Világ, 1947. szeptember (677-699. szám)
1947-09-27 / 697. szám
Szombat vil Ad Ki viselje a felelősséget , a főváros gazdálkodásáért Pártjukból kilépett bizottsági tagok mandátuma, az Elektromos Művek alkalmazottainak követelése és a Magyar Színház ügye egy csonka pártközi értekezlet előtt Nemegy alkalommal írtunk már arról, hogy a főváros pénzügyi helyzete rosszabbodott. A megoldandó súlyos kérdéseket pártközi értekezleten akarták megvitatni és híre terjedt, hogy csütörtökön délre a polgármester az értekezletet egybe is hívta. Valóban csütörtökön 1 órakor néhány városházi párt képviselője összeült a polgármesterrel, de ezt a megbeszélést semmiesetre sem tehes, pártközi megbeszélésnek nevezni, mert csupán kormányszövetségben lévő városházi pártok képviselőit hívta meg a polgármester az értekezletre. Kabakovich József, a Polgári Demokrata Párt városházi frakciójának vezetője a következőkép fejtette ki véleményét a Világ munkatársa előtt: — Pártközi értekezlet alatt olyan megbeszélést kell érteni, amelyen a törvényhatóságban képviselettel bíró minden párt megbízottja résztvesz. Természetesen semmi akadálya nincs annak, hogy egyes pártok külön is tanácskozzanak, akár a polgármester bevonásával és megbeszéléseiket folytassanak, de az ilyen beszélgetés semmiesetre sem nevezhető pártközi értekezletnek, így nem fogadhatom el pártközi értekezletnek a városházán tegnap tartott megbeszélést sem Helytelennek tartok minden olyan elgondolást, amely alkalmas arra, hogy a közgyűlésen szereplő pártok bármelyikét az ügyintézés és a tájékozottság lehetőségéből kizárja. A főváros pénzügyi helyzete sokkal súlyosabb, semhogy a főváros vezetősége, vagy bármely párt megengedhesse azt a fényűzést, hogy bármely más pártot kirekesz, szén a gondolattermelés lehetőségéből. Kabakovits József álláspontját a törvényhatósági bizottság koalíción kívüli valamennyi pártja osztja. A tegnapi értekezlet épp ezért csak a koalícióban levő pártok álláspontjának kifejtésére volt alkalmas. A polgármester az értekezletnek azt javasolta, hogy alakítsanak gazdasági bizottságot, amelynek tagjai a polgármester a három alpolgármester, a pénzügyi tanácsnok és egy titkár. Ezt a javaslatot elfogadták azzal, hogy a gazdasági bizottság döntsön a® összes pénzügyi vonatkozású fővárosi és üzemi kérdésekben. Javasolta azonban a polgármester azt is, hogy a pénzügyi bizottság tagjaiból küldjenek ki albizottságot három vagy hat taggal s ez tárgyaljon meg minden olyan kérdést, amelyben a gazdasági bizottságnak döntenie kell. Ezt a polgármesteri javaslatot a koalíciós pártok tegnapi értekezletén nem fogadták el. Úgy látszik a koalíciós pártok is belátták, hogy helytelen lenne a polgármesteri javaslat elfogadásával olyan helyzetet teremteni, amellyel a törvényhatóságban képviselt pártok egy részét az ügyek intézéséből kirekesztenék és ezáltal a súlyos helyzetért egyedül kellene a felelősséget vállalni . Erről Kabakovits József így nyilatkozott: " Nem kétséges, hogy a demokratikus felfogásnak az felelne meg, ha a főváros élén olyan szerv állana, amelyben a népképviselet is helyet foglalna a hivatalnoktagokon kívül. Ez csak az új fővárosi törvény megalkotásával volna megalakítható. Gondolok a múltban bevált törvényhatósági tanácsra, amelyben valamennyi párt tagjai helyet foglaltak. Ez a »kisgyűlés« lenne egyedül alkalmas pártpolitikai szempontok mellőzésével irányítani a főváros pénzügyi politikáját. Átmenetileg a törvényhatósági bizottság kiküldhetne olyan célbizottságot, mely átvenné ezt a szerepelt. Egy ilyen bizottságnak azonban csak akkor lesz létjogosultsága, ha abban minden párt képviselve van. A koalíciós pártok tegnapi értekezlete foglalkozott a® Elektromos Művek alkalmazottainak multheti küldöttségjárásával is. Különböző követeléseket terjesztettek a küldöttség tagjai a polgármeser elé és a hangul a meglehetősen izgatott volt Azonnali bérrendezést kívántak, ami túlhalad a főváros vezetőinek hatáskörén. Most azután az értekezlet úgy döntött, hogy