Világgazdaság, 1979. november (11. évfolyam, 211/2717-230/2736. szám)

1979-11-01 / 211. (2717.) szám

■MAGYAR GAZDASÁG A magyar autóipar felfejlesztésé­ben két ésszerű, a korábbi gazda­ságirányítási gyakorlattól eltérő tö­rekvés is érvényesült. Az egyik a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódás az ágazati autarkiá­­val szemben, a másik pedig az ön­álló háttéripar megteremtése. A magyar közúti járműgyártás köz­­gazdasági problémáit vizsgáló átfo­gó kutatás (amelynek egyik termé­két, Bauer Tamás cikkét lapunk október 10-i számának 3. oldalán ismertettük) eredményeként kide­rült, hogy a nemzetközi munkameg­osztásba való bekapcsolódástól várt előnyök a KGST intézményrendsze­rének kötöttségei miatt nem bonta­kozhatnak ki. Soós Károly Attilá­nak az ugyancsak az említett kuta­tási program eredményeire épülő cikke pedig azt mutatja meg, hogy az önálló háttéripartól elvárható előnyöket milyen mértékben teszi semmissé az állami szervek erőtel­jes irányító és összehangoló tevé­kenysége. Az államapparátusi döntéshoza­tal a közúti járműgyártás területén a gépiparban általában szokásosnál nagyobb szerepet játszik a vállala­tok közötti kapcsolatokban. Ezért ebben az alágazatban különös éles­séggel mutatkoznak meg a vállalat­­közi kapcsolatok közvetlen állami irányításának sajátos vonásai, kö­vetkezményei. Az autóipari vállalatközi kapcso­latok szigorú központi kézbentar­tását részben az indokolja, hogy a végső termékek jelentős része ke­rül szocialista exportra. (A közve­tett és a közvetlen exportot is fi­gyelembe véve, ez a részarány a hátsó futóműveknél 89, a RÁBA­­MAN motoroknál körülbelül 60, a szervokormányoknál közel 80 szá­zalék.) A kooperációs háttér figyelemmel kísérését indokolja végül — és el­sősorban — a kapcsolatok mono­­polizáltsága: a legtöbb termék — fő- és részegység, alkatrész — pia­cán egyetlen eladó (termelő) áll szemben egy vagy néhány felhasz­nálóval. E kapcsolatokban valame­lyik fél — többnyire a felhasználó — kiszolgáltatott helyzetben van. Az állam a kiszolgáltatott fél segít­ségére siet, a monopolizáltság tehát erősíti az állami irányítást. De kérdés, vajon nincs-e fordított irá­nyú összefüggés is: nem az állami irányítás hozza-e létre a monopoli­­záltságot? A monopolizáltságot kétféle mó­don lehetne feloldani: a bel- és a külföldi beszerzés, értékesítés kö­zötti választás korlátainak leépíté­sével, valamint egymással verse­nyeztethető kisüzemek létesítésével. Ami az előbbi lehetőséget illeti, a szerző megelégszik annak rögzí­tésével, hogy a KGM akkor is minden esetben a monopólium fenntartása mellett döntött, amikor a bel- és a külföldi beszerzés kö­zötti szabad választás és versenyez­tetés kialakításának minden felté­tele adott, illetve megteremthető volt. Ha valamilyen főegység, részegy­ség vagy alkatrész nem tőkés for­rásból beszerezhető, másik beszer­zési forrás megteremtésére nem ér­demes pénzt fordítani; a minőség javítását nem versenyeztetéssel, ha­nem (belföldi vállalatok esetében) utasításokkal kell biztosítani — ez a minisztériumi irányítás jellegze­tes szemlélete. Ez a szemlélet a gazdasági előny forgalmát a neki egyedül megfelelő „nagy sorozat— alacsony önköltség” összefüggésére