Világgazdaság, 1972. július (4. évfolyam, 127/876-147/896. szám)

1972-07-01 / 127. (876.) szám

1972. JÚLIUS 1. VILÁGGAZDASÁG. • • ••­­ KÖZÖS PIAC ÉS A SZOCIALISTA ORSZÁGOK A KGST tagországai és a Közös Piac tagjai közötti kapcsolatokat 1974 végéig érvényes hosszú lejáratú, bilaterális megállapodások szabályozzák, amelyek nem tartalmazzák az úgynevezett fel­mondási klauzulát és éves vegyes bi­zottsági tárgyalásokat irányoznak elő. Ezzel a szocialista országok biztosítot­ták a bilaterális kapcsolatok fennma­radását 1974 végéig. A Közös Piac régóta törekszik a szo­cialista országokkal szembeni egységes kereskedelempolitika bevezetésére, de döntéseit erről többször is el kellett halasztania. Mégis a fenti megállapo­dások jóváhagyása ellenére hangoz­tatja: 1973-tól már nem lesz mód a tagországai és a szocialista országok közötti kétoldalú tárgyalásokra. (Két­ségtelenül szerepet játszik ebben az, hogy ezáltal is igyekeznek előkészíteni az 1974 utáni időszakra a Közös Piac elfogadását tárgyaló és szerződő part­nerként a szocialista országok részéről. Így szeretnék valóra váltani a Közös Piacnak azt a célkitűzéseit is, hogy megkíséreljék lemondatni a szocialista országokat a kétoldalú tárgyalásokról.­ Ugyanakkor ez a kérdés valójában már eldőlt, mert a Közös Piac tag­államai az említett — a KGST egyes tagországaival kötött — hosszú lejáratú megállapodásokban kötelezettségeket rögzítettek évenkénti vegyes bizottsági tárgyalásokra. Az 1975. január 1-től el­kezdődő idősz­ak még nyitott. A Közös Piac szervei természetesen fenntartják azt a törekvésüket, hogy egységként kös­senek megállapodásokat a szocialista országokkal. A KGST-tagországok ál­láspontja azonban nem változott: to­vábbra is hangsúlyozzák a kétoldalú kapcsolatok fenntartására irányuló igé­nyüket. A szocialista országok — köztük Magyarország is — konkrét kereskede­lempolitikai meggondolásokból tartanak ki a kétoldalú kapcsolatok fenntartása mellett. A Közös Piac szerveinek a szo­cialista országokkal szembeni közös ke­reskedelempolitikai bevezetésére irá­nyuló koncepciói ugyanis negatívab­bak, mint a tagországok többségének elképzelései. A Közös Piac bizottsága — több idevágó pozitív nyilatkozat ellenére — nem alakította ki koncep­cióját a szocialista országokkal való kapcsolatok fejlesztésére. Ezért „ kine­vezi” közös politikának azt, amiben minden egyes tagország egyetért. Mind­ez viszont azzal jár együtt, hogy a szo­cialista országokkal szemben a minden­kori legnegatívabb kereskedelempoli­tikai álláspont válik mintegy EGK ál­lásponttá. Jellemző példa a mennyiségi korláto­zások kérdése. A Közös Piac az utóbbi években több úgynevezett liberalizációs listát adott ki, azonban ezek semmiféle előrelépést nem tartalmaznak az egyes tagországoknak a szocialista­­országok­kal szembeni liberalizációs intézke­déseihez képest. Csupán közös piaci szinten regisztrálják azt az állapotot, amely a legzárkózottabb közös piaci tagország által a szocialista országoknak nyújtott liberalizációs szintnek felel meg. Nem vitatható, hogy a Közös Piac szerveinek hatáskörébe egyre több kül­gazdasági téma került át (például a vámok), és így szűkül a szocialista országok vonatkozásában is a bilaterá­lisan tárgyalható és megoldható prob­lémák köre. A kereskedelempolitiká­ban és ezen belül például a liberali­záció terén viszont nem rendelkeznek az EGK szervei döntési joggal. A Közös Piachoz közelálló orgánu­mok is gyakran kommentálják Brezs­­nyevnek a szovjet szakszervezetek XV. kongresszusán, ez év március 20-án elmondott beszédét. Ebben azt a szo­cialista országok által már bizonyos ideje gyakorlatilag érvényesített állás­pontot szögezte le, hogy nem hagyják figyelmen kívül a Nyugat-Európában kialakult