Világgazdaság, 1974. június (6. évfolyam, 103/1353-123/1373. szám)

1974-06-01 / 103. (1353.) szám

MAGYAR GAZDASÁG — VILÁGGAZDASÁG A Nehru halála óta eltelt tíz év per­manens váltságállapotának talán leg­főbb oka, hogy képtelenség India gaz­daságát egy kézben összefogni, így pél­dául a gabona-nagykereskedelem múlt évi államosítása jócskán hozzájárult az ellátási hálózat összeroppanásához, az áremelkedésekhez és az éhező tö­meg nyomorához. Az intézkedést ugyan hatályon kívül helyezték, kérdés csak az, hogy marad-e még idő a küszöbön­­álló aratás problémáinak leküzdésé­hez. Korábban az államháztartásban olyan adóreform körvonalai bontakoz­tak ki, amely egy-két — ha még cse­kély — kedvezményt ígér a többet tel­jesítőknek. Ez arra mindenesetre jó, hogy javítson az állam és a vállalko­zók feszült viszonyán. A ma már világszerte ,,meghonoso­dott” infláció és energiaválság Indiát minden országnál inkább sújtja. Az inflációhoz, amelynek rátája az elmúlt 3 évben 50 százalék közt mozgott, sú­lyosbító tényezőként járul az export­­bevételeknek 80 százalékát elnyelő kő­olaj- és gázszámla, így azután a belföl­di termés pótlására szükséges minimá­lisan 2 millió tonna gabona importjára már nem is jut pénz. Ráadásul az or­szág gabonatermésének mennyisége az 1967—68. évi szintről az 1972—73-as mezőgazdasági évben 95 millió tonná­ra esett vissza, az említett év óta azon­ban a lakosság lélekszáma összesen 12 százalékkal szaporodott. Az 1970—71-es év egy főre jutó 348,6 rúpiás reáljöve­delme három év alatt 333 rúpiára csök­kent, a munkanélküliek száma pedig egy idei becslés szerint naponta körül­belül 10 000-rel duzzad. Így válik érthetővé, hogy jócskán akad szószólója egy „átmeneti dikta­túrának”. India bajain azonban ez sem segítene. Egyébként is Indira Gandhi kétharmados parlamenti több­sége az effajta rendkívüli állapotot fe­leslegessé is tenné. (1974. évi 21. szám.) A VILÁGSAJTÓBÓL niC^ii­CVTlirnrilE Atomhatalom N­SE wflElil ff U Lift C szükségállapotba Handelsblatt DEUTSCH! VIKISCHAHL/m­LM, Gyárfoglalások Nyugat-Németországban A napokban újabb csődeljárás — ki tudja már a hányadik — indult meg az NSZK-ban. Ezúttal egy lüdenscheidi cég, az Auguszt Gruber jelentette be fi­zetésképtelenségét. Szakmai körökben a hír meglepetést keltett, hiszen a gyá­rat eddig teljesen egészségesnek ismer­ték. ■ A Gruber cég prés- és idomalkat­részeket gyártott armatúrákhoz, s az elsők közé tartozott a szakmában. Rendelésállománya kitűnő volt, túl­órában dolgozott, három hónapra el volt látva rendelésekkel. Mint apránként kiszivárgott, a veze­tésben történtek példátlan mulasztások. A cég egyes tulajdonosai magáncélra vettek fel nagy összegeket, egyébként mit sem törődtek a gyárral. Túlmérete­zett, a vállalat pénzügyi kereteit mesz­­sze meghaladó gépcsarnokot építettek, és arról is beszélnek, hogy az egyik cég­vezető 1973-as árakon fogadott el meg­rendeléseket, teljesen figyelmen kívül hagyva a színesfémek árának időköz­ben bekövetkezett felszökését. A vezetők bűnös mulasztásai miatt a munkások között érthető módon nagy volt a felháborodás. A fiatalabb munkások közül többen — minthogy Lüdenscheidben most jók a munkavál­lalási lehetőségek — gyorsan elhelyez­kedtek más vállalatoknál, de az idő­sebbek — a Gruber cégnek nem lévén semmiféle szociális terve — kenyér nél­kül maradtak. Ilyen körülmények között az üzemi tanács kétségbeesett lépésre szánta el magát. Újból összehívta s felszólította a munkásokat, vegyenek részt a gyár megmentésében. A