Világgazdaság, 1973. június (5. évfolyam, 103/1105-124/1126. szám)

1973-06-01 / 103. (1105.) szám

MAGYAR GAZDASÁG - VILÁGG­AZD­AS­ÁG 3kuc­on­tdici Gi­i­mm Olaszországban egyre több jelenség mutat konjunkturális fellendülésre. Malagodi pénzügyminiszter közelmúlt­beli kijelentését, hogy az ipar április óta teljes erővel termel, épp úgy mint Agnelli, Fiat-igazgató ezzel egy­behangzó nyilatkozatát — „a fémipar dolgozóival áprilisban megkötött kol­lektív szerződés óta a termelés há­rom éve nem látott ütemben folyik” — megerősíti a római állami „ISCO” konjunktúrakutató intézet is. Már­cius végén ugyanis az intézet köz­véleménykutatást végzett, amelyből ki­tűnik, hogy a megkérdezettek többsége arra számít, hogy a kedvező irányzat a nyári hónapokban is folytatódik vagy erősödik. A kereslet megélénkülését nemcsak a bankok egymás közti forgalmában a napi pénzek kamattételei tanúsítják, hanem a meredeken felfelé ívelő im­port is. A raktárkészlet feltöltése erő­teljesen folyik és ez a tény az ár­emelkedésekre való felkészüléseken túl a termelés és a fogyasztás erős növekedésére mutat. A kormány ilyenformán az olcsó pénzre irányuló politikájának első gyümölcsét élvezheti. E politika a magas inflációs ráta felett napirendre térve oda irányul, hogy az országot kimozdítsa a három éve tartó stagná­lásból. A fellendülés valóban inflációs alapon megy végbe, ami ugyan alkal­mat ad a vállalkozóknak arra, hogy megfelelő bevételre tegyenek szert, másrészt azonban magában rejti a veszélyt, hogy az olasz gazdaság az árak vonatkozásában túlságosan el­távolodik az infláció ellen küzdő part­nereitől. Ez a veszély elsősorban az NSZK viszonylatában áll fenn, amely ország A VILÁGSAJTÓBÓL A fellendülés jelei Itáliában — az export és az import jó ötö­dét képviselve — Olaszország első keres­kedelmi partnere. Az olasz exportőrök eddig gond nélkül átvitték a nyugat­német piacra áraik emelkedését, kér­dés csak az, hogy ez a következő hó­napokban is lehetséges lesz-e még. Mindenesetre éppen a külföldi pia­cokkal és a stabilitásra törekvő NSZK-val való szoros összefonódás miatt szemlélik hidegvérrel az árak alakulását az olasz hivatalos körök. Mint ahogy elfogadták szükségesnek és helyesnek, hogy a gazdasági élet és különösen az ipar képviselői nyere­ségük és beruházásaik érdekében a fogyasztókkal fizettetik meg a drágu­lást. Az állami élet vezetői bíznak benne: a piaci erők önmagukban megakadályozzák, hogy az olasz áru kiszoruljon a nemzetközi piacokról. E tekintetben a kormány számára az a tény az irányadó, hogy a drágu­lást elsősorban a költségemelkedés okozza, s csak kis mértékben lehet a túlzott keresletemelkedés rovására írni. Éppen ezért nem igen látják in­dokoltnak, hogy a nyugatnémet pél­dát követve, a stabilitást tűzzék napi­rendre. Mivel várakozások szerint 1973-ban az inflációs ráta a főbb konkurrens országokban elérheti a 7—9 százalékot, Róma elviselhetőnek véli — reményei szerint csak átme­neti — 10—12 százalékos inflációt, amellyel egyébként kétségkívül EGK- partnerei elébe kerülhet. A szakszervezetek ugyan vegyes ér­zelmekkel szemlélik a fejleményeket, egyelőre azonban igen tartózkodóan nyilatkoznak, most ők is a gazdasági tevékenység megélénkülését tartják elsőrendű feladatnak. (1973. május 23.) FINANCIAL TIMES A világ élelmiszerkészletei 20 év óta legalacsonyabb szintjükre estek vissza. A kedvezőtlen időjárás erősen csökken­tette az USA és Kanada gabonakészle­teit, Nyugat-Afrikában pedig 2,5 millió négyzetkilométeres területen az embe­rek millióit éhségkatasztrófa fenyegeti. A Mauritániától Szenegálon és Észak- Nigérián keresztül Csádig terjedő éh­ségövezetben megszokott jelenség az aszály, ez azonban most már 7 év