Világesemények Dióhéjban, 1960 (4. évfolyam, 37-48. szám)
1960-01-01 / 37. szám
cember 10-i sajtóértekezletén megkérdezték Herter külügyminisztert is, aki sejtette, hogy sor kerülhet megtorló intézkedésre. „Nos — mondotta — én nem beszélnék büntető lépésről a jelen pillanatban... Az új cukoregyezmény... sok problémát felvet, sok igénylő van nagyobb részesedésre .. De ha az Egyesült Államok megtorlással él amiatt, hogy Kuba — kártérítés ellenében! — amerikai vállalatok földjét veszi igénybe, Kubának is van mivel visszavágnia. Az amerikai tőke nemcsak ültetvényeket veszíthet el Kubában. A cukor 40 százalékát amerikai tulajdonban levő gyárakban állítják elő, amerikai cégek kezében van a telefonszolgálat, a villamosenergia-termelés és a megdöntött Batistarezsim Kuba ásványi kincseinek kiaknázására is amerikai monopóliumoknak adott koncessziókat. Ha az Egyesült Államok gazdasági megtorlással élne Kubával szemben, ez bizonyára fokozná azt a követelést, amelynek már múlt év novemberében hangot adott a Castro hívei által vezetett, egy és negyed millió tagot számláló szakszervezeti szövetség: államosítsák az amerikai tulajdonban levő kulcsiparágakat és vegyék nemzeti tulajdonba az ország bányakincseit! Továbbá: ha csökkentenék Kuba cukorqyotáját és a cukor átvételi árát, Kuba — már csak a dollárínség miatt is — kénytelen lenne korlátozni észak-amerikai vásárlásait, márpedig Kuba behozatalának háromnegyed része az Egyesült Államokból származik. Azután ott van a Guantanamo-öböl, az Egyesült Államok egyik legnagyobb haditengeri támaszpontja, amelynek 12 ezer hektárnyi területét évi 3386 dollárért bérli. Fidel Castro már október 26-án utalt arra, hogy háború esetén a guantanamói támaszpont súlyos veszélybe sodorná Kubát... Amennyiben mindezek a kérdések napirendre kerülnének és tett tettet követne, az Egyesült Államok és Kuba viszonya a végletekig kiéleződne. De vajon az Egyesült Államokra célzott-e Castro, amikor drámai hangú figyelmeztetésében arrólbeszélt, hogy „ ... jönni fognak”. A nép erejével Amikor Castro partizánhadserege élén 1958 decemberében bevonult Havannába, az Egyesült Államokban azt remélték, hogy egyike lesz azoknak a latin-amerikai diktátoroknak, akik a nép támogatásával a földreform és a nemzeti függetlenség ígéretével kerülnek hatalomra, de mihelyt kezükben a gyeplő, programjukat „elfelejtik” és belépnek Washington kiszolgálóinak sorába. A New York Times akkoriban elégtétellel szögezte le, hogy az új kormányban „a társadalom legszolidabb, tisztelt és konzervatív tagjai kaptak helyet”. A kubai forradalom azonban másmilyennek bizonyult. Ez valóban forradalom — democracia verdadera — valódi demokrácia —, ahogyan Castro elnevezte. A Batista-féle népellenes és korrupt államgépezetet szétverték és mindazokat, akiknek kezéhez vér tapadt, forradalmi törvényszék elé állították. A vádlottak közül mintegy ötszázat kivégeztek.