Világgazdaság, 1968. október (próbaszámok)

1968-10 / Próba szám

MAGYAR GAZDASÁG - VILÁGGAZDASÁG MINI-IMPORT * % Lehet, vagy nem lehet? Közismert, hogy az új gazdasági me­chanizmus bevezetése sok tekintetben megkönnyítette az importot. Legalább­is ami az adminisztratív részét illeti. Mégis ha üzemi vezetőkkel beszélge­tünk, akkor újra meg újra olyan ad­minisztratívnak látszó nehézségek ke­rülnek szóba, amelyek kiküszöbölése feltétlenül összhangban állana az új gazdaságirányítási rendszer szellemé­vel. E problémák sorában most a kis vo­lumenű importról, a mintabeszerzé­sekről, mondjuk így, a „mini-import” - ról szeretnék beszélni. Egyik gépgyárunknak például egy­szerű nyomógombokra volt szüksége. Ezt a nyomógombot persze elkészíthet­te volna a magyar ipar is, de mert nem készítette, éppen a nagyobb volu­menű export végett be kellett hozatni külföldről. Csakhogy az ilyen beszer­zés gyakorlatilag — legalábbis így mondják az üzemiek — éppen akkora erőfeszítést kíván az ipartól, mintha egy egész gépsort rendelnének. Voltaképpen csatlakoznak ehhez a panaszhoz egyes kutatóintézetek is, amelyeknek az esetek többségében szintén nagyon kis volumenű import anyagra, egy-egy speciális műszerre vagy berendezésre van szükségük, és ha mindezt a szokásos és megkívánt piackutatás után az összes szokvány­formák betartásával akarják biztosí­tani, akkor bizony egy-egy beszerzés a kívánatosnál sokkal jobban elnyúlik. A kutatóintézetekkel kapcsolatban még kevésbé jogos a kívánság, hogy jóelőre közöljék igényeiket. Hiszen a kutatás jellege olyan, hogy természe­tes az időközben és hirtelen fellépő kívánságok gyakorisága. Tévedés ne essék, — ezt ma már a legtöbb kutató­intézet elismeri —, a helyzet jobb, mint volt. De szó sincs róla, hogy ki­elégítő lenne. A mintaimportnál külön nehézséget jelent, hogy lényegében ugyanolyan letétet kell biztosítani, mint bármi­lyen más import esetében. Nem hisz­­szük, hogy bizonyítani kellene: a min­taimport célja és rendeltetése egészen más, és az a rendelkezés, amely he­lyes és megfelelő az esetek többségé­ben, nem biztos, hogy a kivételek ese­tében is elfogadható. Tulajdonképpen ez a probléma. A kivételek. A kis mennyiségű anyag, egy-egy speciális műszer, egy-egy min­tadarab. A rendelkezések általában nem veszik figyelembe ezeket a kivé­teleket, és azok a külkereskedelmi vál­lalatok, amelyek évek során át meg­szokták, hogy azonos módszerek sze­rint bíráljanak el minden igényt, nem szívesen foglalkoznak ilyen egyedi esetekkel, nem is szólva arról az igaz­ságról, hogy ezekkel a speciális kí­vánságokkal több a gond, mint a ha­szon. Beszélgettünk a kérdésről külkeres­­kedőkkel is. Ezek közül többen felhá­borodottan tiltakoztak az ipar ilyen irányú panasza miatt, példák tucatját sorolták, amikor soron kívül tettek ele­get a mini-importtal kapcsolatos kíván­ságoknak, nem egyszer számokkal bi­zonyították saját, meghozott áldozatu­kat is. Kinek van hát igaza? Mindkét fél meg van győződve, hogy neki. Az ipar konkrét eseteket sorol, amikor a számára kedvező időn belül nem tudta megkapni a kívánt műsze­reket vagy anyagokat. A külkereske­delem ugyancsak konkrét eseteket em­lít, amikor véleménye szerint optimá­lis időben teljesítette az ilyen kérése­ket. A vita mindenesetre azt­ bizonyítja, hogy az ilyen jellegű kívánságokat tel­jesíteni lehet, vagyis a már meglevő rendeletek is módot adnak arra, hogy egy-egy üzem vagy kutatóintézet