helyzetet és a Közös Piac létezését sem. A két integráció tagor­szágai közötti kapcsolatok rendezését úgy vetette fel, hogy „e csoportosulás résztvevőihez való viszonyuk termé­szetesen attól függ, hogy ők a maguk részéről milyen mértékben ismerik el az Európa szocialista részében létrejött realitásokat, egyebek között a KGST- tagországok érdekeit.” A kommentárok általában a Közös Piac úgynevezett elismerését állítják a középpontba és alig írnak arról, hogy a Közös Piacnak is jobban figyelembe kellene venni a szocialista országok gazdasági érdekeit. Különösen fontos volna ez a Hatok Tízekké való kibő­vülése miatt, amelynek következmé­nyeként egy tőkés európai preferen­­ciális rendszerből (beleértve a nem csatlakozó országokkal kötendő meg­állapodásokat is) csak a szocialista országok maradnának ki. Ami a Közös Piac szerveivel kötött technikai jellegű, árgarancián alapuló megállapodásokat illeti, ezeket a Kö­zös Piac illetékesei sem értékelik túl. Itt arról van szó, hogy a szocialista országok — köztük Magyarország is — illetékes vállalatai néhány mezőgazda­­sági áru exportfeltételeire vonatkozóan kötöttek­­ megállapodásokat, amelyek ellenőrzését a megfelelő országok kül­kereskedelmi minisztériumai garantál­ták. Ilyen megállapodások eleve csak azokban a szektorokban jöhettek létre, amelyekben a Közös Piac rendeletei lehetővé tették ezeket. Feltételét ké­pezi e megállapodások megkötésén­ek a kérdéses exporttermékek megfelelően magas ára is, így például Magyaror­szág a kellően magas magyar borárak alapján köthetett a Közös Piac szer­veivel erre a termékre vonatkozó meg­állapodást. A Közös Piac és a KGST tagországai közötti kapcsolatok néhány alapvető kérdését érintettük, de az egész kér­déskomplexum még számos fontos té­mát tartalmaz. V. G. 9 Gromiko szovjet külügyminiszter a holland, a belga és a luxemburgi kor­mány meghívására július 5. és 12. között hivatalos látogatást tesz a Benelux­­államokban. 9 Szovjet—chilei gazdasági megálla­podást kötöttek Moszkvában. A chilei küldöttséget Altamirano, a szocialista párt főtitkára és Cademartori, a kom­munista párt Politikai Bizottságának tagja vezette. A delegációt fogadta Brezsnyev, az SZKP főtitkára is.­­ Lengyel—török megbeszélések kez­dődtek külpolitikai és gazdasági kérdé­sekről. A lengyel küldöttség élén Czyrek külügyminiszter-helyettes áll, míg török részről Bayulken külügyminiszter vezeti a tárgyalásokat.­­ Hétfőn osztrák—bolgár tárgyalások kezdődnek az 1972—1977-re szóló hosz­­szú lejáratú árucsere-forgalmi egyez­mény megkötéséről, a jövő évi áru­listákról, és a két ország között kö­tendő hajózási egyezményről. A tanács­kozások július közepén Szófiában foly­tatódnak, ahol az osztrák—bolgár gaz­dasági vegyes bizottság tart miniszteri szinten ülésszakot.­­ Államosították a kuwaiti földgáz­ipart. Az államosítási törvény értelmé­ben egyedül az állami tulajdonban levő Kuwait National Petroleum Company (KNPC) lesz jogosult kiaknázni az or­szág földgázkincsét. A parlament meg­hagyta a Kuwait Oil Company (KOC) jogát arra, hogy illetékmentesen hasz­nálja fel a tevékenységéhez szükséges földgázt. (A Kuwait Oil Companyhez a British Petroleum és az amerikai tulaj­donban levő Gulf Oil Corp. tartozik.) 9 Dinamikusan fejlődik Liechtenstein ipara. Az expanzió tavaly 11,4, 1970-ben 19 százalékos volt. Az ipari export ta­valy 371 millió svájci frankra emelke­dett. 9 Környezetvédelmi kiállítás nyílt Stuttgartban. A résztvevők bemutatják a legkorszerűbb környezetvédelmi tech­nikát, informálják a látogatókat a kör­nyezet szennyeződése elleni harcról. Környezetvédelmi kongresszust is tar­tanak. Az első ilyen természetű kiállí­tásra több mint félmillió látogatót várnak. ItWi JELENTI 9 Patolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter fogadta a PepsiCo amerikai konszern elnökét. Megbeszélést folyta­tott vele a szovjet külkereskedelmi szervezeteknek a konszernnel való kap­csolatáról.