óta tart és az 1971—72-es évhez képest a legfontosabb növények termelését fe­lére csökkentette. Az ENSZ főtitkára, Waldheim szerint veszélyes és tűrhetetlen az a helyzet, hogy a jelenlegi gabonakészletek mel­lett (ezek 10 év alatt 63 millióról 30 mil­lió tonnára csökkentek), az emberek milliói ki legyenek szolgáltatva az ez évi időjárás szeszélyeinek és a gabona­­termésre gyakorolt hatásának. Waldheim szerint a világ élelmiszer­ellátási helyzete erősen ingadozik, és hol bizakodásra, hol pedig borúlátásra ad okot. Az 1950-es évek végén a nagy gabonatermő országok jó részének ak­kora készletei voltak, hogy külön rend­szabályokkal csökkenteni kellett a ter­melést. Ezt a szakaszt követték a 1960- as évek közepén fellépett ellátási zava­rok, amelyek folytán Dél- és Délkelet- Ázsia lakossága akut élelmiszerhiányt szenvedett. Majd eljött az ún. zöld for­radalom, amikor a korszerű gabonater­mesztési technika, valamint az új búza- és rizsfajták bevezetése látszólag ked­vező kilátásokat nyitott meg. Ezek után az elmúlt négy év folyamán újból sú­lyos ellátási helyzet alakult ki, amely megmutatta, hogy milyen bizonytalan­ságot teremt az az ingatag egyensúly, amely a világ élelmiszertermelése és­­fogyasztása között fennáll. Így az 1971— 72-es évben a termelés viszonylag jó­ Az élelmiszerek minimumának biztosítása lentéktelen csökkenése — a búzater­mésben 7 százalék, a rizstermelésben pedig 1 százalék — a legnagyobb fo­gyasztó országokban az élelmiszerim­port ugrásszerű emelkedéséhez vezetett. Ily körülmények között dr. Boerma, a FAO vezérigazgatója New Yorkba küld­te egyik helyettesét, az új-zélandi Eric Ojalat, hogy az ENSZ gazdasági és szo­ciális tanácsával (ECOSOC) tárgyaljon a minimális világélelmezési biztonság eszméjéről. A FAO vezetője által az ECOSOC elé terjesztett elgondolás céljai a követke­zők: — A kormányok dolgozzanak ki meg­felelő javaslatot a világ élelmiszer-tar­talékának minimális szintjéről. A részt­vevő fejlett és fejlődő országok közösen legyenek felelősek azért, hogy megfele­lő készletezési politikával a szükséges tartalékokat összegyűjtik. — A kormányok vállalják, hogy ta­nácskoznak egymással arról, hogy a meglevő készletek mennyiben felelnek meg a minimális biztonság követelmé­nyének. Egyben dolgozzanak ki megfe­lelő ajánlásokat is. — Szervezzenek meg nemzetközi programot azoknak az éhség által se­bezhető országoknak támogatására, me­lyek maguk kívánnak megfelelő belső élelmiszerkészleteket gyűjteni. Dr. Boerma az ECOSOC-hoz intézett előterjesztésében a jelenleg bekövetke­zett súlyos helyzetért a világ országait együttesen teszi felelőssé, amiért eddig nem fogadták el a minimális világélel­mezési biztonság gondolatát. A járható utat a FAO az egyes országok készle­tezési politikájának egyeztetésében és a készletekben mutatkozó ingadozások­kal való összehangolásában látja. (1973. május 24.) THE GUARDIAN Az angol lap szerint India pénzügyi válságban van, amelynek következtében folyó beruházási tervének teljesítése nehézségekbe ütközik. A kormány kien­gedte kezéből az ellenőrzést a nem fej­lesztési célokat szolgáló kiadások növe­kedése felett és a negyedik (1969—74.) ötéves tervnek csak kétharmadát tud­ták teljesíteni. Minthogy nincs kilátás arra, hogy a pénzügyi helyzet a közeli jövőben javuljon, az 1974 áprilisában induló ötödik ötéves tervet ugyanez a veszély fenyegeti. A válságba olyan okok is belejátszot­tak, amelyekért az indiai kormányzat nyilván nem felelős. A bengáliai mene­kültek beözönlése 1971-ben, a háború, valamint a két éven át, 1971-ben és 1972-ben bekövetkezett aszály a kor­­­siány által bevételezett minden külön jövedelmet fölemésztett. A nem fejlesz­tési kiadások csupán 