Világ, 1945. december (165-185. szám)
1945-12-01 / 165. szám
4 1945 december 1 HÍREK A hercegprintás Rómába utazott. Mindezen*y József hercegprímás csütörtökön délben a budapesti angol Katonai Mieszló 4 repülőgépén Bariba repült, ahonnan rögtön tovább folytatja útját a Vatikánállamba. Megérkezése után kihallgatáson jelentkezik a pápánál, majd körülbelül 8—10 napos római tartózkodás után ugyanezen az úton visszatér Budapestre. Huszty Józsefet nevezték ki a római Magyar Intézet igazgatójává. A kiváló fiatal tudós az olasz—magyar gazdaságtörténet kutatója, hosszabb ideig a bolognai egyetem lektora volt; fasisztaellenes magatartása miatt annakidején kiutasították Mussolini Itáliájából. Megtalálták Pécsett a Gestapo és az SS titkos Iratait. Pécsről jelentik: A német megszállók által használt egyik zsidó lakás hatalmas szekrényének titkos fiókjában sikerült megtalálni a Gestapoba az SS titkos iratait és összes feljegyzéseit. Az okmányok között nyolcszáz pécsi polgár szerepel, aki annak idején szolgálatait felajánlotta a német titkos rendőrségnek. A név mellett az illető sajátkezű aláírása is ott van. Baranyai viszonylatban többezer név tanúskodik a Gestapo kiterjedt szervezetéről. Ezenkívül előkerült a pécsi és baranyai önkéntes SS katonák pontos névsora is, továbbá igen sok kompromittáló fénykép. A kormányzat rendszeresen foglalkozik a nyomoréküggyel, mert pusztán társadalmi úton ezt az orvosi és szociális szempontból fontos kérdést megoldani nem lehet. A népjóléti minisztérium eddig kötszerrel, gyógyszerrel és pénzzel látta el a nyomorék gyermekek otthonát, amelynek államosításáról most tárgyalnak. A népjóléti miniszter elrendelte, hogy a testi fogyatkozásban szenvedők ügyét országos adatfelvétellel mozdítsák elő. Felemelték a munkások családi pótlékát. A kormány a népjóléti miniszter előterjesztésére a munkások családi pótlékának összegét minden egyes gyermek, valamint a feleség után 1515. évi október hó 1-ig visszamenő hatállyal havi 2160 pengőre emelte föl. Több mint egymilliárd pengőt ajánlottak fel a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége csütörtöki teadélutánjának résztvevői, a MNDSz Karácsonyi Akciója javára. A teán megjelentek a kormány tagjainak feleségei, a társadalom vezető asszonyai, a művészvilág és sajtó képviselői. Papirosiroda alakai. Az újonnan létesített papirosipari iroda igazgatójává az iparügyi miniszter Vámos György mérnököt, a Neményi papírgyár volt üzemvezetőjét, irodaelnökévé pedig Vajda Pál miniszteri osztály tanácsost nevezte ki, akinek papíripari miniszteri kinevezése egyidejűleg megszűnt.. Az iparügyi minisztérium kezdeményezésére tárgyalasok indultak meg a kereskedelmi minisztériummal, hogy a papírkereskedelmi iroda elnöke ugyancsak Vajda Pál legyen és ezzel biztosíttassék a két iroda kooperációja. 