hoz­zájusson a számára ismeretlen mintá­hoz, vagy a nálunk nem gyártott kí­sérleti anyaghoz. Igaz viszont ezzel szemben az, hogy ehhez az illetékes külkereskedelmi vállalat „jóindulatá­ra” van szükség, márpedig ezek a szál­lítások semmiesetre sem függhetnek attól, hogy egy-egy előadó a kérést teljesíteni akarja-e vagy sem. Ezekre a kivételes esetekre is olyan általános rendelkezést kellene tehát hozni, amely biztosítja a megrendelő jogait, hiszen­­ ez az úgynevezett mini­import rendszerint elengedhetetlen műszaki fejlődésünk meggyorsításáért, de gyakran egy-egy­ nagyobb volumenű exportnak is ez az előfeltétele. A gyakorlat tehát az, hogy már le­­het. Jó lenne elérni, hogy a lehetből kell legyen. (a. i.) IDEGENFORGALMI HÍREK • Évente 2000—2500 külföldi vadász látogat el Magyarországra. Vadászhá­zaink az egész idény alatt telve van­nak. E. Schaussberger osztrák vadász idén szeptemberben több mint 250 nem­zetközi pontra értékelt agancsú szarvas­bikát lőtt, ami világrekordnak számít. Élővad-exportunk eléri az évi 20 mil­lió devizaforintot, a lőtt vadé pedig a 10 milliót. A Burgenland osztrák tartományban a Fertő-tó melletti Mörbisch környékén „ellen-pusztát” alakítottak ki az idegen­­forgalmi szakemberek. Gémeskutak, „eredeti” csikósok és bojtárok, puska­végre kínálkozó puszti vízimadarak csábítják a látogatókat erre a „termé­szetvédelmi” területre, amelyre a World Wildlife Fund 8 millió schillinget köl­tött. Propagandaköltség - adóteher Egyik tudományos egyesületünk vitaülésén érdekesnek látszó problémát vetettek fel. Az előadó egyik nagy elektroakusztikai berendezéseket gyártó vállalatunk vezetőinek sorából került ki, amit csak azért említünk külön, hogy jelezzük, nagyon is érdekelt szakember vetette fel a kérdést. Ma már eléggé elfogadott tény, hogy az iparnak is érdeke a részvétel a különböző vásárokon, kiállításokon. Csakhogy nem elégséges, ha ezekre a kiállításokra egy-egy tablót, gépet vagy műszaki ábrát küldenek ki, mert abból a vásárló — igaz, ami igaz — nem sokat lát. A világszerte egyre szaporodó vásárok és kiállítások rendezői és szakközönsége megköveteli, hogy a gépet vagy berendezést a maga valóságában — sőt, rendszerint mozgásban, munka közben — lássa. Ez nem is okoz gondot, ha egy-egy nagy szériában gyártott és viszonylag kis értékű gépről vagy műszerről van szó, de rögtön különböző financiális problémák merülnek fel, amikor egy­­egy nagyértékű berendezést kell valamelyik vásáron bemutatni. Ilyenek például a több százezer forintot érő elektroakusztikai berendezések is. A kiállításokhoz szükséges mintapéldányok bizonyos pénzügyi megterhelést jelentenek. Ez a teher természetesen nemcsak a magyar vállalatokat sújtja, hanem a versenytársakat is, ha tehát azok el tudják viselni, el kell bírniuk hazai üzemeinknek is. Ez eléggé egyértelmű. Az azonban már kevésbé, hogy a mintapéldányokkal kapcsolatban milyen kamatokkal, adóval és más pénzügyi hátrányokkal szabad terhelni az üzemeket, hiszen köztudott, hogy például egyes kapitalista országokban az ilyen jellegű gyártás költségeit propagandaköltségként az adókirovás során a gyár szempontjából kedvező módon veszik figyelembe. Mivel a fejlődési tendencia az, hogy az ipar mindinkább bekapcsolód­jon saját termékeinek propagandájába, és az a törekvés, hogy az ipar és a külkereskedelem kockázata mindinkább közössé váljon, úgy véljük, helyes lenne, ha megvizsgálnánk az ehhez hasonló nehézségek