Világ, 1948. május (876-897. szám)

1948-05-01 / 876. szám

f Szombat Külföldiek számára megkönnyítették a témázást Igen nagyjelentőségű beje­lentést tett a G. F. tegnapi sajtóértekezletén Vas Zoltán. Közölte az újságírókkal, hogy a Nemzetközi Vásár alkalmá­ból a külföldiek részére soron kívül adják meg külképvise­leteink a beutazási engedélyt.­­ Hadd jöjjenek hozzánk a világ minden részéből, — mon­dotta — hogy saját szemükkel lássák: itt nem szavakkal, de tet­tekkel folyik az újjáépítés. Nagy létesítményekkel és Európa szerte egyedülálló ered­ményekkel. Bejelentette azt is, hogy az idegenforgalmi ügyek intézé­sét a közlekedésügyi miniszté­rium felügyelete alatt egysé­gesít­ik. (Az idegenforgalmi irodák természetesen tovább dolgozhatnak.) A május­­­i mozihely árakat egységesen­­1 forintban állapí­tották meg. Az ennél olcsóbb helyek ára változatlan marad. Minden erővel támogatják a cellulózé előállítására irányuló kísérleteket és elsősorban a cukorgyárakat fogják a papír­­gyártás nyersanyagának gyár­tásába bekapcsolni, tehát olyan gyárakat, amelyek csak szezonmunkát végeztek és gyártási körük kiszélesítésével a cukorgyártás termelési költ­ségei is csökkenni fognak. A többi intézkedés is­­ a nagyobb termelési és ad­m­inisztratív egységek ki­­alakítására mutat. Így Községi Általános Élel­­miszerkereskedelmi Rt. néven egyesítik a Községi Élelmi­szerüzemet és az ÁFOSz-t. Kö­zös vezetés alá helyezik a Községi Kenyérgyárat és két másik államosított kenyérsü­tőüzemet. Az állami tulajdon­ba került szikraüzemeket egye­sítik a főváros tulajdonában lévő ásványvízüzemekkel. Köz­ponti felügyelet, alá kerülnek az állami személyautók. Erre a célra a Méray motorkerék­­párgyárat veszik igénybe. Egyesí­tik az állami tulaj­donban lévő három bizto­sító intézetet, a Gazdák Biztosító Intézetét, a Providentiát és az Első Ma­gyar Általánost. Még egy fontos bejelentés történt a sajtóértekezleten. Vas Zoltán közölte, hogy a NIK- hez hasonlóan megszüntetik a MÁSz deficitjét is, amelynek elsősorban az volt­ a fő oka, hogy az enyhe téli időjárás megnehezítette a termelés el­helyezését és komoly készletek halmozódtak fel. Egyszerűsítik a kereskedők textilbeszerzéseit Anélkül, hogy a pamut­textiláruk vásárlásával kap­csolatos és jelenleg érvényben levő rendelkezések hatályukat vesztenék, május 1-től kezdő­dően a kereskedők kevesebb adminisztrációval, szerezhetik majd be típus és szabad­­pamidáru szüksé­­letüket. Megszűnnek a textil­­utalványok. Ezeket a kereskedők állítot­ták ki minden vásárlásról és küldték be egyesítő jegyzék­­kíséretében a kereskedői ér­dekképviselethez, amely an­nak ellenében a vásárlásra jogosító kereskedői jegyeket kiszolgáltatta. Ezzel az intézkedéssel­ a ke­reskedelem jogos kívánságát teljesítették és sok felesleges adminisztrációtól szabadítot­ták meg az amúgy is túl sok könyvelési és egyéb nyilván­­t­­­rtási munkákkal megterhelt kiskereskedelmet. Véglegesen rendezik a Magyar Színház jogi helyzetét A fővár­osi közgyűlés elé kerül a községesítési javaslat A főváros a múlt évben engedélyt adott a Városi Szín­háznak arra, hogy a Magyar Színház épületét egy évre bérbevehess­e. Azóta a Városi Színház irányítása alatt ját­szanak a Magyar Színházban és az esetleges veszteséget, amennyiben ilyesmi lenne, a Városi Színház fedezi- A Magyar Színházat 100 estére a Nemzeti Színház rendelke­zésére bocsátotta a Városi Színház. A­ főváros vezetősége szük­ségesnek tartja, hogy a Ma­gyar Színház jogi helyzete véglegesen rendeződjék. Épp ezért a főváros legközelebbi közgyűlése elé javaslatot ter­jeszt a polgármester a Ma­gyar Színház községesítésére. Az épület a községesítéssel nem kerül a főváros tulaj­d­onába, m­int ahogy a másik községesített színház, a Bel­városi Színház is idegen tu­lajdonban van. A főváros csu­pán bért fizet a használatért. Ugyanez lesz a helyzet a Ma­gyar Színház községesítésé­­nél. A községesítés előnye­ a ja­vaslat szerint a Városi