munkások,­­ akiknek összes áprilisi bére alig érte el a 165 ezer márkát, 260 ezret ajánlottak fel. Csakhogy a gyár adóssága legalább 30—40 millióra rúgott. Ámde a tanács ennek ellenére sem mondott le arról, hogy saját kezébe vegye a gyárat. Vé­gül is két nyugatnémet gyárban, ame­lyet csődbe juttatott a tőkés vezetés, már jól bevált a mun­kásigazgatás. Valóban: a lüdenscheidi dolgozók­nak lelkesítő példaként szolgált az im­­menhauseni Süssmuth üveghuta esete, amelyet már négy év óta igazgatnak munkásai. És egy évvel ezelőtt foglal­ták el csődbe sodort gyárukat a beton-és műkőelőállító BEKU dolgozói Thün­­gersheimben. Igaz, ezek az üzemek nem voltak annyi adóssággal megter­helve, de a Gruberrel ellentétben nem is tartoznak a pillanatnyilag legjob­ban jövedelmező gyártási ágakhoz. És mégis eredményesen működnek. Az immenhaiuseni gyár elfoglalását Franz Fabian, az IG vegyipari szak­­szervezet körzeti titkára szervezte. El­sősorban neki köszönhető, hogy megala­kult a munkásigazgatóság és a tönkre­tett gyár ismét talpra állt. 1972-ben és 1973-ban, amikor az üveggyártásban nem is egy gyár volt kénytelen bezár­ni kapuit, az immenhauseni üveghuta már egy kis nyereségre is szert tett. Ezt azonnal beruházták. A folyó évre 7,2 millió márka forgalmat irányoztak elő. „Lehet, hogy túl magasra tettük a mér­cét és nem tudjuk teljesen elérni — mondotta Fabian. Nagyobb pénzügyi fedezet kellene, s szükség van a mun­kások bizonyos áldozatvállalására is.” Hogy átsegítsék a vállalatot a kezdeti pénzügyi nehézségeken, a magas bér­költségeket (a ráfordítások 72 száza­léka) az átvételkor leszállították, a munkáslétszámot is 250-ről 210-re csök­kentették, és mint Klaus Boemer, a vállalat új, választott munkásigazgató­ja mondotta, valószínűleg néhány üze­mi lakást és a cég tulajdonában levő szállót is el kell majd adni. De az im­­menhauseni kísérlet sikerült. Hasonlóképpen jól működik a mun­kásigazgatás a BEKU-ban is, amelyet a kényszerárverésen 490 ezer márkáért szereztek meg a dolgozók. A tőkés ve­zetés örökségeként még mindig súlyos adósságterhek nehezednek a gyárra és ennek következtében a munkáslétszá­mot is csökkenteni kellett. Ráadásul a vállalat az építőiparban jelenleg mu­tatkozó hanyatlás miatt nem kap ele­gendő megrendelést sem. Mégis 3 millió márkát forgalmazott az előző évben. (A forgalom a legjobb években sem haladta meg­­az 5,5 millió márkát.) Amikor Elizabeth Macitzot, a gyár új­­közgazdász igazgatóját a vállalat jövő évi tervéről kérdezték, röviden csak ennyit válaszolt: „Célunk: fenn­maradni és tovább haladni előre.” (1974. május 20) A harmadik világ kivitele 1970-ben 38 százalékát tette a világ nyersanyag­áruforgalmának, ma eléri a 48 százalé­kot. Sőt egyes alapvető nyersanyagok, mint például a réz, az ón, a bauxit, a gumi és a kávé tekintetében a fejlődő országnak szinte monopol helyzete van. A magas nyersanyagárak, vala­mint annak következtében, hogy sok fejlődő országnak nem kell pénzt kiad­nia sem fejlesztési segélyre, sem gyor­sított ütemű iparosításra, a harmadik világ néhány év alatt 17 százalékról 27 százalékra fokozhatta részesedését a világ exportjában. Legnagyobb a keletre természetesen az olajnak: a 135 milliárd dollár érté­kű olajexport mellett valósággal eltör­pül a többi. Még az olaj után a máso­dik legkeresettebb nyersanyag, a réz forgalmi értéke is — a jelenlegi magas árak ellenére — csak 7,3 milliárd dol­lár évente, s a harmadik helyen álló cukoré szintén csak 7 milliárd körül mozog. Ámde még ezek