Világgazdaság, 1971. január (3. évfolyam, 1/496-20/515. szám)
1971-01-16 / 10. (505.) szám
MAGYAR GAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG Török hivatalos körök is bíznak abban, hogy az ország a legközelebbi 12—22 esztendőben csatlakozik a Közös Piachoz. Bármily nagyvonalú is ez a becslés, talán mégis igen derűlátó. A török bruttó társadalmi termék évi 7 százalékkal nő ugyan, de a lakosság 2,7 százalékos szaporodása miatt az életszínvonal alig jutott közelebb a fejlett országokéhoz. Az ipar és az ipari termelés fejlődéséről szóló hangzatos jelentések dacára az ország gazdaságának gerince változatlanul a mezőgazdaság, amely a lakosság 70 százalékának ad munkát és a valutabevétel háromnegyed részét szolgáltatja, holott a nemzeti jövedelemnek csupán egyharmada származik e forrásból. 1969-ben a nemzeti jövedelem 35 millió ember között oszlott meg, és így egy főre csak 3500 török líra jutott, ami az új hivatalos árfolyamon számítva 230 dollárnak felel meg. A megoszlás azonban igen egyenlőtlen és a lakosság kétharmadának nem jut belőle több 50 dollárnál. Az agrártermékek támogatása dacára az export eredménye hosszú időn át olyan gyengén alakult, hogy az importot erősen korlátozni kellett. Ennek következménye a virágzó csempészet, az élénk feketepiac és a gyors áremelkedés volt. A 60-as években a török infláció gyorsabb volt bármely nyugateurópai országénál. Törökország ezt csak kedvező földrajzi helyzete miatt bírta el, mert kelet és nyugat egyaránt igyekezett kedvébe járni. Most felmerül a kérdés, hogy az augusztusi devalváció, amely szerint egy dollár értéke 9 líráról 15 lírára emelkedett, megváltoztatja-e az összképet és lehetővé teszi-e a fellendülést? Az igazság az, hogy a dollár már korábban is 9 líránál jóval drágábban cserélt gazdát és így a leértékelés gyakorlatilag közelebb volt a 20 százalékhoz, mint a látszólagos 40 százalékhoz. Mindamellett, ha már megtörtént a leértékelés, a kormány élt az alkalommal és engedményeket tett az exportadóból, egyszerűsítette az export formalitásait és a hitelfeltételeket. A fogyasztói kereslet csökkentésére pedig felemelte a benzinadót. A leértékelésből két kézzelfogható közvetlen haszon származott. A mintegy félmillió külföldön — főleg Nyugat-Németországban — dolgozó török vendégmunkás eddig spekulációs reménykedésből visszatartott átutalásainak beáramlása megindult, és évi 250 millió dolláros összegük a legjobb devizaforrás. Másodszor sikerült a devizára váró importengedélyeknek a leértékelés előtt felgyülemlett restanciáját feldolgozni. Ez persze nem ment segítség nélkül. A Nemzetközi Valuta Alap augusztusban 90 millió dollár készenléti hitelt nyújtott az EMA (European Monetary Agreement) pedig 15 millió dollárral jött segítségül. A leértékelés óta az importkötelezettségek teljesítésére összesen mintegy 600 millió dollárt teremtettek elő. Bármint legyen is, a devalváció eredményeként az új évben javulnia kell a fizetési mérlegnek. Megfigyelők hoszszú távra derűlátók, mert Törökországnak csaknem érintetlen nagy erőforrásai vannak. A közelebbi kilátások azonban borúsabbak. Sem a kormánypárt, sem az ellenzék nem támogatja a családtervezést. Az exportkilátások a gyenge minőség miatt is aszabványosítás és a marketing hiányában nem kedvezőek. Az exportnak nincsenek hagyományai még olyan termékeknél sem mint a dohány, mogyoró, szárított gyümölcs és gyapot. Talán csak a friss gyümölcs és zöldség, a feldolgozott élelmiszer és faáru képez kivételt. Megfelelően vezetett és kiterjedt szállodahálózat hiányában az idegenforgalom sem ígér különösebb eredményt. Ha ez így marad, ha a mezőgazdasági export nem javul, és ha nem használják ki