Világgazdaság, 1971. január (3. évfolyam, 1/496-20/515. szám)

1971-01-16 / 10. (505.) szám

MAGYAR GAZDASÁG VILÁGGAZDASÁG Török hivatalos körök is bíznak ab­ban, hogy az ország a legközelebbi 12—22 esztendőben csatlakozik a Kö­zös Piachoz. Bármily nagyvonalú is ez a becslés, talán mégis igen derűlátó. A török bruttó társadalmi termék évi 7 százalékkal nő ugyan, de a lakosság 2,7 százalékos szaporodása miatt az életszínvonal alig jutott közelebb a fej­lett országokéhoz. Az ipar és az ipari termelés fejlődéséről szóló hangzatos jelentések dacára az ország gazdaságá­nak gerince változatlanul a mezőgaz­daság, amely a lakosság 70 százaléká­nak ad munkát és a valutabevétel há­romnegyed részét szolgáltatja, holott a nemzeti jövedelemnek csupán egyhar­­mada származik e forrásból. 1969-ben a nemzeti jövedelem 35 millió ember között oszlott meg, és így egy főre csak 3500 török líra jutott, ami az új hiva­talos árfolyamon számítva 230 dollár­nak felel meg. A megoszlás azonban igen egyenlőtlen és a lakosság kéthar­madának nem jut belőle több 50 dol­lárnál. Az agrártermékek támogatása dacára az export eredménye hosszú időn át olyan gyengén alakult, hogy az impor­tot erősen korlátozni kellett. Ennek kö­vetkezménye a virágzó csempészet, az élénk feketepiac és a gyors áremel­kedés volt. A 60-as években a török infláció gyorsabb volt bármely nyugat­európai országénál. Törökország ezt csak kedvező földrajzi helyzete miatt bírta el, mert kelet és nyugat egyaránt igyekezett kedvébe járni. Most felmerül a kérdés, hogy az augusztusi devalváció, amely szerint egy dollár értéke 9 líráról 15 lírára emel­kedett, megváltoztatja-e az összképet és lehetővé teszi-e a fellendülést? Az igazság az, hogy a dollár már koráb­ban is 9 líránál jóval drágábban cse­rélt gazdát és így a leértékelés gyakor­latilag közelebb volt a 20 százalékhoz, mint a látszólagos 40 százalékhoz. Mindamellett, ha már megtörtént a le­értékelés, a kormány élt az alkalom­mal és engedményeket tett az export­adóból, egyszerűsítette az export for­malitásait és a hitelfeltételeket. A fo­gyasztói kereslet csökkentésére pedig felemelte a benzinadót. A leértékelésből két kézzelfogható közvetlen haszon származott. A mint­egy félmillió külföldön — főleg Nyu­­gat-Németországban — dolgozó török vendégmunkás eddig spekulációs re­ménykedésből visszatartott átutalásai­nak beáramlása megindult, és évi 250 millió dolláros összegük a legjobb de­vizaforrás. Másodszor sikerült a devi­zára váró importengedélyeknek a le­értékelés előtt felgyülemlett restanciá­ját feldolgozni. Ez persze nem ment se­gítség nélkül. A Nemzetközi Valuta Alap augusztusban 90 millió dollár ké­szenléti hitelt nyújtott az EMA (Euro­pean Monetary Agreement) pedig 15 millió dollárral jött segítségül. A le­értékelés óta az importkötelezettségek teljesítésére összesen mintegy 600 mil­lió dollárt teremtettek elő. Bármint legyen is, a devalváció ered­ményeként az új évben javulnia kell a fizetési mérlegnek. Megfigyelők hosz­­szú távra derűlátók, mert Törökország­nak csaknem érintetlen nagy erőforrá­sai vannak. A közelebbi kilátások azon­ban borúsabbak. Sem a kormánypárt, sem az ellenzék nem támogatja a csa­ládtervezést. Az exportkilátások a gyen­ge minőség miatt is a­­szabványosítás és a marketing hiányában nem ked­vezőek. Az exportnak nincsenek ha­gyományai még olyan termékeknél sem mint a dohány, mogyoró, szárított gyü­mölcs és gyapot. Talán csak a friss gyümölcs és zöldség, a feldolgozott élel­miszer és faáru képez kivételt. Meg­felelően vezetett és kiterjedt szálloda­hálózat hiányában az idegenforgalom sem ígér különösebb eredményt. Ha ez így marad, ha a mezőgazdasági export nem javul, és ha nem használják ki az EGK speciális