korlátozza. A minisztériumi irányí­tás a vállalatok közötti munkameg­osztást tisztán technikai kérdésként kezeli; az alágazat tevékenységét a végtermék iránti igényből kiin­dulva, egyetlen nagy gyárként pró­bálja megszervezni. Ha vállalatok szigorúan egymás­ra vannak utalva, az szükségsze­rűen műszaki kompromisszumok sorozatát eredményezi, akadályoz­za a műszaki fejlesztést. Például bizonyos busztípusokba, a nemzet­közi tendenciáknak megfelelően, 192 lóerősnél nagyobb motort kellene szerelni. A RÁBA tudna is ilyet szállítani, de ehhez egészen a leg­utóbbi időkig nem lehetett Ma­gyarországon sebességváltót besze­rezni. A vállalatok tevékenységének „még jobb összehangolására” irá­nyuló törekvés tükröződik az autó­ipar nyílt vagy burkolt trösztösíté­­sére vonatkozó, újból és újból fel­merülő javaslatokban. Ha ez a „még jobb összehangolás” az ed­digiek során megvalósult volna, számos jelentős, sokat ígérő kez­deményezésre nem került volna sor alágazatban. Gondoljunk például a RÁBA szerteágazó külföldi koo­perációs kapcsolataira, amelyek ré­vén lassacskán nemzetközileg is je­lentős főegységgyártóvá válik! Az „összehangolt” autóiparban ehelyett nyilván (csehszlovák és román meg­felelőihez hasonlóan) kissorozatú hazai főegység- és alkatrészigénye­ket kellene kielégítenie. A monopolizált nagyvállalatközi kapcsolatok feloldásának a külgaz­dasági nyíltság fokozása melletti má­sik eszköze a kisvállalati kooperáció. Előnye a saját vállalaton belüli meg­oldással szemben (a vidéki ipartele­pítést is ideértve) a kockázat rész­beni áthárítása és az olcsóság, a nagyvállalati kooperációval szemben pedig, hogy a kisüzemeknek diktál­ni lehet ," az országon belüli verse­nyeztetésüknek nincs elháríthatatlan akadálya. Ha tehát a beszállító kis­vállalat, akkor ő, nem pedig a tőle vásárló nagyüzem kerül kiszolgálta­tott helyzetbe. Ezeket az előnyöket a nagyvállalati vezetők gyakran, a KGM munkatársai általában kétség­be vonják. Vonatkozik ez mindenekelőtt a kockázat áthárítására, hiszen az, hogy a beruházások kockázattal jár­nak, és ezért jobb, ha azokat he­lyettünk mások végzik el, a nálunk megszokott vállalatvezetői és még inkább minisztériumi gondolkodás­­módtól meglehetősen idegen. Nálunk a beruházások gyakori ingyenessége részben a kisüzemi kooperáció ol­csóságát is eltünteti. A kisüzemek drágaságának továb­bi állítólagos tényezői az általuk fi­zetett magas bérek és a felszámolt magas nyereség. Roppant kétséges, hogy a „felháborítóan magas jöve­delmeknek” ez a tétele általában igaz lenne. Más melléküzem-ellenes köz­helyekkel együtt ez is csupán kis számú példával alátámasztott előíté­let. (1979. október) ___________ KÜLGAZDASÁG Soós Károly Attila: Vállalatközi kapcsolatok és műszaki fejlesztés a közúti járműgyártásban Burgenlandi kormányküldöttség Vas megyében A hét elején Theodor Kéry tar­tományi főnök vezetésével kétnapos látogatást tett egy burgenlandi kor­mányküldöttség Vas megyében — jelenti az APA hírügynökség. A me­gye vezetőivel folytatott megbeszé­lések során különös figyelmet szen­teltek annak a tervezetnek, amely­ről már Androsch alkancellár bu­dapesti látogatásakor kormányszin­ten is tárgyaltak (VILÁGGAZDA­SÁG, október 20. 