Világ, 1947. február (504-527. szám)

1947-02-15 / 516. szám

mímSmSmmmpmmm Egy pesti szépasszony grófnővé avatása, avagy romantika a demokráciában Öregelt­ő újságolvasók nyilván em­lékeznek arra a divatra, ami­­kor karrierről álmodozó ifjú höl­gyeik látszatházasságot kötöttek lecsúszott arisztokratákká,­ és mint bárónők vagy grófnők vág­tat neki a rögös Riviérának gaerenjesét próbálni. A békebeli tumor a nyári grófnőknek­,­ hívta fejhez a hölgyeket, részben azért, m­ert a nyaralóhelyükön kísértették a Borsot, részben pedig, mert a­­ gyakran házasodó grófnak nyárias stanglású neve volt. Abbél­ az időben sok pompás agnodik­ta szőlőt ott a látszat­­fiágasságokból. Talán szabad ügyét feleleveníteni, egy huszon­öt év előtti históriát, amelynek hőse az akkoriban sokat ficánkoló és rendkívül vidám ifjú színész­nő. Anagy­sága többet szerepelt a társadalmi él­etben és a divatos rajzolók albumában, mint a szín­padon, noha rendkívüli tehetsége arra predesztinálta, vöm®, hogy a­z ország első vígjátéki színész­nőjévé leota­rodjék. A művésznő megunta a polgári rangot és tízmillió koraié ellené­ben férjhez ment egy történelmi­­nevet viselő, nem egészen fiatal arisztokratához. A pénz előzetes lefiztése ellenében annak rendje és módja, szerint megtartották az esküvőt, sőt a látszat kedvéért társasebédet is fogyasztottak a tanukkal. Jó hangulat kere­kedett. Ebéd után az újdonsült férj gálánsan hazaid sértő a me­­nyecskét. A kapuban a grófnő kezet nyújtott. — Isten vele! Az ügyvédek el­intézik a többit. Az ifjú férj hosszan kezet ée okoz: — Olyan nehéz most magától elválni — mondotta. Megengedné, hogy fel menjek megállni egy fél­iófára. A kedves nej a mozgósított, leg- etragadóbb mosolyát és így szólt: —■ Boldogan! Egész délután fennőad vagyok. De akkor kérem adja vissza a felét a tíz millió- fiak. Az emlékezés után térjünk az aktuális történetre. A Címek el­törlése után naiv egyének azt hitték, hogy a látszatházasság­nak bel­elegze­tt. Nem így tör­tént. A budapesti társaság egyik is­mert magányos szépasszonyának hevesen udvarolt egy külföldi úriember. A divatszalonokban­­ és espressokban közeli házasságról suttogtak. Nem kis meglepetésre a hölgy a napokban házasságot kötött egy magyar gróffal. Ez a frigy — mint értesülünk — nem lesz hosszúéletű. Rövidesen meg­indítják a válópert és az új gróf­nő amint ismét szabad lesz, férj­hez megy a külföldi úrhoz. Mi szükség volt az élőházas­­ságra? — merül föl a kérdés. A beavatottak ezt is tudják. A külföldi úr igen előkelő társa­sági légkörben mozog odahaza. Első felesége hercegi koronát viselt a monogramja felett. Mit szólt volna az otthoni közvéle­mény, ha egyszerű polgárleányt visz haza feleségnek? A problé­mát így remekül megoldották. A valóban arisztokratikus szépségű hölgy néhány hónap múlva, mint vérbeli grófnő fog áthajózni új hazájába. (s. a.) 10H4S9* m. szd. újpesti részlege B bő 16-án­ d­. o. 1­­.