Világ, 1947. július (624-650. szám)
1947-07-27 / 647. szám
Vasárnap Spitz, a,,Macedonia''trénere rekordot javított üszkükben: túlélte a német uralmat A Jugoszláv futballistákkal Budapestre jött Spitz Lajos, a budapesti sportélet egyik ismert alakja. Hogy hol ismerik? Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a világ legkülönbözőbb részein. Ismerik a piramisok alatt, a Nílus mentén, mert ott is járt fénykorában. Kissé meghajlott jellegzetes tartási, tapasztalt öreg futballistára vallana voltaképpen, de ilyen volt ő már ifjúkorában is, amikor az Almássy-tér töltötte be érdeklődését ésélete a Baroes-tér és a Milc’stSí'ié-pálya körül zajlott le. Mint a Bellák—Spitz balszárny beltagja már diákkorában nevezetes személy volt az Erzsébevárosban és a Thököly-út fái alatt. Tíz év© került el Budapestről Spitz és most mint a Partizián nagy jugoszláv csapat — a hadsereg csapata — trénere,jött Budapestre, de látogatóba csupán. S azok, akik a pesti kávéház napfényes terraszán mindenféle szakkérdéseket vitatnak meg vele, nem is gondolnak arra, hogy milyen nagy csoda, hogy Spitz még szaktanácsokat ad bárkinek is: ő úgyszólván az egyedüli külföldi volt üldözött, aki túlélte a német uralmat Jugoszláviában. Már csak ezért is bámulattal tekint,hetitek rá, mert ezt nem sokan csinálták utána. A Nílustól a Vardarig Ha valaki, egy Spitz szó szerint a futballnak köszönheti megmenekülését. Lehiggadtan, izgatottság nélkül adja elő a történteket. — 1939-ben, pár nappal a háború kitörése előtt szabadságról jöttem haza Splitből, ahol már 1937 óta trénereskedtem. Láttam, hogy a németek kiprovokálják a háborút és az urotz év pillanatban családommal sietve elhagytam az országot, nehogy lehúzzák előttem a rolót. Meg sem álltam a Vardarig és Sjsppljében a macedónok földjén labdáztam tovább. A ^Macedónia* című csapat trénere lettem, a szerződés már előzőleg a Zsebemben volt. Ez az intellektuellek csapata, leginkább az egyetemi ifjúság tagjai szerepelnek benne. -Apám mindig azt mondotta, amikor még az Almássy téren játszottam, hogy az ő engedélye nélkül Soroksáron túl nem mehetek. Ide,a sora másképen döntött. Voltam Egyiptomban, Bélamerikában, Kleniben, megnyertük az Újpesttel a bajnokok bajnoka címet, a prágai Sláviát három nullra vertük a döntőben. Nem tarthattam be a soroksári tilalmat, megfordultam az Amazonas, a Nílus mentén , aztán tíz évig éltem a legnehezebb időkben Jugoszláviában. A német terror Macedóniában . Nem volt nekem semmi bajom a macedón zöldfehérek között, amikor ránkszakadt. az egyiptomi csapás: 1941 április 6. Ezen a napon, törtek be a Bulgáriában állomásozó német csapatok. Úgy éreztem, kiesem az első osztályból. A németek mind márt garázdálkodni kezdtek Kilenc óra után nem volt szabad az utcán mutatkozni. Ez Skopljében ahol esetenként árnyékban negyven fokra meleg, igen kellemetlen. Én a Macedónia zöldfehér dresszében járkáltam a pályán és tanítottam a fiúkat. Le kell vetkőzni és velük kell játszani, különben nem hisznek az embernek, így tekintélyt szereztem, szerettek is, tudtam, hogy az életüket is kockáztatják, de megmentenek, ha baj lesz Kétszer baj is vett. A németek átadták a hatalmat a bolgár tengelykormány hatóságainak és ezek az internáló táborba vittek. Be a macedónok a shat és felesem, leszerelték ezt az akciót és kihoztak a táborból, azzal fenyegették Szófiát, .hogy.. visszalépnek a bolgár bajnokságtól, ahova erőszakkal beosztották őket. Ez az eset még egyszer megismétlődött, mire megnyugodtak a tengelyesek, de azért továbbra is furcsa mérkőzéseket játszottunk a Vardar partján. — Egy ízben a szófiai Levski szerepelt Skopljében. Az ellenfélnyomást akart ránk gyakorolni és a pálya mögötti erdőben két gépfegyveres rendőrszázad helyezkedett