Világgazdaság, 1973. március (5. évfolyam, 42/1044-64/1066. szám)
1973-03-01 / 42. (1044.) szám
• Egyes nyugat-európai szakszervezetek közösen lépnek fel a multinacionális vállalatok ellen, ha azok nem hajlandók tárgyalni az érintett nemzeti szakszervezetekkel. A főleg szociáldemokrata irányítás alatt álló Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége munkabizottsági ülésén vitatta meg az akciók összehangolásának lehetőségeit, és az ülés után tette az említett figyelmeztetést. • A brüsszeli bizottság sürgeti az EGK miniszteri tanácsát, tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a Nemzetközi Kakaóegyezmény június 30-án életbe lépjen, mint azt eredetileg tervezték. Hosszas habozás után a tagállamok aláírták az egyezményt, de kétséges, hogy a ratifikációs eljárást idejében be tudják-e fejezni. • A Kennecott amerikai rézmonopólium Olaszországban is akciót indított, hogy megszerezze három chilei rézküldemény ellenértékét. A hírt a chilei állami rézvállalat szóvivője közölte. • India két millió tonna vasércet szállít Romániának 1973-ban és 1974- ben. A hosszú távú megállapodás értelmében Románia 1971 és 1981 között 22 millió tonna vasércet kap Indiától. • Olaszország ki akarja terjeszteni felségvizeit. A parlamentbe benyújtott kormányjavaslat értelmében a felségvizek 6 mérföldes határát 12 mérföldre növelnék. • Peru májusban kezdi az Andokon átvezető olajvezeték építését. A 255 millió dolláros terv szerint a vezetéken az újonnan felfedezett őserdei lelőhelyekről szállítják az olajat a Csendesóceán partvidékére. • Csehszlovák gazdasági küldöttség utazott Athénbe. A delegáció, amely március 4-ig marad a görög fővárosban, a kétoldalú forgalom növeléséről folytat tárgyalásokat. JELENTI A Sony gyár színestelevízió-üzemet épít Nagy-Britanniában. Az összeszerelő üzem 1975-ben kezdi meg a működését, és havonta mintegy 5 ezer Trinitron gépet gyárt majd. A kibocsátást később 10 ezer darabra akarják növelni. 49 Peterson, Nixon amerikai elnök gazdasági különmegbízottja visszautazott Washingtonba. A volt amerikai kereskedelmi miniszter nyugat-európai körúton volt, és a kereskedelem- és valutapolitikai kérdésekkel kapcsolatos amerikai nézetekről tájékoztatta az érintett kormányokat, valamint a közös piaci szerveket. 4B Japán tényleges gazdasági növekedési üteme tavaly elérte a 9,2 százalékot. Az expanzió magasabb volt, mint egy évvel ezelőtt, amikor csak 6,3 százalékot mértek. 9) Rekord veszteséggel zárta a tavalyi évet a horvát vasúti vállalat. A deficit 140 millió dinár volt. 4) Kínai gépipari küldöttség érkezett Tokióba. A 16 tagú delegáció egy hónapot tölt a japán fővárosban és több nyomdát tekint meg. 10 új hajótípus építését kezdték meg Lengyelországban. A gdanski hajógyár 3 darab 105 ezer tonnás hajót szállít ebből a típusból, amely kőolaj, érc és egyéb áruk szállítására alkalmas. Az új teherhajó építésével a lengyel hajógyártás új szakaszba lép, az eddig készített legnagyobb hajótípusok szállítóképessége 55 ezer tonna volt. Emelkedtek februárban Japán valuta- és aranytartalékai. A tartalékok állománya a január végi 17,8 milliárd dollárról 19 milliárd dollárra gyarapodott. Olaszországban tavaly majdnem 135 millió munkaóra ment a sztrájkok miatt veszendőbe, 30 százalékkal több, mint 1971-ben. A „legforróbb” sztrájkhónap 1972 decembere volt, amikor 28 millió munkaóra esett ki. 1973 januárjában 16 millió munkaóra maradt ki. «S© Osztrák—egyiptomi gazdasági megbeszélések kezdődtek Kairóban. Elsősorban a kétoldalú kereskedelemben mutatkozó osztrák deficit