Világgazdaság, 1979. július (11. évfolyam, 125/2631-145/2651. szám)
1979-07-05 / 127. (2633.) szám
gazdasági Élet EH. Fuvarpiac és szállítmányozás !! .... Előkészületben az európai Észak—Dél autópálya Valószínűleg 1990-ig befejeződik az Észak—Dél Autópálya építése — írja a A. Markowski lengyel közlekedési miniszterhelyettes az Ekonomicseszkoje szotrudnicsesztvo sztrancslenov SZEV című folyóiratban. A munkálatokban 10 európai ország és 2 ENSZ-szerv, az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNDP) és az Európai Gazdasági Bizottság (EGB) vesz részt. A kezdeményező szerepet a lengyel és a magyar kormány vállalta: még 1972-ben az ENSZ fórumán terjesztették elő elképzelésüket. 1975-ben a tervezetet hivatalosan is az EGB elé bocsátották, amely megadta előzetes jóváhagyását. Ezután az EGB, az UNDP és a lengyel kormány képviselőiből álló küldöttség végiglátogatta az érdekelt országokat. Még 1975 decemberében Genfben összeültek Ausztria, Bulgária, Csehszlovákia, Görögország, Jugoszlávia, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Románia és Törökország kormányképviselői, és megállapodást hoztak az autópálya-program irányító szervének, az igazgató tanácsnak a megalakításáról. Az UNDP és az EGB jelentős támogatást nyújt az előkészítő munkálatok tervezésében, koordinálásában és finanszírozásában. 1976 és 1978 között az igazgató tanács és az alárendelt különböző szakértői bizottságok számos megbeszélésén egyeztették elképzeléseiket. A tanácskozásokon kialakították az autópálya vonalvezetését is. Az útvonal északi végpontja a Balti-tengernél, Gdansk közelében lesz, és Cieszynnél éri el a csehszlovák határt. Pozsony közelében kétfelé ágazik: az egyik elágazás Ausztrián keresztül Olaszországba vezet, ahol becsatlakozik az ottani autópályahálózatba. A másik (a jelenlegi M— 1 főútvonal vonalát követve) Budapestig tart, ahol ismét elágazik: nyugati irányba a Balaton déli oldalán át Rijeka felé, a fővonal pedig Szegedre. Szegednél újra kettéágazik: Constantába, illetve Belgrád—Nis irányába. Jugoszlávián belül, nem messze a magyar határtól egy elágazás az Adriai-tenger menti Plocséban végződik. Nis közelében megint kettéágazik az út: Szaloniki, illetve — Bulgárián keresztül — Ankara felé. Ankarából kapcsolódó útvonalak vezetnek majd Irán, Irak és Szíria irányába, valamint Trabzon fekete-tengeri kikötő felé. A részt vevő országok az autópályaépítést egyeztetett, közösen elfogadott szabványok alapján valósítják meg. Az elképzelések szerint módot kell nyújtania a 120 kilométeres óránkénti sebességre, de helyenként az autósoknak 100 vagy 80 kilométerre kell csökkenteniük sebességüket. Azokon a szakaszokon, amelyeken óránként maximálisan 2—3 ezer gépkocsi áthaladására számítanak kétszer két nyomsáv létesül. A nagyobb forgalmú szakaszokon ennél szélesebb lesz az autópálya. A határátkelőhelyeket is egyeztetett tervek alapján alakítják ki. Az igazgatótanács határozata értelmében a végleges terveket 1981- ig kell kidolgozni. Az előzetes számítások szerint a teheráru-szállítmányok Gdanskból 10 napon belül eljuthatnak a Közel-Keletre, 50 százalékkal gyorsabban, mint a jelenlegi utakon, ötször gyorsabban, mint vasúton, és hétszer gyorsabban, mint vegyes — vízi és közúti — szállítás igénybevételével. A beruházások megtérülési idejét 9—10 évre becsülik, ami az üzemanyagfogyasztás csökkenéséből, és a menetidő lerövidüléséből ered. (DDRAussenwirtschaft) Tovább csökkent a leállított hajók száma A brémai hajózási intézet adatai szerint május közepén 491 egység összesen 13,4 millió dwt-vel volt tétlen, ez április közepéhez viszonyítva 10,9 százalékos csökkenést jelent; tankhajóknál a csökkenés ennél is több, 14,6 százalékos. Az összes leállított hajók 67,5 százaléka tankhajó, korábban arányuk elérte a 90 százalékot is, jelenleg 142 tankhajó áll