Világgazdaság, 1974. június (6. évfolyam, 103/1353-123/1373. szám)
1974-06-01 / 103. (1353.) szám
MAGYAR GAZDASÁG — VILÁGGAZDASÁG A Nehru halála óta eltelt tíz év permanens váltságállapotának talán legfőbb oka, hogy képtelenség India gazdaságát egy kézben összefogni, így például a gabona-nagykereskedelem múlt évi államosítása jócskán hozzájárult az ellátási hálózat összeroppanásához, az áremelkedésekhez és az éhező tömeg nyomorához. Az intézkedést ugyan hatályon kívül helyezték, kérdés csak az, hogy marad-e még idő a küszöbönálló aratás problémáinak leküzdéséhez. Korábban az államháztartásban olyan adóreform körvonalai bontakoztak ki, amely egy-két — ha még csekély — kedvezményt ígér a többet teljesítőknek. Ez arra mindenesetre jó, hogy javítson az állam és a vállalkozók feszült viszonyán. A ma már világszerte ,,meghonosodott” infláció és energiaválság Indiát minden országnál inkább sújtja. Az inflációhoz, amelynek rátája az elmúlt 3 évben 50 százalék közt mozgott, súlyosbító tényezőként járul az exportbevételeknek 80 százalékát elnyelő kőolaj- és gázszámla, így azután a belföldi termés pótlására szükséges minimálisan 2 millió tonna gabona importjára már nem is jut pénz. Ráadásul az ország gabonatermésének mennyisége az 1967—68. évi szintről az 1972—73-as mezőgazdasági évben 95 millió tonnára esett vissza, az említett év óta azonban a lakosság lélekszáma összesen 12 százalékkal szaporodott. Az 1970—71-es év egy főre jutó 348,6 rúpiás reáljövedelme három év alatt 333 rúpiára csökkent, a munkanélküliek száma pedig egy idei becslés szerint naponta körülbelül 10 000-rel duzzad. Így válik érthetővé, hogy jócskán akad szószólója egy „átmeneti diktatúrának”. India bajain azonban ez sem segítene. Egyébként is Indira Gandhi kétharmados parlamenti többsége az effajta rendkívüli állapotot feleslegessé is tenné. (1974. évi 21. szám.) A VILÁGSAJTÓBÓL niC^iiCVTlirnrilE Atomhatalom NSE wflElil ff U Lift C szükségállapotba Handelsblatt DEUTSCH! VIKISCHAHL/mLM, Gyárfoglalások Nyugat-Németországban A napokban újabb csődeljárás — ki tudja már a hányadik — indult meg az NSZK-ban. Ezúttal egy lüdenscheidi cég, az Auguszt Gruber jelentette be fizetésképtelenségét. Szakmai körökben a hír meglepetést keltett, hiszen a gyárat eddig teljesen egészségesnek ismerték. ■ A Gruber cég prés- és idomalkatrészeket gyártott armatúrákhoz, s az elsők közé tartozott a szakmában. Rendelésállománya kitűnő volt, túlórában dolgozott, három hónapra el volt látva rendelésekkel. Mint apránként kiszivárgott, a vezetésben történtek példátlan mulasztások. A cég egyes tulajdonosai magáncélra vettek fel nagy összegeket, egyébként mit sem törődtek a gyárral. Túlméretezett, a vállalat pénzügyi kereteit meszsze meghaladó gépcsarnokot építettek, és arról is beszélnek, hogy az egyik cégvezető 1973-as árakon fogadott el megrendeléseket, teljesen figyelmen kívül hagyva a színesfémek árának időközben bekövetkezett felszökését. A vezetők bűnös mulasztásai miatt a munkások között érthető módon nagy volt a felháborodás. A fiatalabb munkások közül többen — minthogy Lüdenscheidben most jók a munkavállalási lehetőségek — gyorsan elhelyezkedtek más vállalatoknál, de az idősebbek — a Gruber cégnek nem lévén semmiféle szociális terve — kenyér nélkül maradtak. Ilyen körülmények között az üzemi tanács kétségbeesett lépésre szánta el magát. Újból összehívta s felszólította a munkásokat, vegyenek részt a gyár megmentésében. A