Világ, 1926. március (17. évfolyam, 42-66. szám)

1926-03-02 / 42. szám

­ 1926 március 2. világ igyekeznek ugyan a közvéleményt meg­nyugtatni és azt hangoztatják, hogy a római követ Bécsbe való érkezésének nincs poli­tikai jelentősége, ennek ellenére azonban a helyzetet politikai körökben rendkívül ki­­élezettnek tartják. Minden hivatalos cáfolat ellenére tény az is, hogy Ramek kancellár tervezett berlini útja, amely a genfi népszö­vetségi tárgyalások befejezése után lesz aktuális, ugyancsak kapcsolatos az olasz kérdéssel. A Comédie Frangaise legidősebb tagja, az öreg Silvain, kénytelen volt háttérbe vonulni, mivel a fiatalok már türelmetlenek voltak, és erősen hangsúlyoz­ták azt, hogy Silvain teljesen megérdemli a nyugalmat. A fiatalok ostromát nem tudta tovább kivédeni Silvain, de most azzal vála­szolt a türelmetlen fiataloknak, hogy szer­ződést vállalt egy varieté-színházban. Az Empire, amely Párizsnak ma talán leg­előkelőbb varietéje, hatalmas falragaszokon hirdette Silvain föllépését. Táncosnők és zsonglőrök, akrobaták és clownok­ között lé­pett föl Silvain, sőt a műsoron szerepel egy állatszelídítő is, idomított kutyákkal. A Comédie Francai­se művészei többször is kér­ték az öreg urat, hogy a francia nemzeti színház tradícióinak tiszteletben tartásával ne ragaszkodjék föllépéséhez a varietében, sőt végül már elmentek volna odáig, hogy a Comé­die színpadát nyissák meg újból Silvain előtt, de az öreg úr most már nem akart tágí­tani , és mint Tartuffe lépett a közönség elé. Régi kollégái azt­­ remélték, hogy Moliére vígjátéka nem fog hatni egy va­rieté közönsége előtt, de a jóslatoknak nem volt igazuk, mert Silvain igen nagy sikert aratott, és fellépése óta estéről estére zsúfolt háza van az Empire-nak. Silvain igen jó kritikákat kapott, szinte az egész sajtó mellé sorakozott fel, az Empire konkurens vállalatai pedig már ajánlatokkal keresték fel őt arra nézve, hogy náluk folytasa fellépéseit. A Comédie nagy megdöbbenésére Silvain akár a Casino de Paris-ban is kész fellépni, és nagy elég­tétellel hirdeti azt, hogy egyetlen estén keres annyit, mint amennyit egy hónap alatt szerzett a Comédie színpadán. Silvain nyilatkozataiban arra az álláspontra he­lyezkedik, hogy a Comédie közönsége már idáig is sokra becsülte Moliére víg­já­tékait, az igazi kulturális misszió tehát az, ha valaki a varieté közönsége elé visz Moliére felvonásait, és ott szerez sikereket­­a klasszikus francia vígjátéknak. „Nagyon jó megöregedni, ha az ember egészen fiatal marad", mondotta Silvain egyik nyilatko­zatában, és a párizsi sajtó ugyanúgy, mint az Empire közönsége azt az ítéletet hozta, hogy Silvain ma is fiatal még. Kissé keserű érzés lehetett Silvain szá­mára az, ha a Comédie művészei félretolták azzal az indokolással, hogy már éppen elég időn át foglalta le magának a societaire méltóságát és a nagy szerepeket, most vi­szont némi elégtétellel hivatkozhatik Silvain arra, hogy néhány hónap alatt gazdag emberré lesz, ha változatlan sikerrel és vál­tozatlan fellépési díjak mellett szerepel a verieté-színpadokon. A haladás szellemében indult útnak a fiatal Gyulai Pál (A Világ tudósítójától.) Az Akadémia I. osz­tályának mai ülésén Vargha Gyula költeményeit olvasta föl, az árpádházi királyok idejéről szóló szép és finom verseket. Utána Papp Ferenc levelező­ tag Gyulai Pál pályakezdése címen ol­vasott föl tanulmányt — A múlt század negyvenes éveiben — mon­dotta —, új fejlődésnek indult a magyar iroda­lom és új alakok bukkantak föl, akik a tizen­kilencedik század szabad gondolkodásának le­vegőjében, a haladás szabad szellemében alkot­tak. A fiatal Gyulai Pált is magával ragadta ez az áradat, a szabadelvű eszmék útján. Erdély­ben is új gondolatok, új látások csíráztak és ott kezdte meg érdekes, nagystílű útját Gyulai. A fiatal író sok barátot szerzett a szabadelvű eszmék képviselőinek körében és az irodalom­ról, művészetről, kultúráról folyó eleven viták tűzében edződött ki szelleme. Az irodalom iránt érzett olthatatlan szerelme Kolozsvárott kezdett kibontakozni, amikor az ottani szabadelvű sajtó­zal érintkezésbe lépett és főmunkatársa lett az Erdélyi Híradó­nak.