-kori fontos ügyvive,­összejövaU'R tart a New-York kov&x&zban. Budai emlék irta C s éc-sy l rrt-r-e J Sótét előtt ért az utolsó meg­­lászt éltetés a nyilas kormánytól: ti Krisztinaváros főhadiszállását is mi házunkba tették át. Egy őr­­ízágy s még néhány tiszt; kissé kilói­­an vonultak be s nyomban folytattál, az ivást. Az utcai ab­­lakokba géppuskákat akarnak lötszerelni. Szerencsére a legény­ség is részeg s ez ma a viszony­lag legjózanabb állapot; a pa- t‘önCBOt senki sem hajtja végre. Hol várnaiak a németek? a® 8S- fenykn­tménynek is mi voltunk a Hztáncsa- Már néhány napja élve- Baliak. . Előzőleg letartóztattak taalódomm­al együtt. Amikor ők kíiengődték a gifes rendőrök és detektívek jöttek , újra átkutat­ták a lakást. Kissé kavarhatta őket a légitámadás (ezen a dél­­­­rtánért öt ház dől össze a saom- Haedtean), nyilván ennek köszöm­­hettü­k, hogy nem találták meg e­zt a néhány száz a Magyar Fronté r­öpiratot, amit lányom még szét akart küldeni, sem a két üldözöt­tet, akik egy sötét szobában a caekrény mögé bújva hat órán­cáé sírtak és imádkoztá­k, mikör n­­nem a fejük föllött leomlott három Mindez valószínűleg csoda volt. De milyen csodában bíznak ezek? Nyilván semmiben. Isznak. Geak egy van köztük, aki feltűnően figuaa. Félrevan. — ■ Marhaság az ESosz — súgja. Bólintok. Huszonöt év úre­,­m­ű véleményem. Éjfél után elhallgatnak a bom­lik. Na, aludjunk egy kicsit. gger hatkor egy civilruhás tér áll az ágyam előtt. Dör­ . ám a szemem, ki ez, hogy jött ide? Tudom mér, ő az, a jó­zan főhadnagy. — Letettük a fegyvert, — mosdja. — Mit? — nem értem, kissé kábult vagyok még. Vége az os­tromnak? Itt vannak az oroszok? Itt, a Krisztinában? Nem lehet! Oly régóta vártuk — karácsony óta, amikor a Hűvösvölgyet el­foglalták. S úgy belefásultunk már — figyelni napról-napra, kö­zeledik-e az ágyúdörgés — most csönd, napokig, rettenetes, aztán távolodik — mindig így megy, sohasem lesz vége — s mégis vége leút és megmenekültünk? Nem hinném, ha nem állna itt ez a divás, a­ki néhány órával ez­előtt még katona volt — s aki külön is, egyénileg, mindenkit megelőzve s ily szemmel láthatóan letette a fegyvert s most szökik a hadifogság elől. — Csak később értem meg, amikor a szimbólum már eltűnt.* Beök­e! Sürgősen, amint tehe­ü. Rengeteg dolgom van,­­egyszerre sok minden válik fontossá. Sza­badság! A pestiek már három hete felszabadultak. De hogyan jutok át? Mindenekelőtt a Dunapartra kell eljutni. Valaki azt közli, hogy az Alagúton tulajdonképpen át lehet menni, csak kicsit vigyázni kell, mert még mindig robban egy-egy bomba s a Lánchíd felől végén meg kell mászni a közörlített, de annak a tetején van egy rés és ha az ember átbújik rajta s a másik oldalon megint lemászik, máris a Clark Ádám-téren találja magát. Hát ezt megpróbáljuk. Háti­zsákkal persze. Sillerül. Na most hol egy csónak? Sehol. Másnap újra megkísérlem, s még néhány­szor. Közben valaki átjött már pestről s izgalmas­ híreket közöl. Odaát pogácsát árulnak az utcán, sőt gyertyát és cipőfűzőt is s a Thököly-úton van egy bolt, ahol zseblámpaelemet kapni. Buda: kiégett falu. Mindenki szökne innen, én is. De nem lehet. * Két hét múlva mégis kikerül- Egy angol je­lvén­yen papbot'táncot majdnem kiszorított ugyan a roz­zant bárkából, de rövid harc ültén mégis befurakodtam tizen­negyediknek. Több mint fele asa­­szony meg gyerek. Jég már nitces a Dunán, de erő­sen árad. Látom, hogy a víz menthetetlen­ül rá fogja sodorni a hajót a Lántehíd roncsaira. S két öregasszony közé