Világ, 1948. június (898-922. szám)

1948-06-09 / 905. szám

IT 1948 június $ Megállt a munka a Regent-romokn az esőzés miatt Ma újabb négy csontvázra bukkantak Az esőzés miatt a Regent-ház romjainak bontását, ma bizonyta­lan időre felfüggesztették. A csú­szós talajon ugyanis veszélyes dolgozni. A tűzszerészek munkája is kockázatos. Ma egyébként újabb csontvázak kerültek elő, a házfelügyelő lá­nyának, Szabó Magdának csont­váza. A szerencsétlen leány földi maradványai mellett aranykeretes szemüvegét is megtalálták a mun­kások. Közvetlenül a munka be­fejezése előtt az óvóhely előteré­nél egymás mellett fekvő két ko­ponyára bukkantak Valószínűleg a felügyelő és feleségének földi maradványai. Találtak egy félig ép holttestet is, csizmában és uniformisának foszlányaiban. Katona volt. Ta­tott szájjal feküdt. Szájmozdu­­la­ta olyan, mintha valaki léleg­zet után kapkod­ott, ahol nincs levegő vagy irtózatosan érdit se­gítségért. A tegnap talált 8 méter­ mázsás piáncélszekrényt a szakmunkások felfeszítették. Semmi­t sem talál­tak benne, csupán egy mási­k kis páncél­kazettát, amely szintén üres volt. Miként azt a Világ már megírta az értékeket a Pesti Ma­gyar Kereskedelmi Bank ideje­korán elszállította szénáiért fiók­jába. Az óvóhelyet feltáró munkások nagy rendszeretettel csaknem minden talált csontvázat külön kis csomóba gyűjtenek össze. Ma 13 ilyen kis csontvázdombocskát számoltunk össze. Mindegyik koponya mellett ott vannak a lábszárcsontok, amelyeken sok esetben ott az épen maradt bakancs is, amely a látványt még szörnyűbbé teszi, öt láda is tele van csontvázakkal. Aki sértetlenül menekült a halálházf­ől Dr. Nánássy Barna drámai beszámolója A Regent-ház romjainak feltá­rásával kapcsolatban sok szó esett a Mártírok’ú­ja 43-as számú házról, mely a palota szomszédsá­gában állt és amely szintén rom­má lett! Az óvóhelyről egy csa­lád saját lábán, idegen segítség nélkül sértetlenül menekült meg. Dr. Nánássy Barna meséli: . — Mikor a nagy robbanás be­következett a Regens-házban, le­írhatatlan jelenetek játszódtak le az óvóhelyen. Az emberek őrjöng­tek, ruhájukat tépték le maguk­ról. Az egyik rés felől beáramló hideg levegőt megéreztem, oda­sodródtam és kimásztam a nyílá­son Kihúztam feleségemet, egy­éves kisfiámat, majd egy debre­ceni egyetemi tanár feleségét, é® ennek háztartási alkalmazottját is. Az én,­családom teljesen sér­tetlen vollt. Átszaladtam a 41. sz. házba és kiabáltam: — Törjék át a 43-ba vezető át­járót. — Mit ordít itt? — méltatlanko­dott a lógó-parancsnok.