1971-ben 23 száza­lékkal növekedtek, amikor a kormány­nak hatalmas összegeket kellett az aszály által sújtott mezőgazdaság támo­gatására költeni. Ezek az okok azonban nem egyma­­gukban idézték elő a pénzügyi válsá­got, inkább csak meggyorsították an­nak bekövetkeztét. Az angol lap szerint a 12 év óta közeledő válság legfőbb oka az államigazgatási apparátusnak az el- India pénzügyi nehézségekkel küzd múlt 20 év folytán történt aránytalan megnövekedése. A rendkívüli mérték­ben felszökött állami kiadások fedezé­sére a kormány minden évben kényte­len volt pótadókat kivetni és emellett a közvetlen adók pótlására mind na­gyobb mértékben kellett a közvetett adóbevételekhez folyamodnia. A kormányzat nem ismeri el a pénz­ügyi válság fennállását. Chavan pénz­ügyminiszter bejelentette, hogy a kor­mány az egész ötéves tervidőszakra szó­ló bevételi tervét már eddig is túltelje­sítette. A Guardian szerint azonban azt is figyelembe kellene venni, hogy a rúpia vásárlóereje 30 százalékkal csök­kent. A kormány a költségvetési hiány fe­dezésére nagymértékben volt kénytelen bankhiteleket igénybevenni. Ezzel azon­ban még tovább gyorsította az áremel­kedés ütemét. Az árak emelkedése csu­pán 1972-ben 15 százalékot ért el. Ily körülmények között a kormány magáévá tette azt a felfogást, hogy az állami kiadásokat radikálisan csökken­teni kell. A lap szerint az országnak nagyarányú új beruházásokra volna szüksége, hogy az elmúlt évek folyamán szenvedett károsodások hatásait orvo­solni lehessen. (1973. május 23.) 1973. JÚNIUS 1.3 n. Készletezés — export — import FEJLŐDŐ HŰTŐGÉPGYÁRTÁS Csütörtökön délelőtt nyitották meg a Jászberényi Hűtőgépgyár bemu­tatótermét és mintaboltját a Sütő utcában. Mint Mónáth Ferenc kereske­delmi igazgató elmondotta, nemcsak a belkereskedelmi célokat szolgálja majd ez a terem, kedvezőbbé teszi a tárgyalások menetét a külkereskedelmi üzletkötéseknél is. Eddig ugyanis a TRANSELEKTRO üzletkötőinek le kel­lett utazni külföldi ügyfelükkel Jászberénybe ahhoz, hogy a teljes kínálatot bemutathassák. Hogy ez mennyire fontos szempont, igazolja az is, hogy a gyárnak csak a háztartási hűtőgépekből az idén 23 százalékkal lesz maga­sabb a tőkés exportja, mint a múlt esztendőben. (Tavaly a tőkésországokba 26 ezer, a szocialista országokba 65 ezer darab hűtőgépet adtak el, az idén a tőkés export 40 ezer darab, a szocialista export pedig 85 ezer darab hűtő­gép.) A külföldi igényeknek általában eleget tudnak tenni, bár kisebb érté­kesítési gondok (egyes típusoknál nagyobb a kereslet, mint a kínálat, vagy szűk a kontingens) az idén is mutatkoznak. Más a helyzet a belföldi piacon: évek óta gondot jelent a szezonális időszak ellátottsága, s ez lényegében a nagykereskedelmi vállalat készletezési előírásaira vezethető vissza. A jászberényi gyárban évenként 365 ezer darab háztartási hűtőgépet ál­lítanak elő, s ebből a mennyiségből a belkereskedelem részére 240 ezer da­rabot adnak át. A gyár vállalt kötele­zettségét minden évben teljesíti, azt azonban semmiképpen sem tudják megoldani, hogy a szállítás 50 száza­léka a második negyedévre essék. Itt ütközik a termelési érdek a nagykeres­kedelmi igényekkel. Mint Bérces Ágos­ton, a RAVILL áruforgalmi főosztá­lyának vezetője a VILÁGGAZDASÁG munkatársának elmondotta, a második negyedévben általában tíz-tizenötezer darab hűtőgéppel többre lenne szüksé­gük, mint amennyivel rendelkeznek. A naptári év alatt leszállított 85 ezer da­rab jászberényi hűtőgép ugyan fedezné a szükségletet, ha a vállalatnak módjá­ban állna a szezon végétől kezdve az új szezon megindulásáig összegyűjteni a kellő mennyiséget. Erre azonban a jelenlegi rendelkezések nem adnak le­hetőséget, ugyanis március 31-én