el. Engem becsuktak az öltözőbe, hogy ne tudjak a fiúkkal érintkezni. Arra kényezenítettek, hogy onnan nézzem végig a mérkőzést. * Felsóhajt. — El lehet képzelni ennél nagyobb szenvedést? Egy trénert eltiltani attól, hogy a pálya ezélén a kiapadon üljön! Ezt a gonoszságot kezelték ki ellenem a bolgár szélsőjobboldaliak, akik legszívesebben azinternálótáborban tartottak volna. — Később látták, hogy eredményeket érek el, felrendeltek Szófiába és a városi válogatottat készítettem elő Berlin ellen. Le is győzték Berint. Meccs után Daszkalov bolgár szélsőjobboldali miniszter összeölelet — nyilván nem tudta, ki vagyok. A velem volt macedónok majd meghaltak a nevetéstől. Eltűnnek a kísértetek — 1944 november 13-án a partizánok elfoglalták Skopljiet. Csodálatos nap volt. Emberek egymást csókolták az Utcákon és sírtak az örömtől. Végre ismét szabad levegőt szívhattunk. A kísértetek eltűntek. A játékosok vállukra véltek, határtalan volt a boldogság. Én ismét elfoglalhattam helyem a pálya mellett, a kiapadón. — Visszakerültünk Jugoszláviához és én felköltöztem Belgádba, ahol a hadsereg csapata, a »Partizén“ szerződtetett. Velük járom az országot. Mutat egy pénztárcát, amelyet szerb partizán jelvény díszít, az első bajnokság emlékére vették neki a játékosok. — November 13-ika után már csak egyszer bosszankodtam, amikor Kiss Ferenc Szilveszterkor a székesfehérvári rádióban előadást tartott arról, hogy ők végig kitartanak. Ezt a szilveszteri rádió, szózatot két budapesti fiú társaságában hallgattam. Ezek Bárból szöktek meg és odaköltöztek hozzám. Kissék úgy kitartottak, hogy most, amikor évek után hazatértem, alig ismertem a városra, összeszorult a szíven, amikor Soroksárhoz értem, amit apám egykor végállomásként jelölt ki számomra. — Tudja-e mivel tartozik a sorsnak, hogy mint igen kevesen a külföldi üldözöttek közül, sőt talán egyedül (ezt is mondhatjuk az 1941—1944-es jugoszláviai állapotok ismeretében!) megmenthette életét. — Bár Jugoszlávia akkor ketté volt vágva, hallottam, hogy a németek kiirtottak úgyszólván minden élőlényt, nőt, aggot, gyermeket is. Életemet a macedón zöld-fehéreknek köszönhetem. — Tud-e már utasítást adni nekik nyelvükön? — Utasítást? csattan fel öntudatosan. Előadásokat tartok nekik! Somogyi Vilmos VILÁG SZÍNHÁZ ÉS FILM Beszélgetés Somlay Artúrral Holnap elhagyja a klinikát és készül a szezonra Balatoni híradás nyomán tegnap közöltük azt ,a hírt,hogy Londay Artúrt Tihanyról betegen Budapestre szállították. Ma beszéltünk a Nemzeti Színház nagy művészével, aki a következőket mondotta: — Napokig lázas voltam, mire házigazdám autóján Budapestre jöttem, hogy a klinikán kivizsgáljanak. Remélem, hogy mér holnap befejeződik ez a műgélét és visszamehetek a Balatonra folytatni jól megérdemelt pihenőmet. Mint ismeretes Somlay önfeláldozóan vállalta a debreceni színház prózai osztályának irányítását, is. Balatoni pihenőjében is olvas darabokat és maga is fog vendégszerepelni a vidéki színpadon, amennyiben pesti szerepei megengedik. Új vezetőt kap a Hunnia filmgyár A feddéssel igazolt Lohr Ferenc is pályázik az állásra A Hunnia filmgyár vezetésében rövidesen jelentős változások lesznek. Szegő István, akit tavaly állítottak a műterem élére, mint értesülünk lemond állásáról. A jövő héten meginduló magyar filmgyártás már új vezetőt talál a gyarmatutcai gyár igazgatói székében. A jelöltek között első helyen emlegetik Pánczél Lajost, az ismert újságírót és filmszakembert. Beszéltünk Pánczéllal. Kijelentette: valóban szó volt arról, hogy a Hunniához megy, de nincsen szándékában az újságírói, illetve szerkesztői asztalt felcserélni más foglalkozással. Emlegetik Angyal László zeneszerző és Szirtes László gyártásvezető nevét is. Mint érdekességet