Világgazdaság, 1979. november (11. évfolyam, 211/2717-230/2736. szám)
1979-11-01 / 211. (2717.) szám
■MAGYAR GAZDASÁG A magyar autóipar felfejlesztésében két ésszerű, a korábbi gazdaságirányítási gyakorlattól eltérő törekvés is érvényesült. Az egyik a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódás az ágazati autarkiával szemben, a másik pedig az önálló háttéripar megteremtése. A magyar közúti járműgyártás közgazdasági problémáit vizsgáló átfogó kutatás (amelynek egyik termékét, Bauer Tamás cikkét lapunk október 10-i számának 3. oldalán ismertettük) eredményeként kiderült, hogy a nemzetközi munkamegosztásba való bekapcsolódástól várt előnyök a KGST intézményrendszerének kötöttségei miatt nem bontakozhatnak ki. Soós Károly Attilának az ugyancsak az említett kutatási program eredményeire épülő cikke pedig azt mutatja meg, hogy az önálló háttéripartól elvárható előnyöket milyen mértékben teszi semmissé az állami szervek erőteljes irányító és összehangoló tevékenysége. Az államapparátusi döntéshozatal a közúti járműgyártás területén a gépiparban általában szokásosnál nagyobb szerepet játszik a vállalatok közötti kapcsolatokban. Ezért ebben az alágazatban különös élességgel mutatkoznak meg a vállalatközi kapcsolatok közvetlen állami irányításának sajátos vonásai, következményei. Az autóipari vállalatközi kapcsolatok szigorú központi kézbentartását részben az indokolja, hogy a végső termékek jelentős része kerül szocialista exportra. (A közvetett és a közvetlen exportot is figyelembe véve, ez a részarány a hátsó futóműveknél 89, a RÁBAMAN motoroknál körülbelül 60, a szervokormányoknál közel 80 százalék.) A kooperációs háttér figyelemmel kísérését indokolja végül — és elsősorban — a kapcsolatok monopolizáltsága: a legtöbb termék — fő- és részegység, alkatrész — piacán egyetlen eladó (termelő) áll szemben egy vagy néhány felhasználóval. E kapcsolatokban valamelyik fél — többnyire a felhasználó — kiszolgáltatott helyzetben van. Az állam a kiszolgáltatott fél segítségére siet, a monopolizáltság tehát erősíti az állami irányítást. De kérdés, vajon nincs-e fordított irányú összefüggés is: nem az állami irányítás hozza-e létre a monopolizáltságot? A monopolizáltságot kétféle módon lehetne feloldani: a bel- és a külföldi beszerzés, értékesítés közötti választás korlátainak leépítésével, valamint egymással versenyeztethető kisüzemek létesítésével. Ami az előbbi lehetőséget illeti, a szerző megelégszik annak rögzítésével, hogy a KGM akkor is minden esetben a monopólium fenntartása mellett döntött, amikor a bel- és a külföldi beszerzés közötti szabad választás és versenyeztetés kialakításának minden feltétele adott, illetve megteremthető volt. Ha valamilyen főegység, részegység vagy alkatrész nem tőkés forrásból beszerezhető, másik beszerzési forrás megteremtésére nem érdemes pénzt fordítani; a minőség javítását nem versenyeztetéssel, hanem (belföldi vállalatok esetében) utasításokkal kell biztosítani — ez a minisztériumi irányítás jellegzetes szemlélete. Ez a szemlélet a gazdasági előny forgalmát a neki egyedül megfelelő „nagy sorozat— alacsony önköltség” összefüggésére korlátozza. A minisztériumi irányítás a vállalatok közötti munkamegosztást tisztán technikai kérdésként kezeli; az alágazat tevékenységét a végtermék iránti igényből kiindulva, egyetlen nagy gyárként próbálja megszervezni. Ha vállalatok szigorúan egymásra vannak utalva, az szükségszerűen műszaki kompromisszumok sorozatát eredményezi, akadályozza a műszaki fejlesztést. Például bizonyos busztípusokba, a nemzetközi tendenciáknak megfelelően, 192 lóerősnél nagyobb motort kellene szerelni. A RÁBA tudna is ilyet szállítani, de ehhez egészen a legutóbbi időkig nem lehetett Magyarországon sebességváltót beszerezni. A vállalatok