maxi­málisan 425 millió forintos árukészle­tet tarthatnak csak és ebbe az összegbe természetesen szerepelnek a vállalat forgalmában részt vevő többi cikkek is. (A RAVILL egész évi forgalma mintegy 2,5 milliárd forint, s ebből a hűtőgépek 350—400 millió forinttal ré­szesednek.) Ha a készletminimum ösz­­szegét túllépnék, olyan plusz költségek (kamat, eszközlekötés, zárolás stb.) me­rülnének fel, amelyek már a fejlesztési alapot terhelnék. Így a többi között például a jelenleg Budaörsön épülő raktár beruházási költségeit kellene csökkenteniük, s ez szintén ellentmon­dana a vállalat érdekeinek. Ezért vi­tathatatlanul szükség van a hűtőgépek kisebb importjára is, (a RAVILL éven­te 10 500 darab külföldi gépet értéke­sít) bár hangsúlyozni kell, hogy csak mennyiségi szempontból, mert a vá­lasztékot, az egyetlen csehszlovák gyártmányú Elektrosvit típus kivételé­vel, az importgépek lényegében nem bővítik. A főosztályvezető rámutatott arra, hogy a KGST-országokon belül Magyarország adja a legnagyobb vá­lasztékot: Jászberényben 11 féle típust gyártanak, s az űrtartalom is kielégíti az igényeket. Ha a szezonális hiány nem jelentkezne, az importgépek kö­zül például a lengyel gyártmányú Iglo 50 literes készülékre valószínűleg csak nagyon kevés vevő lenne, hiszen az azonos áron forgalomba hozott magyar S-60 típusú gép műszakilag is fejlet­tebb, s emellett a magyar gépre öt év garanciát adnak, a lengyelre pedig ket­tőt. Mónáth Ferenc, a Hűtőgépgyár ke­reskedelmi igazgatója elmondotta még azt is, hogy ezek a készletezési gondok az év végén úgy jelentkeznek náluk, hogy a kereskedelem megpróbál tíz­­tizenötezer darab hűtőgépet sztorníroz­ni. Ezen általában úgy segítenek, hogy ilyenkor szállítanak nagyobb mennyi­séget a külföldi megrendelőknek. Erre lehetőséget ad az is, hogy az egyre népszerűbbé váló magyar hűtőgépek iránt évről-évre növekszik a kereslet. Az idén például új piacként lép be Franciaország ötezer darabos megren­delésével (jövőre viszont már 30 ezer darabra jelentették be igényüket, s a tárgyalások már folyamatban vannak) és Görögország is kétezer darabos meg­rendelésével. Legnagyobb tőkés piacuk az NSZK, ahova a tavalyi 15 ezer da­rabos exporttal szemben az idén 30 ezer darab hűtőgépet szállítanak. Tárgyalá­sokat kezdtek már az USA és Kanada cégeivel is, s eszerint öt-öt ezer darab hűtőgép értékesítésére nyílik ezekben az országokban is lehetőség. A szocialista országok közül a gyár termékeinek leg­nagyobb vevője a Szovjetunió, bár ebbe az országba nem háztartási hűtőgépe­ket szállítanak, hanem a Tyler-licenc alapján gyártott áruházi pultokat. A jelenlegi 18 komplett áruházi berende­zéssel szemben jövőre már 40 komplett berendezést szeretnének a szovjet part­nerek átvenni, de a szerződést egyelőre még az ismert kontingens-problémák miatt nem írták alá. A kontingens gon­dok jelentkeznek Lengyelország eseté­ben is: a mostani BNV-n csak tízezer darab 150 literes kompresszoros hűtő­gép szállítására kötöttek szerződést, a kért 25 ezer darabos mennyiséggel szemben. Az elmondottakból tehát megállapít­ható, hogy a gyár fejlődése lépést tu­dott tartani a nemzetközi és a belföldi igényekkel. A külföldi értékesítésben mutatkozó átmeneti nehézségek előbb­­utóbb nyilván megoldódnak, a belföldi piac ellátottságát azonban csak úgy lehet folyamatossá tenni, ha rendező­dik a legnagyobb akadályt jelentő kész­letezési probléma. Ez nyilván azt is le­hetővé tenné, hogy az egyébként nem szükséges hűtőgépimport helyett más, és a választékot valóban bővítő tartós fogyasztási cikkeket szerezzenek be a külkereskedelmi vállalatok. b. 1. Tárgyalások a Sever céggel a kooperációról Az elmúlt évben a Hajtómű- és Fel­vonógyár szocialista