a bevételek is elég nagyok voltak ahhoz, hogy egy új nyersanyagtermelő elit alakuljon ki. Ezek az „új gazdagok” már mint hang­adók, léptek fel és mutatkoztak be az ENSZ idei nyersanyag-értekezletén. Céljuk: az arab példát szem előtt tart­va, kartellba lépni és ily módon még magasabb árakat kiharcolni. De mi a helyzet azokkal a fejlődő or­szágokkal, amelyek nem rendelkeznek ilyen jól jövedelmező nyersanyag for­rásokkal? Az ENSZ ezeknek a megse­gítésére most egy új alapot létesít, s reméli, hogy megajánlásaikkal az olaj­termelő országok is felsorakoznak a fejlett ipari országok mellé. Szaúd- Arábia máris bejelentette, hogy évi 2 „Új gazdagok” a fejlődő világban milliárd dollárt fordít segélyezésre és bár szerény összeggel, mindössze csak 50 millió dollárral, hozzájárult az ENSZ nemzetközi élelmezési program­jához is. Az iráni sah Indiának helye­zett kilátásba egy 1 milliárd dolláros segélyt, Gandhi miniszterelnöknő Te­heránban személyesen mondott köszö­netét érte jótevőjének. Szükség is van erre a támogatásra. A fejlődő világ kombinált exporttöbb­­­lete az olajon kívüli áruforgalomban 70 százalékkal nőtt 1971 és 1974 között, de 1974-ben legalább ennyi, vagy ta­lán még ennél is több megy el a na­gyobb olajszámlák kiegyenlítésére. így a harmadik világ várható deficitje (ki­véve az olajtermelő országokat), ebben az évben eléri a 22 milliárd dollárt, összes importbevételeinek a 36 száza­lékát. Nem valószínű azonban, hogy az új gazdagok mind követni fogják az olaj­termelő társaik példáját. Azzal érvel­nek: a nyersanyaggal nem rendelkező szegény országok segélyezése nem az ő feladatuk, hanem a fejlett ipari és az olajtermelő országoké. A gazdasági erőforrások egyenlőtlen megosztása és ennek negatív hatása te­hát nyilvánvaló. Míg Zambia 800 millió font sterlinget vesz be rézeladásaiból, a vele szomszédos Kenyának és Tanzá­niának nincs egy szemernyi reze sem. Malaysia megháromszorozta bevételét az ón-, a gumi- és a pálmaolajárakból, Burmában és Thaiföldön ugyanakkor nyomott a piac. Trinidadban buzog az olaj, Jamaika bevételei a banánkivitel­ből viszont hanyatlanak. És még hosz­­szan lehetne sorolni a példákat. (1974. május 17.) Exporttervek a Tiszai Vegyi Kombinátnál A Tiszai Vegyi Kombinát nem tartozik az exportorientált vállalatok közé, termelési értékének mindössze 15 százalékát értékesíti külföldön. Ez az év különösen átmeneti —­ mondta munkatársunknak Székely Géza, a TVK kereskedelmi főosztályvezetője —, mert leáll az évi 10 ezer tonna kapacitású propiléngyár, hogy átadja a helyét a nagy kapacitású üzem­nek jövő év január elsején. A hazai olefinprogram felfutása a­zt is jelenti, hogy évről évre ugrás­szerűen emelkedik a TVK exportja. 1972-ben 6 millió rubelért és 2 millió dollárért, az elmúlt évben 8 millió ru­belért és 2,5 millió dollárért szállítot­ták külföldre termékeiket a külkeres­kedelmi vállalatok útján. Az idei év kilátásairól kérdeztük a Tisza Vegyi Kombinát kereskedelmi főosztályának vezetőjét. A hosszú lejáratú magyar—szovjet szerződés keretében idén 7000 tonna szintetikus műgyanta alapanyagú fes­téket szállítunk a Szovjetunióba, és ez ezer tonnával több, mint az elmúlt évi — mondta a főosztályvezető. Értéke el­éri a 4,5 millió rubelt, s hogy anyagi veszteség ne érje a TVK-t az alapa­nyagárak emelkedése és az exportárak változatlansága miatt, a Pénzügymi­nisztérium „kiegyensúlyozza”, a veszte­séget. A kivitel szocialista országokba ebben az évben a hatmillió rubel körül alakul, mivel mind a