­­ Ott nem is tudt­k a tragédiá­ról. Hamarosan sikerült áttörni, a vészaát­járót és 20—25 eszméletlen vagy őrjöngő embert tudtunk ki­­sza­badíthatni. — Azóta minden perc ajándék az életemből — fejezte be elbeszé­lését Dr. Nánássy Barnna Picasso-képe is a vitézutcai romok alatt A vitéziutcai romok el­takarí­tása gy°rs ütemben folyik. A romf­ala­nt a munkálatokat ve­zető felügyelőnél kedden reggel jelentkezett Fováki Elemér győri lakos és elmondotta, hogy a vi­­tézu­cai robbanásnál hét hozzá­tartozója, Réti László és egész családja ot­t lelte halálát a ro­mok között. Fonaki Elemér bejelentette ez­után, hogy Rétieknek több olyan Picasso képük volt, amelyek a világhírű festőművész első termé­séből va­­k. Arra kérte a romtap­tramtási munkálatokat vezető fel­ügyelőt, hogy ha a képek elő­kerülnek, erről küldjenek értesí­tést neki. Az érdekes bejelentés nyomán most már többen azt is tudni vélik, hogy a Regent-ház óvóhe­lyén szintén őriztek egy Picasso képet, ami, — ha igaz — minden­esetre különös véleten. Életmentő felszereléseket rendelt a Beszkárt A főváros közlekedési szak­bizottsága ülést tartott, ame­lyen Málnai György, a Beszkárt vezérigazgatója bejelentette, hogy a Beszkárt 250 autóbuszt rendelt meg, ebből már 36-ot leszállítot­tak. 70 új villamoskocsit és 12 HÉV pótkocsit is rendeltek. A Beszkárt saját műhelyeiben pe­dig 40­-45 romos kocsit állít helyre. Megrendelték a már ré­gebben sürgetett életmentő fel­szereléseket. A balesetek száma csökkent, a közlekedés biztonsá­gosabb és jobb lett. A rendőrség képviselője kisebb változtatásokat kért az autóbuszok útvonalában. Haypál Béla (PDP) kifogásolta, hogy a Várba közlekedő 16-os autóbuszok ritkán járnak. Java­solta, hogy a Széll Kálmán­ térről induló autóbuszok a Váron ke­resztül a Hunyadi János­ úton, a Clark Ádám­ térig közlekedjenek, hogy a közönség átszállhasson a 2-esre és 8-asra. Javasolták az autóbuszok menetidejének egy órával való meghoszabbítását. Mozik műsora ADMIHAL: örök visszatérés. ‘/,5, Ml­ .149. ADY: És megfordul a szél. 4, • '/«, MI ALKOTÁS: Dover fehér sziklái. ’/s8, Vic, '/«7, 'la. ÁTRIUM: Boszorkánykonyha. 4, V«7, '/i9. BEL­VÁROSI: Az örvény sodrában. */«4, 8. hív órakor. BETHLEN: Fél­világi szűz. 4, 6. 8 BODOORAF: Kor­zikai testvérek. 4, 6, 8, v. ü. 2. BUDAI VIGADÓ: Új lépés Kairó felé. */­5. VtT, Vi®, vasárnap és ünnepnap VaS. CAPITOL: M Alibi. 4. ViT, 1 *9. ▼. v. 2 CITY: Boszorkánykonyha. M.4, 8, sz v. *42. CORSO: Férjek és asszonyok. 4. 6. 8. CORVIN: Finom kis lakat'. 4. 6. 8. DAMJANICH: Lát­hatatlan hadsereg. *44. ‘/ifi. */»8 órakor. DÉCSI: Finom k­s lakás. 5, 7, 9, v. II 8. ELIT: Fél világi szűz. 1A5. */*7. %9. FORTUNA: Fény és árnyék. 