Világgazdaság, 1978. május (10. évfolyam, 83/2337-103/2357. szám)

1978-05-03 / 83. (2337.) szám

1978. MÁJUS 3., SZERDA­­ X. ÉVFOLYAM, 83. (2337.) SZÁM A vita folytatódik AZ IMF MINISZTERI ÉRTEKEZLETE UTÁN A Nemzetközi Valuta Alap tagságát képviselő húsztagú pénz­ügyminiszteri bizottság mexikói tanácskozása után sem nyugszik meg a konjunktúrapolitikai vita, amelyet Nyugat-Németország és Japán folytat merészebb reflációs politikát sürgető partnereivel. Az IMF átmeneti bizottságának üléséről kiadott hivatalos közlemény egyetértésről számol be a követendő gazdasági stratégia általános irányelveiben, a gyorsabb növekedés szorgalmazásában. Egyetértés volt a kilátások meglehetősen borús megítélésében is, de ezen felül — mint várható volt — elodázták a legfontosabb döntéseket. A helyzet azonban mégsem teljesen változatlan. Bonnban és Tokióban az eddiginél is erősebb nyomásra készülnek fel — és az eddiginél mintha valamivel engedékenyebbnek mutatkoznának. Maga az IMF pedig — nagyrészt amerikai unszolásra !— erélyesebben szándékszik végezni az árfolyam-manipuláció ellenőrzését, s ehhez a jelek sze­rint megkapta a miniszterek áldását. A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) átmeneti bizottságának vasárnap Mexikóvárosban tartott ülésén (VILÁGGAZDASÁG, április 28., 1. oldal) Healey brit pénzügyminiszter elnökölt. A 20 pénzügyminiszterből álló csoport tagjai megállapították, hogy az NSZK és Japán gazdasági növekedésének üteme nem eléggé gyors, ennek következtében alakult ki ennek a két országnak hatalmas fizetési és külkereskedelmi aktívu­ma, amely veszélyezteti a világgaz­daság stabilitását (az USA növeke­dési ütemét viszont kielégítőnek minősítették) — ezt a magyaráza­tot fűzte Healey az ülés után tar­tott sajtóértekezletén a közlemény első mondataihoz, amelyek szerint az ülés egyetértésre jutott a követendő „koordinált gazdaságpolitikai stra­tégia általános irányelveiben” és ál­lást foglalt a „növekedési politika” mellett.­­ Gyengülő kitartás Matthöfer, az NSZK pénzügymi­nisztere az ülés után, majd tegnap már otthon tett nyilatkozataiban nagyjából változatlanul visszhan­gozta Bonn hónapok óta ismételge­tett álláspontját: nem lenne össze­egyeztethető a stabilitással, felidéz­né az infláció veszélyét, ha az NSZK kormánya az állami kiadások növelésével, az adók leszállításával ösztönözné a gazdasági tevékenysé­get, és ilyen módon tenné lehetővé az import fellendülését, a külkeres­kedelmi aktívum leapasztását. Nem engedi magát elhamarkodott lépé­sekbe beugratni, de — tette hozzá — hajlandó valamilyen „politikai dön­tést” fontolóra venni, ha kiderül, hogy a nemzeti össztermék előirány­zott 3,5 százalékos növekedése más­ként nem érhető el. Matthöfernek ezt a mondatát — amely egyébként összecseng Schmidt kancellár néhány napja tett kije­lentésével (VILÁGGAZDASÁG, áp­rilis 26., 1. oldal) — sokan meghát­rálásnak értelmezik, hiszen már többé-kevésbé nyilvánvaló, hogy a 3,5 százalékos növekedési cél irreá­lis. A kommentátorok egy része úgy véli, hogy a bonni kormány majd­ júniusban, a nyugati gazdasági csúcstalálkozón akarja a hangulatot javítani reflációs intézkedések beje­lentésével. Murajama japán pénzügyminisz­ter túlzottnak minősítette az IMF vezérigazgatójának azt a program­ját, amely 7,5 százalékos növekedést ajánl Japánnak, s kijelentette: örül­hetnek, ha a kormány által kitűzött 7 százalék helyett