munkások, akiknek összes áprilisi bére alig érte el a 165 ezer márkát, 260 ezret ajánlottak fel. Csakhogy a gyár adóssága legalább 30—40 millióra rúgott. Ámde a tanács ennek ellenére sem mondott le arról, hogy saját kezébe vegye a gyárat. Végül is két nyugatnémet gyárban, amelyet csődbe juttatott a tőkés vezetés, már jól bevált a munkásigazgatás. Valóban: a lüdenscheidi dolgozóknak lelkesítő példaként szolgált az immenhauseni Süssmuth üveghuta esete, amelyet már négy év óta igazgatnak munkásai. És egy évvel ezelőtt foglalták el csődbe sodort gyárukat a beton-és műkőelőállító BEKU dolgozói Thüngersheimben. Igaz, ezek az üzemek nem voltak annyi adóssággal megterhelve, de a Gruberrel ellentétben nem is tartoznak a pillanatnyilag legjobban jövedelmező gyártási ágakhoz. És mégis eredményesen működnek. Az immenhaiuseni gyár elfoglalását Franz Fabian, az IG vegyipari szakszervezet körzeti titkára szervezte. Elsősorban neki köszönhető, hogy megalakult a munkásigazgatóság és a tönkretett gyár ismét talpra állt. 1972-ben és 1973-ban, amikor az üveggyártásban nem is egy gyár volt kénytelen bezárni kapuit, az immenhauseni üveghuta már egy kis nyereségre is szert tett. Ezt azonnal beruházták. A folyó évre 7,2 millió márka forgalmat irányoztak elő. „Lehet, hogy túl magasra tettük a mércét és nem tudjuk teljesen elérni — mondotta Fabian. Nagyobb pénzügyi fedezet kellene, s szükség van a munkások bizonyos áldozatvállalására is.” Hogy átsegítsék a vállalatot a kezdeti pénzügyi nehézségeken, a magas bérköltségeket (a ráfordítások 72 százaléka) az átvételkor leszállították, a munkáslétszámot is 250-ről 210-re csökkentették, és mint Klaus Boemer, a vállalat új, választott munkásigazgatója mondotta, valószínűleg néhány üzemi lakást és a cég tulajdonában levő szállót is el kell majd adni. De az immenhauseni kísérlet sikerült. Hasonlóképpen jól működik a munkásigazgatás a BEKU-ban is, amelyet a kényszerárverésen 490 ezer márkáért szereztek meg a dolgozók. A tőkés vezetés örökségeként még mindig súlyos adósságterhek nehezednek a gyárra és ennek következtében a munkáslétszámot is csökkenteni kellett. Ráadásul a vállalat az építőiparban jelenleg mutatkozó hanyatlás miatt nem kap elegendő megrendelést sem. Mégis 3 millió márkát forgalmazott az előző évben. (A forgalom a legjobb években sem haladta megaz 5,5 millió márkát.) Amikor Elizabeth Macitzot, a gyár újközgazdász igazgatóját a vállalat jövő évi tervéről kérdezték, röviden csak ennyit válaszolt: „Célunk: fennmaradni és tovább haladni előre.” (1974. május 20) A harmadik világ kivitele 1970-ben 38 százalékát tette a világ nyersanyagáruforgalmának, ma eléri a 48 százalékot. Sőt egyes alapvető nyersanyagok, mint például a réz, az ón, a bauxit, a gumi és a kávé tekintetében a fejlődő országnak szinte monopol helyzete van. A magas nyersanyagárak, valamint annak következtében, hogy sok fejlődő országnak nem kell pénzt kiadnia sem fejlesztési segélyre, sem gyorsított ütemű iparosításra, a harmadik világ néhány év alatt 17 százalékról 27 százalékra fokozhatta részesedését a világ exportjában. Legnagyobb a keletre természetesen az olajnak: a 135 milliárd dollár értékű olajexport mellett valósággal eltörpül a többi. Még az olaj után a második legkeresettebb nyersanyag, a réz forgalmi értéke is — a jelenlegi magas árak ellenére — csak 7,3 milliárd dollár évente, s a harmadik helyen álló cukoré szintén csak 7 milliárd körül mozog. Ámde