1. oldal). Eszerint hőerőművet létesítenének a Torony térségében található lignitvagyon hasznosítására. A küldöttség ellátogatott Gyön­­gyösvisontára is és­ megtekintette a Gagarin Hőerőművet, amelyről mind a küldöttség vezetője, mind a tár­saságában levő szakemberek a leg­nagyobb elismeréssel nyilatkoztak, hangsúlyozva a hőerőmű kiváló kör­nyezetvédelmi intézkedéseit. ­ Piacszervezés — elméletben és gyakorlatban Az elméletnek és a gyakorlatnak sokszor vajmi kevés köze van egymáshoz — ez derült ki ■ az MKK Marketing Szakbizottsága elő­adásán. A téma ~ az exporttermékek értékesítési csatornáinak kivá­lasztása volt. A meglehetősen elméleti jellegű előadáshoz kapcsoló­dóan az összegyűlt vállalati szakemberek elmondták: ők is tisztában vannak vele, hogy értékesítési politikájuk nem mindig kellőképpen átgondolt. Szinte soha sincs elegendő idő az egyes stratégiák kidol­gozására, és a háttéripar is számtalanszor kényszerpályákra tereli az exportmunkát. Az értékesítési csatorna (útvonal) kiválasztásáról szóló vitaindító elő­adásban dr. Tóth Tamás, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi ta­nára mindenekelőtt leszögezte, hogy az értékesítési csatorna kivá­lasztása stratégiai döntés. ÉRTÉKESÍTÉSI STRATÉGIA-ALAPTÍPUSOK Az előadó három, egymástól jól elhatárolható értékesítési stratégia­­típust különböztet meg. Pool straté­giát követ az eladó, amikor kom­munikációs eszközeit arra használ­ja fel, hogy a végső felhasználót meggyőzze, hogy terméke alkalmas igényeinek kielégítésére. Push stra­tégiát követ az exportőr, amikor kommunikációs és pénzügyi eszkö­zeivel az értékesítési útvonal köz­benső elemeit győzi meg a vásár­lásról, végül gravitációs akkor a stratégia, amikor az eladó termé­két az értékesítési láncban a hozzá legközelebb állónak adja át és a terméket a továbbiakban sorsára hagyja, mivel a termék feltehetően így is eljut a végső felhasználóhoz. A KIVÁLASZTÁS ISMÉRVEI Termékeink értékesítésénél bár­melyik stratégiát választjuk is, célszerű előtte költség- és haté­konyságelemzést végezni, hiszen nemegyszer hasonló eredményes­séggel alkalmazható az olcsóbb, ki­sebb befektetést igénylő stratégia, így például alapanyagok esetében elegendő (világszerte ez a gyakor­lat) a gravitációs stratégia alkalma­zása. A termék így is eljut a végső felhasználóhoz. Ezzel szemben a feldolgozott termékek értékesítésé­nél a stratégiák közül a választás­nál az az irányadó, hogy minél in­kább meg kell győzni a vevőt a termék „jóságáról”, annál indokol­tabb a pool stratégia alkalmazása. A kutatások tanulsága szerint ma Magyarország áruexportjának zöme olyan stratégiával értékesül, amely a push és a gravitációs stratégia határán van. A csatorna kiválasztását, amelyen a termék végül is értékesül, min­den esetben elemzésnek kell meg­előznie. Törekedni kell a piac és a termék együttes definiálására és ennek keretében pontosan meg kell határozni, mit akarunk értékesíteni, hol tart a termék a külső piaci életgörbén, melyek az exportált ter­mékek kritikus funkciói, az egyes célpiacokon várható-e és mikor, hogy exporttermékünket az eladási országban is gyártani fogják stb. A felsorolásból, amely korántsem teljes, érdemes kiemelni, hogy az értékesítési csatorna kiválasztása meghatározza a további üzleti te­vékenységet a piacon, mégpedig visszafordíthatatlanul. A vizsgáló­dásnak arra is ki kell terjednie, hogy megállapítsuk, vannak-e sze­gény szegmensek — azaz kispiacok, speciális igények. Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a kiszemelt piac­hoz (piaci szegmenshez) kizárólagos útvonal tartozik-e, vagy pedig a piac esetleg más útvonalakon ke­resztül is megközelíthető. Amennyi­ben léteznek választási lehetőségek, a választást további összehasonlító elemzésnek kell megelőznie (az egyes utak költségeinek összehason­lítása, átbocsátó képességük össze­mérése, annak vizsgálata, melyik az a csatorna, amelyik bármikor be­fagyhat, akár tőkeszegénység, akár szándékos befagyasztás miatt stb.). A KÖZVETÍTŐ KERESKEDŐ Az eladó ideális esetben a straté­gia kiválasztását követően értékesí­tési utat (csatornát) választ, és az elemzés során azt tapasztalja, hogy sok mindent tud a termékről, a piacról, a fogyasztói magatartásról, de arról szinte semmit sem, aki a terméket a fogyasztóhoz juttatja: a közvetítő kereskedőről. Holott már csak azért sem lenne érdekte­len alapos ismerete, mivel legfőbb ismérve, hogy a termelő és a vég­ső felhasználó érdekeitől eltérő par­tikuláris érdekei vannak. A megismerést az is indokolja, hogy a közvetítő kereskedő költ­ségtényező. Az elsődleges gondot mégis az okozza, hogy a közvetítő kereskedelem során az áru minősé­ge megváltozhat, és ez károsan be­folyásolhatja a termék értékesülé­sét. Mindezek miatt célszerűbb len­ne nagyobb figyelmet szentelni az értékesítési lánc közbenső tagja megismerésének. Szabó Anikó 1979. NOVEMBER 1 Magyar Kereskedelmi Kamara JAPÁN BERENDEZÉSEK A TISZAI VEGYI KOMBINÁTBAN Októberben megállapodás szüle­tett, amely szerint a japán Mitsu­bishi Chemical 10 millió dollárért a Tiszai Vegyi Kombinát részére biaxiálisan orientált polipropilén­fólia gyártásához komplett gépso­rokat, gépeket, gyártási dokumen­tációt szállít. A szerződéskötés előz­ményeiről, részleteiről a CHEMO­­KOMPLEX-nél Tatár István keres­kedelmi igazgatótól kértünk tájé­koztatást. A Tiszai Vegyi Kombinátban még 1978-ban üzembe helyeztek egy 40 ezer tonna évi kapacitású polipro­pilén-gyárat, amelyet az NSZK- beli Lurgi cég szállított, s a tech­nológiát az amerikai Herkules cég­től vették át. (A polipropiléngyár szállítására vonatkozó szerződést a CHEMOKOMP­EX még 1975-ben kötötte). Az új üzemrész termelésé­nek jelentős részét a CHEMOLIM­­PEX exportálja rubel és dollár el­számolású területekre, a kender, juta- és textilipar pedig alapanya­gul használja, különböző polipropi­lén félkésztermékek gyártására. Ezenkívül a Tiszai Vegyi Kombinát műanyaggyára többféle félkész- és készterméket állít elő polipropilén­ből. A TVK műanyaggyára már az új üzem létesítése előtt is többféle polietilénből gyártott félkész- és késztermékeket, amelyeket — a többi között — a tejipar, az édes­ipar, a dohányipar hasznosított a csomagolásán. A csomagolóanyagok iránti­­ igény itthon és külföldön is megnőtt, hi­szen az exportált áruk minősége szempontjából is döntő tényező a csomagolóanyag, s ez nemegyszer befolyásolja a vásárló ítéletét is. Így