Világ, 1947. február (504-527. szám)
1947-02-21 / 521. szám
■ Péntet Nyilas gyilkosból éjszakai netbiztos• Az államvédelmi osztály beosztottjai bravúros nyomozói után tegnap délután elfogták Back Sááidor nyilas pártszolgálatos nyilas nyomozót, aki a Teréz körút 19. számú nyilas pártházban működött Egyike volt a legkegyetlenebb nyilas pribékeknek. Üldözötteket szedett össze és számtalan gyilkosságot követett el. Az ostrom után vidéken bujkált és felketézett. Tavaly nyáron Budapestre költözött és egy elhalt katona barátjának irataival jelentette be magát B Boda Béla néven. Az utóbbi időkben éjszakai rablótámadásokban és vetkőztetésekben vett részt Az államvédelmi osztály népügyészségi kirendeltsége felhívja azok figyelmét, akit valamilyen módon kapcsolatba kerültek a leleplezett gyilkossal és kéri, hogy tanúkihallgatásra jelentkezzenek az államvédelmi osztály népügyészségi kirendeltségénél a Markó utca 27. földszint 12. számú helyiségben. Mohar István miniszteri tanácsos a „Magyar Közösség" utasításai szerint osztogatta az iparengedélyedet Mohar István ipareskedelmi miniszteri tanácsost, akit tegnap az államvédelmi rendőrség előállított, kihallgatták. Az a gyanú ellene, hogy Mohar számos cselekedete köztársaság és demokráciaészonos törvényekbe ütközött. A minisztérium illetékes felügyeleti osztálya már régebben ügyelte Mohai István működését és most, hogy a rendőrség is belekapcsolódott a nyomozásba, vizsgálatot rendeltek el arra, hogy a múltban milyen szabálytalanságokat követett el. A minisztérium legfontosabb nagyosztályának, az iparengedélyosztálynak volt a vezetője és a nyomozás eddigi megállapításai szerint ebben a minőségében a HARRY BAUR alakítása! DUVIVIER rendezése! GOLEM A prágai legenda Mától ELITRIOR Piomivdomia: KATHRYN GRAYSON. ■a Metho -Deanran VAK 031 SZÍNHÁZ: 3, 5, 7. Giármasfocan Clark £rable, Joan Crawford, Róbert Mcratgomory !Kizár6Ia«: BODOGRAF. .lózűcf-ti.rt U3. Z iZ álarcos lovag (Kard és Szerelem) Tyrone Power izgalmas filmje Métáll Palace Kossuth (20-th Century — Fox—Mopcx-ftm) TÁRLAK Charles Bayer és Irene Vaime Belvárosi ízró?: Befejlejtik minden gondjai, ha megnézi, hogy milyen mulatságos a« amerikai Társbérlet »3. Mától Columbii — Mopex-fiilm BETHLEN Magyar Közösség hetesbizottságának utasításai szerint járt el, így történhetett meg aztán, hogy a háború vége óta számos fasiszta és reakciós jutott iparengedélyhez. Molcer ügyében a nyomozás folyik. Ma: Dr. Rupert Rezső előadása a PDP-ben Deák Ferenc félszázados küzdelméről, a nagy államférfi erkölcsi nagyságáról tart előadást ma déután Clupert Rezső a PDP központjában (Andrássy út 43). Az előadás ezúttal nem 126, hanem 6 órakor kezdődik. Vendégeket szívesen látnak. Kinevezés. A hivatalos lap közli, hogy az igazságügyminiszter Vidor Ödön oki. mérnököt törvényszéki szakértővé nevezte ki. VILAG Mi a különösen fosai©s terüles Budapesten? Az építés- és közmunkaügyi miniszternek a rendes és rendkívüli házadómentesség, valaminta helyreállítási és az átalakítási házaiókedvezmény tárgyában korábban kiadott rendeletét a hivatalos lap mai számában újabb rendelet követte, amelyben mind a Dima bal-, mind a Duna jobbpartján városfejlesztési szempontból részletesen kijelöli a különösen fontosnak tekintendő helyeket Budapest területéből. E rendelettel egyidejűen a pénzügyminiszter is rendeletet bocsátott ki a Budapest székesfőváros területén az újonnan emelt épületekre engedélyezhető rendkívüli ideiglenes házadómentességről és annak különleges feltételeiről. Százéves a Műegyetem — Az 1782-ben felállított úgynevezett mérnöki intézettel 12 évvel előztük meg az egyetemi rangú műszaki felsőoktatás terén az egész