11.1,3,5,7*9. FÓRUM: Boszorkánykonyha. »/*5. *1*7, 9- HUNNIA: Nar ry derby. VIS. VIz. ^9 órakor. IPOLY: Szépség diadala. Moszkva, a Szovjetunió fővárosa, ‘/tő, */*7, 9. JÓZSEF ATTILA: Férfi­szenvedély. 4. ti. 8 órakor, v. és vi. 2. KAMARA: Finom kis lakás. 4. Ml, t/19. KOSSUTH: A V­rónszárít­ tengerészek. Hó. %7, 9. v. Ha. KÖRÚTI HÍRADÓ. Magyar Filmhíradó Nemzetközi sport-­íiadó. Francia híradó. Mafirt világ­híradó. Az évszakok (francia kultír­­film). Békaborbély beretvál (amerikai rajzos trükkf­lm). Igazak afrikai halász­­élet (francia filmriport). Folyt, egy­órás előadások reggel 9-től 11-ig­ KRISZTINA: Chaplin cirkusza. Mi, VI6, ‘/jé, v. fi. V*2. LEOYD: Finom kis lakás. */15, %]. 9. MAR31: A madonna titka. Vtö. *­47 9. GLYMPIA: A szent és az utcalány. 2, 4. 6. 8. GMNIA: Férjek és asszonyok. 4. Ml, M9. OTT­HON:­­ Gyilkos dallam. Vt 4.. btfi, */18. v. ü. Vtf. PALACE: Cisco gyö*. 11, 1. 3. 5. 7. 9. PATRIA: A madonna titka. 4, 1,47. ’/sö. PETŐFI: Nagy harc. Dzsungel bestiái. Vt4. Vti, V*8. PHÖNIX: Rio Rita. 11, 1. 3. 5, 7. 9. RÁDAY: A cigány. ^5. VtT, Vs9, v. ü. 113 órakor. ROEY: Egyetemi éveim. 11, 1. 3. 5. 7 és 9 órakor. ROYAL APOLLÓ: Boszorkánykonyha. 4, 1/17. 9. sz­­. v. 2. SAVGY: A test ördöge. 4. %7. Vffl. SCALA Férjek és asszonyok. Vt5.­ %7. 9. STÚDIÓ: Ti­mur és bandája 2. 4,­ %7. Vi4. SZA­BADSÁG: A test ördöge. V*5. 9. TINÓDI: A­ntildonna titka. 5. 7. 9. TURÁN: Félvilág­ szűz, 3, 5, 7, 9. UGOCSA- Lon­doni éjszakák. Vi4, Mn. 8 URáNJA: Emberek között 4. 7. 8. VÁROSI: Stan és Pan a régi mém gyöngyei. He, H7, J/19 VESTA: Dalol a vadnyugat 10. 12, 2, 4, 6, 8. ­nsi3s RÁDIÓ Kedd: BUDAPEST I. 14.7# Hoar Tan ez a StoTjcUnióban. Lévai Béla összeol­­­tása 14.30 Ifjúsági énekkarok 15.00 Háts­ólakon­a 15.58 Műsorismer­etes 16.00 Római katona egy napja Aquincumban. Dr. Szilágyi János egy. m. tanár be­szélgetése a rádió munkatársaival 16 20 Könnyű dallamok. Közreműködik Sinkó János (harmonika­), Boda Rudolf (tuba) és Turán László (zongora) 17.00 Hírek 17.10 Hadifogoly Híradó 17.15 Szít küldi szívnek szívesen 18.15 Halász Gá­bor emlékezete. Keresztury Dezső elő­adása 18.45 Vil­ághíradó 19.00 Közvetítés az Operaházból. Mozart: Varázsfuvola. Vezényel Klemperer Ottó. Szereposztás: Sa­rastro: Székely Mihály. Tamino: Rös­­ler Endre. Az éj királynője: Mátyás Mária. Pamina: Osváth Júlia. Első, má­sodik és harmadik hölgy: Szecsődy Irén, Burányi Éva, Németh Anna, öreg pap: Jámbor László. Első, második pap: Somogyviry Lajos és Galsav Ervin. Papagena: dr. Mindszenti Ödön. Papa­­géna: Raskó Magda, Monostatos. szere­pben : Fekete Pál. Első, második, har­­madik mentő: Gencsy Sári, Kotay Va­léria és Jitrenák Ida. Első, második őr­álló: Köles Zoltán, Tóth Lajos. Első, második, harmadik rabszolga: Rózsa Nándo­r, Környei Szilárd és Dárday Andor. Az I. felvonás után kb. 20.10 Hírek magyarul és oroszul. Előadás után kb. 21.55 Hírek. Sporthírek­­­22.25 Hanglemezek 23.15.Orosz zenekari mű­vek: 1. Rimszkij-Korzakoff: Spanyol rapriec­o (NBC Szimfonikusok zene­kara, vezényel Frank Blach). 