Szín­ház, a Belvárosi Színház és a Magyar Színháznak egységes vezetése, továbbá az, hogy a községesített Magyar Színház esetle­ges nyeresége vagy vesz­tesége a jövőben már nem a Városi Színházat fogja érin­teni, hanem a községi háztar­tást. G­yermek­nyarattatás 300 as turnusokban" céljára Steressintl használható állapotban levő a lífea 3mas építSeteS .,intézmény 9901" jeligére Blocknerhe­, Városház utca 10 TízibViMrtiTttTriTrB,­M,,*"*,"M,'‘l*,­***,wn,,c^',Tnri*1 HIT Egész nyáron át mindennap reggelig, iiCl/tJ Viticzky 1322 HuBaR és Béta Akácfa­ u. iá. cigányzenessza Tel.: 422-365 _ reggelig TflWC llllll!­ttlíni újpesti közp. fekvésű, 3 szobás, osszk. lakásomat budapesti 2 szobás, üssz-k. lakásra jün- 1-re. Cím a kiadóban: FFN­FR ha kell,egy nap alatt is * *■ 1 » Trikloretilénben — VI. Bajnok-a 12 Tel 127-l­f V­Lm Hitler dalok, karlendítés egy müncheni politikai­ gyűlésen-­amerikai rendőrök segédlete mellett A Palesztinai kérdés továbbra is az első helyet foglalja el f1 világsajtó hasábjain. Mellette az elmúlt 24 ór­ában a brit-amerikai vezérkari tárgyalásokról és a német kérdésről esett e legtöbb S20­ Palesztinában ma reggelre elcsendesedett ugyan a harci zaj, de a helyzet válto­zatlanul zűrzavaros. A zsidó-arab háborúskodás gyújtópontjában, Ja­f­fában és környékén néhány óra óta fegyvernyugvás uralko­dik, miután brit részről rend­kívül erélyes hangon a harc meg­szüntetésére és fegyverszüneti­­tárgyalások indítására szólítot­ták fel a szembenálló feleket. A brit katonai kormányzat a Zsidó Irodához intézett utimátu­­mában hangsúlyozza, hogy ha a zsidó kötelékek nem szüntetik be azonnal támadásukat Jaffa ellen a brit hadsereg túlnyomó erőkkel a légivég nősebb módon b­leavat­­kozik a harcokba. Megfigyelők véleménye szerint­­ brit részről mindenképpen meg akarják aka­dályozni a helyzet további rom­lását. A cél elérése érdekében re­pülőgépen, illetve szállítóhajón máris csapaterősítések indultak Palesztina felé, részben Málta szi­getéről, részben Cyprusról. Az UNO jeruzsálemi békétleli bizottsága tegnap este erélyes hangú nyilat­kozóban szólí­tt­a fel Abdulah transzjordániai királyt, hogy­­­tézkedjék t­ezrvbevett támadásának m­egindí­tásá­ul. A bizo­ttág érte­sülése szerin a transzjordániai kormány általános mozgósítást akar elrendeni és Tra­nszjordánia hadserege arra készül, hogy már a legközelebbi napokban á lépi Palesztina határait. A bizottság üzenete hangoztatja, hogy a biztonsági tanács súlyosan kl­érna minden kívülről jövő tá­madást, és azt az UNO a béke fenyegetésének minősítené. Da­maszkuszi jelen­t­és szerint transz­­jordáni­ai csapa­tok nem lépték át ugyan Palesztina ha­tárát de a transzjordániai katonákból álló és a brit hadsereg kötelékébe­n lévő arab légió máris elfogása Jerikót, Grázát és Birsabát. Washington egyre nagyobb figyelmet szentel a Palesztinai kérdésnek. Az USA Palesztinai politikájának irányí­tását tegnap John Bildring ve­­zérőrnagy, Marshall külügymi­niszter bizalmas híve vette át. Blaldring a legrövidebb időn be­lül az USA fö­lközitengeri fő­hadiszállására utazik, olyan fel­hatalmazással, amely lehetővé teszi, hogy mindenkor azonnal intézkedéseket tehessen az ame­rikai érdekek védelmére. Nemzet­közi politikai körökben nem tart­ják kizártnak, hogy az USA a bé­kéltető akció eredménytelensége esetén csapatokat küld Paleszti­nába. „ A brit-amerikai vezérkari tárgyalások híre világ­­szert nagy figyelmet keltett. Lon­donban úgy tudják, hogy a kó ország rövidesen álandó k ronai bizottságot lé­esít a közije­vedelmi politika kérdéseinek folyta­ólagos tárgyalására. Említést érdemel az az évesitéa is, amely szerint a hónap eleje óta folyó megbeszélé­sek nem állnak kapcsola­tban a nyugai unió részére adandó ka­tonai biztosítékokkal. Ami egyéb­ként a nyugati uniót­ ileti: M°r- Sha­­­ka ügyminiszter tegnap hosz­­szabb megbeszélést folytatott az ügyről Truman elnökké­. Kiszi­­várgo­t h­írek szerint"Truman két­­h­árom héten belül engedélyt