az EGK speciális kontingenseit és tarifális engedményeit, újra kísérteni fog a leértékelés réme és visszatartja a külföldön dolgozók annyira szükséges átutalásait. Fel kell tételezni, hogy a török kormány nem kívánja vissza a tavalyi nehézségeket, sajnos azonban nem tudja eléggé erősen kézben tartani a gazdaság irányítását. (1971. január 8.) A VILÁGSAJTÓBÓL The Economist Törökország „európaizálódási” törekvései FINANCIAL TIMES Az Egyesült Államok szóbeli tiltakozást jelentett be az EGK-országok fővárosaiban, valamint Londonban az EGK-preferenciák tervezett kiterjesztése ellen. A tiltakozás egyik oka, hogy a közösség kibővítése esetén annak preferenciális területe a felveendő négy országgal (Angliával, Írországgal, Dániával és Norvégiával) növekszik. Másik oka, hogy a kibővített közösség esetleg társulási szerződéseket köt a Brit Nemzetközösség fejlődő tagországaival. A tiltakozás közvetlen indító oka az EGK-országok múlt év decemberében történt megállapodása volt, amely szerint társulási szerződések megkötését kívánják felajánlani a Brit Nemzetközösség 9 afrikai tagországának (Gambiának, Ghánának, Kenyának, Malawinak, Nigériának, Sierra Leone-nak, Tanzániának, Ugandának és Zambiának). Ezek a megállapodások hasonlóak volnának azokhoz, amelyek annak idején a yaoundéi egyezmény értelmében 18 afrikai országgal létesültek. Az USA a múltban ismételten panasz Az USA az EGK-preferenciák kiterjesztése ellen kodott a yaoundéi egyezmény „diszkriminációs jellege” miatt, sőt azzal is fenyegetőzött, hogy az egyezmény alapján társult országokat kizárja az UNCTAD keretében életre hívni szándékolt általános preferenciális rendszerből. Így Washington nyilván határozottan ellenezné, ha az EGK a karib-tengeri országokkal társulási szerződést kötne, mint ahogy ezt Anglia a csatlakozási tárgyalások során az EGK-tól kérte. Ugyanezt a kérést terjesztette elő Anglia a Csendes- és az Indiai-óceán melléki független nemzetközösségi tagországokra vonatkozólag is, egyben különleges elbánást kért más országok, így mindenekelőtt India és Pakisztán számára. Az USA a társulási tervekkel kapcsolatos fenti aggodalmainak nyomatékosan hangot fog adni, amikor Geoffrey Rippon, az EGK-hoz való csatlakozásról tárgyaló brit kormányküldöttség vezetője, március 8-án Washingtonban tárgyalni fog a Nixon-kormány tagjaival. (1971. január 8.) West Africa Az elmúlt évben — és erre 1964 óta nem volt példa — egyetlen nyugat-afrikai kormányt sem mozdított el erőszakkal hadserege, még ha történtek is ilyen jellegű kísérletek. A politikai szélcsenddel együtt azonban mintha a térség gazdasági együttműködésére törekedő erők is veszítettek volna lendületükből. A Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség megteremtése még mindig várat magára, bár Nigéria, Szenegál és Libé ria államfői továbbra is lelkes pártfogói az ügynek. Az is csalódást okozott, hogy például Ghána és Nigéria — Nkrumah megbuktatása után létrejött — légiforgalmi kooperációjának most vége szakadt. Ez azonban jelentéktelen esemény ahhoz képest, hogy a nyugatafrikai államok között milyen óriási különbségek vannak a vámok, a hivatalosan rögzített termelői árak és a valutaárfolyamok között. Figyelembevéve azt is, hogy a térség országai egységesen az import korlátozására és a valutakivitel meggátolásáratörekszenek, Nyugat-Afrika a csempészek paradicsomának számít. Az alapvető problémák változatlanul fennállnak. A legtöbb nyugat-afrikai ország csak mezőgazdasági termékeinek exportjától remélhet devizabevételt. Ezzel viszont nemcsak a világpiaci áringadozásoknak teszik ki magukat, hanem fennáll az a veszély is — talán csak a kakaó kivétel —, hogy a termés a kedvezőtlen