mintegy 9 millió dwt kapacitással. A leállított hajótípusok között második helyen a kombinált hajók szerepelnek, mintegy 1,08 millió dwt-vel, itt 8 százalékos a csökkenés. Ugyanakkor 5,8 százalékkal nőtt a leszállított darabáru (generál Cargo) egységek száma, illetve kapacitása. Mindezek a jelek a kereskedelmi hajózási forgalom megélénkülésére engednek következtetni. (DWZ, Verkehr) Hajózási együttműködés a Szovjetunió és Olaszország között Három magánkézben levő olasz hajóstársaság, a Costa, a Laura és a d’Amico az Olaszország és a Szovjetunió közötti hajózási forgalom lebonyolítására Servizio Italia- Unione Sovietica, rövidítve SIUS név alatt közös szolgálatot létesített, amelynek révén nagyobb arányban részesülnek a Fekete-tengeri szovjet kikötők és Genova Savona, valamint Imperia olasz kikötők közötti forgalomban. Menetrendszerű járatokat létesítenek a fenti kikötők között és azzal számolnak, hogy amennyiben az állami FINMARE csoporthoz tartozó Adriatica hajóstársaság is csatlakozik a SIUS-hoz, az adriai kikötőket is bekapcsolhatják a forgalomba. {DVZ) A MAGYAR HIRDETŐ jelenti A vidéki meghódításra váró piac Gyakori, hogy a reklámtevékenység a nagyvárosokra koncentrálódik. Ezt tapasztalva felmerül a kérdés: milyen körülmények között igényelheti a piac egy része, hogy célzott kommunikációra érdemesnek tartsák? A kérdés megválaszolása céljából több vizsgálat foglalkozott a kis- és közepes nagyságú francia városok életével. A lakosságot két csoportra osztották: a százezernél kevesebb lakosú és a százezernél népesebb városok csoportjára. (Az 1978-ban végzett demográfiai felmérés szerint a francia lakosság 56 3 százaléka él százezernél kisebb lélekszámú településeken.) A vizsgálatok eredményei szerint a 100 ezernél kevesebb lakosú helységekben aránylag kevesebb tv-vevőkészülék és mosogatógép működik, mint a 100 ezren felüli lélekszámú városokban. Ugyanakkor fajlagosan több a mosógép és a mélyhűtőszekrény, valamint a személygépkocsik száma is. A klasszikus marketing szabóival szerint a lakosság egy adott rétege akkor válik gazdaságilag kiemelt jelentőségűvé ha az összes fogyasztásban való aránya meghaladja a teljes lakossághoz viszonyított számárankár. A felmérés eredménye viszont azt mutatja, hogy számos cikkből a fogyasztás a kisebb lélekszámú településeken fajlagosan nagyobb. Helytelen tehát az a gyakorlat, hogy a nagyvárosok lakói valósággal a reklám pergőtüzében állanak, míg az összes fogyasztó nagyobbik része rosszul informált maradt. NSZK-kiadvány a Szovjetunióban Az esseni Girardet kiadó — a szovjet Vnyeszorgreklama reklámügynökséggel együttműködve — 8 ezer példányban orosz nyelven piacra bocsátja az NSZK gépiparának első bevásárlási útmutatóját. „Az információk iránti érdeklődés a Szovjetunióban kielégíthetetlen” — véli a Girardet kiadó —, és ezt az éhséget a már említett útmutatóval kívánja csillapítani. A „bevásárlási útmutató” a gépipar ajánlatait szakágak szerint csoportosítva adja meg. A szakmai területeken belül az egyes cégek termékeik, eljárásaik, technológiáik, kutatási és fejlesztési aktivitásuk bemutatásán keresztül informálnak, tovább a különféle problémamegoldások lehetőségeit is felajánlják. Minden cikkhez olvasószolgálati kártyák és jelzőszámok csatlakoznak. 