Világgazdaság, 1978. november (10. évfolyam, 213/2467-232/2486. szám)

1978-11-01 / 213. (2467.) szám

GAZDASÁGI ÉLET nyíik Kelet-Nyugat Mi a nyugatnémet vállalatok szocialista exportsikereinek „titka”? A nyugatnémet vállalatok tavaly 17,9 milliárd dollár értékben írtak alá kereskedelmi megállapodásokat a szocialista országokkal, szemben az angol, francia, amerikai, kanadai, japán, olasz, holland és Benelux-vállalatok 30,6 milliárd dolláros szocialista összforgalmával. A nyugati riválisok körében gyakran felmerül a kérdés: vajon mi az oka annak, hogy a szocialista országokkal folytatott kereskedelemben az NSZK messze maga mögött hagyja a többi tőkésországot, üzletemberei a Szovjetuniótól kezdve minden KGST-országban az élen járnak. Egyes magyarázatok a közös történelmi múltra hivatkoznak. Azt mondják, a németek mindig is kereskedtek a térségben, könnyebb kapcsolatokatlétesíteniük, mivel a német nyelvet sokan beszélik a kelet-európai mérnököket gyakran azok a szakemberek oktatták, akiknek ismeretei a német módszereken, és még a ma is használatos Deutsche Industrie Nomen (DIN) szabványokon alapulnak. A nyugatnémetek maguk is elismerik ezeknek az állításoknak az igazát, de rögtön hozzáteszik: ennél sokkal fontosabb az a tény, hogy vállalataik éppen olyan piacnak tekintik a szocialista országokat, mint a többit, vagyis a rendelések elnyerése éppen úgy, mint bármely más országban, itt is nehéz, fáradtságos munkába kerül. Az angol cégek piaci tevékenysége már nem ilyen következetes — panaszkodott egy brit vállalati képviselő. „Amikor otthon az értékesítési feltételek nehézzé válnak — mondta —, a brit vállalati vezetők hirtelen rájönnek arra, hogy Kelet-Európa is van a világon. Nagy sietséggel marketingküldöttséget menesztenek a szocialista piacok feltérképezésére, majd egy év múlva megy a jelentés: a KGST az egyik legnehezebb piac a világon. Mire az ajánlásokat otthon megszívlelhetnék, a hazai gazdaság ismét élénkülni kezd, így Kelet-Európa megint csak háttérbe szórul.” A nyugatnémet vállalatvezetés ezzel ellentétben hosszú távra dolgozik, piaci kapcsolatait gondosan ápolja. Érdekes módon értékesítési terveiben kevésbé érvényesül a termékeikben kifejezésre jutó magabiztosság, a nyugatnémet vállalatok marketingszakemberei inkább túlértékelik versenytársaikat és az akadályozó tényezőket. A külföldi piacok iránti mélyen gyökerező tiszteleten túl, a nyugatnémet ipar a hazai bankok olyan mérvű támogatását is érezheti, amely a többi tőkés országban ismeretlen. Bauer, a Bank für Gemeinichtschaft igazgatója, a Financial Timesnak adott nyilatkozatában kifejtette, hogy pénzintézete, az NSZK szakszervezeti bankja, 1951-ben lépett kapcsolatba a KGST-országok kereskedelmi szerveivel, és külön hangsúlyozta, hogy a személyes kontaktus fontossága itt is éppen olyan fontos, mint nyugaton. A BfG, amely a Deutsche Bank, a Dresdner Bank és a Commerzbank után az NSZK negyedik legnagyobb pénzintézete, a kereskedelmi volument tekintve ugyanezt a helyet vívta ki magának a KGST- kereskedelemben is. A BfG részt vett a szovjet külkereskedelmi bank legutolsó kölcsönfelvételében és a KGST-országok számára gyakran vállal vezető szerepet a hitelfelvételek megszerzésében. Mindemellett ez a pénzintézmény finanszírozta a Szovjetuniónak szállított csővezetékeket, Magirus Deutz teherautókat, a Lengyelországnak exportált Krupp széngázosító nagyberendezéseket, az NDK-ban pedig a közelmúltban végrehajtott acélmű-rekonstrukcióhoz és vegyipari kombinát építési munkálataihoz nyújtott pénzügyi segítséget. Bauer szerint az NSZK KGST-kereskedelmének