Világ, 1949. június (1198-1221. szám)
1949-06-15 / 1209. szám
6 1949 június 15 Balf 22 vérengző keretlegénye a népbíróság előtt A Világ tegnapi számában a férfi és hidegségi vérengzései egyik életben maradt tagja beszámolt az ott történt borzalmakról és a nyilas őrök kegyetlenkedéseiről. A 22 vádlottas bűnügy tárgyalását ma reggel kezdte meg a népbíróság Jónás-tanácsa. A tárgyalás jegyei néhány nappal ezelőtt elfogytak, a közönség nagyrésze kiszorult a folyosókra. Fél kilenckor fegyveres fogházőrök vezették fel a 22 vádlottat. Jónás tanácselnök megnyitotta a tárgyalást. A vádlottak számbavétele után az egyik védő indítványozta, tartsák meg a helyszínen a tárgyalást, tekintettel arra, hogy a súlyos gyilkosságokkal vádolt nyilasok magatartásáról a környék lakossága tudna kimerítőn és részletesen beszámolni. A személyi adatok felvétele után felolvasták a vádiratot, amely borzalmas, részleteikben tárja fel a balfi megsemmisítő táborban lejátszódott rémségeket. Módos Kálmán kihallgatásánál szokatlan izgalom uralkodik a teremben. A nyilas tömeggyilkos bevallotta, hogy három szökött munkaszolgálatost kivégzett. Később két beteg nőt korbáccsal véresre vert. — Mért volt szükség arra, hogy korbáccsal üsse a beteg nőket? — Azért, hogy bebizonyítsam a nyilaspárt iránti hűségemet! A tárgyalás tart. Több?termeléssel a Szakszervezeti Viiágli©ngresszus sikeréért A Szakszervezeti Világszövetség második kongresszusának sikeréhez a magyar dolgozók a termelésben végzett jó munkájukkal járulnak hozzá. Az üzemekben lázas verseny indult, melyikük ünnepli nagyobb munkafelajánlással, jobb munkával a kongresszust. A csepeli WM-gyár 3.769.747 forint értékkel termel többet a kongresszus idejére az előirányzottnál. A Ganz-hajógyár egymillió, a Kábelgyár 350.000, a Magyar Acél 130.000 forint értékkel termel többet, a béke magyar frontszakaszának erősítéséért. úi RENDELETEK A Magyar Közlöny keddi (123— 124.) számában az alábbi rendeleteket közli. A közjegyzői (közjegyzőhelyettesi) állásoknak állami közszolgálati állásokká átszervezéséről. (Kormányrendelet.) A győri és székesfehérvári mezőgazdasági vegykísérleti állomás működési területének megállapításáról. — Az ország egyes területein a baromfipestis ellen kötelező védőoltásról. — Az 1949/50. évi vadászati idényre szóló baleseti szavatossági biztosítás legkisebb összegének megállapításáról. (Földmivelésügyi miniszter.) A népiskolába és az általános iskolába az 1949/50. iskolai évre szóló beiratások idejének megállapításáról. (Vallás- és közoktatásügyi miniszter.) Mozik műsora BEMUTATÓ FILMSZÍNHÁZAK ADRIA (Pestszentlőrinc): Kincs nyomában. Dalok ünnepe. Vzö, V*8, v. 1,4. ALFA: Kincs nyomában. Dalok ünnepe. 6, 8, v. ü. 4. ATRIUM: Mexikó rózsája. ‡/:5, Œ/:7,1,9. CORSO: A hóhér halála. 4, 6, 8. CORVIN: Kincs nyomában. ‡/:5, V, \-19. BÉCSI: Mexikó rózsája. ’,25. 1/17, 8/19. FÓRUM: Mexikó rózsája. '1,5, Vaz. l';9. KORZÓ (Újpest): Kincs nyomában. Dalok ünnepe. 