sikerül hatot tel­jesíteni. (A­ japán miniszter volt egyébként az egyetlen, aki elárulta, hogy a Witteveen- féle „program” mennyi expanziót oszt ki rá. Az IMF buzgó vezérigazgatója alighanem túllőtt a célon, amikor részletes tervutasítást dolgozott ki a tagál­lamok számára. Még a vitában Bonnal­­, és Tokióval szembenálló brit pénzügyminiszter is némi gúny­nyal legyintett, amikor a javaslat­ról kérdezték: „Prognózisról van szó — mondta — s az, mint tudjuk, művészet, nem tudomány”.) Csüggesztő helyzetkép Annál kevesebb okot adott­­ a tréfálkozásra a közleménynek a vi­lág gazdasági helyzetéről adott ké­pe. A bizottság aggodalommal fog­lalja katalógusba a csüggesztő ered­ményt: az 1974—75-ös évek súlyos visszaesése után lassú és egyenet­len volt a felélénkülés, a munka­nélküliség tovább terjedt, a világ­kereskedelem fejlődése vontatott, számos országban kitart az inflá­ció, nagy fizetési deficitekkel szem­ben néhány országnak nagy az ak­tívuma, szélsőségesen ingadoznak a valutaárfolyamok és világszerte erő­södik a kereskedelmi protekcioniz­mus irányzata, összehangolt erőfe­szítésekre van szükség, nehogy a világ a defláció ördögi körébe ke­rüljön. Elhalasztott döntések Az általánosságokban mozgó elvi kijelentéseken túl az IMF bizottsá­ga semmilyen döntést nem hozott. Elhalasztották az állásfoglalást ar­ról, hogy milyen arányban s hogy lineárisan vagy differenciáltan emeljék a kvótákat, a tagállamok hozzájárulásait az IMF eszközeihez, amelyektől a hitelfelvételi lehetősé­gek és az IMF döntéseibe való bele­szólási jog mértéke függ. Félreértés ne essék: a hetedik kvótaemelésről van szó, nem a hatodikról, amely 39,04 milliárd SDR-re (mintegy 47,5 milliárd dollár) vitte fel az IMF „alaptőkéjét” a korábbi 29,22 mil­liárd SDR-ről, és amely még nem lépett életbe. Ezt az összeget továb­bi 50 százalékkal szeretné emelni az IMF. Ebben meg is van az egyetértés, csak azért folyik még a vita, mert a fejlődő országok és Japán az átlagnál nagyobb emelést akarnak a maguk számára, hogy növeljék szavazataik arányát. (A nem olajtermelő fejlődő országok jelenleg a szavazatok 26,3 száza­lékával rendelkeznek,­ Japán szava­zati súlya 3,98 százalék.) További tanulmányozást igényel az IMF-nek az a terve, hogy a tag­államok SDR-re cseréljék be a tar­talékukban levő dollárösszegeket — mondta az ülés után Witteneer, aki a tervet előterjesztette. Az IMF könyvpénzével kapcsolat­ban egy határozat azért született: a bizottság beleegyezett, hogy az SDR­­ kamatát emeljék (az alapul szolgáló pénzpiaci átlag 80 száza­lékára az eddigi 60-ról). Állítólag abban is megegyeztek — bár a hi­vatalos döntést későbbre várják —, hogy Szaúd-Arábia képviselőjével kibővítik az IMF 20 tagú igazgató­­tanácsát, részben azért is, hogy az majd hajlandó legyen SDR-t elfo­gadni a dollárért. Csak részben jutott előbbre a fej­lődő országok támogatását szolgáló Witteveen-alap ügye. Egyrészt Nigé­ria 220 millió és Guatemala 30 mil­lió SDR hozzájárulást ajánlott fel, s ezzel az alap összege 8,75 milliárd SDR (11 milliárd dollár) lesz. Köl­csönöket azonban még mindig nem nyújthatnak belőle, mert az USA 1,05 milliárdos hozzájárulását a kongresszus nem szavazta meg. Blumenthal pénzügyminiszter — akinek ebben az ügyben igen éles bírálatokat kellett nyugtáznia — megígérte, hogy a törvényhozási jó­váhagyás néhány napon belül meg­lesz.