szorulva, mozdulni sem tudok, szólni sem miatek, menten kitörne a pánik- De a parton elkapják a kidobott kötelet s s­ajózázná a hídroncs fölött kikötün­k. Másnap, azt mondják, tíz em­ber fűrt a Dunába. Az orosz pa­­rancsnokság megtiltotta, az átke­lést. Sebaj, az újpesti ponton hídon már át lehet menni. Egy hét múlva azt is lezárják. Pedig át kell jutnom megint, okvetlenül. Hogyan? Gyerekjáték — Buda­fokon, Csepelen keresztül. Gya­log. Reggel nyolckor indulok, délre m­ár a Mester­ utcában va­gyok. Onnét már csak egy m­acs­kaugrás, a Városliget, ahol barátom lát majd vendégül, mint faluról érkező vándort. Budáról — Pestre utazásaimban ezé a napé volt a rekord: har­minc kilométert gyalogoltam. . . • . Sietek Pestre. Öt óra van,, ne­­gyedhatra várnak. Dühöse® bo­­norzókotok az auto­busz-megálló­nál? Már legalább négiy­­percet, lassik­­.. VILÁG Megrostálják a­ pesti dizőzöket A zenészszakszervezet a dilettáns muzsikusok ellen nagy izgalom van a dizőz- és zenáltfrontopis szombatom kezdő­dik a zenészszakszervezetben a­­■pesti d­izőzök és muzsik­usok ros­tálását célzó vizsga. Budapesten többezer énekes és zenész van, akiknek nagyrészt­ a felszabadu­lás i­táni hónapokban került a sznkszervezet kötelékeibe. Eleinte nem vették szigorúan a dolgot és dlettánsok­ kerültek a szakszerve­zet tagjainak sorá­ba. A szakszervezet vezetősége elha­tározta, hogy rostavizsgára kény­­szeríti tagjait­ (a vizsga álói men­tesek a könjöxnert művészek és művészi oklevéllel rendelkező ze­nészek), mert sáhim yamtak­, akik nemi vál: meg a mértéket és nyik váris szereplésre át-haltmtámok. Sok diacz és zenész vám szerző­dés nélk­­l, javarészt azonban olyanok, akik nem felelnek meg annak a nívónak, amelyet a szak­­eszervezet tagjaitól megkíván. Mint értesülünk, a Zenészek Szabad Szakszervezete Vilma ki­rálynő-úti szérd­ánábiasi szigorú és szakértő zsűri fogja megállapítani ■a szombaton leendő déi vizsgákon, várjon ki maradhat a szakszer­vezet kötelékében és leit kell ki­zárni. Új filmpalota Budapesten­ ­ T Új filmpalotával gazdagodott Budapest: február 15-én, szomba­­ton nyílik meg a Budai Vigadó Fémpalota, amelyet a patinás, régi budai bál- és hangverseny­teremből alakítottak át modern, nooémncsöves filmszínházzá. Az új filmszínház nemcsak a budaiak számára nagy ajándék, de a pes­tiek is bizonyosan szívesen felke­r­esik, mert a 2-es és 12-es autó­busszal könnyen elérhető. A Cor­vin-téren lévő, ötszáz személyes új filmszínház az ,hrai a vihart című nagy Faramount—Mope­z színes filmet tűzte megnyitó mű­sorára. (X) A tegnapi ügetőverseny ulsii­gutan­ Lám­baji a győztes Fortunát tiszta fcadtt­i h­aj­­tás miatt d­ea Sk Tai Mfakflilítálk , így Hátha ■ lett az első helyezett. A futamok to­vábbi sorrendjében Démon T., Cham­pion Junior, Honpolgár, Betty, Gazella­, Mátéivá, Lacy és Steákreány T. feledt áz első neve a c-ib­on. Külföldre­­ tengerentúlra­ akar utazni? Fordu­ljon a »Via« utazási irodá­­hoz Budapest, IV., Váci­ utca 36. K Tiofoild-palota. Teilefon: 153-256. Szombat Az OTI fizetési meghagyása cseik „udvariassági Sok panaszos levél f­utott be hozzánk az OTI ellen. Munka­adók panaszolják, hogy háztar­tási alkalmazottakért járó OTI- befizetéseiknek pontosan