2. Sosztakovics: I. Szimfónia (NBC Szim­fonikusok zenekara, vezényel Tosca­­nini). Hanglemezek 24.09 Hírek. BUDAPEST II. 17.90 Jazz 19.00 Vidám hanglemezek 1968 A Budapest Sz­öv. Vízműves Énekkara énekel 11-36 Hang­­lemezreTsz 20.90 Hangos Híradó 20.30 A Rádió Szabadegyeteme 21.09 Hírek 21.15 A lipcsei per hőse. Georgi Dimitrov: Kiss Tamás előadása 21.30 Tánczene 22.­5 Kamarazene. 1. Bach: Q-dúr szo­náta. (Ars Archivitvs. együttes). 2. Bar­tók: V. Vonósnégyes (Hungárián quartett). Hanglemezek. Szerda: BUDAPEST I. 7.­ Reggeli zene 8.Új .lóegészség negyedórája 0.15 Zene­kari muzsika: 1. Bándél: Alcinn: Bal­let­­zene (vezényel K­leiber). 2. Blour: Vénune és A donié* (Londoni új vonós­­együttes, vezényel Maurice Miles). 8. Schubert: V. B-dúr Szimfónia. Hang­lemezek 9.59 A Házi­ együttes 9.55 Ár. Áttelepítési Korm­ánybiztosság közlemé­nyei 10.63 Hírek 12.16 Hírek 12.15 Hanglemezek 13-11. Kiknek jó üzlet a háború. Előadás 13.15 Cigányz­ene 14.00 Hírek 14.10 Az ember m­ai gondjai. Buda Lá­szló előadás* 14.30 Tissay Magda és Laczkó Mária énekel. Zongorán kitér Hajdú István. Az összekötőszöve­­get írta Kisz­ely Gyula 15.00 Rádió­­iskola 15.55 Műsor ismertetés 1600 »Tündérálom«. Osváth Gedeon játéka Petőfi első szerelméről. Rendező Kon­koly Miklós. s­zerep­lők: Pe­tro T­ie« Sán­dor, Ká­lly Ferenc. Caneringné. papi Özvegy: Fonay Márta, a leánya: Gáborjáni Klára, Korén, a professzor úr: Horváth Jenő. Podmaniczky fel­­h­ggező: Bárdy Györ­gy, stb. 11.30 Ta­kács Gitta és Solt­­y György tanszóno­kát énekel. Zongorán kieér Somló Sán­­dor 17.09 Hírek 17.19 Hadifogoly Híradó 17.15 Vöröeskereszt könl. 17.40 A Szak­­szervezeti Tanács műsora 18.00 »Szovjet írók antomémiája“­. Szemel Tények Alexe) Tolsztoj »Golgo’ha« cimő regényéből. OsszMM'ftfk­t.a Kovács Endre 18.30 A Rádiózene^ar .látnok. réz.ényvei Polgár Tibor. Közremű­ködi­k Garai György (hetede). Goldroszk-es­t. l. Sízkantmla — nyitány. 