Világgazdaság, 1979. március (11. évfolyam, 42/2548-64/2570. szám)

1979-03-01 / 42. (2548.) szám

VIÁGGAZDASÁG 1979. MÁRCIUS 1., CSÜTÖRTÖK XI. ÉVFOLYAM, 42. (2548.) SZÁM Meghosszabbítják-e a Moncoa-paktumot? A spanyol gazdaság a választások előestéjén Ma eldől, hogy azoknak volt-e igazuk, akik apátiát, nagyarányú tartózkodást és kevés meglepetést vártak a spanyol parlamenti vá­lasztásoktól. A kampányban feszegetett kérdések lényeges problémák­ra tapintanak rá: a munkanélküliség, az infláció jobban sújtja Spa­nyolországot, mint az európai tőkésállamok többségét, még mindig megoldatlan a regionalizmus kérdése, a terrorhullámok feszültté te­szik a közhangulatot. A kampányban azonban a pártok általában szordinóval kritizálják egymást. A politikai élet bizonyos­ értelemben kényszerpályán mozog, a vezető pártok elsőbbséget adnak a demok­ratikus vívmányok megszilárdításának, s ez bizonyos mérvű össze­fogást feltételez. A gazdasági problémák megoldása ugyancsak igény­li a pártok álláspontjának összehangolását, erre az úgynevezett Moncloa-paktum megkötésével volt már példa. Ennek ellenére hibás lenne a feltételezés, hogy többé-kevésbé formális aktus a december­ben elfogadott alkotmány alapján rendezett első szavazás, egyáltalán nem mindegy ugyanis, megőrzi-e vezető helyét a Suárez miniszter­elnök vezette Demokratikus Centrum Unió, vagy osztozni lesz kény­telen a szocialistákkal a hatalomban. Az sem közömbös, milyen lesz e két párt és a kommunisták viszonya. A pártok súlya óhatatlanul visszatükröződik majd azon a tervezett — de a választások miatt függőben levő —■ gazdasági szükségpogramon, amely a múlt év vé­gén lejárt Moncloa-paktum helyébe lép. Negyvenhárom politikai csoporto­sulás verseng ma Spanyolországban, a parlamenti mandátumokért, de közülük mindössze négynek van számottevő országos súlya: Suárez miniszterelnök Demokratikus Cent­rum­­Uniójának,­ a Felipa Gonzales vezette Spanyol Szocialista Munkás­pártnak, a Spanyol Kommunista Pártnak és a jobboldali konzervatív Demokratikus Konföderációnak. A közzétett választási programok alapvető vonása, hogy elsősorban a munkanélküliség és az infláció meg­fékezését ígérik. A közvéleményku­­tatások szerint a választók az or­szág első számú gondjának a mun­kanélküliséget tartják, tavaly 200 ezerrel, 1 millió fölé emelkedett az állástalanok száma. Emellett a drá­gulás is kétszámjegyű, 16 százalékos volt — igaz, 11 százalékkal alacso­nyabb, mint egy évvel korábban. A jelenleg kormányzó Demokratikus Centrum Unió a gondokon liberális módon, a szabad vállalkozás ösztön­zésével kíván úrrá lenni, a szocia­listák sokak szerint a nyugatnémet SPD-hez hasonló programot kínál­nak (nem akarnak végrehajtani na­gyobb szabású államosításokat, el­tekintve a magasfeszültségű hálózat köztulajdonba vételétől, javasolják továbbá az ingyenes egészségügyi el­látást, a közigazgatás reformját). A kommunisták a válsággal küszködő vas-, hajó-, textil- és gépkocsiipar szerkezeti átalakítását, agrárreform végrehajtását, évi 300 ezer munka­hely létesítését javasolják. Az SKP jelszava továbbá a decemberben el­fogadott alkotmány hiánytalan meg­valósítása. Felesleges lenne most részletesen belemenni a különféle választási kombinációkba (szocialista—centra­lista „nagy koalíció” a kommunis­ták külső támogatásával vagy bevo­násával, a centrista különút folyta­tása stb.) a választási eredmények ismeretében hamarosan elválik