állandó emelkedése a belföldi ipar érdeme. A „nagy titok” abban áll, hogy a nyugatnémet ipar alapos előkészítés után lép a piacra, gyorsan kielégíti a hiányzó szükségleteket, kitűnő vevőszolgálatot hoz létre. Ám a termelési szféra még nem minden. A németek másik nagy előnye konkurenseikkel szemben, hogy a kelet-nyugati kereskedelembe a nagy konszernektől, a közepes méretű cégeken át egészen a legkisebbekig a vállalatok széles körét vonták be. Ez utóbbiak specializáltságuk és rugalmasságuk révén gyakran jobban megfelelnek a megbízói követelményeknek, mint a nagyvállalatok. H. Gy. A PEUGEOT KELETRE IS TEKINT A Nyugat-Európa legnagyobb járműgyártójaként kiemelkedő Automobiles Peugeot lépéseiből ítélve úgy tűnik, hogy értékesítési programjában a kelet-európai szocialista országokkal, elsősorban Jugoszláviával is számol. A francia óriáskonszern, amely korábban már fuzionált a Citroennel és néhány hónappal ezelőtt kísérletet tett a Chrysler európai érdekeltségeinek átvételére, méreteihez képest elenyésző mértékben exportál a szocialista országokba. 1977-ben összesen 1360 darab személygépkocsit adott el, ráadásul ebből 1072-t Jugoszláviába szállítottak. Az eladások jobbára a nagyobb típusokra, az 504-es és a 604-es típusokra korlátozódtak, a járműveket elsősorban közületi célokra importálták. A Peugeot azonban csak lassú előrehaladást tervez, mivel társa a Citroen Jugoszláviában már jelentősnek mondható gyártóbázist épített ki, Romániával és legutóbb az NDK-val nagy jármű-, illetve alkatrész-megállapodásokat hozott tető alá. A cég e „lassú taktika” jegyében a szocialista országok vállalatai közül elsőként a koszovói Fabrika Amortizera Pristinával írt alá licencszerződést Peugeot márkájú lökésgátlók gyártásának meghonosítására. A 15 évre szóló, több mint 80 millió frankra becsült megállapodás értelmében az évi termelés 1,3 millió egység lesz, a szállítások 1979-ben kezdődnek. A jugoszláv vállalat a Kosovska Banka támogatásával termelésbővítő beruházást hajt végre. A Peugeot-nak az a célja, hogy a különböző típusait jugoszláv lökésgátlókkal szerelje fel. Ezalól a Citroën-modellek kivételt képeznek, mivel e gyártmányoknak saját rugózási rendszerük van. (Eastwest Markets) Lassan nő az EGK keleti kereskedelme Az elmúlt három évben a közös piaci országok árucsere-forgalma az európai szocialista államokkal (Jugoszlávia nélkül) lassabban fejlődött, mint a teljes külkereskedelmük. A brüsszeli bizottság jelentése szerint 1975-ben a kelet-európai országok még 8,2 százalékkal részesedtek a kilencek teljes külkereskedelmi forgalmából, egy évvel később 7,9 százalékkal, 1977-ben pedig már csak 7,6 százalékkal. Nem számítva az NDK és az NSZK egymás közötti forgalmát, a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, Albánia és az NDK közös piaci exportja az 1975. évi 8,5 milliárd elszámolási egységről (10 milliárd dollár) tavaly 12,23 milliárd elszámolási egységre nőtt. Az európai KGST-országok, valamint Albánia importja az EGK-ból ugyanezen idő alatt 11,7 milliárdról 13,22 milliárd elszámolási egységre emelkedett. Az éves EGK-aktívum tehát két esztendő alatt 3,3 milliárdról 1 milliárd elszámolási egységre ment vissza. A szocialista országokból származó közös piaci importban az energiahordozók dominálnak, 34,8 százalékos részaránnyal. Az egyéb nyersanyagok hányada 14,3, az élelmiszereké pedig 7,7 százalék. A gépek és közlekedési eszközök 7,3 százalékát teszik ki az EGK-importnak, míg szocialista exportjukban 38,1 százalékos részaránnyal az élen állnak. (Blick durch die Wirtschaft) fi Sürgős hirdetési megrendelését telexen is feladhatja! 