még ezek a bevételek is elég nagyok voltak ahhoz, hogy egy új nyersanyagtermelő elit alakuljon ki. Ezek az „új gazdagok” már mint hangadók, léptek fel és mutatkoztak be az ENSZ idei nyersanyag-értekezletén. Céljuk: az arab példát szem előtt tartva, kartellba lépni és ily módon még magasabb árakat kiharcolni. De mi a helyzet azokkal a fejlődő országokkal, amelyek nem rendelkeznek ilyen jól jövedelmező nyersanyag forrásokkal? Az ENSZ ezeknek a megsegítésére most egy új alapot létesít, s reméli, hogy megajánlásaikkal az olajtermelő országok is felsorakoznak a fejlett ipari országok mellé. Szaúd- Arábia máris bejelentette, hogy évi 2 „Új gazdagok” a fejlődő világban milliárd dollárt fordít segélyezésre és bár szerény összeggel, mindössze csak 50 millió dollárral, hozzájárult az ENSZ nemzetközi élelmezési programjához is. Az iráni sah Indiának helyezett kilátásba egy 1 milliárd dolláros segélyt, Gandhi miniszterelnöknő Teheránban személyesen mondott köszönetét érte jótevőjének. Szükség is van erre a támogatásra. A fejlődő világ kombinált exporttöbblete az olajon kívüli áruforgalomban 70 százalékkal nőtt 1971 és 1974 között, de 1974-ben legalább ennyi, vagy talán még ennél is több megy el a nagyobb olajszámlák kiegyenlítésére. így a harmadik világ várható deficitje (kivéve az olajtermelő országokat), ebben az évben eléri a 22 milliárd dollárt, összes importbevételeinek a 36 százalékát. Nem valószínű azonban, hogy az új gazdagok mind követni fogják az olajtermelő társaik példáját. Azzal érvelnek: a nyersanyaggal nem rendelkező szegény országok segélyezése nem az ő feladatuk, hanem a fejlett ipari és az olajtermelő országoké. A gazdasági erőforrások egyenlőtlen megosztása és ennek negatív hatása tehát nyilvánvaló. Míg Zambia 800 millió font sterlinget vesz be rézeladásaiból, a vele szomszédos Kenyának és Tanzániának nincs egy szemernyi reze sem. Malaysia megháromszorozta bevételét az ón-, a gumi- és a pálmaolajárakból, Burmában és Thaiföldön ugyanakkor nyomott a piac. Trinidadban buzog az olaj, Jamaika bevételei a banánkivitelből viszont hanyatlanak. És még hoszszan lehetne sorolni a példákat. (1974. május 17.) Exporttervek a Tiszai Vegyi Kombinátnál A Tiszai Vegyi Kombinát nem tartozik az exportorientált vállalatok közé, termelési értékének mindössze 15 százalékát értékesíti külföldön. Ez az év különösen átmeneti — mondta munkatársunknak Székely Géza, a TVK kereskedelmi főosztályvezetője —, mert leáll az évi 10 ezer tonna kapacitású propiléngyár, hogy átadja a helyét a nagy kapacitású üzemnek jövő év január elsején. A hazai olefinprogram felfutása azt is jelenti, hogy évről évre ugrásszerűen emelkedik a TVK exportja. 1972-ben 6 millió rubelért és 2 millió dollárért, az elmúlt évben 8 millió rubelért és 2,5 millió dollárért szállították külföldre termékeiket a külkereskedelmi vállalatok útján. Az idei év kilátásairól kérdeztük a Tisza Vegyi Kombinát kereskedelmi főosztályának vezetőjét. A hosszú lejáratú magyar—szovjet szerződés keretében idén 7000 tonna szintetikus műgyanta alapanyagú festéket szállítunk a Szovjetunióba, és ez ezer tonnával több, mint az elmúlt évi — mondta a főosztályvezető. Értéke eléri a 4,5 millió rubelt, s hogy anyagi veszteség ne érje a TVK-t az alapanyagárak emelkedése és az exportárak változatlansága miatt, a Pénzügyminisztérium „kiegyensúlyozza”, a veszteséget. A kivitel szocialista országokba ebben az évben a hatmillió rubel körül