91-es villamosán strestlenismretiseülőm, Hadifogoly felesége vagyok, 3 apró gyermekkel. Könyörgöm a becsületes megtalálónak, juttassa vissza Gaálné, XIV., Baki Adolf u. 18. I. 4. Orvosi hír. Bt. Komor Szilárd fogorvos (Szt. István-körút 10. II. 1.) új telefonjaimat S23-795. Besüttek egy ikríkpiti karis&Ödör Cinkotán. Tóth Károly kerékpárkereskedőt, aki Budapesten a Lujza utca 28. számú házban lakik, csütörtök este átlőtt fejjel találták meg Cinkota határában. A mentők a Rókus-kórházba szállították. Kihangatása során elmondotta, hogy a Teleki-téren megismerkedett egy férfival, aki megkérte, hogy motorkerékpáron szállítsa ki Tóth Nagytarcsára. Cinkota határában az utas rálő A Tótkra, majd a motorral együtt eltűnt. A rabló és a Hardy-gyártmányú motorkerékpár kézrekerítésért nyomozás indult. A budapesti állami büntető törvényszék mint rögtönítélő bíróság ma kezdte tárgyalni dr. Lőwy Ernő terézkörúti nőorvos gyilkosának, Török István volt MÁV- óradíjas bűnperét. Kétévi fegyházra ítéltek egy árdrágító lakberendezőt. Benyovits Sándor lakberendező augusztusban esőköpenyt, cipőt, fényképészeti cikket és vasárut hozott Budapestre. Utóbb az államaügyászség árdrágítással vádolta meg , most került ügye az uzsorabíróság elé. Benyovits bizonyítani próbálta, hogy iparigazolvánnyal szabályszerűen kereskedett, de a bizonyítás ellene szólt. Árdrágításért kétévi fegyházra ítélték, iparigazolványát két évre megvonták és kötelezték egymillió pengő vagyoni elégtételadásra. A budapesten élő jugoszláv állampolgárok Jugoszláv Clubba tömörülnek. Az alakuló közgyűlés december 2 án, f. 11-kor lesz Tokar-nfcm 4. afdtt. mítvészvilAg: bifarr,Né», liiUVkv£.B Swhu* leT»ntev előkészületei miatt december 1-ig nem tartol átadást. — A Mr. t'UCA szénhiány miatt beszüntette a filmfelvételezést. A gyártási költség e pillanatban 100 milliónál tart és a szünetelő munka egy-egy napja IS—20 milliójába kerül a produktívval... Miután a tittós elmaradásának teuiuckai előidézésével a gyár tzemvezett írását, illetve főmérnökét vádolják, az ügynek még súlyos következményei lesznek. — Szabó József, aki két regényével már jelentős irodalmi és közönségsikert aratott, »Ayo®t»kék bukása, efanea is regényt irt. A fiatal, tehetséges író regénye, amely a kiebelsbergi »kultúrfölény« korában játszódik, tavasszal jelenik meg. — A 3 Fehér Hollók matinéján vasárnap délelőtt éjs1 órakor a Zeneakadémián a főváros legkittaóbb ninészei, filmsztárok, írók, zeneszerzők srjnnek fel a szegény színészek javára. 73RGEEEJ3SE2ESCE SS— >i‘Z. ‘WajraEHVÍÍMLUZSaK Szombaton újra megnyílik a Dec. 1-én: CiRNO, Elisabeth Bergnír, dec. 2. A 3 KIS DEDÖG, Deanna Duruin 13Icaclisok: 4. 15, szomb., tus. 2-kor is. ú - n-'f.T'y- • -7--—r — - - - -yjyr* gflgg' -ik hstfí kacsainak - CS©DAREPÍÍLŐN a Sí TUS? ló ban Saétesfővárosi Zenekar dec. 1-án, vasárnap d. e. V. 11. Társi Színház. Eset héven, TVenor. Bebussy. vez.: Somogyi. Villanykorlátozás dacára megtartva. Jegyek Népművelés, Koncert, Rózsavölgyi. Libertás rendezései a Zeneakadémián. Wagner-est, szombaton 5 kor. Operai zenakar. Singer — Relle — Udvardy. Hatalmas műsor. Bánát Gábor zenekari hegedűestje a nagyszerű hegedűművész külföldi turnéja előtt. 