leépítéséről van szó. Egyiptom ígéretet tett, hogy az állami külkereskedelmi vállalatok a passzívum megszüntetésére törekednek. «&] Lengyelországba húszéves programot dolgoztak ki a légiközlekedés fejlesztésére. Az évtized végéig a mostani tíz repülőtéren kívül újabb ötöt építenek. A tervben 1980 és 1990 között tíz polgári repülőtér megépítése szerepel. A LOT lengyel repülővállalat nemzetközi vonalain 465 ezer, belföldön pedig 875 ezer utast szállított. A távlati program szerint 1980-ban a nemzetközi vonalakon 1,4, a belföldieken pedig 2,5 millió utast kell majd szállítania. Chile csatlakozott a Nemzetközi Cukoregyezményhez. Az egyezmény 1969-ben lépett életbe. A Farbwerke Hoechst AG. a tervek szerint 1973-ban 11 százalékkal tudja növelni eladásait, így 15 milliárd márka bevételre számít. A Hoechst külföldi eladásai 1972-ben 10 százalékkal nőttek. A cég külföldi vállalatainak forgalma 13 százalékkal emelkedett, 1,02 milliárd dollárt tett ki. 1973. MÁRCIUS 1. VILÁGGAZDASÁG. WV A pénzügyi kooperációs alap és az EGK valutauniója A rövidesen létrehozandó közös piaci pénzügyi kooperációs alapnak a legrövidebb időn belül 5 milliárd elszámolási egységgel kell rendelkeznie az EGK-valuták védelmére, — mondotta Simonez, a brüsszeli bizottság alelnöke. A közös piaci főtisztviselő több javaslatot tett a valutáris és gazdasági integráció ütemének gyorsítására. A jelenlegi tervek szerint az április 1-től működésbe lépő alap 2 milliárd elszámolási egységgel fog rendelkezni a valuták rövid lejáratú támogatására. Simonét ezenkívül sürgette, hogy a font és a líra árfolyamát mielőbb rögzítsék. Felszólította a tagállamokat, összpontosítsák valutatartalékaikat. Az erre vonatkozó bizottsági javaslatok június 30-áig készülnek el és Simonét szeretné, ha a miniszteri tanács a határozatokat már az év végéig meghozná. Csak az összes tagállam tartalékainak összpontosításával lesz képes a közösségi központi bankrendszer a spekulációs valutamozgásokat megfékezni. De Clercq belga pénzügyminiszter szintén síkraszállt az alap rendelkezésére bocsátott összegek növelése mellett. A tervezett összeg, mint mondotta, nem alkalmas a kilenc ország valutájának védelmére. Ezzel kapcsolatban utalt az elmúlt hetek pénzügyi fejleményeire. A pénzügyminiszter ezután kifejtette, hogy a Közös Piacnak egységes elvek szerint kellene szabályozni a tőkemozgásokat, hogy elejét vegye a spekulációnak. Bár ezzel kapcsolatban hoztak közös intézkedéseket, ezeket a múltban a tagállamok nem mindig alkalmazták megfelelően. A valutaválságból leszűrhető végső tanulság De Clercq szerint az, hogy a Közös Piac csak szorosabb gazdasági összehangolás esetén tüntetheti el a tagállamok közt meglevő különbségeket, pedig ez az igazi stabilitás előfeltétele. (Reuter) A Szovjetunió csatlakozott a genfi copyright-egyezményhez A Szovjetunió elhatározta, hogy csatlakozik a szerzői jogokra vonatkozó, 1952-ben kötött, genfi konvencióhoz — jelentette be Párizsban az UNESCO titkársága. A Szovjetunió elhatározásáról, hogy a konvenció 64. aláírója kíván lenni. Gromiko külügyminiszter február 14-én kelt levélben értesítette az UNESCO vezérigazgatóját. A Szovjetunió május 27-től kezdődően ismeri el magára nézve kötelezőnek a genfi konvenciót. Ennek a nemzetközi egyezménynek az értelmében az irodalmi, a tudományos és a művészeti alkotások legalább 25 évig védelmet élveznek, és minden aláíró ország kötelezi magát rá, hogy a külföldi szerzőknek ugyanolyan védelmet nyújt, mint saját állampolgárainak. A genfi konvencióval kapcsolatos szovjet