Világgazdaság, 1969. április (1. évfolyam, 61-79. szám)

1969-04-01 / 61. szám

Folytatódik a francia—angol szópárbaj A múlt hónapban kiéleződött vita a nyugat-európai integráció jövőjéről tovább folytatódik. Ez azonban inkább természetes, mint meglepő, hiszen a felvetett prob­lémák egyike sem oldódott meg. Sőt, a De Gaulle—Kiesinger találkozó, és a Közös Piac miniszteri tanácsának legutóbbi ülése óta a vitatott kérdések — baj lehet — még bonyolultabbá váltak. A helyzet pillanatnyilag a következőkben foglalható össze: a két szembenálló fél, Anglia és Franciaország, tovább hajtogatja az ismert érveket, megnyerni igyekezve a többi érdekeltet. Franciaország közös piaci part­nerei pedig valamiféle kompromisszumra törekednek, vagy legalábbis azt szeretnék elérni, hogy az ellentétes nézeteket a ködös nyilatkozatok áradata után, néhány szabatosan megfogalmazott vitapontban rögzítsék. A francia tájékoztatásügyi miniszté­rium hétfőn okmányt tett közzé, s eb­ben azzal vádolja Angliát, hogy Fran­ciaországot el akarja szigetelni öt közös piaci partnerétől — jelenti a Reuter párizsi tudósítója. A francia—brit kap­csolatokat és a Nyugat-európai Unióval összefüggő krízist tárgyaló dokumen­tum ismét leszögezi, hogy Franciaország mindaddig bojkottálja a Nyugat-európai Uniót, amíg nem kap biztosítékot a hét országot felölelő szervezettől, hogy az egyhangúság elvét fogják érvényesíteni. Franciaország attól tart, hogy Anglia a Nyugat-európai Uniót a Közös Piachoz való brit csatlakozással szemben ki­mondott vétó megkerülésére használja fel. A tájékoztatásügyi minisztérium megismétli azt a francia állítást is, hogy Anglia De Gaulle és a brit nagykövet, Soam­es beszélgetésének eltorzított vál­tozatát hozta nyilvánosságra. A francia álláspont szerint — hangoztatja a ki­advány — 1967 vége óta „Anglia arra törekszik, hogy Franciaországot izolálja a Közös Piacon belül ... Ez irány­ban a legutóbbi kísérletek egyike a Nyugat-európai Unió átértelmezése, a másik egy bizalmas megbeszélés eltor­zított változata”. Angliában, ahol arra hivatkoznak, hogy a Nyugat-európai Unió konzultá­cióiról a szervezet február 6-i minisz­teri értekezletén határozatot hoztak, mindent elkövetnek a szigetországot és a Hatokat összekapcsoló intézmény fel­­értékelésére. Londonban elhatározták, hogy május elején „Európa Hetet” szer­veznek, megünneplendő az Európa Ta­nács alapításának 20. évfordulóját. Az aktuális célok szolgálatába állított év­forduló védnökei között szerepel Ste­wart­­külügyminiszter, a konzervatív árnyékkormány „külügyminisztere”, Douglas­ Home és Joe Grimond, a libe­rális párt egyik vezetője. Mi több, még a királynőt is felléptetik az ünnepi banketten, amelyre már jó előre meg­hívták Brandt nyugatnémet külügymi­nisztert. Az ünnepségsorozatot bejelen­tő Geoffrey de Freitas, az Európai Par­lament elnöke, ismertetőjében egy füst alatt kijelentette, hogy az európai visz­­szavonás lényege: Franciaország ellen­téte a többi európai országgal. Az Eu­rópai Parlamentben bebizonyosodott — állította az angol politikus —, hogy Franciaország elszigetelődik a viták­ban, a többi ország, Olaszországtól, a skandináv országokig, szembeszegül a gaulleista állásponttal. Franciaország közös piaci partnerei — mondják beavatott brüsszeli körök­ben­­— a Hatok külügyminisztereinek tájékozódó jellegű értekezletét szeretnék összehívni, tisztázandó az ellentéteket. E­ források tudni vélik, hogy Nyugat- Németország, Belgium és Hollandia kül­ügyminisztere felkérte a luxemburgi Thornt, a miniszteri tanács jelenlegi elnökét, hogy diplomáciai úton készítse elő a zárt ajtók mögött tervezett meg­beszélést. Az értekezletet talán május 12-re hívják össze, amikor legközelebb összeül a miniszteri tanács, vagy pedig április 12-ére, amikor Washingtonban megrendezik a NATO miniszteri taná­csát. Nem akarják a napirendet előre meghatározni, de valószínűleg elsőbb­sége lesz a Nyugat-európai Unióval összefüggő problémáknak, és De Gaulle emlékezetes javaslatának a Közös Piac nagyobb, átfogóbb közösséggel történő felváltásáról. A megfigyelők ebben a kezdeménye­zésben Franciaország partnereinek újabb kísérletét látják a Hatok közötti politikai légkör javítására. Az első jelek arra vallanak — állítják a diplomáciai körökben —■, hogy a francia külügy­miniszter szívesen fogadta a javaslatot. A CSEHSZLOVÁK-JUGOSZLÁV GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉS Aláírták Prágában a csehszlovák— jugoszláv gazdasági és tudományos­­műszaki együttműködési bizottság most megtartott üléséről készült jegyzőköny­vet — jelenti az MTI prágai tudósí­tója. A bizottság különös figyelmet fordí­tott a jugoszláv építőipari vállalatok által Csehszlovákiában felépítésre ke­rülő lakások kérdésének és az építke­zések anyagi fedezetének. A jugoszláv építőipari vállalatok az 1969-től 1974-ig terjedő időszakban 12—13 ezer lakást építenének Prágá­ban, Pozsonyban és Brnóban. Az épít­kezés értéke kb. 170 millió dollárra rúgna. Csehszlovákia ennek az összeg­nek 50 százalékát, koronában, 20 százalé­kát beruházási javak és gépek, 20 szá­zalékát más áruk (koksz) szállításával és 10 százalékát dollárban fizetné. A bizottság ülésén foglalkoztak to­vábbá az ipari kooperációs és a szako­sodás területén való együttműködés kérdésével, valamint a termelési együtt­működéssel a gépkocsiipar, a vegyipar és az alumíniumipar, a megmunkáló­gépek és a könnyűáramú technika te­rületén. Pozitívan értékelték a csehszlovák— jugoszláv bankkonzorcium tevékenysé­gét. Intézkedtek a kölcsönös fizetések korszerűsítéséről és megállapították, hogy 1968-ban a két ország kölcsönös árucsere-forgalma 9,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A most aláírt jegyzőkönyv megteremti a feltételeket ahhoz, hogy a két ország árucsere-forgalma az idén 14 százalék­kal növekedjék. Nagy fontosságot tulaj­donítottak a közszükségleti cikkek cse­réje növelésének és foglalkoztak a két ország kereskedelmi szervezetei között létrehozandó konzorcium kérdésével is. A fenti hírhez belgrádi tudósítónk hozzáfűzi, hogy a még nyitott kérdések legkésőbb április végéig történő megol­dására bizottságot hoztak létre. A meg­oldatlan kérdések pénzügyi vonatkozá­súak — így felmerültek bizonyos jugo­szláv meghitelezési problémák is —, részben pedig a kereskedelmi feltételek­kel kapcsolatosak. Ez utóbbiak a komp­lett berendezések és személygépkocsik szállításával kapcsolatban merültek fel. A közlekedési szolgáltatásoknál, külö­nösen a tranzitnál, a