Világesemények Dióhéjban, 1969 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

írja, hogy szeretné sartni azt az embert, aki ennek a könyvnek Vietnamról szóló részei alapján bármi képet kapott ar­ról, tulajdonképpen hogyan is akarja Nixon a háborút befejezni. A múltban - Nixon szerint - „nem vetettük be ha­tékonyan katonai erőnket... Azonban az olyan gyors és hatalmas csapás, amelyik két vagy három évvel ezelőtt döntő lehetett volna, ma már nem le­hetséges". Nixon szerint „tisztességes rendezésre” van szükség. Schlesinger aláhúzza, hogy Nixon ennél többet a vietnami kérdésről nem mondott. Még az előválasztások idején egyszer-két­­szer kijelentette, hogy van terve a há­ború befejezésére, csak még nem mondhatja meg senkinek, hogy mi is ez a terv ... Schlesinger ezt írja: „Mit tesz majd Nixon, ha a vezérkari főnökök arról fogják biztosítani, hogy a Vietkong az összeomlás előtt áll, már csak 13 éves gyermekek és az asszonyok harcolnak a soraiban, s minden jel azt mutatja, hogy kétségbeesett helyzetbe került? Mit tesz majd Mr. Nixon, ha a vezérkari főnökök azt kívánják, hogy adjon nekik még három hónapot, további 25 000 embert, engedélyezze nekik a bombá­zások újrakezdését , és akkor meg­nyerik a háborút? Azt nem lehet ponto­san megmondani, hogy Mr. Nixon erre igent vagy nemet mond-e majd. De a tábornokok iránti csodálata, az közis-­ mert. »Az a szándékom — mondta ok­tóber 24-én —, hogy a katonai veze­tőknek ismét direkt bejárást biztosítok az elnökhöz.« Elképesztő nyilatkozat ez — írja Schlesinger —, hiszen az ember nem tudja elképzelni, hogyan lehetne ez a bejárás még direktebb, mint ahogy Johnson idejében volt." Schlesinger szerint Nixon elvetette McNamara „atom-egyensúly” elvét. Mi ez az elv? McNamara szerint sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió nem tud olyan és akkora nukleáris erőre szert tenni, hogy a másikat megsemmisítse és egyszersmind saját országának a megsemmisítését megakadályozza. To­vábbá: McNamara szerint a megköze­lítő egyensúly-állapot­­ nem a fegyve­rek számát, hanem a megsemmisítő erőt tekintve — a legjobb módja annak, hogy egy viszonylag elfogadható stabi­lizációt teremtsenek a világhelyzetben. Itt most nem térünk ki McNamara úgynevezett doktrínájának érdembeli bírálatára. Mit mond erről Schlesinger? Megírja, hogy Nixon említett választási könyvecskéjében a következő olvasható: „Ez az egyensúly-koncepció fölényt biz­tosít a potenciális ellenségnek. Ezt a koncepciót mi nem fogadhatjuk el, ha szabad népként akarunk a jövőben is élni." És: „A mi célunk az egyértelmű katonai fölénynek a megteremtése le­gyen." Schlesinger ehhez a következőket fűzi hozzá: ha Nixon ezt komolyan gondolja, akkor az amerikai nukleárisfegyver-po­­tenciál nagymérvű növelését tervezi, márpedig Schlesinger szerint „az Egye­sült Államoknak máris elegendő rob­banóanyaga van ahhoz, hogy az egész Földet a levegőbe röpítse". Nixon üdvözölte azt a szenátusi ha­tározatot, hogy előmozdítják az anti­­rakéta-rendszer kiépítését, és hozzáfűz­te: „Első ízben beszéltek kevesebbet ar­ról a csapásról, amelyet a kommunista Kínának a hetvenes évek elejére vár­ható lehetséges rakétafenyegetése el­len kell irányítani, most többet beszél­nek a szovjet rakétapotenciál gyors nö­vekedéséről ... Az antirakéta-rendszer fejlesztésének egész problémája azáltal torzult el, hogy eltúlozták azt az egy­értelműen másodrangú veszélyt, ame­lyet Peking majd a jövőben okozhat.” Schlesinger azt állítja, hogy a John­­son-érának viszonylag korlátozott és fel­tehetően Kína ellen irányított antiraké­­ta-rendszerét Nixon nem helyesli, ehe- 4

Next