kontingenseit és tari­­fális engedményeit, újra kísérteni fog a leértékelés réme és visszatartja a kül­földön dolgozók annyira szükséges át­utalásait. Fel kell tételezni, hogy a tö­rök kormány nem kívánja vissza a ta­valyi nehézségeket, sajnos azonban nem tudja eléggé erősen kézben tartani a gazdaság irányítását. (1971. január 8.) A VILÁGSAJTÓBÓL The Economist Törökország „európaizálódási” törekvései FINANCIAL TIMES Az Egyesült Államok szóbeli tiltako­zást jelentett be az EGK-országok fő­városaiban, valamint Londonban az EGK-preferenciák tervezett kiterjesz­tése ellen. A tiltakozás egyik oka, hogy a közösség kibővítése esetén annak pre­­ferenciális területe a felveendő négy országgal (Angliával, Írországgal, Dá­niával és Norvégiával) növekszik. Másik oka, hogy a kibővített közösség esetleg társulási szerződéseket köt a Brit Nem­zetközösség fejlődő tagországaival. A tiltakozás közvetlen indító oka az EGK-országok múlt év decemberében történt megállapodása volt, amely sze­rint társulási szerződések megkötését kívánják felajánlani a Brit Nemzet­közösség 9 afrikai tagországának (Gam­­biának, Ghánának, Kenyának, Malawi­nak, Nigériának, Sierra Leone-nak, Tanzániának, Ugandának és Zambiá­nak). Ezek a megállapodások hasonlóak volnának azokhoz, amelyek annak ide­jén a yaoundéi egyezmény értelmében 18 afrikai országgal létesültek. Az USA a múltban ismételten panasz­ Az USA az EGK-preferenciák kiterjesztése ellen kodott a yaoundéi egyezmény „diszk­riminációs jellege” miatt, sőt azzal is fenyegetőzött, hogy az egyezmény alap­ján társult országokat kizárja az UNCTAD keretében életre hívni szán­dékolt általános preferenciális rendszer­ből. Így Washington nyilván határozot­tan ellenezné, ha az EGK a karib-ten­­geri országokkal társulási szerződést kötne, mint ahogy ezt Anglia a csatla­kozási tárgyalások során az EGK-tól kérte. Ugyanezt a kérést terjesztette elő Anglia a Csendes- és az Indiai-óceán melléki független nemzetközösségi tag­országokra vonatkozólag is, egyben kü­lönleges elbánást kért más országok, így mindenekelőtt India és Pakisztán szá­mára. Az USA a társulási tervekkel kap­csolatos fenti aggodalmainak nyomaté­kosan hangot fog adni, amikor Geoffrey Rippon, az EGK-hoz való csatlakozás­ról tárgyaló brit kormányküldöttség ve­zetője, március 8-án Washingtonban tárgyalni fog a Nixon-kormány tagjai­val. (1971. január 8.) West Africa Az elmúlt évben — és erre 1964 óta nem volt példa — egyetlen nyugat-af­rikai kormányt sem mozdított el erő­szakkal hadserege, még ha történtek is ilyen jellegű kísérletek. A politikai szélcsenddel együtt azonban mintha a térség gazdasági együttműködésére tö­rekedő erők is veszítettek volna len­dületükből. A Nyugat-afrikai Gazdasági Közös­ség megteremtése még mindig várat magára, bár Nigéria, Szenegál és Libé­­ ria államfői továbbra is lelkes pártfo­gói az ügynek. Az is csalódást okozott, hogy például Ghána és Nigéria — Nkrumah megbuktatása után létrejött — légiforgalmi kooperációjának most vége szakadt. Ez azonban jelentéktelen esemény ahhoz képest, hogy a nyugat­afrikai államok között milyen óriási különbségek vannak a vámok, a hiva­talosan rögzített termelői árak és a valutaárfolyamok között. Figyelembe­­véve azt is, hogy a térség országai egy­ségesen az import korlátozására és a valutakivitel meggátolására­­töreksze­nek, Nyugat-Afrika a csempészek pa­radicsomának számít. Az alapvető problémák változatlanul fennállnak. A legtöbb nyugat-afrikai ország csak mezőgazdasági termékeinek exportjától remélhet devizabevételt. Ezzel viszont nemcsak a világpiaci ár­ingadozásoknak teszik ki magukat, ha­nem fennáll az a veszély is — talán csak a kakaó kivétel —, hogy a termés a kedvezőtlen időjárási viszonyok