műanyag, mind a műgyanta exportja ,növelésének ha­tárt szabnak az alapanyag- és a kapa­citásgondok. A festékipari gépek, be­rendezések szállítása viszont felfelé ívelő tendenciát mutat. Licencvétellel és saját fejlesztéssel javítják terméke­ik színvonalát, s ebben az évben gyöngymalomból például száz darabot szállítanak a Szovjetunióba, Csehszlo­vákiába és az NDK-ba. A tőkésországokba jutó export (amelynek értékét a főosztályvezető 3 millió dollárra becsüli 1974-ben) ge­rincét a lakkipari műgyanták alkotják. Jugoszláviába, Közel- és Közép-Kelet­re szállít a TVK nagy tételeket ezek­ből a festékféleségekből. Sajnos, né­hány piacot elveszítettünk, mivel na­gyon drágák az import-nyersanyagok, amiket a CHEMOLIMPEX szerez be. A megoldás az lenne, ha a polialkoho­­loka­t és alkolsavakat hosszú időre tud­ná biztosítani a TVK-nak a külkeres­kedelmi vállalat. A propilén iránt világszerte nagy a kereslet, amit múltat, hogy az elmúlt évi 60 dolláros tonnánkénti átlagár eb­ben az évben 210 dollárra szökött fel. Sajnos ezt a konjunktúrát nem tudjuk kihasználni, mivel június végén leáll a jelenleg még működő propiléngyár, s az új üzem csak a jövő év elején kez­di meg a termelést. Ez mintegy 1 mil­lió dolláros exportkiesést jelent. Az emúlt években 3,4 millió dollár értékű devizahitelszerződést kötött a TVK, ennek nagy részét már letörlesz­tették. Igen konstrukcióban vásárolták meg a nyugatnémet Reisenhauser cég­től a 12 méter széles polietilén fólia­gyártó gépsorokat. A tejipar szükség­leteit elégítik ki a síkfóliagyártó gé­pekkel. Most újabb devizahiteles konstruk­ciók kialakítását kezdik meg a TVK- ban. Ennek keretében újabb kétréte­gű fóliagyártó gépsort kívánnak üzem­be helyezni, s meg akarják honosítani a laminátok gyártását is Leninváros­­ban. A beruházások 4,5 millió dol­láros devizahitelt tesznek szükségessé, s az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek a beruházások rövid idő alatt megtérülnek. E. P. Argentína Az argentin kormány­ 1973 végén gazdaság­politikai törvények sorozatát hívta életre. Ezek az 1974—77. évi gazdasági terv célkitű­zéseinek megvalósítását célozzák, és az or­szág gazdasági önállóságát hivatottak elő­segíteni az egyes kiemelt gazdasági ágaza­tokban. Az alábbiakban a külföldi beruházókról szóló 20.557. sz.­­ törvénynek és végrehajtási utasításainak — 413/1974. II. 22. sz. és 414/ 1974. II. 20. sz. — főbb rendelkezéseit ismer­tetjük. A 20.557. sz. törvény az Argentínában mű­ködő vállalatokat a következőképpen osz­tályozza: a) külföldi vállalat , amelyben a nemzeti­ tőke részesedése 51 százaléknál ke­vesebb, vagy ahol a nemzeti tőke megha­ladja ugyan az 51 százalékot, de a vállalati döntés joga és a tényleges műszaki, admi­nisztratív, pénzügyi és kereskedelmi vezetés a külföldi beruházó jogkörébe tartozik; b) vegyes vállalat — amelyben a nemzeti tőke (magán vagy állami) részesedése 51 száza­lék és 80 százalék között mozog, és a vál­lalati döntés joga, valamint a vállalat mű­szaki, adminisztratív, pénzügyi és kereske­delmi vezetése az argentin beruházók kezé­ben van; c) nemzeti vállalat , amelyben az argentin beruházók tőkerészesedése 80 szá­zalékot meghaladja, és a vállalati döntési jog, a műszaki, adminisztratív, pénzügyi és kereskedelmi vezetés az argentin beruházók kezében van. A külföldi beruházásokról szóló törvény és végrehajtási utasításainak alkalmazásával kapcsolatos hatáskört a gazdasági minisz­tériumon belül felállított Titkárság (Secre­­taria de Estado de Programación y