Világ, 1946. március (235-259. szám)
1946-03-19 / 249. szám
VILÁG ? 249. SZÁM * ÁRA 20.000 PENGŐ Főszerkesztő SUPKA GÉZA DR. 1946 MÁRCIUS 19 * KEDD Izgalmas jelenetek Marn Péter tárgyalásán Gyászos évforduló Újabb női holttestre bukkant a rendőrség A feldarabolt hulla ügyében indult nyomozás szenzációs eredményre vezetett Detektívek százai nyomozzák a gyilkost Szenzációs fordulat állott be ma délre a feldarabolt női holttest bestiális gyilkosságának ügyében. Egyedül a Világ jelentette szombaton, hogy a Losonczy utca 19 számú ház kapualjában szakszerűen kettévágott fiatal nő holttestének felső részét találták meg a házbeliek. Megírtuk, hogy a gyilkosság ügyében azonnal felfokozott apparátussal indította meg a nyomozást dr. Zilahy János rendőralezredes vezetésével a főkapitányság sérülési csoportja. Detektívek százai kutattak a szerencsétlen nő holttestének többi része után. Szombaton este 7 órakor a ballábat a Damjanich utca 40. számú ház első emeleti folyosóján találták meg. A gyilkos, aki áldozatát több fejszecsapással ütötte agyon, miután a leány meghalt, festőt három részre vágta. A selyemharisnyás ballábat gondosan becsomagolva helyezte el a Damjanicij utca 40 alá. Miközben a detektívek százai romházakat , pincéket, kapualjakat kutatva, keresték a holttest jobblábát, az erkölcsrendészeti osztály egyik nyomozónője fényképről felismerte az áldozatot. Bejelentése alapján kiderült, hogy a szerencsétlen nő Lencsés Emerencia nevű 25 éves nyilvántartott lánnyal azonos, akinek az Előd utca 2. számú házban volt albérleti lakása. A detektívek azonnal kimentek a lakásra, kivitték Lencsés Emerencia szállásadónőjét a törvényszéki orvostani intézetbe. A nő szintén felismerte volt albérlőjét. Este jelentették a főkapitányság központi ügyeletére, hogy a Zichy Jenő utca 30. számú ház kapualjában megtalálták az áldozat újságpapírba csomagolt selyemharisnyán jobblábát. Az áldozat személyazonosságának kétségtelen megállapítása után a detektívek most már a gyilkos karok öntéséhez fogtak hozzá. Megállapították, hogy a leány az utóbbi hetekben nagyon rossz anyagi körülmények között élt. Barátnőitől kisebb kölcsönökett vett fel Állandóan panaszkodott anyagi gondjairól és szombaton este szállásadónőjének vallomása szerint azzal ment el hazulról, hogy kénytelen eladni egyik cipőjét, ha vacsorázni akar — éslevetve tették hozzá, ha csak nem sikerül valamilyen más úton nagyobb összegez jutni. A detektívek valószínűnek tartják, hogy a leány este Griffigismerkedett valakivel, aki nagyobb összeget ígérhetett neki. A detektívek a leány ismerőseit ma délelőtt kihallgatták "Különösen azt igyekeztek megállapítani, hogy pénteken este hét óra után hová ment, Lencsés Emerencia. A gyilkosság ügyében ma délig három előállítás történt. Három férfit hallgattak ki, akik mindannyian ismerték a szerencsétlen leányt és életének utolsó napján társaságában látták őket. A kihallgatások azonban nem vezettek eredményre, mert mindhárom gyanúsított alibit bizonyított. Bizalmas bejelentés alapján ma délben értesült a rendőrség arról, hogy abból a házból, amelyben a fiatal nő gyakori vendég volt, csütörtökön egy Pötyi nevű fiatal leány is eltűnt. Ugyancsak ma délben jelentett Sztójay-per hétfői tárgyalása Ghiczy Jenőnek, a Kállay-kormány volt külügyminiszterének tanúvallomásával kezdődött. Ghiczy az elnök kérdésére elmondta, hogy Sztójayval 1936 novemberétől 1939 áprilisáig dolgozott együtt a berlini követségen. Ez alatt a revíziós eszmék hívének ismerte meg, aki azonban a magyar revízióügyét úgy vélte jól szolgálni, hogy rá magyarok csak a németek oldalon, német fegyveres segítséggel érhetik el a céljaikat. A magyar kormányoknak is ezt a politkát javasolta. — Az volt a véleményem, — folytatta Ghiczy — hogy Sztójayt megigézte a nagyon ügyes náci propaganda, amelynek a kétségtelen fegyveres kezdeti sikerekkel együtt bizonyos eredménye is mutatkozott. A tanú elmondja még, hogy Sztójay Románia hadbalépésekor javasolta, hogy mi is gyors hadbalépésünkkel szerezzünk érdemeket a németeknél s javasolta, hogy a háromhatalmi egyezményhez elsőnek csatlakozzunk. A véd- és dacszövetség létrehozását tudomása szerint Terth Henrik javasolta és nem Sztójay. — Veesenmayer első Budapestre érkezését zágrábi követünk jelentette. Azonnal szóltam