22-5555 fj.-; •. ii v"K ’*r- • ’' ^ ]Stories Nemzetközi pénzügyek A DEVIZAKERESKEDELEM KULISSZATITKAI Huszonéves fiatalemberek határozzák meg nap mint nap a dollár árfolyamát? A sok fiatal devizakereskedő munkájának kulisszatitkaiba enged bepillantani az amerikai Time hetilap cikke. A főként ügyfeleik megbízásából cselekvő, de bizonyos szabad mozgástérrel is rendelkező alkuszok idegölő munkát végeznek legkorszerűbb technikai felszereléseik között, amikor minden egyes nyilatkozatnak, gazdasági fejleménynek szerepe van az árfolyam meghatározásában. „Egyszerűen nem igaz, hogy naponta félmilliárd dollárt váltunk át erősebb valutákra” — jelenti ki a lausanne-i Tradition valutakereskedő cég igazgatója. Majd hozzáteszi: „naponta több mint 1 milliárdot adunk el”. Ez a kis tréfa is jelzi, hogy milyen lendülettel igyekeznek túladni dollárjaikon az amerikai valutát őrző befektetők. Az egyik legutolsó felmérés szerint — a számok naponta változnak — a dollár a márkával szemben 20, a jenhez képest 30 és a svájci frank viszonylatában 37 százalékkal értékelődött le az utóbbi 12 hónapban. Washington képtelen megállítani a zuhanást. Amint Carter elnök megszólal és különböző intézkedéseket jelent be, a dollár a következő nap még alacsonyabbra bukik. Ez történt legutoljára inflációellenes programjának bejelentésekor. A devizakereskedők úgy vélekedtek: ha ez minden, amit Carter fel tud ajánlani, a dollár még mindig bajban van. A devizakereskedők többnyire ügyfeleik kívánságainak tesznek eleget, mégis azzal gyanúsítják őket, hogy mesterségesen idézik elő azt a hisztérikus hangulatot, amely vásárlóerejénél méltatlanul alacsonyabb szintre süllyeszti az amerikai valutát. Meglepő módon a legtöbb valutakereskedő nem tagadja, hogy a valutapiacok teljesen irracionálissá váltak, jóllehet tetemes haszonhoz jutnak. A First National Bank of Chicago valutakereskedője elismeri: ellentmond a józan észnek, hogy egyetlen napon a dollár 7,5 százalékkal értéktelenedjék el a svájci frankhoz képest. A pénzkereskedőket is aggasztja, hogy a nyugati világ első számú kulcsvalutája ennyire megingott. Sőt, egyesek az 1973 .előtti időt,a rögzített árfolyamrendszert sírják vissza, amikor ugyan kevesebb profitot vághattak zsebre, de a devizakereskedelem jóval nyugodtabb mederben folyt. Manapság ugyanis — amikor az árfolyamok percről0 percre változnak — a valutakereskedőknek állandóan résen kell lenniök. A Reuter és a Dow Jones elektronikus kijelzőin figyelhetik a pillanatnyi árfolyamokat, a legújabb gazdasági és politikai fejleményeket. Ha az amerikai fuvarozók szakszervezetének elnöke reggel bejelenti a szakszervezet béremelési követelését, a devizakereskedőknek rögtön számításba kell venniök, hogy a béremelés hogyan befolyásolja az amerikai inflációs rátát, vagy akár a holland pénzhígulás ütemét. Fel kell mérniök, hogy hány dollártulajdonost késztet a hír eladásra és mennyit akarnak eladni? Hogyan változhat meg ennek nyomán a dollár árfolyama más valutákhoz képest? A valutakereskedőnek másodperceken belül kell döntenie — ösztönös válaszokat adva a fenti kérdésekre —, hogy túlad-e több tízmillió dolláron vagy már délutánig, esetleg jövő hétig vagy talán inkább dollár vásárlásába kezd. A nyomás nem hagy alább, és e játéknak nincs igazán sok szakértője. Manapság hatszor-tízszer anynyi valuta cserél gazdát, mint néhány évvel ezelőtt, a bankok és a devizakereskedők fiatal férfiakat és nőket kénytelenek alkalmazni a szakmában. Átlagos életkoruk 30 alatt van. Jól vannak fizetve, az NSZK-ban évi 40—50 ezer