Coordi­nation Económica) gyakorolja. A külföldi tőkeberuházások engedélyezése, a beruházási szerződések megkötése ennek megfelelően a Titkárság hatáskörébe tarto­zik. Vegyes vállalatok alapításához a kor­mány, külföldi vállalatok alapításához a nemzetgyűlés engedélye is szükséges. A beruházási szerződésben többek között az alábbi követelményeknek kell eleget ten­ni: a beruházásokat a kormány által meg­határozott elsőséget élvező iparágakban és területeken kell elvégezni, a beruházással a lakosság létfeltételeinek javítását kell elő­segíteni, az importhelyettesítést kell előse­gíteni, vagy az export fokozásával az ország devizabevételeit kell fokozni, az ország gaz­dasági és társadalmi szükségleteinek megfe­lelő technológiákat kell meghonosítani, a vállalat gazdasági, műszaki és adminisztra­tív vezetőinek 85 százalékának argentin nemzetiségűnek kell lenni. A külföldi beruházók tőkebefektetésük el­lenében névre szóló részvényt vagy tőke­­részesedést kapnak, amit csak a létesítmény megvalósításának kezdetétől számított öt év múlva lehet átruházni. Az átruházási tila­lom nem vonatkozik részvények eladására belföldi beruházóknak. A tőke repatriálására vonatkozó várako­zási idő szintén öt év. Az évenként vissza­utalható hányad a visszautalható tőke 20 százalékát nem haladhatja meg. A nyereség visszautalására megállapított felső határ 12,5 százalék, vagy az elsőosztá­­lyú bankok kamattételénél 4 ponttal maga­sabb kamat, aszerint, hogy a kettő közül melyik a nagyobb. Azokat a külföldi és vegyes vállalatokat, amelyek a korábbi törvények szerint haj­tották végre tőkeberuházásaikat, transzfer­adó fizetésére kötelezik. Ennek mértéke a repatriált tőke százalékától függően 20 szá­zalék és 40 százalék között mozog. A külföldi beruházók mentesülnek az adó­kötelezettség alól, ha alávetik magukat a jelen beruházási törvény rendelkezéseinek és eleget tesznek a végrehajtási utasításban előírt regisztrálási kötelezettségnek. Abban az esetben, amikor a külföldi be­ruházó a jelen törvény rendelkezéseit op­­tálja, a beruházási szerződés érvényességi ideje öt év. Ez automatikusan meghosszab­bodik, feltéve, ha a Titkárság a lejárat előtt egy évvel fel nem mondja azzal a céllal, hogy a vállalatot nemzeti vagy vegyes vál­lalattá alakítsák a kormányprogram fokoza­tos megvalósítása érdekében. A törvény a továbbiakban a külföldi hitel­­szerződésekre és egyéb tőkemozgásokra vo­natkozó rendelkezéseket tartalmaz. Az 1974 februárban életbe lépett 413. sz. és 414. sz. rendeletek részleteiben tartalmaz­zák a külföldi beruházások regisztrálási el­járását. A Titkárságon belül felállított be­jegyzési hivatalban (Registero de Inversio­ns Extranjeras) meghatározott időn belül regisztráltatni kell a jelen törvény, vala­mint a korábbi törvények alapján engedé­lyezett külföldi tőkeberuházásokat és tőke­mozgásokat. A bejegyzési kötelezettség vo­natkozik azokra a természetes és jogi sze­mélyekre is, akik külföldiek képviseletében ügynöki, alkalmazotti, szakértői, tanácsadói vagy egyéb funkciót töltenek be. A külföldi beruházásokról szóló törvény és annak végrehajtási utasításai megtekint­hetők a Magyar Kereskedelmi Kamara ke­reskedelemtechnikai osztályán. Helyreigazítás 1974. május 31-i számunk „Javítani kellene a francia exportunk szerkeze­tét” című cikkben, a második hasáb első mondata helyesen így hangzik: A gépipari vállalatok is kezdenek felfi­gyelni a francia piacra, s ez 1974-ben már megmutatkozik a számok tükré­ben is: a TRANSELEKTRO 12 millió frankért exportál hűtőszekrényeket... KERESKEDELEMTECHNIKAI HÍREK 1974. JÚNIUS 1.