kö­zött akár felére zuhanhat vissza, a világpiaci árak megfelelő emelkedése nélkül. (Ebben a szezonban Észak-Ni­­géria és Szenegál földimogyorótermé­­se volt a példa). Más országok a nyers­ Nyugat-Afrika gazdasága 1970-ben anyagok exportjától függnek, az ás­ványkincsek kitermelésének nagyará­nyú külföldi tőke- és szakértelemigé­nyessége miatt pedig csak kicsiny net­tó nyereségre tehetnek szert. A nagy kivételt — legalábbis azt remélik —, egyedül Nigéria olajkincse jelentheti, melynek kitermelése a múlt év végén már meghaladta a napi 1,5 millió bar­relt, s ezzel naponta 1,25 millió dollár­ral gyarapította a kincstár bevételét. Ami Nigériát illeti, négyéves fejlesz­tési terve megcsillantja az iparosítás­sal együtt járó előnyöket, legfőképpen azt, hogy az ország növelni fogja a nyersanyagok, valamint ipari berende­zések és műszaki ismeretek importját. De még Nigéria sem képvisel elég nagy piacot a modern üzemek tömegterme­lése számára, és Nigériának is szük­sége lenne — tekintettel nagy lélekszá­mú lakosságára — a munkaerő és az árucikkek szabad áramlására. A nyu­gat-afrikai országok viszont éppen ezt tagadják meg egyre inkább egymástól. A protekcionizmus erősödése tavaly sem szűnt meg, és jellemzőjévé vált a nyugatt-afrikai gazdaságoknak. A rest­rikciók azonban — mint ahogy Ghána állandó fizetésimérleg-nehézségei mu­tatják —, képtelenek orvosolni az alap­vető bajokat. Ezzel együtt továbbra is indokoltak a már jóideje táplált, magasra szár­nyaló remények. A helyenként jelent­kező túlnépesedés ellenére a hatalmas területen nincs hiány megművelhető földekben, és hiányzik a földbirtokosi rendszer: megszüntethető az éhezés, de még az elégtelen táplálkozás is. So­­kat ígérő gazdag ásványtartalékok vár­nak kiaknázására. (1971. január 8.) A BÚTORÉRT 1971. ÉVI IMPORTJA, A BÚTORBEHOZATAL LEHETŐSÉGEI A magyar bútoripar rekonstrukciója azt ígéri, hogy az 1970-ben értékesített mintegy 4 milliárd forint értékű bú­torral szemben 1975-ben 6—6,5 milliárd forint értékű bútort gyárt majd a ha­zai ipar. Figyelembe véve a lakásépít­kezés várható ütemét, s számítva arra, hogy időközben több tízezer meglevő lakásberendezést cserélnek ki tulajdo­nosaik, a rekonstrukcióval párhuza­­mosan tervbe kellett venni a bútor­import állandó növelését is. Nagyjából kialakult az 1971-es bútorbehozatali lista, s egész sor elképzelés született a bútorimport további fokozására is. Néhány kisebb tételt leszámítva, a külföldről érkező bútorok nagy részét (általában 85 százalékát, és valamennyi szovjet import-bútort) a BÚTORÉRT vásárolja meg és adja tovább a kis­kereskedelemnek. A jövő évi kötések szerint szocia­lista országokban több mint 10 millió rubel értékben vásárolnak bútort. Ju­goszláviából több mint egymillió dol­lárért importálnak. Mintegy 150—250 ezer dollár értékben vásárol a BÚTOR­ÉRT olasz, nyugatnémet és svéd bú­torokat. Ez utóbbiak kis szériában ér­keznek, főként azért, hogy orientálják a magyar ipar szakembereit. A nyugati bútorok tanulmányozása tervezési, ki­vitelezési ötleteket adhat a most meg­kezdett bútoripari rekonstrukcióhoz. Ezért ezeket beérkeztük után először mindig szakmai kiállításon mutatják be. A tömeges bútorimport országonként és bútorfajtánként így oszlik meg 1971- ben: Német Demokratikus Köztársaság: 2,5 millió rubel értékben 2150 szek­rényfal (hét típus) és kárpitozott bú­torok. Csehszlovákia: 2,1 millió rubel ér­tékben 4100 komplett lakószoba (tíz típus) és 700 hálószoba. Lengyelország: 2,2 millió rubeles kö­tésre folynak tárgyalások. Lakószobá­kat és kárpitozott garnitúrákat vásá­rolunk. Szovjetunió: 2 millió rubel értékben 1600 hálószoba (négy típus), 4500 két- és háromajtós szekrény, 3200 lakószoba és 350 gyerekszoba. Románia: 