időjárási viszonyok között akár felére zuhanhat vissza, a világpiaci árak megfelelő emelkedése nélkül. (Ebben a szezonban Észak-Nigéria és Szenegál földimogyorótermése volt a példa). Más országok a nyers Nyugat-Afrika gazdasága 1970-ben anyagok exportjától függnek, az ásványkincsek kitermelésének nagyarányú külföldi tőke- és szakértelemigényessége miatt pedig csak kicsiny nettó nyereségre tehetnek szert. A nagy kivételt — legalábbis azt remélik —, egyedül Nigéria olajkincse jelentheti, melynek kitermelése a múlt év végén már meghaladta a napi 1,5 millió barrelt, s ezzel naponta 1,25 millió dollárral gyarapította a kincstár bevételét. Ami Nigériát illeti, négyéves fejlesztési terve megcsillantja az iparosítással együtt járó előnyöket, legfőképpen azt, hogy az ország növelni fogja a nyersanyagok, valamint ipari berendezések és műszaki ismeretek importját. De még Nigéria sem képvisel elég nagy piacot a modern üzemek tömegtermelése számára, és Nigériának is szüksége lenne — tekintettel nagy lélekszámú lakosságára — a munkaerő és az árucikkek szabad áramlására. A nyugat-afrikai országok viszont éppen ezt tagadják meg egyre inkább egymástól. A protekcionizmus erősödése tavaly sem szűnt meg, és jellemzőjévé vált a nyugatt-afrikai gazdaságoknak. A restrikciók azonban — mint ahogy Ghána állandó fizetésimérleg-nehézségei mutatják —, képtelenek orvosolni az alapvető bajokat. Ezzel együtt továbbra is indokoltak a már jóideje táplált, magasra szárnyaló remények. A helyenként jelentkező túlnépesedés ellenére a hatalmas területen nincs hiány megművelhető földekben, és hiányzik a földbirtokosi rendszer: megszüntethető az éhezés, de még az elégtelen táplálkozás is. Sokat ígérő gazdag ásványtartalékok várnak kiaknázására. (1971. január 8.) A BÚTORÉRT 1971. ÉVI IMPORTJA, A BÚTORBEHOZATAL LEHETŐSÉGEI A magyar bútoripar rekonstrukciója azt ígéri, hogy az 1970-ben értékesített mintegy 4 milliárd forint értékű bútorral szemben 1975-ben 6—6,5 milliárd forint értékű bútort gyárt majd a hazai ipar. Figyelembe véve a lakásépítkezés várható ütemét, s számítva arra, hogy időközben több tízezer meglevő lakásberendezést cserélnek ki tulajdonosaik, a rekonstrukcióval párhuzamosan tervbe kellett venni a bútorimport állandó növelését is. Nagyjából kialakult az 1971-es bútorbehozatali lista, s egész sor elképzelés született a bútorimport további fokozására is. Néhány kisebb tételt leszámítva, a külföldről érkező bútorok nagy részét (általában 85 százalékát, és valamennyi szovjet import-bútort) a BÚTORÉRT vásárolja meg és adja tovább a kiskereskedelemnek. A jövő évi kötések szerint szocialista országokban több mint 10 millió rubel értékben vásárolnak bútort. Jugoszláviából több mint egymillió dollárért importálnak. Mintegy 150—250 ezer dollár értékben vásárol a BÚTORÉRT olasz, nyugatnémet és svéd bútorokat. Ez utóbbiak kis szériában érkeznek, főként azért, hogy orientálják a magyar ipar szakembereit. A nyugati bútorok tanulmányozása tervezési, kivitelezési ötleteket adhat a most megkezdett bútoripari rekonstrukcióhoz. Ezért ezeket beérkeztük után először mindig szakmai kiállításon mutatják be. A tömeges bútorimport országonként és bútorfajtánként így oszlik meg 1971- ben: Német Demokratikus Köztársaság: 2,5 millió rubel értékben 2150 szekrényfal (hét típus) és kárpitozott bútorok. Csehszlovákia: 2,1 millió rubel értékben 4100 komplett lakószoba (tíz típus) és 700 hálószoba. Lengyelország: 2,2 millió rubeles kötésre folynak tárgyalások. Lakószobákat és kárpitozott garnitúrákat vásárolunk. Szovjetunió: 2 millió rubel értékben 1600 hálószoba (négy típus), 4500 két- és háromajtós szekrény, 3200 lakószoba és 350 