vagy elválhat, melyik jósnak volt igaza. Akármilyen kormány kerüljön is ha­talomra, ugyanazokkal a feladatok­kal kell megküzdenie: viszonylag zökkenőmentesen és gyorsan végre kell hajtania a spanyol gazdaság korszerűsítését, hozzáidomítását a megváltozott világgazdasági helyzet­hez, nem utolsósorban a közös piaci csatlakozásra való felkészülés ré­szeként. (A csatlakozást a nagy pár­tok, — köztük a Spanyol Kommu­nista Párt is — támogatják). Ez az átalakulás pedig feltételezi a nagy pártok, valamint a szakszervezetek­ bizonyos mérvű egyetértését, ennek híján a társadalmi feszültségek nem­csak a gazdasági egyensúlyzavarok mielőbbi felszámolását hátráltatnák, hanem esetleg veszélybe sodornák az egész demokratikus átalakítást is. A pártok közötti összefogás, kompromisszum az 1977 októberé­ben megkötött úgynevezett Monc­loa-paktumban egyszer már testet öltött, az 1978-ra javasolt intézke­dések között szerepelt a béremel­kedések visszafogása 20 százalékra, a pénzügyi politika szigorítása (a hitelexpanzió korlátozása 18 száza­lékra), az állami deficit mérséklése 10 százalékkal. A távolabbi célok között, szerepelt az adó- és a tár­sadalombiztosítási rendszer reform­ja, a pénzügyi szektor átalakítása, az állami vállalatok helyzetének újrarendezése, az állami lakásépí­tés kiterjesztése, a közoktatási rend­szer reformja, valamint energia­takarékossági program meghirdeté­se. A Moncloa-paktum a kormány­párt mellett lényegében a szocia­listák, a kommunisták és a szak­­szervezetek támogatását is élvezte. Megvalósítása részben sikerrel járt: a fizetési mérleg 1977-ben 2,1 mil­liárd dolláros deficitet mutatott, tavaly viszont 1 milliárdos aktívum képződött, az infláció 27 százalék­ról 16-ra mérséklődött, a társadal­mi össztermék pedig viszonylag gyorsan, 3 százalékkal gyarapodott. A paktum tavaly lejárt és megújí­tása a választások miatt nem jöhe­tett szóba. A kormány ezért 1978 végén saját szakállára készített gazdasági ter­vet és több rendeletben rögzítette az 1979-re érvényes gazdaságpoli­tikai célokat. Az inflációt 16 százalékról 12 százalékra akarják leszorítani, a béremelések ütemének 12 százalék­ra való korlátozásával, a szabad­verseny ösztönzésével, a vámok to­vábbi mérséklésével. Az állam az idén beruházási kedvezményekkel, a túlórázás visszaszorításával, a bérmunka kiterjesztésével 100—150 ezer új munkahelyet akar létesí­teni. (A­ munkaképes lakosság az idén csak 50—60 ezerrel növek­szik.) A hitelexpanziónak az idén is határt szabtak: a hitelállomány maximálisan 17,5 százalékkal bő­­­vülhet. A mérsékelten expanzív program hatására a társadalmi összterméknek a tavalyi 3 százalék után az idén 4 százalékkal kellene gyarapodnia. A gyorsabb növeke­dés miatt eltűnne a fizetési mérleg tavalyi 1 milliárd dolláros aktívu­ma, de a mérleg nagyjából ki­egyenlített lenne. Az év első két hónapjában ki­bontakozott sztrájkmozgalom vi­szont hovatovább irreálissá teszi az egész programot. A két nagy szak­­szervezet — a­ munkásbizottságok és az UGT — 16 százalékos bér­emelést követel, a baszkföldi ne­héziparban dolgozók még többet, 18 százalékot. A béremelések kor­látozását legalábbis a választások előtti kiélezett hangulatban a szak­­szervezetek beavatkozásának tekin­tik „szerződéskötési szabadságukba”. A választások utáni időszakban mindazonáltal nem elképzelhetet­len, hogy a Moncloa-paktumhoz hasonló megállapodás szülessen. Mindenesetre nem