eleget tettek, egyesek még előre is fi­zettek, mégis fizetési meghagyá­sokat kapnak. Mások azt kifogá­solják, hogy most akarják rajtuk behajtani a hónapokkal ezelőtti — állítólagos — hátralékokat, is­mét mások azt, hogy olyan ház­tartási alkalmazottak után köve­tel tőlük az OTI járulékot, akik sohasem voltak alkalmazásukban. Az OTI járulékosztályának ve­zetője a következőkben válaszol a panaszokra: — A háztartási­­ alkalmazottak után járó OTI-járulékot a kere­seti adóval egyideileg kell befi­zetni az illetékes adószámviteli osztálynál. A folyószámlát az adó­számviteli osztály vezeti és mi nem is tudjuk, hogy a munkaadók mikor fizettek be. Részünkről tisz­tán udvariassági aktus az, hogy fizetési meghagyást küldünk ki, ennek mintegy számla jellege van és az a célja, hogy a munka­adó ellenőrizhesse, helyesen van­­nak­-e nálunk, feltüntetve alkalma­zottaira vonatkozó adatai és terze­­dés esetén kifogást tehessen, helyreigazítást kérhessen.­­ Különben is minden fizetési meghagyásra ráírjuk, hogy amennyiben a munkaadó befizette a járulékot, tekintse a mégha­­■ gyást tárgytalannak. A nemfizető munka­adókat nem mi, hanem­ az adóhivatal szólítja fel fizetési kö­telezettségeik teljesítésére. A Sta­bilizáció előtti időre vonatkozó hátralékokat nem­­is kéri az OTT. Viszont az azuták­ra vonatiopaló hátralékokat teljes joggal k­öve­­teli. Ha téves alapon történt e követelés, a munkaadó kijelentő­­lappal igazolhatja, hogy a kérdé­ses alkalmazott abban az időben nem volt nála alkalmazásban és akkor a követelést töröljük. Az OTI-járulékok terén most némi módosítások történtek, a járulékbefizetésnek előre kell tör­ténnie ,a bennlakó háztartási al­kalmazott után havi 30 forint, napi 5 órán túl szolgálatot telje­sítő bejárónő után pedig havi 23 forintot kell fizetni. Az alkal­mazottak személyében történt változást ezentúl az adóhivatal­nál is be kell jelenteni. • Az Osztály sorsjáték mai húzása 58. sorsjáték. 5. osztály. 7. nap: 10 óráig kihúzott nyeremények­ 3000 forintot nyert: 59202 1000 forintot nyert: 26192 500 forintot nyert: 23575 100 forintot nyertek: 3683 27062 300 forintot nyert: 47724 250 forintot nyertek: 11478 43176 49345 58501 150 forintot nyertek: 50 188 261 465 726 7041 127 198 547 639 939 2011 239 249 283 300 577 637 994 3212 260 461 596 629 976 4180 340 507 640 980 5035 154 306 584 719 749 894 6071 338 354 408 487 530 7057 8059 163 321 448 627 9039 101 181 775 903 10016 112 113 158 170 361­­11017 056 327 523 741 776 905 72217 350 73207 354 543 546 854 74340 420 595 822 900 909 75018 176 403 508 879 16156 330 485 660 749 957 77258 661 774 845 873 73201 286 324 914 79115 180 635 836 849 20067 165 253 325 576 699 722 27050­ 714 858 22158 597 625 682 684 718 806 918 985 23172 548 577 585 865 24050 196 503 634 639 767 845 872 25173 207 915 992 26227 545­ 569 847 27006 193 513 528 554 637 681 708 783 28007 186 288 689 751 802 834 29004 114 124 177 468 577 585 30082 132 187 462 619 37225 284 353 32241 321 332 33186 386 504 696 775 34018 306 36­4 390 696 755 786 870 999 978 35142 340 463­­581 609 644 646 990 36122 392 562 583 652 965 37004 108 199 365 370 421 38041 086 112 142 439 446 481 722 751 39123 627 674 861 999 50199 