elhárításának lehe­tőségét. Formatartó nadrágok exportja Az utolsó évek egyik legnagyobb je­lentőségű textilipari újítása a perma­nent press néven ismertté vált kiké­szítés. A no-iron, easy-care és más hangzatos elnevezésű eljárásokkal el­lentétben ez csakugyan feleslegessé teszi a mosás utáni vasalást. A szá­radra kisimuló ruházati termékek kö­zül elsőként a nadrágok terjedtek el és ezért a Hungarotex kezdeményezé­sére a Vörös Október Férfiruhagyár tranzakció keretében erre szolgáló be­rendezést létesített. A két vállalat, va­lamint az alapanyag gyártó Magyar Posztógyár még 1967. nyarán licenc szerződést kötött az új eljárás első és legismertebb amerikai alkalmazójának európai központjával, a Koratron Technique Europe céggel. A gépek im­portja és a know-how átadása múlt év végén befejeződött és az exportszállí­tások az év elején megkezdődtek. A szerződés felhatalmazza a Hunga­­rotexet, hogy a Koratron márkával el­látott nadrágokat Nyugat-Európát ki­véve az egész világon forgalomba hoz­za, de rövidesen kiderült, hogy a — Szovjetunió mellett — éppen nyugati szomszédainknál van ilyen cikkek iránt a legnagyobb kereslet. Ezért meghívták Budapestre Emilio Ferrét, a párizsi központ igazgatóját, a tavaly kötött megállapodás kiterjesztésének megtárgyalására. A látogatás eredmé­nyeképpen megegyezés született az 1969. január 1-től meginduló a nyu­gat-európai permanent press nadrág exportunk feltételeiről. HUNGEXPO 1969-ben a Budapesti Nemzetközi Vá­sár május 16-án nyitja kapuit. A je­lentkezések jó része már beérkezett. Október 15-ig — a többi között — osztrák, japán, olasz, kanadai, nyugat­német cégek jelentették be igényüket. Pakisztán és Columbia önálló kiállí­tással kíván részt venni. Sajnálatos, hogy sok jelentkezőt hely­hiány miatt vissza kellett utasítani. Az 1969. évi vásárra ugyanis újabb terü­letigénnyel lépnek fel a külföldiek, s kérésüknek csak kevéssé tehetünk ele­get. A problémát részben a magyar terület rovására, részben rendezéstech­nikai megoldásokkal lehet enyhíteni. Angol—magyar részvénytársaság A Tannimpex és egy angol cég a kö­zeljövőben közös vállalatot alapít, amely előreláthatólag 1969. január 1-én kezdi meg működését. Feladata a Tannim­pex angliai exportjának lebonyolítása. Angliában van lehetőség a bőrcipő el­adás növelésére, és az új vállalat a piac jobb megszervezése és előnyösebb szerviz-lehetőségek biztosítása útján kívánja a forgalmat emelni. A válla­lat részvénytársasági alapon működik, alapítása a Tannimpex részéről tőke­­befektetést gyakorlatilag nem igényel. A részvények 50—50 százalékos alapon oszlanak meg, és a vállalatot a kine­vezett magyar és angol igazgató együt­tes aláírásával lehet csak jegyezni. A vállalatnak cipőeladásokon kívül joga lesz más magyar rokon iparágak kép­viseletét is elvállalni. 1988. OKTÓBER HÓ3 A GYÜMÖLCSEXPORT GONDJA Ezekben a hetekben az országban szüretelik a gyümölcsöt, ami újabb ér­tékesítési feladatokat jelent. Ez első íz­ben különösen nagy súllyal jelentke­zett már a tavalyi rekordterméskor, ami (csemegeszőlő nélkül) nemcsak hogy elérte — mezőgazdaságunk törté­netében először — az egy millió tonnát, hanem azt 258 ezer tonnával túl is ha­ladta. Ez mintegy 26 százalékos növe­kedés az 1966. évhez viszonyítva, s több mint négyszerese a háború előttinek. Mindjárt hozzátehetjük, korántsem jelenti a felső határt. Az elmúlt öt év­ben ugyanis mintegy 61 ezer hektár új gyümölcsöst telepítettek, s