döntés előzménye az, hogy a Szovjetunióban módosították a szerzői jogokra vonatkozó törvényt. Erről az Izvesztyija a múlt héten beszámolt, de az új törvény részleteit csak később teszik közzé. Moszkvában az a vélemény uralkodik, hogy a Szovjetunió számára előnyös lesz a csatlakozás, tekintettel arra, hogy a nyugati országokban milyen nagy az érdeklődés a szovjet irodalom, és különösen a szovjet tudományos és műszaki munkák iránt. Nyugaton a könyvek viszonylag jóval drágábbak, ás a nyugati kiadók részéről éles verseny várható a szovjet művek kiadási jogáért. (Reuter, AFP) Belvárosi Építőipari Vállalat felvesz termelési OSZTÁLYVEZETŐNEK építészmérnököt (5 éves kivitelezői gyakorlattal) JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK ÉRDEKLŐDNI: a személyzeti vezetőnél, a 385-580-as telefonon. A vasúti szállítás korszerűsítése Romániában A román vasúti szállítás modernizálása kiemelt helyet foglal el az 1971— 75-ös tervben. A tervidőszakban az említett célokra 40 százalékkal többet költenek, mint az előző ötéves időszakban. A két vágányú vonalak hosszúsága 1975-ben kétszer annyi lesz, mint 1970-ben. A villamosított vonalak 1975-ben az összvonalhossz 12,5 százalékát teszik ki. Az évtized közepére 1970-hez képest 48,8 százalékkal növekszik a villamosított vonalak hossza. A vasúti irányítást is korszerűsítik, széles körben alkalmazzák majd az elektrodinamikus központi irányítást. Az ötéves terv szerint a főútvonalak 65 százalékán elektrodinamikus úton irányítják majd a közlekedést. Erre az időre minden mozdonyt felszerelnek automata fékrendszerrel. Mindezek az intézkedések megkönynyítik a személy- és áruszállítás növelését, a forgalmat biztonságosabbá teszik, és rövidítik a szállítási időt. Az elmúlt évtizedben a teherszállítás megnégyszereződött, a jelenlegi ötéves terv pedig a forgalom 48,8 százalékos emelkedésével számol. Új, korszerű pályaudvarokat is építenek, különösen az ország ipari és idegenforgalmi központjaiban. Teret nyer a konténerszállítás is. (Agerpres) Bolgár—osztrák gazdasági tárgyalások A február 20. és 27. között tartott bolgár—osztrák gazdasági megbeszéléseken a tárgyaló felek megállapodásra jutottak a két ország tíz évre szóló hosszú lejáratú egyezményének tervezésében és abban, hogy kölcsönösen kiterjesztik egymásra a legnagyobb kedvezmény elvét. A bécsi kereskedelmi és iparügyi minisztérium közleménye szerint e két dokumentumot előreláthatólag Todor Zsivkov bolgár miniszterelnök április eleji ausztriai látogatása alkalmával írják alá. A tíz évre szóló egyezményben rögzítik azokat az alapelveket, amelyek szerint a két ország árucsere-forgalma, a fizetés, valamint a gazdasági, ipari és műszaki együttműködés lebonyolódik. A legnagyobb kedvezmény elvéről szóló megállapodás elsősorban a vámokra vonatkozik. (APA) Singapore költségvetése A singapore-i állami költségvetés kiadásai az 1973—74-es pénzügyi évben 31,1 százalékkal haladják meg az előző évi kiadásokat — jelentette be Hon pénzügyminiszter. A parlament előtt elmondott költségvetési beszédében hangsúlyozta, hogy új adókat nem vetnek ki, sőt a régieket is mérsékelik. A kiadások összege 2 milliárd 773,6 millió singapore-i dollár lesz, a bevétel pedig 11,9 százalékkal gyarapodva 1 milliárd 874,9 milliót tesz ki. Hon elmondta, hogy a hatékony fejlesztési tervvel, valamint a munkáltatók és a munkások együttműködésével Singapore bruttó nemzeti terméke 5 százalékkal is növekedhet a következő pénzügyi évben. Legutóbb a GNP 13 százalékkal gyarapodott. (Reuter) Fogyasztási cikkek importja