1979. JÚLIUS 5. A TUDOMÁNY A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA TÖKÉLETESÍTÉSÉNEK SZOLGÁLATÁBAN A szocialista gazdaság sikeres fejlesztése és a társadalmi termelés hatékonyságának növelése az erőforrásokkal való gazdálkodás magasabb szintre emelését is feltételezi. Ebben kiemelkedő fontosságú a munkaerő-felhasználás és -elosztás racionalizálásának, a tartalékok optimális mozgósításának tudományos megalapozása. Ennek tartalmi követelményeivel és módszereivel a szovjet kutatók — jelentőségének megfelelően — mind behatóbban foglalkoznak, amit néhány átfogó jellegű közgazdasági tanulmány is bizonyít. Alapvető elméleti eszmefuttatás keretében karakterizálta Erik és Borisz Judin cikke a tudományos ismeretek és a munkaerő egymásrahatásának új vonásait a Social Sciences című folyóirat idei első számában. Részletesen elemzik a tudomány társadalmi szerepének — Marx által jórészt előrelátott és azóta megvalósult — változásait, rámutatnak a tőkés és a szocialista foglalkoztatáspolitika sajátosságaira. Ez utóbbi lehetővé teszi a munkafeladattal való azonosulás sokirányú ösztönzését, ami a hatékony tevékenység egyik kulcstényezője. Korunkban a munkahatékonyság fokozása különféle tudományágak képviselőinek összehangolt erőfeszítéseit követeli meg. Gyakorlatilag komoly hagyományokkal rendelkező és egészen fiatal tudományágak kutatói dolgoznak szorosan együtt e cél — állandóan újabb követelményeket támasztó — teljesítése érdekében. Megtalálhatók közöttük a műszakiak, közgazdászok, munkaszociológusok, szervezők, ipari esztéták és ergonómusok. A tudományos—technikai haladás felgyorsulása, olyan modern berendezések és újszerű termelési technológiák elterjedésére vezet, amelyek sokirányú szakképzettségű, kulturált, a korábbinál fizikailag, lelkileg, erkölcsileg és érzelmileg egyaránt magasabb színvonalon felkészített dolgozók számának erőteljes gyarapítását sürgetik. A fejlődés széles látókörű, rugalmas, öntevékeny munkások tömeges képzését igényli, akik könnyen alkalmazkodnak a technológiai változásokhoz, szakszerűen el tudják hárítani a váratlan műszaki nehézségeket is, feladataik végzése közben és tevékenységükkel alkotóan közreműködnek a termelés valamint a kutatás előbbrevitelében. A korszerű gépek és .termelési, módszerek.mindinkább módosítják — a hagyományoshoz képest — a munkások funkcióit (a berendezések kiszolgálóiból egyre többen válnak azok ellenőreivé, szabályozóivá), ami széles körű át- és továbbképzési igényt támaszt, továbbá az új munkaerő, ennek, megfelelő, magasabb színvonalú felkészítését követeli meg a társadalomtól. Szorokin, G. professzor, a szocialista termelés hatékonyságáról publikált elemző cikkében áttekintette az e téren jelentkező nézetkülönbségeket. Egyben kifejtette a saját, helyesnek vélt álláspontját is a Planovoe Hozjajsztvo tavalyi 9. számában. Eszerint a gazdasági hatékonyság állandó emelésének előfeltételei: a tervszerű, arányos fejlődés, a nemzeti jövedelem, a társadalmi össztermék és a munkaerő optimális elosztása a termelési szférák és ágazatok között. A hatékonyság fokozása a produktivitás növelését célzó törekvésként is felfogható amely a munkaráfordítás mennyiségén és minőségén keresztül realizálódik. A szocializmusból a kommunizmusba való átmenet lehetősége tehát távlatilag a termelékenység növekedése nyomán nyílik meg. Szorokin professzor ezért a munkaerő újratermelésének hatékonyságát kulcs jelentőségűnek tartja ami a létszám és a kvalifikáltság együttes alakulása értékelésével ellenőrizhető. Jelenleg az intenzív fejlesztés kiemelt célkitűzés, ami a kvalifikáció és a munkaerő újratermelési költségei mérésének fontosságát állítja előtérbe. Maszlova 1. a munkaerőtartalékok hatékony felhasználásának elméleti kritériumait és módszertani kérdéseit boncolgatja, a Voproszti Ekonomiki 1978. 