alakul, mivel mind a műanyag, mind a műgyanta exportja ,növelésének határt szabnak az alapanyag- és a kapacitásgondok. A festékipari gépek, berendezések szállítása viszont felfelé ívelő tendenciát mutat. Licencvétellel és saját fejlesztéssel javítják termékeik színvonalát, s ebben az évben gyöngymalomból például száz darabot szállítanak a Szovjetunióba, Csehszlovákiába és az NDK-ba. A tőkésországokba jutó export (amelynek értékét a főosztályvezető 3 millió dollárra becsüli 1974-ben) gerincét a lakkipari műgyanták alkotják. Jugoszláviába, Közel- és Közép-Keletre szállít a TVK nagy tételeket ezekből a festékféleségekből. Sajnos, néhány piacot elveszítettünk, mivel nagyon drágák az import-nyersanyagok, amiket a CHEMOLIMPEX szerez be. A megoldás az lenne, ha a polialkoholokat és alkolsavakat hosszú időre tudná biztosítani a TVK-nak a külkereskedelmi vállalat. A propilén iránt világszerte nagy a kereslet, amit múltat, hogy az elmúlt évi 60 dolláros tonnánkénti átlagár ebben az évben 210 dollárra szökött fel. Sajnos ezt a konjunktúrát nem tudjuk kihasználni, mivel június végén leáll a jelenleg még működő propiléngyár, s az új üzem csak a jövő év elején kezdi meg a termelést. Ez mintegy 1 millió dolláros exportkiesést jelent. Az emúlt években 3,4 millió dollár értékű devizahitelszerződést kötött a TVK, ennek nagy részét már letörlesztették. Igen konstrukcióban vásárolták meg a nyugatnémet Reisenhauser cégtől a 12 méter széles polietilén fóliagyártó gépsorokat. A tejipar szükségleteit elégítik ki a síkfóliagyártó gépekkel. Most újabb devizahiteles konstrukciók kialakítását kezdik meg a TVK- ban. Ennek keretében újabb kétrétegű fóliagyártó gépsort kívánnak üzembe helyezni, s meg akarják honosítani a laminátok gyártását is Leninvárosban. A beruházások 4,5 millió dolláros devizahitelt tesznek szükségessé, s az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a beruházások rövid idő alatt megtérülnek. E. P. Argentína Az argentin kormány 1973 végén gazdaságpolitikai törvények sorozatát hívta életre. Ezek az 1974—77. évi gazdasági terv célkitűzéseinek megvalósítását célozzák, és az ország gazdasági önállóságát hivatottak elősegíteni az egyes kiemelt gazdasági ágazatokban. Az alábbiakban a külföldi beruházókról szóló 20.557. sz. törvénynek és végrehajtási utasításainak — 413/1974. II. 22. sz. és 414/ 1974. II. 20. sz. — főbb rendelkezéseit ismertetjük. A 20.557. sz. törvény az Argentínában működő vállalatokat a következőképpen osztályozza: a) külföldi vállalat , amelyben a nemzeti tőke részesedése 51 százaléknál kevesebb, vagy ahol a nemzeti tőke meghaladja ugyan az 51 százalékot, de a vállalati döntés joga és a tényleges műszaki, adminisztratív, pénzügyi és kereskedelmi vezetés a külföldi beruházó jogkörébe tartozik; b) vegyes vállalat — amelyben a nemzeti tőke (magán vagy állami) részesedése 51 százalék és 80 százalék között mozog, és a vállalati döntés joga, valamint a vállalat műszaki, adminisztratív, pénzügyi és kereskedelmi vezetése az argentin beruházók kezében van; c) nemzeti vállalat , amelyben az argentin beruházók tőkerészesedése 80 százalékot meghaladja, és a vállalati döntési jog, a műszaki, adminisztratív, pénzügyi és kereskedelmi vezetés az argentin beruházók kezében van. A külföldi beruházásokról szóló törvény és végrehajtási utasításainak alkalmazásával kapcsolatos hatáskört a gazdasági minisztériumon belül felállított Titkárság (Secretaria de Estado de