említjük meg, hogy a Hunnia vezérigazgatói állására, pályázik Lohr Ferenc, az ismert hangmérnök is, aki 1944-ben vezette a vállalatot. Őt sok hercehurca után feddéssel igazolták és a jogszabályok szerint, akit feddéssel igazolnak, megtarthatja állását. Lohr Ferenc erre az álláspontra helyezkedik és kéri, hogy a fizetését két évre visszamenőleg utalják ki, sőt, mint szakembert tegyék vezető állásba. A közeli napokban eldől, hogy ki fogja irányítani a Hunniát az újjáéledt magyar filmgyártás első hónapjaiban. Nincsenek véletlenek Felújítás a Belvárosi Színházban Rejtélyes színházi, babona azt tartja, hogy nyáron csak zeneszámokkal tűzdelt színdarabokat lehet játszani, így aztán a kánikulában a színigazgatók slágerbetétekkel hűtik le a nézőteret. ANincsenek véletlenei* című vígjátékot is muzsikával tálalta a Belvárosi Színház, de a hőmérőn kívül semmi sem indokolta ezt a műveletet Békeffi István és Solt Endre darabjának nem volt szüksége az egyébként kedves és igényes zeneszáonokra. Humora, groteszk helyzetei a felújításon is éppen olyan jól hatottak, mint a bemutatón A „földalatti ellenálló** Niemöller már 1924-ben a nácikhoz csatlakozott A newyorki Aufbau című lap ,Martán Niemöller álarc nélkül* címmel leleplező cikkeit közöl Niemöller lelkészről, akit általában Hitler elleni ellenállás egyik hősének tartanak. A lap közli az aktáit annak a pernek, amelyet 1938-ban folytattak a nácik Niemöiller ellen. Niemöller akkori védekezéséből a lap azt a következtetést vonja le, hogy a lelkész nem tekinthető ellenállási hősnek, ellenkezőleg náci volt. A náci bíróság előtt? — A Martin Niemöller elleni per 1938 február 7-én kezdődött a bertin-moabki második számú különbíróség előtt. A náci ügyész két terhelő tanút állított elő, velük szemben a védelem negyvenkét mentőtanút vonultatott fel. Niemeyert azzal vádolták, hogy visszaél a szószék hatalmával és szembeszáll az államhatalommal. Az ügyész indítványára azonnal kizárták a hallgatóságot, míg Niemöller és három védője a legnagyobb nyilvánosság mellett kardoskodtak azzal az indokolással, hogy a birodalom presztízse követeli meg a teljes nyilvánosságot. Miután a náciigazságszolgáltatás, az egyház képviselőit is kizárta a tárgyalásról, Niemöller a következő kijelentést tette: Ezentúl csak mint élő holttest veszek részt a tárgyaláson és egy szót sem szólok többet. — Most találták meg a feljegyzéseket, amelyeket Alfred Rosenberg náci vezér, a vér mithosza feltalálójának a megbízottai készítettek Niemöller védekezéséről. A zárt tárgyaláson ugyanis Niemöller mégis felszólalt — a nyilvánosság előtt tett szónoklas kijelentése és fogadkozása ellenére — és köztársaságellenes érdemeire hivatkozott. A volt császári liszt — Az elnök felolvasta von Lützow és von Scholtz admirálisok nyilatkozatát. A magas állású tisztek kijelentik nyilatkozatukban, hogy Niemöllert, mint császári tisztet ismerték és mindenkor a köztársaság ellenségének tartották. Erre szót kért Niemöller is és előadta, hogy ő 1924 óta mindenkor a náci pártra szavazott, bár oda nem lépett be. Fivére, aki ugyancsak lelkész, már 1923- ban csatlakozott a párthoz. Niemöller és a zsidókérdés — A továbbiakban Niemöller hangsúlyozta, hogy a napi politikába nem akar beavatkozni, csupán egyszer tett kivételt, amikor Németország kilépett a Népszövetségből. Ekkor gratuláló táviratot küldött a Führernek. Ő volt az első, aki Hitlernek ebből az alkalomból szerencsekívánatait fejezte ki, egyébként azonban csak az evangélium érdekelte. Niemöller hangsúlyozta, hogy a zsidók neki mindig ellenszenvesek voltak. Mégis, mondotta, ragaszkodni kell a Szentíráshoz és a* megkeresztelkedett zsidókat kereszténynek kell tartani,ezt a bizonyára kínos és nehéz tételt az Evangélium