának, egész profiljának éles a vonala, gyors átfogó pillantással meglátva. De külön-külön és hosszan nézve, minden festőibb lesz rajta: megszélesedik, ellágyul. Főleg a szeme . .. igen, egyszerre milyen elvágyakozó, anélkül, hogy az orosz vendég­nél kötelességszerűen felfedezni való fájdal­mas, szánalmas melankóliát hangsúlyozná ki. — Szeretem mindenekfölött Franciaorszá­got, — kezdi meglepetésszerűen. — Ha színt, sok színt akarok, ott van maga Párizs. Ha trópikus éghajlatot, onnan igen könnyű az út Algír felé.­­És az Óceán is könnyen elérhető. No, és ha szerencsejátékra van szükség, rögtön ott van Monte-Carlo, előkelő fürdőhely, Deauville... csak tudja, az furcsa, hogy Párizst nem igen tudtam meg­látni a sok ott nyüzsgő idegentől, vala­hogyan mindig olyankor tartózkodtam ott, mikor különösen nagy volt az idegen­invázió. —* De, szeretem, ismétlem, nagyon sze­retem Párizst, hiszen az én élethivatásom oldaláról tekintve is nagyon-nagyon megfelel­nek a franciák ... egy gyengéd, piano hang és Párizs ki van békítve ... Ezzel a mondatával Baklanoff belekezd a különböző országok különböző publikumá­nak jellemzésébe, amelyet onnan föntről, a művészeknek megadott fenséges magasság­ból olyan pontosan el tudott végezni, mintha nemcsak a színpadon, hanem ugyan­akkor a széksorok között is megjelent volna . — Az olasz éppen az ellentéte a franciá­nak, azt csak akkor lehet kielégíteni, ha az ember ordít, talán még az én tizenhét éves korabeli hangom is, amelyet vidám ba­rátok fedeztek fel nálam, s amely hihetetle­nül nyers volt még, talán az is hatna ott ná­luk. A németek ? Azok igen merevek és konzervatívok, az angolok szentimentáli­sak, a magyarok csupa muzsika és ... és az orosz. Hát tudja, minden orosz kész színész, minden orosznak lelki szükséglete a póz, ami végeredményben mindig azt jelenti, hogy valakinek a lelkében van valami, a póz, mindig ezt takarja.... Az orosznak te­hát szüksége van a pózra ! — Egyébként Amerikában töltöttem el a legtöbb időt, ott jó, mert a politika nem nagyon foglalja le az embereket. Csak in­kább a nők akceptálhatóbbak : fürgék, sza­badok és­ a napi események iránt rendkívül fogékonyak. Ez kapott meg a rendkívül nagy önállóságuk mellett. Ellenben a fér­fiak ? Mind rablónak, gyilkosnak hat­ott, abban az iramban. És tovább... a szédületes távolságokat legyőző örök utazó megjegyzései mind figye­lemreméltók .. . Természetes, hiszen egy olyan emberé, aki minden országban más nyelven énekel és nemcsak énekel,­­hanem ugyanezeket a nyelveket mind beszéli is. — Ó, ebben nagy részük van a gouvets

Next