­­ Az IMF­­„erélyesen és gyorsan” hozzálát az árfolyampolitikai ellen­őrzés munkájához, hogy hozzájárul­jon­ a valutarendszer kielégítő mű­ködéséhez — jelentette be Witte­veen. A beavatottak szerint emö­­gött Blumenthal akciója volt. Az amerikaiak az IMF „árfolyamrend­őri” fellépését szorgalmazzák az erős valutájú országok ellen, ha azok devizapiaci manipulációkkal­ küzdöttek valutájuk felértékelődése ellen. Úgy látszik, sikerült megnyer­nie a többiek jóváhagyását, bár a brit pénzügyminiszter sietett a ve­zérigazgató határozott bejelentését azzal kiegészíteni, hogy a deficites országok árfolyampolitikáját is el­lenőrizni fogják. Az ellenőrzés mi­kéntjének részleteiről még mindig nem tudni semmit, Witteveen csak annyit mondott, hogy az alapnak ez nemcsak kötelessége, hanem meg­vannak hozzá az eszközei is. A bizottsági ülés — és az annak perifériáján folytatott tízes, ötös és huszonnégyes miniszteri viták­­ után mindenesetre kevéssé hangzik meggyőzően Matthöfer bonni pénz­­ügyminiszter nyilatkozata, aki haza­térése után hangoztatta: sikerült meggyőznie a külföldieket az NSZK óvatos növekedési politikájának he­lyességéről, és hogy az USA, és az NSZK között már nincs nézetelté­rés monetáris kérdésekben. — IP — * Lfjabb tanácskozás a búzaegyezményről Genfben május 1-én értekezletre ült össze a Nemzetközi Búzatanács (IWC) interim bizottságának 20 tagja, az Egyesült Államok, Kana­da, a Közös Piac tagországai, Japán, a Szovjetunió, Brazília, Argentína, Ausztrália, Egyiptom, Finnország, India és Kenya képviselői. Mint is­meretes, az 1971-ben kötött, idén június 30-ig érvényben levő búza­egyezményt a március 23-án zárult genfi búzakonferencián egy évre meghosszabbították, mivel az új egyezményben nem sikerült meg­állapodni. A jelenlegi tanácskozást akkor határozták el. A tegnapelőtt kezdődött értekez­leten megpróbálják közelíteni az USA mint fő exportőr, és a Közös Piac, mint nettó importőr erősen eltérő álláspontját az árakról és a tartalékkészletekről. Az USA és más nagy exportőrök mindenekelőtt a nemzeti tartalékkészletek működ­tetésével az EGK és a vele azonos álláspontot valló országok viszont főként rögzített maximális és mi­nimális árakkal, valamint kölcsönös kötelezettségek vállalásával kívánják szabályozni a gabonakereskedelmet A vélemények arról is megoszlanak, hogy a takarmánygabonákra kiter­jesszék-e az egyezményt vagy sem. A jelenlegi tanácskozáson résztve­vők remélik, hogy legalábbis rész­ben eleget tudnak tenni a búzata­nács megbízásának, amely szerint az új egyezmény szövegtervezeté­ben üresen maradt zárójeleket tar­talommal kell megtölteni (lásd VI­LÁGGAZDASÁG, április 15., 4. ol­dal). A mostani konzultációk má­sodik fordulója május 22-én kez­dődik Londonban, a júliusi tárgya­lások el­őkészítésére. (AP—DJ, Reu­ter, MTI) NAPRÓL NAPRA" + A MAGYAR ÉPÍTŐIPARI EXPORT—IMPORT FORGALOM az utóbbi 15 év alatt egyre jelentősebb lett. Magyarországon csehszlovák és lengyel építőkön kívül már jugoszláv és oszt­­rák vállalatok is hozzákezdtek egy-egy nagyobb beruházás megvalósításához. (3. oldal) „ + KEDVEZŐ CSEHSZLOVÁKIA­ ELSŐ NEGYEDÉVI MÉR­LEGE. Az átlagosnál gyorsabban fejlődött például a gépipar és a fogyasztásicikk-ipar. A külkereskedelem fejlődése el­maradt a tervezettől. (5. oldal) KISMÉRETŰ KOMPRESSZOROKAT GYÁRTÓ ÜZEM LÉ­TESÜL JUGOSZLÁVIÁBAN. Ehhez a Világbank egyik leány­­vállalata kölcsönt nyújt. (2. oldal) -­ BŐVÍTIK AZ EXIMBANK FINANSZÍROZÁSI