7-én, 5-kor. Mozart, Mendelssohn, Brahms. Híres színművek híres jelenetei a leghíresebb művészekkel 9-én, vasárnap. Csajkovszky V. és VT. Szimf., Zongoraverseny (Siki Béla) közkívánatra. Decli. —Vez.: Unger. Fehér Hollók matinéja vasárnap 7. Vill. Sztár-műsor! (Koncert.) Misgrysh rendezés: Dec. 2. Z. 5 6. Nagyzenekari est. Színt. Zenekar. Víz.: Vasady Balogh dr.. közr.: Báthy, Rösler, Peskó. Dec. 5. Z. 5 6. »Miknás-est«t. Sárdy, B*rthy, Szilvássy, Kazal, Pethes, Nyiry, László, Mind* szersthy, Feller—Bubán stb. Bee. II. Z. 2 6. Bubán—Feller monstre Havray jaszparádéja. (X) VILÁG KÖZGAZDASÁG Világgazdasági hírek A kanadai kormány 1500 millió dollár kölcsönt szavazott meg Angliának. A többi európai állam részére nyújtandó kölcsönök összegét nem közlik a nyilánossággal. 1046 február havában megnyílik az angol fővárosban a szőrmetőzsde, amelynek kerekén belül rendezték meg annak idején a világ szőrmepiacát irányító srŐrmes£eiókar. — Saltikov népbiztos közölte a sajtó képviselőivel, hogy a legifjabb tervek szerint a szovjet évente 250 r millió köbméter fát fog feldolgozni, ami szükségessé teszi majd a fafeldolgozó ipar valamennyi ágainak gépesítését. A feldolgozó ipar egyik legfontosabb szerszáma lesz a gépesített fűrése. Szovjet mérnökök két eredeti mintájú, villamoserővel hajtott fűrészt találak fel, amely mindössze 13 kilót nyom, annyira könnyen közölhető, hogy még iskolázatlan favágók is használhatják. A Financial Times jelenti, hogy a francia kormány az öt legnagyobb francia bank, a Credit Lyonnais, Societe Generale, Comptoir d’Escompt, Credit Industriel és a Banque Nationale du Commerce il Bindustrie ál Lamosítását tervezi, azután pedig eerket a pénz intézeteket egy nagy állami banknál olvasztja össze. Olaszországban jelenleg a kimttltot is meghaladja a munkanélküliek száma. A Magyar Nemzeti Bank hivatalos árjegyzései: dollár 47.500—47,fiOO, svájci frank ll.lttó—11.270, svéd korona 11.820—11.440, 1 gr színarany 60.431, Napolyon 310.363 pengő. Egy doboz Szikra gyufát áátak hatósági áron szombattól, december 1-től kezdve a decemberi alap ételmi sí érjegy és a 13 éven aluli gyermekjegy »A« szelvényére. Halálozás: Dr. Venhoz István, a MolEgyeten ny. r. tanára életének 14. évében elhunyt. \ MAI MŰSOROK OPERA: Tr&vlata, (6). NEMZETI: Szent Johanne (fc). NEMZETI KAIvlATA: Szent szörny»tesek (S). TIS:. HoUúrpap. (66). PESTI: Faternyek (V«í). BELVÁROSI: H»jr ?»hfe vi* (í). MŰVÉSZ: Áa »*»»yé» » ím!W® ír/*). MAOTAH: Nincs el«afíía. rOV. ETHairrT: Nsa MnaafUsaseiiwnyek (51. fÓIlfUM■ A mi tóé hefa&uyrunk (B). ÚJ SZÍNHÁZ: Ketri^i (VtS). MERKYASZAY: Vibló.i WrH. VIDÁM VARIETfi: Karara i,rS (VrS). KAMARA VARIETfi: lasj Ta*y n^ re*3 (VrS). BOYAL REVC: Csak r:Almán (‘/.y). ARIZONA: Sióke Venusia Orfensi aa Arizonában (61. JÓZSEfVAROSI: Mesék az írógépről (1/i6). ADY: Az olybád «#z (amerikai). ?, 4, 6. BREVAHOSI: Brikány szobit kwes (majjar). V»3. jí5, W. T. t. VsJ, %3. ‘íté, */i4. V^. W. ERTHLIN: Eosaliary (aerikai). 4, V,s. ViS. CAPITOE: Bír frakk törzsae:, (amerikai). 'hl, *tsS, ViS, jjl, vasárnap lí-kor is. CCES8: Második kék, ,v.l.nBirr*I Tlli szerenád (amerikai). 2, 4. 2. sz., t. •. li-kor is. GORSO II.: M.trematiná: Képek az Imréál-tárgy’&listái és az új kermlnynél. Listájaib amerikai híradó, Színes rajz- és kultúrfilmek. Amerikai burleszk. Előadások 1001-ig folytatólagosan, srontb. és vasárnap csak 10 és 11 órakor. CORVIN: Joe Smith, az amerikai (amerikai). 3, 5, T, v. ii. 11 és 1-kor is. DAMJANICH: Modern idők, Chaplin. Via. 145, VrT, v. ö. 2.1-kor is. KEDSI: Második hétre prolongálva! Téli szerenád (amerikai). Vt2, 144, Vt6, VrS. FÓRUM: Törvényen kívül (amerikai). 