gyerekszoba. Románia: 1,5 millió rubel értékben 3700 lakószoba (öt típus) és 10 ezer szék. Bulgária: 350 ezer rubel értékben háromajtós szekrények és 50 ezer kárpitozott szék. Jugoszlávia: 1,25 millió dollárért 2000 lakószoba (kilenc típus), 1000 szekrényfal (hét típus), 1200 kárpitozott garnitúra (hét típus). Sokéves tapasztalat bizonyítja, hogy a bútorimport jelentős bővítésére több intézkedést is kell tenni. Szállítóink nagy része kapacitás-problémákkal küzd, s gyakran fordul elő, hogy az ottani szokásoknak, igényeknek megfelelő, s nekünk megvételre felajánlott bútort nem lehet átvenni, mert nyilvánvaló, hogy az ezekből eltérő magyar ízlés miatt nem találnának rá hazai piacot. Már a tárgyalások során több olyan kezdeményezése volt a magyar importőröknek, amelyek alkalmasak a nehézségek áthidalására. Megpróbálják saját, hazai termékeink terveit a külföldi partnerekkel elfogadtatni. Ha hajlandóak a mi elképzeléseink szerint gyártani, egyrészt növelik hazai választékukat, másrészt számunkra nagyon is elfogadható típusokat kínálnak vételre. A másik módszer: igyekeznek megtalálni külföldön azokat a gyártókat, amelyek számunkra alkalmas bútorokat készítenek. Ismeretes, hogy a szocialista országokban — bútorbeszerző piacunk zöme ez — a külkereskedelmi vállalatok „eltakarják”, „személytelenné teszik” a gyártókat. A kezdetben 200 ezer rubellel induló, s ma már 2 milliót kitevő szovjet importunk gyors fejlesztését éppen a gyártók megismerése tette lehetővé. Kiderült, hogy az észtországi szovjet bútorgyárak nekünk nagyon megfelelő típusokat gyártanak, ezeket onnan kérjük. Ismerik a magyar importőrök azokat a moszkvai üzemeket, amelyek a magyar ízlésnek megfelelő, tehát importképes gyártmánylistával dolgoznak, s tudják például azt, hogy szovjet kárpitozott bútort a leningrádi gyárakból kell rendelni. A harmadik lehetőség: szocialista partnereink a magyar kontingenseknél jóval nagyobb mennyiséget szállítanak a Szovjetuniónak. A Lengyelországból a Szovjetunióba irányuló bútorkivitel például körülbelül tízszerese annak, amit Magyarországra szállítanak évente. Mivel a Szovjetunió nagy szériában vásárol — tehát a termelés a gyártóknak gazdaságos —, ésszerűnek látszik egy nagyobb kontingenssel csatlakozni a szovjet importhoz. Folynak a tárgyalások a többi szocialista ország bútorkülkereskedelmi szerveivel arról, hogy nekünk is mutassák be a Szovjetuniónak szánt áruválasztékot. Ha megfelel valamelyik típus, rendelhetünk néhány ezer darabot. Ez a szállítónál csak a szériát nyújtja meg valamivel, így nem okoz különösebb gondot a gyártás, számunkra viszont jó eszköz az import bővítésére. A gyakorlat bizonyítja majd be, reálisak vagy némileg derűlátóak azok a tervek, amelyek mintegy kétszeresére akarják emelni öt év alatt Magyarország bútorimportját. A várható kereslet ismeretében feltétlenül indokolt minden lehetőség kihasználása, a tárgyalások azonnali megkezdése, hogy 1972-re az 1971-es keretszámokat meghaladó kötéseket lehessen aláírni. — I —s Sikerek a magyar—nyugatnémet vállalati kooperációban A Bank für Gemeinwirtschaft (tevékeny szerepet játszott a múlt év őszén tartott düsseldorfi magyar gazdasági napok szervezésében) közgazdasági folyóiratában beszámol arról, hogy 1969 óta, de különösen 1970 első felében erőteljesen bővültek a magyar és a nyugatnémet iparvállalatok közötti kooperációs kapcsolatok, mindenekelőtt a gépgyártás területén. Az említett pénzintézet Wirtschaftsblätter című kiadványának legújabb száma hírt ad a TECHNOIMPEX több, korábban kötött megállapodásáról. A magyar külkereskedelmi vállalatot egy müncheni cég képviseli majd, amelyen keresztül termékeit nemcsak a közös piaci