­­ Első művei ezekben a haladó szellemű folyóiratokban jelentek meg, amelyek életet, lüktetést vittek a közszellembe. A Regélő Pesti Divatlap minden száma közölte a fiatal Gyulai kolozsvári leveleit, az erdélyi kultúrél étről. Finom, fordulatos, egyéni hangú levelek voltak ezek, áthatva írójának költői tehetségétől, éles ítélő erejétől. A színes és eleven laptudósításo­kon kívül költői leveleket is írt fiatal korában: leveleket Laurához... A tizennyolc éves Gyulai, aki nem tudott táncolni és nem is akart meg­tanulni, szerelmi költeményeit Anday álnéven irta meg. — Ezekből az időkből való írásai nem egy helyütt érzelmesek és romantikusak, de a sorok között már ki-kiütközik a jeles kritikai szellem. Nyelve az erdélyi magyar nyelv, amelynek anyaga'­­úgy merít, mint valami hullámzó óceáni'' 344-ben színházi és irodalmi kriti­kája er­dik, fejletté válik és egy­éniesül. A színházat tükörnek látja, amelyben megcsillan az egész élet. Ezért kell fejleszteni a színházat. ezért kell tökéletesíteni és fölszerelni, — val­lotta, írta. A színházi kritikától pedig már ekkor megkövetelte, hogy emelkedjék túl a megszokott dicséreteken, legyen elmélyült, foglalkozzék a színészek egész egyéniségével, utaljon a színész individuumára. — Irodalmi munkásságában gyakran fordult ekkor Gyulai a múlt eleven képiességéhez. Való­sággal sóvárgott az ország történelmi múltjának korszakai után. „Miért nem élhettem hazám múlt, dicső századaiban?" — kiáltott föl egyik levelében. Romantikus vonások ezek a fiatal Gyulainál, az ideálok eleven életének el­­kívánásai.­­ A művészetben és az irodalomban a népies motívumok nagy erejét hirdette már a fiatal kritikus is, de a szabad és haladó szellem nagy egységében, ahogy a nemzeti géniuszok egymást kiegészítik. És az irodalomnak még a barátságot is alárendelte, ítéleteiben már 1847-ben, tehát alig huszonegy éves korában meglepően élesen lát: „A költészetben Petőfin kívül nem tudnék most komoly tehetséget, igazi zsenit mutatni, olyat, aki jelentene annyit, mint például Heine". Ezt írja ebben az évben. — A kritika hatalmát Bajzában ismerte föl és eleinte erősen a hatása alatt állott. Ámde már ekkor is sok eredetiséggel vitte, fejlesztette to­vább Bajza irányát, majd később Erdélyi Já­nosét, akivel együtt hirdette aztán a népgéniusz pótolhatatlan erejét. Csakhamar azonban eltér az útja a Bajzáétól és Erdélyiétől. A kritiká­ban mind szigorúbban követeli az esztétikai formát, a finom, egyéni, színes hangot, amely­nek addig eléggé híján volt a magyar bírálat. Ezen a művészi módon rajzolta azután meg a magyar államférfiak portréit is, az esztétika haj­lékony, igen eleven és színes vonalaival, a lélek­elemzésnek oly pallérozott módján, ami akkor még eléggé ismeretlen volt a magyar literatúrá­­ban. — Rendkívüli erkölcsi erő jellemezte már a fiatal Gyulait is. Utálta és lenézte az irodalmi könnyelműséget, a fölületességet és az irodalom ügyét valósággal etikai ügynek tekintette, amelynek megvannak a maga szigorú törvényei. »______ ___ Kormányzósértés címén akarja pettogatni Vannay Lászlót a demokratikus ellenzék (A Világ tudósítójától.) A demokratikus ellenzéki pártok ma este a Központi De­mokrata Körben értekezletet tartottak, ame­lyen a szociáldemokrata párt részéről Peyer Károly, Farkas István, Szabó Imre és Mónus Illés titkár, a demokrata párt részéről Vii­­zsonyi Vilmos, Pakots József és Fábián Béla, a Kossuth-párt részéről Nagy Vince, a kis­polgárok pártja részéről Hegymegi