Bulgáriában Az idén Bulgária előreláthatólag a tavalyinál 45 millió valutalevával többért, 140 millió valutaleváért visz be fogyasztási cikkeket. A fő szállító a Szovjetunió, amelynek részesedése tavaly meghaladta Bulgária kereskedelmi forgalmában a 60 százalékot. Gyorsan növekszik a Lengyelországgal folytatott kereskedelem is, innen az idén körülbelül kétszer annyi fogyasztási cikket importálnak, mint tavaly. A szocialista országokkal aláírt árucsere-forgalmi jegyzőkönyvek szerint Bulgária sokféle fogyasztási cikket importál, így rádiókat, varrógépeket, textíliákat, sportcikkeket, lábbelit. Bulgária ezekért italokat, konzerveket, kész ruhát, kozmetikai terméket, gyermekjátékokat, emléktárgyakat exportál. Függetlenül a jegyzőkönyvekben rögzített mennyiségektől, Bulgária szükség esetén külön is vásárolhat fogyasztási cikkeket. (BTA) a Új lengyel autóbusz Lengyelországban rövidesen hozzákezdenek az Autósán—09 típusú autóbuszok sorozatgyártásához. Az év végéig 250 gépkocsi hagyja el a futószalagokat, jövőre már 1700, 1975-ben pedig 5000 darab. Az Autósán—09-et elsősorban a nemzetközi forgalomban használják majd, de erre a célra külön kifejlesztett változata a városi közlekedésre is alkalmas lesz. A buszban 34 utas és 2 fő kiszolgáló személyzet tud kényelmesen utazni. A motor licenc alapján készül: a Leyland 135 lóerős, a Star 539-es pedig 150 lóerős. Az autóbusz óránként 100 kilométeres sebességet ér el, légkondicionáló berendezéssel is felszerelték. (PAP) Iraki fenyegetés, kanadai exportkorlátozás AMERIKAI JAVASLAT AZ OLAJFOGYASZTÓK CSÚCSKONFERENCIÁJÁRA Irak felkérte a Közel-Kelet országait, hogy ne szállítsanak kőolajat azoknak az államoknak, amelyek katonai, politikai és gazdasági támogatásban részesítik Izraelt. A fenyegetés nyilvánvalóan elsősorban az Egyesült Államok ellen irányul. Itt amúgy is gondot okoz a kanadai export március 1-vel esedékes korlátozása. Többek között ezek a fejlemények késztették arra Jackson amerikai szenátort, hogy javasolja az olajfogyasztó országok konferenciájának összehívását. Irak felhívást intézett az arab országokhoz, és javasolja az olajszállítás leállítását azokba az államokba, amelyek nem veszik figyelembe az arab világ követeléseit, és katonai, politikai, gazdasági segítséget nyújtanak Izraelnek — írja az Al-Thawra című bagdadi félhivatalos napilap. Irak egyidejűleg felkérte aközel-keleti kormányokat, hogy államosítsák ezeknek az országoknak az olajérdekeltségeit. A lap értesülései szerint Irak küldötte ilyen értelmű 9 pontos javaslatot terjesztett az arab védelmi tanács kairói ülésszaka elé. A tervezetet több ország képviselői ellenezték, mások nem vették figyelembe, s — mint a Reuter írja — volt egy olyan csoport is, amely egyetértéssel fogadta az iraki javaslatokat, de azokat a jelen körülmények között nem tartotta reálisnak. Mindenesetre a terv szakértői bizottság elé került. Az iraki indítvány szerint hivatalosan értesíteni kell a szállítás leállításának tervéről minden olyan országot, beleértve az Egyesült Államokat és Nyugat-Európát, amely Izraelt támogatásban részesíti, és nem gyakorol nyomást rá, hogy feltétel nélkül vonja vissza csapatait a megszállt területekről. A Közel-Kelet ezek után olajembargót hirdet meg azoknál az országoknál, amelyek nem szüntetik be Izrael támogatását. Az iraki javaslat ezenkívül azt is indítványozza, hogy az arab államok vonják ki az amerikai és nyugat-európai bankoknál levő követeléseiket, és állítsák ezt az összeget az Izrael elleni háború szolgálatába — írja az iraki napilap. A