máról- holnapra, mert az új kormány megalakulá­sáig, majd működésének hatékony megindulásáig sok­ hétnek kell még eltelnie. Boronkay Tamás Szervezik a Bank Handlo­vy eurohitelét Megkezdődött annak a konzor­ciumnak a szervezése, amely 500 millió dolláros eurohitelt folyósít a lengyel külkereskedelmi banknak, a Bank Handlowynak ■— jelentette be a Royal Bank of Canada, a konzor­cium vezetője. A hitel futamideje 7 év, a kamatfeltételekről még nin­csenek értesülések. A kölcsönt az idei lengyel népgazdasági terv vég­rehajtásához használják fel. (Reuter) Amerikai javaslat az UNCTAD réztanácskozásán Az Egyesült Államok korábbi ál­láspontjával gyökeresen szakító ja­vaslatot terjesztett elő az UNCTAD hétfőn, 40 ország részvételével meg­nyílt genfi réztanácskozásán. Lé­nyegében magáévá téve a harmadik világ rézexportőr államai által rég­óta követelt árstabilizálási formu­lát, azt indítványozta, hogy költsé­ges — becslés szerint közel 1,5 mil­liárd dollár értékű — ütközőkészlet­tel vessenek gátat a rézárak szélső­séges ingadozásának. Az elképze­lés lényege: ha a kereslet-kínálat tendenciáit követő középártól a piaci ár több, mint 20 százalékkal tér el, akkor az ütközőkészlet keze­lője vásárlással vagy eladással avatkozik közbe. Az amerikai indítványra, amely­nek részletes ismertetésére még visszatérünk, egyelőre csak a je­lentős rézexportőr Peru reagált kedvezően. A rézimportőr Kanada az indítvány elfogadásának „ka­tasztrofális következményeire” hív­ta fel a figyelmet és voksát az egyeztetett nemzeti készletek mel­lett tette le, ezeket exportkvóta­rendszer egészítené ki a küszöb­árak védelmében. Washington pál­­fordulása az AP&DJ által megkér­dezett amerikai rézkereskedőket is „elképesztette”. „Az ütközőkészlet módszere egyszer már csődöt mon­dott az ön esetében, amelynek pia­cát pedig a kisebb számú termelő és felhasználó ország miatt köny­­nyebb megrendszabályozni” — han­goztatta egyikük. (AP—DJ, Reuter) NAPRÓL NAPRA -! A ROMÁN ACÉLIPAR 1980-BAN 1 millió tonna acél előállí­tását tervezi, nem utolsó sorban az évtized végén üzembe lépő új galati termelőegységek révén. (6. oldal) + A SZÉN VERSENYHELYZETE AZ OLAJJAL SZEMBEN JA­VULT, a nyersolaj drágulása miatt, de a szénfelhasználás járu­lékos költségei emelkedtek. Ez akadályozza a szén újabb tér­nyerését. (5. oldal) + A BRIT BÁNYÁSZOK MEGÁLLAPODTAK A KORMÁNNYAL a béremelésekről. Más területeken még folytatódik a bérharc. (2. oldal) + EGYRE NAGYOBB GONDOT OKOZ JAPÁNNAK a délkelet­ázsiai országok versenye. (4. oldal) + AZ UNILEVER KONSZERN nem látja szükségét, hogy a jövő­ben módosítsa termékszerkezetét, amely az utóbbi években is biztosította a vállalatnak — recesszió ellenére — a megfelelő profitot. (7. oldal) IRÁN VÉGET VET EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK A NYUGATI OLAJKONSZERNEKKEL Feltartóztathatatlan az olajáremelési hullám Teheránban közölték, hogy a jövő héten, valószínűleg már hétfőn megkezdik a külföldi rendeltetésű tankhajók feltöltését iráni olajjal, s az első időben valószínűleg naponta 7-800 ezer barrel olajat fog­nak elárverezni. Nem tartanak igényt a nyugati olajkonszernek közvetítő tevékenységére. A kárvallottak közül­ többen már jelezték: bojkottálni fogják az árverést. A nyugati olaj­felhasználók Washingtontól várnak példamutatást. Szigorú energiatakarékossági intézkedéseket. De lehet, hogy hiába, mert ahogy Carter elnök képtelen a Közel-Keleten érvényr­e