kér a kongresszustól "arra, hogy az USA kormányn fegyvereket izál­­ldhasson e­s ai nyugateurópai al­lantba. Londonban komoly nehézségek közepette (a legtöbb bajt a Ruhr-vidék sorsa okozza) befejezéshez közeledik a Nyugat-Németország kérdéséről folyó brit-amerikai-franc­ia-br­e­­lux értekezlet. Londoni MTI-je-­lentés szerint nincs kizárva, hogy a hathatalmi tanácskozások ered­­ményekép alkotmányozó nemzet­gyűlést létesítenek Nyugat-Né­­metországban. Clay tábornok, amerikai katonai kormányzó teg­nap kijelentette: Rendkívül fon­tos, hogy amilyen gyorsan csak lehet, olyan német kormányt állítsunk fel, amelynek hatásköre Németország legnagyobb részére kiterjed."1. Berlin városi tanácsa tegnapi ülésén határozati javaslatot fo­gadott el, amely egész Német­­országra­­szóló nemzetgyűlés vá­lasztását sürgeti és az övezetek közötti határok megszüntetését, valamint a békeszerződés mi­előbbi megkötését követeli. A német kérdéskomplexushoz tar­tozik az a jelentés is, amely sze­rint Münchenben — amerikai rendőri megfigyelők jelenlétében — politikai gyűlés zajlott le, amelyen egykori náci tengerész­­tisztek nagy karlendítések kö­zepette Hitler-dalokat énekeltek. Világ­híradó mmmmmmm­ hw­­ wjhiu A­­Biztonsági Tanács tegnap újabb öt órát tárgyalt a cseh­szlovákiai fordulattal kapcsolt­os chilei panasz­ ügyében. A szovjet delegátus vétót emelt az ellen a javaslat ellen, hogy háromtagú albizottságot küldjenek ki a kér­dés beható tanulmányozására Tegnap egy amerikai csatahajó, két cirkáló és két romboló érke­zett ;a baráti látogatásra* a nor­­végiai Bergen kikötőjébe. A jövő héten egy másik amerikai hadi­tengerészeti kötelék Kopenhágába látogat el. Az USA képviselőháza elé tör­vényjavaslatot terjesztettek a kommunista párttagok kö­tlező bejelenéséről. A javaslat laza fo­galmazása lehetővé teszi, hogy az USA-ba­n letart égi ássák , és elíté­ltessék a kommunista és szakszerv­vezet­i vezetőket réeszeseküvés és zendülés­ vádjával. "E­gy- A Magyar-Szovjet Polgári Légiforgalmi Rt. értesíti az utazóközönséget, ahogy május 1-től a belföldi repülőjegyek évét 20-25% kal ÉHÉ­MASZOVLET utazási iroda, V., Dorottya­ utca 7. Telefon: 180-990, 187-526 1948 május 15 A minisztertanács határozata a köztisztviselők összeférhetetlenségéről A minisztertanács 19/1948. szá­mú határozatát közli a hivatalos lap, a közszolgálati alkalmazot­tak összeférhetetlenségével kap­csolatos egyes kérdésekről. A ha­tározat szerint a közszolgálati al­ka­mazott nem fogadhat el aján­dékot, vagy bármilyen egyéb ellenérték nélküli anyagi jutta­tást olyan személytől, akinek hi­vatali időben eljár, avagy olyan személytől, aki az alkalmazott által intézett ügyben közvetve, vagy közvetlenül érdekelve van. Nem vásárolhat a rendes fo­gyasztói árnál alacsonyabb áron olyan termelőtől, vagy kereske­dőtől, akinek ügyében eljár. A Pesti Izraelita Hitközség Választási Bizottsága HIRDETMÉNY Közhírré tesszük, hogy 300 hitközségi képviselőtestületi rendes ítésy megválasztása végett a VÁLASZTÁST 1948. évi május hó 23. napjának (vasárnap) délelőtt 8 órájára kitűztük. A képviselőtestületi tagságra a jelölések (ajánlási ív és a jelöltek lajtszáma) 1948. évi május hó 12. napjának délután 6 órájáig nyújthatók be a választási bizottság hivatalos he­lyiségében (Budapest, VII., Síp­ utca 12. I. em. 16.) Szavazni a szavazókörzetekben lehet. Minden szavazó csak azon szavazókörzet előtt gyakorolhatja szavazati jogát, amely a választói névjegyzékbe felvett lakcíme szerint ille­tékes. A választók szavazókörzetét a hitközségi főtemplo­mok, körzeti templomok és a hitközség székházának bejára­tánál kifüggesztett hirdetmények tüntetik fel. A szavazókörzetek a következők: 3. VII. Síp-utca 12. 6. VIIT. Nagyfuvaros u. 4. 2. V. Csáky-utca 3.­­1. XIX. Páva-utca 39. 3. VII. Erzsébet-kör 6t. öt. 7. XIII. Dózsa György-út 55. 4. VII. Bethlen Gábor-tér 2. Budapest, 1948 áprilisában. A Pesti Izraelita ITífk­ázsír­ Választási B­zogsága.

Next