­­ Továbbra is magas az infláció az NSZK-ban. Májusban 0,3 százalékkal emelkedtek az árak. A drágulás egy év alatt 5,1 százalékos volt. 9 A szovjet gyógyszerexport vállalat küldöttsége Libanonban tárgyalt. Aján­latot tett szovjet gyógyszerek export­jára. 9 Spanyolország és Algéria gazda­sági és pénzügyi együttműködési egyez­ményt kötött. Madrid 40 millió dollár hitelt nyújt Algériának. 9 Gazdasági segélymegállapodást kö­tött a Kínai Népköztársaság és a Ko­reai NDK. A megállapodás értelmében Peking az idén újabb gazdasági segít­séget nyújt Koreának és ingyen hadi­anyagot juttat az országnak. 9 Halászati értekezlet kezdődött Stock­holmban a Keleti-tenger egyre na­gyobb méretű elszennyeződésének és a tengeri halállomány védelmének meg­vitatására. A svéd delegátusokon kívül részt vesznek a két német állam, Len­gyelország, a Szovjetunió, Dánia és Finnország képviselői is.­­ Kanada újabb 3 millió dollár érté­kű búzát szállít a Bengáli Népi Köztár­saságnak. A kanadai segélyek összér­téke ezzel 24,5 millió dollárra emelke­dett. Ennek nagyobb részét a búzaszál­lítmányok tették ki.­­ Japán a világ egyik legnagyobb banánimportőre. Tavaly 989 ezer ton­na banánt vásárolt, 17,2 százalékkal többet, mint 1970-ben. Az egy évvel ezelőtti növekedés 14,3 százalékos volt. 9 Javul a holland kereskedelmi mér­leg. Májusban 345 millió holland forint exporttöbbletet jegyeztek fel. (Április­ban még 345 milliós passzívum mutat­kozott.) 9 Új hidat adtak át a Rajnán. A Mannheim és Ludwigshafen között épült híd 1200 méter hosszú és 250 mil­lió márkába került. Négy év alatt épült és Kurt Schuhmacherről nevezték el. Lengyel—amerikai építőipari együttműködés A lengyel Bumar külkereskedelmi vállalat együttműködési megállapodást kötött az amerikai Clark Equipment céggel. Az amerikai vállalat átadja Lengyelországnak egyes építőipari gép­­alkatrészek technológiáját. A dokumen­táción kívül Lengyelország felhasznál­hatja a Clark Equipment sokéves ta­pasztalatait is. Az együttműködés nemcsak a gépal­katrészek gyártására, hanem a piacku­tatásra, sőt az értékesítésre is vonatko­zik. Az amerikai cég az egész világon kiterjedt eladóhálózattal rendelkezik. Megállapodtak, hogy a Lengyelország­ban előállított gépalkatrészeket közös gyártmányjellel látják el. (PAP) Bulgária etilénüzemet vásárol Bulgária nagyméretű etilénüzem szál­lítására adott fel megrendelést. Az amerikai Selas cég hollandiai leányvál­lalata 30 millió dollár értékben épít fel etilénüzemet Bulgáriában közösen az olasz Technipetrol és a francia Technip vállalattal. Az üzem évi kapacitása 250 ezer tonna etilén lesz. (Reuter) Új szovjet cukortermelési program A Szovjetunió Kommunista Pártjá­nak Központi Bizottsága és a szovjet minisztertanács a folyó ötéves terv cu­kortermelési előirányzatának felemelé­sére adott ki június utolsó napján fel­hívást. A felhívás termelési számokat nem tartalmaz — írja a Reuter moszk­vai tudósítója. Több traktorra, több munkagépre és műtrágyára, a répa­­magelosztás jobb megszervezésére és a feldolgozó üzemek építésének meggyor­sítására van szükség — mondja a ha­tározat. A több és jobb minőségű cu­korrépát termesztő kollektív gazdasá­gokat premizálni kell. (Reuter) Kőolaj: döntő fontosságú tárgyalások következnek Az OPEC nyári közgyűlésének idő előtti berekesztése nem jelenti a tár­gyalások szünetelését, sőt, a következő néhány hét megbeszélései döntő hatás­sal lehetnek Nyugat-Európa és Japán kőolajellátására a következő évtizedek­ben. Az IPC iraki vagyonának államosítá­sáért