Világ, 1947. március (528-551. szám)

1947-03-01 / 528. szám

Szombat Tojás-záporos „népítélet Dombegyházán tizenöt őrizetbe vétellel Battonya, február 28. (A Világ tudósítójától.) A csanádmegyei viharsarok újból hallat magáról. Kevermes után most Dombegy­­háza emelkedett ki a szürke név­telenségből. Tegnap reggel 9 órakor olyan események játszódtak le Domb­­egy­házán, amelyeknek nyomán a helység még ma is teljesen­ sár­gára van festve. Dombegyházán tegnap hetipiac volt. A környékbeli tojáskeres­­kedők is megjelentek, hogy vá­sároljanak, azonban a nagy kí­nálatra való tekintettel a tojás árát 38 fillérben szabták meg. Az eladók emiatt elégedetlen­kedtek. Azt mondották, hogy a ruhanemű ára nagyon magas. Az egyik árus elkezdett kiabálni: — Itt van nektek ingyen tojás! — és elkezdte haj­igátn­i áruját. Erre mint adott jelre, minden el­adó követte a példát. Pillanatok alatt tojászápor indult s 4—500 tojás repült a levegőbe. Az arra haladó járókelőket és az autókat is meghajigál­ták. Percek alatt tumultuózus jele­netek kezdődtek. Megrohanták a ruh­akereske­­d­őket, feldöntöttél­ sátraikat és a tömeg elkezdte széthor­­dani az árukat. Egy textilkereskedőnek — aki m­ár csomagolta áruját , megro­hanták a kocsiját, holmiját el­hordták és a kocsi tetején ülő 16 éves fiát lesodorták. Kára körül­belül 20 ezer forint. Körülbelül 11 órakor érkezett meg Battonyáról a rendőrjárőr. Ekkorra a körülbelül 500 főnyi tömeg már a községháza előtt tűntet­e­tett. A rendőrség erélyes felszólítására nagynehezen szétoszlottak. Tizenöt személyt őrizetbe vet­­tek, ezek közöl egy Bánhidi Sándor nevű rendőri felügye­let alatt álló személyt is. A kihallgatások Battonyán még tartanak. Általában legnagyobb bajnak azt tartják, hogy Dombegyházának egyetlen rendőre sincs, holott a község lakóinak száma 3008. A járőr csak gyalog tud kijutni a 15 kilométernyire levő hely­ségbe. 5:1 a nők javára! A Palesztinából hazatért MTK tarka útiélményei Január 10-én indult el Buda­pestről közel keleti túrájára az MTK, a neves pesti futballcsapat és tegnap érkezett haza. Máy La­jos, a csapat helyettes elnöke eze­ket mondta el a Világ számára az élményekben gazdag túráról: — Első állomásunk a román fő­­város volt. Ott még nagyobb­­arányú az infláció, mint itthon volt. Groza miniszterelnök kedves volt hozzánk és minden segítséget megadott továbbutazásunkhoz. Több magyarral találkoztunk a román fővárosban. Közülük leg­nagyobb sikere Bársony Rózsinak és Dénes Oszkárnak van. Haifa A béke városa. A színvonal nyugateurópai. Az építkezés nagy erővel folyik. Nagyon nehéz be­utazási engedélyhez jutni és az angolok mindent elkövetnek, hogy illegális egyéneket ne engedjenek Palesztina területére. Mihelyt ki­köt a hajó Haifa kikötőjében, ka­­tonai őrjárat vizsgálja felül min­denkinek az iratait Az illegális érkezőket azonnal táborokba vi­szik. Ide erre csak ritkán kerül sor, mert ahogy a hajó kiköt, a lakosság az illegálisan érkezőket mindig eltünteti és menedéket ad részükre. Tel Aviv Ahogy megérkeztünk, a ■Mo­nda. grófnőié játszották tisztele­­tünkre. Angol őrjáratok cirkál­nak az utcákon, de azért komoly csatározásra, harcra sor elég rit­kán kerül. Feltűnő, hogy a város­ban nagyon kevés a nő és minden öt férfira jut egy. A háború befe­jezése óta nagyon kevés idegen nemzetiségű zsidónak sikerült a városba bejutnia. Találkoztunk Ungár Im­re zongoraművésszel is, aki óriási sikerrel tartotta meg zongoraestjét. Jeruzsálem _ A legjellegzetesebb kel­eti vá­ros de már teljesen nyugati kül­­sejű. Az utcákon gyakoriak a