a bérkérdéseket mindenkor csak a Szakszervezeti Tanácson keresztül tárhatják a főváros vezetősége elé. Érdekes határozata volt az értekezletnek a® igazolóválasztmány megalakítása. Ezek után semmi akadálya sem lesz annak, hogy döntsenek: mi legyen azoknak a városatyáknak a mandátumával, akik hónapokkal ezelőtt kiléptek a pártjukból és akiknek helyébe póttagokat hívtak be a közgyűlésbe. Mint emlékezetes, a Közigazgatási Bíróság ezt a behívást megsemmisítette, a volt bizottsági tagok azonban mindmáig nem vehettek részt a főváros közgyűlésein. Most az igazoló választmány dönti majd el, hogy visszahívják-e ezeket a volt városatyákat a törvényhatósági bizottságba, vagy sem. Végül foglalkoztak az értekezleten a Magyar Színház ügyével is. Kimondták, hogy a Városi Színház bérbeveheti a Magyar Színházat, amennyiben pénzfeleslegéből képes annak eltartására, a Magyar Színház fenntartásához azonban a főváros a mai súlyos pénzügyi helyzetében nem járul hozzá. 1. Ez a határozat előreláthatólag a főváros közgyűlésén bírálatot vált majd ki, mert hiszen ha a Városi Színháznak feleslege van, — amint hogy van — akkor azt be kell szolgáltatni a főváros központi pénztárába. Az a körülmény, hogy a felesleget a Magyar Színház fenntartására fordítják, tulajdonképpen egyet jelent azzal, hogy a főváros súlyos pénzügyi helyzete ellenére — és szemben az értekezlet elvi jelentőségű határozatával — anyagilag támogatja a Magyar Színházat. Egészen mindegy ugyanis, hogy a központi pénztáron keresztül kapja meg a Magyar Színház ezt a támogatást, vagy a központi pénztár megkerülésével a Városi Színház pénztárából. (mts) Háromezer hadifogoly érkezett tegnap Debrecenbe Debrecen, szeptember 26. A Szovjetunióból fokozott mértékben folyik a hadifoglyok hazaszállítása Tegnap Foksaniból jött szállítmány 1501 hadifogollyal. Közöttük tisztek, tiszthelyetttesek, nők, munkaszolgálatosok és polgári személyek is. Este Máramarosszigetről érkezett szállítmány 1268 hadifogollyal. A legutóbb Debrecenbe érkezett hadifoglyok közül 140-en önkéntes munkát vállaltak a leégett Loden-gyár helyreállítási munkálatainál. A jelentkezők mielőtt otthonukba hazatérnének, néhány napot önkéntes munkával töltenek és már el is utaztak. 1347 szeptember 275 Kidobtak a vonatból egy tisztviselőt Rejtélyes hátterű vasúti szer Temcset mentség ügyében indította meg a nyomozást a főkapitányság bűnügyi osztálya. Tegnap délután a Váröskereszttel kórházba szállították Rttker Lajos 33 éves tisztviselőt. Vérző fejjel, eftezmétetle® állapotban találták a gödöllői vonat sines mállóit. A gyári munkásook, akik megtalálták, úgy jelentették a kórháznak, hogy a férfi kiesett a vonatból Rittter a kórházban magához tért és lemondotta, hogy a gödölLSS vonaton utazol, egyszerre estek amt énettte, hogy valaki a vona lépcsője felé kezdi tuszkolni, majd erős ütést érzett a hárfám ennek következtébe® zuhant fel. A rejtélyes hátterű ügyben széleskörű nyomozás indult. Ideggyógyász vizsgálja meg a bűbájos cigányasszonyt Egy lehellet, egy csók s a férfi eszmétette fmt roskad össze ... Páratlan érdekességű bűnügyet tárgyalt a debreceni törvényszék. A vádlott Lakatos Jánosné, Milák Anna, egy szép cigányasszony. Nem amolyan vályogvető, nagy háza van Debrecenben. Az egyik sértett, Kovács István gazdálkodó elmondja: a cigányasszony betért hozzá, beszélgettek. Közben rálehelt, merőn a szemébe nézett. Erre ő elvesztette eszméletét. Az udvaron talált rá felesége két óra múlva, eszméletlen állapotban. Közben a cigányasszony a tanyáját kifosztotta. A vádlott tagadott. Kovács önszántából adott neki ruhaneműt és élelmiszert, bizonyítékul felmutatta Kovács sajátkezű levelét, amely az ajándékozásról szól. Kovács megnézi az írást, elismeri, hogy ő írta, de a levélírás is önkívületi állapotban történhetett. Még érdekesebb dolgokat beszélt el a másik sértett, Szegedi Sándorné. Lakatosné hozzá is beállított és elásni tolta azzal, hogy fillérre megmondta, mennyi pénz van a köténye zsebében levő pénztárcában. Szóba