tevékenységének „még jobb összehangolására” irányuló törekvés tükröződik az autóipar nyílt vagy burkolt trösztösítésére vonatkozó, újból és újból felmerülő javaslatokban. Ha ez a „még jobb összehangolás” az eddigiek során megvalósult volna, számos jelentős, sokat ígérő kezdeményezésre nem került volna sor alágazatban. Gondoljunk például a RÁBA szerteágazó külföldi kooperációs kapcsolataira, amelyek révén lassacskán nemzetközileg is jelentős főegységgyártóvá válik! Az „összehangolt” autóiparban ehelyett nyilván (csehszlovák és román megfelelőihez hasonlóan) kissorozatú hazai főegység- és alkatrészigényeket kellene kielégítenie. A monopolizált nagyvállalatközi kapcsolatok feloldásának a külgazdasági nyíltság fokozása melletti másik eszköze a kisvállalati kooperáció. Előnye a saját vállalaton belüli megoldással szemben (a vidéki ipartelepítést is ideértve) a kockázat részbeni áthárítása és az olcsóság, a nagyvállalati kooperációval szemben pedig, hogy a kisüzemeknek diktálni lehet ," az országon belüli versenyeztetésüknek nincs elháríthatatlan akadálya. Ha tehát a beszállító kisvállalat, akkor ő, nem pedig a tőle vásárló nagyüzem kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Ezeket az előnyöket a nagyvállalati vezetők gyakran, a KGM munkatársai általában kétségbe vonják. Vonatkozik ez mindenekelőtt a kockázat áthárítására, hiszen az, hogy a beruházások kockázattal járnak, és ezért jobb, ha azokat helyettünk mások végzik el, a nálunk megszokott vállalatvezetői és még inkább minisztériumi gondolkodásmódtól meglehetősen idegen. Nálunk a beruházások gyakori ingyenessége részben a kisüzemi kooperáció olcsóságát is eltünteti. A kisüzemek drágaságának további állítólagos tényezői az általuk fizetett magas bérek és a felszámolt magas nyereség. Roppant kétséges, hogy a „felháborítóan magas jövedelmeknek” ez a tétele általában igaz lenne. Más melléküzem-ellenes közhelyekkel együtt ez is csupán kis számú példával alátámasztott előítélet. (1979. október) ___________ KÜLGAZDASÁG Soós Károly Attila: Vállalatközi kapcsolatok és műszaki fejlesztés a közúti járműgyártásban Burgenlandi kormányküldöttség Vas megyében A hét elején Theodor Kéry tartományi főnök vezetésével kétnapos látogatást tett egy burgenlandi kormányküldöttség Vas megyében — jelenti az APA hírügynökség. A megye vezetőivel folytatott megbeszélések során különös figyelmet szenteltek annak a tervezetnek, amelyről már Androsch alkancellár budapesti látogatásakor kormányszinten is tárgyaltak (VILÁGGAZDASÁG, október 20. 1. oldal). Eszerint hőerőművet létesítenének a Torony térségében található lignitvagyon hasznosítására. A küldöttség ellátogatott Gyöngyösvisontára is és megtekintette a Gagarin Hőerőművet, amelyről mind a küldöttség vezetője, mind a társaságában levő szakemberek a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak, hangsúlyozva a hőerőmű kiváló környezetvédelmi intézkedéseit. Piacszervezés — elméletben és gyakorlatban Az elméletnek és a gyakorlatnak sokszor vajmi kevés köze van egymáshoz — ez derült ki ■ az MKK Marketing Szakbizottsága előadásán. A téma ~ az exporttermékek értékesítési csatornáinak kiválasztása volt. A meglehetősen elméleti jellegű előadáshoz kapcsolódóan az összegyűlt vállalati szakemberek elmondták: ők is tisztában vannak vele, hogy értékesítési politikájuk nem mindig kellőképpen átgondolt. Szinte soha sincs elegendő idő az egyes stratégiák kidolgozására, és a háttéripar is számtalanszor kényszerpályákra tereli az exportmunkát. Az értékesítési csatorna (útvonal) kiválasztásáról szóló vitaindító előadásban dr. Tóth Tamás, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára mindenekelőtt leszögezte, hogy az értékesítési csatorna kiválasztása stratégiai döntés. ÉRTÉKESÍTÉSI STRATÉGIA-ALAPTÍPUSOK