kedvéért el kell fogadni* — mondotta. Az Aufbau a fenti leleplezés közlése után a következő megjegyzéseket teszi: — Csak azt sajnáljuk, hogy ezeket az iratokat nem hozhattuk nyilvánosságra akkor, amikor Niemöller lelkész nemrégiben látogatást és körutat tett az Egyesült Államokban. Ez a jegyzőkönyv, amelynek hitelessége nem kétséges, lerántja a földalatti ellenálló Nismöllerről az álarcot, mert hiszen a lelkész maga tanúsítja, hogy 1921 óta náci volt. PEER GINT utolsó filőadása ma, szombaton VIB-kor az Állatkertben. Kacagó est holnap vasárnap V.8-kor Latabár Kálmánnal az élen ragyogó új műsorral Mosoly országa teljes színpadi előadása kedden Három a kislány teljes színpadi előadása augusztus 1-én, 2-án, 3 én. (Libertás, Madách I -út Tel.: 123-191.) Fővárosi zenekar: Wagner-est ma, szombaton Via. Károlyi-kert. Víz : Ungor, közid.: Bátdy Anna, Szilssy Lv. Műsoron: Lobengrin, Tannhhuser, Walkür, Mesterdalnokok részletek. Wesendonek-dalok. 1947 július 27 9 LÓVERSENY Nagy mezőnyök és érdekes küzdelmek várhatók a mai versenyen. Főszám a Júliusi-hendikep, melyben a pálya leggyorsabb lovai mérik össze erejüket. Ramóna bizonyos klasszist képvisel, de Staféta kitűnő formában van, Quasi és Barka előnyös terhüknél fogva elől végezhetnek. Jelöltjeink az egyes futamokra: I. Szamóca, Fibula. H. — IIT. Postás, Nunmi (Csipakkal), Jeep. IV. Ramóna, Staféta, Quasi. V., Szukavölgy, Hangos, Czánth véleményezettje. VI. Hachidom., Fruzsina, Pityó (Csipakkal). VTT. Dunare IV., Lelenc, Ibolya.VTIT. Ciluka, Miami, Amanda. M. Csipke II., Imre, Szendrő. ÜGETŐ A nap eseménye a Dr. Siró György emlékverseny, melyben a 21 nevezett közül majdnem az egész mezőny indul. A népes mezőny előnyelosztása sikerültnek mondható. Érdekes versenyt és végküzdelmet várhatunk. Az esélyek mérlegelésénél tekintetbe kell venni, hogy amatőrök hajtanak, így inkább a megbízhatóbb üigetők és a hajtőjükhöz hozzászokott lovak esélyét kell figyelembe venni. Az élről induló lovak közül Szeretőt, a kiváló amatőr Zeidl hajtja. Aranyvirágát- retűnő formában van, tulajdonoshajtója nemrég nyert vele. Édesből Wampetieh formát hozhat. Tipjeink az egyes futamokra: I. A kitűnően dolgozó Délibáb már első startjára megverheti a többször jól szereplő Balatont. IT. Aida Fityó kezében reális esély. Futórózsa a munkatip. Piri melegítését figyeljük. A Bakfis-istáló ügetőitől várunk még jó szereplést. NT: Hódító az élről bevezethet. Érem, a látható ellenfél. Bubits Szellő jöhet még számításba. IV. Gála Péter utolsó szereplését kisebb akcidense miatt nem fogadjuk el reálisnak, győzelmében bízunk. Távollétiben istállótársa, Versee is elég lehet, hogy Calusartól a díjat megvédje- Bármikor helyesélyes. VI. Véletlen igen kedvező felállításhoz jutott. Ellenfelét, Gazellában véljük, figyeljük melegí tését, na meg a kurzusát. Elyria és Fruska a következő esélyek: VII. Drágám, Hannibál, Mátéhajtás és Kovács II. véleményezettje a jobb esélyek. VITT, Victoriának megfelelő hajtással nyerni kell. Hegyes, Labda és Porno II. jöhetnek utána. TK. Radalló, Hegyes, Kacér és Hajnalka variációt ajánljuk a fogadóknak. X. Clarisse és Gazella ,jó esélyek, de csak istállóbizalommal. Csibész és Andrea D. helyesélyek. Közművelődési Filmintézetté kell átszervezni a közművelődési filmek készítésével és felhasználó lásával összefüggő feladatok ellátása céljából a kultuszminisztérium Oktatófilm Kirendeltségét* Az Aranypolgár bemutatója* Orson Weles, a modern 1 1 mms- része, kiemelkedő egyéniségének reprezentatív filmje, az Aranypolgár hétfőn kerül a magyar mozitüzönség elé a Fórum Jr. Lloyd Filmszínházakban. A világsikert aratott, flmet, amelynek Orson Welles az írója, rendezője, , főszereplője és producere, kivételes érdeklődés előzi meg. (X)