Világgazdaság, 1970. december (2. évfolyam, 230/475-250/495. szám)

1970-12-31 / 250. (495.) szám

a fogyasztók szóig Fejlődés következett be a túróféleségek csomagolásában, rész­ben a korábban hiányolt V2 és v4 kg-os adagok arányának növelésé­vel, részben az alufólia zárású polisztirol tégelyes csomagolás be­vezetésével, illetve kiterjesztésével. A belföldön forgalomba hozott sajtoknak ma már közel egy­­harmada zsugor­fóliában érlelt, kéregnélküli, egyenletes állományú sajt. Ez a fogyasztó számára azt jelenti, hogy a megvásárolt sajt­mennyiség kéreg veszteség nélküli, teljes egészében fogyasztható. Ilyenek: cryovakos, Trappista, Eidámi és Balaton sajtok. Kedvel­tek a fogyasztói csomagolású szeletelt sajtok. Az ipar az elmúlt négy esztendőben szorosabb és eredményesebb kapcsolatot teremtett a nagyüzemi tejtermelő gazdaságokkal és a kereskedelemmel az ellátás javítása érdekében. Bővítette ellátási területét és növelte a kiszállítások gya­koriságát. Ez idő szerint mintegy 640 városba, illetve bánya és ipari tele­pülésre, üdülőtelepekre és községekbe szállít naponta (Budapesten és a nagyobb városokban naponta többször is) pasztőrözött tejet a bolthálózatba, üzemélelmezési és vendéglátóipari üzemekbe, in­tézményekbe. Vajat és sajtot úgyszólván az ország valamennyi községébe szállít rendszeresen. A falusi tejellátást döntő többségében a nagyüzemi tejtermelő gazdaságok biztosítják nagyrészt csarnoki nyerstej értékesítés útján.Az utóbbi években azonban a mezőgazdasági üzemek már tej­­feldolgozó üzemeket és boltokat is létesítettek és ezzel hozzájá­rulnak az ellátás javításához. Az ipar nagykereskedelmi tevékenysége rugalmasabbá, haté­konyabbá vált A bolthálózat számára kedvezőbb árurendelési és visszáruzási módszerek kerültek bevezetésre, hogy a fogyasztó a nap minden szakában találjon friss árut. Sok vidéki bolt részére biztosított az ipar hűtőszekrényt, hű­tőpultot, hogy elősegítse a tej és tejtermék-értékesítés korszerű fel­tételeinek megteremtését. Jelentős mértékben nőtt a vasárnap nyitvatartó és tejet áru­­sló üzletek száma. A kereskedelemmel való szoros együttműködés mellett a na­gyobb városokban az ipar mintegy harminc szakboltot tart fenn. Ezek a sajátkezelésű boltok nemcsak kiegészítik a kereskedelem bolthálózatát, hanem közvetlen tapasztalatot is nyújtanak a terme­lő vállalatok részére a tényleges fogyasztói igényekről. Kedvező tény, hogy a gazdaságirányítás új rendszerének be­vezetése óta egyetlen tejtermék ára sem emelkedett. Az elmúlt négy év alatt meggyorsult az ipar műszaki fejlődése: — több új jelentős létesítményt helyeztek üzembe, — számos üzemben hajtottak végre rekonstrukciót, — új, korszerű technológiai eljárások kerültek bevezetésre, — kiemelkedő módon fejlődött a csomagolás technika, — a feldolgozó kapacitás növekedése mellett, jelentős mérték­ben nőtt az ipar hűtő- és tároló kapacitása, s megkezdődött a régi üzemek elavult kazántelepeinek kor­szerű olaj és gáztüzelésű kazánokkal való kicserélése. Üzembehelyezett, illetve ez évben üzembehelyezésre kerülő je­lentős új létesítmények: Répcelakon 56 vagonos sajtérlelő, Székesfehérvárott napi 100 ezer liter kapacitású városellátó üzem, Szegeden 100 ezer liter kapacitású városellátó tejüzem, Miskolcon 150 ezer liter kapacitású városellátó tejüzem, Gyulán 100 ezer liter kapacitású tejporgyár. Rekonstrukciót valósítottak meg a marcali, szekszárdi, szolno­ki, mátészalkai, debreceni, kelenföldi üzemekben. Az új nagy teljesítményű városellátó üzemek nemcsak telephelyükön oldják meg korszerűen a tej és tejtermék ellátását, hanem a körzetükben levő városok, ipartelepek ellátását is nagymértékben javítják. A gyártástechnológia fejlesztésének kiemelkedő eredménye a folyamatos gyártástechnológiák alkalmazásának