csehszlovák fél je­lentős csökkentést kíván végrehajtani az előirányzott 18 millió dollárral szemben. A jug­oszlávok ezzel nem értenek egyet, de remélik, hogy mindkét fél megelé­gedésére megfelelő megoldást találnak. MOTORVONATOK KÖZÖSEN Tudósítónktól: Moszkvai közgazdasági körökben érett téma: a motorvonatok közös gyár­tása. A szakosítás előnyeinek kihasz­nálása nem csupán az olcsóbban gyár­tott termékekkel mérhető, hanem azon is — és ennek fontosságát éppen a va­sárnapi Pravda emelte ki —, hogy a nagyobb koncentrálás a gyártásban: a fejlődés, a technikai haladás egyik lé­nyeges záloga. Az Ekonomicseszkaja Gazeta nem­régiben elemezte a szovjet közlekedés fejlődését, eszerint a személyszállítás az elmúlt fél évszázadban 18-szorosára nőtt. Bár a legdinamikusabban — ter­mészetesen a 0 pontról induló repülés után — az autóbuszközlekedés fejlő­dött (nem véletlen, hogy a szovjet part­ner minél előbb szeretne minél több magyar Ikarus autóbuszt vásárolni), de még ma is a vasút szállítja az utasok 50 százalékát. Nem mindegy, hogyan utazik minden második utas ... Nő az igény a kényelmes és gyors motorvonatok után is. A magyar gyár­tású komplett motorvonatokból a szov­jet partner szívesen vásárolna nagyobb mennyiségben. A nemzetközi munka­megosztásra itt is nagy lehetőség van: ha hazánk csupán a motorkocsikat ké­szíti, a Szovjetunió pedig a személy­­szállító vagonokat adja hozzá, (rigai gyára különleges minőségével már ed­dig is magára hívta a figyelmet), ak­kor mindkét ország megtalálhatja a számítását A nagyobb széria hosszú időre biztosítana munkát és technikai fejlesztést a Ganz-MÁVAG-nak. Az sem lényegtelen — a közgazdászok becslése szerint —,­­hogy Magyarország a munkamegosztással akár meg is két­szerezhetné eddigi kapacitását. A szov­jet partner pedig szívesen vásárolna 500, vagy ennél is több motorkocsit. A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatala szerint 1940-ben az összvon­­tatást 97,8 százalékban gőzmozdonyok végezték, 1960-ban már csak 56,8 szá­zalékát. De beszédesebbek a mai szá­mok: az össz-utasforgalom 44,6 száza­lékát elektromos, 47,6 százalékát Die­sel-mozdonyok és elenyésző 7,8 száza­lékát gőzmozdonyok bonyolítják le. Az együttműködést tehát, a motor­vonatok közös gyártását a gazdaságos és korszerű termékek készítésén túl a kulturált utasközlekedés is szorgal­mazza. RUEFF NYILATKOZATA A FRANCIA GAZDASÁGI HELYZETRŐL Franciaország a sajnálatos, de ugyan­akkor elkerülhetetlen devizaellenőrzés bevezetésével visszanyerte — ha idő­legesen is — uralmát saját pénzügyi helyzete fölött — mondotta Jacques Rueff, az ismert francia közgazdász hétfői nyilatkozatában. Amíg a Franciaország nemzetközi ke­reskedelmi helyzete által indokolt de­vizarendelkezések érvényben maradnak, nyugodt, intellektuális atmoszférában születhetnek a pénzügypolitikai dönté­sek, nem úgy, mint a múlt év novem­berében, a válságot követő szenvedé­lyek közepette. Rueff, akit De Gaulle tábornok gaz­dasági tanácsadójának tekintenek, hoz­záfűzte, hogy jelenleg sem politikai, sem gazdasági presszió nem indokolja a frank árfolyamának megváltoztatását. Vélemménye szerint a szakszervezetek üdvözölték a devizakorlátozó intézkedé­seket, mert a tőkespekuláció elleni lé­pésnek