6, 8. v. a. 4. KÖRÚTI HÍRADÓ: Magyar filmhíradó. önző kakuk (új színes rajzfilm). Lavina (művészi angol kulturfilm). Szovjet filmhíradó. Gazda szeme hizlalja a jószágot (művészi magyar ismeretterjesztő dokumentfilm). Nemzetközi boxmérkőzés (izgalmas szovjet sportfilm). Folyt. egyórás előadások reggel 9-tol este ll-re LLOYD: A hóhér halála. '/15, 7.7 ,5 7.9 OMNIA: Janika. 5 3,5. W. VI9. ROYAL APOLLÓ: A hóhér halála. 5 7. 9. ROYAL (Kispest): Kincs nyomában. Dalok ünnepe. %7. ,/9- V-ik /s5. SCALA: Kincs nyomában. Dalok ünnepe. 5, 7. 9. TÁNCSICS (Csepel): A hóhér halála. 6. 8, V. ü. 4-kor II. TÁTRA (Pesterzsébet): A hóhér halála. V.7. ’3*9. V. ü. V.5. URÁNIA: Kincs nyomában. 4. 6. 8. MÁSODHETES FILMSZÍNHÁZAK ADMIRAL: Megperzselt szárnyak. 145 ’37. ’39. ADY: Acélszivek. 1 687 ALKOTÁS: Két férfi aszszonya. '1,5. 1/=7. '/1? órakor. BELVÁROSI: Fehér homály. Jobberem- 4, 6. 8. Balterem: csak csatírásig 5. 7. BETHLEN: Fehér homály. ’35. '1,7. ’39. BODOGRÁF: Forró mezők. A 4, 6. 8. CAPITOL: Bűvös vonó. 11. 1. 3, 5, 7, 9. CITY: Bűvös vonó. 4, 6, 8. DAMJANICH: A szerelem vádol. V.4, ’36,138. ELIT: Dzsungel könyve. ’/15. ’37.1,9. FORTUNA: Mindenki szeretője. 5, 7, 9. HOMEROS: Stan és Pan az idegenlégióban. 5, 7, 9, utolsó előadás a kertben. IPOLY: Csárdáskirálynő. 4, 6, 8. KAMARA: Stan és Pan az Idegenlégióban.5, '1,7. ’39. KOSSUTH: Acélszívek. '1,5, '1,7. ’39. KRISZTINA: Bűnös vagy áldozat? 4, 6, 8. KULTUR: Csak a papa meg ne tudja. 5, 7, 9, utolsó előadás a kertben. OLYMPIA: Győzhetetlen brigád. '1,5, '1,7, '1,9. OTTHON: Idegen kikötő. ’34, ’36, '38. PALACE: Bűvös vonó. 11, 1, 3, 5, 7, 9. PARTIZÁN: Ki lesz a párom? ’35, '1,7, '1,9. PÁTRIA: Forró mezők. ’35, '1,7, ’39. PETŐFI: Saint Jeanni szerelmesek. 4,6,8. PHÖNIX: Forró mezők. 11, 1,3, 5, 7, 9. RÁDAY: Idegen kikötő. 4, 6, 8. ROXY: Bűnös vagy. ’311, ’31, '113, ’35, ’37, ·39. SAVOY: Nyugtalan szív. '35, '37, ’39. STÚDIÓ: Dzsungel könyve. 4, 6, 8. SZABADSÁG: Varázskristály. *35, ·37, ·39. TÁTRA: Táncosnő. 4, 6, 8. TERV: És felkel a nap. %5 ‹37, '39. TINÓDI: Varázskristály. ‡35, ·37, ·39. UGOCSA: Bűnös vagy áldozat? ‹34, ·36. ·38. SZÍNHÁZAK MŰSORA: opera (Andrássy-út 22): Sába királynője (7). NEMZETI SZÍNHÁZ (Rákóczi-út 33— 35. sz.): Ahogy tetszik (7 ).) MADÁCH (Madách-tér 6): A kertész kutyája (38). MAGYAR (Izabellatér): Dohányon vett kapitány (7). KIS KAMARA (Andrássy-út 69. sz.): Eszményi férj (38 órakor). MŰVÉSZ (Paulay Ede-utca 35. sz.): A Cander-család ('38). VÍG (Nagymező-u. 22-24): Két férfi az ágy alatt ('38). PESTI (Révay-utca 18): A szabin nők elrablása (†38 o.). BELVÁROSI SZÍNHÁZ (Petőfi Sándor-u. 6): Moszkvai jellem ('38 órakor). VÁROSI SZÍNHÁZ (Köztársaság-tér 30): Nincs előadás. FŐV. OPERETT (Nagymező u. 17): Ipafai lakodalom (*38). PÓDIUM (Nagymező utca 11): A szombat esti hölgy (8). ROYAL REVO VARIETÉ (Erzsébet körút 21): Friss csapolás (*8). KAMARA VARIETÉ (Teréz körút 46. szám): Ami a Szabin nőkből kimaradt (8). KIS SZÍNHÁZ (Rottenbiller u. 20—22). Szélviharos éjszaka 038). ÁLLAMI BÁBSZÍNHÁZ Paulay Ede utca 35. sz.): Macskalak (3. 5). FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ: Júniusi Új nemzetközi műsor (4, *38). ANGOLPARKI REVÜSZÍNHÁZ: Mesevilág (8). JÓZSEFVÁROSI (Kálváriatér): Zsákbamacska 038). Tizenké ezer ágy a fővárosi tűzkórházakban Fővárosi kezelésbe kerül a magdolnavárosi állami közkórház, az Apponyi poliklinika és még több kisebb kórház és gyógyintézet, mintegy ezres ágylétszámmal. A népjóléti minisztérium még az idén a főváros kezelésébe utalja mindazokat a közkórházakat és egészségügyi intézményeket, amelyek nem országos feladatokat, hanem a főváros egészségügyi szükségletét látják el. Ezzel Budapesten a főváros kezelésében lévő kórházi ágyak létszáma 12.000-re emelkedik. KIEVBEN a napokban N. Kukulevszkij munkás gázvezetékfektetés közben értékes ékszerekből álló kincset talált. Az ukrán tudományos akadémia archeológiai intézetének megállapítása szerint a lelet a XI—XII. századbeli kievi fejedelemség idejéből származik. A kincset nagy, ezüstből készült félgömb alakú edényben találták. Az edényben egy aranyozott ezüstnyaklánc és két színes zománccal díszített fülönfüggő volt. .Mindkét fülönfüggőn egy-egy homlokabroncsos nő fejképe látható, a fej körül pedig finoman kidolgozott színes díszítés. A lelet a kievi fejedelemség ötvösművészetének magas színvonaláról tanúskodik. SPORTFILMET forgatnak rövidesen a budakörnyéki hegyvidéken. »Vitorlázó repülés«, a címe: Ennek a tömegsportnak a technikáját és szépségeit mutatja be. A VILÁG előfizetési ára: 1 hóra 15 forint negyedévre 46 forint VTL-15 RÁDIÓ Kedd: KOSSUTH RÁDIÓ 14.00 Hírek 14.15 Bertesi Gyula táncegyüttese 15.00 Ifjúsági Énekkarok 15.30 Csajkovszkij: Auróra násza, balettzene 16.00 Rádióiskola 16.40 Vöröskereszt 17.00 Hírek 17.10 Szovjet napok — szovjet emberek 17.20 Hangos Újság 18.30 Szív küldi... 19.00 Régi táncok, régi dalok 19.30 Falurádió 20.00 Hírek 20.50 Zenopotámia XXI. díszhangversenye 22.00 Hírek 22.20 Eső-leső társaság. Móricz Zsifmond novellájából rádióra írta Thurzó Gábor. Rendező Cserés Miklós dr. 23.00 Szabó Márta és Kadosa Pál kétzongorás műsora 23.30 Tánczene 24.00 Hírek 0.30 Művészlemezek. PETŐFI RÁDIÓ 14.30 A Tudomány Úttörői 14.50 Délutáni zene 15.20 Gyermekrádió 16.00 Gergely Ferenc orgonái 16.30 Századunk Hangja 17.05 Ifj. Molnár Lajos tánc együttese. Vadas Zsuzsa énekel 13.00 Lesur és Rózsa Miklós műveiből 18.30 Természettudományos és technikai folyóiratok 18.45 Dolgozók Zeneiskolája 19.15 Hajas Béla előadása 19.30 Somló Sándor Melódia együttese 20.20 Hangos Újság 21.00 Hírek 21.05 Szív küldi . . . 