8. számában közölt tanulmányában. Szerinte a hatékonyság e téren akkor érvényesül, ha eredményeként a némólét állandóan fokozódik és mindenkinek, aki dolgozni akar, folyamatosan biztosítanak munkalehetőséget, egyidejűleg gondoskodva az utánpótlási szükségletek fedezéséről is. Távlatilag a tartalékok racionális elosztásához és a foglalkoztatottsági szerkezet optimalizálásához, a demográfiai prognózisok, valamint a népgazdaság perspektivikus munkaerő-igényének mennyiségi és összetételbeli részletes felmérése nyújt alapot. A jelenlegi foglalkoztatás hatékonyságának megállapításához, egymáshoz kapcsolódó, szinoptikus mutatórendszer alkalmazását tartja célszerűnek. Kiemelkedő fontosságú ezek sorában az élőmunka költségeinek helyes meghatározása. Ezt — szerinte — legkövetkezetesebben az anyagi termelésben résztvevők számának és a rájuk fordított kiadásoknak az alakulása jellemzi. E mutatókat a nem termelő szféra vetületében is elemezte, amiből kitűnt az itt dolgozók munkájának nem kielégítő hatékonysága. Maszlova részletes felmérést végzett a termelési ágak közötti munkaerő-eloszlás egyensúlyával kapcsolatban is. Ennek alapján konkrétan kiszűrte a tervhez képest mutatkozó abszolút és relatív eltéréseket. A statisztikai összevetések eredményei — ágazati és egyes területi szinteken — az egyensúlyhiányok különböző változataira vetettek fényt. A munkaerőmérleg feszültségét — vizsgálatai szerint — demográfiai, szociális és gazdasági tényezők együttes jelentkezése idézi elő. A területi mérlegek nem kielégítő egyensúlyát pedig az e síkon végzett tervezésben tapasztalható koordinációs hiányosságok következményeinek tulajdonítja. A hatékonyabb munkaerőgazdálkodás a tervezésben megköveteli ■— mások mellett — a munka gépesítettsége színvonalának mérését, az alapvető és kisegítő termelés közötti kapcsolat értékelését, a foglalkoztatási struktúra és a termelés fejlődésének összevetése alapján. Ilyen vizsgálattal kimutatható, hogy az anyagi termelés több ágazatában nem volt elég hatékony a munkások foglalkoztatása. A gépesítés rohamos növekedése ellenére, folytatódott a szakképzetlen vagy alacsony szakmai szintű dolgozók számbeli emelkedése, akik nehéz fizikai munkát végeznek, mind az alap- mind pedig a kisegítő termelésben. A szakképzett, jól felkészült dolgozók létszáma a kívánatosnál lassabban fokozódik a munkaigényes terrhelési ágakban. A munkaerőhiány mérséklése, illetve a foglalkoztatottak hatékonyabb felhasználása érdekében, a kutatónő további jelentős tőkeberuházásokat javasol a mezőgazdaságba, sürgeti az iparvállalatok technikai felszereltségének korszerűsítését, valamint a munkaigényes gyártási folyamatok automatizálását. Kiemeli a népgazdasági tervezés tökéletesítésének jelentőségét, amelynek révén előre meg kell határozni a munkahelyek racionális mennyiségi és területi elosztását, a dolgozók várható számának és szakképzettségének figyelembevételével. Rámutat, hogy a munkaerő ésszerű újraelosztása is fontos feltétele a produktivitás fokozásának, ezen keresztül egyben a népesség szociális és anyagi körülményei javításának és életmódja korszerűsítésének. Hejfec L. a bérezés oldaláról vizsgálta a termelés, valamint a foglalkoztatás hatékonysága emelésének problémáit, a Voproszti Ekonomiki 1978. 11. számában közölt tanulmányában. Elemzései kimutatták, hogy sok esetben nincs teljes összhang a munkabérek megállapítására és növelésére vonatkozó népgazdasági, valamint vállalati szintű intézkedések között. Emiatt, a bérszint folyamatos emelkedése ellenére, egyes területeken nem fokozódott a termelés hatékonysága. Véleménye szerint, a termelékenységemelést célzó bérintézkedések akkor hatásosak, ha elkülönítik a kollektív és egyéni bérezési részt. Javasolja — a tudományos-technikai haladás követelményeinek megfelelően — olyan ösztönzési tényezők beépítését a bérbe, amelyek a dolgozók képzettségének növelését serkentik. Az órabéres és besorolás szerinti, havibéres foglalkoztatottak esetében, hatékonyságfokozó módszernek tekintik, ha fizetésük kb. 20%-át, utólagos folyósításra visszatartják, annak konkrét közlése mellett, hogy milyen mennyiségi és minőségi feladatok teljesítéséhez kötik a kifizetését. A prémiumalapok emelését és megszerzésének szintén előre meghatározott, jól tudatosított feltételekhez kötését ajánlja a kutató, szükségesnek látja továbbá a gazdasági vezetők felelősségének és