a jelenlegi összes gyümölcsösnek egyharmada csak a következő évben fordul termőre. Így azután 1970-ben már 1,5 millió tonnát meghaladó terméssel számolhatunk, kétszer annyival, mint az 1956—60-as évek átlaga. Kézenfekvő, hogy a termelés ilyen gyors ütemű növekedésével párhuza­mosan gondoskodni kell az értékesítés­ről, a piacok bővítéséről, ami nem könnyű feladat. Ha figyelembe vesszük is a mezőgazdasági lakosság emelkedő önfogyasztását (a gyümölcsfák mintegy háromnegyed része a házikertekben és egyéb „szórványokban” található), ak­kor is évről évre nő a magasabb hoza­mú nagyüzemi gazdaságokból — külö­nösen a nyírségi tsz-ek új telepítései­ből — származó árumennyiség. Ennek csak egyre kisebb hányadát tudja fel­venni a belföldi piac. E „gyümölcs­ol­lót” jól szemlélteti, hogy az egy főre jutó hazai fogyasztás mintegy évi 70 kg, alig haladja meg a tavalyi termés 50 százalékát. Ilyen körülmények között természe­tesen a piaci feladatok között máris el­ső helyen áll az export növelése. A ki­vitel meghatározó jelentősége pedig még tovább nő az elkövetkező évek­ben, ami szorosan összefügg a gyü­mölcstermesztés struktúrájának alaku­lásával is. A termés egyre növekvő há­nyadát teszi ki ugyanis az alma­­(1970- ben már csaknem a felét), tehát az a cikk, amiben tőkés exportunk emelésé­nek kilátásai különösen kedvezőtlenek. A tőkés országokba irányuló tavalyi almakivitelünk volumene — miután már tavaly előtt is jelentős visszaesés mutatkozott — alig haladta meg az 1965. évi szállítások felét. Ugyanakkor egyes nyugat-európai országokban, el­sősorban Olaszországban és Franciaor­szágban rohamosan nő az almatermelés és a Közös Piac területén 1970-ben elő­reláthatóan a tagországok exportkíná­lata kétszerese lesz az importigények­nek. A diszkriminációs rendszabályok tovább nehezítik helyzetünket. Mindezt figyelembe véve, nyugat­európai gyümölcsexportunk perspektí­vájában kétirányú fő feladat körvona­lazható. Egyrészt törekednünk kell a Közös Piachoz nem tartozó, felvevőké­pes országokba irányuló kivitelünk nö­velésére. Közöttük elsősorban a skan­dináv államok és egyes cikkekben (pl. a sárgabarackban) Anglia jöhetnek szá­mításba. Másrészt, javítani kell az egész évi folyamatos szállítást, ami különö­sen az almánál — és nemcsak tőkés relációban —, szükségessé teszi a táro­lók, hűtőházak és hűtőszállítási lánc kiépítését az eddiginél gyorsabb ütem­ben. Mindezekkel az intézkedésekkel ter­mészetesen csak részben tudjuk ellen­súlyozni tőkés exportlehetőségeink ked­vezőtlen tendenciáját s így különösen megnő a szocialista országok, elsősor­ban pedig legnagyobb vásárlónk, a Szovjetunió jelentősége gyümölcski­vite­lünk növelésében. Dr. Foldinus János EXPORT- VERSENYTÁRGYALÁS A gazdasági mechanizmus reform­jának megindulásakor a termelő és ér­tékesítő szervek többször nem megfe­lelően mérték fel a belföldi és külföl­di piac kívánalmait, valamint a ter­melő üzemek ezzel kapcsolatos lehető­ségeit. A közgazdasági ösztönzők hatá­sáról sem rendelkeztek még kellő ta­pasztalatokkal. A termelőüzemek úgy vélték, hogy a belkereskedelmi válla­latok az elmúlt években szokásos meg­rendeléseket meghaladó vásárlási szán­dékkal jelennek majd meg, és ez lehe­tőséget biztosít — különösen a szabad­áras kategóriába tartozó cikkeknél — többletnyereség elérésére. Ezért — kü­lönösen az év első felében — nem fog­lalkozik kellőképpen az exportlehető­ségek kihasználásával sem szocialista, sem