2, 4 6, t. ü. ésl2-kor is. HOMEE03: Diákévek. 3, 5, 7 órakor. HUNNIA: Az asszony, az orvos és a harmadik (amerikai). 3, 5, 7, v. ü. l és 1-kor is. IPOLY: Asszonylázadás (amer.) 3, 5, 7, v. ü. 1411 és 1-kor is. JÓZSEF ATTILA: Fantomok háza (amerikai). 143, 05, m rt. v. líl-kor is. KAMARA: Kék egymás között (amerikai). 141S, t, 4, 6. KÖRÚTI HÍRADÓ: A szépség ünnepe (színes sportparádé). Egyórás folyt, előadások S—9-ig. LtOYD: Waterloo Bridge (un.). 1 3, %,6, 147. OLYMPY: Második hétre prolongálvál A Mandersey-ház asszonya. 11, 1, 3, S, 7. OMNIA: Második hétre prolongálvál Szerelmi recept (amerikai). 2, V46, Va7, v.Vil2-kor is. PAHACE: Tó! a Csendes teetgeren (amerikai). 11. 1. 3, 6 és 7 órakor. PATRIA: Az utea bolondja. 143, V5, 147 órakor. PETŐFI: óceán hősei (amerikai). Vi3, 145, Vs7, v. Vil-ksr is. PRÖNIX: Két tökfej, Stan és Pan, Nick Carer nem téved (amerikai). ‘/Ml. K’l, 443. 145. 147. RÁKÓCKI ÚTI HÍRADÓ: A szépség ünnepe (színes sport,arádé). Egyórás folytatólagos előadások S-tél 9 óráig. ROTAK APOELO: Az élet komédiája. 2, V*5. Vsz, vasárnap V.12 órakor is. SÁLVáEI: ,'A ndy Heardy nem fér a bőrébe (amerikai). Stan és Pán, a m anjomszeliditők. V.3, V.R, Viz, v. ü. U-kor is. SCALA: UldSzüttek 2, V.5, V/1T, vasárnap 1/12 órakor is. STUBIÓ: Második hétre prolongáltat Csodarepülő (francia). 1, 3, 5, 7. v. 11 órakor is. SZABADSÁG: Az ói füldesúr (magyar). 3, 5, 7. 1. I. 4413-kor II. TINÓDI: Broadway szerenád (am.). 143. Vel. 147. TINÓDI II.: Minden délelőtt 1692-ig Metro-matinék. Amerikai híradó. Kint vagyunk a vízből. Szenvedélyek. Esik eső csendesen. Részletek a Bálásaikából. TURÁN: VIII. Henrik. 11,1,3,3,7. URÁNI* . Vágyak a viharban (amerikai). 5. Vii, 147. vasárnap */kit órakor is. VÁROSI SZÍNHÁZ: őfelsége hajája (angol). */1 3. 145, 447. VESTA: A kék bold vélgye (amerikai). H, 1, 3, *, 7. Szombat FREUIH és társa cipőért, fehérneműért, szőnyegért, szőrmékért, bátorért író, varré gépért legtöbbet fizet Hősi Károly-srl5 fiziet. Hívásra JövÜDk-R is ismért s a 15«? jfeh é rt5 5* íj t n t* í r £ LEGTÖBBET FIZET FINIASZ ÚSZ3AD4NYI SZÖVETSÉG-Ü. HÁROM Hívásra házhoz jön. Telefon: 431-789. Perzsssnapot magas áron veszek, iá ■ r Wesselényi-utca LJ» !• J üj vagy fe2S-sátt ralit férfiszövetei fMfil CS V£MÚ legjobban lehet Félix rohabésta THÖKÖLY-ÚT Sí. "RádLéTir’ sérülten is, csöveit megveszi, becseréli Borsfay, SCirály-u. 02. udvarba*. (h4l«) Zenenépei r&ülfit e« Perces lagnugasabb árban venk. KliMy a. 24. Cige- Sffllet, T.t 223-813. (útié) lUlfi K sanklaáz VII. Brroébet-trt, 9—11. Baehsacrfi hitelek folyó- Bitftaa. ifh-tóf cs rapiret róteje, eladása. Folyóccánlabotét sh. V 41tái»számíttós. Telefon: 421-M3. 9—4-ig, (hibásat is), ARANYAT vesz — elad BAGDAD Dohány-n. 48. (3458) NationalKasszát Gyorsmérleget ÍRÓGÉPET MAGAS ÁRON VESZEK Népsdnház-utca 31. ■ PZLETHELYISELEMKEI. társulnék Roifenbiller-utcában. Levelek •Bármilyen szakmával a jel. Arató hirdosába, Erzsébet-krt 14. Schulz Jenis cég arany, ezüst, óra, ékázer vétel, eladás * régi házban. Wesselényi-u.t. Cerpii aris amyrum fivea, éksacré*, Weselényi-u. 6. (3502) adok paplan, vagy ágyneműit. Képszinház-u. 87. in. t. (3501) 2 szobás lakás hibátlan, üvegezett, Erzsébet tórályné-útnál Stseázézerért áladé. Megh. Ferenciek-fere 9. IV. 16. (3335) Gramofont, lemezeket legmagasabb áron vesz Illés, Wesselényi-u. 47. II. em. 36. (m) Feriáliát ARANYAT, EZÜSTÖT PERZSARÜNDAT, EZÜSTROKAT, SZŐNYEGET a legjobb áron vess Gersli Károly. S. Telefon: 427-341. Használt férfirufeáért szivesén mindenkinél többet fizetek. Győződjön meg ! TÓTH, IV.. CURIA-0. 