Az előadó három, egymástól jól elhatárolható értékesítési stratégiatípust különböztet meg. Pool stratégiát követ az eladó, amikor kommunikációs eszközeit arra használja fel, hogy a végső felhasználót meggyőzze, hogy terméke alkalmas igényeinek kielégítésére. Push stratégiát követ az exportőr, amikor kommunikációs és pénzügyi eszközeivel az értékesítési útvonal közbenső elemeit győzi meg a vásárlásról, végül gravitációs akkor a stratégia, amikor az eladó termékét az értékesítési láncban a hozzá legközelebb állónak adja át és a terméket a továbbiakban sorsára hagyja, mivel a termék feltehetően így is eljut a végső felhasználóhoz. A KIVÁLASZTÁS ISMÉRVEI Termékeink értékesítésénél bármelyik stratégiát választjuk is, célszerű előtte költség- és hatékonyságelemzést végezni, hiszen nemegyszer hasonló eredményességgel alkalmazható az olcsóbb, kisebb befektetést igénylő stratégia, így például alapanyagok esetében elegendő (világszerte ez a gyakorlat) a gravitációs stratégia alkalmazása. A termék így is eljut a végső felhasználóhoz. Ezzel szemben a feldolgozott termékek értékesítésénél a stratégiák közül a választásnál az az irányadó, hogy minél inkább meg kell győzni a vevőt a termék „jóságáról”, annál indokoltabb a pool stratégia alkalmazása. A kutatások tanulsága szerint ma Magyarország áruexportjának zöme olyan stratégiával értékesül, amely a push és a gravitációs stratégia határán van. A csatorna kiválasztását, amelyen a termék végül is értékesül, minden esetben elemzésnek kell megelőznie. Törekedni kell a piac és a termék együttes definiálására és ennek keretében pontosan meg kell határozni, mit akarunk értékesíteni, hol tart a termék a külső piaci életgörbén, melyek az exportált termékek kritikus funkciói, az egyes célpiacokon várható-e és mikor, hogy exporttermékünket az eladási országban is gyártani fogják stb. A felsorolásból, amely korántsem teljes, érdemes kiemelni, hogy az értékesítési csatorna kiválasztása meghatározza a további üzleti tevékenységet a piacon, mégpedig visszafordíthatatlanul. A vizsgálódásnak arra is ki kell terjednie, hogy megállapítsuk, vannak-e szegény szegmensek — azaz kispiacok, speciális igények. Érdemes azt is megvizsgálni, hogy a kiszemelt piachoz (piaci szegmenshez) kizárólagos útvonal tartozik-e, vagy pedig a piac esetleg más útvonalakon keresztül is megközelíthető. Amennyiben léteznek választási lehetőségek, a választást további összehasonlító elemzésnek kell megelőznie (az egyes utak költségeinek összehasonlítása, átbocsátó képességük összemérése, annak vizsgálata, melyik az a csatorna, amelyik bármikor befagyhat, akár tőkeszegénység, akár szándékos befagyasztás miatt stb.). A KÖZVETÍTŐ KERESKEDŐ Az eladó ideális esetben a stratégia kiválasztását követően értékesítési utat (csatornát) választ, és az elemzés során azt tapasztalja, hogy sok mindent tud a termékről, a piacról, a fogyasztói magatartásról, de arról szinte semmit sem, aki a terméket a fogyasztóhoz juttatja: a közvetítő kereskedőről. Holott már csak azért sem lenne érdektelen alapos ismerete, mivel legfőbb ismérve, hogy a termelő és a végső felhasználó érdekeitől eltérő partikuláris érdekei vannak. A megismerést az is indokolja, hogy a közvetítő kereskedő költségtényező. Az elsődleges gondot mégis az okozza, hogy a közvetítő kereskedelem során az áru minősége megváltozhat, és ez károsan befolyásolhatja a termék értékesülését. Mindezek miatt célszerűbb lenne nagyobb figyelmet szentelni az értékesítési lánc közbenső tagja megismerésének. Szabó Anikó 1979. NOVEMBER 1 Magyar Kereskedelmi Kamara JAPÁN BERENDEZÉSEK A TISZAI VEGYI KOMBINÁTBAN Októberben megállapodás született, amely szerint a japán Mitsubishi Chemical 10 millió dollárért a Tiszai Vegyi Kombinát részére biaxiálisan