2. Hegedűverseny (Garay) 19.3­0 A Falu Hangja 20.00 Hírek Sporthirek 20.28 Hir­ fc oroszul 20.30 Heti szemle. Szerkeszti Gyöngyösi Kándor Sfl.55 A Tánc- és Kórusművé­­szet’ Kollégium mísson* ?1 55 Magyar nóták 21.45 Időszerű kérdések. Kassai Géza előadása 22.03 Hírek .22.25 Vörös­­kereszt 22.30 Hangos Heti Sporthiradó ét 40 Szórakoztató zene 23.15 A francia ft*zenéit!.a* költészet* és zenéié. Össze­­állít­ot­ta Somogyi Pál 24-W Hírek. BUDAPEST II. 17.00 Tánczene 18.00 Hanglemezek 18 30 Hangos Híradó 19.00 A Falu Hangja 10.50 Golym­othy Lajos zongorázik. Utassy Margit énekel 20.00 Sulyok - Im­re orgona-1 M 30 A Rádió Szabiidegyeteme 2100 Hírek 21.15 Szív küldi szívnek Szivecen 22.15 Zenekari művek: 1. Beethoven: Egmont nyitány (Londou­i Szimfonikus zenekar, vezényel Basil Cameron). 2. Siboly?. . .. Szim­fónia 1.BBC Sz­imfónik­us zeneka­r, vezé­nyel Malcelm Sargent). Hanglemezek. SZÍNHÁZAK MŰSORA: OPERA Jeor herceg 6). NEMZETI: Tanner John házassága (7 órakor.) NEM­ZETI KAMARA: Méla Tempefői (Vas). VÍG: Warrenné meaterseite (Nemzeti Szinház rende­rjátéka (7). PESTI: Nincs előadás. BJULVAKOSI: Vitézek és hősök III#­. MAGYAR: Hazudik a nő Oá!.­. . llíiVS-1Z: Mélyek a svuk­erek (!/s9 órakor). ?JA3zíCH: Cseresznyéskert (’/sS). MEDGYASZAY: Váltott lovastga! Cás). FŐVÁROSI OPERETT: Jen és a kisöcsén( LM8) PÓDIUM: Bátor Grip .Tihamér és a ka­­barémalsor (P/s9). KAMARA VARIETÉ: Bolond liliom (?! KIS SZÍNHÁZ: Alice, ülj­ a kandallóhoz P/s9). FŐVÁ­­ROS­ NAGYCIRKUSZ: Júniusi műsor (4. fok). z-vr- ovr---a.a::ua— VILÁG A polgári demokrácia lepja Felelős szerkesztő: BÁLINT IMRE Szerkesztő: KŐSZEGI IMRE DR. A kiadásért felel: SUPKA GÉZA DR. főszerkesztő Szerkesztősés ée kiadóhivatal: VII., RAKOCZI-ÜT­M Telefon: 222 439* Az Athenanum Irodalmi és Nyomdai Részvénytársulat nyomása Budtpeet Mih$a­ntj&* 4—e Felelés: Gorszky Tivadar igazgató Mindenféle Szőnyeget Télikabátok horribilis áron vész FREUND, 137-815,135-812 Legtöbbet fizetek férfiruháért Lebtersdorfer, Kisdiófa­­nten­u­r (Király-u­. sarok' 15 T., 221-674 Legtöbbet fizetek férfiruháitólg saját lilletem részére Morgornstern és Zsirav. Szfiev,Ti 221-101 Férfiruha Kereskedő ruhákért HÁZHOZ JÖN NAGY ARAT FIZET T.: 327-110 KIRÁLY­ UTCA 34. UDVARBAN FSZT 4. Használt férfiruháért bárkinél magasabb Gix­­szecet fizet Tóth a Bel­városban. Bp. IV., Egyetem­­ u. 2- T: 186-7SS Sok pénzt fITAt férfiruhákért, cipő­­kért, fehérneműkért IXTrIV: 138-980 Kívánatra házhol lövök. Ezüst evőeszköz készlet. 12 szem. áj. 90 db rendkívül olcsón Vitrág. Cálvin-tér. Gllói-út­jarók. V­oiz-Elad-C. Általá­nos és különleges gépek javítóműhelye! Vágó és Pfaff műszerészek. Kormos FALAK tapéták tisztítása Tömö-u. 16 Hungária Saját PI ÉRDEKÉBEN § el ne mulassza meg- H tekinteni vásári fi kirakatainkat. ^ SZ&53YSOSEK fi takarók, legjobb minő­­­ségek. K legolcsóbban |J Schillinger Béla | Budapest. Teréz*krt. 15 H AlapPva: 1906. íj 2 drb Rolleiflex (adapterrel) v. Rolleb­ord fényképezőgépet keresek. Nádor-utca S8. Fotior.