közel-keleti olajhelyzet megvitatására a fogyasztó országoknak csúcstalálkozót kellene tartaniuk — hangsúlyozta Jackson szenátor, a szenátus belügyi bizottságának elnöke. A világ legjelentősebb olajfogyasztó államai egyre inkább rászorulnak a közel-keleti olajra. Az amerikai szenátor szerint sürgős tanácskozást kell tartani ennek a helyzetnek a megvitatására. Jackson egyidejűleg helytelenítette az amerikai kormány és a magánkézen levő amerikai olajvállalatok szoros kapcsolatát. Véleménye szerint az USA- ban jelentkező mostani fűtőolajhiány egyik fő oka ez a szoros összefonódás. A szenátor szerint független bizottságot kellene felállítani, amely nemcsak az amerikai olajvállalatoktól, hanem más forrásokból is beszerezné a kőolaj- és földgáz kitermelésére, feldolgozására, valamint készletekre vonatkozó információkat és gazdasági elemzéseket. Márciustól kezdve életbe lép az a néhány nappal ezelőtt bejelentett és lapunkban is ismertetett kanadai intézkedés, amely szerint korlátozzák a kőolaj exportját. Ez kizárólag az Egyesült Államokat érinti. A kanadai országos energiahivatal már meg is állapította a márciusban exportálható mennyiséget. Ez megfelel napi 1 millió 235 ezer barrelnek, valamivel kevesebb, mint 50 ezer barrellel marad el a kanadai olajvállalatok által eredetileg exportra szánt mennyiségtől. A kivitelből ezúttal lefaragott menynyiség tehát elhanyagolható, de abból a tényből, hogy Kanada egyáltalán elhatározta az USA-ba irányuló export korlátozását, jelentős politikai és gazdasági következtetéseket vont le a Le Monde tudósítója. A döntés tükrözi egyrészt az Ottawa és Washington közötti általános feszültséget, amelynek egyik eleme az a kanadai törekvés, hogy csökkentsék az amerikai gazdaságtól való függést. Másrészről pedig Kanada saját olajérdekeit félti. A párizsi napilap tudósítója szerint Kanada igyekszik elkerülni az egységes észak-amerikai energiapolitika létrejöttét. Ez egyrészt exportálná Kanadába az amerikai „nyersolajhiányt”, másodszor pedig azt jelentené, hogy az amerikai vállalatok könnyűszerrel rátennék kezüket az — egyelőre kiaknázatlan — észak-kanadai és sarkvidéki kőolajra. Fejszal szaúd-arábiai király a napokban a királyi határozatban ratifikáltnak minősítette Szaúd-Arábia és a nyugati olajvállalatok közötti részesedésiegyezményt, amely szerint a közelkeleti ország még az idén 25 százalékos részesedést kap az országban tevékenykedő olajvállalatok vagyonában, s ez a hányad 1982-ig 51 százalékra emelkedik. Kuvaitban, amely szintén megkötötte az olajvállalatokkal a részesedési egyezményt, a parlamentben vita tört ki a ratifikációs eljárás során. Al Riszai ex-külügyminiszter bírálta a létrejött megállapodást, amely nem a legelőnyösebb Kuwait szempontjából. Az amerikai Mediterranean Refining Company (Medreco) hivatalosan értesítette a libanoni kormányt, hogy szerdától kezdve nem üzemelteti a vállalat tulajdonában levő sidoni olajfinomítót.. A Medreco azzal indokolta döntését, hogy túl nagyok a nézeteltérések a libanoni kormánnyal a royalty és egyéb illetékek körül. A Medreco ezen túlmenően attól is tart, hogy a Perzsaöbölben levő országok és a nyugati olajvállalatok részesedési egyezménye a jövőben túlzottan megdrágítja az olajat és így a sidoni finomító működtetése a jelenlegi libanoni feltételek mellett nem kifizetődő. Al Szabbah libanoni gazdasági miniszter tegnap határozottan, cáfolta, hogy a Medreco visszalépése fűtőolajválságot idézne elő az országban. Alátámasztja megállapítását az a jelentés is, hogy állítólag e héten a bejrúti