járó kompenzációs tárgyalásokat néhány napon belül megindítják Lon­donban. Az első, még Bécsben tartott közvetítéskor az OPEC főtitkára és az IPC érdekeit képviselő Duroc-Danner megállapodtak, hogy a közvetítő tár­gyalások legfeljebb 90 napig tarthat­nak. A tárgyalásokat magánmegbeszé­lések formájában folytatják előbb Lon­donban, majd valószínűleg Párizsban. Itt említjük meg azt a Frankfurtból érkezett jelentést, hogy a nyugatnémet DEMINEX közös vállalkozások alakí­tásáról tárgyal az iraki állami kőolaj­­vállalattal; a megbeszélések már 2—3 hónap óta folynak, mondotta a vállalat szóvivője. A perzsa-öbölbeli kőolajtermelő álla­mok és­­a nyugati konzorciumok tárgya­lásai sem váratnak sokáig magukra — vélik az olajszakmában. E tárgyalások fokozatos államosításra vonatkoznak: a 20 százalékos részesedésből kiindulva a század végéig a termelő országok el­érik az 51 százalékos részesedést. Teheránban június 23-án ülnek össze a sah megbízottai az iráni kőolajipart nagyrészt kezében tartó nyugati kon­zorcium küldötteivel. Irán — m­int a VILÁGGAZDASÁG­ban már hírül ad­tuk — az OPEC többi tagállamától el­térő módon akarja rendezni viszonyát a nyugati konszernekkel. A teheráni tárgyalások kimenetelétől függ, hogyan foglal állást a perzsa-öbölbeli államokat képviselő OPEC a további megbeszélé­seken. (Reuter, APA) Líbia és Jugoszlávia kőolajmegállapodása Líbia és Jugoszlávia képviselői Tri­­poliban kőolaj-együttműködési megál­lapodást írtak alá. A megállapodás ke­retében Jugoszlávia nyersolajat vásá­rol a volt brit tulajdonú és december­ben államosított Sarir olajmezőtől. A megállapodás részleteit nem hoz­ták nyilvánosságra. (Reuter) Szovjet óraexport Egymillió órát szándékozik exportálni a tatárföldi Csisztopolban levő óragyár — jelenti a TASZSZ. Ez a mennyiség közel egyharmada a gyár évi termelé­sének. A csisztopoli órák több nemzetközi kiállításon nyertek díjat. Maximális pontatlanságuk 24 óra alatt plusz 5, illetve mínusz 8 másodperc, holott a nemzetközi szabvány plusz vagy mínusz 30 másodperces eltérést tart megenged­hetőnek. A gyárban gépkocsi-, repülő­gép- és hajóórákat is készítenek és rö­videsen új gyártószalagot állítanak be a teherjáró gépkocsik óráinak gyártá­sára. Itália hullámvölgyben AZ ANDREOTTI-KORMÁNY GAZDASÁGI FELADATAI Római tudósítónktól: Miközben a Quirinale-palotában másfél hónapig tartó válság után végre letehette a hivatali esküt az új olasz kormány, a statisztikai hivatal közzé­tette az ország gazdasági helyzetére vonatkozó adatokat, amelyeket fél éve aggódva szemlél minden érdekelt szakember. Az 1971. évi „nulla növekedés” 1972 első négy hónapjában inkább romlott, mint javult. Április végén mutatkozott csak nagyon szerény, 0,3 százalékos növekedés. A májusi adat: 1,9 százalékos növekedés az előző év május hónapjához viszonyítva. Mindez az ipari termelés alakulására vonatkozik. A számítások szerint az ipari termelésnek 1972-ben 7 százalékkal kellene növekednie 1971-hez képest, hogy a nemzeti össztermék (GNP) 4,5—5 százalékos emelkedést mutasson és az ország kikerüljön a hullámvölgyből. Az eddigiek alapján azonban máris világos: nehezen képzelhető el, hogy az idei év jobban alakuljon, mint az előző — jó, ha nem lesz rosszabb. Az ipari termelés mellett nem sok biztatót mutatnak az árak és a külke­reskedelmi forgalom alakulásáról szóló adatok sem. Az árak (az összes termék­re vetítve) 0,9 százalékkal emelked­tek májusban, és ez egy évre 11—12 százalékos áremelkedési ütemnek felel meg, vagyis meghaladja a nyugat­európai inflációs spirál emelkedési ütemet. A külkereskedelemben mutat­koztak némi reménykeltő jelek: az import 6,4 százalékkal, az export 11,7 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. Az év