Keresztes- Fischernek, hogy figyeltesse, kikkel tanácskozik a német kormány hírhedt ügynöke. — Tehát ön tudta, hogy kicsoda Veesenmayer? — Igen. Sokan tudták, hogy kicsoda— Várjon a vádlottak is tudhatták, ismerhették szerepét? — Feltételezhető. Ghiczy Jenő kihallgatását közben megszakítja Pálosi elnök és Bárányos Károly közellátásügyi minisztert hallgatja ki, mint Kunder Antal bejelentett tanúját. Bárányos miniszter 1935—38-ig a külkereskedelmi hivaal alelnöke volt, Kunder elnöksége idején. Kundert apolitikus embernek ismerte meg, modoránál fogva sem volt alkotlmas politikai szereplésre. A külkereskedelmi hivatal élén igyekezék a sérülési főcsoportnak, hogy a kispesti vasútállomás mellett egy női holttestet találtak. Lehetséges, hogy kettős szadista kéjgyilkosság történt. A detektívek százai most az eltűnt másik lány keresésére isdultak. Értesülésünk szerint a gyilkosság ügyében órákon belül újabb rendkívül érdekes fordulat várható. Petrovics Béla tett az akkor Németország felé irányuló magyar külkereskedelmet más országokkal való kapcsolatok létesítésével is egyensúlyba hozni. Arra is törekedett, hogy Németországtól az értéktelen kínált holmik helyett értékes nyersanyagot kapjunk-Ezután Ghiczy Jenő kihallgatása folytatódik. Arra a kérdésre, lehetett-e számítani a magyar célok elérésénél a németek komoly segítségére, azt mondja: — Ez teljesen rapszodikus dolog volt, Hitler maga is egyszer barátságos hangnemben tárgyalt, máskor egész bolond volt, sőt úgy ő, mint politikus hívei és megbízottai drasztikus kifejezéseket is használtak velünk szemben. A következő tanú Vladár Gábor, a Lakatos-kormány igazságügyi minisztere, aki a szeptember 7-i történelmi emlékezetű minisztertanácsról vall. Vladár Gábor elmondta, hogy Jurcsekot és Reményi-Schnellert Veesenmayer kívánságára nevezték ki és azok köztudomás szerint erősen németbarát politikát folytatak. A következő tanú Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke. Elmondja a Nemzeti Bank éléről történt távozásának okát és annak körülményeit. — Reményi-Schneller Lajossal — mondja többek között — pénzügyi politikánk kivitelét illetően nem értettem egyet, amely ellentétek aztán évek folyamán a dolog természeténél fogva kiéleződtek. — Mik voltak az ellentétek Reményi-Schneller és ön között? — A Magyar Nemzeti Banknak akkori pénzügypolitikája. A politikai ügyész kérdésére, vájjon Reményi-Schneller német kém volt-e, Baranyai elmondja, hogy erről nincsen tudomása. Elfogása szerint akkoriban politikailag két tábor alakult ki Magyarországon. Az egyik tábor hitt a német győzelemben, a másik nem. Ő az utóbbiak közé tartozott, Reményi-Schneller az előbbi csoportnak volt híve. Pénzügyi politikáját tehát ennek megfelelően irányította. A tárgyalás tart. D Újabb súlyos adatok Sztójay németbérenc cselekedeteiről Ghiczy Jenő, Bárányos Károly, Vladár Gábor és Baranyai Lipót tanúvallomása Gyászlobogók március 19-én Kővágó József polgármester a következő szövegű gyászkeretes falragaszt adta ki: "Évszázados ellenségeink, a németek, 1941 március 19. végzetes napján meggyötört országunkra törtek csapataikkal. E megalázó napon kezdődött el a legjobbjaitól megfosztott és fasisztáktól megszállott magyar nemzet kálváriája. Felkérem a székesfőváros lakosait, hogy nemzeti függetlenségünk letiprásának gyászos évfordulóján az épületekre tűzzék ki gyászlobogóikat." – írta Bálint Imre Fekete reggelre virradunk két esztendeje, hogy a bűnös kezek által irányított, érdekei és ösztöne ellen szégyenbe és becstelenségbe rángatott országon beteljesedett végzete. A jobbhiszeműek, az örök derülátóik nem akartak hinni a valóságnak, a sápadt arcoknak, rémülten fülbe suttogóknak, nem akarták hinni a hihetetlennek, hogy az állítólagos szövetséges, akinek kedvéért szinte kivéreztettek egy nemeztet, akiért a világtörténelem legsúlyosabb és legesztelenebb kockázatát vállaltatták vele, akinek nyomására lelkiismeretlen vezetők elindították az embertelenség lejtőjén, akinek szolgálatában már minden erejét, vérét és verejtékét latba vetették, hogy ez a szövetséges, akit minden hivatásos szónok s a pálcaintésre engedelmes lakássajtó másnak nem is nevezett, mint »nagy barátunknak* • — reánk ront, mint a leggonoszabb ellenség, a vad zsarnokság leplezetlen durvaságával, torkunkra szorítja