22.05 Esti zene. Szerda: KOSSUTH RÁDIÓ 6.00 Falurádió 6.30 Reggeli muzsika 7.00 Hírek 7.30 Szórakoztató zene 7.45 Egészségügyi negyedóra 8.00 Könnyű dallamok 11.30 Részletek Erkel műveiből 12.00 Déli harangszó. Hírek .12.15 A házi együttes játszik. Közreműködik Szendrő Mária (ének) 13.00 Asztali muzsika 14.00 Hírek 14.15 Szórakoztató zene 14.30 Hidasi Hajós Éva és Jahn Antal harmonikakettőse. Közreműködik Balassa Tamás (zongra) 15.00 Az Ifjúság Hangja 15.30 Pless László karigazgatóval és az Operaház kórusával beszélget Kiszely Gyula 16.00 Rádióiskola 16.40 Marxista-leninista negyedóra 17.00 Hírek 17.10 Szovjet napok — szovjet emberek 17.20 Hangos Újság 18.30 Mindig készen... (A szovjet pionirokról.) Írta Révész Zsuzsa. Közreműködik Bánki Zsuzsa, Dékány László, Ferrari Violetta, Lehotay Árpád, Orsolya Erzsi. Sándor Judit énekel, kíséri Arató Pál. Rendező Körmöczi László dr. 19.00 Horváth Elemér zenekara játszik 19.25 Falurádió 20.00 Hírek 20.50 A Rádiózenekar játszik. Vezényel Otto Klemperer 22.00 Hírek 22.20 Grieg-műsor 23.00 Eugen Matild hegedül, kíséri Kardos István 23.30 Tánczene 24.00 Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 6.30 Hajnali muzsika 6.45 Torna 7.00 Reggeli zene 7.20 Hogyan főzzünk, mit együnk? 7.30 Szórakoztató muzsika 8.10 Művészlemezek 9.00 Az I. honvédkerületi szimfonikus és fúvószenekar játszik. Vezényel Pongrácz Géza 9.50 Vöröskereszt 10.00 Hírek 10.15 Délelőtti muzsika. Hanglemezek 10.50 Rádióiskola 14.30 Batsányi, Debreceni Márton rádiójátéka. Rendező Török Tamás 15.00 Szécsi Klára mélyhegedűn játszik 15.30 Petőfi forradalma. Hatvany Lajos előadása 16.15 Szovjet híradó 16.30 Zágon Edit énekel, kíséri Somló Sándor 17.00 Tánczene 18.00 A Rádió Esti Iskolája 18.30 Zenei élő újság 18.45 A Rádió Sportfóruma 19.00 A szovjet társadalombiztosítás alapelvei 19.15 Énekkar 19.45 Győr: Ember György előadása 20.10 Wagner: Bolygó hollandi, nyitány 20.20 Hangos Újság 21.00 Hírek 21.05 Szív küldi... 22.05 Berlioz életrajza. Székely Júlia zenés hangképsora. BÍRÁLAT Bródy Tamás és Martiny Lajos brilliáns jazzduója ötletes és modern átiratokat játszott. Margherita és Luciám. Gábriel művészi hegedű-zongora kettőse finoman adta preklasszikus és modern műsorát. A hangfelvétel nem volt tökéletes. — Meghallgattuk az »Esti iskolát«. Értékes pedagógiai felkészültséggel áll a rádió a tanulni vágyók segítségére. — Shakespeare megzenésített dalairól tartott Golin Mason komoly búvárkodást igénylő előadást. Halmy Lujza magával ragadó muzikalitással énekelt, Halmy Ferenc stílusosan kísért. — Bécsből közvetítettek hangversenyt a két Strauss műveiből.. Jól állították össze a műsort, nemcsak a legnépszerűbb számokból. Max Schöntierr »hiteles« felfogásban vezényelt, az énekesek (a közönség sokat ismételtetett) és Schulhoff professzor kitűnően tolmácsolták a bűbájos dallamokat. H. J. VILÁG FŐSZERKESZTŐ és felelős kiadó DR. SZEKERES JÁNOS Felelős szerkesztő BÁLINT IMRE Athenaeum Nyomda N. V. (Fr.: Soproni Béla! Használt férfiruháért, szövetért bárkinél nyuruabb összeget fizet Tóth * Belvárosban. Bd- IV. ,gc790 Egyetem u. 2. T. KD-1OZ Csodavétel! Lipótvárosban 3 SZ. OSSZ KO MF., déli fekvésü, tipp-topp