merült fel az ipar vezetőiben az a gondolat, hogy a polipropilén­granulátumból előállítandó, úgyne­vezett biaxiálisan orientált propi­lén-fólia hazai gyártásával jelentős tőkés importot válthatnak ki. Vagyis a külföldről importált celo­­fán behozatalát teljesen ki lehetne küszöbölni. A biaxiálisan orientált polipropi­lén-fólia tulajdonképpen egyesíti magában, sőt továbbfejleszti azokat a kedvező tulajdonságokat, amelye­ket a celofánnal szemben a fel­használók támasztanak. Ennek alapján a Tiszai Vegyi Kombinát megbízásásából a CHEMOKOMP­­LEX piackutatást kezdett. 1977- ben elkészült a létesítendő üzem végleges műszaki koncepcióját tükröző ajánlati felhívás. Ezt a külkereskedelmi vállalat számos cégnek elküldte, s a beérkezett vá­laszok, valamint a referencia üze­mek alapján a versenyben részt­vevő cégek száma hatra csökkent. (Egy NSZK-beli, egy olasz, egy an­gol és három japán cég „startolt”.) A versenyben végül is a Mitsu­bishi Chemical ajánlata bizonyult a legmegfelelőbbnek, elsősorban a műszaki megoldások miatt. A be­rendezés kettős nyújtással alkalmas rá, hogy 15 mikrontól 40 mikron vastagságig terjedő tartományban állítson elő fóliát. (1 milliméter = 1000 mikron.) A Mitsubishi aján­lata mellett szólt az is, hogy a be­rendezés alkalmas kenőanyaggal bevont fólia gyártására, valamint laminátumok gyártására is. Az új üzem évi kapacitása a fó­lia vastagságának függvényében 4300 tonna lesz. (Ez a kapacitás 40 mikronos fólia vastagsága esetén érhető el.) Az októberben aláírt szerződés értelmében a japán cég a komplett berendezést mintegy 10 millió dol­lárért szállítja. A műszaki doku­mentációt 1980 végéig folyamatosan adja, a különböző gépeket, készülé­keket, berendezéseket pedig 1981 első negyedévében szállítja le, s ja­pán szakemberek közreműködésével ekkor kezdődik meg a szerelés is. A várható üzembe helyezés 1982 első félévében lesz.­­ A japán cég a CHEMOLIMPEX- szel is szerződést kötött, eszerint 5 év alatt mintegy 7 millió dollárért vásárol a Tiszai Vegyi Kombinát új termékéből. M. E. Másfél milliárd forintos forgalom 10 ÉVES A DUNA INTERCONTINENTAL A Duna Intercontinental Szálló képe tudatunkban már elvá­laszthatatlanul összeforrott a pesti Dunaparttal. Szinte hihetetlen, hogy mindössze 10 éve áll ott, és ha a megnyitás napját tekintjük születésnapnak, akkor még várnunk is kell két hónapot, amíg meg­gyújthatjuk a tortán a gyertyákat. A közelgő évfordulót arra hasz­náltuk fel, hogy elbeszélgessünk Menyhárt Lajos igazgatóval és dr. Sárosy István gazdasági igazgatóval, hogy mennyire váltotta be a szálloda a hozzá fűzött elképzeléseket, mikor térült meg a be­ruházás, és hogy sikeresnek bizonyult-e a nemzetközi Interconti­­nental-hálózattal kötött „házasság”. És mivel jubileumokon jó előre is nézni, dr. Niklai Ákos igazgatótól tájékoztatást kértünk a Duna Intercontinental „kisöccse”, az épülő Fórum Szálló értékesítési ter­veiről is.