nem­ szocialista viszonylatokban. Az év második felére ez a szemlélet fokozatosan megváltozott. Egyre inkább felismerték, hogy a termelés gazdasá­gosságának javítása csak fokozatosan és csak a külföldi piacok bekapcsolá­sával valósítható meg. A termelés és az értékesítés tapasz­talatai alapján kialakult az a vélemény, hogy a piaci lehetőségeket az árukíná­latban mutatkozó többlet-lehetőségek­kel egyeztetni kell. Erre az egyeztetés­re versenytárgyalások keretében került sor. A legfontosabb célkitűzés az volt, hogy a várható piaci kereslet alapján a termelőüzemek export-lehetőségeket kapjanak, még­hozzá elsősorban azok, amelyek a termelés és az export gaz­daságosságát javítani tudják. E szempontok alapján a hónap első felében folytatta le az Állami Visszaté­rítés Tárcaközi Bizottsága az 1989. évi szocialista viszonylatú hosszú lejáratú államközi megállapodások teljesítésé­vel, illetve bővítésével kapcsolatos ver­senytárgyalásokat a könnyűiparban. A versenytárgyalásokon a cipőipar, a bőr­díszműipar, a kesztyűipar, a pamutipar, a kötszövőipar, a selyemipar, a len­­kenderipar, a konfekcióipar, a fa- és fémbútoripar, valamint a camping- és sportcikkeket előállító ipar képvisele­tében 56 termelőüzem, az Artex, a Hungarotex, a Hungarocoop és a Tan­nimpex vett részt. A vállalatok képvi­selői a célkitűzést megértették, és ma­gukévá tették. A vállalatok az 1969-re megítélt állami visszatérítés összegének mintegy 3%-áról lemondtak azért, hogy a szocialista viszonylatú export-szállí­tásokban részt vehessenek. Emellett majdnem 10 millió dollárra rúgó nem­szocialista viszonylatú export teljesíté­sét is vállalták. A gazdaságosság javítását a legje­lentősebb mértékben a konfekcióipari üzemek vállalták. 1969-ben közel 15 millió Ft visszatérítés folyósításáról mondtak le, és mintegy 3 millió dollár nem-szocialista viszonylatú exportvál­lalást tettek. A kötszövőipari üzemek körülbelül 5 millió Ft visszatérítésről mondtak le, és több mint 1,5 millió dollár nem-szocialista viszonylatú több­letexport lebonyolítását vállalták. A lefolytatott versenytárgyalás ta­pasztalatai azt mutatják, hogy a vál­lalatok öntevékeny munkájának ered­ményeként a költségvetés és a fizetési mérleg javítható. Ezért célszerű az 1969. évi tárgyaláshoz hasonlóan a kö­vetkező években is ilyen módon lehe­tőséget adni a vállalatoknak, hogy ex­portjukat a gazdaságosság javításával fokozhassák. Szöllősy Ferenc JÖTTÜNK KÖZÖTTÜNK * • • A TEHERÁNI ELEKTROMOS MŰ­VEK elosztó-transzformátor szállításá­ra vonatkozó tenderét a Transzelektro nyerte. A szerződés értelmében 176 000 dollár értékben szállítanak transzfor­mátort Iránnak.­­ A Pannónia első berlini kiállításán 75 ezer rubel értékben kötött export­üzletet konfekcióipari gépekre. • AZ ÚJONNAN MEGKÖTÖTT ke­retszerződés értelmében a MOM 1969-re 30 ezer dollár értékben szállít geodé­ziai műszereket Törökországba. • 65 ezer rubel értékben érkezett megrendelés az NDK-ból a TECHNO­­IMPEX-hez a SZIM célgépgyár aggre­gét elemeire és célgépeire. • A BARÁTSÁG KŐOLAJVEZETÉK szivattyútelepei közötti átviteltechnikai összeköttetés biztosítására az ELEKT­RONIKA szövetkezet új mikrohullámú láncot dolgozott ki. A BUDAVOX köz­vetítésével létrejött megállapodás sze­rint három év alatt 70 millió forint értékű műszert szállítanak a hálózat ál­lomásainak.