Világesemények Dióhéjban, 1977 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

az 1977 júniusában esedékes belgrádi tanácskozás fő kérdése is. Bukarest válasza így hangzott: nem, mert „vannak még olyan reakciós, mi­litarista és revansista erők, amelyek konfliktushelyzetek kialakítására törek­szenek, szítják a fegyverkezési hajszát, megkísérlik kétségbe vonni az államok szuverenitását és a fennálló határok sérthetetlenségét, a további enyhülés célszerűségét és lehetőségét, felélesz­tik az imperialista politika régi fogá­sait.” Ennek sajnos sok konkrét megnyil­vánulása is van. Emlékezetes például, hogy ezek az erők provokálják az ál­lamokat, meg akarják szabni, hogy milyen pártok vehessenek részt a kormányzásban stb. Ezek az erők megpróbálják megha­misítani a záróokmány alapelveinek és megállapodásainak értelmét. A leg­gyakoribb, hogy szembeállítják egy­mással az egyes fejezeteket, egyiket­­másikat önkényesen előtérbe helyezik, illetve elhallgatják. Ezek az erők eljutnak egészen a megállapodások szabotálásáig. A gaz­dasági megkülönböztetések fenntar­tása, a belügyekbe való beavatkozás vagy a más államokat rágalmazó, meghamisító propaganda éles ellen­tétben áll mindazzal, amit a záróok­mányban megfogalmaztak. Ezek alapján indokolt lenne Belg­­rádban „panasznapot” rendezni? A szocialista országok és a földrész más békeerői a belgrádi találkozót — Leonyid Brezsnyev szavaival élve — „a jóakarat konstruktív fórumává" sze­retnék fejleszteni. Szerintük a jugo­szláv fővárosban lehetővé válik a záró­okmány megvalósításában szerzett ta­pasztalatok kicserélése. Erre építve pedig a további tennivalókra kell he­lyezni a hangsúlyt. Napjaink legsürgetőbb és legfon­tosabb feladata a fegyverkezési haj­sza megfékezése, a leszerelés — első­sorban is a nukleáris leszerelés — megvalósítása. Ezt még a Szocialista Internacionálé november végi genfi kongresszusán képviselt pártok is el­ismerték. Dokumentumukban — nem utolsósorban tömegkapcsolataik vé­delmében — állást foglaltak a fegy­verzetcsökkentő intézkedések, egye­bek között a SALTO II. tárgyalások si­keres befejezése mellett. A szociáldemokrata pártok és poli­tikusok egyike-másika valóban partner a katonai enyhülést célzó erőfeszíté­sekben, de azok motorjai, kezdemé­nyezői a Varsói Szerződés tagállamai. Legmagasabb politikai tanácskozó testületük november végi ülése ismé­telten új kezdeményezésekkel írta be magát a világpolitikai krónikákba. A tagállamok javasolták: a helsinki zá­róokmányt aláíró államok szerződés­ben kötelezzék magukat, hogy nem alkalmaznak elsőként atomfegyvert egymás ellen. Szorgalmazták az erő­szak alkalmazását megtiltó nemzetközi egyezmény megkötését. Tárgyalásokat javasoltak, hogy a jövőben ne bővít­sék a Varsói Szerződés, illetve a NATO résztvevőinek körét. A NATO egyelőre egyik javaslatot sem fogadta el. A tenniakarás domborodott ki azok­ból az elképzelésekből is, amelyeket a szocialista országok a gazdasági, műszaki, tudományos, kulturális, és tá­jékoztatási kapcsolatok további erő­sítésére a bukaresti nyilatkozatban felvázoltak. Kiváltképpen a lényeget ragadták meg azzal a kezdeményezés­sel, hogy az európai államok üljenek össze a valamennyiüket foglalkoztató problémák — a környezetvédelem, a szállítás, a közlekedés, az energetika­­ megoldásában lehetséges együtt­működés kialakítására. Senki sem gondolta, hogy Helsin­kitől Belgrádig sima lesz az út. A Var­sói Szerződés tagállamai azonban — eddigi külpolitikájukhoz híven — újabb lendületet adtak az előrehaladáshoz. 4

Next