tekintették. A frank leértéke­lése nem áll érdekében a munkáltatók­nak sem, mert az ország külkereske­delme viszonylag kedvezően alakul. Ugyanakkor — legalábbis egyelőre — versenyképes maradhat a francia ipar a jelenlegi paritásviszonyok mellett is, ha tovább tart a külföldi inflációs hullám és ha a francia bérek csak mér­sékelten emelkednek az idén. Franciaország tényleges és potenciá­lis devizatartalékai szükségtelenné te­szik az elhamarkodott döntéseket az ország valutájának árfolyammódosítá­sáról, feltéve, hogy a devizarendelkezé­sek egyelőre érvényben maradnak — fűzte hozzá a francia közgazdász. A cél azonban már most is az olyan racionális pénzügyi klíma megterem­tése, amelyben a korlátozások megszün­­tethetők vagy legalábbis enyhíthetők, akár nemzeti, akár nemzetközi szinten hozott reformok útján — fejezte be nyi­latkozatát Rueff. (Reuter) • A marketing határesetei • Román találmányok külföldi sikerei • Külföldi vegyes vállalatok A hazai növényvédősze jelene és jövője A VILÁGGAZDASÁG hasábjain foglal­koztunk már a hatóanyag és a kész nö­vényvédőszer importjának arányaival, gazdaságosságával. A növényvédőszerek felhasználásának emelkedése indokolttá teszi hazai gyártásunk, importunk rész­letesebb áttekintését. Általánosan elfogadott becslések sze­rint világviszonylatban a különféle ál­lati és növényi kártevők, együttesen a termés mintegy 35 százalékát pusztít­ják el, ami értékben mintegy 74,9 mil­liárd dollárt tesz ki. A kártevők által okozott veszteségek 29,7, a növényi be­tegségek 24,8, a gyomok 20,4 milliárd dollárt tesznek ki. Angol szakemberek a világon egy év alatt felhasznált nö­vényvédőszerek értékét 300 millió font­ra, az ezáltal megmentett mezőgazda­­sági termékek értékét 600 millió fontra becsülik. E felismerés eredményeként a növényvédőszerek választéka és fel­használt mennyisége rohamos fejlődést mutat. Világviszonylatban a gyártás 1957 és 1967 között közel 2,5-szeresére növekedett; különösen nagy fejlődés ta­pasztalható az NSZK-ban és Japánban. Rendkívül nagy fontosságú a növény­­védelem kérdése Magyarországon, ahol a mezőgazdaság fejlesztése elsődleges feladat. Ennek ellenére, míg a fejlett mezőgazdasági országok védettségi fo­ka 80 százalékos, Magyarországon ez az érték csak 45—50 százalékra tehető és ez is az elmúlt évek viszonylag gyor­sabb fejlődésének az eredménye (1962- ben a védettségi fok mintegy­­30 száza­lékos volt). Magyarországon a számottevő nö­vény­védőszeri­par 1950-ben a DDT nagyüzemi gyártásával indult. Az azóta eltelt idő alatt mindössze 4 hatóanyag­fajta gyártásának bevezetésére került sor: HCH, Dikonirt, DNOC, triazinok. A magyar mezőgazdaság mennyiségi és minőségi hozamának fenntartása, il­letve fokozása érdekében nagymérték­ben növelni kellett a növényvédőszerek tőkés importját: 1962 és 1968 között az import 267 százalékkal, ezen belül a demokratikus 68 százalékkal, a tőkés 580 százalékkal emelkedett és 1968­-ban már mintegy 10 millió dollárt tett ki. A növekedés arányainak ilyen nagyfo­kú, a tőkés import javára történő elto­lódásához erőteljesen hozzájárult a ha­­zailag gyártott klórozott szénhidrogén­tartalmú szerek (DDT, technikai HCH) alkalmazásának 1968. évi hatósági be­tiltása, mivel ezek pótlására az