orientált polipropilénfólia gyártásához komplett gépsorokat, gépeket, gyártási dokumentációt szállít. A szerződéskötés előzményeiről, részleteiről a CHEMOKOMPLEX-nél Tatár István kereskedelmi igazgatótól kértünk tájékoztatást. A Tiszai Vegyi Kombinátban még 1978-ban üzembe helyeztek egy 40 ezer tonna évi kapacitású polipropilén-gyárat, amelyet az NSZK- beli Lurgi cég szállított, s a technológiát az amerikai Herkules cégtől vették át. (A polipropiléngyár szállítására vonatkozó szerződést a CHEMOKOMPEX még 1975-ben kötötte). Az új üzemrész termelésének jelentős részét a CHEMOLIMPEX exportálja rubel és dollár elszámolású területekre, a kender, juta- és textilipar pedig alapanyagul használja, különböző polipropilén félkésztermékek gyártására. Ezenkívül a Tiszai Vegyi Kombinát műanyaggyára többféle félkész- és készterméket állít elő polipropilénből. A TVK műanyaggyára már az új üzem létesítése előtt is többféle polietilénből gyártott félkész- és késztermékeket, amelyeket — a többi között — a tejipar, az édesipar, a dohányipar hasznosított a csomagolásán. A csomagolóanyagok iránti igény itthon és külföldön is megnőtt, hiszen az exportált áruk minősége szempontjából is döntő tényező a csomagolóanyag, s ez nemegyszer befolyásolja a vásárló ítéletét is. Így merült fel az ipar vezetőiben az a gondolat, hogy a polipropiléngranulátumból előállítandó, úgynevezett biaxiálisan orientált propilén-fólia hazai gyártásával jelentős tőkés importot válthatnak ki. Vagyis a külföldről importált celofán behozatalát teljesen ki lehetne küszöbölni. A biaxiálisan orientált polipropilén-fólia tulajdonképpen egyesíti magában, sőt továbbfejleszti azokat a kedvező tulajdonságokat, amelyeket a celofánnal szemben a felhasználók támasztanak. Ennek alapján a Tiszai Vegyi Kombinát megbízásásából a CHEMOKOMPLEX piackutatást kezdett. 1977- ben elkészült a létesítendő üzem végleges műszaki koncepcióját tükröző ajánlati felhívás. Ezt a külkereskedelmi vállalat számos cégnek elküldte, s a beérkezett válaszok, valamint a referencia üzemek alapján a versenyben résztvevő cégek száma hatra csökkent. (Egy NSZK-beli, egy olasz, egy angol és három japán cég „startolt”.) A versenyben végül is a Mitsubishi Chemical ajánlata bizonyult a legmegfelelőbbnek, elsősorban a műszaki megoldások miatt. A berendezés kettős nyújtással alkalmas rá, hogy 15 mikrontól 40 mikron vastagságig terjedő tartományban állítson elő fóliát. (1 milliméter = 1000 mikron.) A Mitsubishi ajánlata mellett szólt az is, hogy a berendezés alkalmas kenőanyaggal bevont fólia gyártására, valamint laminátumok gyártására is. Az új üzem évi kapacitása a fólia vastagságának függvényében 4300 tonna lesz. (Ez a kapacitás 40 mikronos fólia vastagsága esetén érhető el.) Az októberben aláírt szerződés értelmében a japán cég a komplett berendezést mintegy 10 millió dollárért szállítja. A műszaki dokumentációt 1980 végéig folyamatosan adja, a különböző gépeket, készülékeket, berendezéseket pedig 1981 első negyedévében szállítja le, s japán szakemberek közreműködésével ekkor kezdődik meg a szerelés is. A várható üzembe helyezés 1982 első félévében lesz. A japán cég a CHEMOLIMPEX- szel is szerződést kötött, eszerint 5 év alatt mintegy 7 millió dollárért vásárol a Tiszai Vegyi Kombinát új termékéből. M. E. Másfél milliárd forintos forgalom 10 ÉVES A DUNA INTERCONTINENTAL A Duna Intercontinental Szálló képe tudatunkban már elválaszthatatlanul összeforrott a pesti Dunaparttal. Szinte hihetetlen, hogy mindössze 10 éve áll ott, és ha a megnyitás napját tekintjük születésnapnak, akkor még várnunk is kell két hónapot, amíg meggyújthatjuk a tortán a gyertyákat. A közelgő évfordulót arra használtuk fel, hogy elbeszélgessünk Menyhárt Lajos igazgatóval és dr. Sárosy István gazdasági