KERETÉT, b£r a végleges döntés még nem született meg. A banknak az ame­rikai külkereskedelemben, s ezen belül a szocialista kapcso­latokban betöltött szerepéről szól írásunk. (2. és 5. oldal) + GYORSABBAN FEJLŐDHETNEK A VIETNAMI—JAPÁN GAZDASÁGI KAPCSOLATOK. Egy most aláírt­ megállapodás szerint a VSZK vállalja a saigoni rendszer adósságának tör­lesztését, Japán pedig segélyt nyújt Hanoinak. (2. oldal) -1 ÚJ TÍPUSÚ INFLÁCIÓ SÚJTJA A TŐKÉS GAZDASÁGO­KAT, orvoslása a növekedés nehéz akadályát hárítaná el. (4. oldal) + OPEC-TANULMÁNY KÉSZÜLT AZ OLAJÁR MEGHATÁ­ROZÁSÁRA, ezt vitatják meg nem hivatalos találkozójukon a tagállamok szakminiszterei.­ (2. oldal) r •• Ülést tartott az EGK miniszteri tanácsa Bonn bírálja a terjedő protekcionizmust A Közös Piac kibővítése volt a fő témája az EGK hét eleji kül­ügyminiszteri értekezletének, de a konferencia fő eseménye nem az volt, hogy a miniszterek — mint egy hírügynökség megjegyzi — „lelkesen” támogatták Spanyolország csatlakozási kérelmét, hanem, hogy Lambsdorff nyugatnémet gazdasági miniszter szenvedélyes hangú vádbeszédet mondott a protekcionizmus ellen. Bonn — ha fanyalogva is — jóváhagyta az acélimport és a textilimport korlá­tozását, de arra már végképp nem hajlandó, hogy eleget téve Ír­ország kérésének, a cipők bevitelének korlátozását is szentesítse. A washingtoni francia nagykövet az USA protekcionizmusát bírálta, a GATT genfi székhelyén tárgyaló közös piaci delegáció pedig Wa­shington és Tokió tudomására hozta, hogy visszavonja korábbi en­gedményeit a tárgyalásokon, ha az USA és Japán ennyire csökö­nyösen védelmezi belső piacát. A hét elején ülést tartott Brüsz­­szelben az EGK miniszteri tanácsa. A napirend szerint a miniszterek elsősorban az EGK kibővítésének problémáival foglalkoztak. Szó volt a gazdaságösztönzési tervekről, a GATT-tárgyalásokról, valamint az EGK és Ausztrália kapcsolatairól. A konferencia minden más esemé­nyét háttérbe szorította Lambsdorff nyugatnémet gazdasági miniszter felszólalása. A miniszter meglepő élességgel foglalt állást a protek­cionizmus ellen. Az állásfoglalásra az az ír kérés szolgáltatott ürü­gyet, hogy az EGK korlátozza a cipőimportot, mindenekelőtt a len­gyel cipők bevitelét. Az Írországban értékesített cipők negyedrésze az EGK-n kívüli területekről szárma­zik, és az írek belső iparuk védel­mében (a cipőipar fele annyi em­bert foglalkoztat, mint hét évvel ezelőtt) kérték, hogy a tanács já­ruljon hozzá a bevitel visszafogásá­hoz. A miniszterek állásfoglalása negatív volt, a tanács kimondta: csak akkor lehet adminisztratív kor­látozó eszközökhöz nyúlni, ha nem vezetnek eredményre a Lengyelor­szággal, valamint Dél-Koreával és Hongkonggal folytatandó, tárgyalá­sok az önkéntes exportkorlátozás­ról.­­• A nyugatnémet gazdasági minisz­ter, a dublini kérés leghevesebb el­lenzője többek között hangsúlyozta: a kilencek gazdasága számára hát­rányos, ha elaggott, korszerűtlen iparágakat védenek különböző im­portkorlátozásokkal. Ebből nemcsak az a rossz származik, hogy mester­ségesen életben tartanak gazdaság­talanul termelő üzemeket, hanem az is, hogy az EGK külkereskedelmi partnerei, mindenekelőtt a harmadik világ országai megtorlással élhet­nek és a kilencek éppen ott ütköz­nek értékesítési nehézségekbe, ahol nem is várnak. A protekcionizmus — folytatta a miniszter — csak erősítené azoknak a pesszimizmusát, akik úgy vélik, hogy