Világgazdaság, 1968. október (próbaszámok)
1968-10 / Próba szám
1968/47 2 BELGIUM gazdasági fejlődése a nyári hónapokban gyorsult. Az ipari termelés augusztusban 10%-kal volt nagyobb az 1967 augusztusi szintnél. Az év első nyolc hónapjában az ipari termelés növekedése 7,3%. A termelés fő ösztönzői továbbra is az állami beruházások, valamint az exportrendelések. A magánberuházások főként racionalizáló jellegűek. Az év elején még stagnáló személyi fogyasztás a jelek szerint megélénkült, bár a munkanélküliek száma nagyobb a tavalyinál, s a jövedelmek emelkedése is viszonylag lassú. Az ország külkereskedelmi forgalma fejlődött: júliusban mind az export, mind az import mintegy 30%-kal haladta meg az 1967 júliusi rendkívüli alacsony szintet. Az év első felében kivitel és behozatal növekedése körülbelül 12% volt. HOLLANDIA továbbra is a leggyorsabban fejlődő nyugateurópai országok közé tartozik. A hivatalos becslések szerint az ország össztermelésének növekedése 1968-ban a múlt évihez képest 6%, a személyi fogyasztásé 4, az állami beruházásoké 13, a magánberuházásoké 6% lesz. A termelékenység emelkedése 5, az export 7 és az import 11%-kal növekszik. Az év első felében az ipari termelés mintegy 10°/0-kal emelkedett, melyben a személyi fogyasztói és a beruházói kereslet, valamint a kedvező kiviteli lehetőségek egyaránt szerepet játszottak. Az export 1968 első felében 11, júliusban 28 és augusztusban 8°/0-kal haladta meg 1967 megfelelő időszakának szintjét. Az import növekedése a megfelelő időszakban 9, 19 és 14% volt. Az év első nyolc hónapjában a kereskedelmi mérleg deficitje 2,8 milliárd holland forint, valamivel alacsonyabb, mint az 1967 január—augusztus között kimutatott hiány. ANGLIA gazdaságában az idén még kevéssé mutatkozik a megszorító jellegű gazdaságpolitika eredménye. E gazdaságpolitika célja — mint ismeretes — a nagyarányú fizetési mérlegdeficit csökkentése, a belföldi fogyasztás korlátozása, az import mérséklése és az ipar exporttermelésének serkentése. A font tavaly novemberi leértékelése, a kivitelre termelő vállalatok prioritása a hitelfelvételeknél stb. növelte az angol ipar érdekeltségét az exportban és a versenyképesség növelésében. Az exportrendelések is növekszenek. Ugyanakkor a devalváció importdrágító hatása ellenére a bevitel az exportot jóval meghaladó ütemben nő. Az év első felében 1967 azonos időszakához képest a kivitel növekedése 12, az importé 23% volt. Júliusban és augusztusban az export növekedése gyorsult s bár az importé is nőtt, a kereskedelmi deficit erős emelkedése augusztusban már nem folytatódott: a kereskedelmi mérleg passzív egyenlege az év első felében havi átlagban 69, júliusban 81, augusztusban 30 millió font volt. (1967 megfelelő periódusaiban —23, +8, —23 millió.) Az ipari termelés növekedése a tavalyihoz viszonyítva 1968 első felében 3,8, júliusban 4,4% volt. Bár mint említettük a termelést jelentősen serkenti az export, az év eddig eltelt időszakában fő ösztönző mégis a fogyasztói kereslet növekedése volt. Az adó- és áremelések ellenére a kiskereskedelmi forgalom az év első felében, de júliusban és augusztusban is, nagyobb volt 1967 hasonló időszakáénál. A gazdaságpolitikai célkitűzések szerint a személyi fogyasztásnak az év folyamán csökkennie kellene. Az angol gazdaság bizonytalansági tényezője, hogy nem emelkednek az ipari állótőkebefektetések, sőt az év első felében az 1967 január—június közötti szint alatt maradtak. A munkanélküliség augusztusig növekedett, szeptemberben valamelyest mérséklődött, de továbbra is jelentősen hozzájárul ahhoz a belpolitikai feszültséghez, amelyet a bér befagyasztása okozott. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK gazdasági növekedésében némi lassúbbodás tapasztalható az őszi hónapokban. Ugyanakkor az áremelkedések folytatódnak, az inflációs jelenségek — elsősorban a vietnami háborúval összefüggésben — továbbra is jellemzői az amerikai gazdasági életnek. A július 1-től érvényben levő 10%-os jövedelemadó-emelés — amely a fogyasztói kereslet mérséklését, s az inflációs jelenségek fő forrásának, a költségvetési deficitnek a csökkentését célozza —, eddig nem hozta meg a várt eredményt. A folyó áron számított nemzeti termék 1968. első és második negyedében körülbelül 20—20 milliárd dollárral, a harmadik negyedévben becslések szerint mintegy 15 milliárd dollárral emelkedett. Ez éves szinten 1967 megfelelő időszakához viszonyítva körülbelül 9, reálértékben 4,5—5%-os növekedést jelent. A bruttó nemzeti termék növekedésében jelentős szerepe van a fogyasztói kereslet fellendülésének, ezen belül az erős gépkocsi-keresletnek. A fogyasztói keresletnek az adóemeléstől várt jelentősebb mérséklődése eddig nem következett be. Ennek okai egyrészt a közelmúltban kiharcolt béremelések, másrészt, hogy a növekvő profitok hatására a személyi jövedelmek emelkedtek. Feltehető még, hogy bizonyos mértékig az áremelkedések folytatódásának valószínűsége is serkenti a keresletet. Július—augusztus folyamán a kiskereskedelmi forgalom növekedése 1967 megfelelő hónapjaihoz képest körülbelül 10°0 volt. A bruttó tőkebefektetések növekedésének augusztusig nagy hányadát tették ki a készletnövelő beruházások. Ezek főként az acélipari kollektív szerződések augusztusi megújítását megelőző esetleges sztrájk elleni készletbiztosítással függtek össze. Ugyanakkor a gépi állótőke-befektetések és egyes építőipari tevékenységek az összberuházások növekedésénél jóval kisebb mértékben emelkedtek. Az új létesítményekre és felszerelésekre fordított kiadásokat augusztusban mérsékelték: ezek növekedése 1967-hez képest 1968-ban — becslések szerint — 4,4%lesz, az év elején előirányzott 6,7° kal szemben. Az ipari termelés növekedése augusztusban 1967 augusztusához képest 3,7% volt, az előző két hónap 5,6%-os növekedésével szemben. A lassulást elsősorban az acélipar termelésének erős csökkenése okozta. Az acélfelhasználók ugyanis szükségleteiket zömmel az év első felében felhalmozott készleteikből, valamint az importból fedezik. Az autógyártás fellendülése folytatódik, az ehhez nem kapcsolódó egyéb iparágak termelése azonban viszonylag lassú ütemben nő. A fogyasztói árindex augusztusban 4,30,-kal magasabb az előző évi augusztusi szintnél, az ipari nagykereskedelmi árak megfelelő növekedése 2,7%. Az Egyesült Államok külkereskedelmét augusztusban nagyjából ugyanazok az irányzatok jellemezték, mint az év eddig eltelt időszakában. Bár a kivitel növekedése gyorsult, de az import még ennél is erősebben nőtt. Az év első nyolc hónapjában az 1967 megfelelő időszakához viszonyított növekedés az exportnál körülbelül 7, az importnál mintegy 21%. A kereskedelmi mérleg aktívuma 552 millió dollárra zsugorodott az 1967 első nyolc hónapjában elért 3,1 milliárd dolláros aktívummal szemben. A FONTOSABB TŐKÉSORSZÁGOK IPARI TERMELÉSÉNEK ALAKULÁSA (INDEX: 1963 - 100 SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTVA) A valuták helyzete NEMZETKÖZI PÉNZÜGYEK Októberben a devizapiacok hangulata az előző hónapokéhoz hasonlóan nyugodt volt. A dollár helyzetét továbbra is javulónak ítélik és erősödik a font is. Az érdeklődés középpontjába — az újabb hivatalos cáfolatok ellenére — a nyugatnémet márka felértékelése került. A francia devizaellenőrzés megszüntetése és a pénz-, illetve a tőkepiaci tételek emelkedése nem gátolta meg a jegybank arany- és devizatartalékának további jelentős apadását. A francia valuta leértékelésének lehetősége továbbra sem kizárt. A német márka esetleges felértékelésével kapcsolatban — amennyiben az nagyobb méretű lenne — szóba jöhet a svájci frank hivatalos paritásának felemelése is. A holland forint változatlanul szilárd, és annak tekinthető az olasz líra is. Az USA-ban emelkedik a kamatszint és ugyanez a folyamat észlelhető ismét az Eurodollár