azonnal bek. lakás közületi vevőnek 8000. »Zala«, XI., Bartók Béla út 87. Telefon: 468-792. Gellért szállónál legmodernebb, 10 lakásos bérvilla fele sürgősen 62.000-ért. Pásztor. Tel.: 420-747. Mária Terézia leánygimnázium 1944-ben érettségizett VIII/B. osztálya találkozik 19-én, vasárnap este 8 órakor a Gundelnél. Villa Pasaréten 4 sz. hall 95.000. »Zala«, XI., Bartók Béla út 87. T. 468-792. Bútort kis előleggel hosszú részletre. József-krt 44 Férfinuháért télikabátért óriási árat fizet T. 421-080 Hívásra Jövök. BÚTORÉRT háztartásért ruháért legtöbbet (Ízel Szenglszer, Teleki-tér 8. Tel. 135-376 Ezüstöt TaUSZig Nyár“?eVS 8. Mindent veszek ruhát, bútort, szőny®* get. varrógépet, feles** látott háztartást, legtöbbet fizetek. Pálmai, VIIL Koltól Anna utca 20. Tel.: 22-34-22. CSEMPE Porta K. F. T. V. József Attila-u. Íz Tel.: 386-147. Számológépet, írógépet Irodám részére csak priváttól sürgő 770_centen vennék. T. tJU JJU BALLON LUDEN és átlátszó kabátok FARAGÓ, V. gr. Teleki Pál u. 2. APRÓHIRDETÉSEK HA olcsón elegáns akar lenni, most siessen Ica és Hecsihez nyáriruhát és ballon kosztümöt venni. Váci utca Uz, II. em. Tel.: 380-016 PERZSA és másfajta szőnyeget magas áron veszek. Markovits, Rózsa-utca nyolc. Telefon: 424-942. ________ KERESEK megvételre jobb férfiöltönyt, és télikabátot vagy bundát, magasabb termetre. Telefon: 222-546._________ LEHEL-térnél talált fiatal nőstény pult átvehető Kresz Géza utca 17. III. 1._______________ MŰVÉSZLEMEZEKET, teljes gyűjteményeket magas áron veszünk. Korda Testvérek, Erzsébet körút 52. Telefon: 422-109.________________ AUTÓS ÚR, kérem, adja vissza a fehér kutyácskát, melyet csütörtökön farkasréti temetőnél vett. Pénzét visszakapja. Kislányom lázas beteg miatta. Lendvay, Teréz-körút 22. HOZZA be férfiruháját, télikabátját, szmokingját, zálogtárgyait, megveszem. Tel.: 137-625. Népszínház-utca 20. Ruhaüzlet FÉRFIRUHÁIT id SE adhatja Szabónénak. Dob-utca harminchét Tel.: 220-356. Hívásra jövök.___________ TOPOLINO, DKW, BMW, Wanderer, Kadett, Olimpia, Steyr kocsik nagy választékban Patakinál, VI. Dévai utca 20. Telefon: 201-293.________ TELJESEN ,lókarban lévő, vagy új, elsőrangú gyártmányú 1 (egy) tonnás teherautót megvételre keresek: »Készpénz 17« jeligére a kiadóba_______________ HASZNÁLT fagerendát, deszkát, építési anyagokat, bárhol, minden mennyiségben veszek. Havas, Amerikai-út harminckilenc. Kettőszázkilencvenhat—egyszázhetvenhét______________ KÖNYVET, könyvtárakat magas áron vesz Szalai. Tel.: 222-877. Szerda *i Amíg egy püspök eljut odáig... Szimonidesz Lajos érdekes életútja — Alföldi tanyán születtem, de már hatéves koromban elkerültem hazulról és még a nagy vakációban sem mehettem haza, mert nem volt annyi pénzünk, hogy Aradról Biharba utazhassak — meséli Szimonidesz Lajos vezérőrnagy, akit szerdán avatnak tábori püspökké. Sí lyukas kalap otthonának könyvrengetegében, jóízű kacagások közben beszél nehéz életútjáról: — Apám nagyon szigorú ember volt és amikor háromévi távollét után hazamentem látogatóba, az állomáson mindenekelőtt — egy óriási pofont kaptam tőle, amiért a kalapom lyukas volt... Arra persze nem gondolt, hogy nagyon kicsi pénzemből éppen csak ennivalóra tellett. A VII—VIII. gimnáziumi osztályt már Késmárkon végeztem, ahol többek közt Borsodi-Bevilaqua Béla, a kultúrhistórikus — akkoriban az osztály réme — járt velem. Itt kezdtem el búvárkodásaimat az iskola 60.000 kötetes könyvtárában. És itt ismertem meg a későbbi feleségemet is... Természetesen Podmaniczkyt — A teológiát Pozsonyban végeztem, utána egy évig Göttingában tanultam. Amikor pappá szenteltek, két évig Rákospalotán lelkészkedtem, aztán Nagybörzsönybe helyeztek át. Itt végre feleségül vehettem gyerekkori szerelmemet. Tizenhárom évet töltöttem Nagybörzsönyben. A tanári pályára vágyódtam, de nem sikerült elérnem kineveztetésemet, mert abban az időben természetesen velem szemben báró Podmaniczky Pált választották meg a pozsonyi theológia tanárává. — 1918-ban a börzsönyiek felkeltek. Azon a vidéken nem volt verteten a forradalom. Esetleges vérengzések elkerülése végett 1919 márciusában én vettem kezembe a diretatórium vezetését. A tanácsköztársaság után felelősségre vontak. A büntetőtörvényszék felmentett, de az egyházi törvényszék megfosztott állásomtól. Ellenségeimnek köszönhetem — így kerültem Pestre és ellenségeimnek köszönhetem azt a lehetőséget, hogy több mint húsz évig zavartalanul búvárkodhattam a levéltárakban és könyvtárakban. Tudatosítottam magamban a forradalom gondolatát és ennek alapján végigtanulmányoztam, aktaszerűen feldolgoztam a magyarországi forradalmakat, a Wesselényi-összeesküvéstől a Mikolay—Zsarnóczay perekig. Felkutattam a vallásgyalázási perek aktáit, a vallási türelmetlenség adatait, felgyűjtöttem a magyarországi cenzúrakérdés minden emlékét. Ezen a vonalon különösen érdekes, hogy a magyarországi tiltott könyvek jegyzékén 20.000 könyveim van, míg a pápai tiltott könyvek jegyzéke mindössze 5000 könyvet tartalmaz, ami mutatja, hogy Magyarországon mennyivel súlyosabb volt a szellemi elnyomás. Szórakoztató életem volt Vidáman emlékszik 26 esztendeig tartott állástalanságának súlyos idejéről. Akkor sem esett kétségbe soha: filozófiája, életfelfogása és derűs kedélye tartotta benne a lelket mindenkor. — Meggyőződésem, — mondja — hogy minden nehézség ellenére szórakoztató életem volt és hogy úgy a mai korszak, mint az utókor számára hasznos munkát végeztem történelmi búvárkodásaimmal. Tekintete szeretettel simogatja végig az asztalon magasra tornyosuló kéziratos dossziék tömegét. Felbecsülhetetlen értékű történelmi és kultúrhistória adatok várnak itt a mielőbbi megjelenésre. (r. m.) Férfiöltönyért télikabátért mindenkinél többet fizet kereskedő, natfőn" 227-110 Grünwald, Kazár-u. egy Legtöbbet fizetek S€riiruháh6rf saját Őrletem részére Morgernstern és Zsiray, LilifcT. 227-104