ipar nem tudott időben felkészülni. Az 1968- ban forgalomba hozott kiszerelt készít­mények­­(kb. 100) mintegy 40 százalékát hazai gyárak állították elő. Meg kell azonban jegyezni, hogy e szerek egy ré­sze is import-alapanyagból, néhány ha­­zailag előállított hatóanyag pedig je­lentős volumenű import-nyersanyag fel­­használásával készül. A helyzeten csak kevéssé javított, de az importnövekedési folyamat ten­denciáját döntően megváltoztatni nem tudta az a tény sem, hogy a közel­múltban több gyártmánynál kapacitás­­növeléssel egybekötött rekonstrukciót hajtottunk végre, illetve 1968 végén és 1969 folyamán két, eddig tőkés reláció­ból importált szer (2, 4, 5,T és Syn­pron gyomirtók) gyártásának megindu­lására került sor. Az új gazdasági mechanizmus nyúj­totta feltételek jó lehetőséget biztosí­tanak a gyáraknak a növényvédőszer­­gyártásra történő gyors berendezkedés­re — mivel ez saját erőforrásból törté­nik, s így a döntés vállalati hatáskörbe került —, ami a fizetési mérlegre ked­vező hatást gyakorolhat. Ugyanakkor a felhasználás perspektívájában jelentke­ző bizonytalanság — a szer elavulása, kedvezőtlen hatás az emberi szervezet­re, vagy a biológiai egyensúly megbon­tására, stb. — ez még a szocialista or­szágokba is kiszámíthatatlan export­­lehetőségek nagy kockázatvállalást kí­vánnak az iparvállalat részéről a na­gyobb beruházási költséget (50—150 millió forint) jelentő alapanyaggyártás­ra való berendezkedés eldöntésénél. Milyen szerek, alapanyagok gyártá­sára célszerű tehát berendezkedni a vállalatoknak? Ennek eldöntéséhez az alábbi szempontok mérlegelése szüksé­ges: a szer előállítása jelentős devizameg­takarítást eredményezzen; a szer perspektivikus legyen, megfe­leljen a KGST-szakosítás követelmé­nyeinek; a gyártás lehetőleg hazai, vagy szo­cialista nyersanyagbázisra épüljön; kapcsolódjon egyéb vegyipari fejlesz­tési termékekhez, vagy melléktermé­kekhez (petrokémia); a beruházás 5 éven belül megtérül­jön E főbb szempontok alapján készült el a növényvédőszeripar negyedik ötéves tervének koncepciója. A hazai gyártás fejlesztésére és a szocialista importlehetőségek — KGST- szakosítás, közös fejlesztés stb. — maxi­mális kihasználása mintegy 4—5 millió dollár értékű tőkés import megtakarí­tást tesz lehetővé. Minthogy a növény­­védőszerigény perspektivikusan növek­vő tendenciát mutat, az ily módon fel­szabaduló deviza felhasználható továb­bi növényvédőszer vagy hatóanyag be­hozatalára, s ha így abszolút értékben az importra fordított dollár mennyisége nem is csökken, az igények azonos ér­tékű ráfordítás mellett jobban kielégít­hetők. Bár növényvédőszeriparunk­ fejleszté­sének célja elsősorban a hazai igények kielégítése, lehetőség nyílhat exportra is (1968-ban a külkereskedelem 40 mil­lió devizaforint értékben exportált nö­vényvédőszert, az érték 25 százalékát nem szocialista relációba). Az export­­lehetőségek fokozására legcélszerűbb megoldásnak látszik, hogy a gyártmány­­fejlesztésben egyre nagyobb szerepet kapjanak olyan neves tőkés cégekkel létrehozott kooperációk, amelyek a ná­lunk gyártásra kerülő termék egy ré­szének megvásárlásában érdekeltek. Az egyszerű formulázáson túlmenő, eddig tőkés relációból importált hatóanyagok kooperációban történő