juttatni gazdasági és politikai elképzeléseit, ugyanúgy energiapolitikáját is gyengíti az elnöki tekintély hiánya, a törvényhozó és végrehajtó ha­talom közötti mélységes megosztottság. Az iráni olajipar vezetői meg­erősítették, hogy véget vetnek a 14 tagú nyugati olajkonzorcium­­m­al, az OSCO-val 25 éve létre­jött „kényszerházasságnak”. Ezen­túl nem engedik át engedménnyel a kitermelt olajat, hanem ők ma­guk közvetlenül fogják eladni a vásárlóknak — mint már korábban is jelentettük —, árveréseken. A Reuter hírügynökség, kissé túldra­matizálva a helyzetet, megjegyzi: a kikiáltó kalapácsa nagy ütéseket mér a nyugati olaj­konszernekre is. A Shell, és a BP londoni központ­jában hallgatásba burkolóznak, amikor újságírók a várható ellenlé­pésekről kérdezik őket. Egyes je­lentések szerint bojkottálni akar­ják az árveréseket. Annál bővebben számolnak be tervbe vett vagy máris bevezetett multinacionális olajkonszernek. Feltűnő, hogy az OSCO-ban részt­vevő nyugati olajkonszernek élen járnak a korlátozó intézkedések fo­ganatosításában: a BP, amelynek 40 százalékos érdekeltsége van (vagy volt) az OSCO-ban ezentúl gon­dosan adagolja a legnagyobb brit elosztó állomásokra irányítandó dízel- és fűtőolajat. A Shell, amelynek 14 százalékos érdekeltsé­ge van az Iránban nem kívánatos olajkonszernben, közölte ügyfelei­vel, hogy a tavalyinál semmikép­pen sem kaphatnak több­ olajszár­mazékot. A Mobil Oil pedig nyers­olajból szállít márciusban 9 száza­lékkal kevesebbet, mint a múlt év azonos időszakában. (A Mobil , az Exxon, a Texaco, a Gulf és a Standard konszernekhez hasonlóan — 7 százalékos részvényérdekeltség­­gel bír az OSCO-ban.) Végül is beigazolódott az a prog­nózis, hogy az iráni olaj kimara­dása február végén, március elején már nemcsak a nyersolaj, hanem az olajtermék ellátást is akadályoz­ni fogja. A helyzet tehát éleződik, s az olajpiac egyértelműen az el­adók piacává vált. A világ legkü­lönbözőbb pontjairól érkeznek hí­rek az újabb olajár-emelésekről. Az OPEC-en kívül álló termelők igyekeznek behozni a lemaradást,, drágítani termékeiket. Kanada most már barrelenként 20,40 dollárt szá­mít fel az USA-nak olajáért (körül­belül 1 tonna , 7—8,5 barrel — az olaj minőségétől függően). Az észa­ki-tengeri olajtermelők titokban ör­vendenek: már az év elején 10 szá­zalékkal emelték áraikat, s jelenleg egyes olajfajtáik ára eléri barrelen­ként a 15,50 dollárt, 1 dollárral ma­gasabb, mint az azonos minőségű OPEC-olajé. De április 1-től újabb emelést várnak tőlük. Természetesen az OPEC tagországai is folyamato­san felülvizsgálják­­ az olajárakat. Londoni olajpiaci szakértők szerint az OPEC a naponta kitermelt 28 mil­lió barrel olajából most már 7 mil­lió barrel „soron kívüli” magasabb áron kerül forgalomba, ez pedig na­ponta 7 millió, évente pedig 3 mil­liárd dollárral növeli az olajfelhasz­­nálók számláit. A Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) igazgatótanácsa a 19 tagor­szág összehangolt energia­takaré­­ko"SsSgT akcióját" szeretné előkészí­teni a március 1-én kezdődő párizsi ülésen. A japánok azt javasolták, hogy a tagországok évente 3,5 szá­zalékkal csökkentsék az energia­felhasználást. Nehéz lesz összehan­golni azonban a tagországok elkép­zeléseit. Máris bizonyos ellentéteket okoz, hogy hogyan osztozkodjanak a nemzetközi olajkereskedelembe kerülő kisebb mennyiségen. Olasz­ország például kifogásolja, hogy or­ra elől mások