kormány elé terjesztik a végleges libanoni —iraki megállapodást az IPC olajvezeték újbóli igénybevételéről. Ez lehetővé tenné az iraki olaj szállításának újrakezdését a tripoli kőolajfinomítóba. V. A. Belgium támogatja az amerikai beruházásokat Belgium, a dollár leértékelése és a valutáris bizonytalanságok ellenére, továbbra is üdvözli a közvetlen amerikai beruházásokat — mondotta Roland Charlier, a belga gazdasági minisztérium külföldi beruházásokért felelős osztályának vezetője. Belgium ösztönzőkkel, így olcsó kölcsönnel és kamatengedményekkel segíti a külföldi beruházásokat. Amerika Belgiumban és Luxemburgban körülbelül 1,5 milliárd dollár közvetlen beruházást hajtott végre. Mintegy 1400 amerikai vállalat tevékenykedik Belgiumban és Luxemburgban. Az osztályvezető szerint ezentúl sem kívánnak diszkriminálni, és a nyitott ajtó politikáját folytatják. Az AP hírügynökség szerint a belga álláspont azért is figyelemre méltó, mivel több közös piaci országban nem nézik jó szemmel az amerikai beruházásokat az USA külkereskedelmének nagyfokú kiegyensúlyozatlansága miatt. A közös piaci szabályok értelmében bármely jelentősebb program elfogadásához azonban egyhangúság szükséges. Az amerikai hírügynökség mindazonáltal megállapítja, hogy a minisztérium már sokkal kevésbé lelkesedik nyugateurópai vállalatok amerikai átvétele miatt. Ez ugyanis a minisztériumi körök szerint egyáltalán nem hoz új tőkét az országba és nem emeli a műszaki színvonalat sem. Élénkülés az NSZK gazdaságában Fellendül a nyugatnémet gazdasági tevékenység — jelenti a bonni gazdasági minisztérium. A kapacitások kihasználása növekszik, a munkaerőpiacon erősödik a feszültség. A külföldi megrendelések növekedése és a belföldi beruházási tevékenység élénkülése az expanzió fő hajtóereje. A minisztérium ennek ellenére arra figyelmeztet, hogy a kereslet növekedését meghatározott határok között kell tartani, ha az inflációt le akarják törni. A minisztérium szerint a másfél héttel ezelőtt hozott stabilizációs intézkedéseket megfelelő jövedelem és árpolitikával kell alátámasztani. A február 12-én elhatározott valutakorlátozások lehetővé teszik a restrikciós hitelpolitikát. Végül néhány gazdasági jelzőszám: az utolsó negyedévben az ipari megrendelések 9,5 százalékkal felülmúlták a harmadik évnegyedet. A belső kereslet 6, az export kereslet pedig 21 százalékkal növekedett. A tőkejavak iránti külföldi igény mintegy 30 százalékkal nőtt, míg a belföldi beruházási kereslet csak 6,5 százalékkal. (Reuter) A DIHT évi jelentése kölni tudósítónktól: Az NSZK ipari és kereskedelmi csúcsszövetsége, a DIHT, évi jelentésében nyomatékosan felhívja a figyelmet az EGK, az USA és Japán kereskedelempolitikai ellentéteire, amelyeket a valutaválság ismét plasztikusan bemutatott. Ezek az ellentétek a küszöbönálló GATT-tárgyalásokat nagyon vontatottá fogják tenni. A jelentésben felszólítják a nyugatnémet kormányt, hasson oda, hogy a közös piaci országok az általános liberalizálásban, és ne a múlt század stílusára emlékeztető kereskedelmi szerződések rendszerében keressék a világkereskedelem problémáinak megoldását. A jelentés úgy ítéli meg, hogy a nyugatnémet márka 1969. és 1971. évi felértékelése ellenére az NSZK exportja lépést tudott tartani a világkereskedelem általános növekedésével. A fejlődő országok segélyezését illetően kifejtik, hogy az NSZK közvetlen beruházásai nagyon alacsonyak, és ezek szintjét emelni kellene. Ugyanakkor ellenzi, hogy a fejlődő országok bevételeinek növelésére nemzetközi áruegyezményeket kössenek.