dollárt is megkeresnek, de néhány év alatt kiégnek — kevesen maradnak ebben a szakmában 50 éves korukig. Elhangzott az a vélemény is, hogy a devizakereskedők fiatal életkora, tapasztalatlansága súlyosbítja a dollár helyzetét, ők ugyanis már a dollárárfolyam-csökkenés közepette „nőttek fel”, első ösztönös megnyilvánulásuk mindig a dollár eladása. Ezt azonban a szakma idősebbjei tagadják, arra hivatkoznak, hogy az utóbbi évek tapasztalata, aki sokáig tartja a dollárt, előbb-utóbb veszít. A dollár eladásánál három alapvető okot sorolnak fel a devizakereskedők. Immár több mint 600 milliárd dollár járja körül a világot, a több évtizedes amerikai fizetésimérleg-deficit „eredményeképpen”. Az amerikai inflációs ráta emelkedőben van, s ez a dollártulajdonosokban kételyt támaszt, hogy a valuta megőrzi értékét. A Carter-kormány mindeddig senkit sem tudott meggyőzni arról, hogy megzabolázza az inflációt vagy a fizetésimérleg-deficitet. Amíg e három körülmény nem változik, a devizakereskedőket elhalmozzák dollár-eladási megbízásokkal. Mindig tudnak másik devizakereskedőt találni, aki megvásárolja a dollárt, aminek szüksége van rá. Egy francia olajfinomítónak, amely a szaúdi nyersolajat dollárban egyenlíti ki, vagy egy nyugatnémet befektetőnek, aki az USA-ban vásárol egy farmot. Az eladási megbízások sok forrásból jöhetnek. Az utóbbi időben az olajtermelők és a szocialista országok igyekeznek megszabadulni eddig felhalmozott dollárjaiktól. De a dollár árfolyamát igazán két forrásból nyomják le: a nagyvállalatok és a bankok. A devizakereskedők egy része az erre szakosodott cégeknél, másik része bankoknál dolgozik, s egyre többen a multinacionális konszerneknél. Amikor megbízás alapján dolgoznak, akkor is van manőverezési lehetőségük. Ők maguk dönthetnek arról, hogy mikorra időzítik az eladást. Tudják manipulálni a piacot. Ha például a csendes devizapiacon kora reggel, déltájban vagy pedig péntek délután — amikor általában a devizakereskedők (még vagy már) nincsenek a helyükön — hirtelen nagyobb összegű dollárt dobnak piacra az árfolyam nemzetközi méretekben visszaeshet, mert kevesen vannak, akik vásárolhatnának. Hirtelen bizonytalanság támad a devizapiacokon: mit tudhat a dolláreladó, amit én nem tudhatok? A többi devizakereskedő is dolláreladásba kezd. Az árfolyamok tovább esnek és a „bűnös”, aki az egészet kezdeményezte, szép nyereség mellett vásárolhatja vissza dollárjait. Természetesen pórul járhat, ha a dollárárfolyam mégiscsak megszilárdul. Végül is a devizakereskedők inkább a barométer szerepét töltik be, jelzik a dollárral szemben megnyilvánuló nemzetközi hangulat legkisebb rezgéseit is. Mint kifejtik, nekik nem érdekük a dollárárfolyam-csökkenése, ugyanannyi pénzhez jutnának ők és ügyfeleik, ha az amerikai valuta jegyzése felfelé menne. De nem bíznak abban, hogy az amerikai kormány igazán kemény intézkedéseket hoz az infláció megfékezésére és arra biztatják ügyfeleiket, csalódottságukban még több dollárt dobjanak piacra. H. R. Orfis 1978. NOVEMBER 1. Fuvarpiac és szállítmányozás A FRANCIA AUTÓPÁLYÁK A LEGDRÁGÁBBAK Több nyugat-európai országban megdrágult vagy meg fog drágulni az idén az autópályák használata — derül ki a DPA által készített áttekintésből. A párizsi pénzügyminisztérium ez év közepén mintegy 6 százalékkal emelte az autópálya-díjakat. Saarbrückenből Párizsig mintegy 60 frankot, Párizstól Marseille-ig további 80 frankot kell kifizetni az autópályák bejáratánál, ha pedig az autós Párizsból a spanyol határig akar eljutni, 110 frankot kell fizetnie. A többi nyugat-európai országban jobban