igazgatóval, hogy mennyire váltotta be a szálloda a hozzá fűzött elképzeléseket, mikor térült meg a beruházás, és hogy sikeresnek bizonyult-e a nemzetközi Intercontinental-hálózattal kötött „házasság”. És mivel jubileumokon jó előre is nézni, dr. Niklai Ákos igazgatótól tájékoztatást kértünk a Duna Intercontinental „kisöccse”, az épülő Fórum Szálló értékesítési terveiről is. A Duna Intercontinental 10 év alatt majdnem másfél milliárd forintos forgalmat bonyolított le. Ebből 1,1 milliárd forint közvetlenül devizában folyt be. A szállóban külföldi vendégek a megnyitás óta — a szállóban történt valutabeváltást is beleszámítva — összesen 49 millió dollárt költöttek. Ezeket a valutabevételeket a Magyar Nemzeti Bank nem kereskedelmi árfolyamon számolja el. A beruházási költségek 7 év alatt megtérültek. — Igen helyesnek bizonyult az a döntés, hogy csatlakozzunk a világon ma már 90 szállodát üzemeltető Intercontinental-hálózathoz — mondotta Menyhárt Lajos igazgató. — Induláskor 10 évre szóló szerződést kötöttünk vele és ezt most hosszabbítottuk meg újabb 5 évre. Az együttműködés nemcsak szakmailag jelent sokat számunkra, hanem mindenekelőtt azáltal, hogy az IHC (Intercontinental Hotel Corporation) nemzetközi szobafo°lalási rendszerével és propagandájával biztosította egész idő alatt a ház csaknem 80 százalékos kihasználtságát. Az IHC-hálózat közvetítésével 10 év alatt 474 ezer külföldi 1,3 millió vendégéjszakát töltött nálunk. Az IHC és a vele kapcsolatban álló utazási irodák a közvetítésért természetesen jutalékot kapnak tőlünk. 10 év alatt ilyen címen 2,9 millió dollárt fizettünk ki. A második Intercontinental-szálló, a Fórum építését osztrák építőipari vállalatok a közelmúltban kezdték meg a Duna-parton. Első vendégeit a terv szerint 1981 végén fogja fogadni. Igazgatóját, dr. Niklai Ákost, aki korábban a Duna Intercontinental Szálló igazgató-helyettese volt, nemrég nevezték ki új funkciójába. Tőle arra kértünk választ, milyenek a gazdasági elvárások az új szállóval szemben, és hogy hogyan kívánják biztosítani a kihasználtságát. Az IHC-szállodalánc Fórum csoportja négycsillagos szállodákat üzemeltet. (Az Intercontinentalszállók ötcsillagosak.) Az előrejelzések szerint a kereslet ebbe az irányba tolódik el, ezért az IHC a következő években elsősorban négycsillagos szállodákat kíván építeni. Az átlagosan 80 százalékos foglaltságot mindenekelőtt az ezzel a csoporttal kötött szerződéssel kívánjuk biztosítani. A szerződés értelmében az IHC vállalta a szálloda reklámozását és folyamatos töltését. Reméljük, hogy az új szálloda megnyitásával több rendezvényt is le fogunk majd bonyolítani. A szálloda építésére a Hungária Szálloda és Éttermi Vállalat, a Fórum majdani üzemeltetője kölcsönszerződést kötött a Magyar Nemzeti Bankkal. A felvett kölcsönt 15 év alatt a szálloda eredményéből képződő fejlesztési forrásokból kell visszafizetni. A fejlesztéssel kapcsolatos devizaszükséglet (hitel és kamat) visszafizetését 1989-ig vállaltuk. Ezek a visszafizetési kötelezettségek feszítettek, de megfelelő előkészületekkel, jó üzemeltetéssel és helyesen alkalmazott árpolitikával teljesíthetők. A tervek szerint a Fórum árai átlagosan 20 százalékkal lesznek alacsonyabbak a Duna Intercontinentalban fizetendő áraknál. Természetesen ügyelni kell rá, hogy a Duna Intercontinental szolgáltatásainak színvonala az árkülönbségnek megfelelően magasabb legyen. Evégett a közeli jövőben nagyobb összegeket kívánnak a Duna Intercontinental karbantartására fordítani és új szolgáltatások bevezetését is tervezik. Vándor Pál RÖVIDEN ♦ ötszázkilencven vagon keményítőt gyárt az idén a Szabadegyházi Szeszipari Vállalat. Ebből 150 vagonnyit Irakba exportálnak, Ausztriába pedig 150 vagon szárított törkölyt szállítanak takarmányozási célokra.