Programación y Coordination Económica) gyakorolja. A külföldi tőkeberuházások engedélyezése, a beruházási szerződések megkötése ennek megfelelően a Titkárság hatáskörébe tartozik. Vegyes vállalatok alapításához a kormány, külföldi vállalatok alapításához a nemzetgyűlés engedélye is szükséges. A beruházási szerződésben többek között az alábbi követelményeknek kell eleget tenni: a beruházásokat a kormány által meghatározott elsőséget élvező iparágakban és területeken kell elvégezni, a beruházással a lakosság létfeltételeinek javítását kell elősegíteni, az importhelyettesítést kell elősegíteni, vagy az export fokozásával az ország devizabevételeit kell fokozni, az ország gazdasági és társadalmi szükségleteinek megfelelő technológiákat kell meghonosítani, a vállalat gazdasági, műszaki és adminisztratív vezetőinek 85 százalékának argentin nemzetiségűnek kell lenni. A külföldi beruházók tőkebefektetésük ellenében névre szóló részvényt vagy tőkerészesedést kapnak, amit csak a létesítmény megvalósításának kezdetétől számított öt év múlva lehet átruházni. Az átruházási tilalom nem vonatkozik részvények eladására belföldi beruházóknak. A tőke repatriálására vonatkozó várakozási idő szintén öt év. Az évenként visszautalható hányad a visszautalható tőke 20 százalékát nem haladhatja meg. A nyereség visszautalására megállapított felső határ 12,5 százalék, vagy az elsőosztályú bankok kamattételénél 4 ponttal magasabb kamat, aszerint, hogy a kettő közül melyik a nagyobb. Azokat a külföldi és vegyes vállalatokat, amelyek a korábbi törvények szerint hajtották végre tőkeberuházásaikat, transzferadó fizetésére kötelezik. Ennek mértéke a repatriált tőke százalékától függően 20 százalék és 40 százalék között mozog. A külföldi beruházók mentesülnek az adókötelezettség alól, ha alávetik magukat a jelen beruházási törvény rendelkezéseinek és eleget tesznek a végrehajtási utasításban előírt regisztrálási kötelezettségnek. Abban az esetben, amikor a külföldi beruházó a jelen törvény rendelkezéseit optálja, a beruházási szerződés érvényességi ideje öt év. Ez automatikusan meghosszabbodik, feltéve, ha a Titkárság a lejárat előtt egy évvel fel nem mondja azzal a céllal, hogy a vállalatot nemzeti vagy vegyes vállalattá alakítsák a kormányprogram fokozatos megvalósítása érdekében. A törvény a továbbiakban a külföldi hitelszerződésekre és egyéb tőkemozgásokra vonatkozó rendelkezéseket tartalmaz. Az 1974 februárban életbe lépett 413. sz. és 414. sz. rendeletek részleteiben tartalmazzák a külföldi beruházások regisztrálási eljárását. A Titkárságon belül felállított bejegyzési hivatalban (Registero de Inversions Extranjeras) meghatározott időn belül regisztráltatni kell a jelen törvény, valamint a korábbi törvények alapján engedélyezett külföldi tőkeberuházásokat és tőkemozgásokat. A bejegyzési kötelezettség vonatkozik azokra a természetes és jogi személyekre is, akik külföldiek képviseletében ügynöki, alkalmazotti, szakértői, tanácsadói vagy egyéb funkciót töltenek be. A külföldi beruházásokról szóló törvény és annak végrehajtási utasításai megtekinthetők a Magyar Kereskedelmi Kamara kereskedelemtechnikai osztályán. Helyreigazítás 1974. május 31-i számunk „Javítani kellene a francia exportunk szerkezetét” című cikkben, a második hasáb első mondata helyesen így hangzik: A gépipari vállalatok is kezdenek felfigyelni a francia piacra, s ez 1974-ben már megmutatkozik a számok tükrében is: a