megkezdése. A székesfehérvári új üzemben már folyamatos vajgyártó és folyama­tos túrógyártó berendezések és gépek működnek. A folyamatos technológiák nemcsak higiénés szempontból, a termékek minősé­ge szempontjából jelentősek, hanem gazdaságossági okokból is. Ki­sebb az üzemterület igényük, mint a hagyományos eljárásoknak és lényegesen termelékenyebbek. Jelentős a sajtgyártás és érlelés technológiájában elért fejlő­dés. Műanyagfóliák, viaszok alkalmazása a sajt érlelésénél, nem­csak a fogyasztó számára teszi vonzóbbá a sajtot, hanem jelentős mértékben csökkenti a sajtkezelés munkaigényét és a kezelési vesz­teséget is. A kíméletesen (alacsonyabb hőmérsékleten, hőtartás mellett) történő pasztőrözés bevezetése a tej biológiai értékének jobb meg­őrzését segíti. A fogyasztói csomagolású termékek mennyiségének említett jelentős növelését, számos nagy teljesítményű korszerű adagoló és csomagoló gép beállítása tette lehetővé. Budapesten nyolc, Veszp­rémben, Győrött egy-egy korszerű gép került üzembehelyezésre a­­ tej eldobható (polipakk) csomagolásának megvalósítására. A székesfehérvári üzemben alkalmazott flakkont gyártó, tejet­­ adagoló és csomagoló berendezés alaktartó eldobható csomagolást biztosít. Ezt elsősorban az iskolák tej és kakaó ellátására haszno­sítják. A tejföl, vaj, túró megnövekedett termelésének korszerű cso­­o­magolását számos újonnan beállított adagoló gép biztosítja. A műszaki fejlesztés mellett az ellátás javításában fontos sze­­­­repe volt az iparban dolgozó emberek szaktudásának, szorgalmas munkájának. Az elmúlt négy évben tovább növekedett az ipar szellemi kapacitása is. 1970-ben 150 fővel több egyetemet, illetve felsőfokú technikumot, 340 fővel több technikumot végzett ember­t dolgozott az iparban, mint 1966. évben. A szakmunkások létszáma­­ ugyanezen idő alatt 530 fővel növekedett. Számos tanfolyam is­mertette iparon belül a technológia, a gépészet, az üzem- és mun-­­­kaszervezés újabb eredményeit. Jelentősen fejlődött a tejipari kutatás. A nagy múltú Tejgazda-­­sági Kísérleti Intézet megnövekedett kutató létszámával a tejipar I fejlesztésének fontos bázisa. A Tejtermékek Ellenőrző Állomása az exportáruk minősítése I mellett az utóbbi években kiépített országos hálózatán keresztül I rendszeresen ellenőrzi valamennyi üzem termékeinek minőségét és I segítséget nyújt az üzemeknek a minőség javításában. Az ipar által az elmúlt négy évben elért eredményekben nagy I szerepe volt a szocialista munkaversenynek különösen a szocialista I brigádok tevékenységének. E brigádok a „szocialista módon élni, I dolgozni, tanulni” célkitűzés gyakorlati megvalósítása érdekében s nagyon sokat tettek. Kiemelkedő eredményeket értek el a terme- I lésben, példamutatóak a brigádokon belül kialakult emberi kap­­­csolatok, jelentős politikai aktivitásuk. Tevékenységük, példamutatásuk hatással van egy-egy üzem­­egész kollektívájának fejlődésére. Az elmúlt években elért eredmények elismerése és megbecsü­lése mellett világosan látni kell, hogy az egy főre jutó tej és tej- t termékfogyasztás jelentős növelése, a valóban korszerű tej és tej- t term­ék ellátás szélesebb körű megvalósítása érdekében a követ­­­kező években nagy erőfeszítésekre van szükség. Az egy főre jutó tej és tejtermékfogyasztás növelésének ki­­­induló­pontja a tehénállomány és a tejtermelés növelése. Ezzel ■összhangban szükséges a tej elsődleges kezelésének, hűtésének ■megfelelő fejlesztése, az ipari feldolgozó kapacitás növelése, kor-­sszerű szállítóeszközök alkalmazása, a bolthálózatban a növekvő tej­­és tejtermék értékesítés megfelelő feltételeinek biztosítása. Csakis­­az összehangolt, komplex fejlesztés járhat kellő eredménnyel. Túrókészítő tankok Folyamatos vajgyártó 1970. DECEMBER VG 23 MELLÉKLET

Next