romlottak a világgazdaság növekedési kilátásai. Lambsdorff utalt a közösségi acél­ipar védelmére hozott intézkedések­re, amelyek, mint mondta, semmi­képpen sem adhatnak példát más iparágaknak. Az elavult iparágak korszerűsítésének legjobb és­ leg­hatékonyabb eszköze a szabadver­seny. A tagállamoknak nem az a feladatuk, hogy megmondják, mi­lyen ágazatban milyen fejlesztést kell végrehajtani, hanem hogy li­berális külkereskedelmet folytassa­nak és versenyeztessék az importált termékeket a belföldiekkel. A pro­tekcionizmusnak még az acélipar­ban is megvan a hátulütője: a kü­szöbár — nyugatnémet vélem­ény szerint — máris nehézségeket oko­zott az acélfeldolgozó iparnak, a hajóépítésnek, az építőiparnak és a gépiparnak. Az F EGK meggyorsít­hatja az átállást, ha a regionális fejlesztési alapból, valamint a szo­ciális alapból ösztönzi az újszerű technológiák meghonosodását és csökkenti a szerkezeti átalakulásból származó társadalmi feszültséget. A protekcionizmus ellen határo­zottan állást foglalt a washingtoni francia nagykövet is, New York-i beszédében. A francia—amerikai ke­reskedelmi kamarában a nagykövet elmondotta: Franciaország és az USA kereskedelmi kapcsolatai tá­volról sem olyan jók, mint lehet­nének. A nagykövet kifogásolta, hogy az USA még mindig magas vámsorompókkal zárja ki az im­portot. A textiliparban például azt amerikai vámok 20 százalékosak, míg a Közös Piac csak 10 százalé­kos vámokat alkalmaz. Franciaor­szág emellett sérelmezi, hogy az im­port-rendszabályok gyakran felérnek egyfajta protekcionizmussal. Vonat­kozik ez a gépekre és berendezé­sekre valamint az élelmiszerekre, mindenekelőtt a húsra. A Közös Piac elégedetlen a GATT-tárgyalások eddigi menetével. Az EGK jegyzékben értesítette Wa­shingtont és Tokiót, hogy bizonyos, már felajánlott engedményeket visz­­szavon, ha e két nagy ország olyan szűkmarkú lesz, mint eddig volt. (Reuter, DPA) SCHMIDT ERŐPRÓBÁRA KÉSZÜL CARTERRAL? Tovább élezte a Bonn és Wa­shington közötti feszültséget Schmidt nyugatnémet kancellár: Hamburgban tartott beszédében fe­lelőtlennek nevezte az USA olajpo­litikáját és megvádolta Washingtont, hogy elhanyagolja a Nyugat gazda­sági vezetésében reá háruló felada­tokat. Megengedhetetlennek nevez­te, hogy a világ gazdaságilag legha­talmasabb országa évenként újra­termeli fizetési mérleg-deficitjét. Később Schmidt sajtótitkára he­lyesbített, közölte, hogy főnöke való­jában az amerikai kongresszust és az üzleti élet vezetőit bírálta, akik képtelenek felfogni, hogy mennyire sürgős az átfogó amerikai energia­­politika érvényesítése. A helyesbítés ellenére bonni megfigyelők szerint Schmidt kancellár kijelentése arra utal, hogy Carterral egyenrangú gazdasági vezetőnek tekinti magát, s ezt a pozícióját a júliusi nyugati gazdasági­­csúcstalálkozón fogja hi­vatalosan is „elismertetni”. Ugyan­akkor nem valószínű, hogy Bonn kísérletet tenne Washington kizárá­sára a nyugat-európai gazdaságpoli­tikai döntések előkészítéséből. (Reu­ter, DPA) Szankciók Dél-Afrika ellen? Gazdasági szankciókat — az olaj­embargót is beleértve — javasoltak az ENSZ-tagállamok Dél-Afrika el­len abban az ajánlásban, amelyet kedd este szavaztak meg a közgyűlés Namíbiával foglalkozó bizottságában. A különbizottság 88 szavazattal — ellenszavazat nélkül , és 13 tartóz­kodás mellett hagyta jóvá a bizottság ajánlását, amelyet a közgyűlés elé terjesztenek. (Reuter)

Next