piacán, ahol a háromhavi hitel kamata október végén 6,5%-ra emelkedett. Ezen a piacon magas a hosszú lejáratú tételek kamatszínvonala is. A nemzetközi aranypiacokon említésre méltó esemény nem történt. A londoni szabadpiacon és ezzel párhuzamosan Zürichben és Párizsban is az árfolyam lefelé tendál, a szeptember végi unciánkénti 40 dollár körüli szintről az ár október végéig, némi hullámzásokkal, 39,40 dollárra csökkent. Továbbra is nyitott kérdés: Dél-Afrika rávehető-e és mikor arra, hogy újonnan termelt aranyát — elsősorban az USA kívánságainak megfelelően — a szabadpiacra vigye, ami valószínűleg jelentékenyen tovább csökkentené a szabadpiaci árfolyamot. NEMZETKÖZI PÉNZÜGYI SZERVEZETEK A NEMZETKÖZI VALUTAALAP szeptember végén tartott közgyűlésén erősödött a nemzetközi pénzügyi együttműködési szándék. Az USA és a Valutaalap ismét határozottan elutasította a hivatalos aranyár felemelésének gondolatát; e kérdés kezd kissé háttérbe szorulni. Hasonlóképpen nem került előtérbe a tervezett valutareform problémája sem. Egyre szélesebb körben terjed a nézet, hogy az amerikai és az angol fizetési mérleg lassan mégis javul, a dollárnak és a fontnak a jövőben ismeg kell maradnia a legfőbb tartalék- és forgalmi valutának, dése támogatására fordítaná. Akármilyen jól működik tehát a Nemzetközi Öntanács „lökhárító pool”-ja, ezt a pénzügyi terhet le kell venni a termelő országok válláról. Ez a felelős pénzügyi és gazdasági körök gondolkodásának „új vonala”. Ha jövőre létrejönne a kakaóegyezmény, amit az összes nyugat-afrikai és latin-amerikai termelő ország — sőt az UNCTAD is — oly nagyon kíván, elkerülhetetlen egy ilyen „lökhárító pool” megteremtése. A kakaó hiány, ami már három éve tart és valószínűleg 1969-ben sem szűnik meg, lassan megszűnne. Előbb-utóbb ismét kakaóbőség lenne és ára az előállítási költség alá csökkenne, ha nem történnék intézkedés kellő időben. Scheweitzer és McNamara ezt óhajtaná jó- előre elhárítani. Éppen a kakaónál lehet csakis nemzetközi intézmények bekapcsolásával megvalósítani a nemzetközi egyezmény funkcionálásához szükséges poolt. A poolnak nemcsak a kakaóbőség idején volna szerepe, hanem hiány esetén is, azzal, hogy a fogyasztók érdekében megakadályozza a túlzottan magas árakat azzal, hogy árut juttat a piacra. McNamara és Schweitzer kijelentései alapvetően meg fogják változtatni a nyersanyaggazdálkodás kérdéseiről eddig táplált nézeteket. Mindenki szabályozott piacokat és szilárd árakat kíván. Ez ellen számos érvet lehet felhozni. De még az ipari országokban is lassan érlelődik a fölismerés, hogy a Kennedy-forduló vámmérséklései önmagukban még nem jelentenek megoldást a fejlődő országok gazdaságának erősítésére és egyenletes terjedésére. Vannak, akik szerint ugyanezt lehet elmondani a fejlesztési segélyről is, és ezek a meghalt Kennedy elnök egyik nyilatkozatára hivatkoznak, amelyben jól jellemezte a nyersanyagtermelők gondját. Az a jelentős összeg, mondotta, amelyet a Egyesült Államok Kolumbiának fejlesztésisegélyként adott, semmi másra nem volt jó, mint hogy kárpótlást nyújtson az országnak a kávéexportnál szenvedett katasztrofális veszteségeiért. Abból a gazdasági fejlesztésre bizony semmi sem maradt. (A cikkíró megjegyzi, hogy a kvótarendszerben alapuló Nemzetközi Kávészervezet megszületése előtt a szilárd kávéárak ötven termelő országban 20 millió ember jóléte vagy nyomorúsága függött a kávéárak hullámzásától.) Néhány nyersanyagnál a helyzet annyira bonyolult és eltorzult, hogy belátható időn belül gondolni sem lehet olyan nemzetközi egyezményekre, mint az ónnál (a „lökhárító pool”-jával) vagy a kávénál (a kvótarendszerével). A nyersguminál és atextilrostnál a szintetikus szál versenye nehezíti a dolgokat. A cukornál még jó ideig fennmarad a trópusi eredetű nádcukor és a mérsékelt égövi répacukor versenyének nehezen megoldható problémája. A kakaónál, kopránál, sok