1,5 millió rubel értékben 3700 lakószoba (öt típus) és 10 ezer szék. Bulgária: 350 ezer rubel értékben háromajtós szekrények és 50 ezer kár­pitozott szék. Jugoszlávia: 1,25 millió dollárért 2000 lakószoba (kilenc típus), 1000 szekrény­fal (hét típus), 1200 kárpitozott garni­túra (hét típus). Sokéves tapasztalat bizonyítja, hogy a bútorimport jelentős bővítésére több intézkedést is kell tenni. Szállítóink nagy része kapacitás-problémákkal küzd, s gyakran fordul elő, hogy az ottani szokásoknak, igényeknek meg­felelő, s nekünk megvételre felajánlott bútort nem lehet átvenni, mert nyil­vánvaló, hogy az ezekből eltérő ma­gyar ízlés miatt nem találnának rá hazai piacot. Már a tárgyalások során több olyan kezdeményezése volt a ma­gyar importőröknek, amelyek alkalma­sak a nehézségek áthidalására. Megpróbálják saját, hazai termékeink terveit a külföldi partnerekkel elfogad­tatni. Ha hajlandóak a mi elképzelé­seink szerint gyártani, egyrészt növelik hazai választékukat, másrészt számunk­ra nagyon is elfogadható típusokat kí­nálnak vételre. A másik módszer: igyekeznek meg­találni külföldön azokat a gyártókat, amelyek számunkra alkalmas bútoro­kat készítenek. Ismeretes, hogy a szo­cialista országokban — bútorbeszerző piacunk zöme ez — a külkereske­delmi vállalatok „eltakarják”, „sze­mélytelenné teszik” a gyártókat. A kez­detben 200 ezer rubellel induló, s ma már 2 milliót kitevő szovjet importunk gyors fejlesztését éppen a gyártók meg­ismerése tette lehetővé. Kiderült, hogy az észtországi szovjet bútorgyárak ne­künk nagyon megfelelő típusokat gyár­tanak, ezeket onnan kérjük. Ismerik a magyar importőrök azokat a moszkvai üzemeket, amelyek a magyar ízlésnek megfelelő, tehát importképes gyárt­mánylistával dolgoznak, s tudják pél­dául azt, hogy szovjet kárpitozott bútort a leningrádi gyárakból kell rendelni. A harmadik lehetőség: szocialista partnereink a magyar kontingenseknél jóval nagyobb mennyiséget szállítanak a Szovjetuniónak. A Lengyelországból a Szovjetunióba irányuló bútorkivitel például körülbelül tízszerese annak, amit Magyarországra szállítanak éven­te. Mivel a Szovjetunió nagy szériában vásárol — tehát a termelés a gyártók­nak gazdaságos —, ésszerűnek látszik egy nagyobb kontingenssel csatlakozni a szovjet importhoz. Folynak a tárgya­lások a többi szocialista ország bútor­külkereskedelmi szerveivel arról, hogy nekünk is mutassák be a Szovjetunió­nak szánt áruválasztékot. Ha megfelel valamelyik típus, rendelhetünk néhány ezer darabot. Ez a szállítónál csak a szériát nyújtja meg valamivel, így nem okoz különösebb gondot a gyártás, szá­munkra viszont jó eszköz az import bővítésére. A gyakorlat bizonyítja majd be, reá­lisak vagy némileg derűlátóak azok a tervek, amelyek mintegy kétszeresére akarják emelni öt év alatt Magyar­­ország bútorimportját. A várható ke­reslet ismeretében feltétlenül indokolt minden lehetőség kihasználása, a tár­gyalások azonnali megkezdése, hogy 1972-re az 1971-es keretszámokat meg­haladó kötéseket lehessen aláírni. — I —­s Sikerek a magyar—nyugatnémet vállalati kooperációban A Bank für Gemeinwirtschaft (tevé­keny szerepet játszott a múlt év őszén tartott düsseldorfi magyar gazdasági napok szervezésében) közgazdasági fo­lyóiratában beszámol arról, hogy 1969 óta, de különösen 1970 első felében erőteljesen bővültek a magyar és a nyugatnémet iparvállalatok közötti ko­operációs kapcsolatok, mindenekelőtt a gépgyártás területén. Az említett pénzintézet Wirtschaf­ts­­blätter című kiadványának legújabb száma hírt ad a TECHNOIMPEX több, korábban kötött megállapodásáról. A magyar külkereskedelmi vállalatot egy müncheni cég képviseli majd, amelyen keresztül termékeit nemcsak a közös piaci országokba, hanem