világot, — mondja dr. hősy Schmidt Ede professzor, aki a műegyetemi centenáriumáról írt komoly tanulmányt. — A XIX. század elején indult meg a küzdelem az önálló Műegyetem felállításáért. Hosszas huzavona után száz évvel ezelőtt kezdték meg a tanítást a József nádorról elnevezett ipartanodában, a mai Műegyetem ősében. A magyar önálló Műegyetem, mint legmagasabb műszaki képzettséget nyújtó intézmény, csak 1871/72-től kezdve működött. NYÍLTTÉR* Nyílt levél az Uránia filmszínház igazgatóságához. Unjuk már, hogy öt hét óta mindig a Népek ítélőszéke című filmben szerepeltetnek minket. Nem lehetne bennünket a ma kezdődő hatodik héttől áttenni Az ifjúság úniraftii című filmbe? Göring sh. Ribbtintrop sk. Keitel sk. GURUL A NEVETÉSTŐL EGÉSZ PEST Bocsánat, hogy élünk Robott-Costeile 5. premier hét CL*! é £ m 9| Loretta. Yoong és Alan Ladd költői szépségű filmregénye Amma.’s :jSS? Holnap prematur! Paramount—Mopex film WIWINII 1947 február 21 . Jéghegyek Norfolknál London, február 20. A brit halászok a norfolki partvidéken jéghegyeket találtak. A jéghegyek hat méterre emelkednek ki a vízből. Az Északi-tengeren emberemlékezet óta nem oszleltek hasonló jelenséget. A cukorgyárak a fogyasztók ellen Két héttel ezelőtt a Gazdasági Főtanács 220 vagon cukornak a szabadforgalomban való értékesítését rendelte el. Mint a Gazdasági Főtanács sajtóértekezletén elnöklő államtitkár kijelentette, a Gazdasági Főtanács rendelkezésének a gyárak huzavonája miatt nem lehetett eddig eleget tenni. A cukorgyárak ugyanis félre nem érthető célzatossággal és spekulatív okokból mind a mai napig nem egyeztek meg egymással abban, hogy a szabaddá tett cukorból melyik gyár milyen mennyiséget adjon át a fogyasztásnak. Ez az oka annak, hogy sehol Pesten szabad cukor nem kapható. A Gazdasági Főtanács újabb szigorú intézkedésére ma megindul a cukor szállítása a nagykoeskedelemhez, a szövetkezetekhez és a beszerzési csoportokhoz és egy-két napon belül minden pesti kiskereskedőnél korlátlanul doboz majd cukrot kapni, a szabad lakóira megállapított hivatalos áron. Megható történet három lopott lepedőről és egy kisfiú Lekváros kenyeréről Markóczy Miklós vizsgálóbíró hivatali szobájába a napokban síró kisfiú állított be. Kezében nagy darab kenyeret és egy lekváros üveget szorongatott. Zokogva mondta el, hogy az élelmet édesanyjának hozta, kit lopás miatt őrizetbe vettek. A kisfiú arra a bírói kérdésre, miért lopott édesanyja, elmesélte, hogy apja elhagyta anyját, nagyon éhesek voltak, mosással az anyja nem tudott eleget keresni, ezért ellopott három lepedőt. A lekvárt és a kenyeret a főtisztelendő úr adta neki, de ő fél, hogy anyukája most is éhes, ezért inkább behozta neki a fogházba. Könyörgött a vizsgálóbírónak, hogy engedje el anyukáját. Markóczy vizsgálóbíró utánanézett az ügynek. Miután megállapította, hogy Szabó Lajosné valóban csak a három lepedőt lopta el és nyomorúságos körülmények között él, 9 éves kisfiávval, szabadlábra helyezte a meghatottságtól zokogó édesanyát. Bélműködését szabályozza Perencs József keserű vízzel. (X)" MOPEX filmek — a szerelem jegyében s z * I N E S F i L M C S o D A Él PSfiÖ ÜIY LAMOUR | JÓN HÜJLL Exotikum. erotika, szerelem, muzsika lílISSS Air.ei LIDII i Nagy magyar filmsiker! Szováti Éva Kstrády —Jávor Mától: naén áx dffítilGSOk FÜÉ8ÜÜA RING •GROöDV FAIJLETTE GODÖARD VERONJjCA LAKÉ — DOROTHY LAMOUR — BOB HOPE — FRANOHOT TONE — RAY MILL-AND — A gm BOB!*A • DICK fowell gp m ÍBdf^ & ifcWilmouAt — Aioplex fuiii.. MÁTÓL UGVÚ— Bonyzati — Vígjáték r—Kftiwirw tUgg Ifi ti.] Él fejem mii***** i T 'i ii ni i ' rmnTmirwn. ■■■■■ ■ i ■■■■■■■■ - ■ - ■ ----------- -------—r-------------r-m- r .1