kivitele elérte a 10 millió rubelt, exportja a tőkésorszá­gokba pedig a 300 ezer dollárt. A ter­vek szerint az idén a szocialista export 13 millió rubel lesz, a tőkés pedig 400 ezer dollár. A közvetlen exporton kívül a HAFE részt vesz hajtóműveivel a Magyar Ha­jó- és Darugyár exportprogramjában is. Az MHD-nak évente 100 millió forint értékben ad el hajtóműveket, amelyek nem közvetlenül, de mint daruba épí­tett alkatrészek szintén külföldre ke­rülnek. A HAFE exportlistáján az első helyen szerepelnek a festőberendezé­sek. A szocialista országokba irányuló kivitel döntő részét a festőberendezések és konvejorsorok jelentik. Ezek ellen­súlyozzák a teherliftek exportkieséséből adódó 2,3 millió rubeles exportkiesést. A gyár már 1974-re is kötött szerződé­seket, így a lipcsei mezőgazdasági gép­gyár részére 1 millió rubelért szállít festősorokat. A terméklista az elmúlt hónapokban újabb kiegészítő berendezéssel bővült. A HAFE kidolgozta az AIR-LOCK- rendszerű triklór-etilénes zsírtalanító­­ját, amelyet a lipcsei IFA autógyár ré­szére szállít a CHEMOLIMPEX útján. Már eddig 360 síkabint adott el az osztrák Girak cégnek mintegy 400 ezer schilling értékben. Elkészítették a síkabin automata ajtóval felszerelt vál­tozatát, és a prototípust most vizsgálja az osztrák cég. Jugoszláviával az el­múlt időkig csak egyszerű kereskedel­mi kapcsolatban állt a HAFE. A múlt évben 300 ezer dollár értékű festőbe­rendezést szállított ide. A Sever céggel már régóta húzódik az a kooperációs szerződés, amely szerint a jugoszlávok gyártanák a motor- és hajtóműházakat a HAFE részére, s ezért a magyar vál­lalat hajtóműveket adna. Ez a koope­ráció a több tízezer dolláros exporton felül megoldaná a HAFE-nál a szűk keresztmetszetet jelentő hajtóműkapa­citás növelését, hiszen már most is csak 1975-re tudnak hajtóműre rende­lést elfogadni. /ffih Magyar Kereskedelmi Kamara nii^^^iiimmiuitniiiuiiitiiiiimiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiimiiiiiuiiiii A magyar—bolgár kereskedelemről Csütörtökön Budapesten 77 magyar vállalat részvételével megalakult a Magyar Kereskedelmi Kamara bolgár tagozata. Kallós Ödön, a Kamara elnöke és Peter Ignatov, a Bolgár Kereskedelmi és Iparkamara elnökének megnyitó szavai után Minko Ferenc szófiai kereskedelmi kirendeltségünk helyettes vezetője tájékoztatta a jelenlevőket a magyar—bolgár kereskede­lem alakulásáról. A többi között elmondta, hogy 1971—75 között a hosszú lejáratú megállapodás szerint a kétoldalú árucsere-forgalom eléri a 465 millió rubelt. Az elmúlt két év során a tervbe vett 138 millió rubeles for­galomból 130 millió valósult meg. De a két oldal aránytalanul fejlődik, a magyar export dinamikája gyorsabb, s ebből következik, hogy aktívumunk is jelentős. Nemcsak a forgalom egyensúlyban tartásához, de állandó emel­kedéséhez is hozzájárulhatna az, ha a kooperációs megállapodások bővül­nének. Hiszen jelenleg még alig 1 millió rubel a kooperációk alapján érté­kesített áruk értéke. Ebből az alkalomból kértünk nyilat­kozatot Vergiev Atanasztól, Bulgária kereskedelmi tanácsosától, hogy ismer­tesse a VILÁGGAZDASÁG olvasóinak a magyar—bolgár kereskedelmi kap­csolatok idei alakulását. A magyar—bolgár árucsere-forgalom előirányzata 1973-ra több mint 83 mil­lió rubel. A 41 millió rubeles bolgár exportból május közepéig csak 64 szá­zalékra volt kötésfedezete, a BNV-n azonban több üzletkötés született. Ked­vezőtlenebb a bolgár gépkeret kötés­­állománya, hiszen a 21 millió rubelből jelenleg még csak 58 százalékra írtak alá szerződést. Jó a kép a bolgár vegyi cikkek, nyersanyagok, gyógyszerek te­rületén, s várható, hogy a még nem specifikált acélok, fekete- és színes­fémek is vevőre találnak