­­ A libanoni Chebab Brothers cég újabb különböző rendeltetésű fúró-, maró-, gyalugépet és esztergapadot vá­sárolt a TECHNOIMPEX-től. ÉLELMISZER SEREGSZEMLE PÁRIZSBAN A TERIMPEX, MONIMPEX és HUN­­GAROFRUCT vállalatok október 27— november 4. között együttesen jelennek meg cikkeikkel a másodévenként meg­rendezésre kerülő párizsi SIAL-on, amely idén Európa egyik legnagyobb nemzetközi élelmiszerkiállítása. A ki­állítás szupermarketjén a magyar élel­miszereket — szalámit, gyulai kolbászt, ikonzerveket,­­borokat — árusítanak. Október 31-ére a párizsi kereskedelmi kirendeltséggel együttesen a francia importőröknek a külkereskedelmi vál­lalatok nagyszabású fogadást rendez­nek. A sikerrel zárult londoni „Food and Drink Fair”, valamint a müncheni IKOFA után ez lesz Európa 1968. évi utolsó jelentős élelmiszerkiállítása. 11 000 KM MEGTAKARÍTÁS Svájci megbízásból a MASPED be­kapcsolódott a Japán—Vladivosztok— Záhony—Svájc között megindult transz­konténer forgalomba. Az első 7 darab transzkonténerből álló szállítmány Ja­pánból hajóval tette meg az utat Vladi­­vosztokig, onnan vasúton Záhonyon ke­resztül irányították Svájc felé. Ez az útvonal versenyben áll a végig tengeren PÁR SORBAN történő fuvarozással. Míg a nyugat­európai kikötők—Japán útvonal Szue­zen át 21 000 kilométer, Afrika meg­kerülésével 27 000 kilométer, addig a fenti, a Szovjetunión áthaladó száraz­földi út csak 15 000 kilométer. Szuez­zel szemben tehát 6000 km, Afrika megkerülésével szemben — s jelenleg ez az egyetlen út — 11 000 km megta­karítást jelent ez a fuvarozási útvonal. ÚTIJELENTÉSBŐL A Terimpex részt vett a müncheni IKOFA kiállításon. A tapasztalatokat útijelentésben összegezték, amiből egy részt közlünk. A kiállításon élénk érdeklődés nyil­vánult meg a magyar termékek iránt. Sajnálatos módon az áruk csomagolá­sa, címkézése, szembetűnően eltért a többi ország azonos minőségű áruinak külső megjelenési formájától. Például a baromfikonzervek dobozolása, cím­kézése egyenesen szegényes volt. A do­bozos sonkát sem lakkozott dobozban állították ki, s ez sokat rontott az el­adási lehetőségeken. Erre a jelenségre ha versenyké­pesek akarunk lenni, végre fel kellene figyelni az ipari üze­meknek is. (A szerk.) KOOPERÁCIÓ Az Elektromodul kooperációs megál­lapodást írt alá a SIEMENS céggel. A szerződés három évre szól és folytatá­sa annak az egyéves próbaidős szerző­désnek, amely szeptemberben járt le. Idén az NSZK-ba irányuló magyar al­katrész export eléri a 100 000 dollárt. A megállapodás lehetőséget nyújt arra, hogy jövőre az Elektromodul 300 000 dolláros alkatrészexportot bonyolítson le.* A svédországi Mecman cég és az Egri Fémszerelvénygyár kooperációban gyárt pneumatikus működésű automa­tikus vezérlő berendezéseket. A svédek által kifejlesztett rendszer bizonyos elemeit itthon gyártják, s ennek fejé­ben a svéd vállalat komplett pneuma­tikus berendezéseket szállít részünkre. VILÁG­GAZDLAG A KONJUNKTÚRA ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA . Megjelenik hetenként ötször 4 olda­lon, egyszer 4 oldal melléklettel. Elő­fizetési díj fél évre 1300 Ft, egy év­re 2400 Ft. Előfizethető a 171.294—70 sz. MNB egyszámlára. A szerkesztő­­bizottság elnöke: HAVAS JÁNOSNÉ. Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN. Szer­kesztőség: Budapest, V., Rosenberg házaspár utca 17. Telefon: 314-155 Kiadja a Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: SALA SÁNDOR. Terjeszti a Magyar Posta 63.04111/3 - Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre Index: 123456

Next