Spanyolország­ba és Svájcba is exportálni fogja. Ily módon, a nyugatnémet vállalattal fenn­tartott technikai és gazdasági együtt­működés keretében, növelni tudja for­galmát a nyugati piacokon, s ugyanezt teheti a nyugatnémet cég Kelet-Euró­pában kedvező kalkulációs lehetőségek mellett. A­­Wirtschaftsblätter beszámol arról is, hogy az NSZK-ban az utóbbi évek­ben jelentősen megnőtt a kereslet a kézi kötésű és hímzésű magyar textí­liák iránt. Ez részben azzal függ össze, hogy az ARTEX a legtöbb NSZK-ban rendezett kiállításon és valamennyi nemzetközi vásáron reklámozta e kéz­műipari termékeket. Emellett a leg­nagyobb forgalmat kosár- és fonott­áruból, kézi kötésű és hímzésű szőnye­gekből, illetve takarókból érték el. Más magyar kézműipari árukból is — részben nyugatnémet vállalatokkal kialakított kooperáció keretében —, részben az általános kereslet miatt jó forgalmat bonyolítanak le. Az utóbbi időben a nyugatnémetek növekvő mér­tékben kötöttek bérmunkaszerződése­ket a magyar cipőiparral. Édesipari és csemegeáruk terén is szélesedett az együttműködés magyar és nyugatné­met vállalatok között. A szakosítás eredménye a pénztárgépek gyártásában Az NDK-val 1968-ban kötött — már ismeretes — szerződés szerint a pénz­tárgépek gyártását a KGST államai számára az Irodagépipari és Finomme­chanikai Vállalat végzi. 1969-ben még az NDK cég alkatrészeiből gyártották a több mint 1400 pénztárgépet —, amelyből 1100-at exportáltak —, de 1970-ben már az IGV által készített al­katrészekből összeállított 1830 pénztár­gépet adtak át a felhasználóknak. A belföldi 300 darabon kívül az NDK részére 1000 darabot, Csehszlovákiá­nak 50-et, Romániának 271-et, Len­gyelországnak 150 gépet szállítottak. A vállalat pénteki sajtótájékoztató­ján Csillag Géza igazgató elmondta azt is, hogy 1975-ig a hosszú lejáratú ke­retszerződések alapján az NDK-nak 2000 pénztárgépet, Lengyelországnak 2500-at, Csehszlovákiának ugyancsak 2500-at, Romániának 1000-et és Bul­gáriának 400-at szállítanak évenként. De a tőkésországok is felfigyeltek az IGV gépeire. Az első mintaszállítmányt 12 000 dollár értékben már el is küld­ték Finnországba, és más nyugati cé­gektől érkezett érdeklődés alapján idén legalább 300—400 gép kedvező ér­tékesítésére nyílik lehetőség. Indokolja az érdeklődést az is, hogy a Securatól átvett A—20 típusú gépet mintegy 25 százalékban módosították és ezzel korszerűbbé tették. A gyár a továbbiakban a pénztárgép­család kifejlesztésére törekszik, így például a több szekciós — különböző áruk regisztrálására is alkalmas — gép nemsokára újdonság lesz. A fej­lesztést szolgáló 266 millió forintos hi­telkeretből eddig 50 millió forintot használtak fel és a még rendelkezé­sükre álló összeget elsősorban a „csa­lád” megteremtésére szánják. b. 1. ­ A tavaly ősszel alakult magyar- francia vegyes vállalat, az Eurco igaz­gatósága fogadást tartott Párizsban, amelyen bejelentették, hogy megkap­ták a párizsi cégbejegyzést és ezzel hivatalosan is megkezdheti az Eurco a működését. Az e keretben együtt­működő francia és magyar vállalatok így közös összehangolt tevékenységgel eredményesebben léphetnek fel a világ­piac sok területén és lehetőségeiket főleg komplex ipari berendezések szál­lításában, valamint nagyobb arányú tervezési munkák lebonyolításában gyümölcsöztethetik.­­ Bulgáriai kooperációt készít elő a pécsi Szerelőipari és Szolgáltató Válla­lat. A tervek szerint egyes, Pécsett ki­fejlesztett készülékek részmunkáit Bul­gáriában végeznék, a befejezés pedig itthon történne.