elegyedtek, a cigányasszony átölelte, és megcsókolta, ő is elvesztette eszméletét. Két órán keresztül önkívületi állapotban jártkelt, még a szomszédhoz is átment és 45 forintot kért kölcsön a cigányasszony részére. Két év múlva, mikor eszméletre tért, a szomszédok mondták el csodálkozva, hogy mi történt vele. Erős fejfájást érzett, orvoshoz ment, ki annak a véleményének adott kifejezést, hogy hipnotizálás történt. A bírósági tárgyaláson felmerült annak a lehetősége, hogy a cigányasszony delejes erővel rendelkezik, vagy valami titokzatos kábítószert használt. A törvényszék úgy határozott, hogy dr. Sántha Kálmán ideggyógyász professzort és Ökrös Sándor professzort meghallgatja, velük megvizsgáltatja a vádlottat és aztán hoz ítéletet. A New Yorkban megjelenő magyar- 1 nyelvű hetilap AZ EMBER Bartók-emlékünneppel nyitott az Operaház Az Operaház Bartók halálának évfordulóján Bartók-esttel nyitotta meg kapuit. A műsoron a Kéteszakállú herceg várd, a Csodálatos mandarin és a Fából faragott királyfi szerepelt. A Kékszakállút Lukács Miklós vezényelte. Lukácsnak jó érzéke van a mű mélységes miszticizmusa iránt. Az Ameikába távozott Némethy Ella szerepét Palánkay Klára énekelte A Rómából hazatért fiatal, ösztöndíjas énekesnő aránylag a legmegfelelőbb megoldás, bár természetesen színpadi biztonság dolgában sem érheti el Némethy Ellát. A címszerepet Székely Mihály, a Metropolitan művésze a megszokott magas színvonalon jelenítette meg és hangereje is lenyűgöző. A Csodálatos mandarint ferencsik János vezényelte. A zenekari rész kiváló volt, pálcája alatt a mű szépsége gazdag színekben bontakozott ki. A színpadi rész a címszereplő Vashegyi Ernő vállain nyugszik A kissé fáradtnak látszó Szalay Karola muzsikalitásban, mély átélésben és egyéni mimikában tűűnik ki A Fából faragott királyfi rendkívül üde, könnyed, élvezetes. A szereplők közül Sallay Zoltán legegyénibb, kiemeljük a címszereplő Harangozó Gyulát, az ő érdeme a frissen ható rendezés is. A betegségéből felépült Kálmán Etelka kiváló mesterségbeli felkészültsége ezúttal is feltűnik. A királykisasszony Pásztor Vera. Kenessey Jenő otthon ért, magaa „fából faragott, derűs légkörében. Bartók három színpadi remekműve az új idényben új díszletekkel, új betanulásban is sorra kerül. A magyar zene megújítói reprezentálják a magyar operai kultúrát az Operaházban a Szabadságév külföldi vendégei előtt. Somogyi Vilmos (Főszerkesztő: GÖNDÖR FERENC) példányonként beszerezhető a NÉPSZAVA könyvkereskedésében. VII., Erzsébet körút 17. és valamennyi IBUSz pavilionban Sürgősen eladó amerikai 46-os típusú V. FORD egyártmányú, 5 hengeres, majdnem új személykocsi fizetési kedvezménnyel. Tel.: 426-041. 227-437.. 99 5-ig. Ilyen még nem volt! Zenés Komédia az atomkisérletről KEZDHETJÜK ELÖLRŐL! (Második Vidám) Feleky Kamill, Szemere Vera, Szapáry Gabi, Kazal, Somogyi Nusi, Z. Molnár Premier szombaton Metigyaszay Színház Hajnal Paris falait Hajnal Paris felett Hajnal Pdrls falatt Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Paris felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Paris felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Paris felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Paris falat Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett A FRANCIA SZELLEM DIADALA MÁTÓL URÁNIA (FRANCIAORSZÁG ÉPOSZA) Fogas végállomásnál GOLFSZÁLLÓ napi penzió Frt 55-től -f % Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdrls felett Hajnal Pdris felett Hajnal Pdris felett Kéjnél Pürl3 ts'.z'I Kij.itt PC.-'.- falatl mmmmsmmsmm.V I ...............■ mi— Elveszett szept.23-án a CENTRAL kivédísbiUt irattáska Megtalálóját kérem, horry fWcint a benne lévő Mautner Gyula névre szóló útlevelet majra* J U T A L O I ellenében adja le Giraud cégnél. Nádor utca 2L. _ ■............ffgBBSBB Ma este 23 óraikor Kristóf Károly, a Világ munkatársa beszélget a rádió mikrofonja előtt Sándor György newyorki magyar zongoraművésszel Bartók Béla utolsó napjairól.