­ ­ A Duna Intercontinental 10 év alatt majdnem másfél milliárd forin­tos forgalmat bonyolított le. Ebből 1,1 milliárd forint közvetlenül devizá­ban folyt be. A szállóban külföldi vendégek a megnyitás óta — a szál­lóban történt valutabeváltást is be­leszámítva — összesen 49 millió dol­lárt költöttek. Ezeket a valutabevé­teleket a Magyar Nemzeti Bank nem kereskedelmi árfolyamon szá­molja el. A beruházási költségek 7 év alatt megtérültek. — Igen helyesnek bizonyult az a döntés, hogy csatlakozzunk a vilá­gon ma már 90 szállodát üzemelte­tő Intercontinental-hálózathoz — mondotta Menyhárt Lajos igazgató. — Induláskor 10 évre szóló szerző­dést kötöttünk vele és ezt most hosszabbítottuk meg újabb 5 évre. Az együttműködés nemcsak szak­mailag jelent sokat számunkra, ha­nem mindenekelőtt azáltal, hogy az IHC (Intercontinental Hotel Corpo­ration) nemzetközi szobafo°lalási rendszerével és propagandájával biztosította egész idő alatt a ház csaknem 80 százalékos kihasznált­ságát. Az IHC-hálózat közvetítésé­vel 10 év alatt 474 ezer külföldi 1,3 millió vendégéjszakát töltött ná­lunk. Az IHC és a vele kapcsolat­ban álló utazási irodák a közvetí­tésért természetesen jutalékot kap­nak tőlünk. 10 év alatt ilyen címen 2,9 millió dollárt fizettünk ki. A második Intercontinental-szálló, a Fórum építését osztrák építőipari vállalatok a közelmúltban kezdték meg a Duna-parton. Első vendégeit a terv szerint 1981 végén fogja fo­gadni. Igazgatóját, dr. Niklai Ákost, aki korábban a Duna Intercontinen­tal Szálló igazgató-helyettese volt, nemrég nevezték ki új funkciójába. Tőle arra kértünk választ, milyenek a gazdasági elvárások az új szálló­val szemben, és hogy hogyan kíván­ják biztosítani a kihasználtságát.­­ Az IHC-szállodalánc Fórum csoportja négycsillagos szállodákat üzemeltet. (Az Intercontinental­­szállók ötcsillagosak.) Az előrejel­zések szerint a kereslet ebbe az irányba tolódik el, ezért az IHC a következő években elsősorban négycsillagos szállodákat kíván épí­teni. Az átlagosan 80 százalékos foglaltságot mindenekelőtt az ez­zel a csoporttal kötött szerződéssel kívánjuk biztosítani. A szerződés értelmében az IHC vállalta a szál­loda reklámozását és folyamatos töltését. Reméljük, hogy az új szál­loda megnyitásával több rendez­vényt is le fogunk majd bonyolí­tani. A szálloda építésére a Hungária Szálloda és Éttermi Vállalat, a Fó­rum majdani üzemeltetője kölcsön­szerződést kötött a Magyar Nemzeti Bankkal. A felvett kölcsönt 15 év alatt a szálloda eredményéből kép­ződő fejlesztési forrásokból kell visszafizetni. A fejlesztéssel kapcso­latos devizaszükséglet (hitel és ka­mat) visszafizetését 1989-ig vállal­tuk. Ezek a visszafizetési kötelezett­ségek feszítettek, de megfelelő elő­készületekkel, jó üzemeltetéssel és helyesen alkalmazott árpolitikával teljesíthetők. A tervek szerint a Fórum árai átlagosan 20 százalékkal lesznek alacsonyabbak a Duna Interconti­nentalban fizetendő áraknál. Ter­mészetesen ügyelni kell rá, hogy a Duna Intercontinental szolgálta­tásainak színvonala az árkülönbség­nek megfelelően magasabb legyen. Evégett a közeli jövőben nagyobb összegeket kívánnak a Duna Inter­continental karbantartására fordí­tani és új szolgáltatások bevezeté­sét is tervezik. Vándor Pál RÖVIDEN ♦ ötszázkilencven vagon keményí­tőt gyárt az idén a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat. Ebből 150 va­gonnyit Irakba exportálnak, Auszt­riába pedig 150 vagon szárított tör­kölyt szállítanak takarmányozási cé­lokra.

Next