4. (Ferenciek tere mellett.) Aranybeváltóhely Nagydiófa-0. 9. Perzsaszőnyeget veszek Irsabb Saglam Ismét, VI.. Grál Zichy Jenő-a 10.. fezt. Budán írógépüzem Javítás — karbantartás VÉTEL — ELADÁS. Vincié, Krisztináért 30. Matériákét iCribalaáért. síiTtím rássére JSndnásssr-út 47. (Oktogon, Abbázia mellett.) t9aszn&t) téma, ieM-nemíí, siöretért sxKiokun^ért Hívásra bázhos jön. QA magas árat fizet (síiet. Népszínháx-u. i&V/ AUiofitinii VESZED ■Ívjon és jtSvttfe. Hevesi, Jfftai-H. 34. T: I2-U-T9. lemél mindennemű vízhatlan, gumirezon és impregnált textküB.ragokat. Berni*** s*^tab4t és babriftdrágiteem, Bajcey-t is!. UnsBkytt 33. Udvarban. Naptárt csak a készítőnél. Előjor Tyrófli naptárak bármilyen mennyiségbe*. BÚTA könyvkötője* Eötvös-utca 28. TeL: 125-527. Zongora Sármonnira javítás, véle!, csőre. Demény. VL, LAnár n. 13. (3287) P®i'ccnáffl!, €$Mészlelek tányérokat, tippek?4, ólomkristályokat restek. AJÁNDÉKBOLT, Erzsébet-krt 1*. Tel.: 222-041. Töltőtolljavítás BUDÁN, XI., HORTHY MIKLÓS-ÚT 70. II. S. Golyós- és görgéscsapágyak PonPAnnua VI ker- Jókai-utca 28. (Bejárat: Cl I UilUVa Horn Ede-utca.) Telefon 122-889. Béiw®ű&19 régi levelet vesz Kaufmstau, Paulay Ede-u. 43. III. 20. 2—4-ig. (8203) 14X18 méretben, kb. 30— 50 m* eladó. Thököly-út 118. Jégpálya. (3106) lilái szép választékban kereskedőknek. Radnai játéküzlet, Bpest, Rákóczi-út 21. Udvarbia. Jil sportoaneKom jókarban eladó. Rákóczi-út 54. Portás. Pékséget vennék vagy bérelnék, Budapesten. »S U r g 8 s« jeligére a kiadóba. (3325) 70BX1S (feb. 650 X 13 helyért teherméretben jó) * drtéklepeny és táresnéltüni állapotban eladó. »«SMki kft, Pannónianfp* 30. udvarbtó. Építkezési anyag és miindennemű fuvarozist rillalmuk vagy 2 pár lovat kocsival gyárnak valy ráír.'Vannak kiadunk. Reich és Krötzer, Tetopi u. 2/d. Érdek!. !/*5—6-ig. (3205) S-ns utcaÁ ■Nata Tel.: 123-81 T. Universal, hibátlan zenegépet vinnékl Műszaki üzlet. Nagyatádi Szabó-utca 20. (3106) Teherautófuvar JÓZSEF-KÖRÚT 50. (Baross-u. sarok.) Kétszobás albárlali lakást vagy lakrészt berendezéssél, fürdőszoba-, konyháhássnálattal, fürtei lehetőséggel, táid hónapokra, Belvárosban koroséit. A lán la ok:J ofnieáék. jól. Tenser hirdetőbe, Szervite-tór. (S2*l) FÉM-hulladíkot ! állandóan átvesz B Tít*g.ec Is fiatalf Hajósa. 4*. I T. 12-13-51 g ÚlritóV.S heraibedon? ffiiaJeni 1 helyen! SACHARIN, TŰZKŐ, OKI klottapapír, HÁZTARTÁSI CIKKEK, PIPERECIKKEK, RÖVIDÁRUK, FŰSZERÁRUK, PAPÍRÁRUK, KEFE ÁRUK. Ruhafesték, mosó- és pipereszappan, cipőkrémek, légkő, BÓ8- borszesz, kölnik, arckrémek, fűszerkeverék, sütőpor, varrótű, cérnaáru, fészáru, cipőfűző, falvédő, stb., közszükségleti cikkek. /Jo,./... ERZS.fiBET- tj&ZC&ll, KÖRÚT 33. ZáWcMima kodaM I, Romjai Hm vÚrnlai IIII.Hiki MM,