­3 A MÁSIK FÉL VÉLEMÉNYE AZ IRAKI KAZÁNOKRÓL Mindennapi „körútjainkon”, amelyeken a magyar iparvállalatok külke­reskedelmi kapcsolatairól tudósítunk, nem egyszer előfordul, hogy vitás ese­tek kerülnek szóba, olyanok is, amelyekben néha nehéz kideríteni, kinek van igaza. Gyakran ismertetjük ilyenkor a szembenálló felek egyikének állás­pontját. Mivel arra nem mindig van időnk és módunk — ez munkánk jelle­géből következik —, hogy az általunk egyébként is kevésbé ismert szakterü­leteken magunk győződjünk meg az egyes állítások igazságáról, fedezetünk és hitelünk ilyenkor, partnerünk szava — valamint az a jól ismert gyakor­lat, hogy ha vita kerekedik, „hallgattassák meg a másik fél is”. Az a tapasz­talatunk, hogy a vállalatok sportszerűen vitáznak, s ha meg akarnak is győz­ni bennünket, nem ferdítik el a tényeket. Néha azért ez is előfordul, így ápri­lis 11-i számunkban informátorunkat tolmácsolva azt írtuk „A Chemimas Irakban” című cikkünkben, hogy a ma­gyar fővállalkozó a kazánokat is külföl­dön kényszerült megvásárolni, mert a „Láng Gépgyár sem árban, sem szállí­tási határidőben nem tudott versenyké­pes ajánlatot adni”. A Láng Gépgyártól erre nézve számos, ellenkező értelmű adatot kaptunk, s ezeket sietünk közzé­tenni, annál is inkább, mert egészen fur­csa ügyre derül így fény. 1973. augusztus 23-án a Chemimas Vállalattól szóban közölték a gépgyár­ral, hogy az Irakban létesítendő kénle­fejtő állomáshoz szükség lesz két darab 10 tonna/óra teljesítményű, pakura­vagy gudrontüzelésű kazánra. Augusztus 27-én telex útján érkezett az ajánlatkérés két darab kazánra, a vízelőkészítő berendezésre, illetve komp­lett kazántelepre. Közelebbi adat és tervszolgáltatás mindebben nem szere­pelt, s a Chemimas nem terjesztette elő kívánságát a határidőre nézve sem. Egy később külön átadott műszaki leírásra is csak pótlólag, tintával vezették rá a kért határidőt. Mindez elég­­ szokatlan. Szeptember 10-én a Láng Gépgyár a kiviteli terv ismerete nélkül is megküld­te ajánlatát a Chemimasnak, nemcsak a kazánház technológiai berendezéseire, hanem magára az épületre is, vállalva a kazánház szerelését és üzembe helyezé­sét. A helyszíni munkát 1975. január 1-én kezdték volna meg és június 30-án befejezték volna — vagyis elfogadták a Chemimas (időközben megérkezett) kí­vánságának megfelelő határidőt. Az úgynevezett szóbanállási határidőt — a Láng Gépgyár ajánlatában ez ok­tóber 15-e volt — a Chemimas kérésé­re meghosszabbították előbb november 30-ig, majd december 31-ig. A Chemi­mas sem a szállítási határidőt, sem az árat nem kifogásolta, sem szóban, sem telexben. Közben a Láng Gépgyárnak véletle­nül tudomására jutott, hogy a Chemi­mas képviselői amerikai kazán beépíté­séről tárgyalnak, s ezért még december 4-én táviratban közölte a fővállalkozó­val a következőket, össze nem egyez­tethető a kereskedelmi előírásokkal, hogy tőkés relációból vásároljanak gép­egységeket, amíg ezek idehaza is besze­rezhetők. Igaz, hogy az amerikaiak ala­csonyabb árat ajánlottak, de az esetle­ges árkülönbözet nem lehet döntő, mert az árat tisztázni kizárólag tárgyalás kér­dése. A gépgyár megbízottja ugyanezt Bagdadban is közölte a kint tárgyaló szakemberekkel, s azt a magyarázatot kapta, hogy az amerikai kazánokhoz az iraki fél ragaszkodik. A határidőről még elmondták a Láng Gépgyárban: a gyár adott esetben még arra is hajlandó lett volna, hogy a ha­táridőn rövidítsen,­­ bár másfél