növényi olajnál, a színesfémeknél és számos más nyersanyagnál azonban az összes érdekelt fél jóakarata megteremtheti az árstabilizáló hatású nemzetközi egyezményeket. Erre hívta föl Schweitzer a figyelmet és erre a célra kell a Nemzetközi Valutaalapból pénzeszközöket mobilizálni. Ő is és mások is változatlanul avval érvelnek, hogy a nyugati ipari országoknak csak akkor van kilátásuk tartós, növekvő forgalomra a fejlődő országok piacain, ha ezek nyersanyagkivitelének ésszerű mértékű hozama megteremti hozzá az anyagi alapot. Ezt pedig árstabilizáló hatású nyersanyagegyezmények nélkül nem lehet elérni. Schweitzer kijelentése tehát megérdemli a legnagyobb figyelmet. (Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1968. okt. 21.) 1968/47 7 VAN-E NÁLUNK IMPORTVERSENY? Az új gazdaságirányítási rendszer körülményei között a szociális országokból származó kooperációs termékek és munkaeszközök közvetlenül versenyezhetnek a belföldi előállítású és a tőkés eredetű termékekkel. Sem az importot, sem a hazai termelést nem preferáljuk. A versenyt az egységes árszorzó segítségével bontakoztatjuk ki. Ezzel az elvi lehetőséggel szemben a gyakorlatban mégis sokszor előfordul, hogy a monopol helyzetben levő belföldi szállító diktálja az árakat. Az importverseny annak ellenére is csak lassan bontakozik ki, hogy az importból származó termelőeszközökre a verseny lehetősége biztosítót. Ennek sem az importengedélyezés, sem a devizakiutalás, sem a pénzügyi szabályozók nem támasztanak korlátokat. Az új mechanizmus még ezen a területen sem fejthette ki teljesen hatását, de máris fel lehet sorolni olyan üzletkötéseket, amelyeknél az olcsóbb szocialista import lehetősége a szállító vállalatot ármérséklésre késztette, vagy a tőkés importot helyettesítetek olcsóbb szocialista termékkel. Néhány példa: az Egyesült Izzó az NDK és a csehszlovák verseny hatására 250 forinttal csökkenti a képcső termelői árát. A Láng Gépgyár a Gyöngyösi Erőmű 200 megawattos turbinájának árát 40 millió forinttal, az MHD- nak szállítandó hajó főmotorok árát darabonként 100 000 forinttal csökkentette a verseny nyomására. A Jászberényi Hűtőgépgyár az Egri Finomszerelvény Gyártól 1800 forintos, az NDK- tól 1200 forintos kompresszorra kapott árajánlatot. A nagyvolumenű rendelés biztosítása érdekében az egri gyár 1100 forintra csökkentette az árat. A Hajtómű- és Felvonógyár a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyártól a PC 100-as csávázó hajtóművéért 7950 Ft/dib árat kért, az importár ennek a fele volt. A HFG paramétereket nem rontó változtatásokat hajtott végre és az egységárat 3570 forintra csökkentette. A BMG ezen a tételen több mint 8 millió forintot takarított meg. Kiemelhetjük az EMG-nek az import konkurrenciával szembeni helyes magatartását. Rendszeresen figyeli a konkurrens NDK számítógép árait, ha azokat csökkentik, árleszállítást hajtanak végre, hogy a HUNOR számítógép mindenkor versenyképes legyen. A felsorolt példák igazolják az importversenyihez fűzött várakozásaink jogosultságát. Mindaddig, amíg az egységes árszorzóval forintosított devizaárral szemben versenyképes a hazai termék, a vállalati és a népgazdasági érdek egyaránt az, hogy a hazai terméket vásárolják a felhasználók. Ha viszont a hazai termék árát műszaki-gazdasági intézkedésekkel sem tudják az importtermék árához közel vinni, úgy azt behozatallal indokolt helyettesíteni. Felvetődik az ellenérv, hogy a termelőkapacitás gyakran nem konvertálható, a meglevő berendezések üzemen kívül helyezése, a munkaerők átirányítása vállalati és népgazdasági veszteségek forrása lehet. Ez kétségtelenül igaz. A kérdés itt csak az, hogy a versenyképtelenné vált termelés erőltetése nem jelent-e mégnagyobb veszteségeket. Iparvállalatainknál eléggé általános jelenség, hogy cikkskálájuk sokkal szélesebb, mint aminek műszaki fejlesztéséhez, de még csak a szinttartáshoz is, a szükséges