Kiss Pál vettek részt. Az értekezletről a következő közlést adták ki: Az értekezlet foglalkozott a politikai helyzettel, a frankvita további folytatásának részleteivel és megvitatta, milyen magatartást kövessen a demokratikus ellenzék arra az esetre, ha az elterjedt hírek szerint a nem­zetgyűlést már kedden elnapolnák. E kérdés letárgyalása után rátértek Rakovszky Iván belügyminiszter mai nyilatkozatának meg­vitatására. Rakovszky Iván belügyminiszter Hegymegi Kiss Pál felszólalására kénytelen volt beismerni a következő tényállást: 1. Vannay László a gödöllői főszolgabíró alkalmazottja és leventeoktató, több nappal a Vázsonyi Vilmos ellen elkövetett merény­lett előtt Félegyházán járt és ott számos tanú előtt azzal dicsekedett el, hogy neki „magas összeköttetései vannak" és egy le­velet mutogatott, amely szerinte a kabinet­­iroda főnöke által volt kiállítva és amely őt bizonyos bizalmas megbízás teljesítésére hatalmazta fel. 2. Kiderült továbbá, hogy Vannay László odanyilatkozott, hogy neki 20 -30 megbíz­ható embere van, akik „azt fogják tenni, amit ő akar". 3. Több tanú azt vallotta, hogy ugyanez alkalommal odanyilat­kozott Vannay, hogy Horváth Zoltán képviselőt és a félegyhái pol­gármestert el kell pusztítani a föld színéről. 4. Mindezek után a belügyminiszter úr megállapítota, hogy ebben az ügyben a sze­gedi kerületi főkapitány, valamint a félegy­házi rendőrkapitány nyomozást folytattak és erről neki írásbeli jelentést tettek. A belügy­miniszter ezek szerint önmaga megállapította, hogy Vajnay László nyilván nem létező magas összeköttetésekkel hivalkodott, a ka­­b­inetiroda főnökének nyilvánvalóan hamisí­tott levelére hivatkozott, hogy ezzel nagyobb nyomatékot adjon azon állításának, hogy 20—30 mindenre elszánt­ ember áll rendel­kezésére. Egyszerű és tudatlan emberek, akik meg­gondolatlanságból és minden komoly szán­dék nélkül törvénybe ütköző módon nyilat­koznak meg, minden esetben az elkövetett kormányzósértés vádja miatt eddig bíróság elé állíttattak. A kormányzósértés legsúlyo­sabb esete, ha egy olyan ember, aki arról beszél, hogy neki 20—30 mindenre elszánt embere van, hazug módon nem létező össze­köttetésekre és bizalmaskodásokra mer hi­vatkozni. Súlyosbítja mindezt az a körül­mény, hogy ez az egyén akkor azt merte állítani, hogy a kabinetiroda főnökétől levél­ben bizalmas külön megbízást kapott. Ez, amennyiben ilyen levél egyáltalában nincs, és csak egy papírlapot mutogatott, mint állítólagos levelet, a kabinetiroda főnökének fölhatalmazás útján és hivatalból üldözendő megrágalmazása. Ha pedig egy ilyen hami­sított levelet mutatott, úgy ezenfelül még közokirathamisítást is elkövetett. Emellett fenforognak gyanús jelenségek arra vonat­kozóan is, hogy az állami és társadalmi rend erőszakos fölforgatására irányuló bűn­­cselekmény elkövetésére is történt szövet­kezés. Mindezt nem lehet azzal a kedélyességgel elintézni, hogy Vajnay Lászlót a belügy­miniszter egyszerűen megfigyelteti és ilyen módon akarja „lebeszélni“ arról, hogy a legalább is egzaltált ember, aki újra vissza­tért Gödöllőre, és a főszolgabíró kezessége folytán nem utaltatott megfigyelés céljából az őrültek házába, „semmi olyat el ne kö­vethessen, ami a közrendbe ütközik". Fölötte jellemző, hogy Vannay László el­len semmiféle eljárás az itt elmondott tény­állás alapján meg nem indult és e jelensé­gek felmerülése után olyan alaposan figyel­ték meg, hogy félegyházi szereplése után több nappal akadálytalanul elkövethette Budapesten a közismert merényletet. A demokratikus ellenzéki pártok követe­lik, hogy Vajnay László ellen kormányzó­sértés, hivatalból üldözendő rágalmazás, köz­okirathamisítás és az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására irányuló szö­vetkezés címén a bűnvádi eljárás haladékta­lanul megindíttassék és