­­ A szarvasi Vas- és Fémipari szö­vetkezet és a jugoszláv Metalija cég kooperációs megállapodást kötött: a két vállalat a jövőben különféle ház­tartási lámpatesteket gyárt és értékesít a kishatárforgalomban. MŰSZERGYÁRTÁSI BÉRMUNKASZERZŐDÉS A kissé szokatlan TEL­MES cégnév egyre ismerősebben cseng a nemzet­közi műszerpiacon, hiszen a mögötte meghúzódó Távközlési Műszergyártó Szövetkezet az utóbbi időben mind több országba szállít postai berende­zéseket és műszereket. Miután az ilyen készülékek többnyire tipikusan nagy beruházások hosszú távra szóló kellé­kei, elsőrendű követelmény a megbíz­hatóság. Az elmúlt év során Brazília, az NSZK, Görögország, Pakisztán, Uru­guay, Mexikó, a Szovjetunió, Románia, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és Egyiptom vásárolt készülékeikből mintegy 13 millió forint értékben. Brazíliába, a magyar—brazil állam­közi szerződés részeként, az átvitel­technikai felsőoktatás számára 15 mű­szertípust szállítottak, 250 ezer dollár értékben. A kis szövetkezet — bár berende­zései nincsenek kitéve a nemzetközi műszerpiac divatingadozásának — az elmúlt év során másfél millió forintot fordított a műszaki fejlesztésre. Az NSZK-beli Wandel und Gottermann céggel munkabérszerződést kötöttek. A vállalat által biztosított anyagok és speciális berendezések felhasználásával tavaly egymillió forint értékű műszer­alkatrészt szállítottak megrendelőiknek, s ez a mennyiség ebben az esztendő­ben mintegy 30—40 százalékkal növek­szik. sz. Cs. 1971. JANUÁR 16. Magyar delegáció Szíriában és Libanonban Tudósítónktól­ Befejezte szíriai és libanoni körútját a Kül- és Belkereskedelmi Miniszté­rium delegációja, a Mankovits János vezetésével piackutatásra utazó kül­döttség. Szíriában meglátogatták az or­szág textilgyárait, Damasz­­uszban és Aleppóban felkerestek élelmiszerüze­meket és egyéb fogyasztási cikkeket előállító gyárakat. A delegáció látta, hogy lehetőség van nemcsak az eddigi import konszolidá­lására, hanem fokozására is. Mind a textiliparban, mind az élelmiszeripar­ban számos cikket találtak, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot a ma­gyar piacon. A magyar delegáció tapasztalatai alapján kifejtette, hogy a forgalom emelése érdekében nemcsak arra van szükség, hogy a magyar vállalatok Szí­riába látogassanak, hanem igen fon­tos, hogy a szíriai eladók is felkeres­sék személyesen a magyar piacot. Libanonban a delegáció főleg a cipő- és bőripari termékek helyzetét vizsgál­ta meg. Libanonnak kiváló cipőipara van, és a delegáció itt is lehetőséget lát a magyar import növelésére. RÖVIDEN : Olaszországból 10 darab, egyen­ként 300 hektoliteres űrtartalmú bor­silót vásárolt a Szekszárdi Állami Gaz­daság. Négymilliós ruhaipari export A HUN­G­AROCOOP és a KON­­ZUMEX külkereskedelmi vállalatok közreműködésével mintegy 4 millió fo­rint ér­tékű ruhaipari terméket szállí­tott külföldi megrendelőinek a miskol­ci Női Szabó Ktsz. A megrendelők kö­zött NDK-beli, csehszlovák, szovjet és nyugatnémet cégek találhatók. Az ex­portszállítások egy része anyaghiány, illetve a megrendelő kívánsága miatt áthúzódott erre az évre, s a közeli he­tekben fejeződik be. A ruhaipari ter­mékek között szerepelnek háromrészes szövetkosztümök, kordbársony nadrág­kosztümök, kiskabátok, „Cornelia” női ruhák és laminált szoknya mellénnyel. VILÁGGAZDASÁG A KONJUNKTÚRA ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször, 4 oldalon, pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság vezetője: HAVAS JÁNOSNÉ Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Budapest, V., Dorottya u. 6. IV. em. Telefon: 183—860 Kiadja a Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó SALA SÁNDOR Előfizethető a Magyar Posta Központi Hírlap Irodánál, a 215—96.162 pénzforgalmi jelzőszámon átutalással. Előfizetési díj egy évre 2400 Ft. Terjeszti a Magyar Posta 70.4405/3 - Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25 008

Next