TRANSELEKTRO 12 millió frankért exportál hűtőszekrényeket... KERESKEDELEMTECHNIKAI HÍREK 1974. JÚNIUS 1.3 A MÁSIK FÉL VÉLEMÉNYE AZ IRAKI KAZÁNOKRÓL Mindennapi „körútjainkon”, amelyeken a magyar iparvállalatok külkereskedelmi kapcsolatairól tudósítunk, nem egyszer előfordul, hogy vitás esetek kerülnek szóba, olyanok is, amelyekben néha nehéz kideríteni, kinek van igaza. Gyakran ismertetjük ilyenkor a szembenálló felek egyikének álláspontját. Mivel arra nem mindig van időnk és módunk — ez munkánk jellegéből következik —, hogy az általunk egyébként is kevésbé ismert szakterületeken magunk győződjünk meg az egyes állítások igazságáról, fedezetünk és hitelünk ilyenkor, partnerünk szava — valamint az a jól ismert gyakorlat, hogy ha vita kerekedik, „hallgattassák meg a másik fél is”. Az a tapasztalatunk, hogy a vállalatok sportszerűen vitáznak, s ha meg akarnak is győzni bennünket, nem ferdítik el a tényeket. Néha azért ez is előfordul, így április 11-i számunkban informátorunkat tolmácsolva azt írtuk „A Chemimas Irakban” című cikkünkben, hogy a magyar fővállalkozó a kazánokat is külföldön kényszerült megvásárolni, mert a „Láng Gépgyár sem árban, sem szállítási határidőben nem tudott versenyképes ajánlatot adni”. A Láng Gépgyártól erre nézve számos, ellenkező értelmű adatot kaptunk, s ezeket sietünk közzétenni, annál is inkább, mert egészen furcsa ügyre derül így fény. 1973. augusztus 23-án a Chemimas Vállalattól szóban közölték a gépgyárral, hogy az Irakban létesítendő kénlefejtő állomáshoz szükség lesz két darab 10 tonna/óra teljesítményű, pakuravagy gudrontüzelésű kazánra. Augusztus 27-én telex útján érkezett az ajánlatkérés két darab kazánra, a vízelőkészítő berendezésre, illetve komplett kazántelepre. Közelebbi adat és tervszolgáltatás mindebben nem szerepelt, s a Chemimas nem terjesztette elő kívánságát a határidőre nézve sem. Egy később külön átadott műszaki leírásra is csak pótlólag, tintával vezették rá a kért határidőt. Mindez elég szokatlan. Szeptember 10-én a Láng Gépgyár a kiviteli terv ismerete nélkül is megküldte ajánlatát a Chemimasnak, nemcsak a kazánház technológiai berendezéseire, hanem magára az épületre is, vállalva a kazánház szerelését és üzembe helyezését. A helyszíni munkát 1975. január 1-én kezdték volna meg és június 30-án befejezték volna — vagyis elfogadták a Chemimas (időközben megérkezett) kívánságának megfelelő határidőt. Az úgynevezett szóbanállási határidőt — a Láng Gépgyár ajánlatában ez október 15-e volt — a Chemimas kérésére meghosszabbították előbb november 30-ig, majd december 31-ig. A Chemimas sem a szállítási határidőt, sem az árat nem kifogásolta, sem szóban, sem telexben. Közben a Láng Gépgyárnak véletlenül tudomására jutott, hogy a Chemimas képviselői amerikai kazán beépítéséről tárgyalnak, s ezért még december 4-én táviratban közölte a fővállalkozóval a következőket, össze nem egyeztethető a kereskedelmi előírásokkal, hogy tőkés relációból vásároljanak gépegységeket, amíg ezek idehaza is beszerezhetők. Igaz, hogy az amerikaiak alacsonyabb árat ajánlottak, de az esetleges árkülönbözet nem lehet döntő, mert az árat tisztázni kizárólag tárgyalás kérdése. A gépgyár megbízottja ugyanezt Bagdadban is közölte a kint tárgyaló szakemberekkel, s azt a magyarázatot kapta, hogy az amerikai kazánokhoz az iraki fél ragaszkodik. A határidőről még elmondták a Láng Gépgyárban: a gyár adott esetben még arra is hajlandó lett volna, hogy a