országokba, hanem Spanyolországba és Svájcba is exportálni fogja. Ily módon, a nyugatnémet vállalattal fenntartott technikai és gazdasági együttműködés keretében, növelni tudja forgalmát a nyugati piacokon, s ugyanezt teheti a nyugatnémet cég Kelet-Európában kedvező kalkulációs lehetőségek mellett. AWirtschaftsblätter beszámol arról is, hogy az NSZK-ban az utóbbi években jelentősen megnőtt a kereslet a kézi kötésű és hímzésű magyar textíliák iránt. Ez részben azzal függ össze, hogy az ARTEX a legtöbb NSZK-ban rendezett kiállításon és valamennyi nemzetközi vásáron reklámozta e kézműipari termékeket. Emellett a legnagyobb forgalmat kosár- és fonottáruból, kézi kötésű és hímzésű szőnyegekből, illetve takarókból érték el. Más magyar kézműipari árukból is — részben nyugatnémet vállalatokkal kialakított kooperáció keretében —, részben az általános kereslet miatt jó forgalmat bonyolítanak le. Az utóbbi időben a nyugatnémetek növekvő mértékben kötöttek bérmunkaszerződéseket a magyar cipőiparral. Édesipari és csemegeáruk terén is szélesedett az együttműködés magyar és nyugatnémet vállalatok között. A szakosítás eredménye a pénztárgépek gyártásában Az NDK-val 1968-ban kötött — már ismeretes — szerződés szerint a pénztárgépek gyártását a KGST államai számára az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalat végzi. 1969-ben még az NDK cég alkatrészeiből gyártották a több mint 1400 pénztárgépet —, amelyből 1100-at exportáltak —, de 1970-ben már az IGV által készített alkatrészekből összeállított 1830 pénztárgépet adtak át a felhasználóknak. A belföldi 300 darabon kívül az NDK részére 1000 darabot, Csehszlovákiának 50-et, Romániának 271-et, Lengyelországnak 150 gépet szállítottak. A vállalat pénteki sajtótájékoztatóján Csillag Géza igazgató elmondta azt is, hogy 1975-ig a hosszú lejáratú keretszerződések alapján az NDK-nak 2000 pénztárgépet, Lengyelországnak 2500-at, Csehszlovákiának ugyancsak 2500-at, Romániának 1000-et és Bulgáriának 400-at szállítanak évenként. De a tőkésországok is felfigyeltek az IGV gépeire. Az első mintaszállítmányt 12 000 dollár értékben már el is küldték Finnországba, és más nyugati cégektől érkezett érdeklődés alapján idén legalább 300—400 gép kedvező értékesítésére nyílik lehetőség. Indokolja az érdeklődést az is, hogy a Securatól átvett A—20 típusú gépet mintegy 25 százalékban módosították és ezzel korszerűbbé tették. A gyár a továbbiakban a pénztárgépcsalád kifejlesztésére törekszik, így például a több szekciós — különböző áruk regisztrálására is alkalmas — gép nemsokára újdonság lesz. A fejlesztést szolgáló 266 millió forintos hitelkeretből eddig 50 millió forintot használtak fel és a még rendelkezésükre álló összeget elsősorban a „család” megteremtésére szánják. b. 1. A tavaly ősszel alakult magyar- francia vegyes vállalat, az Eurco igazgatósága fogadást tartott Párizsban, amelyen bejelentették, hogy megkapták a párizsi cégbejegyzést és ezzel hivatalosan is megkezdheti az Eurco a működését. Az e keretben együttműködő francia és magyar vállalatok így közös összehangolt tevékenységgel eredményesebben léphetnek fel a világpiac sok területén és lehetőségeiket főleg komplex ipari berendezések szállításában, valamint nagyobb arányú tervezési munkák lebonyolításában gyümölcsöztethetik. Bulgáriai kooperációt készít elő a pécsi Szerelőipari és Szolgáltató Vállalat. A tervek szerint egyes, Pécsett kifejlesztett készülékek részmunkáit Bulgáriában végeznék, a befejezés pedig itthon történne. A szarvasi Vas- és Fémipari szövetkezet és a jugoszláv Metalija cég kooperációs megállapodást kötött: a két vállalat a jövőben különféle háztartási lámpatesteket gyárt és értékesít a