viszik el a szaúdiak által kitermelt többlet­olajat, és ezért súlyos fűtőolaj-hiány fenyege­ti az észak-olasz iparvidéket.. A szemrehányás, ha burkoltan is, fő­ként az NSZK ellen irányul, hiszen Bonnban az utóbbi időben feltűnő nyíltsággal és magabiztossággal ar­ról beszéltek, hogy Szaúd-Arábiából sikerült pótolniuk a hiányzó meny­­nyiséget, jóllehet tavaly még az NSZK olajimportjának 20 százaléka Iránból jött. Brüsszelben a Közös Piac ener­giafelelősei arra figyelmeztetnek, hogy az EGK által importált olaj minden 1 százalékos drágulása évente félmilliárd dolláros pluszter­het jelent a tagországoknak. Az sem vigasz, hogy a dollár árfolya­ma esetleg csökkenni fog, és ezzel az olaj Nyugat-Európának tulaj­donképpen kevesebbe fog kerülni. Túlságosan nagy az ár, a nemzet­közi­­ pénzügyi helyzet még inga­tagabbá válhat. Ráadásul az OPEC tagországai, ha látják, hogy dollár­jövedelmeik tulaj­donrtéppen keve­sebbet érnek, ismét drágítani fog­nak. A Közös Piac olajszámlája idén 10 százalékkal lesz magasabb, mint tavaly, feltételezve, hogy a magasabb árak energiatakarékos­ságra ösztönöznek. A helyzet ko­moly, de még nem kell életbe lép­tetni az IEA válság­programját, amely akkor lép érvénybe, ha a tagországok olajimportja 7 száza­lékkal marad el a normális szinttől — hangsúlyozták Brüsszelben, s egyben felszólították az Egyesült Államokat, hogy új kezdeményezé­sekkel próbálja meg csökkenteni energia-felhasználását, illetve olaj­importját. A bírálatokat megelő­zendő, Carter elnök energia-taka­rékossági programot terjesztett a kongresszus elé. Az elképzelés egyebek között felhatalmazná őt — súlyos energiahiány esetén — ben­­zin­jegy-rendszer bevezetésére, to­vábbá a benzinkutak hét végi bezá­ratására. Ez az utóbbi intézkedés egymagában évi 16 milliárd dollárnyi energiamegtakarítást eredményezhet. H. R. Huzavona a Svájcban tartott iráni bankbetétek körül A svájci központi bank szóvivője bejelentette, hogy megvizsgálják a svájci bankokban tartott iráni leté­teket, és a jövő héten nyilvános­ságra hozzák az eredményt. Felszólí­tották az Iránnal üzleti kapcsolat­ban levő 25 bankot, hogy készítsen kimutatást az iráni betétekről. A bejelentés nagy feltűnést kel­tett, mert a svájci banktitok-törvény tiltja a magánszámlák nyilvánosság­ra hozatalát. A központi bank vi­szont azzal védekezik, hogy mivel az adatokat részletes bontás és a tulajdonos nevének feltüntetése nél­kül közlik, nem sérti meg az emlí­tett törvényt. Védekezésül azt is fel­hozták, hogy el akarják oszlatni a Svájcban tartott iráni betétek össze­gével kapcsolatos hiedelmeket. Egy iráni újság nemrégiben 2,4 milliárd dollárra becsülte a Svájcba menekí­­tett tőkék értékét. Az adatok ugyan­akkor nem fogják tükrözni a való­ságot, mert nem szerepelnek közöt­tük azok a tőkésített jövedelmek amelyeket a svájci bankok ingatla­nok vásárlására fordítottak a volt iráni kormány kérésére. Az iráni betétek felülvizsgálatát az új iráni kormány követelte azzal a szándékkal, hogy visszakerüljenek az országba a külföldön felhalmo­zott összegek. Az iráni kormány má­sik kérése az volt, hogy foglalják le Reza Pahlavi és családja svájci va­gyonát. Mind ez ideig hivatalosan nem erősítették meg az iráni szám­lák közzétételéről szóló híreket, sőt az egyik hírügynökségi jelentés sze­rint Leutchler, a svájci Nemzeti Bank elnöke és a három vezető ke­reskedelmi bank cáfolta a bejelen­tést. (Reuter, AP—DJ)

Next