követelik, hogy a belügyminiszter a szegedi kerületi főkapi­tány jelentését most már haladéktalanul egész szövegében mellékleteivel együtt hozza nyilvánosságra. Nyolc önműködő telefonközpontot rendeznek be Budapesten (A Világ tudósítójától.) A posta-vezérigaz­gatóság nem­régen közzétette azt a beruhá­zási programot, amelyet a közel­jövőben megvalósítani kíván. A beruházások között szerepel a telefonrendszer átalakítása, amely a telefonnak automatikus rendszerre való áttérését célozza. Az ezirányú munkálatok már folyamatban vannak, de tekintettel azok óriási méreteire, teljes befejezésük csak másfél év múlva várható, így tehát az auto­matikus telefon üzembehelyezése, nem mint eredetileg tervezték, a jövő év elején, hanem csak a jövő év őszén történhetik meg. Az önműködő telefon berendezéséről, elő­nyeiről és használati módjáról illetékes he­lyen a következő felvilágosítást kaptuk: — A távbeszélő központok automatikus rendszerre kapcsolása nagy előnyt biztosít. Megszünteti a téves kapcsolást, nem kap­csol össze több előfizetőt, a beszélgetés be­fejezése után azonnal bont, a bemondott szá­moknál kizárja a félreértést és titkossá teszi a beszélgetést. — Az önműködő összeköttetés lényege a következő: A távbeszélő-állomás készülékén egy számtárcsázó készülék van fölerősítve, amely egy gömbölyű tárcsából áll, s ennek peremén tíz lyuk van fúrva, minden furat­ban pedig egy-egy számjegy van 1—2—3—4 —5 6—7—8—9—0-ig. A központ fölhí­vása a következőképpen történik: Az elő­fizető fölveszi hallgatóját, ezzel zárja áram­körét a központon át és bevárja, míg a köz­pont egy búgást ad. A központ búgó jelzése után az előfizető letárcsázza a hívandó számjegyeket.­­ Ha például a hívandó szám 6425, az előfizető bedugja ujját a tárcsán lévő 6-os jelzésű lyukba s azt az ütköző pontig el­fordítja. Ezután ujját a tárcsától elveszi, mire az egy rúgó segítségével eredeti helyére visszafordul. Következik a 4-es számjegy tárcsázása. Az előfizető bedugja ujját a 4-es számú lyukba s elfordítja az ütköző pontig, ujját elveszi, a számtárcsa ismét vissza­fordul eredeti állásába. Ugyanezt teszi az előfizető a 2-es és 5-ös számoknál. A most leírt számtárcsázásnál az önműködő­ köz­pont kiválasztotta a 6-os számjegy tárcsá­zásánál az 1000-res csoportot, a 4-es után a 100-as csoportot, a 2-es után a 10-es cso­portot, az 5-ös után az 1-es csoportot s így létrehozta az összeköttetést a 6425-ös szám­mal.­­ Külön jelzést ad a központ, ha a hí­vott szám mással beszél s így nem kapcsol­ható. Budapesten jelenleg nyolc automati­kus (géprendszerű) telefonközpont épül és pedig: Teréz, Lipót, József, Belváros, Krisz­tina, Óbuda, Zugliget, Svábhegy. A már meglévő telefonközpontokat átalakítják, az újakat pedig e rendszernek megfelelően éítik fel. A postaigazgatóság reméli, hogy az új önműködő telefonrendszer bevezetése egy­­szers mindenkorra véget fog vetni a közön­ség részéről a budapesti telefon ellen fel­hozott panaszoknak. V. J. Kedd Conrad Veidt nyilatkozik a pályájáról, a film­­játszásról és Orskáról (A Világ tudósítójától.) Akár a borzalmak fe­jedelme, ahogy titulálják és Cézáré Borgiájára gondolnak, akár szenvedő Don Garrosát rekon­struálja a képzelet . Conrad Veidt mindenkor kísértet gyanánt, valahogyan féllábbal egy más világ talajába akadva imbolyog a vásznon. Az élet — mint mindig — az más és Conrad Veidt, az életben mindenkor az a férfi, akibe a lányok ab ovo beleszeretnek, mint Stendhal szerelem­­teóriája szerint a hercegekbe, csak azért, mert hercegek. Conrad Veidt is herceg, cím és rang nélkül és talán akkor is, ha a körülrajongott filmszínész nimbuszát lefejtik róla. Az egyénisége abszolút arisztokratikus; valaki, akivel szemben az em­ber nő létére is úgy érzi, hogy kivételes figye­lemmel és előzékenységgel kell bánnia. * Úgy beszél, hogy minden