­­ A garázsb­^n. mini lakás átadó mielőbb. »Országháznál« jeligére Teuzerhez, Szervita-tér 8. V/C­EX külföldinek. Gellérthegy alján, bírtorozva, gyö­nyörű kerrel, garagéval, központi fűtéssel kiadó. Érti. Rapidná). Ferenciek tere 3." Követség részére önálló villabérletet keresek, lehetőleg hű­tő ural. Szamosi, Szí- ,­lágyi Erzsébet-fasor 9 Tel.: 161-868. 469-512. Kettőszoba hallos modern villa’­akásá le­­etőleg Budán, teljes berendezéssel vennék. sAzonnali beköltözéssel jel., kiadóba: 4 szobás össz-komf., jó beosztásé erk., utcai lakás Körtérnél teljesen rendben, azonnal áradó. Dr. Bárdosné, N­á­dor-u. 21. 10—‘/11-ig. S3CLLON­ átlátszó, ma:■■ eső,lódenkaház FARAGÓ, V., Gr. Teleki Pál-u. 2. Belvárosban üzlethelyiségek építési hozzájárulással a volt Vadászkürt Málló helyén kiadók. Türr István­ utca 5. Autón­motoron H veszély nélkül jár, H ha motorszemüvege j­etköd" ! Kapható minden I jobb szaküzletben. Öröklakás Szent István­­körútnál 1 szoba hallos, Ör­­móds­zeti szobával, közpf., beköl­töz­hető, eladó. Malk­­ovszky, fasornál 2 szoba hallos, első­­emeleti, luxus kivitel­ben, teljesen rendben, azonnal beköltözhető. Szamosi, Szilágyi Erzsébet-fakör 9. Tel­: *­161-558, 469-M2. APRÓHIRDETÉSEK KÁRPITOS házakhoz házonkivül ajánlkozik. V­á­r a d­r. Király­ utca harmtnikottó Udvarban ELADJA Ica és Hecsi ren­dk­ívül olcsó áron a belvárosi divatszalonok modelldarabjait. IV., Váci-utca usz. 11. em- Modellkiárusítási Divat­ház Telefon: 8PO-OIG_____ LEGK­ÜLÖ­NLEG­ESEBB vászon-, karton- és s­trandruha T­odelle k, kö­penyek, kulikáb­ok dús választókban. »Exchisiv« Váci-utca il»'h. félemelet. BERMALASHA. használt jó órákat, olcsón garan­ciával Rétainál. Teréz­körút 20 (udvarban).___ KERESEK megvételre keveset hasaná.]* férfi­öltönyt, télikabátot vagy bundát. Telefoni 222-546. MATTEINE CIANCZÓ, Királyaukra 16. 227-426.___ N EG­Y SZOBÁS öröklakás Széll Kálmán térnél autó­busz, villam­os mellek azonnal beköltözhető sür­gősen, olcsón e adó. Tel. hétkínűlap: 184-7­35.­­ FIATAL lányok üdü­lteté­se Balatonföld­váron! Tele­fon: 424*920. Pedagógai felülj.vezet., sportok! _ SÜRGŐSEN átjutó, há­­romszobán!, régibérü, össz­komfortos, • tökéletes be­osztású lak­ás, Erzsébet körútnál. érdeklődés N­é­gr Lézár,h­u­s­zo­n­h­á­r­o­m - három­százhetvonöt. JÓ HÁZIKOCST kapható, VI., Vasvári Pál­ u. 11. n. f­._________________ PERZSASZŐNYEG, m­ű­­­vé­sziés javítása­. házi rá. is vállajont. Steinerné,­­f.,­ Barázda-u. 4 INGATLAN üzletforgakai közvetetthez szakember munkatársat keresek. Ta­kács. Prohászka Ottokár­ig nyo­m. FERHÁZAK nagy válasz­­tékban, olcsón. Takács­nál- Prohászka Ottokár-u. ilyo’e. ALKALMI burdák vé­tele, eladása! I’s bundák előnyös­ feltételekkel. Szemere s»ücs, E­rzsé­­bet-körút huszonhat. Má­з. ödik emeleten. PERZSASZŐNYEGET, torontáliszőnyeget terme­lőtől vásároljon ! Szőnye­gek tisztítását, művészi javítását vállaljuk. Bé­­késszentandrási Háziipari Szövetkezet Bpest. Fe­­renciek­ tere 8. udvarban. 