első négy hónapjához viszonyítva azonban las­sult a növekedés. A behozatal a belső kereslet lanyhasága miatt nem növe­kedett gyorsabban, a kivitel pedig a romló versenyképesség (emelkedő árak) miatt lassul. Mindez cseppet sem biztató. Carli, az Olasz Bank kormányzója, akit az ország legnagyobb hatalommal rendel­kező gazdaságpolitikusának tartanak, a központi pénzintézetnek a gazdaság­ban betöltött súlya révén, egy hónap­pal ezelőtt a bank részvényeseinek köz­gyűlésén rendkívül sötét képet festett a helyzetről. „Kilendült a földrengés­­jelzők mutatója” — mondta jelképesen, amikor feltárta: az ipari vállalatok (a magán- és állami részesedésű válla­latokkal együtt) 1969-ben még 860 milliárd tiszta nyereséggel zárhatták az évet, de 1971-ben már 400 milliárd veszteségük volt. S félő, hogy az ipari termelés alakulása erre az évre sem ígér mást, mint ráfizetést. A vállala­tok kezdik felélni tőkéjüket. Ez a helyzet magyarázza, hogy a vállalatok egy része súlyosan eladó­sodott, a beruházások szinte leálltak. Más részüket pedig egyszerűen eladják tulajdonosaik. Az elmúlt hetekben óriási visszhangot váltott ki, hogy az elektromos háztartási gépgyártásban Európa-szerte ismert varesei Ignis a holland Philips tulajdonába ment át, míg a népszerű kiskocsikat gyártó Innocenti vállalatot teljes egészében megvette a British Leyland. A külföldi tőkebehatolás aggasztó méreteket öl­tött, és most nem az amerikai tőke jól ismert nyugat-európai terjeszkedé­séről van szó. Olaszországban ma a közös piaci versenytársak is sokszor túl erős­ konkurrenciát jelentenek. Egyes olasz lapok már azt írják, hogy az olasz gazdaság lassan alárendelt, „gyarmati típusú” helyzetbe kerül más fejlett nyugat-európai országokhoz ké­pest. Olaszország beteg helyzetére a Kö­zös Piac központja is felhívta a fi­gyelmet, bár tapintatosan. A tagorszá­gok konjukturális helyzetéről készí­tett elemzésében az EGK végrehajtó bizottsága a múlt héten úgy nyilatko­zott, hogy a többieknél határozottan fellendülés mutatkozik, de Olaszor­szágnak „egyelőre az egyenletesebb és felfelé ívelő gazdasági fejlődés biztosí­tására kell összpontosítania erőfeszíté­seit”. Olaszország gyengélkedése aggo­dalommal tölti el a közös piaci part­nereket is, hiszen a tagországok gaz­dasága ma már olyan szoros szálakkal fonódik össze, hogy az egyik válságát menthetetlenül megérzi a másik­at is. Az új Andreotti-kormányra vár tehát az a nehéz feladat, hogy a felfelé ívelő gazdasági fejlődés feltételeit biz­tosítsa. Vállalkozásában mindent elöl­ről kell kezdenie. A terv, amely a múlt év végén készült, és amely a fellen­dülést mintegy 1500 milliárd líra ér­tékű állami beruházással akarta be­indítani, szinte érvényét vesztette; a kormányválságok és a választás miatt az állami szervek, hivatalok munkája, következésképp az állami beruházások jó része is leállt. A magánberuházá­sokkal ugyanez a helyzet. A szocia­lista párt kikerült a kormányból és a szocialista költségvetésügyi miniszter, Giolitti ötéves gazdasági­­tervét a kon­zervatív liberális párt (a Confindust­­ria képviselője) veszi majd kézbe. Az első akadályt, az újabb valuta­­válságot (amely a kormány megalaku­lásának napján állt tetőfokán), Olasz­ország sikeresen vészelte át — de a közös piaci partnerek jóvoltából. Mint ismeretes, az EGK-országok az eddig megteremtett valutáris szolidaritás megőrzése, a leértékelés megelőzése érdekében hozzájárultak, hogy az Olasz Bank átváltthatatlan dollárral eszkö­zöljön vásárlásokat a líra árfolyamá­nak fenntartására (holott a dollár mel­lett arannyal és más közös piaci va­lutákkal kellene ez tennie). Az igazság az, hogy a líra leértékelése nem azért került szóba ezekben a napokban, mert Olaszország valutatartalékai