év nem tekinthető hosszúnak egy komplett épülettel szállított kazánház üzemibe he­lyezésére. És ami a végére kívánkozik: megtud­ták a gyárban, hogy a Chemimas kéré­sére a CHEMOKOMPLEX már koráb­ban megkérte, és a York­ Shipley ame­rikai cégtől 1973. szeptember 5-i kerettel megkapta az ajánlatot a kazánokra. Te­hát előbb kért ajánlatot a Chemimas az amerikai cégtől, mint a Láng Gépgyár- Magyar—olasz faipari együttműködés Hosszú lejáratú szerződést írt alá a napokban a LIGNIMPEX a SNIA Vis­­cósával. Az olasz cég a LIGNIMPEX kezdeményezésére annak idején kidol­gozta azt a technológiát, amellyel mű­szálat gyárthatnak a cserfából. Ez a fa­fajta hazánkban igen gyakori, de alig­­alig lehet ipari célra felhasználni, in­kább csak tüzelésre való, így viszont kemény valutáért adhatja el a magyar külkereskedelem. 1969—73 között — az előző hosszú lejáratú szerződés kereté­ben — igen sok faanyagot szállított olasz partnerének a LIGNIMPEX, igen sok csert is: 1969-­ben még csak 160 ezer űrmétert (egy űrméter körül­belül háromnegyed köbméternek felel meg), tavaly már 220 ezer űrmétert. A most aláírt szerződés ismét öt évre szól (1975—1979). A magyar fél évente közel félmillió űrméter lombos papír­fát szállít, ennek fele cser, a negyede akác, a többi gyertyán, nyár és fűz. Az éves tétel ellenértéke mintegy 6,5 mil­lió dollár. A szerződés jelentőségét magyarázza az, hogy a LIGNIMPEX faexportjának csaknem egyötödét teszi ki a papírfa kivitele. Ezzel párhuzamosan szerződést írt alá a HUNGAROTEX-szel is a SINA Viscosa­ vállalja, hogy csaknem 6000 tonna rostszálat és 7000 tonna mű­anyagszálat szállít hazánknak. Importgépek javítása a GELKA-nál A GELKA (Gépipari Elektromos Kar­bantartó Vállalat) 249 szervizében a múlt esztendőben több mint 2 millió ké­szüléket — televízió, hűtőgép, rádió, magnetofon és más háztartási gép — ja­vítottak. Ezekhez a munkákhoz a vál­lalat 165 millió forint értékű alkatrész­­készletet biztosított, mintegy 40—50 szá­zalék az importgépek javításához szük­séges alkatrész. A lakosság részére végzett szolgálta­tások fejlesztését előíró kormányhatá­rozat megjelenése óta tovább fejlesztet­ték az országos hálózatot, megyei kiren­deltségeket hoztak létre, és változtattak a budapesti szervizhálózat irányítási és szervezeti rendszerén is. A vállalat több mint 2000 műszerészt nagy részt saját fejlesztésű és készítésű szervizműszerek­kel látják el, így például a tranzisztoros készülékek javításához szükséges stabi­lizált tápegységgel. Számolnak a színes televíziókészülékek fokozatos elterjedé­sével is, ezeknek javításához korszerűen felszerelt speciális szervizt hoztak létre Budapesten. Kozma György vezérigaz­gató elmondta, hogy a különböző im­­portkészülékek és -gépek javítását ma már általában ugyanannyi idő alatt végzik el, mint a hazai gépekét. VILÁGGAZDASÁG A KONJUNKTÚRA- ÉS PIACKUTATÓ INTÉZET ÉS A MAGYAR KERESKEDELMI KAMARA LAPJA Megjelenik hetenként ötször 4 oldalon, pénteken 4 oldal melléklettel. A szerkesztő bizottság elnöke: HAVAS JÁNOSNÉ főszerkesztő: GYULAI ISTVÁN Szerkesztőség: Bp. V., Dorottya u. 6. IV. em. Postacím: 1397 Budapest, Pf. 534. Telefon: 183-800 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Csollány Ferenc Igazgató Kiadóhivatal, Bp. 1085 Blaha Lujza tér 1-3. Postacím: 1959 Budapest Telefon: 343-100 Előfizethető minden magyar postahivatalnál Előfizetési díj egy évre 2400 Ft Terjeszti a Magyar Posta 74-3102/3-05 Zrínyi Nyomda, Budapest Felelős vezető: Bolgár Imre INDEX: 25008

Next