barrikádok, éjjel-nappal hárma­sával járnak-kelnek az utcán az angol őrjáratok. Mindennapi eset, hogy a katonai hatóságok lezár­nak egy-egy kerületet és akkor senki nem léphet be oda. A vá­rosban opera nincs, de a jeruzsá­­lemieik nagyon szeretik a zenéit. Itt is találkoztunk Ungár Imré­vel, — Jeruzsálemben még mindig annak a magyar fiúnak esetét be­szélik, aki szabadságharcosként küzdött a zsidóik soraiban, harc közben megsebesült, fél állkapcsát és fél arcát elveszítette, az ango­lok fogságába került és azok ha­lálra ítélték. Az ítélet végrehajtása előtti nap a szabadságharcosok ellopták a bíróság épületéből azt a bírót, aki halálra ítélte le otthonából azt az angol őrnagyot, aki el­fogta. A magyar fiú nem kért ke­gyelmet. Pedig a zsidó főpapok és a szabadságharcosok kérték, éljen ezzel a kéréssel. Fahidy József A Joint 120.000 embert segélyez Magyarországon Dr. Görög Frigyes, a Joint ma­gyarországi elnöke most érkezett vissza háromhónapos amerikai út­jára­. Tárgyalásainak eredményei­ről beszámolt a Világ munkatár­sának. — Magyarországon jelenleg 120.000 embert segélyezünk köz­vetlenül. Kisemberek számára úgynevezett egzisztenciális köl­csönöket fogunk kibocsátani, en­nek a legfelsőbb határa 2000 fo­rint. a liliom Étteremben márc­us 1-től LÁSZLÓ IMRE énekel Stölas Edi? Séta harmonikaművész és Towarassley n­ássslá) hegedőművész kíséretével. Jó konyha! Kiváló italok! Asztalrendelés 159-078 KÁVÉHÁZ PATRIA étterem Március 1-től minden este Törik Berta, Szférás Márton énekel Muzsikál Farkas Béla cigányzenekara. Pátria mentik: 0£L3 S AA SSTE. Leve, süli köretté! I fi tojásos omlett, ízzel SS ffll don választható, N­ ■mm *T LU burgonya-palacsinta, j ise&a'fe' egy kis üveg bor....... “• VILÁG NEM ILLETÉKES HELYRŐL... A politikai élet meglehetősen el­csendesedett. A pártközi tárgya­lások holnap meg fognak kez­dődni, semmi különösebb érdekes­séget nem várnak az elsőnapi meg­beszéléstől és azt hiszik politikai körökben, hogy nyugodt és csen­des hétvége lesz.* A Kisgazdapárt politikai bizott­sága ma délután 5 órakor tart ülést. Ezen az ülésen jórészt szer­vezési kérdésekről lesz szó. A pártban az a meggyőződés ural­kodik, hogy a koalíciós béke szem­pontjából lehetőleg el kell távo­lítani azokat a párttagokat a fon­tosabb pozíciókból, akik magatar­tásukkal túlságosan nagy célpon­tot adtak a baloldalról jövő tá­madásoknak. Az irányadó szempont a rcoali­­erképesség. Ez a politikai bi­zottság tagjaira is érvényes szem­pont. sőt arról van szó, hogy azok, akiknek a működése a koa­líciós harmóniát esetleg veszé­lyeztetné, önként mondjanak le bizottsági tagságukról. A politi­kai bizottság tagjait ugyanis csak a nagyválasztmány mozdít­­hatja el posztjukról, miután a nagyválasztmány választotta meg őket.* Személyi hírek: Kéthly Anna, a nemzetgyűlés alelnöke influenzá­ban megbetegedett és 8—10 napig nem vehet részt a nemzetgyűlés ülésein. Vér Imrét, aki egy év óta tá­vol van Magyarországtól, meg fogják fosztani mandátumától. * Ma délelőtt tizenegy órakor Rákosi Mátyás és Szakosíts Árpád miniszterelnökhelyettesek fel­keresték Nagy Ferenc miniszter­elnököt és hosszabb ideig tanács­koztak vele. Értesülésünk szerint a tanácskozások témája a párt­közi értekezlet előkészítése volt. [UJJA ha van 50.000 forintot . ÚJJÁÉPÍTÉSI ÁLLAM! SORSJEGYE $ors/e3if:SE­US:250 F. Fegyveres éjszakai gengsztertámadások Budán a Ferencvárosban és Angyalládon Tegnap este a Hegyaljai­ út és a Sashegyi út keresztezésénél há­rom ismeretlen férfi megtámadta Horváth Lajos vidéki földművest. Fegyverrel