apadtak. Az export némi visszaesése termelési nehézségek miatt mutatkozik, az árfo­lyamot az Olasz Bank, jelentős deviza­­tartalékok birtokában, minden nehéz­ség nélkül tudta volna tartani. A leér­tékelést egyes exportban érdekelt nagyvállalatok, gazdasági körök szor­galmazták — kapva a font sterling miatt kialakult valutáris válság hely­zetén. „A leértékeléssel az export erős lökést kaphatna és ez hozzájárulna az egész termelés fellendítéséhez, az exportra alapozott expanzió formájá­ban” — írja a torinói La Stampa, a FIAT lapja. Nyilvánvaló, hogy ez a fajta fellen­dülés kedvezett volna egyes nemzet­közileg versenyképes nagyvállalatok­nak, de szinte a halálos ítéletet jelen­tette volna azoknak a kis- és közép­üzemeknek, amelyeknek válsága rejlik lényegében az olasz gazdaság struktu­rális válságának mélyén. (Nem beszélve arról, milyen hatásai lennének a leérté­kelésnek, a bekövetkező áremelkedések­kel a bérből élők életszínvonalára.) Az áremelkedés azonban így is elég gyors ütemű, és a legnagyobb prob­lémát fogja jelenteni az új kormány­nak, amely előtt az elkövetkező fél év­ben két jelentős mérföldkő áll. Az egyik a kollektív szerződések megújítása, a másik az értékadó bevezetése. Az előbbi négy és fél millió dolgozót érint, szinte valamennyi fontos szakmá­ban. Ha a szakszervezetek és munkál­tatók tárgyalásai újabb összeütközés­hez, újabb „forró őszhöz” vezetnek, ha a termelési költségek újabb nagymér­tékű emelkedésen mennek keresztül, ez a versenyképesség végleges elvesztését, a teljes csődöt jelenti sok vállalatnak. Máris folyik a harc mind a munkál­tatók, mind a kormány részéről a szak­­szervezetek ellen a várható követelések mérséklésére. Ezzel szemben a szak­­szervezetek a beruházások növelését, a foglalkoztatottsági szint emelését, a déli országrészek fejlesztését tartják fő ex­panziós eszköznek, nem a követelések és a termelési költségek visszaszorí­tását. Ami az értéknövekedési adó rend­szerét illeti, ez a közös piaci országok mindegyikében érvényben van már. Olaszország háromszor halasztotta el bevezetéseinek határidejét, és emiatt nagy a feszültség Róma és a brüsszeli EGK-központ között. A végső határidő 1973. január 1. További halogatás nem lehetséges, márpedig az új adórendszer áremelkedéssel jár, amit csak szigorú árellenőrzéssel lehetne némileg korlátok közé szorítani. Ezen a két próbatételen állhat vagy bukhat az új olasz kormány sorsa. Magyar Péter ÓVATOS OPTIMIZMUS A STEYR—DAIMLER—PUCH-NÁL A Steyr—Daimler—Puch autóipari vállalat közgyűlésén elhangzottak sze­rint a vállalat forgalma különböző ked­vezőtlen körülmények ellenére az el­múlt évben 17,4 százalékkal nőtt és 5,79 milliárd schillinggel rekordmagasságot ért el. A forgalom emelkedése 1970-ben 30 százalékos volt, úgy hogy az elmúlt 2 évben összesen több mint 50 száza­lékkal szökött feljebb. Ezen belül a ke­reskedelmi üzletek értéke emelkedett a legjobban, 61 százalékkal. FIAT-gyárt­­mányú személygépkocsikból első ízben adtak el több mint 1 milliárd schilling értékűt. Saját gyártmányaik forgalma 11 százalékkal emelkedett, az exporthá­nyad viszont 42,3 százalékról 41,2 szá­zalékra csökkent. Az idei üzletévre további 8—10 szá­zalékos forgalomemelkedést jósolnak, ezen belül ismét a kereskedelmi üzletek növekedése várható. Ezzel párhuzamo­san a folyó évben 116 millió schilling értékű beruházást végeznek. A vállalat néhány új terméket is hoz a piacra. Ezek között szerepel egy 7 tonnás tehergépkocsi, 100 és 130 lóerős traktorok, keskeny nyomtávú traktor a gyümölcsösök és szőlők műveléséhez, 320 lóerős Diesel-motor. Fejlesztés alatt van egy cseppfolyósgáz meghajtásra ké­szülő kisautóbusz, amelyből az első prototípusok még ebben az évben ké­szülnek el. (APA)

Next