hazai gyártására már vannak példák: a Nitrokémiai Ipartelepek a Cihával, a Budapesti Ve­gyiművek a linzi ÖSW-vel kötött ko­operációs szerződést. Koltai Pálné ÚJ UTAKON A BELKERESKEDELEM Hétfőn reggel nemzetközi belkereske­delmi tudományos konferencia kezdő­dött. A megnyitó beszédet Szurdi István belkereskedelmi miniszter tartotta, aki köszöntötte a konferencia mintegy 450 külföldi és magyar résztvevőjét. A bel­kereskedelmi miniszter elmondotta, hogy a KGST-hez tartozó szocialista orszá­gok gazdasága az utóbbi két évtizedben erőteljesen fejlődött. A szocialista or­szágokban az elmúlt 15 év alatt az egy lakosra jutó fogyasztás 2 és félszeresére emelkedett. Ma már egyre több dolgozó éri el azt a jövedelmi szintet, amikor jobb minőségű, korszerű, divatos áru­cikkeket kívánnak vásárolni. Ezután a miniszter beszélt a fogyasztás szerke­zetének alakulásáról, változásáról. Korábban a fogyasztási cikkek terme­lését nem a fogyasztók igénye, hanem az ipar lehetőségei szabályozták. Ma már olyan helyzetet kívánunk terem­teni — mondotta a miniszter —, hogy az ipar egyenlő jogú partnere a keres­kedelem legyen, s egyben a fogyasztók érdekeit képviselje. A fogyasztási cik­kek importlehetőségei a szocialista or­szágok együttműködésével különösen kedvezőek. A szocialista országok az egymás közötti árucsere-forgalom kö­töttségeit feloldották és ma már bizto­sítják a fogyasztási cikkek szabadabb áramlását. Szurdi István megnyitója után Keserű Jánosné belkereskedelmi miniszterhe­lyettes előadást tartott a kereskedelem­ fejlődéséről. Ezután hozzászólt A. N. Ljutov, a Bol­gár Kereskedelmi és Vendéglátó Tudo­mányos Kutató Intézet igazgatója, Vla­dimir Rulf, a Csehszlovák Belkereske­delmi Kutató Intézet igazgatója, Dr. Hodoly, a lengyel delegáció vezetője, Dr. Willi Koppert, a lipcsei Tudomá­nyos Intézet igazgatója, Radu Paul, a román belkereskedelem képviselője, és F. M. Metyelszkij, a szovjet delegáció vezetője. Az Európai Gazdasági Közösség és Marokkó egyezménye A Közös Piac Végrehajtó Bizottságá­nak elnöke és Marokkó külügyminisz­tere március 30-án Rabatban aláírta a Marokkó és az EGK részleges társulá­sáról szóló egyezményt. Az egyezmény öt évre szól, s az abban foglaltakat három éven belül újra tárgyalják. Az egyezmény értelmében a Közös Piacra irányuló marokkói áruk — kü­lönösen a citrusgyümölcs és a friss zöldségféle — 75 százaléka preferenciá­­lis vámkedvezményben részesül. Ezzel szemben Marokkó a Közös Piacról származó import 40 százalékára csök­kenti a kivetett vámot. A marokkói külügyminiszter elmon­dotta, hogy az egyezmény nem váltja be az ország minden kívánságát, mint­hogy abból kimaradt néhány, a ma­rokkói mezőgazdaság és az ipar fejlő­désére nézve döntő fontosságú kérdés, így például a preferenciális vám nem vonatkozik a paradicsomra, a borra és a konzervtermékekre. Nem tartalmazza az egyezmény a Marokkó által annyira óhajtott pénzügyi és műszaki segítséget sem. A brüsszeli bizottság vezetői válaszuk­ban kifejtették, hogy a Közös Piac is szeretett volna egy átfogóbb egyez­ményt, de az késleltette volna a jelen­leginek megkötését. A mostani egyez­ményt az EGK „az együttműködés első fázisának” tekinti, s azt három év múl­va tovább szélesítik majd. (Reuter)

Next