érdekeltségének erősítését a belső munkaerő-tartalékok feltárásában, valamint mozgósításában. Lényeges követelményként emeli ki a bértarifarendszer felülvizsgálatát és korszerűsítését, a folyamatos ösztönzés elvének érvényesítését az összes bérformáknál, a hatékonyság emelése érdekében. E feladat a vállalati munkaszervezés magasabb szintre emelésével párhuzamosan valósítható meg igazán eredményesen. Az ipar szervezeti formáinak tökéletesítése kérdéskörével Vajn A. foglalkozott — többek között — az Izvesztija Akademii Nauk SZSZSZR (Szer. Ekon.) 1979. évi első számában. Tizenöt szovjet iparágban végzett kutatásai alapján megállapította, hogy megfelelő organizációs korszerűsítés nyomán, több milliárdos értékig is áttívősigs figyelés" érhető el. A szervezeti formák fejlesztésének jelentőségét ennek tudományos megalapozása fontosságát meghatványozza az ipari szakosodás és kooperáció lendületes kibontakozása. A tökéletesítést szolgáló, egységes perspektivikus célok és szervezeti keretek meghatározásakor az ágazati sajátosságokat és a külföldi tapasztalatokat is figyelembe kell venni. A szervezeti formák korszerűsítése során a főbb világgazdasági irányzatokra is tekintettel kell lenni, ezt megköveteli a nemzetközi piaci verseny és együttműködés távlati szélesedése. A pozíciószilárdítást e vonatkozásban is döntően elősegítheti a munkahatékonyság folyamatos fokozása jegyében tökéletesített, a tudományos eredmények felhasználásával továbbfejlesztett foglalkoztatási és munkaerő-gazdálkodási elvek érvényesítése. B. K. A szovjet és az amerikai tudományos akadémia együttműködése A Szovjet Tudományos Akadémia és az USA Tudományos Akadémiája az év elején 1979— 1980-ra szóló tudományos együttműködési egyezményt kötött. Az egyezménnyel, amely hozzájárul a legújabb kutatási területek előrehaladásához, új szakasz nyílik a két ország tudományos kapcsolataiban. Az irányított termonukleáris szintézis területén egyezmény van érvényben a Szovjetunió és az USA között. Ennek keretében dolgozzák ki azt a rendszert, amely lehetővé teszi a plazma megmaradását toroidális mágneses térben. Az ilyen (tokamak) típusú berendezéseken (számuk a két országban együtt immár körülbelül 40) a szovjet és az amerikai tudósok közös kísérleteket végeznek. A Szovjetunió nagy gondot fordít az elektronok rezonanciális hevítési módszerének kidolgozására, az USA pedig a semleges atomok nyalábjainak injektálására. Az USA-ban szovjet tudósok közreműködésével folyik a rendkívül nagy mágneses térerejű tokamakok kutatása; a Szovjetunióban a világon elsőként hoztak létre szupravezető mágneses rendszerrel felszerelt tokamakot, s ebből a munkából amerikai tudósok is kivették a részüket. A kutatások mostanra eljutottak arra a szintre, ahonnan meg lehet kezdeni az izzó gáz (plazma) stabilizálásával kapcsolatos kísérleti-szerkesztő munkákat. A tudósok úgy számítják, hogy a két országban létrehozott, egymást kölcsönösen kiegészítő berendezéseken a nyolcvanas évek elején megvalósíthatják az irányított , termonukleáris szintézis tudományos bemutatását. A szovjet—amerikai együttműködés célja az energiaátalakítás területén: nyitott ciklusú ipari mágneses-hidrodinamikai erőművek létesítése mindkét országban. Ezzel a módszerrel (a hőenergia villamosenergiává váló közvetlen átalakításának egyik legtöbbet ígérő módja) jelentősen növelhető a kitermelt hő hasznos együtthatója, a környezetszennyezés számottevő csökkenése mellett. A világóceán kutatásában való együttműködés terén a szovjet és az amerikai tudósok olyan nagyszabású tudományos feladatokat tűztek maguk elé, amelyeket csak az egyik fél sok esetben nem, vagy csak igen nehezen tudna megoldani (az óceán és az atmoszféra kölcsönhatása, a POLIMODE közös kutatási program, amely az törvényeket tanulmányozza az Atlanti-óceán nyugati részén. (Pravda)