megkímélik az autósok zsebét. Spanyolországban a francia határ és Barcelona között 7,30, Barcelona és Tarragona között további 4,50, Tarragona és Castellon között pedig 4,80 márkának megfelelő pesetaösszeget kell fizetni. Úgy hírlik azonban, hogy még ebben az évben csaknem 30 százalékkal felemelik a tarifákat. Portugália két autópályája közül a Lisszabon és Setubal között egy márkáért mehet végig egy autó, az Estorilig tartó autópálya használata pedig teljesen ingyenes. Ausztriában két vonalon kell fizetniük a gépkocsitulajdonosoknak: az Innsbruckból az olasz határig vezető Brenner, és a Pongaut Karintiával összekötő Tauern autópályán. A Brenneren egy irányban 200, oda-vissza 330 schilling, a Tauernautópályán pedig 120, illetőleg 200 schilling költséggel kell számolniuk a személyautósoknak. Útadót egy sor más útvonalon is szednek, ezek azonban az átmenő forgalom szempontjából nem jelentősek. Az olasz autósztrádákon a külföldi rendszámú autókra csak a motorkerékpár-tarifát alkalmazzák. A kilométerdíj nem egységes: a legnagyobb forgalmú, Milánót Rómával összekötő Autostrada del Sole-n kilométerenként 2 pfennig. Görögországban egyelőre olcsó az autópályadíj, de szó van felemeléséről. Egy' drachmát 5,7 pfenniggel egyenlőnek véve Athén-Szaloniki: 4,29 márka, Athén—Patrasz: 2 márka. Jugoszláviában számos helyen folynak autópálya-építkezések, de sehol sem készült el néhány tucat kilométernél hosszabb szakasz. A Zágráb—Karlovac, a Ljubjana—Koper, a Belgrád—Újvidék, illetve a Belgrád—Nis közötti részszakaszokon mintegy 2 márkának megfelelő dinárt kell kifizetni. A többi szocialista országban nem szednek autópálya-díjat és ugyancsak az ingyenes autópályák használata az NSZK-ban, Nagy-Britanniában, Svájcban, továbbá a Benelux- és a skandináv országokban. Új repülőtér épül Bagdadban Bulgária kiépíti kikötőit Ismeretessé váltak a Bagdadban tervezett repülőtérrel kapcsolatos részletek. Ezek szerint a tervezést a jövő év elején kezdik meg. A már meglevő repülőtér mellett teljesen újat építenek, amely 3 kilométeres kifutópályával rendelkezik majd, tehát a légikikötőnek két ilyen pályája lesz, amely alkalmassá teszi a legnagyobb gépek fogadására. Három terminál épületet is emelnek, egyet a belföldi, kettőt a nemzetközi forgalomhoz, továbbá új radarrendszer és úthálózat készül. Az új légikikötő 36 négyzetkilométeren terül el és évente több 10 millió utas forgalmát bonyolíthatja le. A belföldi légiforgalmat is fejleszteni kívánják, így Basrahban is terveznek egy új légikikötőt, mintegy 15 kilométer távolságra a már meglevőtől. Az odavezető úthálózat már épül, a légikikötő terveit egy angol cég készíti. E repülőtérnek egy kifutópályája és egy terminálja lesz. (Transport) Az 1980-ig terjedő ötéves terv keretében Bulgária jelentősen kiépíti kikötőit. Várna—Istókban főleg a darabáru forgalom bővítését célozzák, míg Várna—Sondban konténerterminál és Ro-Ro kikötőrész épül. Ugyanakkor már dolgoznak egy szóda és cement átrakására szolgáló terminálon is. Burgaszban, ahol eddig elsősorban szenet, ércet és foszfátot raktak át, 6 új rakpartot építenek a darabáru forgalom lebonyolításához. A kikötők kiépítése a megnövekedett tengeri forgalom miatt vált szükségessé. 1977-ben a bolgár kikötőkben 235 millió tonna árut raktak át. (DVZ) Tovább nő a görög flotta A görög, kereskedelmi flotta 1978. július végén 4034 egységből állt, kapacitása 35,4 millió BRT volt, ezenkívül 862 egység idegen lobogó alatt hajózott 14,1 millió BRT kapacitással. Egy év alatt 223 egységgel, illetve 3,3 millió tonnával nőtt a görög flotta. (Transport) "]