361-671. HASKÓ MÉRNÖK CIA­­NOZ. 222-223. Erzsébet körút 16.­­ • _________ KÁRPITOZOTT BÚTOR­TISZTÍTÁS Tempó, V., József Attila­ utca tíz. Telefon: 332-390._______ MINDENFAJTA szőnye­get aagas árban veszek. Vogel László, Akácfa­ u. tizenhárom. Tel.: "422-128. LAKÁSOK, kisebb-na­­gyobbak, nagy­ válaszatok­­ban, t­akác­s, Prohászka Ottokár-u. nyolc. • VOROSILOV-ÚTON (volt Stefánia) pazar villában, ’Hároms­zobás hallos, "közp. fírtéses, modern, szabad, rendelkezésű erkélyes, be­költözhető öröklakás el­adó. Megbízott: Katona, Szt. István krt. 15. Tel.: 120­ 001. _______________, KIELBOTTEST és egy­­százhusz­­an ötös Königmo­­tor eladó, érdeklődni 521-494._________________ SZONDI­ UTCA 37/c.’ két­szobás, komfortos l­aká­s, ép. hozzájáru­lássa,f­elad­t. FIGYELEM! Bundákban is hosszú a divat. Most szabassa át bundá­iát, fi­zetési kedvezménnyel, Lovasi szűcsnél. Dohány­u. 1. Tel.: 421-2ftft._____ NÁD­AZOTT cseresznye berendezés. Holland férfi­­sz­oba, ritkaszép barokk­, szoba. Lingel fotólok, íróasztallal, alkalmi árus eladók. IV., Palmady Győző három. 1. Halápi.1 Szeri? ) SztRxéciós érőt fizetek férfiruhákért 5 K­EGBB 7 oróz­&&r*at 7. t*vs*za T. 421 -080 N­ soros snifti frakk kölcsönzés. Hasz­nált ruha vétel, eladás. W I L D, Kazár­ utca 2- Telefon: 226-963. Bundát Télikabátot magas áro­n veszek. RÓTH, Akácfa­utca 6. Telefon: 421-290. Hívjon ! Jöjjön ! Legmagasabb áron ve­szek: Férfiruhát, fehér­neműt, ebédlő-, össze­­kötőszőnyeget, koncert­zongorát, pianinót, füg­gönyt, perzsa kabátot, ezüstöt, porce­lánt — zálog­cédulán lévő tárgyakat — vidékröl is Garsil- Majorosi, Eszterházy­ utca tizenhét. Tel.: 135-077. Nézze meg... csak aztán legyen! Komb. szobák: idrb ÁMOR 2570 VÉNUS 2760­­^L JUPITER 3810 STAR 2-részes siekr.-el 4335-'ft ^(g*& ' Hálószobák |\® i Diófilm­. 1980 fazon 2808 g­ól I keményfa | Nagy választók | J / olcsó árak. A-4 b 3 Konyhák. || j CSEMPE Porta Sieve'keret, V.: József Attilán, t. Tel.: 586-147. Ne várjon az utolsó percig f-W ne mutasszs el * MARS V» kocsik megtekintését, mert -.jó kocsi vásárlásához idő kelti ^ L a y Mars gyermekkocsi üzem is,jS \ (V-s-r Liliom-u. 8. (Boráros-tér­' 46/\ néM Mintaraktár VI., And-1 V­rácsy-út 96. (Párisival szemben) Gyermekágy, gyermekszék, játék,kocsi, tricikli, roller, kisautó. A vásáron 1. A- csarnok, 24. sz. fülke-

Next