műszaki-gazdasági feltételekkel rendelkeznének. Ha a gazdaságtalanná vált termék gyártását a vállalat megszünteti és ezzel szűkíti a gyártott termékek körét, a megmaradó cikkek sorozatnagysága és gazdaságossága javul és növekszik a műszaki fejlesztés lehetősége is. Így vállalati és népgazdasági érdek, hogy azokat a termékeket, amelyeket mi kedvezőtlenebb feltételekkel termelünk, mint szocialista partnereink, tőlük vegyük és nagyobb mennyiségben gyártsunk és exportáljunk olyan termékeket, amelyeknél mi rendelkezünk komparatív előnyökkel. Ebben rejlik az importverseny iparpolitikai jelentősége. Külkereskedelmi szempontból is érdeke ez mind a vállalatnak, mind a népgazdaságnak. Szocialista partnereinknél is alapvető célkitűzés a gazdaságos iparfejlesztés, az export növelése, a tömeggyártás és a rentabilitás révén. Természetes, hogy csak akkor számíthatunk rá, hogy a gazdasági adottságainknak legmegfelelőbb cikkeinkből bevitelüket bővítik, ha az előnyös feltételek mellett gyárott cikkeik nálunk piacra találhatnak. A szocialista importverseny kereskedelempolitikai jelentősége elsősorban a kedvező feltételek mellett gyártható termékek forgalmának kölcsönös növelésében rejlik, bár nem hanyagolható el annak az exporttermékek átalakulására gyakorolt kihatása sem. Ha a szocialista importverseny mindenki számára előnyös, miért ilyen vontatott annak kibontakoztatása? Ennek okai a magyar külkereskedelmi vállalatoknál, a szocialista partnervállalatoknál és a felhasználó vállalatoknál egyaránt megtalálhatók. A külkereskedelmi vállalatok eddig az exportfejlesztést tekintették súlyponti feladatuknak, így az import piackutatás háttérbe szorult, csak szűkös információkkal rendelkeznek a szocialista importlehetőségek és azok feltételei tekintetében. Nem ismerik eléggé az importszükségletet sem, eddig általában csak akkor kezdtek foglalkozni a behozatali lehetőségek tisztázásával, ha konkrét igény jelentkezett. Az importlehetőségek tisztázásával, ha konkrét igény jelentkezett. Az importlehetőségek feltárásának elhúzódása nem egyszer hónapokkal hoszszabbította meg az import megvalósulásának időtartamát. Az egyoldalú exportszemlélet megváltoztatásával ismételten foglalkozott a Külkereskedelmi Miniszter Tanácsadó Testülete is és határozatokat hozott az importmunka fejlesztésére. Szorgalmazza a szakosított külkereskedelmi vállalatoknál az import tanácsadó- és vevőszolgálatok felállítását. Ezek feladata a többi között naprakész információk és dokumentációk készítése, amelyek alapján a felhasználók dönthetnek, hogy mely termékek importjára adjanak bizományosi megbízást az illetékes külkereskedelmi vállalatnak. Ezek a tanácsadó szolgálatok az ipari, műszaki, és gazdasági szakemberek bevonásával bemutatókat, gyártmányismertető előadásokat, vitákat rendezhetnek arról, hogy a műszaki fejlesztés követelményeit szem előtt tartva milyen származású termelőberendezések beszerzése a leghatékonyabb a kérdéses szakmákban. Szocialista partnervállalataink kevés gondot fordítottak eddig nálunk a marketing-munkára. Amikor a magunk részéről biztosítjuk a lehetőséget arra, hogy a szocialista szállítóvállalatok és a hazai felhasználók között közvelen kapcsolatok jöjjenek létre, egyben a szocialista partnerországok külkereskedelmi szerveinél is igyekszünk odahatni, hogy ők is biztosítsák a hatékonyabb piaci munka feltételeit, beleértve a garanciális szolgáltatásokat, a folyamatos alkatrészellátást is. Összefoglalóan tehát a feltett kérdésre azt válaszolhatjuk: nálunk az új gazdasági mechanizmus széles területen biztosítja az importverseny lehetőségét. Az eddig eltelt időszak hozott már pozitív eredményeket is. A központi szervek igyekeznek az importverseny kibontakoztatásához a feltételeket megteremteni. Úgy gondoljuk, hogy az ipari és külkereskedelmi vállalatoknak ezzel a lehetőséggel az eddiginél jobban kellene élniük. Berényi Lajos