vasöklét, összefogdóssa, üldözőbe veszi, elhurcolja legjobbjainkat, középkori vallatókamrákat állít fel az ország szívében, tömlöcöket tölt meg dölyfös önkénnyel,katonáinkat — árulók segítségével — vágóhídra kergeti s szélensorba dönt egy népet saját hazájában. De akik nem akartak látni és hinni, hamar ráébredtek gyermeteg bizakodásuk együgyüségére. S emlékezve erre a napra, minden szörnyű és pótolhatatlan áldozatra, amit magával hozott s ami keserűség, átok belőle fogant: gyászunknál csak arcot pirító szégyenünk nagyobb. Mert hiába aggatjuk mellünkre a hősi ellenállás legnagyobb érdemrendeit, hiába hivatkozunk múltbeli, gyakran talán valóban tisztességes és derék küzdelmünkre, ezen a napon mintha megbénult, erejét , önérzetét vesztette volna a magyarság. Bizonnyal van mentségünk is, nem egy. Alá voltunk aknázva, az ötödik hadoszlop bérencei tartottak már megszállva majd minden őrhelyet, tisztikarunk nagy része szembehelyezkedett esküjével, a fegyveres erőt megfertőzték a fizetett, vagy tiecsvágyó rábeszélők, a romlott jellemek, vagy a megzsarolt közéleti férfiak. Ez mind igaz. De aki eszében tartja fényesebb évszázadaink szabadságért és függetlenségért vívott harcait, az sokára és nehezen tudja elfeledni, hogy pzm a március tizenkilencedikén nem akadt egy hadtest, egy ezred, egy század sem, nem akadt vakmerő és elkeseredett hazafiaknak egy önkéntes osztaga, amely bizonyságot tett volna arról, hogy s talán céltalan, de nemes és önfeláldozó férfiasság szikrája még nem húnyt ki ezen a földön. A lélektan mesgyéjén kutatva, gyorsan könnyen rábukkanunk ennek okára. Céltudatos vagy ostoba, rosszhiszemű vagy egyszerűen gyáva vezetők egyenesen ránevelték a magyarságot a meghunyászkodásra és lassú, de szívós munkával kiölték belőle az öntudatot, amelyet kocsmai duhajkodással helyettesítettek. Beléigézték a lelkiismeret elhallgattatását. Hajdan erős gerincét a gyengébbek felett való hatalmaskodással, az üldözés felett érzett kárörömmel pótolták. Látását megzavarták, erkölcsi érzékét öszszekuszálták. Engedték, hogy a habzásfájú indulat állhatatosan megrágalmazza azokat alegragyogóbb fiait, akik nyílt szemmel felismerték az igazi veszedelmet, s volt bátorságuk rá is mutatni. A gonosz következetességgel megtévesztett tömegek két és fél évtizedig barátaikat és jótevőiket tartották kártevőiknek, viszont jótevőiknek azokat, akik harminc ezüstpénznél sokkal olcsóbban adták el őket. Ez volt az alattomos gáncsvetés, amelyben elbuktunk. Ha igaz —s hinni akarjuk, hinnünk kell benne — hogy a világ immár a szabadság és igazság küszöbén áll, akkor sötét hatalmak ilyen merényletéről soha többé senkinek tartania nem kell s akkor tanulságot sem kell vonnunk a jövőre mindazokból a mozzanatokból, amelyekben a múlt hibáit felfedezhetük s amelyeknek elhárítása talán megakadályozhatta volna ezerkilencszáznegyvennégy március tizenkilencedikét, de ha nem , megalázó tehetetlenségünk szégyenét enyhíthette, vagy törölhette volna el. De éppen, mert halottaink siratása, veszteségünk kegyetlensége, büszke alkotások omladéka mellett ez éget leginkább; minden gyürkőzés és »soha többé«-fogadkozás helyett (ami oly sokszor változott már borban áztatott, szenvedelmes, vagy regényes, elcsukló és önmagán könnyező szónoklattá) egyszerűen vonjuk le a rideg és tárgyilagos következtetést bukásunkból és süllyedésünkből. Ne tegyünk esküvőt, mert nem azon múlik. De vegyük tudomásul, hogy hová vezet, ha szabadság és függetlenség üres szólammá lesz, vagy legfeljebb egy uralkodni vágyó réteg önös jelszavává. Hová vezet, ha feladjuk a nemes emberséget és tétlenül nézzük, mint indít az indulat hajszát a kipécézett személyek vagy csoportok ellen. Hová vezet, ha a törvényt nem érvényesítjük legélesebb szigorával, akárki sérti is meg. Hová vezet, ha a kötelességre, hűségre, pártatlanságra tett esküt bárki kedve szerint megszegheti. Hová vezet, ha a nemzet feladja önálló gondolkodását és mákonyos vagy hízelgő szavakkal engedi magát áltatni. Ezek a felismerések ma már nem kell, hogy védelmet jelentsenek jövendő eshetőségekkel szemben. De arra jók és arra valók, hogy az emlékezés üllőjén megedzzék a nemzet jellemét; szabad akaratát, eszményeit ismét erkölcsi magasságokba emeljék, visszaszerezzék becsülését önmaga s az egész világ szemében.