254 599 639 650 47148 343 43­149 804 44142 444 579 640 810 45080 472 672 754 921 46122 272 444 546 830 981 47295 318 773 940 48022 217 571 617 835 910 45011 027 223 285 380 387 644 859 782 59067 155 209 337 510 771 943 57098 546 601 943 962 52116 223 283 695 724 53726 874 54069 108 388 1­13 55018 069 521 810 900 56064 213 277 442 481 919 57213 396 404 413 771 779 980 949 58077 110 304 453 551 956 56126 276 66068 071 164 196 349 378 500 565 694 768 454 67078­ 137 428 531 732 779 62305 500 516 585 668 894 63008 201 395 444 485 492 881 61232 660 827 65200 320 332 383 410 645 652 724 800 66175 226 294 688 970 990 67004 153 325 405 517 603 737 790 890 68039 388 670 928 6­9019 045 522 660 822 877 11 óráig a szövetkező nyerem­énye­­sset húzták ki: 500 forintot nyert- 18425 -100 forintot nyertek, 5957 54667 300 forintot nyertek: 11323 47685 52497 250 forintot, nyertek: 5945 15529- 18165 38547 56801 68185 150 forintot nyertek: 693 849 7290 824 403 461 573 670 811815 978 2495 833 3167­ 435 582 4228 297 396 688 5006 270 700 935 6001 126 396 545 553 665 862 970 974 7050 295 400 3156 159 419 458 703 804 929 9044 135 193 319 343 389 701 16145 371 417 635 864 11109 134 379 785 821 850 989 7­.021 156 181 540 947 972 988 13368 422 563 693 14346 399 648 876 15387 433 525 594 16023 22­1 814 619 710 780 786 27039 095 923 18290 332 947 29039 223 394 452 26006 184 226 448 553 776 21053 399 566 22012 546 581­ 996 23764 770 833 876 21004 510 511 693 976 25332 443 482 780 845 965 26046 094 893 27122 309 569 639 733 980 28687 709 799 861 29121 142 156 225 479 624 800 825 39045 229 465 669 683 31593 749 754 784 929 32060 256 374 489 858 992 33157 34074 084 112 260 316 350 436 490 828 863 942 350­43 125 317 429 770 680 36170 431 814 951 37489 620 879 38012 280 609 39080 476 626 962 10046 250 407 544 587 874 11076 125 195 384 427 509 42032 131 244 320 325 350 377 424 668 725 936 949 43128 140 481 689 989 44217 371 433 533 45465 473 943 46237 264 476 783 47143 178 316 522 540 983 48039 168 494 49032 490 570 S8S 50154 252 253 425 727 744 51118 196 254 414 440 648 717 829 52182 596 754 53230 504 760 907 54135 302 424 459 516 913 988 55121 195 513 532 596 56324 432 680 695 720 814 57155 372 577 765 58053 455 790 59100 315 563 590 634 678 66009 044 265 379 424 614 818 864 61025 112 381 588 666 747 795 812 998 62102 143 212 347 382 529 541 726 840 63159 484 489 513 612 747 796 865 893 64074 575 634 65033 66876 384 417 727 67028 033 061 109 115 194 402 476 611­ 68491 525 624 632 751 896 932 69028 114 267 436 448 616 698 750 %12-ig kihúzott nyeremények: 400 forintot nyertek, 17879 21033 34715 45662 63946 300 forintot nyertek: 978 ,3612 8489 12084­­22504 23597 25770 25772 33692 37471 66131 66871 250 forintot nyertek: 705 6046 7906 8411 12152 14147 14920 14974 17725 18482 23408 40837 42180 42579 45949 47220 47738 50751 52561 53145 54874 59782 * A számok helyességéért felelős­séget nem vállalunk. — összeállí­totta a húzást teremben a Glória Bank Rt., Budapest, VI., And­­rássy­ út 18. ­M) fillér Budapesten a cit­rom ára. A közellátásü­gyi mi­niszter rendelete értelmében a citrom fogyasztói ára Bu­dapesten és környékén dara­­bonkén 90, vidéken 94 fillér.

Next