Világesemények Dióhéjban, 1960 (4. évfolyam, 37-48. szám)

1960-01-01 / 37. szám

A kubai forradalom első évfordulóját és egyben az új esztendőt baljós jövendöléssel köszöntötte Fidel Castro. Kuba miniszterelnöke december közepén tartott négy és félórás televíziós beszédében kije­lentette: „Jövőre fegyverrel a kézben kell megvédenünk a forradal­mat ... Ez azért következik majd be, mert máris nagy kampány folyik országunk határain kívül és belül... Remélem, tévedek, de úgy gon­dolom, hogy jönni fognak és biztos vagyok benne, hogy elpusztítjuk őket.” Falra festett ördög egy Kuba elleni inváziós kísérlet? Földreform Kubában — cukorvita Washingtonban Két esemény miatt várható, hogy az Egyesült Államok és Kuba között már amúgy is feszült viszony 1960 elején tovább éleződik. Az egyik Kuba termékeny földjein játszódik majd le, a másik Washing­tonban. Az 1959­.­május 17-én hozott földreform-törvény (lásd: Világese­mények dióhéjban 30. sz.) úgy rendelkezett, hogy a részvénytársasá­gok cukornaültetvényeit teljes egészében igény­be kell venni a föld­reform céljaira. Az amerikai társaságok 650 ezer hektárnyi cukor­­ültetvény urai, és az ő tulajdonukban levő földekről kerül ki az ország cukornádtermelésének több mint egyharmada. A forradalom első évfordulójáig 1 millió hektárnyi földet sajátí­tottak ki, de cukornádültetvényekre még csak kivételesen került sor, mert nem akarták a cukornád aratásáig megbolygatni a termelés fo­lyamatosságát, így — maár 1959 november vége óta — igény­be vettek amerikai tulajdonban levő állattenyésztő farmokat, a nagy erőpró­bára még csak ezután kerül sor. Kubában a cukornád aratása — a zajra — decemberben—január­ban kezdődik és 1—4 hónapon át tart. Azután pedig — a Castro-kor­­mány eltökélte­n kisajátítják az Atlantica del Golf­­ 200 ezer, a Rionda-csoport 200 ezer, a United Fruit 110 ezer és a többi amerikai vállalat mammut-ültetvényeit, hogy 1960 derekéiig földhöz juttathas­sák azt a 200 ezer guajirót — földmunkást —, akik eddig a cukornád aratásának néhány hónapjában kerestek valamennyit, az év legna­gyobb részében, a short szezonban, a tiempo muertábam­ viszont éheztek. A másik esemény, amely miatt az Egyesült Államok és Kuba vi­szonyában kritikus időszak elé nézünk, a washingtoni kongresszus kö­zelgő vitája arról, hogy az USA mennyi kubai cukrot vásárol 1960­ . 3

Next