az év máso­dik felében. Gond a két ország belke­reskedelmi választékcseréje. A belföldi szervek, sajnos, nem tudnak megegyez­ni a választékban, s bár a vásárlási szándék mindkét oldalon megvan, ez nem esik egybe az eladói elképzelések­kel. Így a könnyűipari csere egy-egy­­millió rubeles és a belkereskedelmi választékcsere 1,5—1,5 millió rubeles tétele valószínűleg kihasználatlan ma­rad. A magyar—bolgár vegyes bizottság május 8-án tartotta utolsó ülését. Itt megállapodtak, hogy a bolgár export elmaradását igyekeznek rövid időn be­lül megszüntetni. Természetesen idén még nem kerül sor a magyar aktívum teljes kiegyenlítésére, ez a következő évek feladata lesz majd. Most bolgár küldöttségek tartózkodnak Magyaror­szágon annak érdekében, hogy lekössék az 1973-ra előirányzott tételeket. A konkrét megállapodások közül első helyen a Balkancar 1,2—1,5 millió ru­beles exportját kell említeni, amelynek értelmében Magyarország villamos tar­goncákat, futómacskákat és alkatrésze­ket vásárol még 1973-ban. A bolgár cég már az év első felében anyagmoz­gatási szemináriumot tartott Győrben és Miskolcon, ahol termékeikre újabb vevők jelentkeztek. A bolgár számítógépek magyarorszá­gi eladásáról tárgyal az a delegáció, amelyet az Izotimpex képviselői vezet­nek. Várható, hogy az ESZR keretében Bulgáriára szakosított R—20-as komp­lett számítógép-egység mintapéldánya még 1973-ban megvásárolható lesz. Régóta vajúdó probléma, hogy az 1970—75 között tervbe vett hét darab téglagyártó vonal szállítására eddig még nem jött létre szerződés. Kétség­telen, hogy 1971-ben és 1972-ben a bol­gár fél gyártási nehézségei lehetetlenné tették az üzletkötést, de a bolgár part­nerek idén felszámolták az automatika hiányosságait. A BNV-re látogató bolgár kereske­delmi delegációk 7,8 millió rubel ér­tékű árut magában foglaló kiegészítő listát hoztak magukkal, amelyen a gé­pek mellett élelmiszeripari termékek és berendezések, valamint dohány és cigaretta is megtalálható. Annál is fon­tosabb, hogy időben tudjon Magyaror­szág vásárolni, mivel Bulgária további 5 millió rubel értékben szeretne gépe­ket vásárolni, amelyek nélkülözhetet­lenek a bolgár iparban. A tanácsos végül elmondta, hogy a BNV ideje alatt csaknem 2,3 millió ru­bel értékű bolgár exportra sikerült szerződést kötni. Ennek legnagyobb ré­szét gépek alkotják (targonca, futó­macska, és különböző alkatrészek), ezenkívül rádiók, vegyi anyagok, gyógy­szerek és szőlő szerepel a magyar im­portlistán. H­HH1 RÖVIDEN A MONIMPEX 1500 tonna indiai kávé importjára kötött szerződést 1,3 millió dollár értékben. A magyar vál­lalat egyúttal három évre szóló hosszú lejáratú szerződést is aláírt az indiai kávészervezettel évenként 1500 tonna kávé vásárlására.­­»• A BUDAVOX 4 millió dollár érték­ben ajánlatot nyújtott be a Sri­ Lanka-i postaügyi minisztériumnak a hírközlő­­rendszer bővítésére. A folyamatban levő tárgyalások alapján valószínűleg há­romoldalú együttműködés jön létre Magyarország, Csehszlovákia és az NDK között a berendezések szállítására és felszerelésére. VILÁGGAZDASÁG A KONJUNKTÚRA- ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször 4 oldalon, pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság elnöke: HAVAS JÁNOSNÉ Főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Bp., V. Dorottya u. 6. IV. em. Levélcím: 1397 Budapest, Pf. 534. Telefon: 183-860 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc igazgató Kiadóhivatal: Bp. 1085 Blaha Lujza tér 1—3. Levélcím: 1959 Budapest Telefon: 343-100 Előfizethető minden magyar postahivatalnál Előfizetési díj egy évre 2400 Ft Terjeszti a Magyar Posta 73-2160/3-05 Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25 008

Next