kishatárforgalomban. MŰSZERGYÁRTÁSI BÉRMUNKASZERZŐDÉS A kissé szokatlan TELMES cégnév egyre ismerősebben cseng a nemzetközi műszerpiacon, hiszen a mögötte meghúzódó Távközlési Műszergyártó Szövetkezet az utóbbi időben mind több országba szállít postai berendezéseket és műszereket. Miután az ilyen készülékek többnyire tipikusan nagy beruházások hosszú távra szóló kellékei, elsőrendű követelmény a megbízhatóság. Az elmúlt év során Brazília, az NSZK, Görögország, Pakisztán, Uruguay, Mexikó, a Szovjetunió, Románia, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és Egyiptom vásárolt készülékeikből mintegy 13 millió forint értékben. Brazíliába, a magyar—brazil államközi szerződés részeként, az átviteltechnikai felsőoktatás számára 15 műszertípust szállítottak, 250 ezer dollár értékben. A kis szövetkezet — bár berendezései nincsenek kitéve a nemzetközi műszerpiac divatingadozásának — az elmúlt év során másfél millió forintot fordított a műszaki fejlesztésre. Az NSZK-beli Wandel und Gottermann céggel munkabérszerződést kötöttek. A vállalat által biztosított anyagok és speciális berendezések felhasználásával tavaly egymillió forint értékű műszeralkatrészt szállítottak megrendelőiknek, s ez a mennyiség ebben az esztendőben mintegy 30—40 százalékkal növekszik. sz. Cs. 1971. JANUÁR 16. Magyar delegáció Szíriában és Libanonban Tudósítónktól Befejezte szíriai és libanoni körútját a Kül- és Belkereskedelmi Minisztérium delegációja, a Mankovits János vezetésével piackutatásra utazó küldöttség. Szíriában meglátogatták az ország textilgyárait, Damaszuszban és Aleppóban felkerestek élelmiszerüzemeket és egyéb fogyasztási cikkeket előállító gyárakat. A delegáció látta, hogy lehetőség van nemcsak az eddigi import konszolidálására, hanem fokozására is. Mind a textiliparban, mind az élelmiszeriparban számos cikket találtak, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot a magyar piacon. A magyar delegáció tapasztalatai alapján kifejtette, hogy a forgalom emelése érdekében nemcsak arra van szükség, hogy a magyar vállalatok Szíriába látogassanak, hanem igen fontos, hogy a szíriai eladók is felkeressék személyesen a magyar piacot. Libanonban a delegáció főleg a cipő- és bőripari termékek helyzetét vizsgálta meg. Libanonnak kiváló cipőipara van, és a delegáció itt is lehetőséget lát a magyar import növelésére. RÖVIDEN : Olaszországból 10 darab, egyenként 300 hektoliteres űrtartalmú borsilót vásárolt a Szekszárdi Állami Gazdaság. Négymilliós ruhaipari export A HUNGAROCOOP és a KONZUMEX külkereskedelmi vállalatok közreműködésével mintegy 4 millió forint értékű ruhaipari terméket szállított külföldi megrendelőinek a miskolci Női Szabó Ktsz. A megrendelők között NDK-beli, csehszlovák, szovjet és nyugatnémet cégek találhatók. Az exportszállítások egy része anyaghiány, illetve a megrendelő kívánsága miatt áthúzódott erre az évre, s a közeli hetekben fejeződik be. A ruhaipari termékek között szerepelnek háromrészes szövetkosztümök, kordbársony nadrágkosztümök, kiskabátok, „Cornelia” női ruhák és laminált szoknya mellénnyel. VILÁGGAZDASÁG A KONJUNKTÚRA ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször, 4 oldalon, pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság vezetője: HAVAS JÁNOSNÉ Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Budapest, V., Dorottya u. 6. IV. em. Telefon: 183—860 Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó SALA SÁNDOR Előfizethető a Magyar Posta Központi Hírlap Irodánál, a 215—96.162 pénzforgalmi jelzőszámon átutalással. Előfizetési díj egy évre 2400 Ft. Terjeszti a Magyar Posta 70.4405/3 - Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25 008