kényszert­ették, hogy teljesen vetkőzzék le. Budáját és értékeit elrabolták. Éjfél után 1 órakor a Ferencvá­rosi pályaudvaron a sínek között ment Lengyel József mozdonyve­zető, őt is három ismeretlen férfi támadta meg orvul. Kemény tárggyal fejbevágták és kifosz­tották. Életveszélyes állapotban viták a MÁV-kórházba. Az eddigi megállapítás szerint a rablótámadást vonatfosztogatók követték el. Valószínűleg azért ütötték le Lengyelt, mert féltete, hogy leleplezi őket. A harmadik gzingsztertámadás félket­tőkor történt a Gyöngyösi­­úlon, Húsz Gyula taxisofőr aura­­ment kocsiján. Négy felfegyver­­­zett férfi támadta meg. Huxz nem veszítette el lélekjelenlétét, s gengszterek közé hajtott. Ások szétigrtottak, de miután a kocsi továbbment, többször utána lok­ták. A taxisofőr azonnal jelen­­tést tett a főkapitányság köz­ponti ügyeletén, de mire az R- csoport nyomozói megérkeztek, a­ gengszterek már elmenekültek. Vita néve­n­ meghosszabbították a felhatalmazási törvény érvényét A nemzetgyűlés mai napirendjén az államháztartás vitelére adott felhatalmazás további meghosszabbításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása szerepelt. Sári Ignác előadó terjesztette be a pénzügyi, alkotmányjogi és közjogi bizottság együttes jelen­tését. Kifejtette, hogy mindaddig, amíg az 1946/47. évi állami költ­ségvetést a nemzetgyűlés meg nem szavazza, a kormány csak felhatalmazás alapján viheti to­vább az államháztartás ügyeit. A törvényjavaslathoz senki sem szólt hozzá és a nemzetgyűlés azt általánosságban és részletek­ben egyhangúan elfogadta. Olt Károly, a népjóléti tárca előadója kifejtette, hogy az új költségvetésből kibontakozik a magyar demokrácia népi társada­lompolitikája. A régi korszak 1932-ben megszüntette a korábbi népjóléti minisztériumot és fa­siszta jelszavakkal dolgozott, szociális intézkedéseket ígért, ehelyett erőszakkal ütötte el a dolgozókat életszínvonaluk eme­lésétől. Ez a költségvetés nem elé­gítheti ki mindenben a támoga­tásra szorulók szükségletét, az or­ 1947 március 1 ó szág jelenlegi helyzetében azon­ban mégis biztosítja a megenged­hető mértéket. Ezután a népjóléti tárca egyes tagozatainak feladat­körét ismertette. Üzleti reá az értéktőzsde Ma telj­esen üzletfelen volt a tőzs­de, a vevők és az eladók részéről feltűnő tartózkodás volt észlel­hető. Déli tizenkét óráig alig né­hány részvényben jött létre kötés a következő árfolyamokon: Bírna 24, Salgó 12­5, Dreher 200, Vasút­­forgalmi 15. Kőszén-részvényre 156 forintos pénzajánlatot tettek. A Magyar Művészeti Tanács ma délután öt órakor teát ad a Fé­szek klubban a köztársasági elnök tiszteletére.• A Köztársasági Érdemrenddel látüntetett művészek­, írók, tudó­sok sorában szerepel, mint az ér­demrend középkeresztjének birto­kosa: Bajor Gizi, Kodály Zoltán, Ortutay Gyula, Egri József, Som­­lay Artur, Zathureczk­y Ede, Né­methiy Ella, Illyés Gyula és Im­­kucs György is. Ma délelőtt Zamere­v tábornok, városparancsnok, Kővágó József polgármester, Morvay Endre al­polgármester és Borsos József ta­nácsnok helyszíni szemlét tartott a fővárosnak azokon a részein, amelyek árvíz szempontjából ve­szélyben vannak. BUDAPEST, Via, RÁKÓCZI-ÚT 43 1945. február; SEM UTAZÁS, SEM MENETREND... 1946. február UTAZÁS, MENETREND NÉLKÜL... 1947. februárt ...MENETREND ÁRUHÁZI 20 osztállyal, 2000 cikkel, olcsó árakkal I .MENETREND** osztályain mindent beszerezheti GYORS és előzékeny kiszolgálás I. SZEMÉLY­zetünk minden tagja elsőrendű szakember,­ TEHER nélkül válogathat­­ VEGYES és praktikus cikkek százai között!

Next