szavát olyan fon­tosnak kell venni, mint a többi ember hang­súlyozott szavait. Pedig bőven áradnak belőle a mondatok és markáns arcának gazdag ideg­­játéka is leköti partnerét. És ehhez hozzájárul még az első személyes találkozásnál mindig ön­kéntelenül előretörő vagy két profiljának — a film és az élet Veidt koponyájának össze­hasonlítására. Ugyanazok a szuggesztív szemek a sötét és sűrű szemöldöke alatt, amelyek mintha már többszöri borotválás után váltak volna ilyen dekoratívvá. Ugyanaz a feltűnő magas homlok, amely sokkal szélesebb, mint rendkívül beesett arca, amely a filmen halálfejszerűvé varázsolja,­­ de az élet Conrad Veidtje exterieurjével is szilárdabb alapon jelentkezik. ♦ Impresszáriójának családi köreiben, ebéd után, feketekávé mellett, meleg és nagyon intelligens hanglejtéssel, okos fejjel kitermelt gondolatokat nyújt át előzékenyen. Nem ad interjút — nem —­ csak beszélget — A háború adott lendületet az én pályámnak is, mint minden egyébnek. Katona lettem és Tilsitben és Libanban front­színházban játszot­tam. Sok komikum keveredik erről az időről maradt emlékembe — de ennek az időnek kö­szönhetem a rutinomat és a technikai készsé­gemet, amelyet a front-színház publikuma előtt zavartalanul próbálhattam ki. Ezerkilencszáz­­tizenhétben aztán a katonaság után visszament­­em Reinhardthoz.* — A film eddig nem igen kötötte le érdeklő­désemet és az én művészi ambícióm teljesen a színipálya felé hajlott. De­ fölfedeztem, hogy abban a más világban, a vásznon is kitermelőd­het és kifejlődhet valami. A kezdetét a meg­filmesített Tagebuch einer Verlorenen jelentette számomra. A többi aztán magától jött . Nekem nincsen privát életem, én reggeltől estig keményen, megfeszítetten dolgozom és ke­veset érintkezem emberekkel. Szóval nem ma­rad más a magánéletem számára, mint a belső életem. Erről pedig képtelen vagyok beszélni. Csak akkor, ha ez a belső élet a külső életem határát súrolja.* Pedig Veidt a legtenné szetesebb tények egyike, akit sohasem befolyásol az, hogy nézik. Ezt sze­mélyesen van alkalmam megfigyelni, amikor is autón folytatjuk az interjút a Vigadó nagy­termének látogatására indulva. Akármilyen gyorsan rohanunk, a nők örömrepüsve fedezik fel a film­herceget és barátságosan integetnek feléje. Veidt szemmel láthatólag örül, szinte si­mogatja ez a népszerűség, — de nem rontja meg arcát semmiféle ünnepi kifejezés. — Ebben a tekintetben éppen ellentéte va­gyok egy másik idegszínésznek, Orskának. Én mindig végtelenül bámultam, hogy az ő karak­terét mennyire átváltoztatja a többi ember és különösen azoknak nézése. Ezerszínűnek lát­tam ennek a fekete asszonynak profilját irri­tálva különböző környezetektől. * Veidt egy valamitől fél nagyon: hogy póz te­lepszik rá. A Vigadóban leveszi monokliját és egyenesen kényszerít arra, hogy megvizsgáljam, mennyire igazán rövidlátás ellen használja. — Nem pózból, hanem mert szükségem van rá, csupán ezt akarom jelezni. Ezek után igazán valódi szerénységnek kell hinni, mikor többek között kijelenti: — A többiek bizonyára jobb színészek, talán kevesebb emócióval, kevesebb ideggel és keve­sebb munkával jutnak el oda, ahová én. De én képtelen vagyok másképpen, mint a szerep tel­jes telkembe fogadásával, testembe átivódott szenvedéseivel. — És az, ha a nagy kérdést elém tárják: Wie machst Du, das wenn Du spielst! — akkor a filmtanítók híres mintái szerint nem tudok va­lami receptet nyújtani. Egyet tudok: az oda­állítandó alakot szellemi szemeimmel nézem és azon fáradozom, hogy a látott képet a techni­kai visszaadás hosszú, hosszú útján el ne ve­szítsem. — És ha ez a kép — mondja végezetül Con­rad Veidt —, akár misztikus alak, akár tisztán dekoratív, akár vidám, mindenkor határozott, művészi és emberileg igaz képet akarok, pontom mimikusan odaállítani. "•"Hó Magdi*.

Next