határidőn rövidítsen, bár másfél év nem tekinthető hosszúnak egy komplett épülettel szállított kazánház üzemibe helyezésére. És ami a végére kívánkozik: megtudták a gyárban, hogy a Chemimas kérésére a CHEMOKOMPLEX már korábban megkérte, és a York Shipley amerikai cégtől 1973. szeptember 5-i kerettel megkapta az ajánlatot a kazánokra. Tehát előbb kért ajánlatot a Chemimas az amerikai cégtől, mint a Láng Gépgyár- Magyar—olasz faipari együttműködés Hosszú lejáratú szerződést írt alá a napokban a LIGNIMPEX a SNIA Viscósával. Az olasz cég a LIGNIMPEX kezdeményezésére annak idején kidolgozta azt a technológiát, amellyel műszálat gyárthatnak a cserfából. Ez a fafajta hazánkban igen gyakori, de aligalig lehet ipari célra felhasználni, inkább csak tüzelésre való, így viszont kemény valutáért adhatja el a magyar külkereskedelem. 1969—73 között — az előző hosszú lejáratú szerződés keretében — igen sok faanyagot szállított olasz partnerének a LIGNIMPEX, igen sok csert is: 1969-ben még csak 160 ezer űrmétert (egy űrméter körülbelül háromnegyed köbméternek felel meg), tavaly már 220 ezer űrmétert. A most aláírt szerződés ismét öt évre szól (1975—1979). A magyar fél évente közel félmillió űrméter lombos papírfát szállít, ennek fele cser, a negyede akác, a többi gyertyán, nyár és fűz. Az éves tétel ellenértéke mintegy 6,5 millió dollár. A szerződés jelentőségét magyarázza az, hogy a LIGNIMPEX faexportjának csaknem egyötödét teszi ki a papírfa kivitele. Ezzel párhuzamosan szerződést írt alá a HUNGAROTEX-szel is a SINA Viscosa vállalja, hogy csaknem 6000 tonna rostszálat és 7000 tonna műanyagszálat szállít hazánknak. Importgépek javítása a GELKA-nál A GELKA (Gépipari Elektromos Karbantartó Vállalat) 249 szervizében a múlt esztendőben több mint 2 millió készüléket — televízió, hűtőgép, rádió, magnetofon és más háztartási gép — javítottak. Ezekhez a munkákhoz a vállalat 165 millió forint értékű alkatrészkészletet biztosított, mintegy 40—50 százalék az importgépek javításához szükséges alkatrész. A lakosság részére végzett szolgáltatások fejlesztését előíró kormányhatározat megjelenése óta tovább fejlesztették az országos hálózatot, megyei kirendeltségeket hoztak létre, és változtattak a budapesti szervizhálózat irányítási és szervezeti rendszerén is. A vállalat több mint 2000 műszerészt nagy részt saját fejlesztésű és készítésű szervizműszerekkel látják el, így például a tranzisztoros készülékek javításához szükséges stabilizált tápegységgel. Számolnak a színes televíziókészülékek fokozatos elterjedésével is, ezeknek javításához korszerűen felszerelt speciális szervizt hoztak létre Budapesten. Kozma György vezérigazgató elmondta, hogy a különböző importkészülékek és -gépek javítását ma már általában ugyanannyi idő alatt végzik el, mint a hazai gépekét. VILÁGGAZDASÁG A KONJUNKTÚRA- ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször 4 oldalon, pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság elnöke: HAVAS JÁNOSNÉ főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Bp. V., Dorottya u. 6. IV. em. Postacím: 1397 Budapest, Pf. 534. Telefon: 183-800 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc Igazgató Kiadóhivatal, Bp. 1085 Blaha Lujza tér 1-3. Postacím: 1959 Budapest Telefon: 343-100 Előfizethető minden magyar postahivatalnál Előfizetési díj egy évre 2400 Ft Terjeszti a Magyar Posta 74-3102/3-05 Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25008